2014.05.14. 15:16

A kényelem a legfontosabb szálláskeresésnél (?)

Az elmúlt fél évben viszonylag sokat utaztam, természetesen Couchsurfinggel, és rájöttem arra, hogy szálláskeresésnél és vendégfogadásnál nem ugyanazok a célok motiválnak engem. Mikor vendéget fogadok, és tettem ezt már közel 80 szörferrel, az a fontos, hogy írjon nagyon jó személyes requestet, a CSer az adatlapja alapján legyen érdekes, legyen bennünk valami közös, és lehetőleg legyenek igazi referenciái mind hoszt, mint szörfer oldalon. Korábban fogadtam olyan vendégeket is, akiknek nem voltak hosztolási tapasztalatai, csak használták a szervezetet, és majdnem minden esetben megbántam. Egy-két alkalommal volt erre kivétel is, de általában vagy közömbös, vagy unalmas, vagy akár némileg kellemetlen élményben volt részem velük. Jó vendég akkor leszel, ha előtte voltál vendéglátó is. 

Mikor én keresek szállást az alábbi szempontok alapján szűrök fontossági sorrendben:

  • Experience (tapasztalat), azaz legyen minél több referenciája
  • Lakjon a belvárosban
  • Legyen vendégszobája, de minimum egy nappalija. Azaz semmiképp ne aludjunk egy szobában. 
  • 25 felett legyen a kora
  • Női hosztok előnyben, de ezt sikerült eddig a legkevesebb alkalommal abszorválnom külföldön. 
  • Beszéljen jó angolul. Expert szint előnyben. 
  • Akik a fenti szűrőn átestek, azok közül nézem meg, hogy kivel állok lelkiekben egy hullámhosszon, vagy legalábbis legyen 1-2 terület, ami közös lehet bennünk. 

CouchSurfing-5-keys-630x315.jpg

De még azt se mondanám, hogy ezt mindig betartottam. Írtam requestet olyan hosztoknak, akik adatlapjáról nem igazán derült ki, hogy milyen emberek, vagy kik ők. Azaz olyan semleges információkat közöltek magukról, ami alapján a személyiségükről előzetes következtetést levonni nem lehetett. Valamint minden pont közül a legfontosabb számomra, hogy lokálisan jó helyen lakjon, ahogy szállodát se a külvárosban foglalunk... Legutoljára Amszterdamban pl. 4 igent választ kaptam, és azalapján választottam hosztot, hogy ki lakik a legjobb helyen. A legszimpatikusabb az a hoszt volt, aki Haarlem-ben lakott, de nem volt kedvem naponta kétszer vonatozni, és emiatt időt és pénzt veszteni. Hogy akkor miért írtam neki? Mert ha csak ő mondott volna igent, akkor persze lett volna kedvem vonatozni.. Azaz kínos, de bevallom: a lokalizáció fontosabb, mint a host személye. 

120416_r22067_p465.jpg

Minden hoszt keresésemnél igyekszem őrülteket, különcöket, vagy egyszerűen csak az átlagtól eltérő embereket is betenni a kosárba, egyrészt azért, mert számomra is különleges élmény lesz náluk pecózni, másrészt nektek, olvasóknak is írhatok valamilyen extrém élményről. 

Brüsszelből jó volt hazajönni, Nápolyból nem akartam hazajönni. Mivel megint elkezdett viszketni a talpam, egy-két héttel ezelőtt keresgéltem májusi úticélokat. Gondolkoztam Moszkván és Szalonikin, a végén Szaloniki győzőtt. Egyrész sokkal olcsóbb Moszkvánál, ami ugye a világ egyik legdrágább városa, másrészt jó lenne néhány napig csak sétálni, kávézókban ücsörögni és napozni a tengerparton. Hiányzik a déli hangulat is. Május végén foglaltam a jegyet egy 20 %-os Wizz mobil app akció keretében, 14 960 Ft a repülőjegy, és ebből 6 000 Ft volt a csomagdíj. Most az egész összeget az Erste Wizz kártyámmal fizettem ki, mert mobilról nem engedte az applikáció a kb. 6000 Wizz pontjaim részbeni felhasználását, viszont számítógépen a honlapjukról a repülőjegy árát lehet részben is fizetni a Wizz pontokkal. 

