CouchSurfing

A ketogén diéta egy magas zsír, alacsony szénhidrát és moderált fehérje fogyasztást jelent alacsonyabb napi kalóriabevitellel a mindennapokban. A Paleo étrendnek egy szigorított változata, mivel a paleoban magasabb a napi megengedett szénhidrát és fehérje bevitel, és alacsonyabb a zsírfogyasztás. 

Ketózis akkor alakul ki, ha a testünknek nem áll elég szénhidrát a rendelkezésre, hogy abból enegiát biztosítson egyáltalán a létezéshez, a testmozgáshoz, gondolkodáshoz. Azaz beáll egy "áléhezés". Ez kb. napi 50g szénhidrátfogyasztás alatt következik be. Normális esetben az élelmiszerrel felvett szénhidrátokat a szervezet glükózzá alakítja, majd pedig a szervezet minden részében, így az agyban is, felhasználja. A ketogén diéta alatt igen kevés szénhidrát áll rendelkezésre, ezért a máj egy metabolikus folyamat eredményeként a zsírokat zsírsavakká és ketontestekké alakítja át, és a szervezete a szénhidrátok helyett a ketonokat és a zsírokat kezdi használni energiaforrásáként. Zsírból pedig kifogyhatatlan mennyiség áll a rendelkezésre. A folyamat alatt növekedik a test oxidációs és zsírégető képessége. Ha nagyon részletesen szeretnétek a folyamatról egy igen jó és informatív cikket elolvasni, akkor ide kattintsatok. 

Az én testzsírszázalékom 29%, ezt szeretném 20%-ra levinni a következő fél évben. A magas zsírfogyasztás akkor rendkívül egészségtelen, ha magas szénhidrátfogyasztással párosul. Tehát ha valaki szalonnát, tojást reggelizik kenyérrel, az nem jó. De ha a bacont rántottával magában eszi kenyér nélkül, akkor az jó. Húst zöldséggel kell enni, és el kell felejteni a rizst és a krumplit köretként. Ezekről legközelebb írok részletesebben is, hogy milyen összetevőkből érdemes elkészíteni a reggelit és a vacsorát. A proteinbevitel azért nem lehet magas, mert a túlzott fehérjebeviteltől felszalad az inzulinszint, ami blokkolja a zsírégetést. Az alkoholból pedig cukor lesz, tehát tilos. Ha intenzív sportolói életed van, akkor lehet a fehérjét növelni, az én esetemben ez napi 80g a napi 50 helyett. (A ketó előtt napi 140 volt.) Nem kell attól aggódni, hogy a szervezet az izmokat fogja lebontani ahhoz, hogy energiához jusson, nem fogja, ha elegendő mennyiségű zsírt fogyasztasz. A szervezet a ketontestekből fog táplálkozni. A ketogén diéta fitnessben és a testépítésben való gyakorlati használatáról itt olvashattok. 

A ketogén diétáról (ketóról) először Stockholmban hallottam a másik couchsurfertől, Jacktől. Jack egy vékony biciklistasrác, aki évek óta ketózik. Megtanított nagyjából az alapokra, de a részletes információkat hazatértemkor szereztem be az internetről. A legnagyobb változás számomra a vegetáriánus étrendről való áttérést jelentette a mindennapi húsevésre. Mielőtt sokkot kapnának a vegák, elmondanám, hogy hosszú hónapok óta érleltem magamban a gondolatot, hogy újra húst kéne ennem, és elég volt az 5 éves vegetáriánizmusból. 2011-ben nem elvi, állatvédelem okból lettem vega, hanem szimplán ki akartam próbálni a húsnélküli életet, megtetszett és úgymaradtam. 

Huszonéves korom óta száraz a bőr a lábszáramon és némileg a felkaromon. Testápolót mindig csak erre a két területre kentem, és 4 éve áttértem a Lush kozmetika testápolóira a természetes összetevőik miatt. A bőrszárazság azonban nem változott, hiába ittam meg 3-4 liter vizet naponta. Naponta kétszer kellett hidratálni az említett területeket. Ez a probléma az elmúlt 1-2 hétben megszünt. Íme mitől: 

Jack, Stockholmban ajánlotta nekem az ayurvedat, ami szerint a bőrszárazságot az olajozással lehet egyensúlyozni, nem a testápolóval, és ne kenjek magamra olyan terméket, amit ne ennék meg. Javasolta nekem a szűz kókuszolajat. Kizárólag a hidegen sajtolt szűz kókuszolaj a jó. Hazatértemkor az egyik vitaminboltban 2760 Ft-ért választottam egy üveg szűz kókuszolajat, aminek ráadásul intenzív kókuszillata van. Sokáig szemeztem egy bio szűz kókuszolajjal, de az dupla annyiba került és feleakkora kiszerelésben árulták, így inkább otthagytam. Beledugom az ujjamat, és a felvett olaj elég az egész lábamra. Ez a fél literes doboz legalább egy fél elég lesz. Vettem egy másik dobozzal is, amit főzésre és sütésre használok. A korábbi Lush testápolóm 240 g dobozát háromhavonta kellett újravásárolni 5-6 ezer Ft körüli összegben, azaz évente bőven 22-24 ezer forintot költöttem testápolóra. 

Egy hét után döbbenetes eredményeket produkált rajtam a kókuszolaj. Elég háromnaponta bekenni magamat. Kenném naponta is, mert utána elképesztően finom kókuszillatom van mindenhol, de teljesen felesleges. A bőröm a lábszáramon is hidratált és puha 2 nap után is, mint a 6 éves keresztlányomnak. Napozás után viszont egy teáskanál mennyiséggel végigkenem vele az egész testemet. Arra számítsatok, hogy olajozás után kb. 4-5 percig kell ülnötök meztelenül, amíg a bőrötök beissza az olajat, ez a hátránya a testápolóhoz képest, ami azonnal felszívódik. 

A kókuszolajat ajánlásra kipróbáltam az arcbőrön is, ami szintén nagyon dehidratált volt, korábban naponta kétszer-háromszor kentem rá az Ilcsi krémet. Néhány napon belül megtette a hatását, és már csak hetente kétszer teszek az arcomra egy nagyon pici mennyiséget. Nem szárad már ki az arcbőröm, és állítólag nagyon jó a ráncokra és az aknékra is, emiatt csak a szemkörnyéki területet naponta bekenem. Vigyázni kell a homlokra tett mennyiségnél, mert különben beszivárog a szembe és az kellemetlen lesz. Az arcbőnek is kell 4-5 perc, amíg beissza az olajat. Férfiaknak javaslom borotválkozás után közvetlenül kenjék fel az arcbőrükre, a szokásos aftershave helyett. Rövid ideje a talpamra is ezt használom, kiváncsi vagyok ott milyen hatással lesz hosszabb távon a teljesen száraz sarkaknál.  

Tíznaponta egyszer hajpakolásként is használom. Még szárazon felviszem a hajtövekre és egy rétegben a hajamra is, de nem sokat, áthúzom rajta rendesen, majd egy óráig fenn hagyom. Utána a szokásos módon megmosom a hajam. Vigyázni kell vele, mert ha túl sokat teszel fel, akkor nem lehet lemosni háromszoros samponozással sem, és úgy szárad meg a haj az olajtól, mintha mindig vizes lenne. Legelső alkalommal így jártam, másnap reggeli ismételt hajmosás tüntette el a hajamról az olajat. Viszont ha megfelelő mennyiséget viszek fel, akkor nagyon szép csillogó  és puha lesz tőle a haj. Megfelelő mennyiség: ne tocsogjon a kókusztól, csak éppenhogy átkened vele. 

Nem hiszek az asztrológiai bullshitben, de az asztrológia azt nevezi karmikus találkozásnak, mikor egy találkozásból, kapcsolatból, barátságból tanulunk valami életreszólót, kapunk tőle valami fontosat. Volt már rengeteg karmikus találkozás az életemben, idén kettő is. Az első még januárban, mikor meglátogattam az egyik barátomat az irodájában, akit kb. két és fél éve ismerek, és évente néhányszor találkozunk általában egy fagyira. Soha nem volt közöttünk semmi. Ő engem nem hív a barátjának, mert szerinte nő és férfi között nincs barátság. Az ő életében nincs ilyen, én viszont egész jól elboldogulok évtizedek óta több férfi barátommal is. A mi esetünkben csak ő az én barátom, én nem vagyok az neki. Látta, hogy milyen óvatoskodva ülök le a kanapéjára, és ajánlott nekem egy jó gerincsebészt. Felírtam a doki telefonszámát, és mondtam neki, hogy jó, majd megkeresem, ha ilyesmire lesz pénzem.

A műtét nem két fillér: drága magánorvosi vizitek, magán MR, borítékok osztása a kórházban, és a rehab még minimum fél évig (heti rendszerességgel magán gyógytorna, rendszeres úszóedző, bár tudok úszni, de csak mellen, és ez nem elég, uszodabérlet), egyszóval egy vastagon fogott ceruzájú hatszámjegyű összeg az egész, amire nekem idén egész biztosan nem lesz pénzem. Azonnal felajánlotta, hogy majd ő kifizeti. Az egészet. Ajándékba. Majd rögtön foglalt is időpontot a sebész magánrendelésére. Csak pislogtam, ilyesmit párkapcsolatokban vagy családban szoktak finanszírozni az én köreimben. Ő nem kért cserébe semmit, csak annyit, hogy ne hősködjek, és csináljam szépen végig a rehabilitációt, minden szabályt pontosan betartva, nem türelmetlenkedve és valami hülyeséget csinálva. Egyébként simán lehet, hogy rendszeresen jótékonykodik random embereknek, ennyire nem ismerem jól, hogy tudjam mennyire rutin dolog nála az ilyesmi. 

