CouchSurfing

Vettem Mariatól egy szappant, arcradírt és éjszakai hidrataló krémet 20 Euróért. Utána összepakoltam és elmentem a környékre sétálni, mielőtt átköltöznék az új hosztomhoz. A környék tele van girbe-gurba kacskaringós utcácskákkal és remek kávézókkal, energiafeltöltésként ittam egy finom lattét az utca végén található kávézóban, ahol kerékpárok tartják az asztalokat.

Maria tanácsára felsétáltam a hegy tetejére, hogy megnézzem a thesszaloniki kilátást. Felértem a tetejére, de mindenhol csak szeleteket láttam, egyben nem lehetett látni a tengert, mivel a hegy teteje is be van építve teljesen. Gondoltam lennie kell valahol egy jól elrejtett titkos pontnak, ahol szabad kilátás terül a városra.

Otthagytam a lányokat a stencilező műhelyben, és kerestem egy kávézót. Egy gyerekvigyázó hely utcára néző teraszán kávézó működött, beültem oda lattet inni. Eldöntöttem, hogy nem költözöm át ma a másik hosztomhoz, szeretnék még Mariaval maradni egy estét. Bevállalom érte a hostel feelinget. 

Onnan elindultam a tengerpartra. Az odafelé út borzasztó volt. Maria írásbeli instrukcióját követve, Thesszaloniki fő utcájáról felszálltam egy buszra, ami Maria szerint az Ikeahoz visz majd. Nem oda vitt, a buszon olvastam, mikor bemondták, hogy végállomás, valahol a külvárosban találtam magamat. Mondtam a sofőrnek, hogy az Ikeahoz mennék, átküldtek egy másik buszhoz, ami hálistennek 5 percen belül indult, annak a végállomása az Ikea volt. Akkor már kb. 1 órája buszoztam. Az Ikeatól vettem több buszjegyet, és leültem várni a járatomra. Nem emlékszem a helység névre, de valami Epami volt a neve. Valószínűleg tévedek. A buszomra konkrétan 1 óra 10 percet kellett várni. Érdekes mód nem lettem ettől ideges. Elfogadom, hogy a tömegközlekedés itt ilyen. Hektikus. Egy helyi mutatta meg hol kell leszállnom. A kávézótól a tengerpartig röpke 3 órát utaznam. 

Kisétáltam a partra, és én voltam az egyetlen ott tartózkodó. Nyitva volt a strandbüfé, vettem egy cappuccinót 2.5 Euróért és egy fél liter ásványvizet 0.5 Euróért. A napágyat ingyen adták. A strand nem volt különösképpen szép, ronda se, de a célnak megfelelt. Fél óránként bementem úszni kicsit, majd visszafeküdtem napozni. Fürdőzés előtt mindig beadtam a táskámat a büfébe. Olvastam és bámultam a vízet, és tulajdonképpen azt is élveztem, hogy teljesen egyedül vagyok egy tengerparton. Ilyen élményem még sohasem volt. 

A pontos instrukcióknak köszönhetően könnyen megtaláltam a huszonkettedik hosztom, Maria (27) házát Szalonikiben. Benn a barátjával együtt fogadtak, gyorsan megmutatták a lakást, elmondták a hasznos tudnivalókat, én odaadtam a thank you giftemet, ami egy rúd Pick szalámi volt. Maria őszintén őrült az ajándékomnak, meleg ölelést kaptam érte. Aztén kezembe nyomtak egy kulcsot és le is léptek valahova. Kipakoltam a cuccaimat, interneteztem kicsit, majd kísérletet tettem a délutáni sziesztához, de nem sikerült. Közben megérkezett két német srác, bejöttek a szobámba, bemutatkoztak (még soha nem mutatkoztam be senkinek ágyon fekve), és összeszedték a cuccaikat és átpakoltak a másik vendégszobába. Nyakamba vettem a fényképezőgépemet, és útnak indultam kb. 13.00 körül. Mariaek Szaloniki óvárosi részében laknak a hegyen. Tradícionális házak, és kóbormacskák mindehol. Nagyon sok. 

Egy közeli Baba.Q nevű grill étteremben rendeltem egy zöldséges pitát, kettő darabot kaptam 3.5 Euróért. A kiszolgálás szuper kedves volt. Kiültem a teraszra, megettem életem legfinomabb zöldséges pitáját, majd tovább sétáltam. Lementem egészen a kikötőig, végigsétáltam a parton, ott beültem egy Tribeca nevű helyre. Robert De Nironak van ilyen nevű grill étterme New Yorkban, és egy filmfesztivál is erről van elnevezve. A pincérlány nehezen értette meg a rendelésemet, de másodjára sikerült kihozni a lattemat, ami csodás volt.

- Lepukkant, de megvan a maga bája. Változatos, csodás, különleges. Szeretem. 

- Onnan ismered fel, hogy ki a turista és ki a helyi görög, hogy a turista rövidnadrágban és atlétában van (mint én), a helyi hosszú nadrágban, kis kabátban, pulóverben, sportcipőben, de mindenképp több réteg ruha alatt melegen tartva magukat. Szerintem tréningeznek a közelgő tartós 40 fokra. 

- Nem beszélnek angolul, a fiatalok se, max pár szót. 

- Isteni péksütemények vannak. Jobbak, mint Nápolyban... Az egyik elegáns sütis boltban vettem 4 darabot 1 Euróért. Hát nem volt drága. 

- Ahogy elnézem a kifőzdék, a grilles helyek szintén barátságos áron kínálják a dolgaikat: 2 zöldséges pita 3.5 Eur, vega óriási nagy adag saláta 4.9 Eur. 

