Osloban az első hostom Yiannis (54) volt, aki egy görög bevándorló. 19 évesen költözött az országba a norvég feleségével. 10 éve a migrációs hivatalnál dolgozik tanácsadóként. Azt mesélte, hogy a norvégok bevándorlási kérdésben lévő hozzáállásuk alapvetően pozitív. 30 % támogatja, 30 % ellenzi, 30 % közönyös a kérdéssel. Ahol ő lakott, az egy emigráns környék, 98 %-ban arabok élnek ott. A belvároson belül egy híd választja el a környéket a belvárostól. Yiannis mesélte, hogy 10 éve azon viccelődtek a norvégok, hogy arra a területre útlevél kell. Yiannis azért választotta azt a környéket, mert jelentősen olcsóbb, mint a 2 utcával odébb lévő "norvég terület". A korábbi posztomban írtam róla hosszasabban.
Thomas (32) lengyel couchsurferem évente fél évre Osloba költözik, és riska sofőrként keresi a kenyerét. Hetente 4 éjszakát dolgozik este 22.00-től reggel 05.00-ig és ezzel havi 3-4000 Euró a jövedelme adómentesen. A riskáját főleg a bulizó norvégok veszik igénybe, átlagos turistának ez túl drága. Thomas hiperaktív. Beszél hozzád és ezerrel pörög, olyan mintha be lenne speedelve egész nap, pedig nincs. Nehéz vele lépést tartani. Beszéd közben elkezd ugrálni és a nyakadba ugrik, hogy megöleljen. Velem nem sikerült neki, mert bemutatkozáskor is elugrottam, hogy várjunk ezzel addig, amíg eltöltünk pár napot egymással. Folyamatosan pokemonozik. Nekem is volt egy accountom, amikor elindult a játék, és játszottam vele 2 hétig. Újra letöltöttük a telefonomra, beléptünk, és addig játszott vele, amíg 5-ös szintről fel nem vitte 10-re, és utána pokemonokat transzferált. Ne kérdezzétek mit jelent ez, nem tudom. Séta közben nála volt a telefonom, majd miután megcsinálta amit akart, letöröltem az appot.
Közgazdaságtant tanult, alapdiplomát szerzett de sose dolgozott a szakmájában. Gitártanár volt otthon, amiből eléldegélt. Osloi keresetével elégedett, és a norvég állam se vegzálja, hogy teljesen feketén keresi a jövedelmét. Szerinte azért, mert környezetbarát a tevékenysége. Hát nem tudom ezért-e. Nagyon pici szobája van két ággyal, közepén egy fekete bőrönd, amiben a ruhái vannak, a szekrénye majdnem üres. Van kb. egy nadrágja és három pólója, meg egy pulcsija. Ez az összes ruhája. Talán fehérneműk valahol. Azt mondja imádja a könyveket, és az olvasás fontos neki, minden nap olvas. Szerintem akinek igazán fontos, az nem ragozza ezt túl. Olvasok és kész, de nincs a "jajj én csak olvasok"-sztoriról egy monológ, mert ez senkit nem érdekel. Ha könyvekről külön beszélt volna, az érdekelne. A szobájában egy könyvet találtam, talán könyvtárba jár, vagy van a szobájában valahol egy Kindle. Elképesztően rendetlen és koszos élettere van. Wifi nincs a lakásban.
Kb. ez a "Én elképesztően nagyon okos vagyok, hiszen naggggyon sokat olvasok"-szöveg. Majd én eldöntöm, hogy okos vagy-e. Nem szeretem, ha igaz valóban okos emberek nagyon sokszor elmondják, hogy ők okosak. Miért akarnak engem erről győzködni? Attól félnek, hogy nem veszem észre magamtól, és esetleg "átlagosnak" fogom őket tartani, de jajj azt ne? Nem elegánsabb, ha egyáltalán nem említjük meg a saját nyelvi intelligenciánk/okosságunk szintjét, és hagyjuk, hogy erre a beszélgetőtársunk magától jöjjön rá?
