2020.12.13. 12:20

80 éves koromig egyetemre fogok járni. Neked is kellene.

A gimnáziummal járó kálváriámat már leírtam korábban, és a felsőoktatásom se szokványosan alakul(t). 2008 januárjában államvizsgáztam a Budapesti Kommunikációs és Üzleti főiskola üzleti kommunikáció szakán 31 évesen, és akkor úgy voltam még vele, hogy befejeztem az oktatásomat.. 

Elmentem Canterbury-be 2013-ban couchsurfingezni pár napra és a hosztom egy hatvanas nyugdíjas orvos volt, aki elköltözött Angliába, hogy 61 évesen belevágjon az orvosi antropológia master szakba nappali képzésen a Kenti Egyetemen. Közel 40 éve nem járt egyetemre, és angolul az előző évben, 60 évesen kezdett el tanulni a nulláról. Ő volt a csoport nagypapája. Hazafelé a vonaton nem tudtam megnyugodni, hogy akkor most ha ő hatvanX évesen nappali egyetemet kezd idegen nyelven idegen országban, akkor én miért vesztegetem az időmet harmincason? Hazaérve körülnéztem az MBA képzések között, de mindenhol nagyon drága volt, vagy csak angolul volt, én meg nem tudtam rendesen angolul és pénzem sem volt ilyesmire. Fel is adtam. 

Aztán teljesen véletlenül 2018-ban szembejött velem a régi főiskolám, akkor már Budapesti Metropolitan Egyetem MBA master szakos reklámja: magyarul van és állami képzés. Beadtam a felvételit és felvettek. Végigcsináltam a 4 szemesztert levelező képzésen, ami rosszabb, mint a nappali, és a derekamnak se jó a reggeltől estig való ülés szombatonként, de nem volt nappali alternatíva. 2020 májusában abszorváltam 4-es súlyozott átlaggal, a diplomamunka a pandémia elejére esett, nem tudtam könyvtárba menni, igy halasztottam az államvizsgát 2021 tavaszra. A diplomamunkába még bele se kezdtem. Ha beadom a diplomamunkámat tavasszal és záróvizsgázom, akkor meglesz az MA diplomám is. 

A 2020-as általános felvételi eljárás során beadtam állami finanszírozásban a SOTE egészségügyi manager (levelező) és a MOME kulturális manager szakára (nappali) a felvételim. Egyik helyre sem vettek fel. Ez nagy seggreülés volt, de el is rontottam mindkét felvételit. Augusztusban pótfelvételit hirdettek és a Corvinus Egyetemen találtam Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás szakot. Nappali, állami finanszírozás, angolul. Mindhárom hívószó volt, nekem volt kitalálva. Felvettek.

Nem akartam elhinni az eredményt. Mondjuk fél órán keresztül bőgtem, amikor megláttam a pontjaimat. Megkaptam a besorolást a minisztériumtól. Kaptam Neptun kódot. De egészen novemberig úgy jártam be az órákra, hogy biztosan kapok majd egy levelet, hogy bocsika, tévedés, a Józsit akartuk felvenni, de véletlenül neked irtunk levelet. Nem jársz ide. Aztán nem kaptam ilyen levelet. Most meg már vizsgázom, tehát van egy olyan gyanum, hogy mégis ide járok. 

2020.07.09. 09:36

Hány éves kortól öreg valaki? 30. Mire betöltöd a harmincat, te öngyilkos leszel?

A huszonkilencedik születésnapomat lehangoltan töltöttem: Utolsó 12 hónap húszasnak lenni, vége a húszon éveimnek, nem vagyok már fiatal. Konkrétan ez volt az első év, amit nem a barátaimmal ünnepeltem meg, mert, hogy minek is. Aztán jött a harminc, és évtized elején lenni megint visszazökkentett egy semleges állapotba, még előttem van egy évtized. Ahogy a húszon évek, úgy repültek el a harmincas évek is, egy szempillantás volt. 

Huszonkilenc év! most csütörtökön
volt egy hete, hogy ennyi lettem;
verset szoktam írni én ilyenkor,
már évek óta verssel ünnepeltem
e szörnyű fordulót, de aznap
nem békített meg semmisem,
nem maradt meg semmisem vigasznak.

Számoltam és motyogtam hajnalig,
ó jaj, utolsó huszas évem,
húszon ím kilenc s utána ó jaj,
utána: harminc. Mozdul év az éven;

részlet: Radnóti MiklósHuszonkilenc év

Huszonévesen voltam kreatívan a legtermékenyebb, harmincas éveimben tanultam meg rendesen a szakmámat, szemmel látható pénzt keresni mégis csak 40 évesen kezdtem el. 20 évesen volt egy 32 éves pasim, akinek volt egy vele egyidős felesége, nem sokkal később el is váltak. A kapcsolatunk elején azt mondtam a szintén 20 éves barátnőmnek, hogy nem csoda, hogy Tibi megcsalja a feleségét, hiszen tök öreg. Tibi vicces volt, szórakoztató és zenész, én meg akkor zenei fesztiválokra jártam egész évben, azaz zenésszel járni menő volt. De komolyan nem tudtam venni magunkat, merthogy Tibi is öreg. 32 éves! Így amikor felvetette, hogy költözzünk össze, akkor teljes nyugalomban közöltem vele, hogy nem költözhetek össze egy harmincas pasival. Bocs, de túl idős vagy hozzám én még nem tartok az összeköltözősdi éveknél. 

Aztán ahogy elröppentek a huszonévek, és beléptem a harmincas éveimben és már magamon is azt éreztem, hogy öreg vagyok, ez valahogy beigazolni látta a 20 éves énem gondolatait: a 30 már öreg. Egyébként genetikailag még szerencsés is voltam, mindig 5 évvel fiatalabbnak néztek. 32 évesen 27-nek, 39 évesen meg 34-nek. Ez sajnos elmúlt 40 után, most pont annyinak nézek ki, mint amennyi vagyok: 43. Az öregedés rákfenéje, hogy begyorsul minden egyes évtizeddel. Valójában persze nem gyorsul be, de nem mindegy, hogy a 20 éves bőr öregedik meg 30-ra, vagy a 30 éves bőr öregedik meg 40-re. 

anti-aging.jpg

32 évesen beültem egy szórakozóhelyre egy 25 éves barátnőmmel, rá rajzottak a pasik, hozzám senki nem jött oda. Azon morfondíroztam neki, hogy a 25 éves és a mai énem között nincs olyan drasztikus romlás, amennyire leesett az érdeklődés irántam. Később persze megértettem, hogy a férfiak is a könnyű prédára mennek, kora harmincast már nehezebb csak úgy elcsábítani. Sajnos a legtöbb férfinak meg nem jut eszébe, hogy nem minden 32 éves az igazit keresi a szórakozóhelyeken, van aki tényleg csak szórakozni jött...

2020.04.17. 10:25

Apple Support Billentyűzetszervizelési visszahívási programja - van is meg nincs is.

Volt nekem 7 évig egy MacBook Air gépem, amivel boldog voltam, sosem volt semmi baja. 7 év után eladtam 2017-ban 75 000 Ft-ér, mert már újrainstallálás után is nagyon lassúvá vált. 

2017 decemberében vettem egy Macbook Pro (13 inch, 2017, 2 TBT3) gépet bruttó 441 000 Ft-ért az Edigitalban. A hetekben kiesett a T-betű, a kamerája egy ideje már nem működött, de nem bántam, mert sosem használtam és bal oldalt a töltő csatlakozónál a felső csatlakozó szintén nem működött. 

20200417_102203.jpg

Elvittem a ReStore-ba, ahol kaptam egy 130 000 Ft+áfa-os árajánlatot a billentyűcsere és a kameracserére, de jelezték, hogy az Apple szervízbe küldik el ők is, mert ők nem tudják javítani. A csatlakozócserére nem kaptam árajánlatot tőlük. 

Visszakértem a gépet javítás nélkül. Az Apple Support oldalán örömmel olvastam, hogy billentyűcsere visszahívás program alá tartozik a gépem. Juhéjj. Ingyen kicserélik a billentyűmet. Hivtam egy futár, mert csak úgy lehet beadni gépet javításra és a Care Center Rákóczi úti egységébe beküldtem a gépet. Leirtam, hogy a visszahívás program keretében kérek billentyűcserét és kértem árajánlatot a kamera és csatlakozó cserére. Egy hét után megérkezett a válasz. 

Tisztelt Ügyfelünk,

Tájékoztatjuk, hogy a CST03064 munkalapszámon leadott készülékének várható javítási költsége: Bruttó 450 500 Forint.

Kérjük erre az e-mailre válaszolva jelezze, hogy elfogadja-e az árajánlatot. Az árajánlat elfogadásával a javítást megkezdjük. Ha az árajánlatot elutasítja, úgy a bevizsgálási díjat meg kell fizetni, ami Bruttó 6 000 Forint.

A számítógép olcsóbb volt a boltban. Először azt hittem, hogy elírták egy nullával az ajánlatot, de nem. Telefonhívásomra elmondták, hogy nem érvényes a visszahívási program, mert sérült a gép oldala. Visszakaptam a gépet egy órán belül. 

Ma hosszasan beszélgettem az Apple Support ügyfélkezelőjével telefonon. Elmondtam mi a problémám, hogy nem érzem jogosnak, hogy azért nem javítják garanciában a gépet, ami szériahiba probléma, pont emiatt hozták ki a visszahívási programjukat, mert ez a pro laptopok tipushibája és nem azért esett ki a T betűm, mert oldalt megütődött a gépem és lepattant a festék. Ezt ő is elismerte. 

20200417_101625.jpg

A legnagyobb problémám az, hogy a visszahívási program oldalon NEM jelzik még csak ráutalóan sem, hogy ha lepattant a festék a gépedről vagy bármilyen egyéb más hibája van, akkor NEM érvényes az itt publikált ingyenes billentyűzet csere. Azt gondolom fogyasztóvédelem és üzleti etika betartása okán is az lenne a korrekt eljárás a részükről és egyben megelőznék vele a hasonló blogposztokat, mint ez is, hogyha a honlapjukon publikálnák azokat a kitételeket, miszerint mikor NEM érvényes az oldalon felajánlott garanciális csere. Ha pedig más oldalon van ez leírva, akkor linkelniük kellene az aloldalt a "Billentyűzetszervizelési program MacBook, MacBook Air és MacBook Pro számítógépekhez" címszó alatt publikált leírásukban. De nem tették meg. 

Szomorú vagyok, hogy a közel félmilliós gépemben elromlik a kamera egy év után. Szomorú vagyok, hogy a szériahibás billentyűzetemet az Apple nem érzi szükségességét garanciában cserélni. Ennek a két problémának NEM szabadna megtörténnie egy fiatal Apple gépnél. 

Valamint szembe mehet-e az Apple Magyarország a fogyasztóvédelmi törvények ellen a vásárlói garancia tekintetében? Ez esetben az Önkéntes Jótállás érvényes rájuk, amit ugyan meghirdettek, de mégsem. 

Kértem emailen árajánlatott az Appsolute szervíztől. Ha ők is drágábbak lesznek, akkor visszaviszem hétfőn a gépet a ReStore-ba és kiváncsi vagyok a javításra és a tényleges végső árra. Ja és írtam levelet Tim Cook-nak is, hátha szavaim nekem is meghallgatásra találnak. 

Facebook itt. Insta itt. 

2020.03.28. 09:22

Orvosi maszkok, speciális maszkok – mi a különbség?