- Az élelmiszerboltok azonban sokkal drágábbak, mint otthon. 16 Eurót fizettem azért, ami otthon 10-ből meglett volna (6 db literes ásványvíz, kis dobozos előre csomagolt gomba, 6 tojás, 2 Rio Mare babos tonhal konzerv, 2 db alma) 

Az elmúlt fél évben viszonylag sokat utaztam, természetesen Couchsurfinggel, és rájöttem arra, hogy szálláskeresésnél és vendégfogadásnál nem ugyanazok a célok motiválnak engem. Mikor vendéget fogadok, és tettem ezt már közel 80 szörferrel, az a fontos, hogy írjon nagyon jó személyes requestet, a CSer az adatlapja alapján legyen érdekes, legyen bennünk valami közös, és lehetőleg legyenek igazi referenciái mind hoszt, mint szörfer oldalon. Korábban fogadtam olyan vendégeket is, akiknek nem voltak hosztolási tapasztalatai, csak használták a szervezetet, és majdnem minden esetben megbántam. Egy-két alkalommal volt erre kivétel is, de általában vagy közömbös, vagy unalmas, vagy akár némileg kellemetlen élményben volt részem velük. Jó vendég akkor leszel, ha előtte voltál vendéglátó is. 

Mikor én keresek szállást az alábbi szempontok alapján szűrök fontossági sorrendben:

• Experience (tapasztalat), azaz legyen minél több referenciája
• Lakjon a belvárosban
• Legyen vendégszobája, de minimum egy nappalija. Azaz semmiképp ne aludjunk egy szobában. 
• 25 felett legyen a kora
• Női hosztok előnyben, de ezt sikerült eddig a legkevesebb alkalommal abszorválnom külföldön. 
• Beszéljen jó angolul. Expert szint előnyben. 
• Akik a fenti szűrőn átestek, azok közül nézem meg, hogy kivel állok lelkiekben egy hullámhosszon, vagy legalábbis legyen 1-2 terület, ami közös lehet bennünk. 

Márciusban elutaztam 8 napra Nápolyba, áprilisban egy 6 városos körutazáson vettem részt Belgiumban és Hollandiában. A nápolyi út megváltoztatta az életemet, és az út maga is sokkal lassabb volt, mint az áprilisi. Alapvetően Nápolyban maradtam, és csak egy-egy napokra utaztam el Pozitanóba, Amalfiba és Pompeibe. Nápoly és környéke a slow food, slow life életvitelét követi. A Slow Motion (lassú mozgás), egy kulturális forradalom, ami tiltakozik az ellen, hogy ami gyors, az jobb is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Slow Mozgalom mindent csigatempóban csinálna. Arról van szó, hogy mindent a megfelelő időben és sebességgel kell megtenni. A dolgunkat olyan sebességgel kell végig csinálnunk, ahogyan azt legjobban lehet, és nem olyan gyorsan, ahogy azt lehetséges. A mozgalom a minőséget helyezi előtérbe a mennyiséggel szemben, például a munka, az étel vagy akár a szülői feladatok terén. Positanoban megismerkedtem egy norvég lánnyal, aki 3 éve a slow food, slow life életvitelt kutatja, és a tanulmánya miatt költözött a városba. 

Dél-Olaszországban sétálsz a helyeken, nézed az embereket, és érzed, hogy a hely nem változott semmit az elmúlt 500 évben. Természetesen több az üzlet, és a turistákra épülő idegenforgalmi pénzköltő helyek variációi, de az emberek, házak, illatok változatlanok. Mikor ott vagy, élvezed, hogy kevesebb pénzből jössz ki, mintha Budapesten maradtál volna. Ehhez hozzátartozott az is, hogy 8 nap alatt csak két, a belgiumi trip alatt 10 nap alatt 6 hosztom volt. 

Hetvennyolc és hetvenkilencedik vendégeim Ali (27) és Christine (24) voltak. Ali Dubajban született, indiai felmenőktől, Torontóban, Kanadában nőtt fel, lakott pár évig Ausztriában, most Madridban él. Angoltanár a foglalkozása, és a végzettségét tekintve is angol- és franciatanár. 8 alkalommal fogadott vendégeket, és 12 alkalommal volt vendég. Beszél gudzsarátiul, angolul, franciául, spanyolul, olaszul és arabul. Christine San Franciscoban született, és nőtt fel, eddig egy alkalommal volt vendég, és ő is Madridban él angoltanárként. Angolul és spanyolul beszél. Mindketten másokkal együtt bérelnek lakást a spanyol fővárosban. 

Ali és Christine Madridban ismerkedtek meg, barátok, nem járnak együtt. Azt hittem sokáig, hogy ők egy pár, a hosztolás másnapján derült ki, hogy nem azok. Vagyis ők az első külön nemű baráti páros, akiket vendégül láttam. Ali és Christine hétfő este érkeztek hozzám, pont aznap, amikor hazaértem Brüsszelből. Igent mondtam a requestjükre, mert jó levelet írtak, valamint autentikusnak éreztem, hogy 10 napos vendégeskedés után rögtön visszaadjam a CS közösségnek, amit kaptam.

Ali és Christine egy rövid Bécs-Budapest-Prága egyhetes utazáson vesznek részt. Az út Christine ötlete volt, de nem akart egyedül utazni, Ali csatalakozott hozzá. Christine nagyon jó kisugárzású, mindig mosolygó és jókedvű leányzó, Ali csendesebb, és halk szavúbb, de nagyon figyel a környezetére.  

Még sohasem jártam Madridban, de jövőre tervezek menni. Nagy örömömre a Wizz-nek van járata oda is. Korábban mindig a skyscanneren foglaltam repülőjegyet, de az elmúlt másfél évben Wizz függő lettem az Erste Wizz kártyámnak köszönhetően. 2012. decemberében nyitottam számlát az Erste Bankban a Wizz kártyájuk miatt. 16 hónap alatt 106 000 Wizz pontot, azaz ennek megfelelő Forintot gyűjtöttem össze, úgy hogy minden egyes kártyaköltésem 2 %-a ment a Wizz accountom egyenlegére (azaz 100 Ft után 2 pont), amit repülőjegyekre, poggyász díjakra használtam fel. De ezen kívül elsőbbségi beszállásra, és egyéb más wizz szolgáltatásra is igénybe lehet venni. Egy pont 1 Forintnak felel meg.

