2015.03.23. 13:35

Lányok csókolózhatnak, fiúk nem

german-flag.jpegKét napot hosztoltam még februárban százhatodik és százhetedik vendégeimet, Konni (25) és Eva (25) német diákokat, akik Hamburgból érkeztek hozzám. Konninak egy referenciája volt, Éva még soha nem próbálta a CS-t korábban. Konni vegán, Éva vegetáriánus. Még a requestjükbe beígértek egy jó vegán vacsora főzést, ami nagy lelkesedéssel vitt az elfogadó gombra, de sajnos mégsem főztek, amíg nálam voltak. 

Eva beszédterapeuta, agyvérzésen átesett beteg embereket tanít meg újra beszélni, még most teszi le a master diplomáját és nagyon kezdő a szakmájában, de az elhivatottság nagyon megragadott benne. Ugyanez elmondható Konniról, aki szociális munkás, nyolc hónapot önkénteskedett Indiában, elhagyott gyerekekkel foglalkozott. A két lány tulajdonképpen megmenti a világot, és ezt túlzás nélkül állíthatom. Elárvult gyerekek, beteg emberek gyógyulásában segítenek, erre akarják feltenni az életüket. Evanak erős anyagi háttérrel rendelkező családja van, így a jövőbeli várható nem túl kiemelkedő fizetés nem jelent majd neki problémát, mégis nagyon szeretne a saját lábára állni, és csak a saját fizetéséből megélni. Konninak viszont csak az elhivatottsága van, anyagi támogatása nincsen. A tiszteletemet feléjük is kimutattam, és az volt a reakció, hogy nagyon jó ilyen visszajelzést hallani, mert megerősíti a meggyőződésüket, hogy jó szakmát választottak. 

Konni eddig kb. 30 országban járt, ami a korát is figyelembe véve lenyűgöző. Havonta elutazik valahova, ha máshova nem, hát meglátogatja Norvégiában a pasiját. 

Egyik este elmentünk ciderezni a Gozsduba, ott meghívtak engem is egy pohár ciderre thank you gift gyanánt, utána mindenhol külön fizettünk. Átmentünk a Kolorba táncolni, ahol hiphop zene ment. Eva és én élveztük a zenét, jól éreztük magunkat, Konni már nem annyira. Ő annyiban különbözik tőlem, hogyha én társaságban vagyok egy bulihelyen, és nem is élvezem a zenét, még nem gondolom azt, hogy mindenkinek hozzám kell igazodnia és azonnal elhagyni a helyszínt. Én ilyenkor csendesen leülök valahova, és nézem az embereket. Konninak sajnos egyre rosszabb lett a kedve, mert ő a Nirvanat szereti, de nem tudtam olyan bulihelyet, ahol a Nirvanara lehet táncolni. 

dsc_0006.jpg

De vissza a Kolorba. Mellettünk táncolt egy társaság, és az egyik srác felkérte Evat, elkezdtek táncolni, majd a srác nagyon nyomulni kezdett Evara. Evanak ez kellemetlen volt, próbálta jelezni, hogy van barátja. Itt közbeléptem, és szóltam a srácnak, hogy ne másszon rá ennyire. Azt válaszolta, hogy ő meleg, ne aggódjunk. Majd elkapta a kezem, hogy velem táncoljon. Kisvártatva már engem kezdett el fogdosni, akkor magam miatt lettem erélyesebb. A meleg vagyok választ meg valahogy nem éreztem egyrészt valósnak, másrészt helytállónak. Tehát akkor lehet fogdosni a csajok mellét, fenekét? Nem lehet. Nem hittem el, hogy meleg, ezért megragadott és odahurcolt a pasijához, és bemutatott neki. Még ez sem volt túl meggyőző, kértem, hogy csókolózzanak. Mondták, hogy azt nem lehet, mert ez egy straight hely, és ki fogják őket dobni.

Na most ha két lány csókolózik a Kolorban, vagy bármelyik más szórakozóhelyen, az oké, sőt cool? De ha két fiú, akkor azonnal kidobják őket? Ez valóban így lenne? Forszíroztam, hogy próbáljuk ki, de nem akaródzott nekik. Kimentünk cigizni én és a két fiú, meg 3 lány, aki szintén a társaságukhoz tartozott. Mondtam nekik, hogy van néhány meleg barátom, de ez teljesen nonszensz, hogyha egy meleg pasi iszik, akkor a lányokra gerjed. Még nem is hallottam hasonlóról. Vagy látens heteroszexualitás is létezik? A lányok higgadtan megjegyezték, hogy tényleg melegek, és mindig ez van vele, ha berúg. Oké, ma is tanultam valamit. 