Az új koronavírus révén világszerte sok ember érthető módon aggódik egészsége és biztonsága miatt. Ebben a posztban megvizsgálom a különbséget a speciális maszkok szűrési standardjai között, mint például az N95 és az FFP2 / FFP3. Az írásom ezen cikk fordítása és rövidítése is, valamint a saját tapasztalataim hozzáadása. 

Maszkok/speciális maszkok és légzőkészülékek:

Mielőtt továbbmennénk, tisztázzuk a „maszk” és a „légzőkészülék” technikai különbségét. A köznyelvben gyakran maszkot (mask) mondunk, de a technikailag ezek légzőkészülékek (respirator).

ke_pernyo_foto_2020-03-23_12_06_12.png

Maszkok jellemzői:

  • a maszkok lazán fedik le az orrot és a szájat.
  • egyirányú védekezésre tervezték, azaz a viselőjétől nem távozik folyadék, cseppek a környezetbe tüsszentés vagy köhögés során. 
  • Példa: műtét közben viselik, hogy az esetleges köhögés, tüsszentés baktériumai, cseppjei ne menjenek be az operált betegbe. 
  • Az orvosi maszkok NEM védik a viselőjét. Max arra jó, ha piszkálod az arcodat, akkor legalább a maszkot fogdosod össze kívülről. A virus attól még bekerül a szádba a maszkon keresztül is, sőt ha piszkálod, akkor a kezeden keresztül is, max kevesebb darabszámú vírus. 
  • a maszkoknak nincsen semmilyen biztonsági osztályozása

Speciális maszkok és légzőkészülékek jellemzői:

  • szorosan illeszkedik az arcodra, az a célja, hogy hermetikusan lezárja az arcodat a külső behatásoktól. 
  • mindkét irányú védelmet nyújtanak, a levegő beáramlásánál és kiáramlásánál szűrik a levegőt. 
  • ezeket már úgy tervezték, hogy a viselőjét is megóvja a maszk (a biztonsági besorolásáig) helyes viselés esetén. Nem húzod le az orrodról, hogy könnyebben lélegezz, nem vakargatod a bőrödet a maszk alatt stb.
  • teljes arcot vagy fél arcot takaró, egyszer használatos vagy tisztítható verziókban kapható.

ke_pernyo_foto_2020-03-23_12_17_26.png

                Egyszer használatos                  Fél arcot befedő                               Teljes arcot befedő

vagyis maximum 4 órát használhatod az egyszer használatos maszkot. 

(én ezt speciális maszknak hívom az írásomban)

Az Egyesült Államok járványügyi szervezete (CDC) védelemként az N95 vagy az annál is magasabb besorolású speciális maszkokat javasolja viselésre. 

N95 vs FFP3 és FFP2
A leggyakrabban tárgyalt speciális maszkok típusa az N95. Ez egy amerikai szabvány, amelyet a NIOSH kezel - a CDC egyik ágazata. 

Európa két különféle szabványt alkalmaz: A „szűrőlap-darab” pontszám (FFP) az EN 149: 2001 szabványból származik. Valamint az EN 143 szabvány lefedi a P1 / P2 / P3 minősítéseket. Mindkét szabványt a CEN (Európai Szabványügyi Bizottság) tartja nyilván.

Nézzük meg hogyan hasonlítják össze az összes különféle szabványt:

2020.02.16. 13:07

Hogyan buktam meg nagyon sokszor a gimnáziumban és szereztem érettségit 26 évesen.

Gimnázium második osztályában (ma már 10.-nek hívják) bukásra álltam kémiából. Nem csak én, hanem az egész drámapedagógiai csoport. 12-en voltunk, és 11-en álltunk bukásra. Ez azért az oktatás színvonalára is adott egy jelzőt.. de abban az időben a diákokat hibáztatták ezért, és nem a tanárt. Szóval Heni barátnőm átdobott nekem egy puskát a javító dolgozat írása közben, lebuktunk, engem megbuktattak évvégén. Mint kiderült, akinek fél év alatt volt 3-as jegye, azt a tanár nem buktatta meg. Nekem 5-ösöm is volt. Egész nyáron tanultam, apám kémia magántanárt fogadott fel. Bementem augusztusban a pótvizsgára, megírtam. Tudtam, hogy 5 feladatból négy sikerült, ötödikre nem maradt időm. Eredményhirdetéskor közölték velem, hogy egyes. Bementem a tanáriba és kikértem a dolgozatomat, nem adták ide. 1993-at írtunk, csak 3 évvel a rendszerváltozás után voltunk. Egy kiskorú diáknak nem volt joga csak úgy kikérni a dolgozatát. Akkor sem, ha évismétlés tétje volt. A könyvtáros néni másnap mesélte, hogy látta a dolgozatomat, pirossal áthúzva minden oldala. Nem javították ki. Igazgatói utasítás volt, hogy mindenki, aki a mi osztályunkban pótvizsgát irt, azt meg kell buktatni, mert 42-en voltunk az osztályban, az alattunk lévőben viszont csak 32-en voltak. Az, hogy ezzel potenciálisan tönkreteszik egy gyerek életét, iskolai terveit, az akkoriban nem volt szempont.

Hazamentem és elmondtam a szüleimnek mi történt. Tudomásul vették. Nem voltak egy asztalt ököllel verő tipus, aki bemegy és jól megmondja a tanárnak/igazgatónak/polgármesternek/oktatási miniszternek, hogy What the Fuck történt a lányommal!? Ma már ezért menne az ombudsmannak a feljelentés, akkoriban csak "elfogadtuk".

Borzasztó volt a következő év. Bukott diák lettem. Újra másodikos gimnazista voltam, és a matek tanárunk olyan volt, amit pszicho-thriller filmekben mutogatnak. Túléltem vele egy kettessel, de órák előtt rendszeresen hánytam, néha a folyosón. Viszont abban az évben nyelvtanból buktattak meg. Átmentem a pótvizsgán ötössel, de rögtön eldöntöttem, hogy nem akarok ebben az iskolában továbbmenni a harmadikra. 

bukott_diak.jpg

Átiratkoztam a Gárdonyi Géza Gimnáziumba, ahol az osztályfőnököm utált az első naptól. Bukott kislány a Dobó István Gimnáziumból. Októberben bekaptam egy kétoldalú tüdőgyulladást, kórház, otthon fekvés egy hónapig, viszont lejártam a menzára ebédelni. A tanár meglátott a városban, Rita lóg. Aztán mikor visszamentem az orvosi igazolt hiányzásokkal, közölték, hogy betelt az igazolt hiányzások száma, azaz évismétlés. Egy másik tanár mondta el, hogy nem telt be, hanem az osztályfőnököm behúzta magától, mert nem akart az osztályában látni. Szóval ott álltam 1993 decemberében, és közölték, hogy már nem is kell bejárnom az iskolába, várnak vissza 1994 szeptemberében a harmadik évfolyamon. 1995 májusban kellett volna az eredeti tervek szerint érettségiznem... 

Nem mentem vissza, hanem beiratkoztam egy harmadik gimnáziumba levelezőre harmadik évfolyamra 1994 szeptemberében. Ott viszont már elúszott a morál, mivel nem volt kötelező bejárnom, ezért nem is jártam be... és persze a vizsgáim kb. felén meg se jelentem, mondanom se kell, hogy nem megjelent vizsga eredménye hányas :-). 1995-ben még egyszer beiratkoztam magántanulónak, de 1996-os nyári vizsgákon nem jelentem meg, ezért áthúzták és érvénytelenítették az évet. Na akkor úgy döntöttem, hogy nekem elég volt a középiskolai tanulmányokból, nem kell nekem érettségizni. 

2019.12.31. 10:16

Hogyan motiváljuk magunkat és némi lezárás a tizes éveknek.

Ilyenkor mindenkinek mondjuk és mindenkitől halljuk, hogy boldog új évet, és ha ennek a kívánságnak lenne bármilyen hatása az udvariasságon felül, akkor mindenki boldog lenne minden évben. :-) Korábban mindig irtam újévi fogadalmakat, amit egy ideje nem írok, de amire viszont figyelek, hogy kiválasszak néhány dolgot, amit fontosnak tartok, és az időm szerves részét ezekre fordítsam. 

Az egyik volt a konferenciáim, amit ugyan 22 éve szervezek, de sok évig ímmel ámmal csináltam, aminek meg is lett az eredménye abban, hogy éppen csak annyit termelt, hogy felszinen tartson, sőt, költeni többet költöttem, mint kerestem, ami adósságokat eredményezett. Ez nem jó. Az elmúlt 3 évben viszont szenvedéllyel vetettem bele a munkámba, és csak olyan konferenciákat szerveztem, ami engem is érdekelt. Jól is kerestem velük és sikerült anyagilag is egyenesbe jönnöm. Idéntől koncentrált figyelmem volt, hogy tegyek félre, ami sikerült is: nyugdíjmegtakarítási számlákra tettem félre, különféle állampapírokat vettem, és részvényeket.

A részvénykereskedelem egy teljesen új világ a számomra, majd valamilyen képzésre is szükségem lesz, hogy jobban csináljam. Egyelőre csak a vállalatok utolsó két évének a mérlegét nézem meg, és a piaci jelentéseket róluk, és ha az alapján azt látom, hogy alulértékelt a részvényárfolyama, akkor veszek részvényt, vagy ha nagyobb ingadozásokat mutat az árfolyama viszonylag rövid távon, akkor is. Ez a taktika eléggé vegyesen jött be. Idén pont annyit buktam a részvényeken, amennyit kerestem. 

2020. februárjában lesz egy új konferenciám, amit mindig izgalmas szervezni és márciusban meg egy már rég bejáratott rendezvényem, aminek a témája szintén nagyon közel áll hozzám, a diplomamunkám is erről fog szólni. 2020 tavaszán államvizsgázni fogok, MBA diplomát szerzek a METU-n menedzsment szakon. Az iskola azért jött 10 évvel az üzleti kommunikáció szak alapdiplomám megszerzése után, mert csak valamit tanulni akartam. Az alapmotiváció a passzió volt, és hogy csináljak valami újat, amivel szórakoztatom magamat. De az elmúlt két évben rájöttem, hogy a konferenciaszervezés MELLETT szeretnék valami teljesen új munkával foglalkozni, amit eddig sohasem csináltam. De olyasmivel akarok foglalkozni, amihez szakértelem kell. Ehhez kellett a master közgazdász diploma, és tavasszal felvételizni fogok a SOTE egészségügyi management master szakára, levelezőre. Nappalin sajnos nem indítanak képzést, ami nekem sokkal kényelmesebb, több óra alatt tanítják le ugyanazt az anyagot, amiből vizsgázni kell a levelezősöknek is. A nappali könnyebb. Másodiknak a MOME design és művészetmenedzsment master szakára jelentkezem, itt már lesz nappali. 

Az egészségügyi manager szak hasznosabb, és vélhetően könnyebben fogok munkát találni valamelyik egészségügyi intézménynél. A kulturális menedzser szak meg passzióból érdekel, imádom a múzeumokat és a művészeteket és szivesen foglalkoznék ezzel még egy éhenhalok állásban is, ha közben megszervezhetném az évi két konferenciámat mellette. A terv az, hogy akármelyik egyetemre vesznek fel, a másik szakot utána megcsinálom. Még 8 ingyenes szemeszterem van, azaz a két master diploma pont belefér állami finanszírozásban. Terveim szerint a következő 4 évben két új egyetemre fogok járni. 