Thomas szórakoztató rövid távon, de nekem nem az a tipusú ember, akit máskor is elhívnék sörözni. Ez az "egyszeri beszélgetésnek elmegy"-pofa. Persze, csak nekem. Ontja a véleményét mindenféle dolgoról, ami részben izgalmas-szerű elhallgatni, ami meg nem érdekel téma, azt ráhagytam. Ő beszélt én meg nézegettem a mellettünk elhaladó embereket az utcán. Választékosan beszél angolul, és nagyon jól is fogalmaz.
Második nap elmentünk meglátogatni egy norvég barátját, aki szintén couchsurfer és vagy 1000 vendéget fogadott. Skizofréniás és a norvég államtól havi 30 ezer NOK szociális támogatást plusz lakás támogatást kap a betegsége miatt, szóval megéldegél belőle. Ül a lakásban egész nap és videójátékozik, meg vendégeket fogad. Kórosan kövér volt. Voltak drága szép emlékkönyvei, amibe volt vendégek hagytak referenciát róla. Udvariasságból végiglapoztam őket, bár nem érdekelt. A portoi hosztomra emlékeztetett. Nincs saját élete, ezért CS addick lett. A lakás tele volt rakva emeletes ágyakkal. Mondom, hogy CS-függő.
Hazafelé beugrottunk még egy helyi norvég zenekar rap koncertjére. Thomas 5 perc után lelépett, mert mennie kellett dolgozni, én maradtam még 10 percet, utána vége lett a koncertnek. A zene és a környezet szürreálisan rossz volt, de annyira rossz, hogy elvarázsolt és ottragadtam. Itt van egy 1 perces videó a koncertről. A 27. másodpercénél Thomas is feltünik.
Thomas nem adott kulcsot, az első este röviddel azután, hogy elment dolgozni, én elmentem futni a közeli parkba este 23.00-kor, mivel még világos volt, majd utána mentem is aludni. Volt kb. négy lakótársa, nem számoltam meg őket, mivel a lakásban elég nagy átjáróház volt a látogató barátok miatt. A többiek építőmunkások és édességárusok. Első este lefekvés előtt kitakarítottam a szobáját és felsöpörtem a konyhát, másnap kimostam a takarót a mosógépükben. A büdös hálózsák nem fért be a gépbe. Thomas a második este elment dolgozni, én meg nekiálltam zenére tornázni a konyhában. Lenn egy társaság barbeque partit tartott. Egyszer csak kopogtak és ott állt egy pár az ajtóban este 23.00-kor. Ohh, Lehallatszik az ugrálás? Kérdezem bocsánatkérően. - Dehogyis, csak ne itthon táncolj, gyere le hozzánk bulizni!
Az történt, hogy lenntről olyan látványt festettem a kivilágított konyhában, mintha magamban táncolnák, gondolták lehívnak. Mondom, jajaj, ok, később megyek. Elkészültem, majd szóltam a lakótársnak, hogy lemegyek bulizni, légyszi ne zárd be az ajtót. Mondta, ő nem zárja be, de mások bezárhatják. Megemlítette, hogy egy lakótársa is lenn bulizik. Ez azonnal eloszlatta aggályomat, hogy le kéne-e mennem. Ha ott lesz egy lakótárs, majd feljövök vele.
A lenn bulizó csapatnak volt rengeteg finom lazaca és salátája, nem tudom miért kellett ennem velük is éjfélkor. Jól nézett ki minden. Levittem egy üveg csapvizet. Folyamatosan ment a noszogatás, hogy igyak velük, de ellenálltam. Igazából nem volt nehéz, mivel csak fehérbort iszom, az meg nem volt. Egyszer volt idegesítő, amikor már erélyesen kellett rászólni az egyik férfira, hogy hagyjon már békén a vodkájával. Azt mondtam, hogy NEM KÉREK. Mondjuk pont ő nem beszélt angolul.