Az én filozófiám ezen a téren, hogy mindenki nyitott lehetne mindenki felé. Attól, hogy időnként egy nő nőkkel fekszik le, vagy csak csókolózik, attól nem lesz leszbikus, és ugyanez fordítva is férfiakkal. Mégis a társadalmi hozzáállás az az, hogyha egy nő más nőkkel is lefeküdt, akkor csak nyitott szellemű, sőt, édeshármasra könnyen bevonható, de ha egy férfi akár egy alkalommal is szexelt egy másik férfival, akkor azonnal buzi lesz. A legtöbb férfinak nincs semmi baja azzal, hogyha a barátnőjük egy másik lánnyal smárol egy szórakozóhelyen, eszméletlenül izgatónak találják, de ők maguk elképzelhetetlennek tartják ugyanezt a haverjukkal.. Ez a vonal az egyetlen, amikor a férfiak szigorúbban önmagukhoz, és megengedőbbek a lányok "félre" hajlásán. Hozzáteszem, ha egy férfi jelenti ki, hogy szexelt már férfival, az sajnos a legtöbb nő számára riasztó, és azonnal vészféket húznak be, még akkor is, ha a pasi alapvetően teljesen hetero. Most hirtelen eszembe jutott az a társadalmi meggyőződés is, hogyha egy nő több, mint 20 pasival feküdt le, akkor kurva, ha egy férfi tette ugyanezt, akkor csak tapasztalt. Most ez nem tudom hogy jutott az eszembe. 

Visszamentünk a pincébe, és az addigra a hiphop zenétől teljesen kiborult Konnival és Evaval továbbsétáltunk a Szimplába. Megjegyeztem, hogy Nirvanara nem igazán lehet táncolni. Nem gondoltam volna, hogy valaki ettől a megjegyzéstől úgy ki tud akadni, hogy visítozni kezdjen az utcán (de az is lehet, hogy csak a hangja ilyen), de Éva szerencsére hamar megnyugtatta. A kiborulása csendes szemlélése közben Kurt Cobain arca lebegett előttem. 

    

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr907294145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bloghal 2015.03.23. 21:01:50

csak a cím érdekelt, a szófosát meg leszarom

igen, ha csókolózó fiúkat/férfiakat kidobnak valahonnan, az oké.

mert a csókolózó lányok/nők nem undorítóak, de a a csókolózó fiúk/férfiak undorítóak

a bi- és homoszexuális férfiak meg köszönjék meg az elfogadottsági problémáikat az egyenlősdizés sötét bigottjainak

Iván_a_muzsik 2015.03.23. 21:22:05

"Hozzáteszem, ha egy férfi jelenti ki, hogy szexelt már férfival, az sajnos a legtöbb nő számára riasztó, és azonnal vészféket húznak be, még akkor is, ha a pasi alapvetően teljesen hetero."
Értjük tehát a teljesen hetero férfi szrinted az férfiakkal is nyomja :) De akkor kik a melegek?

Linusblabla 2015.03.23. 21:22:19

@bloghal: hmmmm ..... talán annyit tudnék mondani, hogy a jó büdös kurva anyád az undorító!

Peter100 2015.03.23. 21:28:47

Köcsög buzik. A leszbikus lehet szép, érzéki, izgató, de hosszútávon nő mellé is férfi kell. A férfi undorító, visszataszító. És igen, ez így jó. Attól, hogy te buzi vagy, ne akard velem elfogadtatni, hogy ez így OK. Nem az. Ott tartunk már, hogy rosszul kell éreznem/szégyelnem magam, ha nem fogadom el. Hát bmeg nem fogadom el. Érezd magad te szarul, ha csak a Józsika seggbedugása elégít ki. Én megvetlek érte. Ja ?!

bloghal 2015.03.23. 22:17:27

@Linusblabla: gyermekem, a fogalmaknak legyen tartalmuk is, ha már hivatkozunk rájuk

nos, arra mondjuk, hogy undorító, ami tényleg undorító

és ennek semmi köze az "elfogadáshoz", mint olyanhoz

vagy akkor menj el egy "nyitott helyre", ahol szart szolgálnak fel a szomszédodnak, mert azt rendelte