Ez történt velem 2019-ben: kikristályosodott, hogy nem akarok több időt elvesztegetni, amit megtettem az elmúlt 20 évben, a két évtized 80 %-a alapvetően láblógatással telt, elvétve pár év volt, amikor tényleg nagyon sokat dolgoztam. Másfél évig abszolult nem csináltam semmit, de azért, mert lebénultam, és nehezen tudtam mozogni a bénulás előtt és utána is, emiatt dolgozni is voltaképp képtelenség volt. Na az az időszak kemény volt a tizes években. 

2019.12.06. 10:49

Demagóg légitársaságok

A Lufthansa a nyáron a Ryanair és Easyjet árazási politikáját kritizálta, miszerint a low cost légitársaságok rendkívüli alacsony árképzése óriási ökológiai lábnyomot hagy a környezetre. Mindez nem csak egy kritika, hanem a valóság. Én és sokan azért utazunk gyakran, mert bruttó 7500 Forint alatt tudtam return repülőjegyet venni a Wizzairnél és a Ryanairnál az elmúlt félévben az alábbi helyekre: Budapest-Manchester, Budapest-Sheffield (nem mentem el), Budapest-Basel (jövőhéten utazom), Budapest-Oslo, Budapest-Bordeaux (nem mentem el), Budapest-Tampere. Viszont a múlt héten Münchenbe kellett utaznom, a Lufthansaval mentem és a Economy Light legolcsóbb csomagú repülőjegyem 142 000 Ft volt. Azért utaztam, mert munka volt, és nem én álltam a költségeimet. Ennyi pénzért Münchent soha nem néztem volna meg, hanem inkább vonat, ami 7 óra a repülő 4.5 órájával szemben és az első osztályú jegy is kijön 40 ezer Forintból. Ami még mindig ötször annyi, mint az átlagos Wizzair repülőjegyár. 

train-vs_-plane.jpg

A 7000 Forintos repülőjegyekkel kialakult egy olyan utazási hajlandóság a középosztályban, aminek utazási célját az olcsó repülőjegy határozza meg. Oda utazunk, ahova szuper alacsony a repülőjegy. És akik ezen célból utaznak, soha nem mennének már akkor se, ha csak 30 ezer lenne a jegy. Harmincezer Forintért akkor veszünk jegyet, ha valahova el akarunk menni, vagy el kell menni. A hétezer Forintért elérhető desztinációkra meg azért megyünk el, mert ennyi volt a jegy. Mikor a 7000 Forintos jegyemmel felszállok egy Wizzair/Ryanair/Easyjet stb járatra, az utazóközönség osztálya pont úgy néz ki, mint a 6-os villamoson utazók. Vegyes, ki jobban öltözött, ki kicsit drágább ruhákban, de az átlag fast fashion, melegítő stb... Alsó középosztály-középosztály. Ezzel szemben múlt héten a Lufthansai járaton MINDENKI drága öltönyben, a férfiak kivétel nélkül öltönyben utaztak, 90 %-ban németek voltak, arcuk, hajuk jól ápolt. Nők szintén kosztümben, vagy drága kényelmes outdoor, utcai ruházatban. A teljes közönség társadalmi hovatartozás státusza homogén volt, és most szépen fogalmaztam. Ami érthető, átlag ember, átlagfizetéssel nem vesz Münchenbe jegyet induló economy light csomagáron, 110-140 ezer Forintért. 

A Wizzair tegnap felszólította az összes "normális" légitársaságot, hogy szüntesse be a business osztályt, mert jajj az mennyire környezetszennyező. Az egész felszólítósdi rendkívül demagóg: egyrészt a teljes légiközlekedés RENDKÍVÜL környezetterhelő, teljesen mindegy, hogy Lufthansa, vagy Wizzair. A low cost társaságok többet repülgetnek a fenntebb leírt okból, azaz éppen ők a környezetterhelőbbek. Ha lehet ilyet mondani: sűrűbben mennek. Az egész problémát azzal lehetne megoldani, ha az EU kivetne egy brutál adót az összes légitársaságra, nem lennének tübb 7000 Forintos repülőjegyek és egyből eltünne az az utazási szokás, hogy azért megyünk, mert olcsó. Nyilván ennek lennének egyéb turisztikai és gazdasági hátrányai: turizmusból élő települések gazdasága beroggyanna, ha hirtelen megcsappana a turisták száma mondjuk 30 %-al, ha nem többel. Emberek elvesztenék a munkájukat és/vagy rosszabbul élnének. 

2019.07.18. 16:24

Enni, utazni, aludni Szicíliában

Három módon lehet enni Szicíliában. Az egyik, hogy elmész naponta kétszer ristorante-ba, ahol főtt/sült ételt ehetsz, de az drága lesz. Kb. napi 60 Eur, nem az én pénztárcámnak való. Másik, hogy kávézókban eszel, mindenhol ez a kínálat van: pizza, szendvics, péksütemények, cukrászsütemények, lasagne. És vannak csak cukrászdák cukrász és péksüteményekkel és fagylalttal. 

20190709_215003.jpg

Ez már megfizethető, de kizárólag szénhidrát. Ezen is lehet élni, finom is lesz, de két hét legtöbbünknek ez kb. 6-8 kg hízást jelentene. Büfék nincsennek itt, amiből például rengeteg volt Nápolyban. Ott 3 Euroért lehetett választani egészséges egytálételt, ezt Budapesten is jól ismerjük, olcsó kifőzdék, menzák, büfék stb. Marad a főzés, supermarketbe menni naponta egyszer, megvenni a csodálatos alapanyagokat, és főzni. Ezt szivesen teszem. Ja és kb. 30 %-al olcsóbb az élelmiszer a nagyobb élelmiszerboltokban, mint otthon és sokkal jobb minőségben. Minden. 

Giarreban a nápolyi hosztom főzött rám és a családjára naponta kétszer. Luise ügyésznő, bántalmazott gyerekeket véd, a férje szicíliai ügyvéd. Volt kb. hatféle kínálat minden nap. Mindenből ettem :-)

20190711_203210.jpg

Én voltam az első couchsurfing vendége, nagyon kitett magáért. Két éjszaka, három nap alatt csak akkor vettem elő a pénztárcám, amikor bementem Taorminába egy napra várost nézni. Taorminában apropó 3 Eur egy cappucino, és 1.5 Euro a fél literes ásványvíz. Természetesen nincs supermarket, csak kávézókban vehetsz vizet. Szerintem ezt a vendéglátósok intézték el, hogy ne legyen élelmiszerbolt Taormina belvárosában. Minden más szicíliai városban 1.5 Eur egy cappucino, eszpresszó 1 Eur. Egy ár van, nincs pultnál állva megívós olcsóbb ár, mint mindenhol máshol Olaszországban! 

2019.07.08. 10:58

Amikor éjszaka kizártak a CS szállásomról Osloban

A történet itt kezdődött el. 

Ott álltam a zárt ajtó előtt 01.15-kor pénz és telefon nélkül és az egyetlen opció az lehetett, hogy leülök a földre az ajtó elé és várok reggel 05.00-ig, amig Thomas haza nem jön. Addig persze visszamehetek a BBQ partira is. Elindultam lefelé, és meghallottam egy nyitott ajtó előtt, hogy lengyelül beszélnek, bekopogtam és a lenti társaság egy részébe botlottam. Ők is a házban laknak, négyen bérelnek egy lakást. Elmondtam nekik mi a helyzet, és az egyik srác azonnal felajánlotta, hogy aludhatok nála. Benéztem a szobájába, amiben volt egy nagy ágy és kész. - És - mondom - te hol alszol? Azon ne aggódjak - jött a válasz. Ő most elmegy bulizni, és csak reggel jön haza. - Aha... A srác nagyon részeg volt, és semmit se beszélgettünk lenn. Elképesztően rugalmas és laza vagyok, de ennyire nem, vagyis persze még mindig jobb, mint a lépcsőház. Gondoltam úgyis felébredek, ha hazajön, majd akkor elhúzok. DE! Mi van, ha Thomas közben hazajön, bedől aludni és megint nem ébred fel megint senki, ha kopogok? Mi van, ha 04.30-ra állítom az ébresztőt, felmegyek az ajtóhoz, de jóval később ér haza? 

Egy hatfős társaság a konyhában ivott, akkor már csak lengyelül beszéltek, közben persze ketten is próbáltak vígasztalni, közben ment az erőszakos vodka kínálgatás, ami nem tett jót a hangulatomnak. A szobáját felajánló srác feljött az ajtóhoz, és elkezdett istentelenül dörömbölni. Erre se jöttek ki, én meg erélyesen rászólltam, hogy baszki ezt hagyja abba! Ebből baj lesz. Aggódtam, hogy a szomszédok is mindjárt kijönnek, rendőrséget hívnak stb. Kurvára nem akartam a norvég rendőrségnek magyarázkodni Osloban. Visszamentünk a lakásba. 

images_1.jpeg

Aztán eszembe jutott az afro-lengyel mixer lány. Leszaladtam hozzá a kertbe, elmondtam neki mi történt és megkértem rá, hogy aludhassak az ő szobájában. A lány nagyon bizonytalanul felállt, és elindult imbolyogva felfelé. Na mondom, ez teljesen kész. Kb. akkor értünk ahhoz a ponthoz, hogy mindenki picsa részeg volt, és én voltam az egyetlen józan személy, aki ugyebár végig csapvizet ivott. Feljöttünk a másodikra, majd látom, hogy még egy emeletet feljön, és elkezd kopogni az ajtónkon. Leállítottam. - Mit csinálsz? - Csak ellenőrzöm.. - De mi a szart? Mondtam, hogy mi történt nem? A lány teljes káosz volt. Mondta, hogy a férje hazajön és a kanapén fog aludni, szóval náluk nem aludhatok, de aludjak a lakótársa szobájában. 

Bementünk a konyhába és az egyik szintén józan srác (hopsz mégis van még valaki rajtam kívül beszámítható állapotban) megkérdezte, hogy fel tudunk-e valakit hívni? Mondom nem tudok fejből egy telefonszámot se. Aztán beugrott, hogy COUCHSURFING.COM. A fiú ideadta a mobilját, én beloggoltam a profilomba, igy meglett Thomas telefonszáma és felhívtuk. Az ágykínáló fiú beszélt értelmetlenül részegen vele lengyelül, majd Thomas kért engem. Elmondtam nagyon bocsánatkérően neki, mi történt. Thomas kiakadt, hogy vélhetően felébresztettük a lakótársait és ő lesz emiatt bajban. Mondom nem hiszem, mert nem nyitott senki ajtót.. Azt nem vettetem be opciónak, hogy talán direkt? Kérdezi - Be tudsz jönni a belvárosba? Mondom be, de nem lesz nálam telefon, nem tudsz felhívni, és google maps nélkül nem biztos, hogy megtalálok bármilyen találkozási pontot.. Mondta ok, akkor hazahajt a riksával. Legyek a kapuban 03.15-kor. Thomas elindult haza, hogy kinyissa nekem az ajtót. 

