A gimnáziummal járó kálváriámat már leírtam korábban, és a felsőoktatásom se szokványosan alakul(t). 2008 januárjában államvizsgáztam a Budapesti Kommunikációs és Üzleti főiskola üzleti kommunikáció szakán 31 évesen, és akkor úgy voltam még vele, hogy befejeztem az oktatásomat..
Elmentem Canterbury-be 2013-ban couchsurfingezni pár napra és a hosztom egy hatvanas nyugdíjas orvos volt, aki elköltözött Angliába, hogy 61 évesen belevágjon az orvosi antropológia master szakba nappali képzésen a Kenti Egyetemen. Közel 40 éve nem járt egyetemre, és angolul az előző évben, 60 évesen kezdett el tanulni a nulláról. Ő volt a csoport nagypapája. Hazafelé a vonaton nem tudtam megnyugodni, hogy akkor most ha ő hatvanX évesen nappali egyetemet kezd idegen nyelven idegen országban, akkor én miért vesztegetem az időmet harmincason? Hazaérve körülnéztem az MBA képzések között, de mindenhol nagyon drága volt, vagy csak angolul volt, én meg nem tudtam rendesen angolul és pénzem sem volt ilyesmire. Fel is adtam.
Aztán teljesen véletlenül 2018-ban szembejött velem a régi főiskolám, akkor már Budapesti Metropolitan Egyetem MBA master szakos reklámja: magyarul van és állami képzés. Beadtam a felvételit és felvettek. Végigcsináltam a 4 szemesztert levelező képzésen, ami rosszabb, mint a nappali, és a derekamnak se jó a reggeltől estig való ülés szombatonként, de nem volt nappali alternatíva. 2020 májusában abszorváltam 4-es súlyozott átlaggal, a diplomamunka a pandémia elejére esett, nem tudtam könyvtárba menni, igy halasztottam az államvizsgát 2021 tavaszra. A diplomamunkába még bele se kezdtem. Ha beadom a diplomamunkámat tavasszal és záróvizsgázom, akkor meglesz az MA diplomám is.
A 2020-as általános felvételi eljárás során beadtam állami finanszírozásban a SOTE egészségügyi manager (levelező) és a MOME kulturális manager szakára (nappali) a felvételim. Egyik helyre sem vettek fel. Ez nagy seggreülés volt, de el is rontottam mindkét felvételit. Augusztusban pótfelvételit hirdettek és a Corvinus Egyetemen találtam Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás szakot. Nappali, állami finanszírozás, angolul. Mindhárom hívószó volt, nekem volt kitalálva. Felvettek.
Nem akartam elhinni az eredményt. Mondjuk fél órán keresztül bőgtem, amikor megláttam a pontjaimat. Megkaptam a besorolást a minisztériumtól. Kaptam Neptun kódot. De egészen novemberig úgy jártam be az órákra, hogy biztosan kapok majd egy levelet, hogy bocsika, tévedés, a Józsit akartuk felvenni, de véletlenül neked irtunk levelet. Nem jársz ide. Aztán nem kaptam ilyen levelet. Most meg már vizsgázom, tehát van egy olyan gyanum, hogy mégis ide járok.
És miért vagyok ilyen bizonytalan? Mert egyrészt imposztor-szindrómás vagyok, másrészt 20 éve vágytam bejutni a Corvinusra, de esélytelennek gondoltam magam oda. Igaz soha, egyetlen egyszer se adtam oda be a felvételimet.
Még soha semmit nem csináltam az életemben, ami ennyire nehéz. Rendkívül nehéz volt bejutni, nehéz a képzés, de eszméletlenül élvezem. Két tantárgyhoz is volt korrepetátorom. Folyamatosan olvasnom kell hétről hétre az 1000 oldalas tantárgyankénti könyvenket, hogy le tudjak vizsgázni. De én élvezem elolvasni mindent hozzá. Olyan mint most a futásaim. Kihagytam sok sok hónapot, idén alig futottam, és kezdhetem előlről az egész tréningemet. Korábban ment 15k egy futással kb 6.30-as tempóban, gerincműtöttként nem rossz, csak a korábbi tempómhoz az. Most meg megy max 5K, 7.30-as tempóban. De leszek gyorsabb, leszek hosszabb futásokra is képes. Beledöglök futás alatt, annyira nehéz, de közben vigyorgok, hogy meg kell érte szenvedni. Hogy nincs könnyen ideadva. Nem kellene, ha könnyű lenne.