Hosztkeresés közben majdnem üzentem is egy srácnak, aki foglalt házban (squat) lakik, de az utolsó pillanatban mégsem nyomtam meg a send gombot. Visszariasztott a gondolat, hogy nem lesz meleg víz a lakásban, zuhanyzási lehetőség stb. Igaz ez egy prekoncepció volt a részemről, mert nem kérdeztem meg előtte, hogy mik az opciók a kéróban. 

crash.jpg

Ha abból indulok ki, hogy más utazót is az én keresési formáim vezérel, akkor hozzám már csak az jön, akit a belvárosi pesti szörferek elutasítottak...És erre nagy az esély, hogy így is van, mivel nagyon sokszor megéltem, hogy az accepted vendég lemondott azzal, hogy bocs, de mégis másnál fogok/fogunk lakni. Valószínűleg időközben beesett egy Király utcai kanapészörfer társam elfogadó válasza. Valamint gyakran mesélték a vendégeim, hogy küldtek 10-20 requestet, de csak én mondtam igent.. Legközelebb gyors kérdőívet fogok kitöltetni a vendégeimmel, hogy miért hozzám jöttek. :-)

Érdekelne, hogy nektek mi a legfontosabb szempontok, amikor hosztot kerestek valahol? Mik azok a pontok, amelyeknek meg kell felelniük a vendéglátóitoknak? Egyetértetek az én felsorolásommal, vagy titeket teljesen más szempontok motiválnak? Kommentben várom a választ. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr906163313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liya 2014.05.14. 15:32:11

Én több körben választok hostot, nyilván ha első körben nem sikerül a legjobbat kiválasztani, lazulnak a szempontok.
Fontossági sorrendben:
1. Helyi erő legyen, második körben jönnek csak a nem helyiek.
2. Szimpatikus arc. Ha nem szimpi, nem tudok őszinte requestet írni, hogy jaj igen meg szeretnélek ismerni blabla.. Közben csak az ingyen szállása érdekel :P
3. Kényelem: azaz külön szoba.
4. Központhoz közel
5. Referenciák
6. Kor és nem. De ez feljebb szerintem megmutatkozik a szimpatikus arc kritériumban, valószínűleg egy idősebb pasas már ott kiesik, nem kell külön elgondolkozni rajta.

És igen, egyértelműen mások a szempontok szörfölésnél és hosztolásnál, de szerintem ez nem baj. Mindenki a saját preferenciái alapján használja a CS-t, ebből lesznek a jó kalandok :)

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.05.14. 15:32:21

Én kerülöm már az "őrülteket". Mikor még Amsterdamban, pont a belvárosban laktam, naponta kb 20-25 request érkezett, ezeknek a 85%-a teljesen jellegtelen. Persze tudom, Amsterdamban baromi nehéz bármit találni, de egyesek még arra se vették a fáradtságot, hogy a kopipésztnél lecseréljék a nevet :D Bárki bármit mond, a surferek 90%-a ingyenszállásnak tekinti a dolgot, és nagyon kevesen akarják csak arra használni, amire elvileg való. Surferként mondjuk általában csak annyi az igényem, hogy ne egy elmebeteg törököt dobjon a gép (volt rá precedens), és ha nem muszáj, ne kelljen milliókat költenem utazásra. Nem feltétel a belváros, de azért legyen valami közlekedés. Ilyen téren pl egy Haarlem sima off lenne, mert ha nem olyan részén laksz ahova megy busz is, márpedig a város nagyobb része ilyen, akkor szopócsek naponta 2xfél órát sétálni.
Hostként meg.. próbálom szűrni az ingyenhotelezőket. Megértem, hogy baromi nehéz 50 személyes mailt írni, nem is elvárásom, de legalább a profilján legyen már valami, amiből feltételezhetem, hogy el tud számolni 3-ig és nem gondolja, hogy hotel felirat villog a bejáratomon.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 15:49:46

