Százötvenkilencedik vendégemet, Marinát (36) három napig hosztoltam, Kanadából, Albertából érkezett hozzám. Marina nem hosztolt még senkit, mert egy erdő közepén lakik, és oda nem akar menni senki. Hozott nekem mandula lisztet és amerikai kiadású Runner's World magazint. Nem magától találta ki, hogy ezeknek a dolgoknak nagyon örülök, hanem kérdezte mit szeretnék ajándékba. Évente 4 hónapig az a munkája, hogy felmászik egy toronyba és megnézi, van-e aznap erdőtűz. Ha van, akkor értesíti a hatóságokat.
Volt egy vita közöttünk, nem igazán vita, inkább véleménykülönbségnek hívnám. Mondtam neki, hogy én nem bírnék erdőben élni hónapokig nomád körülmények között. Megkérdezte, hogy ha utazom hova szeretek menni. Mondtam, hogy a kulturát részesítem előnyben, azaz a városokat, múzeumokat, utcákat, tereket, épületeket szeretem. És szeretem a természetet, de kizárólag nyáron és max néhány napig tudom elképzelni, hogy sátrazzak vagy lakókocsizzak. Mondjuk romantikus körülmények között egy új kapcsolatban el tudnám képzelni, hogy letáborozunk hetekre egy gyönyörű kanadai hegyes-völgyes-tavas környékre egy jól felszert zuhanyzós lakokocsival, de gondolom a víz ugyanúgy kifogy pár nap után abból is. És két hét után már az is unalmas lenne. Mire ő, ja hát te nem szereted a természetet. Mondom, dehogynem, szeretem, de nem 4 hónapon keresztűl minden évben. Városi lány vagyok, szükségem van a civilizációra, a kulturára, kávéházakra, mozira stb. Lesajnáló tekintet volt a válasz, főleg azután, hogy látta rajtam, hogy nekem aztán tényleg mindegy mit gondol, vagy éppen hogyan ítélkezik felettem.
Marina a dolgozós hónapjaiban egy lakókocsiban él, a kutyája a társasága és patakban fürdik. Négy hónapig nem találkozik egy lélekkel sem, csak medvékkel és egyéb állatokkal. Apropó medvék, mutatott nekem fotókat medvebocsokról és a mamájukról, aki csak bámul rá, tehát az egy urban legend, hogy a mama bevadul, és legyilkol, ha a bocsai a közelében vannak, és te is ott vagy. A vendégem év másik felében turnézik a barátaival. Martina folkénekesnő, lakáskoncerteken lép fel, a bevétel pedg a vendégek által kalapba dobott adományból van. Ebből körülbelül annyi pénze van, hogy fél évig utazgathat Európában, koncertről koncertre. Nekem is énekelt a konyhámban fél órát, amiből felvettem egy rövid dalocskát. Minden dalát ő írta, és nagyon tehetséges lány. Komolyabban kéne ezzel foglalkoznia, de elsősorban kéne neki egy jó manager.
Marinát szerdán elvittem bikram joga órára a Hattyúházba. Nem volt ruhája, és az én rövid jóganadrágomat nem fogadta el (nincs az az isten, hogy én azt ott magamra húzzam, mondta ő). Elugrottunk venni neki egy olcsó hosszú, puha, laza otthonra vagy sportolásra való nadrágot. Az órát ügyesen végigcsinálta. Én a műtétem óta az óra második felében lévő gyakorlatok nagy részét kihagyom és a saját gyakorlataimat végzem. Egy ideje hetente kétszer járok bikramra és másik két alkalommal egyéb jóga órákra: flow, vinyasa, freestyle. Martina az óra után felöltözött zuhanyzás nélkül, mert a stúdióban a zuhany nyitott. Elmesélte, hogy trauma érte még tinédzser korában, ezért nem vetkőzik mások előtt. Inkább majd lerendezi nálam a zárt fürdőszobámban.
Csütörtök este elmentünk a BMC aznapi jazz koncertjére, amire kaptam 2 jegyet a háztól. Martina teljesen odavolt az étteremért, ami szerintem is kellemes, de az awesome jelző talán túlzás rá. Ő evett egy újházi tyúkhúslevest, én ittam egy pohár bort. A koncert közepes volt. Martina szerint az is awesome, a vége előtt mégis jelezte, hogy menjünk haza.