21.10-re értem Brüsszelbe, onnan elmetróztam az új belga hosztom lakásához. Kissé eltévedtem, mikor megérkeztem, ezért kijött értem a metróállomáshoz. Próbáltam útbaigazítást kérni több helyitől, de senki nem beszélt angolul. Na persze, ismét Belgiumban vagyok. Ez már nem Hollandia, ahol mindenki második anyanyelvként bírja az angolt. 

Huszonegyedik hosztomnak, Svennek (37) elképesztő CS tapasztalata van. Több, mint 500 vendéget fogadott az elmúlt 7 évben, mióta a CShez csatlakozott. Hoszt és CS nagykövet. Odaadtam neki a Pick szalámit thank you giftként. Sven vegetáriánus, de mondta, hogy a szülei nagyon fognak neki örülni. Leültünk a nappalijába és éjfélig beszélgettünk. A CS volt a téma, elmesélte néhány élményét. Kiderült, hogy őt eddig senki nem használta ingyen szállásnak, amin nagyon meglepődtem, hiszen velem legalább 6-8 alkalommal előfordult. Sven gyorsan megadta a választ azzal, hogy az ő lakásában nincsen privát tere a vendégeinek, mivel csak a nappalijában tud szállást adni, ami semennyire sem privát. Nincs alkalmuk bezárkózni a szörfereinek. Nálam meg van külön vendégszoba. Tehát aki külön magánéletet szeretne, az nem küld neki requestet. Ez vélhetően igaz.   

Sven végtelenül törődő és kedves hoszt volt, picikét ugyan merev személyisége van, de egyből megkedveltem. A beszélgetésünk alatt egy macit szorított magához. 

A Van Gogh Múzeum után találkoztam egy étteremben a cseh Ivaval, akit Mehdivel együtt hosztoltam kb. másfél éve. Iva jelenleg a booking.com internetes szálláskereső honlapnál dolgozik. Kb. 1 éve él kisebb megszakításokkal Amszterdamban. Régi barátként üdvözöltük egymást. Elmesélte mi történt velük Mehdivel, mióta nem találkoztunk. Iva is rendezvényszervező, mint én. Próbált a szakmájában elhelyezkedni Amszterdamban, de holland nyelvtudás nélkül sajnos ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Megvallom, ez nem ért váratlanul. A rendezvényszervező alapvető munkája a kommunikáció, és kikerülhetetlen az adott ország nyelve. Mivel 19.00-re ígértem magamat "haza", ezért csak másfél órát tudtunk együtt lenni.

Beléptem Lorenzo lakásába, és meglepődve láttam, hogy még másik 4 lány van a lakásban. Épp főztek. Lorenzo a dumpster diving túráján találkozott a lányokkal. Az egyik helyi negyvenes amszerdami nő épp egy kanadai lányt hosztolt, ők host-surfer CS "páros" voltak. A másik két lány szintén holland huszonéves volt. Az elején nem voltam túl barátságos velük, igazán nem is tudom miért. Meglepett, hogy a nappaliban ilyen sokan vagyunk, és nem voltam rá felkészülve. Néhányszor már én is szerveztem bulit a lakásomban, mikor vendégem volt, csak ők mindig előre tudtak róla. Kezdek öreg lenni a meglepetésekhez. Letelepedtem a kanapémra, és az ölembe raktam a számítógépemet. Némi kis "munka" után azonban bekapcsolódtam a társalgásba.

A lányok kedvesek voltak és bizonyos fokig nyitottak. Az eredeti megbeszélt program az volt Lorenzoval, hogy este elmegyünk a Red Light District-be, de közel 22.00 felé már kezdtem azt gondolni, hogy nem lesz semmi ebből. Jeleztem a hosztomnak, hogy én lelépek, mert ez az utolsó estém Amszterdamban, és nem szeretném ezt is a lakásában tölteni. Lorenzo mondta, hogyha a vacsorának vége lesz, bemegyünk sétálni egyet, hiszen megígérte. Bár azt is mondta, hogy nem sokáig, mert ő fáradt. Mivel nem szeretek feladat lenni senkinek, ezért mondtam neki, hogy miattam nem kell megerőltetnie magát, egyedül is boldogulok. Lorenzo viszont ragaszkodott hozzá, hogy ő is jön, ezért visszaültem a kanapéra, és vártam. A vacsora mindenféle főtt zöldségek voltak, és saláta és sajt. Nagyon finom volt minden.

Péntek reggel lementem a tengerpartra fényképezni még Hágában. Tettem egy hosszú sétát, az idő picit szeles, de alapvetően meleg volt. Mosolyogva sétáltam kb. 2 órát, minden szembejövő arc békés és kedves volt. Magányos tengerparton egyesül sétálni terápiás foglalatosság.

Találkoztam kutyájukat sétáltató helyiekkel, a gazdájuk labdát dobott be a tengerbe, a kutya boldogan berohant, elkapta, majd visszahozta. 

Szerda dél körül értem Hágába. Betettem a táskámat a csomagmegőrzőbe, vettem egy napi jegyet 6 Euróért, és bebuszoztam a belvárosba. Kis séta után beültem egy kávézóba blogot irni. A tér tele volt turistával, a kávézó pincérei jófejek voltak. A tizenkilencedik hosztom, Mehdi közben üzengetett, hogy menjek a lakásához, a szomszéd majd be fog engedni. Rosszul érzi magát attól, hogy 8 órán keresztűl kinn vagyok a városban, mivel ő csak este 20.00-ra ér haza. Visszaírtam, hogy nyugodjon meg, a pályaudvaron elzártam a táskámat, nincs az az isten, hogy emiatt most visszamenjek. A kávézóban töltöttem kb. 3 órát, majd tettem egy nagy sétát a központban.