@liya: Eddig talán szerencsém volt, mert első körös hosztkeresésnél egy város kivételével mindig jött elfogadó válasz. Egy körben 5-6 vagy 10 requestet küldök ki, attól függ, mennyire népszerű a város a világon. Amszterdamban azonban első körben 10-et küldtem, és jött rá 8 decline, valamint 2 pending válasz, azaz nem válasz. Utána ki kellett küldenem még 15 requestet, akkor jött a 4 igen válasz. Mit ne mondjak, jelentősen lazítottam én is az elvárásaimon a második körben...

liya 2014.05.14. 15:54:25

@nikita: ami még érdekes lehet, és ebben még nincs sok tapasztalatom, hogy mennyi idővel az utazás előtt érdemes kiküldeni a requestet. A legjobb, ha az illető a profilján leírja mit szeret, de legtöbbnél csak találgatni lehet. Van aki felháborodik azon, ha 2 nappal előtte küldenek neki, van aki meg 3 napnál előrébb nem tud gondolkozni.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 16:03:00

@holdkoros: szia, egyetértek: a couchsurferek 90 %-a ingyenszállásként tekinti a rendszert, én éppen emiatt választok a maradék 10 %-ból vendégeket, és éppen emiatt kell a shity requestek 90 %-át decline-olnom, 5 %-át pedig azért mert én nem érek rá, vagy nem vagyok itthon, mikor jönne a jó CSer. 5 százalék request kap nálam accepted választ, amiből egy része utána engem cancelel.

Tavaly Barcelonában volt egy kurvajó adatlap, írtam neki, visszaírt, h oke fogadlak, de csak a kanapém a tied, a tarsasagom nem, mert nagyon busy leszek. Visszairtam, h én hosztot keresek és nem ingyenszállást, szóval inkább igy nem megyek. Erre visszaírt, h na ezt a választ nagyon becsüli, ilyen cancelt még nem kapott, és ez a válasz az igazi couchsurfing értelme. Aztan mégis laktam nála, mert belefutottam egy hosztba, aki hülye volt, és kénytelen voltam emergency requesteket küldözgetni másnap. Ekkor irtam neki is, h bajban vagyok, szóval mégis jó lesz a kanapéja. Aztan úgy alakult, h az egyik este 5 órán keresztül beszélgetett velem a nappalijában, és az első este is elmentünk vacsorázni :-)

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.05.14. 16:06:26

@nikita: húúúú nálam az átbaszás csúcsa az volt, amikor szépen hétre előre le lett fixálva, és a host simán csak eltűnt :D se kép, se hang, se semmi, én meg álltam ott haverral mint két pöcs a lakodalomban, hogy akkor most mi van :D

Mondjuk hazudnék ha azt mondanám, hogy én még sose használtam ingyenszállásként. Megesik na :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 16:08:35

@liya: akinél ott van, h mennyivel hamarabb várja a requestet, annál egyértelmű. Én egyébként 10-14 nappal korábban szoktam. Abból indulok ki, h amikor én kapok requestet 2 hónappal, vagy fél évvel!! előtte (sokszor előfordult), akkor mindig egy maybe választ vagy decline választ nyomok vissza (hangulatomtól függ) és beleirom üzenetbe, hogy fogalmam sincs h hol leszek és mit fogok csinálni, amikor jönni akasz hozzám. Én nagyon pánikolnék, ha az utazásom előtt 2 nappal még nem lenne szállásom.

Egyszer egy vitám is volt egy ilyen vendéggel, visszairta, hogy neki terveznie kell az utazását. Erre visszaírtam, ha neki terv kell, akkor foglaljon szállást egy szállodában, mivel én, vagy más CSer hiába is mond neki igent fél évvel előtte, az nem garancia semmire, simán lemondhatják az érkezése előtt 1-2 héttel vagy nem egyszer aznap...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 16:14:18

@holdkoros: nekem mindig van B terv. Amszterdamban is volt egy plan B hosztom, és Thesszalonikibe is úgy megyek az első hoszthoz, h tudom, h a másik hoszt, aki a harmadik naptól fog hosztolni, ő akár tud fogadni mind a 4 napra is. Szóval ha első hoszt eltünik, akkor őt felhívhatom.