És valóban kifizetett mindent, amellett, hogy évente kb. kétszer találkozik velem egy kávéra. Mondanám, hogy egyébként leszar, de nem igazán lenne találó a leszar állítás azután, hogy rendezte a gerincem számláit. A legnagyobb tételt a számlák közül váratlanul sikerült megspórolni, amit visszavittem neki borítékban, pedig nagyon nagyon szívesen megtartottam volna, de hát nem az én pénzem. Ezen látványosan meg is lepődött, szerintem én voltam az életében az első személy, aki visszaadott neki pénzt. Nem tartotta meg, visszaadta a nagyobb részét, hogy költsem rehabra, amiből tudtam gazdálkodni eddig 10 héten keresztül, és még elég lesz kb. még 3 hétig.

Persze, nem kell őt félteni, gusztustalanul gazdag, ahogy az amerikai mondaná, megtehette, és meg sem érezte, neki nem sokat jelent, de nekem rengeteget, és nagyon jól esett. Nem vagyok hozzászokva, hogy gondoskodjanak rólam. Hálás vagyok neki, és egész életemben emlékezni fogok erre a gesztusára, a hátamon húzódó heg emlékeztetni fog erre, akkor is, amikor már rég nem fogunk találkozni. Szóval a vele való év eleji találkozásnak köszönhetően most nincs derékfájdalmam, rendelt nekem egy megjavított gerincet. Egyébként meg köszi neked is már sokadjára, Dr. Bánk András, és nem tudom elégszer megköszönni, hogy te meg megszerelted azt! 

A vicces az egészben az, hogy előtte tavaly nyáron találkoztam ezzel a jótevőmmel (nem nevezem a nevén, mert nem örülne neki) még a lebénulásom előtt pár héttel, már akkor is volt isiászom, de nem tettem róla neki említést. Ültünk egy kanapén, beszélgettünk, én meg pakolgattam a lábaimat, hogy ne fájjon annyira. Utólag meg is jegyezte, hogyha akkor mondom neki, nem kerültem volna kerekesszékbe és lehet, hogy kisebb műtéttel csavarozás nélkül túleshettem volna az egészen még a nyáron.

A hónap elején elmentem Stockholmba 5 napra. Majd arról az utazásról írok külön is. A hosztomnak volt egy másik couchsurfere Angliából. Jack, aki pont velem egyidős. Első pillanattól kezdve bírtam Jacket, és szivesen töltöttem vele a teljes vasárnapomat. Mászkáltunk mindenfelé az óvárosban és rengeteget beszélgettünk. Jack a tipikus evangélista, ha érez fogékonyságot, akkor szivesen változtatja, váltja meg az embereket maga körül. Mivel én mindig nyitott vagyok azokra a dolgokra, amitől jobb lehetek, tanulhatok, kijavíthatom a hibáimat, ezért szívesen veszem, ha erre vonatkozó segítséget kapok. Jacktől három dolgot tanultam: Az első a ketogén diéta, ami 80% zsír, 15% fehérje és csak 5% szénhidrátfgyasztáson alapul, egyébként egy csökkentett kalóriabevitel mellett. Ez a paleo étkezés szigorított verziója, a paleoban ugyanis több a szénhidrát és a fehérje is, és kevesebb a zsír. Szeretnék fogyni 10 kg-ot, és Jack szerint ez a diéta kiváló lehetőség erre és egészséges is. Korábban vegetáriánus voltam 5 évig. Hazajöttem Budapestre, elmentem a Sparba és bevásároltam prémium baconból, dalmát prosciuttóból, tanyasi csirkemellből. Azóta minden nap eszem húst. 

A porckorongsérv-műtétem után beszéltem néhány gerincspecialistával, és elolvastam mindenféle cikket arról, hogyan kell élni, felépülni. A figyelmem azirányba is terelődött, hogy hogyan aludjak. A műtét előtt ugyanis, ha a hasamon aludtam, akkor pokoli erős derékfájdalmakra ébredtem, de most műtét után is állandósult a 3-as fokozatú fájdalom a 10-es skálán, ha a hasamon aludtam végig az éjszakát.  

Az emberek még nagyon korán felvesznek egy kedvenc alváspózt, amihez életük végéig ragaszkodnak. A legtöbbünk ezt meg is teheti, ha nincsen valamilyen egészségügyi problémája, ami ebben ezt megakadályozná. Nekem a hason alvás, az egyik térdemet félig felhúzva a kedvenc alvó pozícióm. Oldalamon alvásban is egész jó vagyok, a hátamon elaludni azonban kész kínszenvedés. Egy éve próbálom megtanulni minden éjszaka, de nagyon rossz a sikerességi mutatóm. Egy idő után feladom, és szarok a derékfájdalomra felkiálltással átfordulok a hasamra. 

Mindhárom alváspóznak azonban vannak előnyei és hátrányai, vegyük sorba végig őket a Huffington Post cikke alapján. Most megmutatom nektek a következményeit, amire gondolhattok, ha legközelebb aludni mentek. 

Ez egy részben nagyon evidens must see, részben igen szubjektív lista, olyan látnivalók, programok vannak benne, amik engem is érdekelnek, és rendszeresen látogatom (nem egyben) budapestiként is. Biztos vannak még izgalmas dolgok, amiket nem írtam ide le, de ez a két lista az én izlésemet tükrözi, azokat a látnivalókat, amiket én szeretek a városomban, ha egy nap alatt kell megmutatni a vendégeimnek. 

Ha egy napod van a városra - szorgalmas utazóknak

09.00 Reggelizz meg a Cserpes Tejivóban a Deák téren. Javaslom a mangalica szendvicset, a sajtos pogácsát és a túrós táskát, mindezt leöblítve egy jó latte macchiatóval. Ez így egyben eléggé egészségtelen, de finom lesz. 

09.40 Sétálj át az Erzsébet téren keresztül az Andrássy útra, majd menj rajta végig. Ne felejtsd el a kezedbe tartani a fényképezőgépet, mert csodaszép paloták, épületek mellett fogsz elsuhanni. 

10.30 A Hősök terén nézz körbe, majd mögötte keresd meg a Vajdahunyad várát. Heveredj le a fűbe egy kicsit. Feltételezzük, hogy szép idő van. 

11.30 Visszafelé az Andrássy ugorj be a Bajza utca - Munkácsy utca - Kmetty János utca között található Képzőművészeti Egyetem Epreskertjébe. Ha nem enged be a portásbácsi, akkor bámészkodj be a kerítésen. 

12.15 Ebédidő. Oktogon, Lisz Ferenc tér környékén tengernyi éttermet találsz. Pénztárcádnak megfelelően válassz magadnak egyet. 

13.15 Ideje van egy kis kultúrának. Ha szereted a történelmet, akkor az Andrássyn jobb oldalon keresd meg a Terror Háza Múzeumot. Ha nem vagy történelemrajongó, akkor ne menj oda, mert túl depresszív lesz neked. Ezesetben a Nagymező utcában keresd meg a Capa Fotográfiai Múzeumot. 

Fel szoktam magamat idegesíteni, amikor olyan kérés jön a vendégeimtől, hogy vigyem el őket turistamentes helyekre. Először is, ami turistamentes, az azért az, mert nem érdekes. Vagy érdekes, és kényelmes a külkerületi lakosoknak, de én innen az Oktogonról csak akkor mennék oda, ha ugyanezt nem kapom meg a belvárosban. Kivihetem a vendégeimet Kőbányára, Csepelre, vagy Mátyásföldre, mindenhol fogunk csodaszép parkokat találni, és egész biztosan vannak ott érdekes kiskocsmák és aranyos kávézók, és turista egy szál se, de minek tömegközlekednénk/autóznánk olyan messzire csak azért, hogy kizárólag magyarokat láthassanak maguk körül? 

Erről rögtön az jut eszembe, hogy egy portuál vendégem azt kérdezte tőlem, hogy hova menjen, ha magyarok közé akar menni és el akarja kerülni a turistákat? Kapásból javasoltam neki az IKEÁT. Garantáltan sok magyar egyben, némi expat higítással. 

Nincsen turistamentes útvonalú gondola hajókázás Velencében, és San Franciscóban sincs turistamentes cable car útvonal. Ha valami menő Pesten, akkor mi, pestiek szeretünk odajárni, és sokunknak lesz külföldi barátja, vagy itt élő külföldi haverja, akiket el fogunk oda vinni, azok pedig blogot írnak róla, megosztják a Facebookon, és hopp, pár hét, és el lepik a turisták az épp felfedezett lokális helyet. Nyilván vannak még cukrászdáink, ahova több magyar jár, mint a Gerbeaudba vagy a New York Kávéházba, és nem feltétlenül csak azért, mert ötödannyiba kerül minden, hanem sokkal jobbak is, mint túlértékelt 100+ éves kávézók. 

