Hullámvölgyek jöhetnek az életedbe, amitől szomorú vagy. De ha az üresség és a kétségbeesés fogva tart és nem enged el, akkor ez talán már depresszió. A depresszió megnehezíti, hogy élvezd azokat a dolgokat, amit korábban szerettél az életedben. Még az is komoly nehézségekbe ütközik, hogy a napi rutinfeladataidat ellásd. Nem számít, mennyire szerencsétlennek érzed most magadat, lehetsz jobban is. A depresszió kezelésének első lépése, hogy felismerd és megértsd a jeleket, tüneteket és okokat.
Ismerek olyan élettörténeteket, amikhez képest az enyém egy tündérmese. Találkoztam olyan borzalmakkal, amit hallgatva arra gondoltam (ki nem mondtam), hogy jobb lenne, ha az illető inkább öngyilkos lenne, azaz az életében megélt események korreláltak a lelkiállapotával. Ismerek olyan férfit, akik mögött szerető család, egészség és csinos vagyon áll, mégis elnyerhetné az év legboldogtalanabb ember címét, és mindennek az inverze: szintén erős családdal, de anyagi gondokkal küzdő és halálosan beteg nő, és kiegyensúlyozott mentalitással és boldog lelkivilággal éli mindennapjait. A depresszióval, sokkal több, mint csak szomorúság.
Néhány ember úgy írja le a depressziót, mint egy sötét lyukban való megrekedtség, egy folyamatosan közelgő végzet érzésével. Néhány depressziós semmiféle szomorúságot nem érez, helyette viszont van élettelenség, üresség, fásultság. Férfiak gyakran agresszivitást, nyughatatlanságot és dühöt éreznek.
A depresszió nem a gyengeség jele. Azt jelenti, hogy túl sokáig voltál erős.
A wikipédia szerint a reaktív depresszió az a depresszív állapot, amit valami lelki megrázkódtatás (katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb) okozott. A műtét volt az én gerincemben végbemenő katasztrófám. Előzményei pedig az a bő egy év, amióta fáj a derekam. Visszatekintve a tavalyi lebénulásomra, még az sem okozott igazi depressziót. Az az egy hónap, amíg nem tudtam mozogni, ott minden figyelmem a fizikai fájdalom túlélésére korlátozódott. A depresszió már luxus lett volna, hiszen arra nem maradt "időm".
Te depressziós vagy? Ha felismersz néhány jelet és tünetet magadon az alábbi listából - főleg az első kettő - amik nem szoktak csak úgy elmúlni, akkor talán te is az vagy.
- Reménytelennek és tehetetlennek érzed magadat. Kilátástalanság: semmi sem lesz jobb, és semmit sem tehetsz azért, hogy javíts a helyzeten.
- Elvesztetted az érdeklődésed a barátaid, az elfoglaltságaid és a dolgaid után, amiket régen szerettél. Nem érdekel már a korábbi hobbijaid, időtöltésed, szociális tevékenységek és a szex. Elvesztetted az örömérzés iránti képességedet.
- Állandóan fáradt vagy, fizikailag kimerült és lassú. Kis feladatok teljesítése is kész kihívás lesz a számodra.
- Az alvási szokásod és az étvágyad megváltozott. Túl keveset/sokat alszol és eszel. Jelentős súlyveszteség vagy hízás. A változás, több, mint a súlyod 5%-a egy hónap alatt. Inszómnia, beleértve a hajnali ébredéseket, akkor is ha késő éjjel aludtál el, vagy pont az ellenkezője, napi extrém alvások.
- Nem tudsz koncentrálni, és azt veszed észre magadon, hogy azok a dolgok, amik korábban könnyedén mentek, most inkább nehézkes. Gondot jelent a figyelem, a döntéshozás, memóriazavarok.
- Nem tudod kontrollálni a negatív gondolataidat, akkor se, ha nagyon próbálkozol.
- Sokkal ingerlékenyebb, indulatosabb, és agresszívebb vagy, mint korábban.
- Sokkal több alkoholt iszol, mint korábban
- Tisztázatlan fájdalmak. Fizikai panaszok szaporodása: fejfájás, hátfájás, izom és gyomorfájdalom.
Különösen nehezen éltem meg a mostani depressziómat, mert nem volt gyakorlatom az érzelmi válságmenedzsmentben. A műtét, és az azt követő kórházi 8 nap, az implantátum elfogadása, a félelem attól, hogy eltörik a csavar, hogy hamarosan újra itt leszek egy következő porckorongsérv miatt, hogy soha többet nem futhatok hosszúakat - ez így egyben egy csomag lett, amit bepakoltam a depi zsákomba. Gyűlölöm a műtéti heget, és ezzel együtt a hátamat. A 'kellett nekem ez' állandó kísértése, hogy mi van ha 'továbbra is fájni fog a derekam, akkor felesleges volt a műtét' - kétségei. Nálam a fenti listából az 1., 2., 4., és 6. pontok jelentkeztek.
IGEN, depressziós vagyok. NEM, nem tudok csak úgy túllépni rajta.
Ha valaki depressziós, akkor nem csak magát a depressziót, hanem az okot is kell gyógyítani. Vannak melankóliát kiváltó tényezők, amin nem lehet segíteni. Nem lehet visszaadni senkinek egy szeretett személyt, akit elvesztett, és nem lehet meg nem történté tenni traumatikus eseményeket (erőszak, családon belüli bántalmazás, háború átélése stb). Ha ilyen események okozták a reaktív depresszót, ezeken csak túljutni lehet. Ha a beteg valóban meg akar gyógyulni.
