2017.03.26. 15:02

Instant kávét vittem Rómába

Huszonkilencedik hosztom Rómában Adriano (47) volt. Ő is messze lakott a belvárostól, Róma üzleti negyedében kellett kiszállnom a metróból, ahova a vendéglátóm mindig értem jött és hazavitt kocsial. Adriano a reptérre is kijött értem, 15 percre lakik onnan. Mondtam neki, hogy várjon egy táblával a nevemmel, hogy megismerjem, de ő ismert rám. Mindig is vágytam rá, hogy láthassam a nevemet egy táblán egy limuzin sofőr kezében a reptéren, de ezt még nem sikerült abszorválnom. A gyerekszobában aludtam és volt külön fürdőszobám. Adriano családja decemberben költözött el tőle, azóta hosztol vendégeket újra. Csak néhány referenciája van. Adrianonál három napot maradtam.  

Adriano 10 éve ismerkedett meg a francia barátnőjével és két gyerekük született. A család maradt Rómában, és a hétvégeket a gyerekek nála töltik. Adrianonak van egy főzős honlapja, olyan, mint nálunk a nosalty. A hirdetési bevételekből él, valamint más cégeknek is készít honlapot, mint web designer. Adriano minden nap az édesanyjánál ebédel, és a szive összetört, amikor elköltöztek tőle a gyerekei, mert a lányához intenzíven erős kötődés fűzi. A barátnőjével a kapcsolata már 5 éve tönkrement, külön szobában aludtak, de a gyerekek miatt együttmaradtak. 

Péntek délben érkeztem a reptérre, miután lepakoltam a cuccaimat, Adriano eldobott a metrómegállóhoz, gyorsan be akartam menni a városba, hogy ne veszítsem el az első napomat. Elmetróztam a Spanyol lépcsőhöz, fényképezgettem, felmentem a lépcsőkön, majd elsétáltam a Borghese parkba.

img_20170217_084137_105.jpg

Néhány órát mászkáltam a parkban, majd visszasétáltam egy másik útvonalon keresztül. Vettem közben helyi SIM kártyát 20 Euróért, hogy legyen 2GB mobilinternetem. 

Este a metrómegállóban várt rám Adriano, és elmentünk egy óriási szupermarketba bevásárolni. Elköltöttem 38 Eurót mindenféle hozzávalókra. Hazaérkezésünkor csináltam salátát, és jóízűen megettük. Valahogy jobbak az alapanyagok Rómában, mint itthon. Adrianonak hoztam ajándékba Pick szalámit, amitől teljesen odavolt milyen finom. Tényleg az. Éjjel 03.00-ig beszélgettünk. Adriano fantasztikus ember, gazdagabb az aktív angol szókincse, mint az enyém. Valami hihetetlen jó volt a közelében lenni, dumálni vele. Humoros, hihetetlenül empatikus, jó ráérzésű, magas érzelmi intelligenciával rendelkező, okos férfi. Tipikusan az a pasi, hogyha még néhány nappal több időt töltök vele, menthetetlenül beleszerelmesedek, annak ellenére, hogy külsőre nem az esetem. Volt már ilyen. 

20170212_170347.jpg

Beszélgettünk sokat a családunkról, az olasz-magyar nevelési tradíciókról, elmesélte a kapcsolata történetét, hogyan szerettek egymásba a volt élettársával, miért és mitől ment tönkre később a kapcsolatuk. Én is elmeséltem neki az anyámmal való kapcsolatomat, mi az ami állandó küzdelmet jelent a viszonyunkban, és már nagyon szeretnék nem küzdeni vele, hanem működtetni, és ambíciózus terveim szerint a jövőben egy nagyon jól működő anya-lánya kapcsolattá tenni. 73 éves édesanyám, és bármikor elveszthetem. Valahogy természetesnek vesszük, azt ami ott van az életünkben, és fel sem merül bennünk, hogy minden nap ajándék. Félek attól, hogy egyszer úgy megyek el a szüleimtől, hogy valamin összevesztünk, majd kapok egy telefont. Hogy lehet az ilyesmit utána feldolgozni? 