Hosztolok most két fiatal osztrák tanárnőt Bécsből, Judith és Theresa, 24 évesek. Aranyosak, kiváncsiak és kedvesek, jól érzem magam velük, de most nem róluk fogok írni. Tegnap este mondták nekem, hogy szombat reggel elmennek a Citadellához, ez egy nagyon tipikus turistás program. Épp a gyorsgyaloglás edzésemből jöttem haza, aznap két kört toltam a Margitszigeten a futópályán, kissé fáradt voltam. 1 óra 36 perc alatt 10.3 km. Tudtam, hogy másnap zárva lesz a konditerem, ahova járok, tehát kapva kaptam az alkalmon, és mondtam nekik, hogy én is csatlakozom hozzájuk, kb. 10 éve nem voltam a Citadellán. 

És valóban így van ez velünk pestiekkel. Te mikor tettél egy igazán nagy belvárosi sétát? Mikor másztál fel utoljára a Bazilika tornyába a csigalépcsőn? Mikor gyalogoltál fel a Citadellára, vagy kószáltál egy nagyot a Várban? Mikor voltál kinn utoljára a Margitszigeten? Na nem futni, hanem benn a réten, csak úgy sétálni kézenfogva a pároddal, és piknikezni a fűben? Én évek óta nem söröztem a Római Parton. 

Reggel 09.30-kor indultunk. A Teréz körúton kértem egy elviteles lattet, a lányok szendvicseket vettek. Majd rátértünk az Andrássyra, majd a Deáknál beugrottam a Cserpesbe két pogácsáért. Onnan ráfordultunk a Petőfi Sándor utcára. Elsétáltunk kedvenc ikerépületem, a Clotild paloták mellett, át az Erzsébet hídon, majd a Rudas Fürdő mögött elsietve hamarosan meg is érkeztünk a Gellért Szállóhoz. Ez 45 perc séta. Onnan elindultunk felfelé a parkban. Egy bő farmernadrág, trikó, és azon egy felső volt rajtam, és a futócipőm. A felsőt a hegymenetnek felfelé vettem le, és próbáltam vele összekötni a hajam. Sikerült, de a súlya kissé kényelmetlen volt. Nem mondom, vagy kétszer megálltunk gondolkozni, hogy balra vagy jobbra menjünk, a lányok kérdezgették tőlem, hogy merre, én mondogattam, hogy fogalmam sincs, ugye 10 éve voltam itt utoljára, de a logika azt diktálta, hogy teljesen mindegy melyik utat választjuk, lényeg az, hogy felfelé kell menni, és a Citadellán fogunk kikötni. A pillanatnyi megtorpanások alkalmából jó volt kilihegni magunkat, mert az egyikünk se vallotta be, hogy ezt a kaptatást azért megérezni na. 

Mostanában túl sok vendégem volt, couchsurferek és barátok, és észre sem vettem, hogy semmi időm nem maradt magamra. Bennonak (34), százötvenedik vendégemnek azért mondtam igent, mert quantum fizikus, és sosem láttam még közelről Sheldont. A német srác éppen Németországból biciklizik Kínába, megünnepelvén, hogy sikerült a PHD-ja Kanadában. Két éjszakára mondtam igent, és épp azt néztem, hogy hetekkel ezelőtt másoknak is igent mondtam, maradni fog két napom magamra, a hétfő és a keddi napokat tudom egyedül tölteni. 

Péntek reggel bejelentkezett a holland barátom Emiel is, hogy szombat estére Budapesten lesz. Mondtam neki, hogy útközben vegyen egy jó vodkát, mert házibuliba megyünk. Benno szombat délután érkezett, szimpatikus és kedves volt. Kérdeztem, hogy miért nem a CERN-ben dolgozik, hamár Svájc, mondta, hogy egyrészt a nagy problémát ott már megoldották, a többi feladat már nem annyira izgalmas, valamint az ő területe a kriptográfia. Szerinte a CERN idén Nobel-díjat fog kapni, és most először nem személynek, hanem intézménynek fogják odaadni. 5000 fizikus dolgozott a feladaton, ennyi felé nem lehet megosztani a díjat. Beszélgettünk a kriptográfiáról is, mondjuk a felét nem értettem, amit mondott. A munkanapja nagyjából úgy néz ki, hogy az asztala tele van jegyzetekkel, és közben bámul egy táblát tele egyenletekkel, és matematikai problémákon gondolkodik. Emiel késő este szintén megérkezett, majd átmentünk Blumihoz. Ott többen örültek Bennonak, akik szintén nem láttak még közelről kriptográfust. Én meg örültem néhány embernek, akiket rég láttam, és jó volt felvenni velük a fonalat. 

Igyekeztem óvatosan vodkanarancsozni, és csak hármat ittam meg, de ez is túl sok volt. 04.30-kor mondtam a fiúknak, hogy oké, akkor most menjünk haza. Emiel nehezen akart elindulni, csak később jött utánunk, vissza kellett érte fordulni, amihez kevés türelmem volt. Részegen az ember csak az ágyára tud gondolni, és csökken a szociális érzéke. Útközben Benno jelezte, hogy szeretne még maradni a két éjszakán túl, én nagyvonalúan megengedtem neki, hogy ohh persze, bár nem igazán szívből jött a beleegyezés. Felfelé lépcsőzve a házunkban Emiel megveregette a hátamat, konkrétan a műtéti területet, ami egyből belenyilalt az ütögetéstől, nem tudtam hova tenni miért csinálja, így leüvöltöttem a fejét. "What the fuck are you doing!? Watch my back, Jesus!!" Felértünk a lakásba, majd ruhástúl beájultam az ágyamba. 

Kathy (30) megérkezett San Franciscóból, a száznegyvenkilencedik vendégemnek derékig érő szőke haja a feje tetejére volt csavarva. Négy estét volt a vendégem. Másnap megkérdezte, hogy van-e leszbikus bár Budapesten, ahova elmehetnénk. Utánaérdeklődtem online és offline csatornákon, de az derült ki, hogy klasszikus leszbi bár nincs a csajoknak Budapesten, csak Facebookon szervezett összejövetelek, meg vannak helyek, ahova leszbikusok is járnak, de főleg hétvégén aktívak. Kathy viszont szombaton utazott tovább Athénba. 

Kathy kedves és szimpatikus volt, bár nem sok időt töltöttünk egymással. Tipikus amerikai, aki mindig marad a felszinen, és mindenre hasonlóan reagál. Őszinte érzéseket és reakciókat ritkán láttam rajta. Elmesélte a megérkezése napján, hogy van egy feminista blogja, ahol interjúk vannak különböző nőkkel, akik beszélnek a szexualitásukról, nemi identitásukról, nőiességükről, de főleg a szex a téma. Kért tőlem egy interjút, mondtam oké, de fénykép és a nevem nélkül, mert mégis jobb, ha anonimként szereplek benne. Aztán elszaladtak a napok, utolsó nap szólt, hogy akkor most, de épp nem volt kedvem a szexről beszélni. Aznap kapott a Harper's Bazaartól egy melót, hogy írjon Budapestről, így inkább arra biztattam, hogy menjen ki fotózni, a HP megrendelés sokkal fontosabb, mint az én interjúm. 

Kathy egy startupnál dolgozott San Franciscóban, ahonnan nemrég elküldték, és most utazgat, s úgy döntött, hogy független újságírásból fog megélni. Péntek este útban voltunk hármasban, hogy meglátogassuk az egyik barátomat, előtte még beugrottunk a Művész Moziba karszalagot venni nekem a május 13-án kezdődő Artmozik Éjszakája nevű programra. Péntek éjjel mozizni fogok a Toldiban, majd a Művészben zárok. Még nektek is van 2 napotok, hogy jegyhez jussatok! A jegyvásárlás után Kathy visszafordult, hogy most haza kell menni felhívni a a férjét. Én meg, mi van? Te férjnél vagy? Igen. Hát ez valahogy eddig nem került szóba. 

Másnap megkérdeztem tőle, hogy meg lehet-e élni San Franciscóban független újságírásból, főleg, hogy csak most kezdi. Azt válaszolta, hogy a férje nagyon sokat keres, neki csak arra kell a pénz, hogy utazgasson belőle, vagy a személyes szükségleteit kielégítse. A lakástörlesztést és a számlákat a férje állja. 

Nyitott házasságban élnek, mindkettőjüknek megvannak a saját kalandjaik, amit el is mesélnek egymásnak. A szabály annyi, hogy nem bonyolódnak komolyabb viszonyokba másokkal. Kathy biszexuális, női preferenciával. Kathy és a férje vigyáznak a kapcsolatukra, és ahogy a monogám párok megkötik azt a megállapodást, hogy nem kefélnek félre egy éjszakára sem, ők ahhoz tartják magukat, hogy tartósan egyik sem tart fel harmadik féllel kapcsolatot. Igazat adtam nekik, hogy ez a tökéletesen járható kapcsolati forma, nem csapják be egymást, és nem is teszik a másikat kalitkába. Számukra a hűtlenség az érzelmi megcsalást jelenti. 

Agathe (30) száznegyvennyolcadik vendégem, Normandiából, Franciaországból meghökkentően gyönyörű nő, amolyan igazi természetes francia szépség. Egy estét hosztoltam és másnap csak sétáltunk egy nagyot a belvárosban, mielőtt felült a koradélutáni pécsi vonatra, hogy meglátogassa az ott élő barátnőjét. A vendégem egy nonprofit nemzetközi szervezetnél dolgozik, emelett jazz énekesnő egy zenekarban. A lány kedves, mosolygós, csendes, figyelmes, okos, tanult, közgazdasági karrierje, valamint énekesnői karrierje is stabil, emellett csodaszép és pompás alakú vékony lány. Gyakorlatilag ez a nő tökéletes, pont olyan, amilyen mi nők is akarunk lenni és minden férfi őt akarja feleségül venni. De... a lány elképesztően szégyenlős. 