2019.07.07. 08:55

11 tipp hogyan készülj fel egy Szicíliai körutazásra

Némelyik tipp talán neked is új és hasznos lehet. Jó olvasást! :-)

1. Az utazás előtt két héttel kezd el a requestek kiküldését, ha couchsurfinggel mész. Catania, Taormina, Syracuse, Noto, Agrigento és Cefalu nagyon könnyen ment. A helyek többségére ráadásul meghívást kaptam, mivel public requestet is kitettem a személyesen kiküldött requestek mellé. Marsala, Taormina és Palermo lehetetlen küldetés volt. Palermoba darabra pontosan annyit küldtem, mint annak idején Amsterdamba. 25-öt. A különbség az volt, hogy Palermoba harmadannyian nyomták a decline gombot, mint Amsterdamban, a többi nem is reagált. Amsterdamban lett két hoszt is, Palermoba egy, de nem azon a napon, amikor nekem kellett. Ott airbnb-t foglaltam. Marsalaban és Trapaniban is airbnb lesz. Mindhárom szállás 26 euró lett, szóval kibírható költség. Kb. ennyit egyébként is ráköltök a vendéglátóimra: couchsurfingen ajándékokra és ha beülünk valahová. Gyakrabban kevesebben, néha többet.  

2. Ha couchsurfinggel mész, nem árt mindenkit előre megkérdezni, hogy tudnak-e tiszta ágyneműt adni. Értek már kellemetlen meglepetések, amikor én mostam ki a takarót, vagy egyszerűen csak hálás voltam magamnak, hogy vittem hálózsákot, mivel a hoszt koszos ágyneműt akart adni. Most a hálózsákom nagyon meleg lenne, ezért ki van készítve egy nagy lepedő, és várom a hosztok válaszát ágynemű ügyben. Ja úgy írd meg a kérdést, hogy nehogy megsértsd őket... Közben kaptam választ mindenkitől, hogy lesz tiszta ágynemű :-)

3. A Wizzair repjegyem mellett elsőbbségi beszállást vásároltam, nem azért mert szeretek először beszállni, pont hogy sosem állok sorba a gépinduláskor, hanem kényelmesen ülve megvárom, amíg mindenki átjut a beszállókártya ellenőrzésen és csak a legvégén lépek a "sorba", ami akkor már nincs. Ezt a Liszt Ferenc reptéren nem lehet megcsinálni, mert ott legtöbb esetben csarnokban várakozunk kinn a kifutópályán. A priority-t azért veszem meg, mert a kistáska mellett így felvihetek egy közepes méretű gurulós táskát is, és kicsit olcsóbb, mintha feladnám csomagként. 

4. Akármilyen hosszú utazásra indulok, ezesetben 13 napra, sosem viszek nagyméretű bőröndöt. 5 napra való ruhát és fehérneműt csomagolok, és a harmadik-negyedik napon megkérem a hosztomat, hogy mossa ki a szennyesem vagy elmennék egy nyilvános mosodába, ahol egyébként még sohasem voltam. A couchsurfing hosztok mindig rendesek és első szóra mosnak. :-) Ja és így marad hely a bőröndben/kis hátizsákban a kinn vásárolt ruháknak is. 

5. Elsőre furcsának tünő tipp, de nekem bevált: Készítsd ki a bőröndödet és kezdj el pakolni bele egy héttel korábban, minden nap tegyél valamit bele, amit fontosnak érzel az utazáshoz. Az út előtti nap annyi cucc lesz a kinyitott bőröndben, hogy nem tudod bezárni, és ugye az a terved, hogy vásárolsz is még kinn.. szóval kezdj el szelektálni. Biztos, hogy kell hosszúnadrág, ha 40 fokot ír az időjárás applikáció? Kell még egy cipő, nem elég a szandál, ami rajtad van? Nekem futócipő mindenképp kell, de abba lehet pólót gyömöszkélni. Itt van tenger sok videó, hogyan pakolj. Mióta ezt "egy hétig pakolok" taktikát alkalmazom, nem hagyok otthon semmi fontosat és nem viszek felesleges cuccot se. Nem viszek sminkcuccot, mert úgyis leolvad a 40 fokos melegben, ja és nem sminkelek itthon se nyáron.

2019.07.06. 10:50

A lengyel vendégszeretet Osloban

Osloban az első hostom Yiannis (54) volt, aki egy görög bevándorló. 19 évesen költözött az országba a norvég feleségével. 10 éve a migrációs hivatalnál dolgozik tanácsadóként. Azt mesélte, hogy a norvégok bevándorlási kérdésben lévő hozzáállásuk alapvetően pozitív. 30 % támogatja, 30 % ellenzi, 30 % közönyös a kérdéssel. Ahol ő lakott, az egy emigráns környék, 98 %-ban arabok élnek ott. A belvároson belül egy híd választja el a környéket a belvárostól. Yiannis mesélte, hogy 10 éve azon viccelődtek a norvégok, hogy arra a területre útlevél kell. Yiannis azért választotta azt a környéket, mert jelentősen olcsóbb, mint a 2 utcával odébb lévő "norvég terület". A korábbi posztomban írtam róla hosszasabban. 

Thomas (32) lengyel couchsurferem évente fél évre Osloba költözik, és riska sofőrként keresi a kenyerét. Hetente 4 éjszakát dolgozik este 22.00-től reggel 05.00-ig és ezzel havi 3-4000 Euró a jövedelme adómentesen. A riskáját főleg a bulizó norvégok veszik igénybe, átlagos turistának ez túl drága. Thomas hiperaktív. Beszél hozzád és ezerrel pörög, olyan mintha be lenne speedelve egész nap, pedig nincs. Nehéz vele lépést tartani. Beszéd közben elkezd ugrálni és a nyakadba ugrik, hogy megöleljen. Velem nem sikerült neki, mert bemutatkozáskor is elugrottam, hogy várjunk ezzel addig, amíg eltöltünk pár napot egymással. Folyamatosan pokemonozik. Nekem is volt egy accountom, amikor elindult a játék, és játszottam vele 2 hétig. Újra letöltöttük a telefonomra, beléptünk, és addig játszott vele, amíg 5-ös szintről fel nem vitte 10-re, és utána pokemonokat transzferált. Ne kérdezzétek mit jelent ez, nem tudom. Séta közben nála volt a telefonom, majd miután megcsinálta amit akart, letöröltem az appot. 

Közgazdaságtant tanult, alapdiplomát szerzett de sose dolgozott a szakmájában. Gitártanár volt otthon, amiből eléldegélt. Osloi keresetével elégedett, és a norvég állam se vegzálja, hogy teljesen feketén keresi a jövedelmét. Szerinte azért, mert környezetbarát a tevékenysége. Hát nem tudom ezért-e. Nagyon pici szobája van két ággyal, közepén egy fekete bőrönd, amiben a ruhái vannak, a szekrénye majdnem üres. Van kb. egy nadrágja és három pólója, meg egy pulcsija. Ez az összes ruhája. Talán fehérneműk valahol. Azt mondja imádja a könyveket, és az olvasás fontos neki, minden nap olvas. Szerintem akinek igazán fontos, az nem ragozza ezt túl. Olvasok és kész, de nincs a "jajj én csak olvasok"-sztoriról egy monológ, mert ez senkit nem érdekel. Ha könyvekről külön beszélt volna, az érdekelne. A szobájában egy könyvet találtam, talán könyvtárba jár, vagy van a szobájában valahol egy Kindle. Elképesztően rendetlen és koszos élettere van. Wifi nincs a lakásban. 

20190607_230628.jpg

Kb. ez a "Én elképesztően nagyon okos vagyok, hiszen naggggyon sokat olvasok"-szöveg. Majd én eldöntöm, hogy okos vagy-e. Nem szeretem, ha igaz valóban okos emberek nagyon sokszor elmondják, hogy ők okosak. Miért akarnak engem erről győzködni? Attól félnek, hogy nem veszem észre magamtól, és esetleg "átlagosnak" fogom őket tartani, de jajj azt ne? Nem elegánsabb, ha egyáltalán nem említjük meg a saját nyelvi intelligenciánk/okosságunk szintjét, és hagyjuk, hogy erre a beszélgetőtársunk magától jöjjön rá?

Thomas szórakoztató rövid távon, de nekem nem az a tipusú ember, akit máskor is elhívnék sörözni. Ez az "egyszeri beszélgetésnek elmegy"-pofa. Persze, csak nekem. Ontja a véleményét mindenféle dolgoról, ami részben izgalmas-szerű elhallgatni, ami meg nem érdekel téma, azt ráhagytam. Ő beszélt én meg nézegettem a mellettünk elhaladó embereket az utcán. Választékosan beszél angolul, és nagyon jól is fogalmaz. 

img_4864_1.JPG

Második nap elmentünk meglátogatni egy norvég barátját, aki szintén couchsurfer és vagy 1000 vendéget fogadott. Skizofréniás és a norvég államtól havi 30 ezer NOK szociális támogatást plusz lakás támogatást kap a betegsége miatt, szóval megéldegél belőle. Ül a lakásban egész nap és videójátékozik, meg vendégeket fogad. Kórosan kövér volt. Voltak drága szép emlékkönyvei, amibe volt vendégek hagytak referenciát róla. Udvariasságból végiglapoztam őket, bár nem érdekelt. A portoi hosztomra emlékeztetett. Nincs saját élete, ezért CS addick lett. A lakás tele volt rakva emeletes ágyakkal. Mondom, hogy CS-függő. 

2019.07.04. 15:02

Konzinfo Utazom, a Külügyminisztérium így vigyáz rád

Ma Menczer Tamás, Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár publikálta a Facebook oldalán a Külügyminisztérium új ingyenesen letölthető mobil appját, amit külföldre utazóknak ajánlanak. Az ingyenes applikáció Androdra és iPhone telefonokra is letölthető.

ke_pernyo_foto_2019-07-04_12_08_47.png

Az alkalmazáshoz tartozó - de külön is kitölthető – konzuli védelemre szolgáló adatlap webes felületen is használható. Regisztráció után kattintsunk a Regisztráció Konzuli Védelemre dobozra, és bejön egy formanyomtatvány, ahol kitöltjük a személyes adatokat, uticélokat, kapcsolattartót. Akkor is érdemes kitölteni, ha nem veszélyes országba utazunk. Egyrészt ha bármi történne velünk, a Konzulátus azonnal tudja kit kell felhívnia, miután értesült az eltünésedről, balesetedről stb. 

2019.06.12. 22:08

Ahol kiépítettek egy országot a középosztálynak és a gazdagoknak, ez Norvégia

Norvégia a középosztály, felső-középosztály és a gazdagok országa. És ez olyannyira tökéletes állapotleírást hozott ebben az országban, hogy a vagyonosokat, vagy a stabil anyagikkal rendelkező embereket pontosan így képzeljük el, ahogy ők élnek és kinéznek. Norvégiában az állampolgárok biztonságban vannak, mert az égvilágon minden szabályozva van és a polgárok ebbe a rendszerbe tökéletesen belesimulnak. Nem akarnak ügyeskedni, nem akarnak semmit olcsóbban megúszni, nem keresnek kiskapukat. Ha egy cég megrendel egy szolgáltatást, nem alkudozik, kifizeti az elsőre ajánlott díjat. Nincs korrupció, vagy legalábbis elenyésző mértékű. Itt van egy jól megírt cikk arról, hogyan lett Norvégia a világ egyik leggazdagabb országa 50 évvel ezelőtt. 

