2012.10.14. 11:38

CouchSurfing házibuliban jártam

CouchSurfing házibuliba menni jó dolog. Ezt állapítottam meg, miután hazaértem az első budapesti fondü partyról. A szokásos kocsmákban szervezett CS találkozóknál azért jobb, mert a megjelent 15 ember sokkal jobban odafigyel egymásra. Finom ételeket főzhetünk és ehetünk meg együtt. A vendéglátónk költségeibe beszálltunk, azaz anyagi értelemben is sokkal kifizethetőbb ilyen bulikra járni, mint nyilvános helyeken szervezett CS találkozón vacsorát és italokat rendelgetni :-)

photo (36).JPG

Minden újonnan érkező vendég érdekes, mikor megérkeztem, mindenki bemutatkozott és akarta tudni hogy ki vagyok. A kérdések egymás felé tényleges kíváncsiságot takartak, és nem csak udvarias érdeklődést. Nem 2-3 perceket beszélgettünk egy emberrel, hanem sokkal többet. Volt olyan vendég is, aki végigkérdezte az összes negatív pozitív CS tapasztalataimat, majd a beszélgetés végén derült ki, hogy olvassa a blogomat. Akikkel beszélgettem, mindenki ismerte a CS blogot, amit jóleső örömmel nyugtáztam. Eszter, a házigazdánk minőségelemző egy nemzetközi vállalatnál, óriási CS tapasztalata van és egy nagyon otthonos és szép lakásban lakik. Rendszeresen szervez hasonló házibulikat. 

A tegnapi találkozón részt vett Gábor is, akivel interjút készítettem nemrég. Ő volt a társaság lelke, élvezettel hallgattuk  a történeteit és osztoztunk az örömén, mivel az Origón és az én interjúmnak köszönhetően azóta folyamatosan hívják különböző médiumok szerepelni. A blogja látogatottsága felpörgött, és a szervezett utazásai iránt is megnőtt az érdeklődés. 

Kaptam egy jó ötletet a régóta foglalkoztató kínzó kérdésemre, hogy a vendégeim 80 %-a miért nem találja meg a közvetlenül a WC papír mellett álló légfrissítőt? Kikértem a tanácsukat, hogy hogyan lehet ezt a kérdést udvariasan kezelni. Az egyik veterán CS tag azt a javaslatot tette, hogy amikor körbevezetem a vendégemet a lakásban, akkor ne csak mutassak rá a WC-re, hogy ez itt a toalett, hanem nyissam ki és mutassam be neki az airfresh-t is :-)

Kezdő CS tagok, akik referenciát gyűjtenek, nekik különösen érdemes hasonló házibulikba eljárniuk, nagyobb eséllyel gyűjthetnek be pozitív véleményeket az adatlapjukra. Én a kocsmai CS meetingek 3-5 perces csevegése után senkinek nem adnék referenciát, és gondolom ezzel sokan így vannak. 

A társaságnak volt 2-3 külföldi CS tagja is, de a végére csak az a indonéz lány maradt, akit Eszter, a buli házigazdája hostolt. Megtudtuk tőle, hogy náluk még él a szűzen férjhez menni hagyomány és nem jellemző az esküvő előtti/helyetti együttélés. Az indonéz férfiak sokkal zárkózottabbak és jóval kevesebbet beszélnek, mint az európai pasik. A lány szerint sokkal jobb az európai nyitottság, mint a hazai. 

A buli végére kellemesen ellazultunk annyira, hogy mindenki megosztotta a saját CS romantikus és nem romantikus szerelmi történeteit egymással. Valamint meghallgathattam rendkívül fura és vicces bepróbálkozás történeteket a társaságunk tagjai által megélt élményekből. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy Európában a CS-t használni szexpartner keresésre értelmetlen, hiszen csajokat nagyon egyszerű felszedni egy kocsmában is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr964847414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.14. 14:15:48

@jaszó: nézd ezt a linket, ide pakolják fel a tagok az aktuálisan szervezett házibulikat: www.couchsurfing.org/search/activity/in/current

-igu- 2012.10.14. 16:02:29

Az utolso mondattal az olasz host-olok nem ertenenek egyet.

profilanyok.com 2012.10.14. 17:21:48

@rettenetes nyílméregbéka: egy olyan "közösség" amelynek tagjai a világ bármely részén megtalálhatók és segítséget nyújtanak egymásnak az utazások alatt, akár ingyenes szállással a másiknál, akár találkozók szervezésével! Nézd meg az oldalukat!

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2012.10.14. 17:22:44

"A szokásos kocsmákban szervezett CS találkozóknál azért jobb, mert a megjelent 15 ember sokkal jobban odafigyel egymásra."

Mondjuk pár mondatig utána még komolyan azt hittem, hogy egy klános Counter Strike találkozó mikroklímájához hasonlítja élményeit a szerző :D

frikazojd · http://kocs.ma 2012.10.14. 18:51:27

Itt anögöliában szinte minden CS buli házibuli, kertben halálosan erőseket süt az indiai, illetve másoknál más van. De senki nem tud rendesen inni. A panyolok nagoyn hangosak. Itt a "szokásos kocsmákba szervezett" CS party a ritka.

mens sana 2012.10.14. 23:22:57

Őszintén szólva nem értem ezt az elvárást, hogy miután nyilván telibe rakjuk az emberünk vécéjét, még fújjuk is be a szagot valami fullasztó vegyi szagelnyomó izével. Nekem százszor inkább legyen szarszagú (már bocsánat) a vécém, minthogy a tévéből sugárzott higinéiamániara alapozva lespréztessem a helyet a szerencsétlen vendéggel - holott a kulcs a helyiség szellőzése, amit a fürdőszoba tulajdonosának kellene megoldania.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.14. 23:46:46

@mens sana: szia, sajnos nincs módom átépítettni a WC-met, mivel bérlem a lakást, nem az enyém. És btw, bio illatosítóm van. .

Sziporka 2012.10.15. 12:27:31

Óóó de jó hogy megtaláltam ezt a blogot.. :) Hollandiában éltem egy évet, és folyamatosan CS kocsmázásokra, filmestekre, barbecue-kertipartykra jártam, illetve körbeutaztam az országot meg a környező országok pár városát :)
Aztán valahogy ahogy hazajöttem, terveztem, hogy felveszem a kapcsolatot a helyi CS közösséggel, de valahogy elmaradt...
Gondolkodom, hogy el kéne menni valami eventre, de még lelkileg nem szántam rá magam :))
süti beállítások módosítása