Néztem rá figyelmesen, valamennyire már megismertem a kb. 16 óra együtt töltött idő után, ha össze kéne minket hasonlítani, akkor bennem semmi nincs meg, amire ez a nő képes. Master diplomája van, csodás hangja, zenél és énekel egy zenekarban, a legszebb 25 éves napomon sem voltam közel sem olyan szép, mint most ő akármikor 30 évesen, valami elképesztően érzékeny kisugárzása van, és mégis mindentől bizonytalan. Mondtam is neki, hogy hogy lehet valaki szégyenlős, ha ennyire tökéletes, mint ő? Hiszen övé lehetne az egész világ. A fotómon úgy néz ki, mint a lány a szomszédból, de élőben lélegzetelállítóan szép.  

Gyerekkorban és főleg tizenévesen volt szörnyű, nem volt képes idegenekkel beszélni, buliba elmenni, ha nem ismert ott mindenkit, egyszerűen csak könnyedén beszélgetni. Súlyosabb lámpalázhoz hasonló érzés uralkodottt el rajta, ha idegenekkel kellett beszélgetni. Nem saját döntés volt, nem a magának való tanulós lány, aki egyedül akar lenni, hanem rettentően szenvedett ettől. A szégyenlősség azonban idővel a korral enyhül, nem azért mert elmúlik, sosem fog elmúlni, csak könnyebb lesz.

Renee (68) száznegyvenhetedik vendégem New York Cityből 3 napra érkezett hozzám. Néhány alkalommal vendégeskedett másoknál, ő maga nem fogad couchsurfereket. Magas volt és furcsa, megpuszilt, mikor megérkezett, amerikaiak nem szoktak puszilkozni, ezt szóvá is tettem, erre azt mondta, ő igazából nem amerikai. Beszél az angolon kívül még németül és franciául.  

Nagyszülei Oroszországból és Lengyelországból emigráltak az Egyesült Államokba és Bostonban telepedtek le. Renee 110 százalékos zsidónak írta le magát. Apja elvégezte a jogot a Harvardon, majd saját ügyvédi irodát nyitott. Reneet és nővérét nevelőnők nevelték fel, az anyja nem foglalkozott velük. Reneeben egy feldolgozatlan zavaros viszonyérzet van az édesanyjával kapcsolatban, akit 103 évesen vesztett el. Hidegen és zaklatottan beszélt róla. A nővére tizenévesen öngyilkos lett, szintén kettejük konfliktusai miatt. Néhány éve pedig megtudta, hogy az anyja el akarta őt abortálni, csak nem sikerült neki. Ez nem segített rendbe tenni a már amúgy is kétséges érzéseit. 

Szóval Renee felnőtt egy óriási, de szeretet nélküli házban, amiben szolgák nyüzsögtek, folyamatosan volt valaki körülötte, mégis mindig egyedül volt. Elvégezte az angol irodalom szakot a Columbián, majd a pszichológi szakból master diplomát szerzett a Berkley-n. Az egyetemei évei alatt a barátnője terhes lett tőle, Renee nem akart gyereket. Szeretet nélkül nőtt fel, és nem tudott mit kezdeni a család fogalmával. A barátnő elköltözött Svájcba, a kisfiuk hamarosan megszületett, Renee onnantól a két kontinens között ingázott. Minden évben néhány hónapot a fiával töltött.

San Franciscoban marihuánát termesztett, 10 évig ebből élt, évente fél millió dollárt keresett a 70-es években. Végig egyetlen felvásárlója volt, egy izraeli dealer, ez jelentősen stresszmentesítette a vállalkozást. Minden évben a cucca egyre erősebb lett, és az utolsó évben háromszor jött ki a rendőrség hozzá, de nem találtak semmit. Az ültetvény messze volt a háztól. Renee új barátnőjével együtt nevelte a palántákat és bonyolította a vállalkozását. Egy évtized után viszont kiszállt a drogbizniszből, mert frusztrálta a rendőrségi látogatások. Eladták az ültetvényt és a pénzen megosztoztak a társával.

A fia közben tinédzser lett, és elidegenedett az apjától. Renee a gyereke anyját hibáztatja, szerinte ő beszélte a fiuk fejét tele hülyeségekkel. Ma a fia 45 éves, Afrikában él, egy afrikai felesége van és egy gyereke, valamint HIV vírussal fertőzött. Afrikai prostituáltakkal védekezés nélkül szexelt. Renee és fia időnként emaileznek egymással, de a néhány évvel ezelőtti esküvőjére se hívta meg az apját. Ezt Renee máig is rosszul viseli.

A hétvégén rendezték meg a Vivicitta Városvédő Futást, amin 30 000 nevező indult különböző távokon. Ez Budapest egyik legrégebbi és legnépszerűbb futóversenye a BSI szervezésében. A futókat frissítőpontokon vízzel és energiaitalokkal látták el, amit kb 120 ezer db pohárban szolgáltak fel. Mi történt egy részével és miből készültek?

Mivel magam is rendszeresen futok, néha versenyeken is, vasárnap délután kilátogattam a rendezvényre szurkolni. Hazafelé készítettem egy fotót a Margit hídról és kiposztoltam a Facebook oldalamra az alábbi képaláírással:

Amikor egy futóverseny nevèben benne van a "Városvédő".. mégis sok ezer műanyag poharat szórnak a Dunába. Vajon a lehalászásáról is gondoskodnak a szervezők a verseny után, ami a KÖTELESSÉGÜK, vagy rábízzák arra a kb 500 évre, amíg magától lebomlik (darabokra hull)? Gratulálok Vivicittá Városvédő Futás ;(

A posztot publikus láthatóságra állítottam, amit a privát oldalamon sosem szoktam. Perceken belül mindenki megállíthatatlanul osztani kezdte és érkeztek a kommentek is. Az első reakciók még arról szóltak, hogy a poharakat nem beledobálták a Dunába, hanem a szél fújta bele azokat. Vasárnap valóban igen erős szél fújt a verseny alatt. Válaszaimban jeleztem, hogy a posztom lényege az abban van, hogy a szervezők kötelessége lehalásznia a Dunáról a poharakat. Többen, akkor már számomra ismeretlen emberek nagyrészben alaptalanul a futókat tették hibássá kommentjeikben, hiszen ők dobálták el a verseny alatt a poharakat. Elindult egy haragos szidási hullám a futóversenyzők felé, amit több futó zokon vett, és engem tettek felelőssé, amiért publikáltam a szennyezett Dunát ábrázoló fotót. 

Az Országos Gerincgyógyászati Központ hazánk egyetlen olyan kórháza, amely a gerincbetegségek diagnosztikájának és kezelésének szinte teljes spektrumát átfogja. A Központ a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának Gerincsebészeti és Rehabilitációs Osztályából alakult 1995-ben. Több éven keresztül a Központi Honvédkórház, majd az Országos Gyógyintézeti Központ szervezetébe integráltan működött, mígnem 2005-ben teljes önállóságot ért el. Az Intézet főigazgatójával többek között arról beszélgettem, van e értelme magánkórházat finanszírozni, és hogyan keresnek náluk az orvosok. 

Összehasonlítva az állami kórházakat az Önök intézményével, arra a következtetésre jutnék, hogy minden kórházat privatizálni kellene a jobb ellátás érdekében.

Intézetünk valóban nagy erőfeszítéseket tesz a korrekt szolgáltatások megvalósulása érdekében. Mint Ön is tapasztalhatta, ennek kulcsfolyamata a személyzet motiváltsága, a minőségi ellátás iránti belső igény. A menedzsment dolga pedig az optimális munkakörnyezet megteremtése, azaz a feszesen vezetett gazdálkodás. Itt nincs engedmény a minőségből, bár az erre fordítható összeg  nem mindig éri el a kívánatos szintet. Ugye most a közfinanszírozott (azaz az OEP által fizetett) ellátásokról van szó, s némely esetben ez bizonyosan nem elegendő a kívánatos minőség biztosítására.

De ne legyünk telhetetlenek, az elmúlt három évben jelentős korrekciók történtek ezen a fronton, elég csak a várólisták felszámolására fordított összegekre utalnom. Maga a közfinanszírozás általános forintértéke a közeljövőben szintén korrekcióra kerül, mintegy 8-10 százalékos emelkedésről szólnak az előzetes hírek. Ez az új finanszírozási értékrend talán lehetővé teszi a magyar egészségügyi ellátásban egy új, minőség-orientált ellátás széleskörű kialakítását.

Egyébként a minőségi ellátáshoz nem kell feltétlenül magántulajdonban lennie az intézetnek. Tudok több olyan magyar állami kórházat mondani, ami kiválóan gazdálkodik, magas minőségi szinten szolgáltat. De azért kevés az az intézmény, ahol a menedzsmentet a minőségi ellátás vezérli, ez legtöbbször csak vágy szintjén van jelen. A napi gondok szorítása sok helyen mindent felülír, s nem marad sem pénz sem idő az ellátási minőség javítására. 

