Utolsó előtti napom Nápolyban. Kora délután begyalogoltam a városközpontba, mára nem terveztem semmit egy nagyobb sétán kívül. Mászkáltam sokat, beültem kávézókba, fényképeztem az épületeket és az embereket, és gondolkoztam. Volt min..
Az életemben van több pont, ami rendbetételre szorul. Az egyik legnagyobb problémám, hogy vesztegetem az időmet. Képes vagyok hónapokig nem csinálni semmit egy lezárt konferencia után. Azután meg csodálkozom, hogy le vagyok égve anyagilag... Képes vagyok olyan férfiakba belezúgni, akikbe nem kéne, és már nem lehet ilyesmit tét nélkül csinálni. Úgy érzem minden egyes lélegzetvételkor meghal egy petesejtem. Érdekes mód a gyermekvállalás kérdése mégsem ébreszt bennem pánikrohamot, bár kurvára idegesítő, mikor felületes ismerősök a koromra figyelmeztetnek tiktak okoskodó megjegyzéssel, mintha arra számítanának, hogy új információval lepnek meg. Vazze, tényleg, de jó, hogy mondod, nem tudtam, hogy 37 éves vagyok! Egyszer egy fogadáson kérdezte meg tőlem egy 4 fős társaság valamelyik tagja ugyanezt, azt válaszoltam vissza, hogy meddő vagyok, ezt is meg akarod beszélni? Ja igen, tiktakolni mindig kizárólag férfiak szoktak.
Rá kéne jönnie a jószándékú aggódóknak, hogy harmincvégi nőknél a tiktakolással kb. olyan szinten másznak bele a magánszférájukba, mintha mi arról érdeklődnénk, hogy a feleségük milyen pozícióban szeret elélvezni szex közben. Valahogy úgy vagyok ezzel, ha itt lesz az ideje, és meg lesz hozzá a megfelelő férfi, akkor majd lesz gyerekem. Ha meg nem jön össze, lehet örökbefogadni, az a gyermek se lesz kevésbé szeretve általam, mint a sajátom. A keresztlányom iránt is olyan elvakult szeretetet érzek, hogy elképzelni sem tudom, hogy lehet valakit mégis mégjobban szeretni. Ha kellene, akár meghalnék azért a kicsi lányért. Itt ajánlanék egy zseniális cikket a gyermektelenség VÁLLALÁSRÓL.
Nápolyban tudatosult bennem, hogy az életem gyökeres átszervezést igényel. Igazán a jobb szó a megszervezés, mert jelenleg a totális káosz a legjobb szó rá. Itt fixálódott bennem, hogy mit akarok, és csak rövid távú célokra szeretném szentelni a következő fél évemet. Ha a jelenben boldog vagyok, nem számít mi lesz később. És ha a boldogságot fenn tudom tartani, akkor a jövőmért sem kell aggódnom. Az első és legfontosabb cél, hogy nincs több idővesztegetés az életemben. A semmitevés passzivitást eredményez.
Ugyanakkor nehéz fókuszt tartani. Mindenhez úgy kellene állnom, hogy csak arra koncentrálok, amit épp csinálok, és nem szétesni, vagy elveszni a részletekben. Ez olyan, mint evés közben tévét nézni. Nem tesz jót az emésztésnek, ha evés közben másra figyelsz.
Ha vége lesz a szerdai konferenciának, nem fogok hónapokat lazsálni. Általában ezt csinálom. Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy kielégít-e a munkám? Akkor azt válaszoltam, hogy igazából nem... És a kérdés kicsit sokkolt is, mivel ezt még soha nem kérdezte tőlem senki. A mostani utamon jöttem rá, hogy a munkám tökéletesen kielégít szakmailag és mindenhogy, ha megállás nélkül dolgozom. Tehát a konferencia másnapján új projektbe fogok belekezdeni. Már ki is találtam mi lesz a következő konferenciám témája, és csütörtökön el is indítom, júniusban pedig megrendezem. A következő pedig szeptemberben lesz, az azt követő pedig decemberben. Valamint a mostani mintájára mindig két konferenciát fogok szervezni egy napra és helyszínre. Csak előnye van, hosszabb és rövid távúak egyaránt.
A munka mellett pedig a fogyókúra lesz a második célom a következő 3 hónapra. Szeretnék lefogyni kb. 15 kg-ot. Tehát diéta, heti 6 edzés és testkezelés, sok vízivás, étrendkiegészítők szedése. Ez így együtt lesz eredményes. Ha sokat dolgozom, sikeres és anyagilag stabil vagyok és jól nézek ki, na akkor a kisugárzásom is visszatér. És akkor jönnek maguktól a pasik is :-).