és legyél csak elfogadó

bloghal 2015.03.23. 22:20:26

@Peter100: nincs "hosszútávon ez kell meg az kell melléje"

aki oly módon leszbi, vagy homo, annak egy életre kell az olyan partner, milyen. Mások ebben ne mondjanak ki semmit fölötte.

bloghal 2015.03.23. 22:25:28

@Iván_a_muzsik: hát igen, a fiatalok foszló nyelvi (logikai) kultúrája itt is ... de az már nem divat ugye, olyan "ósdi valami"

a posztoló lányka fejében nyilván az "egyébként hetero" kifejezés motoszkált

csak éppen odabent is rekedt

Peter100 2015.03.23. 22:41:12

@bloghal: Az, hogy "otthon párnák közt" ki kivel mit csinál (amíg az a másiknak is elfogadható / nem bűncselekmény) ahhoz semmi közöm. De ha másnap felvonul az utcán, és az üvölti az arcomba, hogy fogadjam el, mert ez így rendben van, arra ugyan már mondhassam, hogy dögölj meg... Ha élete végéig buzi, ám legyen, de össze ne merje hasonlítani egy mondjuk 2 gyermekes hetero párral magát, mitöbb kijelenteni, hogy az ő kapcsolata ezzel egyenlő/egyen értékű. És igen, had irritáljon már ez engemet !

Puller István 2015.03.23. 23:15:41

Örömmel fedeztem fel a szövegben néhány magyar szót is. Ritka az ilyen!

5perc 2015.03.23. 23:44:46

@Peter100:
Mondd ki bátran, de túl nagy jelentőséget tulajdonítasz magadnak, nem szorulnak az áldásodra.

tralalala 2015.03.23. 23:49:55

ez a blog remélem komoly, mert viccnek kicsit durva

Carlsbad 2015.03.24. 00:35:50

@Peter100: gratulàlok! Tènyleg ne hasonlítsa össze magàt egy 2 gyerekes hetero pàrral! Nagy különbsèg adòdhat, ha tèged veszünk alapul. Szegèny anyàd inkàbb nyelt volna egy nagyot!

Carlsbad 2015.03.24. 00:37:27

Mellesleg az Ö pènzükböl is neveled a csökött gyerekeidet.

VREX 2015.03.24. 03:08:20

@Peter100:

A szellemi sötétséged mélységeit nehéz lenne alulmúlni.

VREX 2015.03.24. 03:14:16

@Peter100:

"A férfi undorító, visszataszító."

Eszerint a nők csak nőkkel csókolózhatnak, mert a férfiak undorítóak. A neved alapján férfi vagy, tehát undorító vagy. Érdekes logika... :P

De gondolom magadból indultál ki, és hát... nem sokat tévedtél!

VREX 2015.03.24. 03:34:32

@Iván_a_muzsik:

"Értjük tehát a teljesen hetero férfi szrinted az férfiakkal is nyomja :) De akkor kik a melegek?"

Nos igen. Nem egy példát tudnék erre mondani. Túltengő kanosság, barátnő távol. Vagy mondjuk alázni akar egy heteró, de a barátnőjét mégsem alázhatja, egy köcsög meg pont jó erre.

Zoltán Mátyus 2015.03.24. 04:32:30

Na, vérszagra gyűl az éji vad.
Fartúró honfitársaim rögtön idegyüttek...
:-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.24. 06:22:26

Lányok se csókolózhatnak, őket is ki kell dobni.

2015.03.24. 06:45:55

@maxval bircaman szerkesztő:

Egyenjogúság van, igazad van! :-)

Zsalugater 2015.03.24. 09:08:03

@bloghal: Engem nem zavar ha heterók smárolnak, csak könyörgöm, legalább csinálják otthon a négy fal között.

Trollie 2015.03.24. 09:28:30

Ennyi álszent buzit, beszarás...

Igenis undorító, ha két férfi smárol és igenis szexi ha két nő.
Ezen lehet háborogni, csak a buziknak üzenem, hogy a hetero férfiak/nők kb. nagyon nagy százaléka így gondolja!
A poszternek meg gratulálok, rámásznak a vendégére akinek több mint kellemetlen az eset ő meg szó nélkül tűri, sőt, lepacsizik a részeg búzával...
Ott tört volna el egy állkapocs amikor "megragadja" a kezem és táncolni akar velem a kis langyi...