Hullámvölgyek jöhetnek az életedbe, amitől szomorú vagy. De ha az üresség és a kétségbeesés fogva tart és nem enged el, akkor ez talán már depresszió. A depresszió megnehezíti, hogy élvezd azokat a dolgokat, amit korábban szerettél az életedben. Még az is komoly nehézségekbe ütközik, hogy a napi rutinfeladataidat ellásd. Nem számít, mennyire szerencsétlennek érzed most magadat, lehetsz jobban is. A depresszió kezelésének első lépése, hogy felismerd és megértsd a jeleket, tüneteket és okokat.

Ismerek olyan élettörténeteket, amikhez képest az enyém egy tündérmese. Találkoztam olyan borzalmakkal, amit hallgatva arra gondoltam (ki nem mondtam), hogy jobb lenne, ha az illető inkább öngyilkos lenne, azaz az életében megélt események korreláltak a lelkiállapotával. Ismerek olyan férfit, akik mögött szerető család, egészség és csinos vagyon áll, mégis elnyerhetné az év legboldogtalanabb ember címét, és mindennek az inverze: szintén erős családdal, de anyagi gondokkal küzdő és halálosan beteg nő, és kiegyensúlyozott mentalitással és boldog lelkivilággal éli mindennapjait. A depresszióval, sokkal több, mint csak szomorúság. 

Néhány ember úgy írja le a depressziót, mint egy sötét lyukban való megrekedtség, egy folyamatosan közelgő végzet érzésével. Néhány depressziós semmiféle szomorúságot nem érez, helyette viszont van élettelenség, üresség, fásultság. Férfiak gyakran agresszivitást, nyughatatlanságot és dühöt éreznek. 

A depresszió nem a gyengeség jele. Azt jelenti, hogy túl sokáig voltál erős. 

A wikipédia szerint a reaktív depresszió az a depresszív állapot, amit valami lelki megrázkódtatás (katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb) okozott. A műtét volt az én gerincemben végbemenő katasztrófám. Előzményei pedig az a bő egy év, amióta fáj a derekam. Visszatekintve a tavalyi lebénulásomra, még az sem okozott igazi depressziót. Az az egy hónap, amíg nem tudtam mozogni, ott minden figyelmem a fizikai fájdalom túlélésére korlátozódott. A depresszió már luxus lett volna, hiszen arra nem maradt "időm". 

Te depressziós vagy? Ha felismersz néhány jelet és tünetet magadon az alábbi listából - főleg az első kettő - amik nem szoktak csak úgy elmúlni, akkor talán te is az vagy. 

Márciusban 10 napot töltöttem a Országos Gerincgyógyászati Központ IV. emeletén egy porckorongsérv fúzióval műtét miatt. Ez a sorozat a műtét utáni időszakot mutatja be a lehető legrészletesebben. Betekintést adhat azoknak, akik hasonló műtét előtt állnak. Minden eset viszont más, és mindenki másképp reagál. Az enyém csak egy példa rá, hogy ilyen is lehet. Mások sokkal gyorsabb, vagy akár lassabb fizikai és lelki talpraállással jönnek/jöttek ki belőle. Íme a sorozat befejező része.  

Előzmények: Első rész, második rész és harmadik rész. 

Szombat

Délelőtt megjelent Dr. Bánk András a szobámban egy másik orvossal. Levették a kötést, közölte, hogy gyönyörűen néz ki a sebem, nem tudtam egyetérteni vagy megcáfolni, mivel nem láttam semmit. Utána megvizsgált a szokásos gyakorlatokkal, amit eddig is minden nap végeztek rajtam a kollégái. Reflex vizsgálat, lábfej feszítés előre, hátra, stb. Utána megkértem, hogy mutassa meg a röntgent. Kérdezte, hogy van-e lesugárzó fájdalom, mondom a talpamban ott van továbbra is, főleg éjszaka, ahogy eddig a műtét előtt is. Az érzékelenség is ott van, állítólag ez hónapok, amíg visszatér majd. A lesugárzó talpfájdalomnak pár héten belül el kell múlnia.

Egyébként az a furcsa, hogy már nincs ott a sérv, ami nyomja az ideget, nem értem miért fáj még mindig. Mondta, hogy kapni fogok 5 napig egy infúziót, amiben lesz magas dózisú fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő, valamint naponta háromszor szintén szednem kell a fájdalomcsillapító gyógyszereket. És nem szabadott volna leállnom a gyógyszereimmel, majd második este megterhelni a gerincemet egy 30 perces mászkálással, ezért merevedtem le az éjszaka. Megkértem rá őt és a kollégáját is, hogy segítsen elintézni, hogy amíg itt vagyok járjon hozzám a gyógytornász.

Bementünk a szobájába, megnéztük a felvételt, nem néz ki rosszul tényleg, újra van porckorogom cementből. Meg ott virítanak a csavarok négy oldalt a csontjaimban. 

Utána beszélgetett velem egy órát. Úristen :-) Teljesen meg voltam hatódva. Elmondtam neki, hogy rosszul viseltem, hogy nem foglalkozott velem (többet), beszéltünk a kezelésemről, meg dumáltunk utazásokról, munkáról, családról. Később az egyik barátom erről azt mondta, hogy a sebészek nem igazán haverkodhatnak a betegeikkel, jobb nekik, ha feladatként tekintenek rájuk, és nem "emberként". Ha minden szimpatikus betegekkel összebarátkoznának, utána nagyon nehéz lehetne elvégezni rajtuk egy esetleges újabb operációt. 

Márciusban 10 napot töltöttem a Országos Gerincgyógyászati Központ IV. emeletén egy porckorongsérv fúzióval műtét miatt. Ez a sorozat a műtét utáni időszakot mutatja be a lehető legrészletesebben. Betekintést adhat azoknak, akik hasonló műtét előtt állnak. Minden eset viszont más, és mindenki másképp reagál. Az enyém csak egy példa rá, hogy ilyen is lehet. Mások sokkal gyorsabb, vagy akár lassabb fizikai és lelki talpraállással jönnek/jöttek ki belőle.  

Lásd még: első rész és második rész. 

Csütörtök

Könnyebben tudtam kimenni sétálni a rolleremmel. Reggeltől úgy döntöttem, hogy leállok a fájdalomcsillapítóimmal, mert féltem, hogy hozzászokom. Reggel 09.00-kor kivették a katétert, amitől nagyon boldog lettem. 11.00 körül megjelent Anika, a kötözősnővér angyal, és közölte, hogy eltávolítjuk belőlem a csöveket. Kérdeztem, hogy fájni fog? Mire nagyon kedvesen annyit mondott, igen, ez rossz lesz. Lépésről lépésre mindent előre ismertetett mi fog történni, és milyen érzés lesz. A legrosszabb az volt, amikor kihúzta a hátamból a csöveket, itt kérte, hogy vegyek egy mély levegőt. Nincs jelentősége a lélegzetvételnek, de olyankor azzal vagy elfoglalva, nem pedig azzal, hogy 10 cm mélyen a hátadban ülő két db csövet húznak ki belőled. Rosszabbra számítottam, a katéter behelyezés szarabb volt! 

Utána a kedélyállapotom hatványozottan javult, hiszen csőmentes lettem MINDENHOL. 12.00-ig kötelező volt pisilni, különben visszarakják a katétert. Na azt az már nem! Kigurultunk, édesanyám segített a mosdóban, és utána lezuhanyoztatott. 

Bejött később a gyógytornász, és tornáztunk is az ágyban. Nyögvenyelősen ment, de valamit csináltam. Sétáltunk is egyet, gyógytornász mondta, hogy addig nem mehetek haza, amíg nem tudok magamtól járni. Nyilván így logikus, tolószéket nem adnak búcsúajándékba. Délután egy kedves hordágyas fiú levitt kerekesszékben a röntgenre, hogy megnézzék hogy néznek ki a beültetett csavarok.

A lehangoltság állandósult, és kezdtem jelezni minden betévedő orvosnak, hogy én holnap hazamegyek. Kérdezték, hogy Bánk Doktor Úr hazaengedte? Mondom, nem, de nem érdekel. Tudtam, hogy nem vagyok még olyan állapotban, de utáltam ott lenni. Nem ők tehettek róla, én akartam abból a környezetből szabadulni, hazamenni, bebújni a paplan alá, egyedül lenni és csak sírni. A már minden apró részletében elképzelt sötét szobára és sötét sátorra vágytam. 

Délután bejött a sebészem, és elújságolta, hogy látta a röntgent és gyönyörű lett. Gondolom ez olyan érzés lehet neki, mint amikor valaki önkezével megjavít egy elromlott motort, és elégedett vele. Megkérdeztem, hogy megmutatja-e nekem, mondta, hogy holnap, mert már megy haza. Kérdeztem, oké, de holnap mikor? Majd bejön értem reggel. Neki is elmondtam, hogy holnap hazamegyek. Erre azt mondta, hogy szombaton lehetséges, ha addigra tudok járni. Este a nővér kivette a műtéti branült a kezemből, és onnantól tényleg nem lógott már ki belőlem semmi. 

Márciusban 10 napot töltöttem a Országos Gerincgyógyászati Központ IV. emeletén egy porckorongsérv műtét fúzióval miatt. Ez a sorozat a műtét utáni időszakot mutatja be a lehető legrészletesebben. Betekintést adhat azoknak, akik hasonló műtét előtt állnak. Minden eset viszont más, és mindenki másképp reagál. Az enyém csak egy példa rá, hogy ilyen is lehet. Mások sokkal gyorsabb, vagy akár lassabb fizikai és lelki talpraállással jönnek/jöttek ki belőle.  Az első részt itt olvashatjátok. 