Ettem a törököknél egy zöldséges pitát. Valamikor 18.00 körül értem Mehdihez. A szomszéd nem nyitott ajtót, letáboroztam a lakása előtti padon. Fújt a szél, ezért elővettem a hálózsákomat és magamra tekertem. Úgy néztem ki, mint egy padon szörfölő homeless.

Kedd reggel 09.00 körül búcsút mondtam Juliennek, és az Európai Parlament felé vettem az irányt a görgős táskámmal. A 18.-dik hosztommal, Danival oda beszéltük meg a találkozót. A munkahelye előtt átvette a táskámat, én meg elindultam ismét a központi pályaudvar felé. Mai úticél: Brugge. 

Az egyik kedvenc filmem vitán felül a 2008-ban készült angol In Bruges című film. Fejből tudok idézni több dialógust, és a mostani belga utazásomat is ez a film ihlette. Brugge-ba a film miatt jöttem. Tele voltam várakozással, titokban még azt is vártam, hogy belebotlok Ray-be, Kenbe, a törpébe (Jimmy), vagy a drogárus Cloé-ba.

Ken: Your girlfriend's very pretty.

Jimmy: She ain't my girlfriend. She's a prostitute I just picked up.

Ken: I wasn't aware there were any prostitutes in Bruges.

Jimmy: You just have to look in the right places... brothels are good.

Ken: Well, you've picked up a very pretty prostitute.

Jimmy: Thank you.

.................

Ken: Nagyon csinos a barátnőd. 

Jimmy: Ő nem a barátnőm. Csak egy prostituált, akit most szedtem fel.

Ken: Nem is tudtam, hogy vannak kurvák Brugge-ben.

Jimmy: Csak a megfelelő helyen kell keresgélned... például a bordélyházakban.

Ken: Nos, egy nagyon csinos prostit szedtél fel.

Jimmy: Köszönöm szépen.  

 

Az egyik helyi kávézóba a tulajsrác elmesélte, hogy az ő udvarát bérelte ki parkolóhelynek a stáb, ahol Colin kocsiját tartották. Colin szállodája az ő háza mellett volt, és egy idő után már ismerősként köszöntek egymásnak. Colin általában egyedül mászkált mindenhova, leszegett fejjel, nyakába húzott galérral. 

A vasútállomásról besétáltam a városközpontba, tekeregtem a kis egyforma utcákban. Egy olyasz kifőzdében ettem scampis tésztát, majd utána fizetni kellett a mosdóhasználatért. Ez ismét kiakasztott. Később megtaláltam a főteret, és sorba álltam a toronynál. Háromszázvalahány lépcső vezet fel a tetejébe, az elején kissé fárasztó, de ha edzésben vagy, akkor egyáltalán nem kimerítő.

Ken: Coming up?

Ray: What's up there?

Ken: The view.

Ray: The view of what? The view of down here? I can see that from down here.

Ken: Ray, you are about the worst tourist in the whole world.

Ray: Ken, I grew up in Dublin. I love Dublin. If I grew up on a farm, and was retarded, Bruges might impress me but I didn't, so it doesn't.

.....

Ken: Feljössz?

Ray: Mi van fenn?

ken: A kilátás.

Ray: Mit lehet látni? Azt, ami idelent van? Ezt láthatom innen lentről is. 

Ken: Ray, te vagy a legrosszabb turista az egész világon. 

Ray: Ken, Dublinban nőttem fel. Imádom Dublint. Ha egy farmon nőttem volna fel, és retardált lettem volna, Brugge talán lenyűgőzne, de nem így volt, azaz nem így van.   

A fárasztó lépcsőkre táblák is figyelmeztetnek. Úgy látszik a szervezők is aggódnak a filmben megtörtént eset miatt :-)

A lépcsőzést felfelé kb. 50 fokonként pihenő tarkítja érdekes múzeumi látnivalókkal egybekötve. A torony legteteje azonban hálóval körbe van kerítve, lehetetlen kiugrani. A kávézós srác elmesélte, hogy hárman ugrottak ki a film előtt, ezután hálózták körbe a kijártot. Bár ha fizetsz a 8 Eurós jegyen felül 5 Eurót, akkor megengedett a kiugrás. (Viccelt.) Külön érdekesség volt, hogy fenn órások tisztították a fogaskerék szerkezetét. A nap folyamán tervben volt, hogy csónakázós tripre is befizetek, de 18.20-ra értem a kikötőbe, és 18.00-kor ment el az utolsó tour, erről sajnos lemaradtam. 

A Michello's Coffee tetszett a legjobban a városból. Isteni kávét kaptam és nagyon cuki hátsó dohányzókert tartozott a helyhez a szintén nagyon édes tulajdonos pincérről nem beszélve. :-) Ja és nem vettek le pénzzel azért, mikor használtam a mosdójukat. 

Egy szuvenír boltban vettem Brugge pólót és hűtőmágneseket. Egy csokiboltba betértem, és 17 Euróért összevásároltam mindenféle csokoládét ajándékba otthonra. Remélem kibirom, és nem nyúlok hozzá addig, amíg nem találkozom a szeretteimmel.. Nem lesz könnyű!

Brugge csalódást okozott. Mesterkéltnek és művinek éreztem. Hazafelé eldöntöttem, hogy Gent már nem fog beleférni a Belgiumi túrámba, és a kedvem is elment Belgiumtól. Holnap indulok 25. új országomba, Hollandiába. 

21.00 körül érkeztem a Throne metró állomáshoz, ahol kis várakozás után Dani, a magyar hosztom is megérkezett. Csörgő Dániel (35) az Európai Uniónál dolgozik jogászként és a vízumok a szakterülete. Hat éve él Brüsszelben. Évente kétszer utazik el egyedül tengerentúlra magán utazás céljából. Ő is jobban szeret egyedül utazni, mint másokkal. Most pénteken épp Indiába készül egy hétre. Kb 60-70 országban járt eddig. 2007 óta tagja a CSnek, nagyjából 50 vendéget fogadott.

