Ilyenkor mindenkinek mondjuk és mindenkitől halljuk, hogy boldog új évet, és ha ennek a kívánságnak lenne bármilyen hatása az udvariasságon felül, akkor mindenki boldog lenne minden évben. :-) Korábban mindig irtam újévi fogadalmakat, amit egy ideje nem írok, de amire viszont figyelek, hogy kiválasszak néhány dolgot, amit fontosnak tartok, és az időm szerves részét ezekre fordítsam.
Az egyik volt a konferenciáim, amit ugyan 22 éve szervezek, de sok évig ímmel ámmal csináltam, aminek meg is lett az eredménye abban, hogy éppen csak annyit termelt, hogy felszinen tartson, sőt, költeni többet költöttem, mint kerestem, ami adósságokat eredményezett. Ez nem jó. Az elmúlt 3 évben viszont szenvedéllyel vetettem bele a munkámba, és csak olyan konferenciákat szerveztem, ami engem is érdekelt. Jól is kerestem velük és sikerült anyagilag is egyenesbe jönnöm. Idéntől koncentrált figyelmem volt, hogy tegyek félre, ami sikerült is: nyugdíjmegtakarítási számlákra tettem félre, különféle állampapírokat vettem, és részvényeket.
A részvénykereskedelem egy teljesen új világ a számomra, majd valamilyen képzésre is szükségem lesz, hogy jobban csináljam. Egyelőre csak a vállalatok utolsó két évének a mérlegét nézem meg, és a piaci jelentéseket róluk, és ha az alapján azt látom, hogy alulértékelt a részvényárfolyama, akkor veszek részvényt, vagy ha nagyobb ingadozásokat mutat az árfolyama viszonylag rövid távon, akkor is. Ez a taktika eléggé vegyesen jött be. Idén pont annyit buktam a részvényeken, amennyit kerestem.
2020. februárjában lesz egy új konferenciám, amit mindig izgalmas szervezni és márciusban meg egy már rég bejáratott rendezvényem, aminek a témája szintén nagyon közel áll hozzám, a diplomamunkám is erről fog szólni. 2020 tavaszán államvizsgázni fogok, MBA diplomát szerzek a METU-n menedzsment szakon. Az iskola azért jött 10 évvel az üzleti kommunikáció szak alapdiplomám megszerzése után, mert csak valamit tanulni akartam. Az alapmotiváció a passzió volt, és hogy csináljak valami újat, amivel szórakoztatom magamat. De az elmúlt két évben rájöttem, hogy a konferenciaszervezés MELLETT szeretnék valami teljesen új munkával foglalkozni, amit eddig sohasem csináltam. De olyasmivel akarok foglalkozni, amihez szakértelem kell. Ehhez kellett a master közgazdász diploma, és tavasszal felvételizni fogok a SOTE egészségügyi management master szakára, levelezőre. Nappalin sajnos nem indítanak képzést, ami nekem sokkal kényelmesebb, több óra alatt tanítják le ugyanazt az anyagot, amiből vizsgázni kell a levelezősöknek is. A nappali könnyebb. Másodiknak a MOME design és művészetmenedzsment master szakára jelentkezem, itt már lesz nappali.
Az egészségügyi manager szak hasznosabb, és vélhetően könnyebben fogok munkát találni valamelyik egészségügyi intézménynél. A kulturális menedzser szak meg passzióból érdekel, imádom a múzeumokat és a művészeteket és szivesen foglalkoznék ezzel még egy éhenhalok állásban is, ha közben megszervezhetném az évi két konferenciámat mellette. A terv az, hogy akármelyik egyetemre vesznek fel, a másik szakot utána megcsinálom. Még 8 ingyenes szemeszterem van, azaz a két master diploma pont belefér állami finanszírozásban. Terveim szerint a következő 4 évben két új egyetemre fogok járni.
Ez történt velem 2019-ben: kikristályosodott, hogy nem akarok több időt elvesztegetni, amit megtettem az elmúlt 20 évben, a két évtized 80 %-a alapvetően láblógatással telt, elvétve pár év volt, amikor tényleg nagyon sokat dolgoztam. Másfél évig abszolult nem csináltam semmit, de azért, mert lebénultam, és nehezen tudtam mozogni a bénulás előtt és utána is, emiatt dolgozni is voltaképp képtelenség volt. Na az az időszak kemény volt a tizes években.
