Ma a Teréz körúti Sparban vásároltam. Hosszú volt a sor, kevés pénztárossal. Bejött egy középkorú idősebb nő. Az, aki ránézésre látszik, hogy szegény. Tiszta ruha, de széttaposott cipő, kezeletlen rövid haj, fakó kabát. Az is látszik, hogy nem hajléktalan, csak nyomorog. Látszik, hogy éhes. Megállt a bejárat előtt, és tett némi bizonytalan lépést a pénztárak felé. Senkit nem állított meg, nem koldult, nem volt idegesítő. Az egyik pénztáros rárivallt, hogy "Itt ne kóricáljon". Kóricáljon, ízlelgettem a kifejezést. A koldulás szinonimájaként érthette, már a szó azt jelenti, hogy kószál. Ez viszont így még rosszabb. Ne sétálgasson. Menjen el. Nem való ide. A biztonsági őr nem volt sehol, hogy elzavarja. Ezért mert bejönni.
A nő riadtan összerezzent, kisunnyogodt megalázottan, de visszajött, hiszen éhes. Megállt. A másik pénztár mellett, és nézte az épp fizető angol vásárlókat. A lány megszánta, és a kezébe nyomott valami árut. A kóricáló azonnal a zsebébe dugta, majd picit odébb lépett.
Néztem az arcát, rémült volt és megalázott. Ez az a szintű mélyszegénység, amikor már a kolduláshoz való sales képesség is hiányzik. Nincs rutin a kéregetésben. Nem rámenős, nem jár a szája közben, nem tart kartonlapot maga előtt. Csak megáll és szerencsétlen és szegény. Két papírzacskót tartott a kezében, szerintem van hova hazamennie, de nincs miből bevásárolnia a hétvégére.
A pénztáros ütötte fel az áruimat, és a baconon nem talált vonalkódot. Bántam, mert azt akartam neki adni. A kóricáló hölgynek, nem a pénztárosnak. Gondoltam megkérdezem, hogy ugye van konyha hozzá megsütni, de közben vívódtam, hogy megkérdezhetem? Nem túl személyes vagy megalázó kérdés ennyire belemászni egy idegen életébe? Belenéztem a pénztárcámba, de nem volt nálam készpénz, csak a bankkártyám. Kifizettem a kosaram tartalmát és beletúrtam mit adhatnék neki. Találtam egy darab mozzarella sajtot. Ezt konyha nélkül is meg lehet enni. 342 Ft volt. Elmentem mellette és felé nyújtottam szótlanul. Ránézett a sajtra, elvette, köszönöm, de nem nézett a szemembe. Van az a szégyen, amit nem lehet felvállalni sem.
Bandukoltam hazafelé és nem voltam boldogabb. Amikor jótékonykodunk, mindig jó érzéssel tölt el minket. Egy picit magunkat is megajándékozzuk vele: tessék, adtunk, mert jó szívünk van. Bizonyítékunk van rá. De most nem éreztem, hogy jó szívem van. Egy nyomorult sajtdarabot kapott, adhattam volna többet is.