Velem még sosem fordult elő, h a hosztom eltünt, és én SOHA nem tüntem el a vendégeimnek, de mivel nagyon sok CSer mesélt hasonló élményt, mint most te, ezért mindig gondoskodom back up tervről.

Én is használtam már ingyen szállásra, pont a legelső szörferkedési élményemnél. Az egy hajón volt Balatonfüreden, és a hosztom előre közölte, h ő akkor Pesten lesz, de a szállás az enyém. Mondom oké. De olyat nem csináltam, hogy szörföltem valahol, és szartam a hosztomra, nem akartam vele időt tölteni, nem voltam kiváncsi rájuk stb. Velem viszont már megcsinálták.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.05.14. 16:18:39

@nikita: nekem nem volt, de most már valszeg lenne.
Ingyenszállás alatt azt értettem, hogy ha nem vállaltak volna be, akkor nem lett volna lóvé máshol lakni :D
Olyan nálam is lakott, akit csak aludni láttam, mondjuk nem feltétlen ragaszkodom én se a társasághoz, de masszív taplóságnak éreztem azért.

liya 2014.05.14. 16:21:41

Ingyen vagy nem ingyen szállás témához, ha a találkozás és némi beszélgetés után kiderül, hogy nagyon nem vagytok egy hullámhosszon, szerintem felesleges erőltetni a nagy CS-erkedést. Be kell nyelni mindkét részről, hogy ez ma egy ingyen szállás lesz, nem több. Benne van a pakliban.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 16:33:24

@liya: igen, ez valóban így van! Mikor egy estét átbeszélgetek valakivel (de minimum 1 órát, mivel nem szeretek valakiről 5 perc után véleményt alkotni), és rájövök/rájövünk, hogy nem vagyunk közös nevezőn, akkor mindig javaslom másnap esti programnak (napközben általában egyedül várost néznek, mivel én melózom), hogy : menjünk moziba vagy nézzünk filmet nálam (nem kell beszélgetni, vagy menjünk CS meetingre (nem egymással kelll beszélgetnünk), vagy csináljon amit akar, de egyedül vagy akárki mással.

@holdkoros és én azt értettük az ingyen szállásnak használó szörfereken, akik a minimális megismerkedést, beszélgetést is skippelik a CS élményből.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 16:34:54

@holdkoros: hát Thesszalonikibe én kb 150 Eurót viszek 4 napra, ez bőven elég lesz élni, de ha szállást kéne foglalnom a helyszinen belőle, akkor kurvára bajban leszek :-)

2014.05.14. 22:33:35

Lehet, hogy velem van baj, de én nagyon kínosan érzem magam, mikor ellenszolgáltatás nélkül veszek igénybe valamit (mínusz BKV). Ha igaz, amit írtok, hogy ide majdnem mindenki csak tarhálni jár, akkor végképp nem vágom, mi a lényege a csézésnek. Ismerkedni, társaságot találni anélkül is lehet külföldön, ezt tapasztalatból állíthatom.

Cserébe viszont a CS-ben el kell viselni, hogy egy vadidegen tol egy kábelt a vécédbe reggel, mielőtt magadhoz térnél, meg a hülyeségével nyomaszt, és valami ostoba, filléres ajándékkal vígasztal. A rengeteg poszt után én úgy látom, tartós és tartalmas kapcsolatok csak elvétve születnek itt. Utazni jó dolog, olcsón utazni is, de a CS hozzáadott értékét akkor se látom.