A szobámban éjjel Adriano lehúzta teljesen a redőnyt, és én még sohasem aludtam redőnnyel működő szobában. Éjfélkor mentem az ágyamba, és 2 perc alatt aludtam el. Reggel 09.00-kor keltem, a szobában vak sötétség volt. Tapogatózva megtaláltam a bejárati ajtót, kinyitottam.... és hangosan felsikoltottam a fájdalomtól és fogalmam sem volt mi az istent történik az első pillanatokban. Az ajtómmal szemben volt a fürdőszoba, és annak nyitva volt az ablaka. A napfény teljes erővel ütötte meg a szememet, ami olyan reakciót váltott ki belőlem, mintha valaki teljes erővel szemen ütött volna. A tenyereimet az arcom elé kaptam, és megszédültem. Rettentően égett és káprázott a szemem. Percek kellettek, amíg magamhoz tértem. Kezdetben folyamatosan pislogtam, majd miután eltüntek a villódzó karikák, végre nyitva tudtam tartani a szemeim. Közben Adriano odarohant hozzám a sikításomra, hogy mi az isten van, úgy kellett őt is megnyugtatni, hogy semmi-semmi, csak rábasztam a redőnnyel.

A következő este nagyon ügyeltem arra, hogy úgy húzzam le a redőnyt, hogy alul maradjon egy harminc centis rés. Nem is volt gond másnap reggel. Itthon is 09.00-10.00 körül kelek általában (néha később), és a sötétítő függönyök nincsennek teljesen elhúzva az ablakok előtt. Azaz már egy teljesen világos szobában ébredek minden nap. Vannak olyan barátaim, akik alvására kihat a napfelkelte, ha kivilágosodik a szobájuk, ők is felébrednek a napfényre, akkor is, ha későn mentek aludni. Nekem hálistennek ilyen problémám nincsen. 

Szombat reggel megint csináltam egy finom reggelit már csak magamnak, mert Adriano kora reggel átugrott az anyjához, aki megreggeliztette. Utána elautóztunk a Lidohoz, Róma tengerpartjára. A hely nem annyira gyönyörű, azaz ne egy karibi tengerpartot képzeljetek magatok elé, de a lelkemnek jót tett a tenger illatának belélegzése, és a talpaimat végigsimogató tengervíz. Levettem a cipőmet, és mezítláb sétáltunk a homokban egy órát előre, majd 1 órát vissza. 

img_20170305_200838_835.jpg

Adriano 14.00 körül elvitt a metrómegállóhoz, ő ment a dolgára, én meg bejöttem várost nézni. Az Angyalvárba mentem egyenesen, útközben megállt mellettem egy autó, és kiszóltak olaszul valamit, amiből kikövetkeztettem, hogy azt kérdezték, hol parkolhatnak le. Annyit válaszoltam, hogy Non parlo Italiano. Ez egyébként MINDIG megtörténik velem, akárhol vagyok, a helyiek azt hiszik, hogy én is helyi vagyok. Akkkor is, ha egy óriási fényképezőgép lóg a nyakamban, turistakönyv a kezemben, másikban pedig egy térkép. Most már nem használok térképet, hanem google mapset a mobilomon, de nagyon tipikus turistás a megjelenésem, city póló stb.

Az Angyalvárat nem néztem meg belülről 12 éve, most ideje volt. Itt elment kb. 2 óra, rettentő sok lépcső van benne, ami az én gerincemmel kihívás, de abszorváltam. Képzeljétek el azt az érzést, hogy nem vagytok fáradtak, a lábatok és a tüdőtök bírja a folyamatos lépcsőzést, a derekatokra mégis egy folyamatos nyomás nehezedik, mert az nem szereti. Nincs baja a gerincemnek a futással és a gyaloglással, a lépcsőzést mégis nagyon nehezen viselem. 

Ez a kép az Angyalvár tetején készült a kávézójukban. Egy szint kerengő végig kávézó, nagyon hangulatos. Mivel nem volt az ablakban hely, nem ültem be. 

img_20170222_153754_283.jpg

Az Angyalvár tetejéről csodás kilátás Róma óvárosára, fotóztam is ahogy a csövön kifért. Képeket itt nézegethettek. Kerestem hangulatos kávézókat a városban, vettem prosciuttót és sajtot élelmiszerboltban, azt ettem uzsonárra, útközben sétálgatva majszoltam el egyben. Vettem két Róma city pólót. Kora este visszametróztam, Adriano szokásosan értem jött. Otthon készítettem kettőnknek vacsorát, majd ő 22.00-kor elugrott egy chilei couchsurferért a reptérre. A lány csak egy éjszakát maradt, és velem aludt a gyerekszobában. Adriano főzött carbonarat, amiből én kimaradtam (túl sok szénhidrát). Nem sokat beszélgettem a lánnyal, érkezése után fél órával kimentettem magam a társaságból, és 23.00 körül aludni tértem. A lány is velem aludt a gyerekszobában, de fel se ébredtem arra, hogy bejött aludni. Reggel meg már nem volt ott, amikor felkeltem. 