Kedd (műtét napja). 

Reggel 06.30-kor ébresztett egy nővér, és hozta a nyugibogyót, amit be kell vennem a műtét előtt. Elküldött zuhanyozni, amihez adott egy speciális fertőtlenítő folyadékot egy műanyagpohárban. Kaptam egy műtősruhát, valamint fáslikat. Zuhany után felvettem a ruhát, amit hátul kellett megkötni, nővérke befáslizta a lábszáraimat majd befeküdtem az ágyamba és vártam 09.30-ig, amikorra ki volt írva a műtétem. Így utólag nem értem a 06.30-as ébresztést, lehetett volna fél órával is előtte zuhanyozni szerintem. Akartam egy selfiet is tolni az outfitemről, de annyira átlátszó volt a zöld cucc rajtam, hogy inkább kihagytam. 

09.00 körül bevettem a nyugtatót, és hamar ütött. Az volt a terv, hogy elutasítom a tolóágyat, amiben bevisznek a műtőbe, hiszen be tudok gyalogolni magamtól. Mire megérkezett értem a hordágyas fiú, addigra folyamatosan röhögtem, és annyira szerencsétlen voltam, hogy hosszú másodpercek töprengésébe került az is, hogyan másszak át az ágyamból erre a görgős ágyra, és lehetőleg úgy, hogy közben ne villantsak. 

A folyósón való végiggurulás, miközben a plafonon a neoncsöveket látod elsuhanni, na az pontosan olyan, mint a filmekben! Betoltak a műtő előterébe, és megkérdezték milyen sapkát akarok, kaptam egy rózsaszínt, miután nem éltem a választás lehetőségével. Vadul néztem mindenfelé, de a sebészemet sehol nem láttam. Mondták, hogy várjak, így szépen elhevertem az ágyon és relaxáltam. Aztán bevittek egy menő hight-tech műtőszobába (élőben 22 éve nem láttam műtőt belülről), felajánlottam, hogy átmászok a műtőágyra, de rámszóltak, hogy maradjak a seggemen (nem ezekkel a szavakkal).

Az egyik falamon ki volt vetítve több oldalról az MR felvételeim nagyon nagyban, az is menő volt. Az anesztes-asszisztens kibontott a zöld ruhámból (ez gyakorlatilag csak a folyosóra kell akkor), és rátett a mellkasomra egy tapaszt, innentől az egyik monitoron megjelentek a szívem adatai (pulzus és stb), ez is pont úgy, mint a filmekben. Tökre sajnáltam, hogy altatásban leszek. A műtőben Coldplay szólt. A sebészem nem volt benn. 

Az asszisztens a kézfejembe beszúrta a branült, amin keresztül majd az altató megy be, meg esetleg a transzfúzió, ha valami baj lenne. Na a kb. 10 cm-es tű beszúrása rohadtul fájt, egy hangos fuck felkiálltással is jeleztem nemtetszésemet, de gondolom ehhez már hozzászoktak. Aztán feltűnt az aneszteziológusnő, bemutatkozott. A maszkja és a sapkája miatt csak szép kék szemeket láttam. Beadta az altatót, majd felémrakott egy maszkot, amiből oxigén jött. Többre nem emlékszem, kb. 3-4 mp lehetett az egész, amíg ütött a cucc. 

Innentől a sebészem tudná folytatni, hogy mi történt, de ő nem blogol (tudomásom szerint). Vagy ha megnéznél róla egy videót, akkor itt megteheted.  

Felébresztettek, és fogalmam sincs miért, de hangos zokogásba törtem ki. Nem fájt semmim, nem voltam rosszul, egyszerűen csak gombnyomásra felszakadt belőlem a sírás. Kitoltak a műtőből, és feltűnt a szüleim aggódó arca, majd továbbsuhantunk és bekerültem az őrzőbe. Ott áttettek a lepedővel együtt az ágyra. Bekötötték az infúziót, majd kisvártatva bejöttek a szüleim zöld steril ruhában és sapkában. Fogalmam sincs meddig ültek benn nálam, és miről beszélgettünk, megijedtek attól, hogy sírni láttak. Azt hitték baj van, megnyugtattam őket, hogy minden ok. 

A derékfájdalom állandósult napi egy-másfél óra core izom edzés mellett is, a törzsem szépen formálódott, én meg hozzászoktam a közel másfél év alatt, hogy reggel ébredéskor nagyon fáj, felkelni mély fotelből egy konkrét feladat nekem (kitámasztott karokkal megy, mint a 9 hónapos terheseknek), és kéthetente egyszer beáll a derekam, amikor 1-2 napig nagyon nehezen mozgok és csak a földön fekve jó lenni. Gondoltam, majd elmúlik. Januárban meglátogattam az egyik barátomat, aki látva hogyan ülök le a kanapéjára, rákérdezett mi bajom van. Elmeséltem neki nagyvonalakban a tavaly nyári lebénulásomat. Kérdezte mit mondtak az orvosok a szeptemberi MR-re? Mondom nem látta senki. Intézett nekem egy időpontot Dr. Bánk András gerincsebészhez a Budai Egészégügyi Központba. Megnyugtatott, hogy András nem fog megműteni, ha nem kell. Mesélt még egy kicsit az orvosról, mint az ország az/egyik legjobb gerincsebészéről. 

Két nappal később elmentem Dr. Bánkhoz, aki szokásosan azt kérte tőlem, amit a többi rheumatológus is: álljak a lábujjaimra és a sarkamra. Gondolom, ha valaki nem tudja megcsinálni, akkor baj van, én meg tudom. Megnézte az MR lemezemet, és azt mondta műteni kell, az L5-ös porckorong teljesen degenerált, elöregedett, dehidratált. A két csigolya gyilkolja egymást, terheli a kisüzeleteket, ettől fáj a derekam, és nem is fog elmúlni soha. A 11 mm-es sérvem is szépen látható volt, a többi porckorong köszöni jól van. 

Felvázolt nekem röviden egy fúziós műtét lehetőségét: befúrnak négy csavart a L4-es csigolyámba és a keresztcsontomba, a porckorongomat kiszedik és a helyét feltöltik cementtel. Közben beugrott Wolverine műtéte az X-Menből, meg a Robocop és a Terminátor film is, és rohadt szar kedvem lett. Megkérdeztem miért nem lehet sima porckorongsérv-műtétem fúzió nélkül, amire azt mondta, mert attól a lefelé sugárzó fájdalom elmúlna ugyan a talpamból, de a szegmentális instabilitástól a derékfájdalom nem. Ez volt az az információ, ami miatt a műtét mellett döntöttem. Minden reggel nagyon fáj felkelésnél, ha tartósan ülök egy székben, kínszenvedés felállni, nem élhetek így tovább. A doki azt mondta, hogy ez a műtét megszünteti a derékfájdalmat is, és egy hétig leszek a kórházban, de már a negyedik nap majd haza akarok menni. 

Az orvosból áradt egy buddhai nyugalom, és valahogy az első perctől megbíztam benne.  Másképp nem is megy a beteg-sebész kapcsolatban, egyszerűen meg KELL bíznunk bennük, hiszen gyakorlatilag az életünket bízzuk rájuk. Meg valahogy tudjátok vannak ilyen emberek, akikkel elkezdetek beszélgetni, és valahogy azonnal megnyerőek. Na Bánk ilyen volt. 

A rheumatológusom ősszel azt mondta, hogy nincs más dolgom, mint erősítsem meg a törzsem mélyizmait, és akkor nem fog fájni a derekam. Olyan edzésformára volt szükségem, ami a privát edző és a csoportosórák/konditermes edzések között van valahol. Magán edzőre nem volt pénzem, a konditeremben meg nem kapok személyes figyelmet. Könnyebb a sérülésveszély, ha szakértői segítség nélkül edzek, esetleg új porckorongsérv alakulhat ki a meglévő mellett. 

Decemberben elmentem a Smartfit terembe, ami gyakorlatilag egy tech konditerem. Egy személyi edző segítségével végígpróbáltunk két lábgépet (combhajlító és feszítő), két kar/hátgépet, két törzsizomerősítő gépet, és két kardiógépet. Az edzésforma lényege, hogy köredzésben mindegyik gépen 60 másodpercet edzek, utána 30 másodpercem van átülni a következő gépre és elkezdeni a munkát azon. 

Először egy testszkenner leolvassa a testem adatait, magasságomat, combom, törzsem, karom hosszúságait, és ezen adatok rákerülnek egy kártyára, amit bedugok minden egyes kondigépbe, és elektronikusan és automatikusan beáll az én testemhez. A hagyományos konditermeknél nekem kell minden egyes feladat előtt előtt beállítani a távolságokat, magasságokat, nos, a Milonnál ezt a lépést kiiktatja a modern technika. A súlyokat az edző beállítja aszerint, hogy én milyen edzettségi állapotban vagyok, ezt később három-négy edzéseknél emelik. 

