Szombat este viszonylag könnyen megtaláltam az első hosztom címét, útközben három angolul nem beszélő helyi segített ki. Tizenhatodik hosztom, a lengyel Johanna (36) fordító, Brüsszelben él 6 éve. Egy éjszakára mondott igent, de az érkezésemkor jelezte, hogy maradhatok tovább is, mert mégsem utazik el. Kedves és sok fénnyel teli lakása van egy jellegtelen lakótelepi környéken, de közel van a belvároshoz. 

Odaadtam Johannának az egyik 5 db-os csomagolású Túró Rudit. Nagyon szomorúan vettem észre, hogy a reptéren kilopták a csomagomból kettő 5 db-os pakkot, ötöt vettem, már csak 3 db volt a táskám felső zsebében, ahova tettem őket. Nem hiszem, hogy a magyar csomagosok lopták ki, kinek kéne otthon túró rudi?! Vélhetően a brüsszeli reptéren található a tolvaj. Az 1000 Ft kárnál jobban zavart, hogy két vendéglátómnak majd nem tudok magyarországi ajándékot adni.

Bemetróztunk a belvárosba vacsorázni. Marokkói negyedbe mentünk egy halas étterembe. Különféle halakat válogattunk össze, majd kiültünk a teraszra várakozni, amíg megsütik nekünk. A salátákat és kenyeret hamar kihozták, a halra kb. 1 órát kellett várni. Azt hittem megőrülök a várakozásban és hideg is volt kabát nélkül. Majdnem megettünk az összes salátát is a várakozásban. 32 eurót fizettem a végén. Még a levelezésünkben megírtam Johannának, hogy szeretném meghívni vacsorázni, amin nagyon meglepődött. Írta és mondta is, hogy még soha egyik vendége se hívta meg enni, általában ő szokott fizetni... Ezen meg én lepődtem meg, mert engem meg nagyon sokan meghívtak mindenféle dologra. Persze Budapest sokkal olcsóbb..

Vacsora után sétáltunk az óvárosban, vettem 4 db bonbont 5 Euróért. Megnéztük a főterüket, ami éjszakai kivilágításban wooaw élmény. Így néz ki nappal: 

Johanna kedves és energikus lány, biciklizik mindenhova, mosolyog és jóval fiatalabbnak néz ki a koránál. Éjfél körül kértem, hogy menjünk haza, mert nagyon álmos voltam. Hazafelé elég eltévedősen keresgélte a metró útvonalunkat. Nem értettem, hogy hat év után miért nem igazodik ki, de kiderült, hogy szinte soha nem használja a tömegközlekedést. Hazaérkezésünk után még beszélgettünk 1-2 órát.

Nagyjából a nyitott kapcsolatok jogossága volt a téma, hogy mennyire működőképes ez a gyakorlatban. Hogy lehet e szeretőként boldogan élni egy kapcsolatban. A kvázi őszinteségünk lehet, hogy jobban összetöri a második és harmadik felet, mint gondolnánk. Beszéltünk arról, hogy ki az, aki kiköt egy valaki mellett, a komprumisszumokról és az igazi keresésről. Mikor választjuk ki az igazit vagy csak egy valakit... Lehet-e boldogtalan kapcsolatban élni, lehet-e boldog kapcsolatban élni, és hogy jobb-e egyedül élni, vagy egy szar kapcsolatban benne maradni. És a legvégén, ha 35 feletti nőként még mindig nincs gyerek, se komoly párkapcsolat, akkor milyen opciók vannak arra, ha mégis gyereket vállalna az ember. Ingyen és nagyon drága verzió, etikusság, kontra átbaszás.. Azaz nagyjából megváltottuk a világot az elmélkedéseinkkel.  

A nappalijában volt a kanapém, ami szó szerinti kanapé, és nem egy kihúzhatós ágy volt, rövidebb, mint én, és eléggé keskeny ahhoz, ha több napig akarnál ott aludni. Gyorsan eldöntöttem, hogy egész biztosan egy éjszakát fogok maradni, mert ez a kanapé kicsinálna 3 éjszakán keresztül, valamint a következő hosztom is várt vasárnapra. Kaptam két pókrócot, az egyiket párnának használtam és elővettem a biztonsági tartalékba bekészített hálózsákomat. Gyorsan elaludtam. 

Reggel 08.00 körül magamtól felébredtem. Készítettem kettőnknek reggelit: zöldséges-gombás rántotta. Utána elindultam szavazni. A villamoson próbáltam útbaigazítást kérni, kezemben a nagykövetségi címmel és egy nagyjából útvonallal. Egy helyi hölgy próbált segíteni, hálistennek angolul is tudott. Hirtelen egy fiatal huszonéves srác feltünt előttünk, és ékes magyarsággal közülte, hogy ő is odamegy, majd segít. Rögtön azt éreztem, hogy meg vagyok mentve. Mire leszálltunk a villamosról egy negyvenes nő is csatlakozott hozzánk. Hármasban gyalogoltunk még kb. 15 percet a követségi épülethez. A hölgy eléggé idegesítő volt, de kibirható. Kb. 5 percet töltöttem a követségen, hatan voltak előttem a sorban a fülkékre várva. 1800-an jelentkeztek be Brüsszelbe szavazni. 

Szavazás után visszamentem a főtérre. Megnéztem a városi múzeumot, a Manneken Pis szobrot különböző nemzetiségű ruhákba beöltöztetve. Ez volt talán a legérdekesebb szoba a számomra. Megtaláltam a magyar huszárnak öltöztetett verziót is. 

Beültem lattézni egy pici aranyos kávézóba 4 Euróért, ezt láttam az asztalomtól:

Utána kipróbáltam a sültkrumlijukat 5 Euróért. Semmi különös, olyan mint otthon, csak itt szósszal eszik.

Majd sörözni mentem egy főtéren található étterembe. Az útikönyvem azt írta, hogy "Ilyenkor kinyitnak a kávéházi teraszok, mint például a Le Roy d'espagne, s aki valamit is ad magára, biztosan itt van." Na jó, akkor kipróbálom. Kirendeltem életem első és második sörét.

Az első egy cseresznyés krik volt, a második Pêcheresse Lindemans. Ez sokkal finomabb is volt. 12 eurót fizettem a két kis sörét borravalóért együtt, majd fizetni kellett 0.35 eurót a mosdóért is. Ezt szóvá is tettem, hogy szerintem fogyasztó vendégeket nem túl korrekt dolog pénzzel levenni a WC használatért is. Vigaszdíjként kaptam két szelet csokit. 

Mászkáltam utcáról utcára és fényképeztem. Amit az első egy nap után megállapíthatok egy nem reprezentatív minta alapján: Nem, a belgák nem beszélnek angolul, a legtöbb leszólított helyi kizárólag franciául beszélt, beleértve a huszonéveseket is. Kora este hazamentem a hosztomhoz. Brüsszel eddig nem érintett meg különösképpen. 

Tovabbi brüsszeli képeimet itt nézheted meg. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!