2018.06.30. 14:41

7 ökölszabály, amit ha betartasz, tünetmentessé teheted a porckorongsérvedet

Minden héten kapok levelet gerincbetegektől, akik megírják, hogy porckorongsérv műtét előtt állnak, és megtalálták a műtétes blogbejegyzéseimet és kérdezik hogy vagyok. Én jól vagyok, nem fáj semmim, de mindenkinek megírom, hogy ne hasonlítsa az esetét se hozzám se másokéhoz. Minden gerincbeteg teste, genetikája, állapota, a gerincének a betegsége, gyógyulási képessége más és más. És még a lelki tényezőket meg sem említettem. Attól, hogy egy veled szembejövő eset meggyógyult, nem biztos, hogy neked is jó lesz tőle, vagy ha egy szintén műtött beteg azóta is sántít, fájdalmai vannak, az nem azt jelenti, hogy te is meg fogod szívni. 

Ne kérdezd, ki hogy van. Az esélyeidet maximum egy nagyon alapos kutatásra épülő statisztikai adatokkal latolgathatnád, de még azt se jelentene semmit. Ez ugyanolyan pofonegyszerű dolog, mint a fogyás. Nincsen univerzális tuti csodatabletta, amit ha bekapsz lefogysz. (A mi esetünkben a csodaműtét). Alapszabályok vannak, amit érdemes betartanod, ha már megműtöttek és nullázni akarod annak az esélyét, hogy második, ötödik, sokadik műtét várjon rád a jövőben a következő porckorong szintekre. Íme 7 ökölszabály, amit ha betartasz, nagy eséllyel tünetmentes lehetsz: 

- Járj el egy autodekompressziós gyógytornászhoz. Ha semmiképp se tudod megteremteni rá a költséget, akkor járj el közülük valakihez havonta egyszer, és szorgalmasan végezd a gyakorlatokat otthon minden egyes nap. Akkor is ha fáradt vagy és nincs kedved. Nyújtó gyakorlatokra le lehet menni a padlóra lefekvés előtt is 10 percre. Azért kell visszamenni havonta egyszer, mert a gyógytornászodnak be kell állítania a mozdulataidat, ha elcsúsztál és rosszul csinálnád már egy ideje. 

- Tájékozódj, olvass el hiteles forrásokat. 

- Hetente legalább 3-4 alkalommal sétálj talajon, füvön legalább egy órát. Nyáron ha lehet mezitláb, de egyébként is vékonytalpú szandálban, cipőben. Én ezt talajon való futással oldom meg hetente háromszor. 

- Tanulj meg megfelelően állni, várakozni a zebrán, vagy állni egy koncerten. Ebben a posztban van egy másik videó, hogyan kell állnod. És csak így szabad. Alváskor felejtsd el a nagypárnát, rakjál 2 vastagabb türülközőt a fejed alá, és lehetőleg vegyél ortopéd matracot a megfelelő deréktámasztásért. 

- Soha ne hordj oldaltáskát, kizárólag csak hátizsákot. Ha bevásárolsz, ahhoz legjobb a banyatank, ha az nincs, akkor hátizsákban vidd haza az élelmiszert, ha nincs autód. Közben figyelj arra, hogy a vállaid ne rogyjanak előre, tartsd szépen kiegyenesedve a hátad, a vállaidat hátrafelé a lapockáid felé húzva akkor is, ha súlyt cipelsz. 

- Ha kanapén ülve nézel filmeket, vedd meg ezt a hengerpárnát és MINDIG told be a derekad mögé. Fontos, hogy ne rogyjon be a derekad órákon keresztül ülés közben. Sérvesíted a következő szintet. Mikor beteszed egyből egy nagyon kényelmes érzés terít el. A gerinced hálás a kitámasztásért. Én hosszabb autóutakra is viszem magammal. 

- Ha irodában dolgozol, és ülőmunkát végzel, akkor minden órában menj le a padlóra 5 percre és végezz nyújtógyakorlatokat. Hálás lesz érte a hátad. 

Most van 3 éve, hogy lebénultam és kerekesszékbe kerültem, bevittek a kórházba, ott talpra állítottak, majd rá hét hónap múlva, 2016 márciusában egy másik kórházban megműtöttek. Bekerült 4 csavar, két híd és egy implantátum a kivett porckorongom helyére. Utána újra kellett tanulni járni, majd a derékfájdalom 2016 szeptemberre elmúlt. 2016 novemberében, 8 hónappal a műtét után lefutottam egy félmaratont. 