Brüsszelről nincs túl pozitív véleménye. Szerinte a belgák balgák, a szolgáltatások drágán rosszak. A közbiztonságról Daniel katasztrófális dolgokat mesélt. Őt is konkrétan egyszer kirabolták az utcán nappal, egyáltalán nem veszélyes környéken. Nem adott pénzt egy csavargónak, akik hirtelen többen lettek, utánafutottak, körbevették, az egyik megszorította a nyakát, amíg a társa kizsebelte.

Ami pozitív, hogy enni jókat lehet a városban, és könnyen és gyorsan (de nem olcsón) elérhetőek egyéb más európai városok vonattal. Párizs, Amszterdam stb. igen közel van. Dani mesélte, hogy az Európai Unió képviselői több levelet írtak már a rendőrségre, hogy intézkedjenek, biztosítsanak több rendőrt az utcákra, de a város nem tett/tesz semmit. A városvezetés szerint a közbiztonság megfelelő Brüsszelben.  

Az este otthon maradtunk, és éjjel 01.00-ig beszélgettünk. Ez volt az első alkalom, hogy nem vittem semmit a vendéglátómnak, de a táskámban lévő túró rudi nem érdekelte.. :-) Daninek egy kurvajó lakása van, két hálószobával és egy óriási nappalival. Ősz óta lakik itt, felújítva vette ki. Érdekesség kedvéért: Brüsszelben 1200 Euró a minimálbér és 1800 Euró az átlagbér. Tehát aki itt kap munkát, még mindig jobb életszinvonalon élhet, mint Londonban, ahol szintén ugyanannyi a minimálbér, mint Brüsszelben, de a lakásárak sokkal magasabbak. Brüsszelben sem olcsó persze, nagyjából 800 Euró körül kezdődik egy önálló lakás bérleti lehetősége a metróállomások közeli helyein. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Még több Brugge fotóm itt. 

Kedd reggel 09.00 körül búcsút mondtam Juliennek, és az Európai Parlament felé vettem az irányt a görgős táskámmal. A 18.-dik hosztommal, Danival oda beszéltük meg a találkozót. A munkahelye előtt átvette a táskámat, én meg elindultam ismét a központi pályaudvar felé. Mai úticél: Brugge. 

Az egyik kedvenc filmem vitán felül a 2008-ban készült angol In Bruges című film. Fejből tudok idézni több dialógust, és a mostani belga utazásomat is ez a film ihlette. Brugge-ba a film miatt jöttem. Tele voltam várakozással, titokban még azt is vártam, hogy belebotlok Ray-be, Kenbe, a törpébe (Jimmy), vagy a drogárus Cloé-ba.

Ken: Your girlfriend's very pretty.

Jimmy: She ain't my girlfriend. She's a prostitute I just picked up.

Ken: I wasn't aware there were any prostitutes in Bruges.

Jimmy: You just have to look in the right places... brothels are good.

Ken: Well, you've picked up a very pretty prostitute.

Jimmy: Thank you.

.................

Ken: Nagyon csinos a barátnőd. 

Jimmy: Ő nem a barátnőm. Csak egy prostituált, akit most szedtem fel.

Ken: Nem is tudtam, hogy vannak kurvák Brugge-ben.

Jimmy: Csak a megfelelő helyen kell keresgélned... például a bordélyházakban.

Ken: Nos, egy nagyon csinos prostit szedtél fel.

Jimmy: Köszönöm szépen.  

 

Az egyik helyi kávézóba a tulajsrác elmesélte, hogy az ő udvarát bérelte ki parkolóhelynek a stáb, ahol Colin kocsiját tartották. Colin szállodája az ő háza mellett volt, és egy idő után már ismerősként köszöntek egymásnak. Colin általában egyedül mászkált mindenhova, leszegett fejjel, nyakába húzott galérral. 

Második és harmadik éjszakára átköltöztem tizenhetedik belga hosztjaimhoz, Julienhez (36) és Vincenthez (38). Julien a postán dolgozik, mint projekt manager, Vincent egy francia bank leánybankjánál szintén projekt manager. Szép öltönyökben járnak be dolgozni minden reggel. A két srác kedves, mosolygós és csendes. 2011 óta tagjai a CS-nek, 7 szörfertől van pozitív referenciájuk, és kb. 10 vendéget fogadtak eddig. Ők maguk is szörföltek 5 alkalommal az Egyesült Államokban. A képen Julien látható. 

6 éve megvettek egy négy szintes házat és teljesen felújították, ma olyan 500 000 Eurót ér a piacon. A lenti szintem a nappali és a konyha egybe van nyitva, ott aludtam én egy szuper kényelmes kihúzhatós kanapén. Van egy édes kis belső kertjük, a végében tyúkok élnek, amit nem esznek meg, hanem a tojásukért tartják őket. Kéthetente jön egy biofarmer, és friss zöldséget hoz nekik. 19 család összefogott és megrendelte ezt a szolgáltatást. Havonta fizetnek, és mindig friss bio zöldséget és helyi gyümölcsöt kapnak. A kiszállítás ingyenes. Mondták, hogy napi szinten kell főzniük, különben rájuk rohad a sok cucc. A kenyeret is maguk sütik otthon. Mindketten örültek a Pick szaláminak, amit nem ismertek korábban, de másnap az egész rudat megették. 

Szombat este viszonylag könnyen megtaláltam az első hosztom címét, útközben három angolul nem beszélő helyi segített ki. Tizenhatodik hosztom, a lengyel Johanna (36) fordító, Brüsszelben él 6 éve. Egy éjszakára mondott igent, de az érkezésemkor jelezte, hogy maradhatok tovább is, mert mégsem utazik el. Kedves és sok fénnyel teli lakása van egy jellegtelen lakótelepi környéken, de közel van a belvároshoz. 