A Milon másik érdekessége, hogy nem csak a kitolási szakaszban van a súly a gépeken, hanem a visszaengedési szakaszban is, azaz nincs holtmunka, emeléskor és leengedéskor is dolgozik a karom/lábam/törzsem. A személyi edzők mindig a teremben vannak, és figyelnek mindenkire. Ha igény van rá, akár gyakrabban emelnek a súlyokon, érdeklődnek a vendégek fizikai állapota felől. lehet tőlük kérni külön gyakorlatokat, bemelegítenek a vendégekkel. Mindezért nem kell külön fizetni. Januárban, mikor kiderült, hogy milyen lett a szeptemberi MR-em eredménye, és műtétem lesz márciusban, akkor azonnal kivették a törzsizomerősítő gépeket a programomból, valamint nem engedtek többet TRX órákra. Minden egyes vendégre személyes figyelem irányul, amit soha sehol nem tapasztaltam meg a 20 év alatt, mióta konditermekbe járok. 

Meghívtak Kolozsvárra januárban, hogy tartsak előadást egyetemistáknak a sharing economyról és a couchsurfingről. 

Január 19-én este 23.00-kor elmentem a Keletibe és vettem egy egyirányú első osztályú vonatjegyet Kolozsvárra 17.000 Ft-ért. Jól olvasod, igen, ennyibe került. Másod osztály 35 eur, első osztály 55 eur. Plusz 950 Ft helyjegy. A Vonat másnap reggel 05.55-kor indult. Kérdeztem a jegyárusító hölgyet, hogy melyik vágányról fog indulni, aki azt a választ adta, hogy az reggel lesz kiírva a táblára, ő nem tudja. Azt nem tette hozzá, hogy az Elvirán fenn van. A nemzetközi jegyárusítás irodában igenis MONDANIUK KÉNE minden jegyvásárlónak, hogy fenn van az elvirán a vágány száma!

Kiértem a pályaudvarra 05.50-kor, felnéztem az indulást feltüntető táblára, és ... NEM TALÁLTAM meg a vonatomat. Kétszer néztem végig, nem volt kiírva. A vonatom elment, mivel fogalmam sem volt, melyik vágány lesz az enyém. Igen, elkövettem egy hibát abban, hogy útközben az elvirán nem csekkoltam le a vágány számot, mivel nem tudtam, hogy ott feltüntetik. 10 éve nem ültem magyar vonaton kb. Valamint elkövettem azt a hibát is, hogy nem 15 perccel a vonat indulása előtt értem ki az állomásra. 

Besétáltam az információs irodába, hogy visszakérjem a jegy árát, ahol az első reakció az volt, hogy csak a vonat indulása előtt lehet visszaváltani a jegy árát, ezen méltatlankodtam, mondtam, hogy szeretném megnézni a szabályzatot. A hölgy elővett egy vaskos nagy könyvet, kinyitotta, megnézte, majd hopsz.. " Önnek igaza van, január elsejétől megváltozott a szabály, mégis visszajár a menetjegy ára." (nbence kommentelő alapján 2014-ben volt az utolsó üzletszabályzati változtatás). Mindannyian örülünk (én mégjobban), a hölgy kitöltetett velem egy Visszatéritési igénybejelentő lapot és közölte, hogy 30 napon belül a bankszámlámon lesz a pénz. Ez február 20 lett volna.

A pénz nem jött vissza, helyette kaptam egy levelet, amiben VISSZAKÜLDTÉK A VONATJEGYEMET. És summázva közölték, hogy bekaphatom, nem kapok vissza semmit. (persze nem ezt irták, hogy bekaphatom, de ez a lényeg). Megértésemet köszönik! ??? Nem basszus, kurvára nem értem meg! Felhívtam a MÁV ügyfélszolgálatát, ahol beszéltem egy kedves ügyfélszolgálatos lánnyal, aki annyit tanácsolt, hogy írjak emailt az eszrevetel@mav-start.hu címre, és majd KIVIZSGÁLJÁK az ügyemet. És megint hivatkoznak arra, hogy nem lehet visszaváltani a vonatjegyet indulás után. Miközben az információs irodában januárban a kolleganőjük azt mondta, hogy megváltozott a szabály, és mutatta is nekem. 

Szóval most vagy elkezdek harcolni a MÁV-val, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva meg akarják tartani a 17 ezer forintomat, vagy hagyom a fenébe. 10 éve nem ültem magyar vonaton, a következő 40 évben sem fogok. :-(

Nemrég beszélgettem egy korábbi vendégemmel, az amerikai Sarah-val a női függetlenségről, elmeséltem neki a nálunk nagy port kavart magyar női principium ügyet. Összeszedtük miért is jó egy magabiztos, független nővel kapcsolatban lenni, ami Sarah egyik olvasmányára alapozott. 

Meg tud állni a saját lábán. Nem azért akar valakihez tartozni, hogy biztonságban legyen. Tökéletesen boldog önmagában is, ugyanakkor élvezi azok társaságát akik nem akarják őt megfojtani. Tervez és saját céljai vannak, és szereti, ha olyan igaz partnere van aki csodálja őt az erejéért. 

Saját döntéseket hoz, anélkül, hogy mások megerősítésére várna. Az önbizalma nagy része a független természetének, és sohasem értette másoknak miért annyira nehéz döntésre jutniuk. Egy független nővel való kapcsolat sokkal kevesebb munkával jár. Nem vesztegeted az energiáid a kárenyhítéssel, amiért nem mondtad el neki naponta háromszor, mennyire gyönyörű, vagy nem hívtad fel minden órában, vagy esetleg mertél úgy dönteni, hogy nem válaszolsz az sms-ére 1 perced belül. Az egójának való hízelgés, az egójára való várakozás és az egója felépítésének felelőssége soha nem lesz a kapcsolatotok része, így ezeket inkább természetszerűen, saját tempódban fogod tudni elvégezni.

Soha nem fogod magad fojtogatva érezni. Néha még talán meg is kérdezed magadtól, hogy egyáltalán szüksége van e rád, vagy érdekled e őt egy kicsit is, látva azt, mennyire boldog a másik tőled függetlenül is. Egyszercsak rájössz, hogy azért akarsz vele lenni, mert egymás iránti vágyatok alapja a vidám együttlét és a szoros fizikai vonzalom, nem pedig az, hogy mindenképpen muszáj együtt lennetek.

Száznegyvenöt és száznegyvenhatodik vendégeimet, egy ausztrál testvérpárt Jono (24), és Oscar (22) három éjszakára hosztoltam. Jono azt mesélte, hogy kb. 30 vendéget hosztolt, viszont egyetlen referenciája sincs vendégektől, szóval vagy az lehetett, hogy senki se akart róla irni, vagy a valóságban nem hosztolt senkit. Jono általános iskolai matek tanár, Oscar egyetemista. 

Oscar vegán, és főzést ígértek nekem, így igent mondtam, egyébként sima copy paste requestet kaptam tőlük, amit normál esetben ignorálnék. Eljöttek pár hétre Európába utazgatni. Semmi különös, pár naponta másik városba mennek. A második és harmadik estét már külön töltötték, nekem nem volt kedvem bulizni. 

Az első este főztek finomat, tényleg nagyon finomat, zöldséges ragu üvegtésztával. Vettek ajándékba egy üveg bort, amit szétosztottam hármunk között. Oscar elmesélte, hogy a barátai harcos feministák, és ő is az, csak kevésbé harcos. A barátnői például nem szőrtelenítenek sehol, a hónalj szőrüket befestik neonszínűre, ami világít a sötétben, és felemelt kézzel táncolnak a bulikban. Ez egy amolyan free hairy mozgalom kifejezése. Vagy itt van Julia Roberts, aki szintén leszarja ezt a kérdést. 

Teljesen egyetértek a free hairy mozgalomal. A társadalmi elvárás szerint a nőknek obligált kötelességük szőrteleníteni MINDENHOL. Legtöbben ezt egy borotvával megoldják, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre tünik. Aki rendszeresen borotválkozik, annak annyira megerősödk a szőre, hogy ha reggel leszedi magát, délutánra már borostás mindenhol. A borotválás előnye, hogy olcsó és gyorsan megvan. Ha alapos önmagával, akkor borotválja a lábujjait, lábfejét, lábszárát, combját, intim területet (a fazon kreativitása határtalan), fenekét, hónalját (és van aki a karját is). Úristen. Inkább bele se gondolok, hogy milyen a tapintása a borostás combnak. Én nem borotválkozom sehol, mert érzékeny a bőröm, és a borotvától begyullad.

Tizenkettő hónap múlva 40 éves leszek. Nemrég újraértékeltem a huszonéveimet, és láttam milyen hibákat követtem el, és miben voltam nagyon erős, és erről írtam is egy 18 pontos listát késő huszonéveseknek címezve. Íme most újabb 10 pont, amit kora huszonéveseknek szól. 

1. Utazás

Nagyon kevés felelősség van még az életedben, tehát indulj el valahova. Mire harminc leszel, már kissé másképp akarsz utazni, mint most. Vélhetően többet fogsz költeni, olyan kalandokat próbálsz ki, ami ma még sokba kerülne neked, drágább éttermekbe mész, és már nem akarsz hostelban aludni. Dolgozz egy éven keresztül, és spórolj elég pénzt, hogy elég legyen egy alacsony költségvetésű utazáshoz. 

Ne csak nyilvánvaló helyekre utazzál. Utazz nehéz és problémásan megközelíthető helyekre. Utazz, hogy tanulj. Utazz, hogy felfedezz. Olyan helyre utazz, ami kihívásokra állít téged. 

Egyik nagy adóssága önmagam felé: Soha nem utaztam még problémás helyen, csak kényelmes nyilvánvaló helyeken, 20 éve késés után mindezt még előttem is áll.

