A közel hat év alatt kétszer hosztoltam afrikai vendégeket. 2015-ben a nigériai Onaré és Mimi volt a vendégem és idén májusban a kenyai Norah. Afrikából nem jönnek couchsurferek Európába, mert nincs pénzük utazni. Mondjuk én sem voltam még Afrikában, mert az összes szervezett út hétszámjegyű összegbe kerül, és ennyi pénzem meg nincs egy utazásra.
Az idei, százhatvanötödik kenyai vendégem szupermodell alkatú lány, magas, 21 éves, aki mellesleg az MIT-n kezdte meg szeptemberben a master képzését, szóval mit ne mondjak, okos lány. Az MIT a világ legjobb műszaki egyeteme. Elemző beszélgetésünk volt a rasszizmus mibenlétéről, hogyan képeződik le a mindennapjaiban Amerikában, és Rómában, ahol épp vendégtanul. Mit jelent számára a rasszizmus, a tolerancia. Milyen az élet Kenyában, női körülmetélés, nemi egyenlőség, társadalmi különbségek.
A rasszizmusról elmesélt egy mindennapi történetet. Rómában a fehér barátnőjével bementek egy trafikba vásárolni. Odavitték az árut a kasszáshoz, és Norah fizetett. A pénztáros beütögetett mindent, de közben nagyon mogorva és barátságtalan volt a lányokkal. Kimentek az üzletből, és a barátnő feldúltan szidta a boltost, hogy mekkora egy rasszista gyökér. Norah egy könnyed sóhaj kíséretében a védelmébe vette a kasszást. Szerinte nem biztos, hogy attól rasszista, hogy bunkó volt velük, lehet, hogy csak szimplán rossz kedve volt. Norah visszakérdezett - Nem találkoztál még barátságtalan eladóval? - Dehogynem - felelte a lány. - Na látod, csak a te esetedben a rasszizmus eszedbe sem jut, ilyenkor arra gondolsz, hogy bal lábbal kelt fel a boltos. Ha meg "velünk" bunkózik valaki, akkor meg azonnal rájuk lehet sütni, hogy rasszisták, pedig lehet, hogy nem is a bőrszinemmel volt a baja, hanem az élettel.
Norah élete Kenyában is már az átlagtól eltérő volt. A családja középosztálybeli, van több testvére, az édesapja jövedelme jóval magasabb, mint az átlagjövedelem. Norah elmesélte, hogy az ő római és amerikai élete komoly anyagi erőforrásokat von el a szüleitől, de így is megfinanszírozták neki, hogy tanulhasson. Egy nagy házban élnek otthon Nairobiban, a család minden tagja kiveszi magának a napi munkát a ház körül.
A női körülmetélésről is kérdeztem, hogy Kenyában mennyire elterjedt. Annnyit mondott, hogy a kenyai törvények szerint tilos a körülmetélés, de a kisebb falvakban még ma is mindennapos, de nem a nagyobb városokban. Az iskolában voltak osztálytársai, akiket körülmetéltek, és mind büszke volt rá. Borzasztó dolog, de egy alapvető mindset kéne a tanulatlan társadalomba, hogy megértsék a nők mit tesznek és mit tettek velük.
Négy napot töltöttem Norah-val és ámulattal figyeltem, ahogy beszél, ahogy sugárzik belőle egy légies elegancia és intelligencia. Hogy mennyire könnyedén illeszkedett be az európai társadalomba, és találta meg a helyét a felsőoktatásban. Hogy úgy tud beszélni a sikeres MIT-es felvételiéről, hogy egyben tisztában van a dolog elképesztő kiváltságáról. A MIT-be bekerülni egy átlag amerikainak is óriási teljesítmény, Európából még nagyobb és akkor most képzeljük mindezt el egy kenyai helyzetből.
Norah az angolt egy teljesen neutrális akcentussal beszélte választékosan. Ritkán találkoztam olyan nem angol anyanyelvűnél, akinél nem érződik ki az anyanyelve. Norah sokmindenben az én 20 éves énemre emlékeztetett, de bennem sosem voltak nemzetközi ambíciók. Nem voltam elég okos ahhoz, hogy gyerekkoromban felismerjem magamtól, hogy a tanulás fontos, és hogy arra teperjek, hogy a legjobb egyetemeken tanulhassak a világban. Még az sem volt fontos, hogy Magyarországon a legjobb egyetemen tanuljak. Azok az okos magyar emberek, akikkel az életem során találkoztam, szinte kivétel nélkül mind szinötös tanulóak voltak a gimnáziumban és a top egyetemek egyikére mentek tovább. Nincs olyan, hogy egy gyerek közepes tanuló és okos. Olyan van, hogy tanulhatna jobban, mert az esze megvan hozzá, de nincsen motivációja, de akkor meg nem okos.
És amikor már mindenben az van, hogy tehetségesebb, szebb, jobb, okosabb nálam valaki, akkor gondoltam beszéljünk a sportról. Elmeséltem, hogy voltam tegnap úszni, idén másodjára, és 40 perc alatt mellúsztam le 1 km-ert, mire meglepetten felnevetett. Mire visszakérdezek, miért te mennyi idő alatt szoktad? Várj, mondja számolok, majd rávágja, kb. 15 perc 1000m mellen. Aztán kiderül, hogy a kenyai úszócsapat válogatott tagja volt még otthon és fele annyi idős, szóval így nem ér.
Ez a leányzó minden téren magasan lepipált, én meg ettől még izgatottabb lettem, mert ha valaki sokkal többre képes adott területeken, mint én, az inkább inspirál, mint frusztrál. Mikor magasra teszem a lécet mindenben magam előtt, amit én jelenleg még a kezemmel sem érek el felfelé ugrálgatva, és belebotlok egy olyan emberbe, aki a saját kis léceimet könnyedén átugorja. Itt van ez a lány, aki 20 évvel fiatalabb nálam, egy generációnyi különbség. Mások a lehetőségei, de közben tudom, ha én magam lennék 20 éves újra, akkor sem érném el az ő eredményeit.
Mindezek mellett is áldom a szerencsémet, hogy Európában és fehérnek születtem. Ez ad egy alapvető kényelmi pozíciót ahhoz, hogy átlagos képességekkel is lehet különleges eredményeket elérni a társadalomban. Nekem még abban is szerencsésebb a helyzetem, hogy a saját kultúrámban boldogulhatok, nem kell kurva messzire mennem ahhoz, hogy jól éljek és azt csináljak, amit akarok. Maradhattam itthon. A "pozíciómat" a "táplálkozási láncban" senki nem kérdőjelezi meg és csodálkozik rá. Ha valaki Afrikából fekete bőrüként érkezik a jóléti kontinensekre, az egyszerűen nem megy másképp, csak ha zseni és különleges képességekkel rendelkezik. Nekik sokkal nehezebb, sokkal mélyebbről kell felgörgetni egy óriási kősziklát a kezükkel tartva a hegy tetejére, ami a mi esetünkben egy kavics a zsebünkben, és eleve a hegy közepéről indulhatunk felfelé. Autóval.
Kövess facebookon és instagramon.