Odaadtam Johannának az egyik 5 db-os csomagolású Túró Rudit. Nagyon szomorúan vettem észre, hogy a reptéren kilopták a csomagomból kettő 5 db-os pakkot, ötöt vettem, már csak 3 db volt a táskám felső zsebében, ahova tettem őket. Nem hiszem, hogy a magyar csomagosok lopták ki, kinek kéne otthon túró rudi?! Vélhetően a brüsszeli reptéren található a tolvaj. Az 1000 Ft kárnál jobban zavart, hogy két vendéglátómnak majd nem tudok magyarországi ajándékot adni.

Bemetróztunk a belvárosba vacsorázni. Marokkói negyedbe mentünk egy halas étterembe. Különféle halakat válogattunk össze, majd kiültünk a teraszra várakozni, amíg megsütik nekünk. A salátákat és kenyeret hamar kihozták, a halra kb. 1 órát kellett várni. Azt hittem megőrülök a várakozásban és hideg is volt kabát nélkül. Majdnem megettünk az összes salátát is a várakozásban. 32 eurót fizettem a végén. Még a levelezésünkben megírtam Johannának, hogy szeretném meghívni vacsorázni, amin nagyon meglepődött. Írta és mondta is, hogy még soha egyik vendége se hívta meg enni, általában ő szokott fizetni... Ezen meg én lepődtem meg, mert engem meg nagyon sokan meghívtak mindenféle dologra. Persze Budapest sokkal olcsóbb..

Szombaton kora este elindultam tömegközlekedéssel az induló budapeti járatomhoz. A Garibaldi pályaudvaron nagy nehezen megtaláltam a buszmegállót, ami kivisz a reptérre. A buszmegállóban egy fiatal lány várakozott. Beszélgetni kezdtünk, és hamar kiderült, hogy ő is a pesti géphez megy. Mivel nem volt magyar akcentusa, gyanakodva kérdeztem meg, hogy magyar e. Német lány volt, aki Pécsre jár az orvosi egyetemre.

A buszon elmesélte, hogy ez neki már a második nekirugaszkodása Budapestre jutni, mert az eredeti jegye tegnap estére szólt, de benézte az indulást. Nizzában volt egy konferencián dolgozni. Szombat délelőtt érkezett a városba, kb. 6 órát töltött Nápoly megtekintésével. A pályaudvaron megismerkedett egy negyvenes olasz fickóval, aki felajánlotta neki, hogy hazaviszi kocsival Budapestre. A lány nem élt a lehetőséggel. 

Gyorsan kiértünk a reptérre, feladtuk a csomagjainkat, és beültünk a helyi étterembe pizzát enni. Ugyanabba az étterembe, ami előtt sokáig ültem, és vártam Matteora az ideérkezésemkor. 

A pizzériában elmesélte, hogy a reptéren fog aludni, mivel Pécsre kell lemennie, de éjfélkor már nincs vonat. Azonnal felajánlottam, hogy aludhat nálam. Julia Danzer (24) a hetvenhetedik szörferemmé avanzsálódott. Ketten rendeltünk egy margarita pizzát és egy nagy üveg ásványvizet, a végén megfeleztük a számlát. Julia az anyanyelvén kívül beszél franciul és angolul is. Angolul rendesen az elmúlt 3 évben tanult meg a pécsi egyetemen. 

Julia is couchsurfing tag, de csak néhányszor szörfölt 2 évvel ezelőtt. Nagyon jóleső hálával fogadta, hogy aludhat nálam. Gyorsan megettük a pizzát (milyen "érdekes", hogy csak az első és az utolsó napomon ettem pizzát), és a biztonsági kapuhoz siettünk. Majd kinn ücsörögtünk a padon, és utolsóként szálltunk fel a gépre.

Hetvanhatodik vendégem volt két éjszakára még február végén, az ukrán Margarita Kirakosian (21) újságíró szakos egyetemi hallgató. Jelenleg Dániában jár egyetemre, szeptembertől Londonban fog tanulni kiemelkedően magas ösztöndíjjal. Szereti az orosz irodalmat. 9 alkalommal volt vendég, ő maga nem hosztolt senkit. 

Sokat beszélgettünk a Majdan téri tüntetésekről, mi okozta. Nem írom ide le, mert ugyanazt mesélte el, ami a hírekben is hallani lehetett. Rita kiemelkedően okos lány, sokra fogja vinni. Beszél az ukrán mellett oroszul és angolul. 

Mikor elutazom valahova, igyekszem vásárolni helyi pólót, zenét, hűtőmágnest és régi képeslapot..

Néha mindet egyszerre, néha csak egyvalamit ezek közül, és van úgy, hogy elfelejtem, utána meg bosszankodom. 23 országban jártam 21 éves korom óta (a gyerekkori családi nyaralások nem számítanak), tehát a kollekcióm nem reprezentatív.

Ti milyen szuvenírt hoztok haza? 

Kövess Facebook is!

Valeriaval a Piazza Dante környékén egy pici mellékutcában található bárba mentünk, ahol a hosztom szinte mindenkit puszival üdvözölt. Egy kb. 6 fős csapat kinn cigizett a bár előtt. Bemutatott mindenkinek, a lányok kiváncsian fogadtak, nagyon jól esett a passzivitásuk hiánya. Gyorsan beugrottam a pulthoz Valeriának és magamnak rendelni egy pohár bort. A társaság az én kedvemért angolra váltott, hálistennek mindenki remekül beszélte a nyelvet. Érdeklődtek hogy érzem magam a városban, és mindenki elmesélte a saját budapesti élményét. Egy idő után azonban visszaváltottak olaszra, de nem bántam. Mosolyogva figyeltem az olasz temperamentumukat. A déli olaszok nem csak dumálnak egymással változatlan testtartásban, ahogy azt mi tesszük a kocsmák előtt állva, hanem teljes testet beleadva beszélgetnek, gesztikulálnak, mozognak, előre és hátra dőlnek, mutogatnak, szenvedélyesek. Ha én beszélek, én szimplán csak elmondok valamit. Ők nem. 