És ezt az egyetemet is befejezem és azt is eldöntöttem, hogy jó eredménnyel. Egyébként a Corvinus is nyomaszt minket ezzel: Ha 3.8 alá esik a súlyozott átlagom, akkor áttesznek jövőre fizetős képzésbe. Igy is 280 000 Ft-ot fizetek szemeszterenként nyelvi pótlék címen. Én tandíjnak hívom, ők meg azt mondják Corvinus-ösztöndíjas vagyok, ez nem tandíj. A tandíj még 480 000 Ft félévente, aki fizetősre jár. Nem akarok jövőre 760 000 Ft féléves tandíjat fizetni, igy képtelen vagyok jól tanulni.
A könyveinket az Amazonon vettem, ebben a félévben összesen 220 000 Ft volt. Azért veszem meg, mert érdekel, ami benne van. Azért, mert egészségügyi közgazdász leszek és van egy ötletem, amivel foglalkozni akarok, és amihez kicsikét már értek is. Az egészségügyhöz nem értek, azért kell ez a képzés. És ezért kell valóban megtanulni, amit ott megtanítanak velünk. Korábban 11 évig orvoskonferenciát szerveztem és jelenleg szervezek ehhez egy digitális egészségügyi konferenciát is évente, azaz már most próbálok beszivárogni a szakmába. Vagy már benne vagyok? Az a baj, hogy imposztor-szindrómásként és maximalistaként a válaszom az, hogy még nem. Majd leszek. Ehh, utálom ezt a szót, hogy maximalista, olyan sokmindenki mondja büszkén magukról, akik messze sem azok, sőt, mérhetetlen középszerűek még magukhoz képest is, hogy nem szeretem magamra ezt a kifejezést használni, mert elkoptatták.
Ha sikerül befejezni ezt a Msc képzést, akkor belevágok a doktoriba. Az még 4 év. Akkor kb leszek 50 éves, mire Dr. Molnár Rita leszek. Utána tovább mozdulok egy másik master képzésre. Végigpróbálgatom az összes Msc képzést, amit érdekesnek találok. Egy idő után majd elfogy az ingyenes féléveim, még van 8 félévem, azaz 2 mester szak jöhet még ingyé. De nem baj, megéri kifizetni a tandíjat is. Befektetés az agyamba.
És hogy miért csinálom ezt? Mert azt veszem észre, hogy az ötvenes, de főleg a hatvanas értelmiségi ismerőseim is lassúlnak. Nem lassúak még, mint egy hetvenes, de elkezdődött. Nem fog úgy az agyuk, felejtenek. Miért? Mert nincs tréningezve az agyuk 30 éve. Lehet segíteni valamit azzal, hogy folyamatosan olvas az ember szakkönyveket és tanul, otthon, konferenciákra jár és odafigyel. De nincs vizsgaidőszak, nincs számonkérés. A motiváció és a kötelességtudat se lesz meg hozzá. Ha meg jön a vizsgaidőszak, mert egyetemhez kell ugyanezeket a tankönyveket elolvasni, meg prezentálni kell minden héten, akkor meg megtanulod. Egyszerűen tudni fogod és kész.
Másik módja az agy kordában tartásának, ha egyetemi professzor vagy. Ismerek egy 60 plusszos fizika professzort az ELTÉ-ről viszonylag közelről, aki rendkívül élénk, érdeklődő, gyorsan reagáló. Hogy miért? Mert folyamatosan készül az óráira 40 év tanítás után is. Továbbképzésekre jár és lépést tart az új kutatásokkal, hogy azt előadhassa és bemutathassa az ELTE fizikusainak is. Azaz ha egyetemi prof vagy, akkor gyakorlatilag folyamatosan képzed magad és számon is kérik a tudásaod azzal, hogy órát tartasz nagyon okos gyerekeknek, akik képesek visszakérdezni.