Peter100 2015.03.24. 09:52:07

Látom sok buzinál kivertem () a biztosítékot. Pont ez a baj, elvárjátok, hogy bólogasson mindenki, mert nektek ez természetes, mindenki fogadja el.

Kapálózik itt a sok Farbatosz, egy a lényeg, Hitler rosszul tette, hogy a zsidókkal kezdte, veletek kellett volna..

(ez tudom erős, de legalább felvillanyozza a fórumot)

2015.03.24. 10:03:19

A poszt minden szereplője totálisan irritáló és visszataszító, kezdve a taperoló, perverz, identitászavaros melegektől, az anyuapu pénzén világot megváltó elkényeztetett vegánmertazkurvadivatos hisztérikán keresztül, a csóróvagyok, de havonta más országba utazok hisztikirálynőutcánvisítozó félkegyelmű picsáig. Összefújta a szél a szemetet, na.

ledo76 2015.03.24. 10:08:54

Ezt a műproblémát. Tényleg ez a legnagyobb gond, hogy két férfi csókolózását a legtöbben undoritónak találják? Nem történt konkrét atrocitás akkor miről beszélünk? A további polemizálást nem is értem, egy hetero férfinek extrém körülményeket nem számítva (bár én még azt se tudom elképzelni) eszébe sem jut egy másik férfira rámászni. Pont az ilyen posztok teszik még nehezebben elfogadhatóvá a homoszexualitást, bár szerintem ez megint egy kitalált kommentgenerátor poszt aminek én is jól bedőltem.
@Peter100: Öregem, te egy ritka nagy turha vagy. Itélkezel más emberek felett, meg te mondod meg mi a normális. Biztos te vagy az a szerencsétlen amikor van a buziparádé nem bírja ki, hogy egyetlen(!) napra ne menjen arra és inkább ott üvöltözik. Nekem is volt ilyen elcseszett ismerősöm, de azóta csöndben van (jobbhíjján) amióta bevalotta az egyik fia, hogy a fiúk jobban érdeklik...
Bár lehet, te még a gyerekedet is koncentrációs táborba küldenéd....

ledo76 2015.03.24. 10:14:40

@VREX: Ne haragudj, de ezek erőltetett példák, főleg hogy manapság olyan kurvát kapsz amilyet akarsz.

Terézágyú 2015.03.24. 10:33:09

Csuda klassz élet folyik ezeken a szórakozóhelyeken... milyen jó, hogy kimaradok ezekből :)

átlátó 2015.03.24. 10:35:57

Tapírral kell smárolni, oszt jónapot.

karemi (törölt) 2015.03.24. 10:48:47

Engem nem zavarnak a melegek, de egy szép lánypár (nem a szokásos kövér, maszkulin leszbika és megszeppent, csúnya barátnője) azért szebb, mint két kan.
Smárolni senkinek se kellene látványosan nyikvánosság előtt, nem tartozik másokra. Heteróknak se illik szerintem, de én se őket, se a buzikat nem dobnám ki.
A poszban szereplő melegek szerintem nem voltak azok. A fogdosás akkor se megengedhető, ha meleg lenne, ahogy én férfiként nem engedném magam fogdosni egy férfinek, hiába esküszik, hogy hetero vagy egy nőnek, hiába esküszik, hogy nem érdeklem, mert leszbi. És hetero nőnek se, ha bem akarom.

A szülők pénzén hippiskedő, utcán hisztiző öntudatos német vega sajnos ma már tipikus és visszataszító. Világmegváltó, tree hugger bullshit. Én ezekre már csak köpök. Ehhez a lébecolós hülyeséghez gazdagnak kell lenni. Nem éhesek, nem kell megdolgozni semmiért (a szegényebb csaj is a világ egyik leggazdagabb országában él, nincs sok veszteni valója...).
Konninak is lesz azért biztos anyagi háttere, hisz egy norvég pasi az még egy német lánynak is főnyeremény, életbiztosítás.