Én a roomorama-val, ill. az airbnb-vel szemezek, idén ki akarom próbálni őket. A koncepció hasonló, viszont fizetős, és így kiesik a rendszerből ez a kellemetlen velejárója, hogy sok ruppótlan proli csak ingyen akar kecózni.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.14. 22:57:49

@retrovírus: az a lényeg, hogy a kérések 5 százalékában megtaláld azt a vendéget, akivel szivesen lennél együtt. Én hálistennek az esetek többségében megtaláltam. Rengeteg szimplán jó hosztolási élményem volt, nagyon sok közülük kifejezetten remek élmény volt, és pár közülük a barátom is lett. De az élet ugyanilyen, néhány száz emberrel hozott össze a sor az elmúlt 2 évben, mégis csak néhány ember az, akivel tartom a kapcsolatot. Tartós és tartalmas kapcsolatok az életben is ritkán születnek... nem lehet mindenki a barátunk, akivel megismerkedünk...

Nem mindenki jár külföldre rendszeresen, ezért azoknak akik nem járnak, a CS kiváló lehetőség, hgy külföldeikkel ismerkedhessenek, és ami a lényeg, minimum 2 napot, de akár többet is velük tölthessenek. Teljesen más élmény elmenni egy CS buliba és ott beszélgetni külföldiekkel, és megint más egy éjszakát átbeszélgetni a teraszomon vagy egy kocsmában azzal, akit "én választottam". Tényleg saját tapasztalatból mondhatom, hogy soha ennyi külföldivel nem beszélgettem, ismerkedtem meg, és tartom a kapcsolatot az elmúlt két évben.. és ezt a CSnek köszönhetem.

Ha jó a vendég, akkor a filléres ajándék nem számít, ha rossz a vendég, akkor a drága ajándékot se kárpótol... Rám többször költöttek nagyon sok pénzt a vendégeim, és én magam is igyekszem nagylelkű lenni a saját vendéglátóimmal.

Hidd el nekem, ha nem érné meg, már rég töröltem volna az adatlapomat :-)

liya 2014.05.15. 09:08:57

@nikita: egyetértek, és sosem értem, amikor valaki vitakozik a CS lényegével. Mert mi is a CS? Semmi különös, semmi világmegváltó dolog, hanem egy platform, amit mindenki arra használ, amire jónak látja. Bevallom én ingyen szállás miatt kezdtem el, de még az első szörfölésem előtt egy csomót hosztoltam, és lehet csak mázlim volt, de olyan élményeket kaptam, amit enélkül soha. Ha valaki csak a rosszat látja valamiben, akkor a rosszat fogja kapni, ennyi.

@retrovírus: "ruppótlan proli"? :D hát nem épp ellenkezőleg, csodálatos, hogy olyan emberek, akik enélkül nem vágtak volna bele az utazásba, elindulnak, és világot láthatnak! Sok backpacker-rel találkoztam, akik úgymond ruppótlan prolik, viszont krva jó fej, bevállalós, laza emberek, akiknek lehet egy fityingjük sincs, de mondhatom gazdagabb életük van mint nekünk. CS nélkül sosem találkoztam volna ezekkel az emberekkel, mert tök más szálon fut az életünk. De ki tudja, egyszer még én is lehetek backpacker.. :)

Светлана Павлова 2014.05.16. 15:46:44

Hostok esetében nálam első a szimpátia és mondjuk második a lakás elhelyezkedése.A külön szoba is fontos szempont, főleg ha párral utazik az ember. Velem már többször is előfordult,hogy olyan vendéget hostoltam aki később vissza-hostolt a saját országában. Ez részben tudatosan részben véletlenül történt így, de azt gondolom ez egy kevésbé rizikós módja a surferkedésnek.

Hostolás esetén legelső szempont a request milyensége. Ha az nem fog meg akkor sokszor az adatlapot már meg sem nézem. Pl. a sablon felkérések abszolút nem hoznak lázba, vagy amikor semmivel sem indokolják meg miért akarnának megismerni. De ugyanilyen elutasító vagyok az üzenetben küldött felkérésekkel is. Van erre egy felület, miért nem képes azt használni valaki?
Ha jó a request,az adatlap is normálisan ki van töltve- miert mégis mi más alapján "ismerjem meg" az illetőt - és úgy érzem lenne közös témánk akkor már csak rá kell érnem. Nem szeretek úgy vendéget fogadni ha nincs rá időm, olyankor bármennyire is szimpatikus valaki, inkább visszautasítom. Sokszor sajnos emiatt nem is tudok annyi mindenkit fogadni, mint szeretnék.