Megérkezel a gyönyörű skandináv országba, és azon kívül hogy rácsodálkozol a temérdek zöldre és a nulla %-os air pollution indexre, harapnivaló levegőre, egyből egy zen buddhista chill állapotba kerülsz, és nem akarsz innen elmenni. 

img_4863.JPG

A norvégok nyugodtak, nem sietnek az utcán, kisimult az arcuk. Kedvesen megállnak, és érdeklődve felédfordulnak, ha megállítod valami miatt őket az utcán. Én voltam az egyikkel bunkó (bár valszeg külföldi volt), mert egyszerűen bekapcsolt már az otthonról hozott jól ismert reflex: A pályaudvaron az automatánál épp vonatjegyet vettem a reptérre, amikor odajött hozzám egy srác, és angolul megszólított, hogy neki van jegye, vegyem meg azt. A norvégok kivétel nélkül mindig norvégul szóltak hozzám először. Mondjuk azt nem tudom, hogy honnan gondolta, hogy hova akarok menni, mivel táska se volt nálam. Ösztönösen összerezzentem, rá se néztem és csak annyit mondtam erélyesen, hogy no. Erre mondott valamit, de végig se hallgattam, csak még határozottabban és lerázóan rászóltam, hogy I said, no. Mire ő azt mondta, hogy oké, én csak megkérdeztem. Majd csalódottan elment. Nem káromkodott, semmi. Egyszerűen nyilván az otthoni jegyautomatáknál ólálkodó csövesek miatt vágódtam védekező és elutasító állásba, mivel otthon versenyt űznek abból, hogyan basszák át a turistákat és a magyarokat is. Erre a fiúra én rá se néztem. Csak a kezét láttam, valamilyen jeggyel. Utána szarul éreztem magam. Nem így kellett volna. Akármikor kerültem olyan helyzetbe, hogy valamilyen eligazítást kellett kérnem, mindig segítőkész volt velem mindenki, igaz én nem akartam nekik eladni semmit. 

Hogy néznek ki a norvégok? Átlag fiatal-középkorú norvég férfi: 190cm+ magas, szőke vagy vörösesszőke, fele szakállas, kék szemű, fehér bőrű-hamar leég. 180cm alacsonynak szamit. 175cm alatt nem láttam férfit az utcán, ha mégis, az nem norvég volt. Csendes, jókedélyű, odafigyel. Viking testalkat, azaz fogyhatnanak picit. De nem vészes, pont annyi enyhe felesleg van rajtuk, mint a lányokon, szóval passzolnak egymáshoz.
Átlagos fiatal-középkorú norvég nő: 175cm+ magas, én 173 vagyok es MINDEN norvég lány, akivel beszéltem (sokkal!), magasabb volt nálam. Kivéve egy: találkoztam egy 163cm norvég lánnyal, mondtam neki, hogy az én országomban átlagmagas lennél, de itt meglepően picinek tünsz. Sóhajtott és intett: egész életében mindenhol ő volt a legkisebb, már beletörődött....  A lányoknak tökéletes hibátlan bőrük van, nagyon szép arcuk, bár eléggé egy karakterű minden női arc, (a férfiaké változatosabb), természetes szőke egyenes haj 95%-ban, szeretik befonva hordani. Némi extra súlyfelesleg van rajtuk, de jól oszlik el.

img_4895_1.JPG

Az első hosztom, Yiannis, 20 évesen költözött Norvégiába Görögországból, 30 éve él Norvégiában, 15 éve kettős állampolgár. Egy norvég nőt vett feleségül, egy ideje már elváltak. Fel akarták újítani a lányuk lakását, és bekértek egy norvég cégtől egy árajánlatot. Yiannis ránézett az árra, és javasolta az exfeleségének, hogy hozzannak Görögországból munkásokat, és velük végeztessék el a munkát harmadennyi pénzért. A feleség nem járult hozzá, mert ő tisztán akarta csinálni, minden költséget leadózva papíron. 

2019.04.06. 09:49

Így fotózz, ha utazol: 8 tipp, hogy mindenki téged irigyeljen

Végre kipipálsz egy újabb országot a bakancslistádról? Tele van fantasztikus helyekkel, amiket jó lenne igényesen megörökíteni? Tudod, ha nincs róla kép, akkor meg sem történt... Vagy legalábbis sokkal nehezebb lesz rá visszaemlékezni később. Ebben a posztban Ihász Ingrid, a DreamWorld Photography fotósa ad nektek tippeket, hogy ti is tökéletes képeket készíthessetek az utazásaitok során.

2019.03.11. 10:58

Skopje giccses és fogalmatlan város. Pristinaban meg nincs semmi.

Az történt, hogy Gruevszki beleölt kimondhatatlan összegeket a belváros felépítésébe, de nem vette fel hozzá a megfelelő építészeket. Vagy a szerencsétlen tervezőknek semmilyen szabad kezük nem volt, és Gruevszki izlésvilága szerint kellett alkotniuk. Vagy a kettő vegyesen és karakter nélküli várostervezőkkel és építészekkel dolgozott. A szobrok, a városszerkezet, épületek furcsák, óriásiak, de mégis fogalmatlanok. Ez talán a legjobb szó rá.

img_4260.JPG

Sétálsz az utcákon és nem érted, hogy hogyan keveredett ide ez a szobor, vagy az épületek egymáshoz való viszonya, azaz maga a várioskép harmóniája. Nincs ugyanis harmónia.

img_4261.JPG

Én, mint fotós igyekeztem szépen fényképezni a fővárosukat, hogy szeressem a képeimet. Eltöltesz egy napot sétálva és végig azt érzed, hogy ez a hely furcsa, de nem bánod meg, hogy eljöttél. 

2019.03.07. 10:57

Skopje, Makedónia, hogyan éljünk túl egy istencsapásra emlékeztető CS szállást?

Makedóniába autóval érdemes menni a hegyekbe, túrázni. Én nem így tettem. Azt gondoltam, hogy Skopje remek uticél lesz és olcsó volt a repjegy. 9000 Ft. Hajnalban hívtam egy taxit, 03.30-kor kellett otthonról indulnom. Feltünt nektek, hogy a reptérre kivezető úton Vecsésnél, jobbra az áruházak, utána közvetlenül kanyarodik az út balra a repülőtér felvezető szakaszához, nos ott 26 lámpa nem ég? Nem tudom mióta nem működnek, de már decemberben sem világítottak, és most március van. Most sem cserélték le az izzókat. Kissé fura a látvány, hogy tömegesen egy helyen 26 oszlop teljesen töksötét, miközben világvárosnak hirdetjük magunkat. Ország image a turistáknak?

Skopjeba reggel 09.00 előtt érkeztem, vettem a reptéren 3000 Ft-ért egy helyi SIM kártyát 2 GB-os mobilnettel, egyből biztonságban éreztem magam, majd bebuszoztam a belvárosba. A reptéren idegesítőek voltak a taxisok, főleg, hogy vitatkozni kezdtek velem, amikor még kedvesen jeleztem, hogy busszal megyek. A hosztommal némi nehézség árán megtaláltuk egymást a parkolóban. Egy parkolóban vártam rá vagy 20 percig, közben a mobilomon olvastam. Ezalatt minden istenáldott taxis kiszállt a kocsiból és megközelített, hogy kell-e taxi. Az se zavarta őket, hogy a kollegáikat és ignoráltam, mindegyik legalább tízszer vijjogtatta felém: taxi, taxi? Annyira idegesítettek, hogy rájuk se néztem.

A hosztom magas 32 éves makedón srác, ölelkezős tipus, amit én rühellek, de a couchsurfing már megtanított rá, hogy ne elutasítással kezeljem a lesből 2 másodperc ismeredség után rámugró CS-erekt, hanem simán csak lemerevedett cövekként álljak ott, és várjam ki, amíg szépen befejezik. A rosszabb tipus, aki sokáig és szorosan ölelget. Az előző években még kísérletet tettem rá, hogy szépen elmagyarázzam nekik, hogy hello, töltsünk el együtt pár napot és majd búcsúzóul ölelkezünk, több értelme lesz, mert akkor majd jelent is valamit. Ilyenkor besértődés van, és hogy ő ölelkezik, én meg bedobom érvként a kultúrára és személyiségre hivatkozást, hogy hát én csak szerelmeket, családot és szoros barátokat ölelgetek. Bocs, de idegenekkel elég nekem köszönni is, de sosem volt egyetértő bólogatás a válasz. Pár év után feladtam és már hagyom nekik. De utálom. 

A másik bajom az volt az öleléssel, hogy erős alkoholszag áradt Tomiból, ettől feszkós is lettem, hogy kocsiba ültünk. Kiderült, hogy reggelig bulizott, és sokat ivott, ezt éreztem rajta. Aludt 2 órát, azaz még mindig részeg volt. Ez tökéletesen átjött a vezetési "stílusán" is. Mégis taxiva kellett volna menni!

Hazafelé megálltunk egy bevásárlóközpontnál, ő hívta fel a figyelmem, hogy akarok-e ételt venni. Mondom jaja. A kosárba bepakoltam sokmindent, ami 3 napra elég lesz kettőnknek is, és aznapra vettem kész ételt, szintén kettőnknek. Árultak firssen sütött húsokat, köretekkel egy pultnál, vettem vagy öt féléből, gondoltam a 195 cm-es izmos férfiak sokat esznek. A hosztom is összesszedett pár dolgot magának, péksüteményeket, kenyereket, csokit stb. A pultnál egy szót nem szólt, én meg kifizettem. Furcsállottam a dolgot, mert én is kísértem el már a vendégeimet bevásárolni, ha főzni akartak, és szintén vettem pár dolgot, de soha fel nem merült, hogy a személyes bevásárlásaimat is velük fizettessem ki. Otthagytam a kasszában kb. 15 ezer forintot átszámolva. A kocsihoz menet felmerült bennem, hogy szóljak neki, hogy fizesse ki nekem, amit magának vett, de gyors fejszámolás után úgy döntöttem, hogy áhh, hagyom a fenébe. Legyünk "nagyvonalúak", 3-4 ezer forint lehet a ráeső rész, azon felül, amit kettőnknek vettem eleve, kapok 3 éjszakára szállást, nem fogok olcsójánoskodni. Egyszerűen csak az zavart, hogy nem lehetne megköszönni, hogy hello, köszi a bevásárlást, Rita!

Hazaértünk, a kapuban két kutya fogadott minket és..... 12 macska. Igen, Tomi egy cat boy. Mindkét kutya azonnal felugrott rám örömükben, én meg idegesen konstratáltam a tényt, hogy tessék, deréktől lefelé egészen a bokáig végig sáros lettem a kutyáknak köszönhetően. A nadrágot előző napokban kaptam megkésett születésnapi ajándékba, ami egy drága Fjallraven nadrág, és a kabátom is koszos lett. És még csak 2 órája érkeztem meg. És csak egy nadrágot és kabátot hoztam, ami rajtam volt, azaz 3 napig mocskos ruhában leszek. Remek. Utána megtanultam, hogy minden alkalommal, amikor elhagyom a szobám, a kutyákkal kiabálni kell, hogy nye, nye (az elején no-t kiabáltam, de az nem működött, mert nem értenek angolul), és a lábamat feléjük tartani, ha ugranának. Egy két alkalom kivételével sikerült is elkerülni, hogy még egy koszréteget vonjanak rám. 

2019.02.22. 16:05

A Medicover tökösen perrel fenyegetőzik. Megijedtem. :-)

A Medicover a múltkori blogbejegyzésem és levelezésünk után, amiben arra kértem Őket, hogy fizessék vissza a vizsgálat árát, most meglépte az ügyvédi kamarai jogtanácsos fenyegetőzés félelmetesen hangzó lépését és 50 millió 50 ezer Forint perre készül. :-) Félkövérrel szedve benne a válaszaim. 

Tisztelt Molnár Rita Judit,

A Medicover Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 29-31. cégjegyzékszám: 01-10-042382, továbbiakban: Társaság), az alábbiakkal fordul Önhöz.

Ön 2019. január 22. napján a coachsurfing.blog.hu internetes felületen közzétett egy blogbejegyzést, amely a Társaság jó hírnevét sértő, alaptalan állításokat tartalmaz, azt a látszatot keltve, hogy a Társaság nem nyújtott megfelelő egészségügyi ellátást az Ön részére.