Tavaly tavasszal a nyakamban alakult ki a krónikus fájdalom. Kiderült, hogy sérv nincs, de két csigolya szar, és közötte a porckorong lelapult. Elkerültem Bitter Laura varázslónőhöz, aki egy gyógytornász és a Bene Máté féle autodekompressziós tréninget is csináltatja a betegeivel a saját maga által kifejlesztett terápia mellett. Hetente egyszer megyek hozzá gyógytornára és manuálterápiára. Minden héten megyek azóta is, mert megér nekem ennyi anyagi és időbefektetést az, hogy tünetmentes vagyok. Előtte négy másik gyógytornászom volt, amíg megtaláltam a tökéletest, és az ő. 

Még valami, ha kiderül, hogy porckorongsérved van, krónikus derékfájdalommal és a sebészed műtétet javasol, akkor mondd azt neki, hogy rendben, talán visszajövök 8 hónap múlva. Majd adj magadnak pont ennyi időt, mivel a gerinc elképesztően lassan gyógyul. Keress fel egy autodekompressziós gyógytornászt, told bele a penzt hetente minimum egyszer, és csináld mint kisangyal a gyakorlatokat otthon. Ha 8 hónap múlva még mindig leszakad a derekad, és sírósak a fájdalomtól a reggeleid, akkor menj vissza a sebészedhez és kérj időpontot a műtétre. Azért ne sajnáld a gyógytornászra a pénzt, mert a 8 hónapi összköltsége is sokkal kevesebb, mint amibe a műtét csomagod kerülni fog, plusz a kiesett jövedelem, amíg nem tudsz dolgozni a műtéted miatt. 

Én ezt sajnos nem tettem meg, és gyógytornász kipróbálása nélkül a műtétet választottam. Hiba volt, mert hiába vagyok tünetmentes, a testem már nem képes arra, amire előtte volt képes. A futásom kerek 2 perc/km-ert lassult, a jógaászanák felét nem vagyok képes megcsinálni és nem is leszek és nem is szabad. Egy koncertet derékfájdalom nélkül nem vagyok képes végigállni. 

Remélem segíthettem. Ha megint rámírtok, hogy hogy vagyok a műtét óta, akkor ezt a posztot fogom válaszul elküldeni. 

Kövess Facebookon is.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr8114084437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.07.01. 09:08:05

Van 6 gyakorlat a jutubon, csodát tesz!!!!

Fánkevő Fáncsi 2018.07.01. 11:50:47

Hát ez egy jó nagy baromság. Az ADT terápia ára egy alkalomra 15...20000Ft.
Na amikor erre valaki azt tanácsolja, hogy - "Keress fel egy autodekompressziós gyógytornászt, told bele a penzt hetente minimum egyszer..." - az vagy idióta, vagy fogalma sincs a nettó áltlagfiztéssel ebben az országban.

A tudomány sosem téved! 2018.07.01. 12:04:12

ADT gyógytornászt én is javaslom.
Ha nem is havonta, de 2 havonta érdemes elmenni hozzá, és 30-60 perces, hülyebiztos, otthoni gyakorlatokat kérni.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2018.07.01. 12:08:37

Az én ADT terapeutam első alkalomra valóban ennyit kért, de a második alkalomtól már feleződik az ár. Plusz én manuálterápiára is járok hozzá.

Index.hu.hazudik 2018.07.01. 12:18:08

Ha valakinek ennyire szar az eletminosege az miert nem indul tovabb?

A tudomány sosem téved! 2018.07.01. 12:44:27

("Én ezt sajnos nem tettem meg, és gyógytornász kipróbálása nélkül a műtétet választottam. Hiba volt, mert hiába vagyok tünetmentes, a testem már nem képes arra, amire előtte volt képes."
A kuruzslók, a kórházban a hentelés előtt ezt nem mondták el? )