Érkezéskor volt egy picit kínos jelenet közöttünk, amire különbözőképp reagáltunk. Az aulában már összegyűlt egy kisebb tömeg, és Marina megjegyezte, hogy mindenki milyen szépen felöltözött. Mire én lazán odavetettem, hogy jah, én is csinosan akartam jönni, de mivel láttam, hogy ő nem lesz az, ezért én se tettem, különben úgy néznénk ki, mint egy fura leszbikus pár. Mire ő összerezzent, rám bámult, s megjegyezte, hogy ő leszbikus. Mire belőlem kitört a röhögés, erre láttam, hogy még rontottam a helyzeten, gyorsan elkezdtem magyarázkodni, hogy bocs, nem azon nevetek, hogy ő meleg, hanem így a válaszom különösen vicces. Aztán mondta, hogy szerinte nem vicces, ezért gyorsan abbahagytam a röhögést és megfelelően bocsánatot kértem, hogy nem akartam megbántani, ez csak egy hirtelen elsütött rossz vicc volt és fogalmam nem volt. Marina a fura jelzőt sérelmezte a leszbikus mellé. (Weird lesbian couple.) Hogy akkor szerintem a leszbikusok furák? Mondom természetesen dehogyis, csak mi néznénk ki furán együtt, ha én is leszbikus lennék és mi egy pár lennénk. De már nem tudtam jól kijönni belőle, sőt egyre rosszabb lett. Gyorsan fátylat borítottunk rá. Mire az asztalunkhoz értünk, már felszabadultan másról beszélt.
Marina sokmindenért lelkesedett, például a lakásomért is, és úgy általában mindenért, amit megmutattam neki. Az arca viszont nem volt lelkes, csak szavakban mondta mindenre, hogy awesome, de ugyanolyan közömbösen nézett közben maga elé. Volt olyan is, hogy reagáltam neki, hogy sztem ez nem awesome csak szimplán jó. Ezen meglepődött. Nyilván a mi kulturánkban mi arra mondjuk, hogy fantasztikus, vagy kurvajó stb, amiről tényleg azt gondoljuk. Sőt, ha ezeket a szavakat használjuk, akkor látni is rajtunk az őszinte csodálatot, elismerést. Az amerikai az awesome szót gyakran használja leírásként általában szinte mindenre. "Awesome: Something Americans use to describe everything". Lehet, hogy a kanadaiak meg csak átvették tőlük.
Marina nem tud a számokkal mit kezdeni, a legalapvetőbb matematikai műveleteket nem tudja elvégezni. Legelején mikor mindenről kérdezgette tőlem, hogy ez hány Euró, akkor első alkalommal válaszoltam neki, hogy 1 Eur 300 Ft, könnyű vele számolni. Mondta, hogy neki nem. Tehát minden alkalommal, amikor fizetett valahol, előtte megkért engem, hogy számoljam neki ki, hogy mi hány Euró. Kiderült, hogy matematikát csak általános iskolában tanult, azaz nyolcadikig, a gimnáziumban pedig nem kellett matekot tanulni. Főiskolára nem ment. Ezek után komolyan megkérdőjelezem a kanadai általános és középfokú oktatás minőségét. Egyszerűen nem szabadna engedni, hogy egy gyerek úgy fejezi be az általános iskolai oktatást, hogy nem tud szorozni, összeadni és kivonni. Elmesélte, hogy a matematika nagy gyengeség az életében, semmit nem tud kiszámolni. Nem érti a számokat.
A pénteki nap különleges volt a számomra, ugyanis aznapra volt foglalásom az Urban Blade tetováló szalonba Kingához. A stúdiót korábban kiválasztottam egy ismerősöm ajánlására, és a FB oldalukra feltöltött albumok közül az övé tetszett a legjobban. Soha nem akartam tetoválást, láttam sok szépet másokon, meg is jegyeztem ilyenkor akár ismeretleneknek is, hogy szép a tetoválásod, de valahogy azt gondoltam, ha egy összetett szép rajzot akarok megnézni, akkor kiprintelem és előveszem, de nem szeretném magamon viselni. A nonfiguratív mintákat önmagában érthetetlennek tartottam, hogy azt meg tényleg minek.
Végigcsináltam 15 hónapot, ami tavaly nyáron kezdődött a lábzsibbadással, majd lebénulással, kerekesszékbe kerüléssel, kórház két hétig, ahol talpraállítottak, majd hónapokig sántítottam. Szeptembertől arra dedikáltam az életemet, hogy kijöjjek ebből. Úszni jártam minden nap, majd személyi trénerem volt. Gyógytornásztam minden nap, de a derékfájás nem múlt el. Decemberben ismét futni kezdtem kis távokat. Márciusban megműtöttek, beraktak 4 csavart, két hidat és bekerült a porckongom helyére egy implantátum. Aztán ismét gyógytorna, majd júliustól újra futhattam. Augusztustól pedig teljesen tünetmentes vagyok.
Nyilván nem úgy viselkedik a testem, mint a porckorongsérv előtt. Merevebb vagyok, nem olyan könnyed és magától érthetődő valami után lehajolni. Ott van egy elképesztő ronda vágás a derekamon, aminek a vége lyukas lett, rendesen bele tudom mélyeszteni az ujjamat, elég rémisztő. Lehet, hogy arra is kéne egy tetoválás?