Az este alatt egy milánói és nápolyi sráccal ragadtam le, a nápolyi fiú a társaság egyik tagjának vőlegénye volt, a milánói pedig az ő barátjuk. Szórakoztatóak, viccesek, figyelmesek és okosak voltak. Élveztem minden egyes velük töltött percet. 

Közben embereket váltottunk, Valeria egyik barátnője különösen kedves volt velem, meghívott másnapra a hajójukra vitorlázni. Egy vitorlázós iskolát vezet a pasijával. Szombatonként gyakorlati órát tartanak a diákjaiknak. Megbeszéltük, hogy délben találkozunk a kikötőben a törzshelyüknek számított étteremben. Leírta a címet egy papírra. Nagyon odavoltam a meghívásért, még soha nem vitorláztam tengeren, a legjobb utolsó napos nápolyi program! Ösztönösen először Valeriának köszöntem meg, amin a lányok sokáig nevettek. De hát ha Valeria nincs, akkor nem jövök el ide, és a meghívás sincs..

Kb 01.30 körül azonban nagyon elfáradtam. Tervbe volt, hogy 02.00 körül elmegyünk egy afrikai klubba táncolni, de azt egész napos gyaloglástól erre képtelennek éreztem magamat. A két olasz srác és a menyasszony indulni készült, ezért elköszöntem Valeriatól és hozzájuk csatlakoztam. Ismét beugrottam a bárba megkeresni a hostomat, a pultnál Johnny Depp ült egyedül. Egymásra néztünk, én lesokkoltam. Aztán megráztam a fejemet és kijöttem a bárból. Most őszintén, mi ennek a racionális valószínűsége, hogy tényleg ő az személyesen? Miután kiértem, egyből elmondtam a többieknek, hogy benn ül Johnny Depp. Akkor ők is megtorpantak, hogy ne bassz, majd közösen nevettünk ezen. Mint utólag kiderült, nem ő volt az. 

Utolsó előtti napom Nápolyban. Kora délután begyalogoltam a városközpontba, mára nem terveztem semmit egy nagyobb sétán kívül. Mászkáltam sokat, beültem kávézókba, fényképeztem az épületeket és az embereket, és gondolkoztam. Volt min..

Az életemben van több pont, ami rendbetételre szorul. Az egyik legnagyobb problémám, hogy vesztegetem az időmet. Képes vagyok hónapokig nem csinálni semmit egy lezárt konferencia után. Azután meg csodálkozom, hogy le vagyok égve anyagilag... Képes vagyok olyan férfiakba belezúgni, akikbe nem kéne, és már nem lehet ilyesmit tét nélkül csinálni. Úgy érzem minden egyes lélegzetvételkor meghal egy petesejtem. Érdekes mód a gyermekvállalás kérdése mégsem ébreszt bennem pánikrohamot, bár kurvára idegesítő, mikor felületes ismerősök a koromra figyelmeztetnek tiktak okoskodó megjegyzéssel, mintha arra számítanának, hogy új információval lepnek meg. Vazze, tényleg, de jó, hogy mondod, nem tudtam, hogy 37 éves vagyok! Egyszer egy fogadáson kérdezte meg tőlem egy 4 fős társaság valamelyik tagja ugyanezt, azt válaszoltam vissza, hogy meddő vagyok, ezt is meg akarod beszélni? Ja igen, tiktakolni mindig kizárólag férfiak szoktak. 

Rá kéne jönnie a jószándékú aggódóknak, hogy harmincvégi nőknél a tiktakolással kb. olyan szinten másznak bele a magánszférájukba, mintha mi arról érdeklődnénk, hogy a feleségük milyen pozícióban szeret elélvezni szex közben. Valahogy úgy vagyok ezzel, ha itt lesz az ideje, és meg lesz hozzá a megfelelő férfi, akkor majd lesz gyerekem. Ha meg nem jön össze, lehet örökbefogadni, az a gyermek se lesz kevésbé szeretve általam, mint a sajátom. A keresztlányom iránt is olyan elvakult szeretetet érzek, hogy elképzelni sem tudom, hogy lehet valakit mégis mégjobban szeretni. Ha kellene, akár meghalnék azért a kicsi lányért. Itt ajánlanék egy zseniális cikket a gyermektelenség VÁLLALÁSRÓL.   

Nápolyban tudatosult bennem, hogy az életem gyökeres átszervezést igényel. Igazán a jobb szó a megszervezés, mert jelenleg a totális káosz a legjobb szó rá. Itt fixálódott bennem, hogy mit akarok, és csak rövid távú célokra szeretném szentelni a következő fél évemet. Ha a jelenben boldog vagyok, nem számít mi lesz később. És ha a boldogságot fenn tudom tartani, akkor a jövőmért sem kell aggódnom. Az első és legfontosabb cél, hogy nincs több idővesztegetés az életemben. A semmitevés passzivitást eredményez.

Ugyanakkor nehéz fókuszt tartani. Mindenhez úgy kellene állnom, hogy csak arra koncentrálok, amit épp csinálok, és nem szétesni, vagy elveszni a részletekben. Ez olyan, mint evés közben tévét nézni. Nem tesz jót az emésztésnek, ha evés közben másra figyelsz. 

A tengerpartról visszafordultam és bementem egy étterembe elvitelre kávét rendelni, amivel kiültem egy kőből faragott padra. Mellettem egy szőke, nagyon fehér bőrű lány ült. Természetesen rögtön beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy harmadik éve él itt rövidebb megszakításokkal. Norvég lány, aki Positanoban az antropológiai PHD szakdolgozatát írja a lassú életről és a lassú ételekről. Megosztotta velem miért szeret itt élni, hogy már ismer rmindenkit, persze jól beszél olaszul is. A beszélgetésünk alatt teljesen lement a nap. Közben elhaladt mellettünk egy fiatal lány, aki nagyot bukott a lépcsőre lépve. A közelben lévő olasz pasik kinevették. Szegényke, gondoltam magamban..