Megtanultam azt is, hogy ne akarjam azokat az embereket lenyűgözni, akik engem lenyűgöznek. Engem azért nyűgöznek le, mert rendkívül okosak és szórakoztató társaságok, fantasztikus eredményeket értek el, amitől én nagyon távol vagyok, azaz nehéz lenne őket lenyűgöznöm, hiszen hozzájuk képest szart sem értem el :-) Az egyik közülük, Tamás, idén sokszor mondta el, hogy nincs velem megelégedve. Ez egy nagyon szép folyamat volt feldolgozni. Az első stáció a szembesülés azzal, hogy szart sem érek, és amit eddig csináltam az egy nagy semmi. Azután meg a szembesülés azzal, hogy aki azt mondja nekem, hogy lószar, amit csinálok, és semmit nem ér, nincs értéke, annak lehet, hogy nem kéne a véleményére adnom, mert őt igazán nem érdekli, amit csináltam és csinálok. Ha érdekelné, talán észrevenné benne az értéket is. Na szóval ezt idén sikerült elengednem.
Egyedül az a fontos, ami a te értékrendjeid szerint fontos. Ha annak megfelelsz, akkor már nyertél és elégedett lehetsz magaddal. Ha alulteljesítettél, akkor meg igyekezni kell feljebb kerülni. Nem tudom mi az, hogy boldogság, de azt tudom, hogy nem vagyok boldogtalan. Ja de, tudom mi az, hogy boldogság! A boldogság az, amikor azzal vagy elégedett, amid már megvan! És nem kell több, nem kell más! Ezzel a definicióval egyetértve én 85 %-ban boldog ember vagyok. Nincs komolyabb betegségem. Elégedett vagyok a külsőmmel. Szeretek naponta sportolni. Van néhány fantasztikus gyerek a családomban, ami felragyogtatja azokat az órákat, amiket velük töltök. Van egy elképesztően jó munkám, ami teljes önállóságot ad és egy nagyon kényelmes életszinvonalat. Van néhány remek barátom, mondjuk ez a terület erősítést igényelne. Imádom a saját társaságomat: szeretek magammal utazni és filmeket nézni, sétálni, és alapvetően nagyon szeretek egyedül lenni. A teljes komromisszum hiányát lehet kiélvezni az egyedüllétben, nem kell senkivel sem megalkudni. Mert nincs az a társaság, aki mindig remek társaság, ha ott van veled. Én meg csak akkor akarok valakivel együtt lenni, amikor az jó társaság, és amikor én is jó társaság tudok lenni. Na ez szintén nehéz!
Az elmúlt 5 évben az egyedüllétben kiváló társam volt egy James nevű srác, aki szintén loner. Amikor látni akartuk a másikat, akkor meg meglátogattuk egymást, és mivel neki elég sok mentális betegsége is van, ezért a kapcsolatunk az 5 év alatt on és off volt. Nem volt nekem könnyű toleranciát mutatnom valaki felé, aki mániás depressziós és aspergeres, és majdnem mindentől függő (drogok, alkohol, cigaretta). Viszont ő tanított meg arra, hogy aki elképesztően parasztul viselkedik, az nem biztos, hogy bunkó, hanem lehet, hogy "csak" beteg. Mástól meg megtanultam, hogy a szociapata embereket is nehéz kezelni, de mivel rendkívül okosak és intelligensek, ezért szórakoztató társaság is egyben, azaz megéri kitartani mellettük. James karácsonykor filmnézés közben bejelentette nekem, hogy talált állást Londonban és január 13-tól hazaköltözik. Tudtam, hogy állást keres, de azt hittem Budapesten. Mivel nincs kedvem egy harmadik kapcsolatot elkezdeni/folytatni olyannal, aki Londonban él, ezért nagyon kedvesen elbúcsúztam tőle és sok sikert kivántam neki. Meg egy távkapcsolathoz jobban kéne lelkesedni egymásért, mi meg már csak megszoktuk egymást. A búcsú mindkettőnknek természetes volt.
Kiváncsi vagyok mit tartogat a következő évtized. 2019-ben utaztam életemben a legtöbbet. Helyek, ahol először jártam életemben: 23 (Skopje, Pristina, Oslo, Moss, Lillehammer, Catania, Etna, Giarre, Taormina, Siracusa, Noto, Modica, Agrigento, Realmonte, Marsala, Trapani, Palermo, Cefalu, Tampere, Liverpool, Manchester, München, Basel) Helyek, ahol sokadjára voltam: 4 (London, Madrid, Milano, Zürich). Elutazások száma itthonról: 10. Országok száma: 9. Ebből új országok száma: 3 (Makedónia, Koszovo, Finnország). 2020-ban lesz egy 6 hetes utazásom Vietnamban és Thaiföldön és ezen kivül terveim szerint csak néhány pár napos európai útra indulok el. Még sohasem utaztam 2 hétnél hosszabban, ez mindenképp óriási és valami teljesen új és idegen lépés lesz nekem.
Boldog új évet drága olvasóim! Legyen olyan a 2020, amilyennek szeretnétek!