Valóban nem nyújtott megfelelő egészségügyi ellátást, hiszen prof. dr. Balázs Csaba endokrinológus szerint Önök tévesen negatív diagnózist állítottak ki, és ezt semmilyen törvény nem tiltja, hogy nyilvánosságra hozzam. 

A bejegyzésében szereplő, Társaság által sérelmezett és/vagy valótlan állítások, leírások a következők:

Bejegyzésében rögzíti, hogy: „nem tartom korrektnek, hogy endokrinológus végzettséget igénylő vizsgálatot radiológus végez, aki nem birtokolja a megfelelő szakmai tudást ahhoz, hogy felismerjen egy gyulladást, és ezzel veszélyezteti a betegek egészségét”.

Fenti állítás több szempontból is helytelen, téves és az Ön tájékozatlanságára utal. A pajzsmirigy ultrahang vizsgálat – a vonatkozó szabályok szerint - nem endokrinológus végzettséget, hanem radiológus végzettséget kíván. A képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat, - amilyen az ultrahang, ideértve a pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot is – kizárólag megfelelő végzettséggel rendelkező szakorvos végezhet, mégpedig radiológus végzettséggel rendelkező szakorvos. Az Ön esetében egy több éves tapasztalattal bíró radiológus szakorvos végezte az ultrahang vizsgálatot, azaz olyan szakember, akinek megfelelő végzettsége (radiológus szakvizsgája) és gyakorlata van az ilyen vizsgálatok elvégzéséhez.

Azaz, a leírása, amelyből az következik, hogy a Társaságnál a pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot endokrinológus végzettséggel rendelkező szakembernek kellett volna végeznie, nem felel meg a valóságnak, félrevezető. Mindezzel a blog olvasóiban azt a benyomást keltette, hogy a Társaság nem megfelelő szakembert biztosított a vizsgálat elvégzésére. Ezzel szemben az igazság az, hogy az Ön számára a Társaság a vonatkozó szabályoknak megfelelő, előírt végzettséggel és több éves tapasztalattal rendelkező szakorvost biztosított a vizsgálat elvégzésére.

Ezt a részt módosítottam az eredeti blogposztban: azaz az radiológus is végezhet pajzsmirigy ultrahangot.

A fent idézett írásának második része és az alábbi szövegrész szintén nem felel meg a valóságnak:

„Viszont rémisztő megtapasztalni, hogy előfordulhat náluk olyan, hogy teljesen negatív leletet adnak ki a kezükből, miközben nyilvánvalóan látható a pozitív eredmény a gyulladásra.”

Ahogyan arról Társaság a panaszlevelére adott válaszában is tájékoztatta Önt, a panasza kivizsgálása során a Társaság vezető radiológus szakorvosa áttekintette a pajzsmirigyéről készített ultrahang felvételt, és nem állapított meg kóros elváltozást, gyulladást. Azaz, két kompetens radiológus szakorvos véleménye szerint sem volt olyan elváltozás a pajzsmirigyében a vizsgálat időpontjában - 2018. november 26. napján -, amelyre Ön a bejegyzésében utalt. A Társaság ehelyütt fontosnak tartja rögzíteni, hogy a felvételek alapján a hivatkozott szakorvosi véleményekre tekintettel korábbi álláspontját fenntartja és azt kész további orvos szakértői véleménnyel is bizonyítani.

A 2018. november 26. napján elvégzett ultrahang vizsgálat során tehát kóros elváltozás, gyulladás nem volt látható. A Társaság szakorvosa az orvos-szakmai szabályoknak megfelelően, gondosan vizsgálta meg Önt. A leletben részletes leírást adott pajzsmirigye állapotáról, méretéről és szerkezetéről. Kórjelző elváltozást nem észlelt. Ennélfogva állítása, miszerint a Társaság veszélyeztette az Ön egészségét, teljes egészében valótlan.

A novemberi kinyomtatott leleteimet Dr. Balázs professzor megnézte, és megállapította a gyulladást az Önök által készített felvételeken is. Számomra az Önök által biztosított radiológus diagnózisa áll szemben Balázs professzoréval. Az, hogy most azt írja, hogy még ketten megnézték, nos ezt vagy elhiszem Önnek vagy nem. De az Intézmény dolgozói nem fognak a kollégájuk diagnózisával szemben mást állítani. Azóta már azt is megírták Önök nekem emailben, hogy a radiológus nem állíthat ki diagnózist, miközben a felénk, ügyfelek és betegek felé azt a téves benyomást keltik, hogy diagnózist kapunk. Ezek után nem tudom Önöket komolyan venni. De azt is megtehetjük, hogy az engem vizsgáló radiológus szakmai múltját összehasonlítjuk Balázs professzoréval, és majd eldöntöm, hogy ki diagnózisa helyes.

Amennyiben a Társaságnál végzett vizsgálat időpontjában valóban olyan gyulladás lett volna a pajzsmirigyében, amit állít, azaz már akkorra kialakult volna kóros elváltozás, akkor azt a radiológus szakorvos mindenképpen látta és jelezte volna. Ez azonban nem állt fenn, és – az Ön saját leírása alapján - az endokrinológus orvosa a későbbiekben végzett vizsgálat során sem tapasztalt olyan kóros elváltozást, ami gyógyszeres kezelést igényelne. Ezt támasztja alá az is, hogy a blogbejegyzése szerint Önnek endokrinológus orvosa csupán D vitamin és szelén szedését javasolta, gyógyszerkészítmény szedését nem. 

Balázs professzor a két lebenyben enyhe mértékű gyulladást göbökkel talált, ami nem olyan súlyos mértékű még, hogy vényköteles gyógyszereket írjon fel rá. Ha a gyulladás tovább romlik, akkor később vélhetően gyógyszert is kell szedni, de ez nem jelenti azt, hogy az enyhe gyulladás és göbök jelenléte egészséges azaz negatív diagnózis lenne. 

A Társaság nem vitatja, hogy később kialakulhatott olyan gyulladás, amit az Ön endokrinológus orvosa észlelhetett, azonban a novemberi vizsgálat során kóros elváltozás nem volt látható, azaz az Ön endokrinológus orvosa téves véleményt adott a Társaságnál készített felvételről. Fontos tény továbbá, hogy a két vizsgálat között több, mint egy hónap telt el, ami alatt állapotában változás következhetett be. Ezt azonban Ön a bejegyzésében nem vette figyelembe, hanem azt állította, hogy a Társaság szakorvosa hibás negatív leletet állított elő. Ez a valóságnak azonban nem felel meg.

2019.01.05. 15:20

9 egyszerű motiváló tipp a rendszeres sportoláshoz

Az ünnepek utáni fogyókúra mindig népszerű téma. Most nem fogok azzal foglalkozni, hogy milyen diétát kövess, válaszd ki magadnak azt, ami számodra a legmegfelelőbb, de két szabályt mindenképp tarts be: ne egyél cukrot, semmilyen formában, maximum eritrittel édesítsd a főztödet, vagy olyan csokit vegyél, amiben eritrit van. Valamint ne egyél fehér lisztből készült ételeket: igen a péksüti, a hagyományos tészta és pizza ezzel ki is esett. 

Sport nélkül is le lehet fogyni, azonban anélkül mégse ajánlanám senkinek, hogy megpróbálkozzon a diétával. Egyrészt plöttyedtre fogysz le. Másrészt ha már rászántad magad, hogy mozogj 30-90 percet, akkor sokkal kevesebb az esély, hogy utána betolj egy pizzát. Ha mégis megtetted, és "ezt megérdemlem ma, mert edzettem" felkiálltással becsúsztatnál egyet, gondolj arra, hogy jaja, megteheted majd, ha nem lesz rajtad súlyfelesleg.  

Én boxolni járok hetente egyszer-kétszer, egyszer jégkorcsolyázni, amig szezon van, gyógytornázni valamint pingpong órára. Ez heti négy magánedzés, és erre jön rá a heti egy box csoportos óra, heti két-három futás és az itthon tornázgatás minden nap, havonta egyszer úszás és alkalmanként elmegyek bikram vagy vinyasa jógára. Otthon is jógázom rendszeresen, de a csoportos órák nagyobb önfegyelmet tanítanak. Meditatív és jót tesz a léleknek. Ingyen is lehet, ha nem akarsz sportra költeni, de akkor marad az otthon tornázás, jógázás és a futás-gyorsgyaloglás. Viszont az otthoni tornázásnak millió féle variációja van, így sosem fogsz ráunni. Ami még viszonylag olcsó: úszójeggyel úszás egy fürdőben vagy uszodában, valamint a jégkori. Ez max 1500 Ft alkalmanként. A korcsolyától nagyon nem fogsz formálódni, de jókedvet csinál. Rám terápiás hatással is van, amikor rossz kedvem van. Apropó, keresek egy pingpong edzőtársat. Hetente egyszer járok magánedzőhöz, de ettől nem fejlődök, csak stagnál a teljesítményem. Ha te jól tudsz asztaliteniszezni és edzenél velem, kérlek dobj egy emailt :-)

A sportban aranyszabály, hogy nem az számít, hogy épp mihez van kedved, fáradt vagy-e éppen, hanem, hogy mi a célod. Ha le akarsz fogyni, nem számít, hogy nincs kedved elmenni edzeni. Ez rendkívül jól hangzik, azonban a motiváció és a kedv hiánya akkor is ördögként ott lakozik folyamatosan, ezért adok néhány egyszerű motiváló tippet, amivel könnyebben mozgásra bírhatod magad.

- Tegyél ki a nappaliba egy jógamatracot néhány kézisúlyzóval, hogy állandóan hívogasson, edzeni kéne. Ne csavard fel a nap végén, mindig legyen ott. Ne tornacipőben edz, mert az lustítja a lábfejed izmait. Vedd le a zoknidat is, mert csak elcsúszol benne. 

- Tegyél egy bikinit vagy a kedvenc fehérneműdet a jógamatrac mellé azzal a céllal, hogy ebben kellene jól mutatni, ha felveszed. LOL, igen. De mióta alkalmazom ezt a módszert, naponta többször is a "matracnak esek". 

- Töltsd le az ingyenes Nike training appot. Ha nincs időd ma edzeni, nos ez nem kifogás, mivel 5 perces edzésprogramok is vannak rajta. Vagy válassz ki neked tetsző edzés videókat a youtube-on, kb. 25 millió van fenn. Keress angolul, akkor több találat van. Én a boxing, yoga, piloxi és HIIT edzéseket követem elsősorban. 

2018.12.22. 14:22

Az élet értelme: 42

Ma 09.30-kor lettem 42 éves, és ugye ez az a szám, ami az élet értelme. Felébredéskor még nem tudtam mi az, de rögtön utána volt egy rövid találkozóm egy barátommal. Szar kedve volt, meghallgattam és megpróbáltam támogatni. Hazafelé sétálva az esőben beugrott egy mondat, élni és élni hagyni. És valahogy megvilágosodtam, hogy tényleg ez a mottó, ami szerint ha élek, akkor boldog leszek. Élni jelentése az, hogy a maximális kihasználtsággal élek meg mindent és nem hagyom, hogy elrohanjon mellettem az idő, ahogy hagytam eddig kb. 10 évet a semmibe elveszni eredmény nélkül. Most persze ezen lehet vitatkozni, hogy ki mit tekint eredménynek, de én a saját mércém alapján mérem magamat. 