Yumurdzsak 2014.05.21. 17:36:58

@nikita: ne ess pánikba, ott lesz veled a wizzair platina dombornyomott kártyád, és szállásfoglalás esetén is jóváír 100 forintonként két pontot!

amúgy olyan szó nincs hogy abszorválni

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.05.21. 19:29:14

@Yumurdzsak: nem-nem. Nincs nalam bankkartya. A kommentbol ugy tunt, mintha panikolnek? Ha igen, akkor legkozelebb megprobalok maskepp fogalmazni.

Fleur du mal · http://fleur-du-mal.blog.hu/ 2014.06.24. 09:53:01

A vicces, hogy nekem egyetlen negatív CS élményem volt, Brüsszelben: egy olyan srácnál laktam, akivel mellesleg már összefutottunk egyszer személyesen egy hollandiai CS eventen, ahol egészen kedves volt, ráadásul TOP hostnak számít Brüsszelben, már akkor volt kb 200 pozitív referenciája...azóta 500 felett jár szerintem.

Konkrétan volt egy fürdőszobában sírós estem, akkora egy seggfej volt. Pedig csak áradozó referenciák volt, szimpatikus profil, előtte személyes találkozó.

Sajnos elég kezdő voltam, ráadásul minimális pénzem volt, így maradtam nála még 1 estét, de utána egy darabig visszafogtam a CS dolgot, olyan rossz élmény volt.

Egyébként a Wizz bankkártya egy csúcs dolog, nekem is van:)

Fleur du mal · http://fleur-du-mal.blog.hu/ 2014.06.24. 09:57:51

Egyébként én jópárszor szörföltem embereknél, és bevállalom azt is, hogy csak úgy várost nézek az emberekkel akik Bp-re jönnek, de szállást adnom nehezebb.....

A hostolás azért nem jön össze, mert egy időben kolis voltam, most meg egy kis garzonom van, ahol kb az ágyammal összeér a kanapé, és így nem szívesen fogadok vendéget, akit nem ismerek, jobb nekik is, ha van privát szféra.

Egyszer hostoltam vissza egy srácot, akinél Antwerpenben laktam, szuper volt, jóbarátok lettünk, aztán valahogy amikor nálam lakott Bp-n, akkor olyan hatással volt rá a közeli kanapé és az én ágyam, hogy úgy kellett kirugdosnom a takaróm alól, amikor bekúszott mellém, mindenféle bátorítás vagy flörtölés nélkül (szóval nem is értettem).

Másnap el is ment. El is vitte a kedvenc füstölőm. (Ki érti ezt?)

Szóval megértem, hogy olyanokhoz megy az ember, ahol van külön szoba, én is oda mennék. De én sajnos a lakásom hiányosságai miatt nem tudok hostolni, pedig szerintem jó host vagyok:)

2014.06.27. 06:50:51

elég érdekes összefoglaló, hát még a kommentek.

Én most jutok el arra a pontra, h tudjak hostolni (faintos vendégszoba, többszokás kecó), de ennyi negatív komment után elbizonytalanodom.

Kezdőként nyilván ha mennék, nulla referenciával gondolom alapból kiesnék nálatok. Amit megértek a sok ingyenélő c*gány miatt, ugyanakkor így kiszórtok olyat is, aki éppen most vágna bele és világlátott egyén mint ti...

Kezdő hosterként, megint nem a rutinosak fognak jelentkezni nálam, a referencia hiánya miatt.

Marad a túlélés, nagy számok törvényében a ref.gyűjtés, míg eljut az ember egy normális szintre ahol válogathat az érdekesebbnél érdekesebbek közt?