2. Karrier és álommegvalósítás

Ne dolgozz más ember vizióin, meetingjein, más emberek karrierjén. Tölts azzal időt, hogy kitaláld mit szeretnél csinálni, mi az, ami igazán érdekel TÉGED, merre akarod az életedet vinni és vezetni. Adj magadnak pár évet, amikor csak és kizárólag kreatív és önálló vállalkozásba kezdel, vagy másokkal közösen, csapatban együtt dolgozva nekifogtok valami teljesen újnak és eredeti ötletnek. Akkor is, ha ezidő alatt néha választanod kell aközött, hogy ennivalót veszel a boltban, vagy este elbulizod a pénzed a barátaiddal. (Menj inkább bulizni, ha éhes vagy, a szülőknél mindig ingyen lehet enni.) Vállalkozz, indíts startupot, valósítsd meg az álmaid. Ha nem sikerül, na bumm, még mindig visszatérhetsz a hagyományos biztonságos megoldáshoz. Mégsem veszítettél semmit, mert legalább elmondhatod, hogy megpróbáltad. Még fiatal vagy, még mindig lakhatsz a szüleidnél, vagy egy olcsó albérletben 4 barátoddal együtt. Ha nem sikerül függetlenként boldogulnod, akkor keress egy biztonságos állást pár évvel később. Vélhetően még mindig csak magadat kell eltartanod, addig is kibirod, ha csóró leszel. 

Hosztoltam egy walesi lányt, Eleri Gwilym, aki a száznegyvennegyedik vendégem lett. 23 éves, ő maga hosztolt néhány alkalommal Walesben, de főleg utazgat CSvel. Opera szakra jár a Royal Academy of Music egyetemre Londonban. Ez a világ leghíresebb zenei képzését adó intézmény. Eleri első diplomáját jogászként szerezte, ha nem futna be, mint híres operaénekes (de be fog!), akkor legyen egy "rendes" szakmája is. Elerit elsőre felvették.

Szerettem volna videót készíteni, ahogy énekel, és megmutatni nektek is, de szégyenlős. Azaz egy ember, vagy kis társaság előtt nem képes énekelni, csak sok ember előtt. Nálam ez pont fordítva van, de csupán csak azért, mert tűrhető hangom van, de semmiképpen sem szép. 

Két estét hosztoltam őt. Első este elmentünk a Caledoniaba, ahol az egyik amerikai barátom várt a családjával. Megismertem a barátom élettársát, a lányát, Kelsey-t, és a barátnőjét Mary Taylor-t. Eleri este Operába ment koncertet nézni, de kisvártatva befutott ő is hozzánk. Éjfél után megünnepeltük a szülinapomat, énekeltek nekem happy birthday-t hangosan, úgy, hogy tiszta vörös lett tőle az arcom, és jött a tequila is. 

Volt egy kedves pillanat, kinn cigiztem a lányokkal a Pointer előtt, gondoltam megmutatom Elerinek én hogyan tudok énekelni, elénekeltem egy kedvenc dalomat az egyik musical-ből magyarul. Aztán Kelsey reppelt nekünk, aminek a dalszövegét ő írta. Utána jött Eleri, egy walesi népdallal lepett meg minket. Nekem még ilyen élményben nem volt részem, mikor áll valaki előttem, énekel, és a lélegzetem benn akad, nem merek megmozdulni, mert attól félek, hogy elillan a csoda amiben részem van. A világ egyik legcsodálatosabb hangja szólalt meg a Teréz körúti kocsma előtt. Befejezte a rövid dalt, én meg letörölgettem a könnyeimet az arcomról. Igen, elsírtam picit magam az ámulattól. Ez a lány meg fogja hódítani a világot. 

Eleri egyelőre nem tervez gyereket. A zenének és a karrierjének szenteli az életét, és tudja, hogy nem fér bele a gyereknevelés, ha neki esténként fellépése van. Mondtam neki, hogy beszéljen harmincas operaénekesnőkkel, ők hogy csinálják. Vagy találhat egy civil apukát is. Ez a kérdés egyelőre jogosan nem foglalkoztatja. 

Nálam hallgattunk zenét, jazz-t, amit a CD kollekciómból kiválogatott. Megmutattam neki a Bánk Bánt, egy-két részletet csak belőle, de nem ütött be neki. Van ezen kívül jó operánk? Elmeséltem neki, hogy a jövetele előtt egy francia, egy holland és egy amerikainak is elújságoltam, hogy várok rá, Wales-ből, és egyiknek se volt fogalma hol van. A franciának (szomszéd országból) még akkor sem, amikor hozzátettük, hogy United Kingdom. Eleri mesélte, hogy ehhez úgy hozzászokott már. Dühítő, de ez van, az európaiak nem néznek a térképre, vagy mindenhol szar volt a földrajz oktatás. Eleri kétnyelvű, 7 éves koráig csak walesiül beszélt, iskolában tanult meg angolul. A családjával és az otthoniakkal walesiül beszél továbbra is, Londonban már felszedte a londoni akcentust fél év alatt. A zenészeknek/énekeseknek ez nem nehéz, megvan a fülük hozzá. 

Eleri tudatos, ragyogó, határozott, bullshit mentes lány. Örömmel van az ember a társaságában. Igazi példakép lehet a fiatal lányoknak. Londonban a city-ben lakik a Regen's Park mellett. A szülei támogatják, így elég csak a tanulmányaira koncentrálnia. A tudatossága és sokminden belőle emlékeztetett engem a korahuszonéves önmagamra. 

Eleri búcsúzóul hagyott az asztalomon egy kézzel írt levelet, amit lezárt egy borítékba, és mellé rakott két levélnyitót, amit egy antik boltban vett. Egyik legszebb thank you gift egyike, amit kaptam.

Kövess Facebookon is!

Száznegyvenkettő és száznegyvenharmadik vendégem Kyle (28) és Lena (28) volt az Egyesült Államokból, Californiából. Kyle hipnotizőr, Lena problémás gyerekekkel foglalkozott otthon, mindketten pszichológiát tanultak, de nem praktizálhatnának klinikai pszichológusként, ahhoz még tanulni kellett volna extra két évet. Eladták otthon mindenüket, és kitalálták, hogy utazni fognak, amíg megtehetik. Három hónapot Európában töltöttek, Budapest volt az utolsó város, majd innen Thajföldre repültek 3 hónapra, ahol work away-en keresztül fognak dolgozni és élni. Utána visszajönnek Európába. 

Pozitív értelemben lelkizősek mindketten, kinyilvánítják az érzéseiket, örülnek mindennek, vibrálnak. Az elején azt hittem, hogy Kyle örömnyilvánításai, reakciói hamisak, ezert egyszer mondtam is neki, hogy idegesítő. Ezen megsértődött, de próbálta palástolni. Este később rákérdeztem, hogy megbántottam e azzal, hogy azt mondtam neki, hogy idegesítő? A barátnője válaszolt helyette, hogy igen. Akkor elmondtam nekik nyugodtan, hogy épp a magyar büdös valóságról beszéltem, ki hogy él, és ki hogy próbál csak túlélni, és ha közben hangos woahhhh kiálltásokkal fűszerezett kommenteket kapok válaszul, akkor azt fogom hinni, hogy gúnyolódik, vagy csak szimplán ironizál. Szóval ezt tisztáztuk szépen. 

Klye és Lena 4 éve vannak együtt, szerelmesek egymásba, és tökéletesen működnek együtt. Elmesélték hogyan jöttek össze, hogyan élnek együtt. Kérdeztem, hogy mi a gyenge pont a kapcsolatukban. Egyszerre vágták rá, hogy a kommunikáció. Ha konfliktus van közöttük, akkor Kyle azonnal át akarja beszélni az egészet, leülni, érvelni, és odafigyelni a másikra. Lena ennek az ellenkezője, ő ilyenkor inkább félrevonul, s napokig nem akar beszélni a másikkal, magában akarja feldolgozni a történteket, nincs arra kész, hogy azonnal átbeszéljék közösen mi történt. Elmondtam nekik, hogy én is olyan vagyok, mint Kyle, nekem is szükségem van arra, hogy tisztázzuk azonnal mi történt mindenféle kapcsolatomban. (szerelemmel, baráttal, családtaggal)

Jól éreztük magunkat az első három napon, Kyle még hipnotizált is, erről írtam külön posztot is. Az estéket inkább otthon töltöttük, egyszer mozdultunk ki a helyi kocsmába. Akiről most ez a cikk fog szólni, az elsősorban Kyle. Nem találkoztam még soha senkivel, akiben ennyi kirobbanó energia van, aki minden kis érzelmi szarságra, megmozdulásra reagál, semmit se rejt el, csak kinyilvánít. Ez a féle energia fárasztó lehet a legtöbb embernek. Mivel én nagyon hasonló vagyok hozzá, csak tőle sokkal fáradtabb, és semmiképpen se spirituális, ezért nekem kifejezetten izgalmas volt velük lennem ezekben a napokban. Szemlélni, ahogy valaki teljesen kitárja magát.

Most nem arra gondolok konkrétan, hogy rámömlesztette a legféltettebb titkait, egyáltalán nem ez történt. Hanem bármiről is beszéltünk, annak mindig súlya volt, és mindig érzelmek voltak bevonva. Ez így még olvasni is rendkívül fárasztó lehet, néha még nekem is az volt, de pont egy olyan időszakomban hosztoltam őket, amikor feltöltődésre volt szükségem, és ezt Kyle és Lena pont megadta nekem.