Az történt, hogy Gruevszki beleölt kimondhatatlan összegeket a belváros felépítésébe, de nem vette fel hozzá a megfelelő építészeket. Vagy a szerencsétlen tervezőknek semmilyen szabad kezük nem volt, és Gruevszki izlésvilága szerint kellett alkotniuk. Vagy a kettő vegyesen és karakter nélküli várostervezőkkel és építészekkel dolgozott. A szobrok, a városszerkezet, épületek furcsák, óriásiak, de mégis fogalmatlanok. Ez talán a legjobb szó rá.

Sétálsz az utcákon és nem érted, hogy hogyan keveredett ide ez a szobor, vagy az épületek egymáshoz való viszonya, azaz maga a várioskép harmóniája. Nincs ugyanis harmónia.

Én, mint fotós igyekeztem szépen fényképezni a fővárosukat, hogy szeressem a képeimet. Eltöltesz egy napot sétálva és végig azt érzed, hogy ez a hely furcsa, de nem bánod meg, hogy eljöttél. 

Viszont van nekik e-jegyük a tömegközlekedésre. Van egy plastik kártya, raksz rá pénzt és mikor buszozol vele, akkor hozzáérinted a "lyukasztó" géphez róla egy jegyet. Ebben előrébb tartanak nálunk. 

Étteremben nem jártam, de a múzeum, tömegközlekedés, kávézók, sokkal olcsóbbak, mint nálunk. A bevásárlás, amit előző nap csináltam, annak alapanyagai nagyrészt otthon is drága import cuccok. A másik része, az általánosabb alapanyagok, mint tojás, hús stb, nos, szerintem a makedón átlagembernek komoly anyagi áldozat lehet a bevásárlás. Összegezve az élelmiszer drága náluk. 

A helyiek alapvetően sötétek, nők, férfiak, sőtétebb bőr, sötét haj, barna szem. De nem ez a mediterrán olasz-spanyol tipusra gondolj. Balkán nép balkán tipus. Annyira jellemző és meghatározó a külsejük, hogy nem volt olyan helyi, aki makedónul szólított volna meg. Pékségben, múzeumban, kávézóban, utcán, mindenhol angolul köszöntek és szóltak hozzám. 

Elmentem a Régészeti Múzeumba, aminek egyrészt impozáns épülete volt, a földszinten egy óriási terem csak érmékkel volt tele, itt két percig maradtam, mert nem tud lekötni, viszont a fenti emeleten a korabeli ruhák, ékszerek, a koponyaszekció, az mind érdekes volt. Kb. 600 Ft volt a belépő, ahogy a többi múzeumnál is. Egy pesti átlagmúzeum 2000 Ft. A következő hely a Zsidó Múzeum volt, amit nagyon igényesen raktak össze szintén két emeleten. Kb. 7000 zsidót deportáltak haláltáborokba. Vélhetően nem élt sok zsidó Makedóniában.

A harmadik múzeum meg az Illúzó Múzeum volt, ami semmi köze Skopjehez, lehetne bárhol. Itt a kb. 2000 Ft belépőhöz mellémadtak egy fiatal srácot, aki végigvezetett a múzeumon és minden egyes képen elmondta mi az, lefotózott minden kiállítási darabnál, játszott velem (akkor is ha nem kértem). Nagyon lelkes volt. Mondtam neki, hogy nem semmi, hogy minden vendéggel megteszitek ezt. Erre az volt a válasza, hogy ez a munkája, és most szezonon kivül napi 10-20 vendégük van összesen.

Mindhárom helyen én voltam az egyetlen látogató. A negyedik múzeum pedig Teréz Anya Múzeuma volt egy gyönyörű kápolnával, ami ingyenes volt. Teréz Anya Skopjeban született, de 2 éves korában a családja elköltözött onnan. Egyszer vagy kétszer látogatott vissza a szülővárosába később. A Teréz Anya kultusz mindenhol látható, plakátok képek szerteszét a városban. Szerintem ő az egyetlen híres emberük. 

Skopjeban lehet dohányozni kávézókban, ez eléggé visszavetette a kedvem, hogy beüljek valahova, mert büdös volt a legtöbb hely. Nem is ültem be egyedül sehova. Egy cappucino kb. 300-500 Ft. Skopjeban menő a magok, mandula, mogyoró stb. Minden utcasarkon árulják és kb. harmadannyiba kerül a brazil dió, mandula, makadán dió és minden csodálatos dolog, mint nálunk. Utólag sajnálom, hogy nem vettem vagy 5 kg-ot belőle. Egy péksüti bolt előtt feladtam a ketogén diétámat, és vettem két darabot. Finom volt, mégis furcsa ízű, pont mint a város. Nem bánod, hogy eszed, csodálkozol az ízvilágán, de tudod, hogy másnap nem fogsz újra vásárolni belőle. 

Az utcán sétálgatva még beugrottam egy Lindt csokiboltba és vettem 2 tábla csokit, és az egyiket egyben megettem. Sétáltam az utcán megrészegülve a cukor sokktól, amikor leállított egy idős néni, hogy beszélek-e angolul. Mondom igen. Jó, akkor ez az épület a parlament-e ugyan? Ránéztem a mutatott házra. Mondom nem hiszem, nem úgy néz ki, mint egy Parlament, de persze lehet. Elkezdtünk beszélgetni, ácsorogtunk közben a sarkon vagy 20 percet, közben megettem a második tábla csokit, majd javasoltam, hogy üljünk be valahova. A néni 75 éves és világutazó, dohányzik, mint a gyárkémény és hiú, mint a 20 éves szépségkirálynő. Megkérdezte tőlem, hogy hány évesnek gondolom. Már épp mondani akartam, hogy 85? Amikor magától folytatta: - Sokkal fiatalabbnak nézek ki, mint a korom, pedig már 75 éves vagyok. - Uhh. Milyen jó, hogy abbahagytam a dohányzást, itt van egy intő példa. A bőre nagyon csúnya volt. Édesanyám is 75 éves, de neki makulátlan a bőre, semmi foltok. 60 éves kora óta folyamatosan úton van. 118 országban járt eddig. Egyedül utazik. Korábban a Verizon telekommunikációs gigacég vezérhelyettese volt, előtte meg angolt tanított iskolákban. Most önkénteskedik mindenhol és szintén angolt tanít gyerekeknek. 

Azt mondta, hogy az önkénteskednél is kell fizetnie a szervezetnek az ellátásért és szállásért, viszont mindent megszerveznek neki. Kimennek érte a repülőtérre, megszervezik az ellátását, programokat stb. Ha ugyanezért egy utazási irodának fizetne, többször ennyibe kerülne, ráadásul ő nagyon szivesen tanít angolt bárkinek. Most épp egy szíriai menekülttáborba tartott angolt tanítani. Jó példa nekem, ha nyugdíjas leszek és utazgatni fogok, én is önkénteskedem, csak még ki kell találnom mit csinálhatnék: angoltanítás vagy fotózás tanítás. 

A néni megemlítette, hogy másnapra bérelt egy autót sofőrrel, aki elviszi őt Kosovoba. Lecsaptam a lehetőségre és bejelentkeztem hozzá útitársnak. Felajánlottam, hogy fizetem a 60 eurós költség felét, de nem kért belőle. Azt mondta, hogy gazdag, és egyébként is ennyi lenne, ha egyedül menne. Visszakísértem a szállodájába, majd én is hazamentem a hosztomhoz. A kutyák benn voltak a házban bezárva egy néhány négyzetméteres előtérbe. Tomi aggódik, hogy kiszöknek a kutyák a kapun, ha kinn maradnak a kertben. Bementem a szobámba és tornáztam közel egy órát, majd korán lefeküdtem aludni. Tomi közben bekopogott hozzám, hogy jól vagyok-e. Mondom igen, nincs semmi bajom. Olvasok még kicsit, aztán alszom. Hideg volt a házban mindenhol és be akartam bújni az ágyba a pokrócok alá. Meg nem volt kedvem beszélgetni vele. 

Másnap reggel bebuszoztam Alana szállodájához. A sofőr is időben megérkezett. Kb. 2 óra lehetett az út Koszovóba. Délben megérkeztünk, sofőr mondta, hogy 13.30-kor találkozunk a parkolóban. Mondom az kevés lesz, legyen 14.30. Hamar szétváltunk Alanaval, mert őt más dolgok érdekelték, mint engem. Először elmentem a NewBorn nevű helyre, ott lefotóztam az emlékművet

Majd felsétáltam a könyvtárhoz, bementem körülnézni, majd a mellette lévő elhagyatott tempomot is körbefotóztam. Visszamentem a főutcához, hogy beüljek egy kávéra és elolvashassam a leveleim. A negyedik kávézóban csináltak nekem szabad helyet, minden hely tele volt. Nem ebbe ültem be, de ez is cuki:

A sofőr útközben elmesélte, hogy a minimálbér Koszóvóban 250 euró, az átlagbér meg 400 euró. Ez jóval kevesebb, mint nálunk. Nem értettem, hogy hogyan van pénzük kávézóban ücsörögni. A sofőr szerint azért, mert 1 eurót rászánnak a fizetésükből. Szerintem, aki 400 eurót keres, az nem kávézgat éttermekben, akikkel tele voltak a helyek, azok biztosan jobb fizetést kapnak 400 eurónál. Egyébként rengeteg fiatal volt a városban, turista gyakorlatilag csak mi. 

A sofőrünk mesélt még Gruevszkiről. Szerették a makedónok, szerinte sokat tett a városért, ő épített újjá a semmiből a háború után, és nem engedte, hogy átnevezzék Észak-Makedóniává (pár nappal a hazatérésem után átnevezték). Igen, persze korrupt volt, de az egyetlen ügye, hogy sajátjaként használt egy katonai autót, amit a menekülése után a katonaság visszakapott. (A wikipédia ennél durvább dolgokat is említ.) Azt nem kérdeztem meg, hogy miért nem választották újjá?  

Pristina városban nincs semmi. Igy nagybetűvel. A teljes üresség. Sétálsz és keresed a hely hangulatát, de nincs.

Egy-két cuki kávézót leszámítva. Másfél órát mászkáltam, egy órát kávéztam, amihez már Alana is csatlakozott. Nem volt Euróm, de engedtek kártyával fizetni és a vendéglátás szuper kedves volt. Miközben vártunk a sofőrre, az ott várakozó taxisok ránkszálltak, taxi-taxi rikoltásokkal. Itt már elvesztettem a türelmem, mivel akkor már 2 napja konstans inzultálásban volt részem a taxisok által. Mész az utcán, rájuk se nézel és eléd ugranak. Nem értem, a taxizás, nem egy impulzusvásárlás. 

Szóval miközben vártunk és a taxisok csoportosan csesztettek minket, kitört belőlem a frász, és elkezdtem velük kiabálni: - Látom, hogy itt vagytok, van szemem, ha kell taxi, majd szólok. Valamit visszaszóltak, de nem figyeltem a válaszra. A sofőrünk közben befutott és mi visszautaztunk Skopjeba. 

Mivel a repülőm hajnalban indult másnap, megbeszéltem vele, hogy jöjjön értem. 900 makedón dinárt kért és 1100 dinárom maradt. A hivatalos reptéri taxis ennél valamivel drágább. Hazaértem és a maradék alapanyagból csináltam magamnak vacsorát. Tomi és egy barátja valamit szerelt a házban, a barátja dohányzott. Végül is már csak a dohányfüst hiányzott a házból, de legalább elnyomta az állatbűzt. 5 percre kiültem hozzájuk beszélgetni, de nem bírtam tovább a cigiszagot, és visszamentem olvasni a szobámba. Este elbúcsúztam Tomitól és hamar aludni mentem. Tomi nem kérdezte hogyan jutok ki a reptérre, én meg nem mondtam magamtól, hogy rendeltem sofőrt. 

Hajnalban a kutyákat kerülgetve csak távoztam a háztól, Tomi felkelt hozzám és még egyszer elbúcsúzott tőlem. Már csak integettünk egymásnak, nem "kellett" ölelkezni. Koszos voltam mindenhol. Két napja nem fürődtem és a ruháim a kutyák miatt mindenhol sáros. A Ferihegyi reptérről tömegközlekedve jöttem haza, de kinézetre a teljes mélyponton, leverten, mocskosan, gyűrödten, fáradtan. Kb. mintha egy menekültáborból érkeztem volna, csak drága outdoor cuccokban. 

Összes Skopje képek itt. Összes Pristina képek itt. Kövess Facebookon is.