@poszt
"ha egy férfi jelenti ki, hogy szexelt már férfival, az sajnos a legtöbb nő számára riasztó, és azonnal vészféket húznak be, még akkor is, ha a pasi alapvetően teljesen hetero"
Egy hetero ember nem szexel azonos neművel. Tudom, börtönben néha a nagy kanok arra hivatkoznak, hogy ők heterok, csak bent alázásból, nőhiány miatt, unalomból, fegyelmezési, megtorlási, büntetési céllal szexelnek, szopatnak férfiakkal... Ez azért nem egy hetero vonal. Nincs baj a melegséggel (a börtönbeli erőszakkal van), de ezek a zárka kiskirályok bizony csak védik a mundér becsületét, hogy ők nem buzik. Legalábbis biszexek. Kint rá se néznek férfira, de a börtönben ez hozzátartozik az élethez.

karemi (törölt) 2015.03.24. 10:51:25

@maxval bircaman szerkesztő: akkor leszbi pornót se láttál még soha? Az a férfi aki azt mondja két szép lány játékára, hogy nem szép, az csőbuzi vagy vallási fanatikus

2015.03.24. 11:10:11

@karemi: maxval az utóbbi:)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.24. 11:18:19

@karemi:

Nyilván egy férfi számára kevésbé undorító 2 homokos nő, mint 2 homokos férfi. Ez tény.

Peter100 2015.03.24. 11:29:35

A baj az, hogy a buzik annyira beszivárogtak a mindennapjainkba, hogy már elkerülhetetlenek. (politika, vallás, iskola, szórakozó/munkahely..) Elhiszik magukról, hogy ők el vannak fogadva. Pedig csak el vannak tűrve. Nem mindegy ! Olyanok mint valami parazita/vírus/rák, amire nincs gyógyszer, így együtt élsz vele. Hiába kiabálsz, visítasz, el kell tűrni. Sokan pofán vágnának bennetek, de azzal törvényt sért, a végén még ő jár rosszul. Ezzel tisztában is vagytok, is vissza is éltek vele. Tudom, én is hiába pofázok, ez csak terjedni fog mint a pestis, sőt még azt is aláírom, hogy egyszer a homoszexualitás el fog érni egy olyan mértéket, hogy meghaladja a "normális" kapcsolatok számát. Hogy ez jó az emberiségnek, nem hiszem. Sodródok az árral, nézem (és minden nem buzi nézi), hogy rohad el a világ, értékelődnek le az emberi kapcsolatok. Lehet feladom, dugjon mindenki csak farba. Legalább kihalunk, ez a gond is megoldódik..

Nem, nem dobálom a meleg-felvonulókat. Oda sem megyek.
Voltam katona, de érdekes, nekem nem jutott eszembe egy segglyuk sem.. Biztos nincs rendben valami velem...

Ne küldj levelet 2015.03.24. 11:53:00

@karemi: a csókolózó lányok pont annyira undorítóak mint a férfiak. Nem nézek leszbi pornót sem, hetero vagyok.
És tutira több nőt levarrtam már mint te.

De se a buzikat, se a leszbiket nem tenném ki egy helyről, csak azért mert csókolóznak. Elfordítom a fejem, pont leszarom őket, engem a hetero nők érdekelnek.
Neked meg meghagyom a leszbi pornót.

2015.03.24. 11:57:19

Baccus, nem értem, mi is a konkrét baj azzal, ha heteróként jobban elviselek két egymással szexelő nőt, mint két egymással szexelő pasit ... Önmagamat képzelve nyilván az egyik, vagy a másik helyébe, esetleg melléjük, vagy lépp közéjük, nincs ebben szerintem semmi szégyellni, vagy kivetni való. Ez mindig is a férfi vágykeltés egyik alapvető eszköze volt, évezredek óta. Háremektől bordélyokig, félénk, félszeg teszetoszák vagy püffedt, alkeszek és petyhüdt vénségek orra előtt is ... :) Tegye fel a kezét az a hetero nő, akinek két egymással szexelő pasi tetszik, és őket látván hasonlóképpen érez, s ugyanezt váltják ki nála, és benne, aztán majd beszélünk ... Atyaég, hogy unom már a ratyibarátoknak ezt a százmilliomodjára is folyton újra bevetett patronját ... Mintha ettől kéne nekünk, heteróknak belátni, hogy mi is titkos ratyibarátok vagyunk, vagy mi, esetleg világgá futni szégyenünkben.

2015.03.24. 12:10:22

Természetesen "lépp" helyett ÉPP, és a "püffedt alkeszek" a vessző nélkül értendő.