Vasárnap reggeli után a Cinecitta volt terítéken. Régi vágyam volt oda elmenni, megnézni az olasz filmgyártás történetét. A másik metróvonal utolsó állomása, egy óra volt odametrózni. 11.00-re kellett odaérnem, mert akkor kezdődött az angol nyelvű idegenvezetés a diszletek között. Felépítettek egy komplett római-birodalom korabeli díszletet, közöttük sétálva teljesen becsapós érzést vált ki belőled, pedig az épületek nem igaziak, habszivacsból, vagy nem tudom miből vannak, de ha megkopogtatod, akkor kong az ürességtől. Ha megnézed a fényképeimet, magad is láthatod, mennyire élethűek. Itt forgatták a Róma című sorozatot. Meg néhány Scorsese filmet, Fellini filmeket, meg még rengeteg mindent. Cinecittának van egy múzeum részlege is, ami bemutatja a teljes itáliai filmgyártást. Három órát ténferegtem vigyorgó fejjel. Szeretem a mozit na. Ez a kép Fellini, Róma című filmjének díszletéből való:

img_20170217_234536_039.jpg

A végén vettem egy cinecittás kávés bögrét 12 Euróért a múzeum shopban, azóta is abban iszom minden nap a kávémat. Szerettem volna még egy cinecittás pólót is venni, de arra már nem volt pénzem. Összesen 300 Eurót vittem a hat napra, és Rómában ez az összeg nagyon kevés egy hétre, még akkor is, ha szállásra nem kel költeni. Ráadásul én étteremben se voltam (csak egyszer, de akkor se én fizettem), csak kávéztam egyszer-kétszer valahol (plusz a hosztomnál), de így is spórolni kellett. Apropó, otthonról vittem magammal kókuszos ízű cukormentes beanies instant kávét, mert ez márka a kedvencem. Adriano meg is lepődött, hogy Olaszországba kávét viszek, de én rá vagyok kattanva az ízesített Beanies márkára, és ha otthonkávézásról van szó, akkor csak ezt szeretem inni. Egyébként isteni finom cappucinot csináltak mindenhol, utoljára Nápolyban volt ugyanilyen minőségű élményem a kávéval 2014-ben. 

Cinecitta után visszametróztam a belvárosba, elmentem a Colosseumhoz, elhajtottam az erőszakos jegyárus dealereket, lefényképeztem kívülről (a Colosseumot, nem az ügynököket), 12 éve jártam már benn. Majd felsétáltam a Basilica di San Pietro in Vincoliba megnézni a Michelangelo Mózes szobrát és Szent Péter láncait. Itt is jártam már, de megfeledkeztem róla, bár nem bántam meg újranézni.

Rómában elég nagy probléma a WC, kevés vizet ittam, hogy ne óránként kelljen WC vadászatra indulni. A legtöbb európai város, ahol eddig jártam, tele van Starbucksal és McDonaldsal, Rómában egyik sincs, vagy 1-2 összesen (nem találtam meg). Nem az van, hogy minden sarkon egy fast-food-coffee hely, ahova be lehet menni a mosdóba. Itt normális kávéházak és éttermek vannak, emiatt napi 2-3 kávét ittam meg csak a városban, amitől még többet kellett mosdóba menni, azaz ez egy ördögi kör volt. Vagy egyszerűen csak bekéredzkedtem a mosdóba, ha már tényleg nem birtam egy sokadikat inni.  

Utána visszametróztam Adrianohoz, aki 18.00-ig tudott hosztolni, mert este jöttek hozzá a gyerekei. Gyorsan csináltam vacsorát, megettük, majd eldobott a metróhoz a cuccaimmal. Sietnem kellett a Terminibe, hogy ne késsem le a vonatomat Lucához, a második hosztomhoz. Mielőtt kiszálltam Adriano kocsijából, elmondtam neki, hogy szomorú vagyok, hogy el kell tőle búcsúznom, és ő az egyik legjobb hosztom, akik eddig voltak, kizárólag szuperlativuszokban tudok róla beszélni. Csodálatos érzékkel egyensúlyozta azt az időt, amit vele akartam tölteni, és amit egyedül. 

A Beanies instant kávémat véletlenül Adrianonál hagytam, megbeszéltük, hogy felajánlja a következő vendégeinek. 

Itt nézhetitek meg az instagramos fotóimat.

Itt pedig az összes római fényképeimet.

Itt pedig Facebookon követhetsz. 

A fényképezőgép egy Canon Eos 80D volt, amit a Canon Magyarországtól kaptam kölcsön.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr4812371289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csodatévő dzsagodar 2017.03.27. 00:27:40

A Sixtusi kápolnában fotóztál? "Gratulálok". Direkt felhívják a figyelmet 77x, hogy ne fotózzon senki.

masada 2017.03.27. 21:04:45

Nem értem ezt a blogot...v
süti beállítások módosítása