Élni hagyni jelentése, na ez a nehezebb, mikor a körülötted lévő felnőtt emberek torkán nem akarsz lenyomni semmit. Nem tartod őket rövid pórázon, nem mondod meg nekik mit csináljanak és mit ne csináljanak (kivéve amikor erre külön megkérnek téged, hogy tedd meg), hanem rájuk hagysz szépen mindent. Például amikor nem hívnak el téged valahova, vagy nem tudnak veled találkozni, akkor könnyedén kell ezen túllépni. Ha egy férfi (vagy nő) jönni akar, akkor érkezik, mint az orosz tank. Elugrani se tudsz előle. Ha meg nem akar, akkor mindig lesz kifogás miért, és te maximum egy rollert tudsz küldeni (ötleteket adni, hogyan tudná megoldani mégis), amire nem fog felszállni, mert nem tud (akar) rollerezni. Szóval ha azt mondja neked valaki, hogy nem, akkor az is jó, ha meg igen, akkor az mégjobb. 

the_hitchhiker_s_guide_to_the_galaxy_wallpaper_by_lucaszanella-d6821pm.png

Másik nagy felismerésem az volt nemrégiben, hogyha valaki megbánt valamivel, vagy elhagynak, és emiatt lehangolt leszek, akkor azért az állapotért egyedül én vagyok felelős. Igen jól olvastad, csak én. Mert az, hogy milyen lelki állapotban vagyok, azért egyedül én felelek. Az aki kiváltotta ezt, nem fog varázsütésszerűen feltünni és eloszlatni a szomorúságot, vagyis nekem kell kézbe vennem a dolgokat. Az instant megoldást nyilván az adná, ha mégis feltünne, de ugye nem fog. Szóval marad az, hogy magamat kell helyre billentenem. És ez nem könnyű.

Tippek: sport, amit eddig nem csináltál. Mozi, filmek. Régi barátok megkeresése, akiket rég nem hívtál fel. Több minőségi idő eltöltése a családdal. Utazás. És ha mégis nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy te szomorú vagy, csak kérdezd meg magadtól, hogy a másik fél is szomorú, aki miatt te szomorú vagy? Ha a válasz: Nem. Nos, akkor sürgősen ezt tartsd a figyelmed középpontjában és egyből (vagy viszonylag gyorsan) túl is tudsz lendülni. 

Most épp itt van nálam az a személy, akit a legjobban szeretek a világon. Beállított hozzám nagyon édes személyes ajándékokkal és egy saját készítésű ketogén tortával. Szóval köszönöm, én már boldog vagyok és az élet értelmét is megtaláltam. 

 

2018.11.02. 18:17

Stavanger, Tom Cruise, Norvégia

Nem volt szerencsénk a stavangeri hosztokkal. Kb 5 requestet küldtem, nem volt válasz vagy elutasítást kaptam, egy lány elfogadta a kérésemet, de nem írt semmilyen levelet hozzá, azaz véletlenül nyomhatta meg az accepted gombot. Tavaly sokkal nagyobb sikerem volt a bergeni hosztokkal. Mindeközben kitettem egy publikus requestet, amire egy 32 éves spanyol írt meghívó üzenetet. Volt vagy 35 pozitv referenciája, de az adatlapja szerint 4 fiúval lakott együtt. Ha egyedül mentem volna, nem csináltam volna belőle nagy problémát, de így, hogy vittem a 18 éves keresztlányomat, már zavart egy kicsit, de elfogadtam a hosztolási felajánlását. Száva október elején ünnepelte a nagykorúságát, és ez a trip volt az én ajándékom a számára. 

A hosztunk közben összekötött Whatsappon egy másik magyar lánnyal, akit ugyanarra az időpontra fogadott, felajánlotta a kocsiját, amivel majd elmehetünk a Pulpit Rockra. 5 éve nem vezettem, ezért elmentem G-vel egy GreenGo-val gyakorolni a városban a múlt héten. 45 percet vezettem. Elején izgultam, de pár percel később, már visszajött a régi rutin. Majdnem. 

Két nappal az utazásunk előtt azonban kaptam egy alapos fejmosást egy barátomól, hogy óriási rizikót vállalok, hogy egy alig 18 éves lányt odaviszek 5 férfi házába, és szó se lehet róla, vegyünk ki airbnb lakást, majd ő kifizeti. Azzal védekeztem, hogy sok pozitív referenciája van a pasinak. - Igen, és mit tudunk a másik 4 férfiról? - Arról semmit...  - És mit szól ehhez Száva anyja? - Nem tudja.. Na itt már nagyon rosszul éreztem magam, legrosszabb keresztanya ever. Eléggé meggyőző volt az érvelése. Ohh, de így bukjuk a kocsit is, szóval megkaptuk ajándékba a komp/buszjegy árát is, ami önmagában 800 korona volt 2 személyre. 

A Norvégiába megérkezés első szembeötlő, azaz tüdőbeötlő élménye, a lélegzés. Tisztább a levegő, mint mondjuk itt a Pilis közepén futnál az erdőben. Még benn a városban, Stavangerben is, pedig 120 ezer ember él ott. Összehasonlításképpen tegnap a 60 ezres Egerben voltam, ahol szintén nagyságrendekkel tisztább a levegő, mint Pesten a VII. kerületben, de messze nem olyan minőségű, mint Stavanger belvárosában. Kettőnknek a reptér-belváros shuttle 450 korona volt. Az utolsó buszmegálló 3 percre volt az airbnb-nktől. 

A belváros közepén elfoglaltuk a kis édes tökéletesen felszerelt két hálószobás, nappalis lakásunkat (81 000 Ft három éjszakára), majd elmentünk bevásárolni. 4 napra költöttünk 550 koronát, és az pont elég is volt. Ez kb 21 000 Ft, ugyanez otthoni Sparban mondjuk 16 000 Ft lett volna. 

st1.jpg

2018.09.09. 22:39

Fiatal elme vagy fiatal test?

Ha tudnád előre, hogy megéled az öregkort, annak minden testi és szellemi leépülésével, és most lehetne egy olyan kívánságod, hogy mostantól kezdve, amíg meg nem halsz, megtarthatod a mai szellemi frisseséged, elméd, gyorsaságod, reakcióidőd, de a tested kívülről és belülről is megöregszik és megbetegszik vagy megtarthatod a fiatal tested a fiatal szerveiddel együtt, de az agyad, elméd lelassul és megöregszik, akkor mit választanál?

brain.jpg

Hosszan gondolkodtam a kérdésen, és arra jutottam, hogy a fiatal testet a fiatal szerveimmel akarom, és az elmém lelassulhat hozzá. Mondjuk a 30 éves verziót, amikor még nem voltam gerincbeteg sem, de megelégszek a mostani 40 éves verzióval is, ha megigérik, hogy ez már nem romlik tovább. Az már egy ráadás hiúsági szuper faktor lenne, hogy 80 évesen is 40-nek néznék ki. Deal. 

A szüleim szimplán lelassultak, feledékenyek, és elfelejtik mit mikor mondtak el, akár csak egy órával hamarabb is, de ez a szellemi belassulás még mindig sokkal jobb, mint ha a test betegszik meg. Ha a szived beteg, emiatt hamar kifulladsz mindentől, ha rheumás vagy, ha már tropa a gerinced, a térded, csípőd, és nem tudsz elsétálni a buszmegállóig, ha már nem vagy képes túrázni, utazni emiatt, gondot okoz felgyalogolni a harmadik emeletre, nem mész már fel egy toronyba se kilátást nézni, mindig le kell ülni a buszon, és állandóan, mondjuk hetente orvosi rendelőkbe ücsörögsz a nyavajáid miatt, az a lélekre teljes pusztítást mér. És azt már észre se veszed, hogy akkor hallod meg a másikat, ha beleüvöltenek az arcodba. 

A családi kórtörténet alapján nekem magas esélyem van agyvérzésre, ami nyilván borzasztó betegség. Alzheimeres nincs a családban, tehát az valszeg nem lesz. De a két nagymamám is felépült belőle, és csak feledékenyek lette tőle, na meg a beszédkészségük sérült meg. 

Megkérdeztem a szüleimet, akik már 84 és 76 évesek, hogy így, hogy ők már öregek, elméjük belassult, testük beteg és keveset bír, így utólag, ezzel a tapasztalattal a birtokukban mit választanák? Rövid töprengés után anyám azt mondta, hogy a fiatal agyát szeretné, és a teste maradhat ilyen: anyámnak rossz a gerince állandó isiásszal, rheumás izületi panaszai vannak a vállában, a familiáris tremor erőteljes kézremegést és fejremegést okoz, és magas a vérnyomása, és nagyot hall. Mindezekre mégis legyint, és azt mondja a fiatal agyát szeretné visszakapni. Apám választása azonban a fiatal testére esett, és a mai szellemi képességével van kibékülve. Neki szintén magas vérnyomása van, és nem bírja a gyaloglást és hamar kifullad, és a gerince is rossz. Fiatal férfiként azonban kisportolt volt és erős, hegyeket tudott mozgatni. Hiányzik neki a régi teherbírása. 

És te mit választanál?

 

 

2018.09.06. 22:36

A leghelyesebb magyar couchsurfer pasik 2018-ban

A magyar pasik jók (ha adnak magukra). Gondoltam megosztom veletek is, hogy (szerintem) kik a legvonzóbb kanapészörfös magyar férfiak 2018-ban. Ez nem egy szépségverseny, nem kell szavazni, kizárólag az én izlésemet tükrözi. Legutoljára 2014-ben készítettem el a listát, ami igen sikeres lett. Nem néztem át 40 000 magyar CS tag adatlapját, de kb. 1 500-at biztosan. Íme sorrend nélkül a nyolc fős lista. Olyan sorrendbe tettem be a képeket, ahogy megjöttek tőlük az engedélyek. A legszebb magyar CS lányok hamarosan...

István (37) napelemes rendszereket tervez Budapesten. Tavaly óta CS tag és már volt 3 vendége. Az Egyesült Államokban született, élt Londonban is. Rajzol, fotózik, főz és mindenféle sportot űz. 

01.jpg

Domonkos (23) villamosmérnök Budapesten. Sokféle sportot űz, és egyszer elbiciklizett Budapestről Párizsba egyedül. 2014 óta CS tag, háromszor fogadott vendégeket. 

fullsizeoutput_494.jpeg

Ádám (28) idegenvezető Budapesten. 2015 óta CS tag és két vendéget fogadott eddig, úton a harmadik. Élt Franciaországban es szeret táncolni, utazni. 

profilke_p.jpg

2018.08.18. 15:12

Negatív referenciák

Az elmúlt fél évben volt jónáhány vendégem, akikről nem tettem említést a blogon. Volt akiről negatív referenciát írtam, volt akinek azt mondtam, hogy ne írjon rólam semmit, mert ha én is írok, azt nem köszöni meg, vagy nem mondtam semmit és nem is hagytam róla semmit. 

Ukraine_svg.jpgNastia (28) Ukrajnából érkezett hozzám tavaly szeptemberben, 20 körüli referencia mindkettő oldalon. Az ilyeneknek általában igent mondok, ha ráérek. Nastia megérkezett este 22.00-kor, éhes volt, ezért kérésére összedobtam egy vegán salátát neki, nem túl sok hozzávalóval, mivel a hűtöm sajtal és hússal van tele főleg. Leült a kanapéra, és laptopján matatott. Gondoltam dolga van, magára hagytam. Másnap reggel készültem egy munkamegbeszélésre, ültem a kanapén, levelet írtam, ittam a kávémat, amikor kijött és ezt kérdezte: "What can I get for breakfast?" Ránéztem és közöltem vele, hogy mindent, amit megtalál a közeli szupermarketekben. Majd felhörpintettem a kávémat és mentem a dolgomra. Nem, nem kell etetnünk a vendéget, és persze el lehet fogadni, amit a hosztunk kínál. Önmagától. 