Én nem leszek egyetemi professzor. Nekem marad az, hogy a következő 30-40 évben végiglátogatok pár intézmény jópár kurzusát. Nincs még pontos terv, hogyan fogom, mennyi szünettel és hogy mikor mondom azt, hogy elég volt és nem adok be felvételit az X. mesterképzésemre. Vélhetően akkor hagyom abba, amikor már NEM. Fog. Menni. Akkor. Sem. Ha. Beledögöltem. És miért is teszem? Mert imádom a munkámat. Rendkívül izgatott vagyok a startup öteltemtől, ami nem startup de izgalmas vállalkozás. És szeretném addig csinálni, amig meg nem halok. És szeretném, ha hetvenesen is elfogadna a szakma, még akkor is, ha harmincasokkal kell üzletelnem. De ehhez az kell, hogy gyorsan alkalmazkodó elmét és éles, gyors reagálású agyat tartsak fel. 75 évesen is. A sport megvan a testem karbantartására, de csak igy, a folyamatos tanulással és számonkéréssel tud az agyam is lépést tartani.
A kor előrehaladtával egyre nagyobb stimulus kell a testnek, hogy az izomzatát megtartsa, szigorúbb diéta kell, hogy az alacsony testzsírszázalékot is megtartsuk, az agynak meg hatványozottan nagyobb befektetés kell ahhoz, hogy izzanak a agysejtek és ne aludjanak el. Lépést kell tartani a huszas diákokkkal, már igy is érzem a nagy különbséget. Most, 43 évesen is látom, hogy a 23 évesek jobban lépést tudnak tartani a tananyaggal. Még én is tudok, de nekem több idő kell ugyanolyan teljesítményhez.
És ne legyen kifogás. Mindig rá lehet fogni, hogy miért nem sportolunk és miért nem olvasunk. Tanulás? Ugyan már. Lehet, hogy amig én tanulok, más ugyanannyi időt a neten lóg (nem tanulmányok olvasásával). Szimpla időmenedzsment, hogy időt találj egy új egyetemi képzésre. Arról nem is beszélve, hogyha nem vagy vállalkozó, akkor jobb állást találsz. A tudást felhasználod. Okosabb leszel. Nem látok semmi kontra érvet, miért NE menjünk egyetemre közép/idős korban. Nekem hatszor annyi a jövedelmem, mint 5 évvel ezelőtt volt. És jövőre kétszer annyi lesz, mint idén volt. A tanulással megszerzett tudást készpénzre lehet váltani.
Jelenleg a fiatal csoporttársaim inspirálnak engem, hogy lépést tartsak a pezsgő gyorsaságukkal és éles eszükkel. Én meg remélem inspirálni fogom őket, hogy példa legyek arra, holtig lehet tanulni. Nincs vége az életnek 30 évesen. Voltam tavaly tárgyalni egy 33 milliárd forint árbevételű nagyvállalat vezérigazgatójánál és tulajdonosánál, aki 88 éves, és olyan friss volt szellemileg, mint én. Napi 8 órát dolgozik benn az irodájában. Megtehetné, hogy nyugdíjba megy, és átadja a céget a lányának, de nem teszi. Miért? Mert dolgozni AKAR. Én is azért akarok dolgozni 88 évesen, mert miért hagyjam abba a munkámat, amit 60 évig imádtam csinálni? Miért fejezzünk bármit is, amiért megveszünk az örömtől? A különbség közte és köztem az, hogy ez az úr más ligában játszik. Nem mérhetem hozzá magam, mert ő klasszisokkal okosabb, tehetségesebb, sikeresebb és persze gazdagabb nálam. Ezt az agyi kapacitást akarom én is 88 évesen. Ha te is szereted a munkádat, és addig akarod csinálni, amig meg nem halsz, akkor javaslom hasonló példa követését, vagy legalábbis az irányt, mint amit fenntebb leírtam. Nálam ez működik, nálad vélhetően más fog, ami a te élethelyzetedhez jobban passzol. Nem kell mindent szó szerint így csinálni, de ha csak egy képzést is találsz, ami érdekel, akkor add be a felvételid. És ha azt befejezted, utána kitalálod, hogyan tovább. Hajrá edukáció.