A harmadik célom abbahagyni a dohányzást. No comment.. Itt az első 4 napban nem gyújtottam rá, azután 2 estét cigiztem, majd megint nem az utolsó napokban.
A negyedik célom az aktív couchsurfing hosztolás és szörfölés egyaránt. Azaz ha itthon vagyok, igyekszem minél több vendéget fogadni, valamint a lehetőségeimhez mérten kéthavonta elutazni valahová rövidebb-hosszabb időre. Dolgozni hálistennek mindenhol tudok, ha van internetkapcsolatom.
Ötödik célom nővé válni, azaz csinosan öltözködni. Alapvetően a kényelmes farmerokat és felsőket szeretem kényelmes bakanccsal hordani. Nyáron tornacipő vagy szandál... Egy szponzorom megjegyezte, hogy vállalhatatlanul öltözködöm. Oké, van egy csomó csinos ruhám a 10 kg-al kevesebb Ritára... Az első napokban vettem itt Nápolyban 5 business woman felsőt és nadrágot és övet. Olyan darabokat választottam, amiben akkor is csinos leszek, ha lefogyok. Valszeg a vállalhatatlan jelzőben benne volt az is, hogy sporthátizsákkal mentem az első tárgyalasra. Igen, egy éve nincs egy rendes táskám amivel megjelenhetek. Tehát a mai pénteki nap másik feladata, hogy nézzek egy szép táskát Nápolyban. Lehetőleg olyat, ami a következő 10 évben is táska lesz. Hívjuk ezt befektetésnek.
A fenn felsorolt dolgok nem voltak igazán újdonságok az életemben, azaz nem itt ébredtem rá, hogy mi a helyes út. Nápoly arra volt jó, hogy feltöltsön, energiát adjon, és tisztán lássam mi a jó és mi a rossz választás. Ha valaki elkisért volna ide, akkor nem lett volna lehetőségem gondolkodni, magamba mélyedni. Ezért jó egyedül utazni.
A séta elején felhívtam a következő hostomat és lemondtam az érkezésemet. Felajánlottam neki, hogy csatlakozzon ma este hozzánk, mivel az előző hosztommal bulizni megyünk este. A srác azzal reagált, hogy ő nagyon fáradt, és hajnalban síelni utazik, megy ki a reptérre, azaz otthon marad. Na még jó, hogy lemondtam, nem szeretném reggeltől az útitáskámat cipelve járni a várost. A gépem csak késő este megy vissza Pestre.
A sétám közben megnéztem Nápoly egyik tengerparti kastélyát, vettem belépőjegyet is. Kár volt befizetni a 6 Eurót, halál unalmas volt belülről.
A délután folyamán legalább 40 táskaboltba tértem be. Ezekkel a problémákkal szembesültem: a szép igényes női táskák kurvadrágák. 150 Eurótól kezdődnek, a határ a csillagos ég. A Pradaba nem ugrottam be, elég volt a kirakatba tett 2200 Eurós táskát megbámulni. Ehhez kell még néhány konferenciát szervezni, mert sajnos nem veszi meg nekem senki. A megfizethető táskák rondák, látszik rajtuk, hogy olcsó volt. Positanoban láttam egy csodát 270 Euróért, de otthagytam.
Itt is beugrottam egy táskaboltba, ahol csak kézzel készült saját termékeket árulnak. Elmondtam az eladóknak az igényeim: bele kell férnie a laptopomnak, és legyen cipzáros, ne csak patentos, mert az nem biztonságos tömegközlekedésen. Erre ajánlottak egy fantasztikusan szép csodát. 420 Euróról volt leárazva 260 Euróra, mert tavalyi modell. Forgattam a kezemben, közben nőtt a bennem ébredő szerelem a táska iránt, de sóhajtva visszaadtam és megkérdeztem, hogy van e valami 150 Euró körül. Erre felháborodva elkezdtek beszélni, hogy ebben a boltban SEMMI nincs ennyi pénzért, és gyorsan lezárták a témát egy ciao-val, majd elfordultak tőlem, miközben még ott álltam a bolt közepén feléjük fordulva. Megsemmisülve kisonfordáltam az üzletből. Gondolkoztam rajta, hogy helyreteszem őket, hogy nem kellene ilyen lenézően viselkedni olyanokkal szemben akiről nem tudnak semmit.. És szerintem lehetett volna ezt a kérdést másképp is kezelni. Mondjuk ajánlanak egy másik boltot, vagy még agresszívebb sales startégiát váltanak. Stb. Hosszas tipródás után eldöntöttem, hogy másnap visszamegyek az Armani boltba egy ott látott Armani jeans táskáért, ami nagyon tetszett és "csak" 150 Euró volt. Az idő közben túl későre fordult. Ideje volt hazamenni készülődni az esti buliba Valeriával.
Kövess Facebookon is!