Minden nap sportolok: Hetente-kéthetente egyszer TRX, heti 3 futás, heti 4 jóga és hetente két alkalommal gyógytorna otthon. Ez összesen 10-11 óra edzést jelent hetente. Ennek ellenére még 8 hónappal a műtét után is úgy érzem, hogy edzetlen, erőtlen fos vagyok. Persze az átlagemberhez képest nem vagyok az, de a régi fittségem sehol nincs. Jah, most vasárnap lefutottam a félmaratont, de erről majd mesélek máskor. Úszni fogok még járni, csak nem tudom időben hova pakoljam, de megoldom, mert akarom.
Azt éreztem, hogy emlékeztetni akarom magamat erre az összes szarra, ami történt velem az elmúlt évben, és hogy kijöttem belőle, nem fáj a derekam, és relatíve sokmindenre vagyok képes. És ott a futás, ami közben azt érzem, hogy szabad vagyok, magam mögött tudhatom a gerincbetegségemet, és mikor futok, meditatív állapotba kerülök és repülök. Otthagyva minden korábbi fájdalmat és nyomorúságot. Ezért hosszú töprengés és keresgélés után megtaláltam azt, amit magamra akartam tetováltatni, és ami egyben jelképez mindent, amin keresztülmentem.
A bal felső belső karomra varrattam, mert az a rész diszkrét, és nem veszi észre mindenki. Csak nekem szól és nem másnak mutogatóba. Na jó, meg nektek, akik elolvassátok ezt az írást.
Tehát pénteken elmentünk a szalonba Kingához. Nagyon izgultam. Előtte már leleveleztük mit szeretnék, így érkezéskor mutatták nekünk monitoron különböző betűtipusokban a felíratot. Kinga javasolt egyet közülük, és nekem is az tetszett a legjobban. Kinyomtatta papírra, körbevágta, de azt túl nagynak éreztem, ezért kicsinyített a méreten, és az volt a jó. Vártunk kicsit, amíg elkészíti a mintát. Utána letisztította a felületet, felkent egyéb cuccokat rá, gondolom volt közöttük lidokain is. Majd felsimította a mintát és lehúzta a papírt, ott volt a felírat, amin a művész majd végigmegy a tűvel is.
Lefeküdtem az ágyra, a pulzusom az egekben, időnként Kinga bekapcsolta a gépet, majd kikapcsolta. Éreztem valami kaparászást a bőrömön, kissé türelmetlenül megkérdeztem, hogy mikor kezdi el? Mire ő: - De hát már csinálom. Hogy mi? Ennyi csak? Mert valóban. Konkrétan semennyire nem fájt az egész. Talán az utolsó két betű, ami közelebb is volt a hónaljhoz, ott kicsit érzékenyebb és talán mondhatom, hogy fájdalmasabb volt, de összességében úgy tudom leírni a tetoválást, mintha valaki egy rotring ceruzával kaparászgatná a bőrödet.
Kb. egy óráig tartott az egész, aztán vége lett. Én örömködtem, ami látszik a videón is :-) Utána siettem egy találkozóra, ami pont 40 percig tartott. Nos, az a 40 perc volt mondhatni fájdalmas. Zsibongott, égett a belső karom. Valszeg kiment a lidokain hatása. A szalonban kaptam egy leírást hogyan kell kezelni a friss tetoválást. Abban Bepathen krémet irtak kenegetni, de az nem volt nekem otthon, ezért szűz kókuszolajat használtam erre a célra a következő két hétben. Tökéletes volt az is. Előtte megnéztük a neten, hogy ajánlják e friss tetováláskezelésre a kókuszolajat, és igen. Az első három napban fóliáznom is kellett, letakarva a tetoválást.
Eltelt azóta pont egy hónap, nagyon örülök, hogy rajtam van és egyáltalán nem bántam meg. Szokták mondani, hogyha öreg leszel, akkor ronda lesz a tetoválás a megplöttyedt bőrön. Erre azt tudom mondani, hogy az öreg és vízhiányos, megplöttyedt bőr tetoválás nélkül is ronda. De ha már vén leszek, akkor kb. úgy is tökmindegy, mert mindenhol aszott lesz a bőröm. Remélem öregkoromban is futhatok még.
Marina jó lelkitámasz volt. Rajta is van sok tetoválás, így még többet jelentett, hogy eljött velem. Ő készítette a videót is, és tartotta bennem a lelket az elején, amikor elképesztő mértékben izgultam. Marina másnap elment Bécsbe, és onnan Grázba, ahol koncertje lesz.
Kövess Facebookon is!