Az étteremben kifüggesztett buszmenetrenden megnéztük mikor megy a következő busz Sorrentoba. Úgy döntöttem elkapom a 18.40-kor indulót. Akkor épp 18.15 volt. Újdonsült ismerősöm felajánlotta, hogy megmutatja nekem merre van a legrövidebb út a buszmegállóhoz. Lassan bandukoltunk a megálló felé, ő közben minden helyinek köszönt. Mikor az elágazáshoz értünk, ugyanaz a lány, aki korábban elesett, haladt el ismét mellettünk. Azonnal megállt és megszólított minket, hogy merre van a buszmegálló. Megkönnyebbülés volt a hangjában, mikor tudtuk a választ. Mondtam, hogy mivel én is oda megyek, mehetünk együtt is. Ő volt Katie Londonból. 

Felmásztunk ezen hosszú lépcsősoron a megállóba, és együtt vártunk a buszra. (a fotó nem az enyém)

Szerda délután érkeztem tizenötödik hosztom lakásába, a nápolyi Valeriahoz, aki Nápoly belvárosában lakik egy kb 300 éves házban. Egy fotóügynökséget vezet a lakásában. Neki is elképesztő méretű otthona van, mint az előző hosztomnak. Leültünk beszélgetni az étkezőben, és ott ragadtunk estig. Érkezésemkor kaptam tőle kulcsot, mondta, hogy érezzem otthon magamat és szabadon közlekedjek, ahogy jól esik. Estére főzött halat valami nagyon finom zöld körettel, amit sohasem ettem hamarabb. Ez valamilyen speciális nápolyi táplálék. Sokat beszélgettünk a nápolyi életről, a nápolyi és a magyar férfiakról. Elmesélte, hogy a nápolyiak azért nem beszélnek angolul, mert a tanárok sem tudnak rendesen. Néhány éve az egyik parlamenti képviselő javasolta, hogy vegyék ki az oktatásból az angol nyelvet. A felháborodott tiltakozás eredményeképp nem jutott tovább a javaslata. Valeria szerint ez jól tükrözi a nápolyiaknak az idegennyelvhez való hozzáállását, ha már egy honatya is azt gondolja, hogy annyira nem fontos, hogy az iskolai tananyagból is ki lehet irtani. 

Valériának egy elképesztően nyitott és szabad szellemű dolce vita életfelfogása van. Élni és élni hagyni. Ötvenközepe körül lehet az életkora, a függetlensége megtartása érdekében soha nem ment férjhez, sokat dohányzik, sokat nevet, szenvedéllyel él, rengeteget dolgozik, és ha van szabad estélye, - amire hetente kétszer sort kerít - akkor bulizik a barátaival. Angolul a couchsurfing segítségével tanult meg. Alap nyelvtudása van, de a kifejezéseivel jól megérteti magát. Ő előző este bulizni volt reggelig, ezért éjfél előtt kidőlt, én az étkezőben maradtam éjjel 01.00-ig dolgozni. 

- Nápoly az ezer pasztell szín városa. 

- Az egy rémhír, hogy Nápolyt elborítja a szemét. MINDENHOL szelektív kukagyűjtők, és a családok 4 külön opció szerint gyűjtik a szemetet otthon. Ezerszer komolyabban veszik a szelektív hulladékgyűjtés kérdését, mint mi otthon. Természetesen láttam koszosabb, szemetesebb helyeket, de tényleg csak elvétve. De csak 2 éve rendeződött a szemét kérdés. Előtte mindenhol a belvárosban szeméthegyek álltak. 

- Ha a nápolyiak leállnak az utcán beszélgetni, akkor azt szenvedéllyel gesztikulálva és hangosan teszik. Ha elhaladsz mellettük, olyan mintha egy színházi jelenetet látnál.

- A robogón elől a férfi ül, hátul a nő, aki az egyik kezében telefont tart a füléhez, a másik kezével vadul gesztikulál. Csak a két combjával kapaszkodik. Bukósisak nincs rajta. 

Kedden viszonylag korán keltem, és készítettem magamnak reggelit. Az elmúlt két napban összevásároltam különböző boltokban olyan alapanyagokat, amivel otthon is élnék.

"Itthon" ragadtam 13.00-ig, elborítottak a levelek és a munka. Utána sokadik önfelszólításra összeszedtem magamat, és besétáltam a városba. Első körben a vegán éttermet akartam meglátogatni, ami zárva volt, nem azért mert rosszkor mentem, hanem mert bezárt. Nápolyban nincs erre igény. Onnan találtam egy kedves kávébárt, és beugrottam egy cappucinora, és ha már, egy sütire is. 

Matteo nagyon szereti Nápolyt, sőt mondhatom, hogy Nápoly szive Matteo testében dobog. Bár furcsamód vannak dolgok, amivel nincs tisztában. Néhány helyen láttam utcára pakolt szemetet, na nem olyan mértékben, mint az interneten nagy számban megtalálható horrorisztikus képek, de azért ott van. Hálistennek nem mindenhol. Kérdeztem a hosztomtól, hogy ez miért probléma, az önkormányzat miért nem szállítatja el? Nem volt érdemi válasza. Aztán azt is kérdeztem hogyan jutok el Amalfiba, de erre sem tudott válaszolni. Annyit mondott csak, hogy bonyolult. Matteonak minden bonyolult és komplikált. Számomra semmi nem az. Oké, mondom, majd megnézem az interneten. 

Megálltunk egy pici étteremnél ami arról nevezetes, hogy nincs étlapjuk. Bemész, odajön a tulaj és elmondja mi közül választhatsz. Van 3-4 kínálat, állítólag minden kiváló. Ha nem beszélsz olaszul megszívtad. 4 asztal van az étteremben. Én kértem halat zöldséggel. Matteo mondta, hogy oké, majd ő rendel nekem is. Beszélgettek vagy 10 percet a pincérrel. 

Az első fogás kissé hideg volt, de olyan semmi különös, nem mondom, hogy rossz: