Pont ebben a hónapban van 20 éve, hogy utazom. Gyerekkoromban csak a szomszéd országokba mentünk a szüleimmel, és csak halvány emlékképek ugranak be ezen utazásokról. Legelőször 1998 májusában, azaz 21 évesen ültem repülőre, és Londonba utaztam az akkori magyar barátomhoz, aki kinn élt. A saját keresetemből vettem a repülőjegyet és költöttem kinn mindenre.
Az elmúlt kerek 20 évben jártam Ausztriában (kétszer Bécsben, 2008 és 2017), Belgium (2014), Bosznia és Herzegovina (megálltunk útban Horvátország felé 2004-ben), Kanada (2011), Horvátország (2004, 2009), Csehország (egy konferencia Prágában 2009-ben), Dánia (2007), Anglia (1998 kétszer, 2012 és 2013 kb. hatszor), Franciaország (2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2017), Németország (csak Berlinben 2004-ben kétszer és 2007), Görögország (2009, 2014), Izrael (2018), Olaszország (2004 kétszer, 2005, 2014, 2017, 2018), Monakó (2004), Hollandia (2014), Norvégia (2017 és idén is megyünk), Palesztínia (2018), Románia (1999, 2000, 2001, 2017), Skócia (2017), Szlovákia (2007), Szlovénia (2004), Spanyolország (2010, 2013, 2015), Svédország (2007, 2016), Svájc (2011 kétszer), Vatikán (2005 és 2017) és Portugália (kb 8 nap múlva indulok)
Ezen utazások során elmentem a legfontosabb múzeumokba. Huszon és harmincas éveimben simán eltöltöttem a képtárakban 3-5 órákat. Egyrészt fiatalon jóval nagyobb dózisban voltam képes befogadni bármit is, mint ma. Valamint maga a galéria látogatás, mint műfaj is új volt, éppen hogy csak elkezdtem utazni. Az elmúlt 2 évben meg maximum másfél órát maradok egy képtárban. Rájöttem ma, hogy nem szeretem azokat a múzeumokat, amikben fejeket lehet nézni végelláthatatlan termeken keresztül. Ilyen volt pár napja itt Firenzében az Uffizi Galéria is. A hosztom azt mondta 4 órás program lesz, én "megnéztem" 70 perc alatt. A fejekkel az a bajom, hogy tök egyformák. Gazdag arisztokraták mellkasképei vagy teljes alakos képei. Ennyike. Annak idején ezek a képek megrendelésre készültek, miért is érdekelne ez engem? Most lefotózzuk magunkat, akkor meg portréképet rendelt magáról az arisztokrácia. Ráadásul, mivel nem tanultam művészettörténetet, az alkotók 95%-a számomra ismeretlen. A Louvre-ban tavaly 1 óra volt a biztonsági ellenőrzésen való bejutás, másik 1 óra bejutni a női mosdóba, majd magában a tárlatban összesen másfél órát töltöttem. Elég volt. Ennyi idő kellett, hogy megtaláljam a Mona Lisát és a Miloi Vénuszt. Ugyanaz a cucc volt a Vatikánban is vagy a madridi Pradoban. Fejek és mellkasszobrok mindenhol.
Szóval eldöntöttem, hogy bárhol is járok még életem során, nem megyek el a "must see" galériákba. Viszont a modern művészetet szeretem. Ugyanis vagy a 'what the fuck' is that reakciót váltja ki belőlem, vagy 'ahh ez érdekes 'reagálást, vagy a 'full én ezt nem értem' szemöldökfelhúzást, vagy a 'wooow, ez zseniális!' felkiálltást. De legalább valami újat mutatnak. (Palazzo Strozzi)
És rettentően szeretem a királyi palotákat. A termeken végigmenve felettébb lenyűgözü hatást vált ki belőlem. A jövőben is minden királyi palotába el fogok menni, ahol van. (Windsor, Anglia)
És szeretem még a katedrálisokat is, meg a tornyokat megmászni, majd utána a jól megérdemelt kilátást. (Firenze)
Firenzében vettem Firenze kártyát, és összesen 10 múzeumba mentem be vele 48 óra alatt. Én voltam az a turista, aki a Vecchio Múzeumban és az Uffizi Galériában csak átvágtatott a termeken, futólag felpillantva a képekre. Kár belém, mondhatnák a művészettörténészek. Viszont nagyon szerettem felmászni a Vecchio Toronyba, tetszett a Santa Croce Bazilika, a Strozzi Palota, a Duomo kívülről sokkal szebb, mint belülről, az Akadémián csak a Dávid szobrot néztem meg rendesen, a Dante múzeum nem volt túl jó, lehettek volna sokkal alaposabbak, a Palazzo Pitti királyi palota valami elképesztően lenyűgözően szép, a kert sajnos bezárt mire odaértem.