Este nálam volt az egyik barátom és sütöttem süteményt. Hazajött Nastia, és megkínáltam őt is a sütivel, amit örömmel elfogadott, majd bement a hálószobába és magára zárta az ajtót. Konkrétan azt se tudtam meg mivel foglalkozik, mert semmit nem szólt hozzánk. Másnap reggel úgy ment el, hogy megköszönte a süteményt, én meg hozzátettem, hogy remélem a két éjszakás ingyen szálással is elégedett volt. Ezt írta a pozitív referenciájában: "Rita was hospitable. I loved her gluten and sugar-free cake." Én meg hagytam róla egy negatív referenciát. 

FlagUSA.jpegBob, a tősgyökeres New York-i srác. Korai harmincas, még tavaly novemberben hosztoltam. Volt sok referenciája mindkét oldalon, ezért igent mondtam neki. Megírtam jó előre, hogy a két estéjéből az első este nem fogok ráérni, de a második nap igen. De jöjjön nyugodtan két estére és foglalja le magát. Kora délután érkezett, jeleztem neki előre írásban, hogy csak a cuccát tudja letenni, utána el kell mennie és majd este jöjjön vissza. Megemlítettem még neki, hogy délután nálam lesz a masszőröm, és ő akar e utánam egy svédmasszázst? 7000 Ft egy óra. Visszairt, hogy igen, foglaljam be őt is. 

A masszőr vele kezdett, és miután végeztek, kértem is, hogy menjen el. Látszott rajta, hogy maradni akar, de kelletlenül lelépett. Ismétlem, ezt is tudta előre, hogy délután el kell mennie a masszázs után. A pénzt nem fizette ki magától, el kellett kérnem, letett az asztalra 6000 Ft-ot, szóltam neki, hogy plusz még egy ezres. Ezek ilyen kellemetlen körök, ami nem csinált jó hangulatot közöttünk. 

Este visszajött, a keresztlányommal filmet néztünk. Rámírt cseten éjjel 01.00-kor, hogy nem érzi jól magát nálam, így reggel átköltözik egy másik hoszthoz, akit most talált, és beszéljük meg. Visszaírtam, hogy reggel megbeszéljük, most már alszom. 

Reggel Bob kifejtette, hogy úgy érzi, hogy jobb, ha elmegy, mert ő zavar itt. Nyugodtan elmondtam neki, hogy előre figyelmeztettem a levelezésünkben, hogy az érkezése napján semmilyen időt nem tudok vele tölteni. Erre azt reagálta, hogy délután is el kellett mennie, mondom ezt is leírtam az emailben, nem érte meglepetésként az információ, leokézta, utólag ezen ne panaszkodjon. Mondtam neki, hogy a mai napon már ráérnék, de természetesen, ha ő úgy érzi, hogy jobb máshol, akkor menjen el. Ha nem érzi jól magát, akkor szerintem is el kell menni. 

Bob elmondta, hogy nem az én hibám, és minden oké közöttünk, megegyeztünk, hogy egyikünk sem ír egymásról semmit utólag a CS oldalon. 

Brazil-National-Flag.jpgMara (45) Brazíliából idén júliusban. Két estére kért szállást, elfogadtam a requestjét. Később megírta, hogy csak az első éjszakára marad nálam, mert más hosztnál is akar maradni, akit még talált. Majd megint később megírta, hogy a gépe éjfél után fog érkezni. Erre visszaírtam, hogy akkor inkább menjen a másik hoszthoz, egyszerűbb, ha inkább nála marad két éjszakára, hiszen nekem reggel el kell mennem otthonról, semmilyen időt nem tölthetünk együtt. Erre visszaírt, hogy a másik hoszt nem tudja fogadni azon az éjszakán, erre visszaírtam, hogy oké jöjjön és magamban elkönyveltem, hogy ismét egy ingyen airbnb vendég érkezik hozzám, akinek csak szállás kell.

Később újra írt, hogy éjjel 01.30-kor érkezik.. Rettentően fáradt voltam, menni akartam aludni, ezért írtam neki, hogy üljön taxiba. Akkor elkezdett problémázni a taxi áron és persze jelezte udvariasan, hogy tudja, hogy kurva gáz ilyen későb érkezni. Felajánlotta, hogy keres egy szállást a városban. Erre visszaírtam neki, hogy választhat természetesen aközött, hogy éjszakai tömegközlekedéssel bebumlizik a városba, és foglal egy hostelt vagy beül egy taxiba, fél óra múlva nálam van, és a taxi kevesebbe fog kerülni, mint a hostel, amit még kell találnia másfél óra tömegközlekedés után. 

Nem azért "ragaszkodtam" hozzá, mert feltétlenül találkozni akartam vele 02.00 körül, hanem mert nem akartam magára hagyni éjszakra. Mara megérkezett taxival, megmutattam neki a vendégszobát a megvetett ágyával. Délután elmentem vele sétálni egy amerikai barátnőmmel, majd átköltözött a másik hosztjához, akivel már normálisan is időt tölthetett. Nekünk kb egy órát sikerült barátkoznunk. 

Nem szeretem az ilyet, ha a gép éjszakai órában érkezik, akkor foglalni kell egy airbnb szállást valahol és nem a CS hosztunkat szivatni. Vagypedig az eredeti requestben meg KELL említeni, hogy éjjel érkezünk. Így illik. Ő írt rólam pozitív referenciát (nyilván) én nem írtam róla semmit. 

Legközelebb írok 3 pozitív élményt az elmúlt egy évből. 

2018.07.12. 18:49

Több mint tetoválás

Gyönyörű, szép és gyakran elképesztően tré tetoválásokat láttam már másokon, fényképeken, tévében, filmeken és általában azt gondolom erről, hogy értem én, de ha én pl csak egy pillangót tetováltatnék magamra, azt akár a monitoromon is tarthatnám képernyővédőként. Ha nincs a tetoválásnak története, jelentősége a tetovált számára, akkor meg minek van? Nem értem azt sem, amikor korahuszonévesek testét már majdnem mindenhol tetoválás borítja, mert milyen bőrfelület marad majd a későbbi ötletekre? És visszatérve a pillangóra, sárkányra, oké, szép, de nem lesz unalmas 5-10 év múlva?

Szóval a véglegességtől való riadságom okán én nem csináltattam tetoválást. Aztán 2015 nyarán lebénultam, 2016 márciusában megműtöttek, újra tanultam járni és mozogni, majd novemberben lefutottam a félmaratont. Igen, 8 hónappal a műtét után, a legtöbb fúziós gerincműtött ilyenkor még annak is örül, ha 10 km-t lesétálni tud. És akkor eljutottam oda mentálisan, hogy én ezen túl vagyok, nem vagyok már beteg, de emlékeztetni akarom magamat arra, ami történt velem, és ami végzetes is lehetett volna, ezért feltetováltattam a keep running szöveget a belső felső karomra. Életem első tetoválását kereken 40 évesen 2016 decemberében. Azért ezt a szöveget, hogy figyelmeztessem magamat arra, hogy így tovább, ne hagyd abba, ne add fel, fuss tovább. Kerekesszékben éltél még nem rég egy rövidebb ideig, most már futni is tudsz. A keep running kifejezés az én esetemben sokrétű. Itt egy videót is megnézhettek a műveletről. 

20161025_144201.jpg

Azért oda, mert csak magamnak szól. Ha ránézek, nem a fájdalmas emlékek jutnak eszembe, hanem az, hogy túléltem, és meggyógyultam. Sokszor így is észreveszik, és rákérdeznek mi ez lesajnáló arckifejezéssel kísérve. Ítélkeznek anélkül, hogy tudnák mi a tetoválás története. Megpróbálom elmondani mi ez, de volt többször olyan tapasztalatom, hogy a másikat igazából nem érdekelte a válasz. Annyi maradt meg bennük, hogy a csaj, aki bekattant a futástól. 

2018.06.30. 14:41

7 ökölszabály, amit ha betartasz, tünetmentessé teheted a porckorongsérvedet

Minden héten kapok levelet gerincbetegektől, akik megírják, hogy porckorongsérv műtét előtt állnak, és megtalálták a műtétes blogbejegyzéseimet és kérdezik hogy vagyok. Én jól vagyok, nem fáj semmim, de mindenkinek megírom, hogy ne hasonlítsa az esetét se hozzám se másokéhoz. Minden gerincbeteg teste, genetikája, állapota, a gerincének a betegsége, gyógyulási képessége más és más. És még a lelki tényezőket meg sem említettem. Attól, hogy egy veled szembejövő eset meggyógyult, nem biztos, hogy neked is jó lesz tőle, vagy ha egy szintén műtött beteg azóta is sántít, fájdalmai vannak, az nem azt jelenti, hogy te is meg fogod szívni. 

Ne kérdezd, ki hogy van. Az esélyeidet maximum egy nagyon alapos kutatásra épülő statisztikai adatokkal latolgathatnád, de még azt se jelentene semmit. Ez ugyanolyan pofonegyszerű dolog, mint a fogyás. Nincsen univerzális tuti csodatabletta, amit ha bekapsz lefogysz. (A mi esetünkben a csodaműtét). Alapszabályok vannak, amit érdemes betartanod, ha már megműtöttek és nullázni akarod annak az esélyét, hogy második, ötödik, sokadik műtét várjon rád a jövőben a következő porckorong szintekre. Íme 7 ökölszabály, amit ha betartasz, nagy eséllyel tünetmentes lehetsz: 

- Járj el egy autodekompressziós gyógytornászhoz. Ha semmiképp se tudod megteremteni rá a költséget, akkor járj el közülük valakihez havonta egyszer, és szorgalmasan végezd a gyakorlatokat otthon minden egyes nap. Akkor is ha fáradt vagy és nincs kedved. Nyújtó gyakorlatokra le lehet menni a padlóra lefekvés előtt is 10 percre. Azért kell visszamenni havonta egyszer, mert a gyógytornászodnak be kell állítania a mozdulataidat, ha elcsúsztál és rosszul csinálnád már egy ideje. 

- Tájékozódj, olvass el hiteles forrásokat. 

- Hetente legalább 3-4 alkalommal sétálj talajon, füvön legalább egy órát. Nyáron ha lehet mezitláb, de egyébként is vékonytalpú szandálban, cipőben. Én ezt talajon való futással oldom meg hetente háromszor. 

- Tanulj meg megfelelően állni, várakozni a zebrán, vagy állni egy koncerten. Ebben a posztban van egy másik videó, hogyan kell állnod. És csak így szabad. Alváskor felejtsd el a nagypárnát, rakjál 2 vastagabb türülközőt a fejed alá, és lehetőleg vegyél ortopéd matracot a megfelelő deréktámasztásért. 

- Soha ne hordj oldaltáskát, kizárólag csak hátizsákot. Ha bevásárolsz, ahhoz legjobb a banyatank, ha az nincs, akkor hátizsákban vidd haza az élelmiszert, ha nincs autód. Közben figyelj arra, hogy a vállaid ne rogyjanak előre, tartsd szépen kiegyenesedve a hátad, a vállaidat hátrafelé a lapockáid felé húzva akkor is, ha súlyt cipelsz. 

süti beállítások módosítása