Én főleg az emberfaktor miatt akarok belevágni. A helyi arcok szemével látni, így külföldiek az adott helyen számomra kiesnek. Ahogy helyieket sem hostolnék az országomból (Svájc) csak ha tényleg nincs senki aki jönne :)

Mit érdemes belerakni egy profilba? Van, ami kifejezetten előnyös/pozitív?

Airbnb nem rossz, ismerősök szokták nyomatni. Ki lehet fogni jókat, de észnél kell lenni, mert a kommentek lehetnek bérkommentek, a fotók meg lehetnek az épület/lakás/ház fénykorából valók. Szobát nem vennék ki semmi esetre se, tud szopás lenni egy kiadott többszobás lakás, eltérő habitusú emberekkel. (Nekem is vannak olyan népcsoportok, amikhez hangulat kell, vagy pia :D )

7 év reci után sokat tudnék mesélni egyes népek szülötteiről, de még mindig úgy érzem, hogy sokkal többet is tudhatnék róluk, így jött a célkeresztbe ez a CS.

Amikor kezdődött, azért a kis közösség sokkal minőségibb volt, mint most nem?

Cielo2 2014.08.27. 14:30:33

Nem "mezei" CS-er vagyok, így nekem más a fontos. Családosként, amikor (eddig háromszor, ebből kétszer eredménytelenül) hosztot kerestem, nagyon fontos volt a hoszt család összetétele is. Ez Magyarországon a lehetetlen közelébe tolja a dolgot. Ráadásul igen ritka a több szörfölőt szívesen fogadó mindenhol. Közülük sok nem család, hanem pár, vagy magányos lakó. Ezek közül viszont nagyon gyakori volt a 0 visszajelzés. Pedig, mivel én is kényes vagyok a profilom átolvasására (ld. alább) mindig nagyon megválogatom kihez írjak, és azt személyesre veszem. Ami nekünk működött egyszer az a nyílt request. Annyira jól, hogy a hoszt lány azt írta, nem lesz akkor otthon, de a kulcs a villanyóraszekrényben, s a szomszédoknak majd azt mondja, az unokatesójáék lesznek ott. Az óta virtuális unokatesók vagyunk.
SZerintem érdemes figyelmet szentelni még a tematiukus csoportoknak is. Nyiván mi tagok vagyunk a "families welcome" group-ben. Igazából a családos requestek ott működnek legjobban. Beírja egy család, hogy "augusztus elején valahova Közép-Eurápába mennénk." És mennek a meghívások a kommentekben. Mivel több ezer tematikus csoport van, ugyanez máködhet más, közös érdeklődésűek között is. És akkor fel sem merül, hogy csak az ingyenszállásért mész.

störfösök fogadása: még az első szörfösöm egy belga város ambassador-ja volt. Tőle tanultam ezt a módszert: A couch info végén (vagy ahol jónak látod) el kell rejteni egy kérdést, s kérni hogy az arra adott választ vegyék be a request-be. A választ persze könnyű megadni, ha valaki végigolvasta a profilod. Aki nem, az mehet a lecsóba.

@zseketto: A CS valóban nagyon más már mint "régen". Ismerek olyanokat, akik két éve kiszálltak, mikor a nagy rezsimváltás volt, és sok tartalmat töröltek a CS-ről. De már előtte ment a panaszkodás a szeniorok részéről, hogy romlik az állomány.
Referenciákat gyűjtögethetsz kezdetben hosztolással, vagy egy-közös városnézéssel is. Utóbbival nem tezsed ki egyből a privát szférád. Volt egy referenciahalmozó argentin vendégem, akinek a 204 pozitív referenciája harmada különféle CS rendezvények szervezéséből és aktív látogatásából adódott.
Ha bedobsz egy hétre előre egy "séta St-Moritz 3 tuti titkos pontja körül" címmel, figyeld meg mennyien csatlakoznak be!
Segíthet a beinduláshoz az is, ha egy "verified" státuszt elérsz. Csak néhány dollár asszem.

2014.08.27. 22:28:52

@cielo: köszi a tippeket és hasznos infókat! :)
süti beállítások módosítása