A teljes lenti csapat lengyel bevándorló volt. Mind építkezési munkás. Kedvesek, aranyosak, limitáltan beszéltek angolul, némelyik semennyire. Nagyon vendégszeretőek voltak, ezt a folyamatos étel és italkinálgatásból vettem le. A magyar teljesen más. Ha valaki csatlakozik hozzánk egy kerti partihoz, gyakorlatilag az elejétől a végéig nem fogunk tudomásul venni róla a bemutatkozáson kívül. De az, hogy mindenki vele foglalkozzon, az úgy kb. teljesen kizárt. Na a lengyelek velem foglalkoztak. Ami nem fért bele a fejükbe sehogy, hogy csak utazni mentem oda és nem ott élek és dolgozom. Erre tételenként többször rákérdeztek csodálkozóan, hogy miért és hogyhogy.
Az egyik szószolójuk előadott egy beszédet arról, hogy amit ők végeznek, az az igazi munka, mert a két kezükkel teremtik meg, emiatt fog felépülni az az irodaház stb. és hogy van a részlegvezetőjük, aki egész nap a headsetében mászkál, akták a kezében, és telefonál, és ő nem is dolgozik, de kétszer annyit keres, mint ők. Erre közbeszóltam, hogy az is munka, nem az nem munka, jött a válasz, csak amit ők csinálnak, a kétkezi munka A MUNKA. Mondom neki, szerinted ha nem lennének a egész nap telefonálgató emberek, meg még a részlegvezetője feletti nagyon sok szinten dolgozó emberek, akik irodákban ülnek, akkor ő hogy kapná meg az állását, meg hirtelen hogyan teremtődne az az iroda-projekt a telekre? Csak hopp, odamennek a munkások és elkezdenek a semmiből épíítkezni? Mi van a beruházókkal, a megrendelőkkel, a kivitelezőkkel, a várossal és még nagyon sok vállalattal, aki közreműködött ahhoz, hogy az az iroda oda felépüljön, amin épp most dolgoznak? Na itt abbahagytam, mert látszott, hogy még az elején elvesztette a fonalat. Én valahogy mégis missziómnak éreztem, hogy megváltoztassam a véleményét és ne higgye azt, hogy csak a kétkezi munka A MUNKA. Bedobtam a bomba érvet - Ok, és mi van az építésszel, aki megtervezte az irodát? Na jó, mondta beismerően, az munka. Na tök jó, pedig ő is irodában ül egész nap egy számítógép előtt, és sokat is telefonál.
El kellett magyarázni a couchsurfinget, amiről nem hallottak, és ez nem volt egyszerű. A couchsurfinget 95 %-ban diplomások használják, ezért nem volt meglepő, hogy senki nem ismeri küzülük. Négyen öten elmesélték a történetüket, akikkel sikerült beszélgetnem. Mind családapa, elváltak vagy még házasok, a család Lengyelországban, ők meg idejöttek boldogulni. Előkerültek a gyerekfotók is. Beszélgettem egy afro lánnyal, aki szintén lengyel volt. Ő Osloban pincérként dolgozik és otthon is mixer volt egy koktélbárban. Miközben vele beszélgettem az osloi éjszakai életről, egyszer csak beugrott a lakáskulcs. Hogy az nincs, a lakótársat nem látom sehol, akinek elfelejtettem szólni, hogy szóljon, ha felmegy. Gyorsan elbúcsúztam mindenkitől és felrohantam. Természetesen az ajtó be volt zárva. 01.15 volt, azaz kb másfél órát voltam lenn.
Kopogtam, de nem nyitottak ajtót. Most vagy az van, hogy mélyen alszanak, vagy szándékosan nem nyitnak ajtót. Mindkét esetben felesleges tovább kopogni. Ezzel egy gond volt: a telefonom, a pénztárcám benn volt a lakásban. Nálam csak a rajtam lévő ruha és az üres ásványvizes flakon volt. Itt folytatom.
Kövess Facebookon is.