dangbird 2018.07.01. 13:48:14

Egy jó gyógytornászhoz nem kell hetente vagy még gyakrabban visszarohangálni, mert megtanítja a gyakorlatokat, amiket a beteg otthon egyedül vagy laikus segítséggel tud végezni. 1-2 havonta kell visszamenni kontrollra, de a legtöbb gerincprobléma két hónap alatt _nagyrészt_ megszűnik, ha a kiváltó okot (pl. tartáshibák, hibás mozgásminták, rossz edzőgyakorlatok) kiküszöbölték. A _nagyrészt_ szón nagy a hangsúly, mert ahogy a tünetek enyhülnek, úgy nő a beteg hajlama a gyakorlatok elhanyagolására, a régi mozgásmintákhoz való visszatérésre, így végteleníthető a történet. Ráadásul a betegséget fejben is el kell tudni engedni. A fájdalom hatására egyből kompenzációs mozgásminták alakulnak ki, amiket aztán tudni kell elhagyni, ahogy a fájdalom csökken. Pl. aki látott már lábtörésből lábadozni beteget, aki még 3-6 hónap után is sántít... már rég nem azért sántít, mert fáj a lába, hanem azért fáj a lába, mert sántít. Ebből az ördögi körből csak a betegségtudat elhatározáson alapuló elhagyásával lehet kikerülni.

"A kuruzslók, a kórházban a hentelés előtt ezt nem mondták el?" - nem, ott általában mindenképpen rábeszélni akarnak a műtétre, egyrészt, mert abból van pénze a kórháznak, másrészt, mert ha ők megtettek _mindent_, amit lehetett (akkor is, ha nem kellett), akkor hárítani tudnak mindennemű felelősséget. Ezért is írják fel pl. az antibiotikumot egyből, ha kettőt tüsszentesz: mert "abból nem lehet baj".

averageuser 2018.07.01. 16:02:06

2 legalsó porckorongom MRI-n jól láthatóan kitüremkedett, és kb 20 éven keresztül okozott rendszeresen visszatérő mozgásképtelenséget. Mondanom sem kell, hány különböző gyógytornászt fogyasztottam el, minden eredmény nélkül. Megoldást végül is a "dekompresszió" (?) hozott, amit házibarkács módon oldottam meg, a plafonról lógatva magamat. A kismillió sportág (incl. jóga, úszás) közül, amiket kipróbáltam, eddig a brutális terepfutás hozta az igazi jó eredményt. Jelenleg (pár éve kb) olyan a gerincem mint a lufikutyáé.

zolikal 2018.07.01. 17:06:08

Tudom, mindenkinek màs, de nekem az a legfontosabb, hogy ne fàzzon meg a gerincem (derekam). Ez még a mozgásnál (sportnál) is fontosabb. Amióta erre figyelek, kb 3 éve tünetmentes vagyok.

inkvisitor 2018.07.01. 19:27:08

"olyan a gerincem mint a lufikutyáé"
A legkisebb terhelésre kidurran, vagy csak nyekereg?

averageuser 2018.07.01. 21:45:10

@inkvisitor: hehe. Nem. Úgy rugózik mintha levegő lenne benne nem ramaty porckorong.

Kelly és a szexi dög 2018.07.01. 21:47:47

Csúszkamasszázs, kézi levezetéssel...

kvadrillio 2018.07.01. 23:08:29

HA SÚLYT CIPELSZ MINDIG OSZD EL KÉTFELÉ, MINTHA MÉRLEG LENNÉL AZONOS SÚLY KERÜLJÖN A KÉT KEZEDBE.ÍGY NEM ROPPANHAT MEG A GERINCED ! A N AGYPÁRNÁT PEDIG CSAKIS AKKOR TEDD FÉLRE, HA ALACSONY A VÉERNYOMÁSOD !!!!!!!!! HA MAGAS, AKKOR MÉG CSAK GON DOLATBAN SEHHH !

HÜLYE TANÁCSOKAT GYILKOSSÁG ADNI %!!!

Semper Fidelis 2018.07.02. 08:03:51

@dangbird: "Egy jó gyógytornászhoz nem kell hetente vagy még gyakrabban visszarohangálni, mert megtanítja a gyakorlatokat, amiket a beteg otthon egyedül vagy laikus segítséggel tud végezni"

Aha, aztán ha otthon a laikus segítségével nem jól hajtja végre a gyakorlatokat, és nem használ, vagy urambocsá árt, akkor me a gyógytornász a hibás ugye?

Ez egy nagyon rossz tanács!!!!

Burgermeister 2018.07.02. 11:04:41

retkeslaci: keress ra h piriform

cirkobar 2019.06.28. 15:57:44

Nagyon köszönöm, hogy mindezt leírtad, szerintem rajtam kívül is rengeteg embernek segítettél! További tünetmentes blogolást!
süti beállítások módosítása