- Jól vagy? - Igen.
Az én esetemben viszont lehet az okot gyógyítani, az a testi és lelki gyógyulás útja, ha komolyan betartom a mozgásra és ülésre való utasításokat. Ha erősítem magamat. Ha fizikailag meggyógyulok, a lelkem is jól lesz. Kijelentem azt is, hogy nekem nem lesz több gerincműtétem. Azért nem lesz, mert a többi porckorongom egészséges marad a jövőben is, és nem lesz szükségem több műtétre. Ez az önbeteljesítő jóslat hatalma. Akár imádkozhatnék is ezért, de erről azt gondolom, hogy Istennek van elég dolga nálam súlyosabb helyzetben lévő emberekkel is, szóval én ilyen apróságokkal nem zavarnám, mint a 'beszéljünk a porckorongjaimról Atyám'.
Attól, hogy nem haltam meg, még nem jelenti azt, hogy élek is.
Depresszió és öngyilkossági kockázat
A mély kétségbeesés és reménytelenség öngyilkossági vágyra is sarkalhat, azt érzi a depressziós beteg, hogy ez az egyetlen út a fájdalomból való szabadulásra. Tanuld meg, hogyan vedd észre a figyelmeztető jeleket, ha a környezetedben esetleg valaki ilyen veszélyben van!
- Arról beszél neked, hogyan ölné meg magát, vagy hogyan ártana magának.
- Szokatlan érdeklődés a halál és a haldoklás után.
- Felelőtlen viselkedés, amivel kockáztatja a saját életét (szokatlan gyorshajtás, piros lámpán való áthajtás stb).
- Telefonon felhív és meglátogat másokat, hogy elbúcsúzzon tőlük.
- Elajándékozza értéktárgyait, eddig megoldatlan ügyeket zár le.
- Olyanokat mondogat, hogy 'mindenkinek jobb lesz nélkülem'.
- Hirtelen változások és csapongások a mély szomorúságból a nyugalomtól át az extrém boldogságig.
Egy férfival/nővel való szakítás is valahol végtelenül egyszerű, akkor is, ha téged hagytak ott, az egy módosult gyászállapot. Azért lett vége, mert nem kellesz eléggé/nem a te párod, nem a másik feled a másik fél, azaz kár érte sírni. Előbb utóbb úgyis lesz új. Persze nagyon tud hiányozni a szerelmed, és nagyon tudod sajnálni magad, hogy jajj, megint egyedül vagy, de ez mind az önsajnálat tünete. Arra kell koncentrálni, hogy a másik azért hagyott el téged, mert jobb neki nélküled, és lehet hozzá ragaszkodni, de mégis jobb elengedni. Egy kapcsolat addig működik, amíg könnyű, és nincs erőltetve egyik féltől sem. Lehet együtt maradni (leragadni) közös gyerek/vagyon külső okokra hivatkozva, de onnantól már csak együtt laktok és nem együtt éltek.
A kínos pillanat, amikor azt hiszed, hogy fontos vagy neki, de... nem.
Az én mostani depresszióm abban manifesztálódott, hogy sírtam majdnem minden nap, nem volt kedvem találkozni gyakorlatilag senkivel, kivéve a családommal. Nem dolgoztam, csak feküdtem egész nap, még a kötelező gyógytorna gyakorlatokat se csináltam. Egyvalakivel cseteltem minden nap, ezek ilyen mélydepressziós beszélgetések voltak, ő meg próbált jobb kedvre deríteni, meg egyengetni a gyógyulási utamat. Ő is ugyanezen a műtéten esett át néhány évvel ezelőtt. A végén már terhes volt állandóan erről a kilátástalan szarságról gépelgetni, és semmi másról nem, és elkezdtek hiányozni a valódi találkozások, élő beszélgetések igazi emberekkel. A műtétem utáni negyedik héten eljutottam oda, hogy én is meg akartam gyógyulni, és nem tovább nyomorogni a depresszióban.
A szörny nem az ágyad alatt alszik, hanem a fejedben.
Elmentem moziba, óriásikat sétáltam a Margitszigeten, elkezdtem újra dolgozni. Rájöttem arra is, hogy van egy egyensúly az életemben, egy napi rutin, ami szerint élem az életemet. Minden napra jutnak olyan dolgok, amik boldoggá tesznek, és ha nincs időm rá, akkor juttatni kell. Nekem ez (nem fontossági sorrendben) a futás és egyéb más sportok hetente ötször, a kávézókban való ücsörgés egy könyv társaságában vagy munkával. Nagy séták zenehallgatással egybekötve. A filmnézés moziban és otthon, a barátokkal és vendégekkel esténként kimozdulás. A családdal való aktív időtöltés és a magánélet. Mindezen a dolgokat a futáson kívül tudatosan hoztam vissza a mindennapjaimba, bár még nem is olyan intenzitással, ahogy korábban.
Most már elhiszem, hogy leszek sokkal jobban, és talán még jobban is, mint ahogy a műtét előtt voltam. Még az is lehet, hogy nem fog többet fájni a derekam, aminek reményéért vállaltam a műtétet. A depresszióm spontán meggyógyult.
Kövess Facebookon is.