Szóval elmehet a ratyipropaganda ezen szokványos, agyonnyűtt, ám mindig provokálni képes panele is végre már a jófenébe, a "mit szólnál, ha a gyereked állna eléd"-del, meg a "miért nem fejezhetjük ki az érzelmeinket ott és úgy, ahol és ahogy ez épp az eszünkbe jut, jaj-jaj"-jal, meg a "több a szeretet egymás iránt két buzzancsban, mint egy hetero családban"-nal és a számtalan egyéb buzista klisével együtt, hadd ne soroljam most.

Peter100 2015.03.24. 12:45:39

Hmm.. ha a gyerek majd beállít. Hát ez az, hogy már eleve a szülőknél kezdődik a probléma. Ha én beállítottam volna Faterhoz Pistikével, adott volna szívlapáttal rendesen. De épp ez az, hogy olyan értékrendet tanítottak meg nekünk szüleink, hogy eleve nem is akartam Pistikével semmit sem, Faternak meg nem kellett szívlapáthoz nyúlnia.. Tehát az alapok fontosak lennének. Itt már szerintem az is előjön, hogy sok szerencsétlen szülő már véleményt formálni sem mer a homokosokról, inkább ejti/megkerüli a témát, nem vesz róla tudomást. (és ez hiba)

A szexuális aktivitásának csúcsán lévő 18-30 éves buzinak, akit támogatnak a buzi barátai, szülei, nehéz megmagyarázni, hogy bmeg ez nem jó így. Alapból természetesnek, magától értendőnek veszi, hogy jó ez így. Egyszerűen azért feleslegesek ezek a viták, mert betonbiztos a dolgában, lehetetlen megingatni, sőt én vagyok a rossz, mert támadom/nem értek vele egyet.
Ráadásul egyfajta divat is lett buzinak lenni. Azért reménykedem, hogy feleszmél/magához tér előbb-utóbb mindegyik. Talán. Addig eltűrjük (jobb híján) Csak kérem, ne toljátok az arcomba, és ne követeljétek, hogy fogadjam el.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.03.24. 13:04:00

@Peter100: ez a mai nap legtudatlanabb kommentje. Te komolyan hiszel abban, h a homoszexulitas valasztas kerdese es a szuloi neveltetesen mulik? Rosszul hiszed. Melegnek lenni szuleteskor dol el, a neveltetes annyiban befolyasolja, h a vagyait elnyomja vagy szabadon el vele.

Peter100 2015.03.24. 13:14:31

@nikita: "Egyszerűen azért feleslegesek ezek a viták, mert betonbiztos a dolgában, lehetetlen megingatni, sőt én vagyok a rossz, mert támadom/nem értek vele egyet."

Off: 990 a tecsóban egy HU billentyűzet, azon van ékezet.

Peter100 2015.03.24. 13:21:31

@Peter100: Jaj még annyit hozzá, hogy akkor ezek szerint emberek milliói születnek úgy, hogy már eleve buzik ? Ez az evolúciós dolog akkor igen rossz irányban halad..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.24. 13:43:46

engem a csókolódzó heteró párok is "zavarnak" nyilvános helyeken.
Nem úgy, hogy elzavarnám őket, csak kényelmetlenül érzem magam a jelenlétükben.

Tudományos libsizmus 2015.03.24. 13:58:59

Az egyik (a "hapsi") ilyenkor egy rendszerint kibaszott ronda feminista hülye picsa, aki rádumálta jobb sorsra érdemes barátnőjét, hogy kurva menő leszbinek lenni. És ez nagy gáz. Legalábbis egy magamfajta férfiember szemében.

GERI87 2015.03.24. 15:31:03

"Az én filozófiám ezen a téren, hogy mindenki nyitott lehetne mindenki felé."

Nem kell nyitottnak lenni mindenre! Ez egy hülyeség. Olyanok mondják általában akiknek nincs egy önálló gondolatuk sem ezért kényelmes ilyen trendi fasságokat nyökögni...

"Attól, hogy időnként egy nő nőkkel fekszik le, vagy csak csókolózik, attól nem lesz leszbikus, és ugyanez fordítva is férfiakkal. "

Dehogynem!
Hetero nem gerjed semmilyen szinte a saját nemére, nem fekszik le vele.
Szóval minimum biszex aki ilyet csinál.
A "műlezbicsók" meg a férfi közönségnek szól, nem jelent vonzalmat.

"A legtöbb férfinak nincs semmi baja azzal, hogyha a barátnőjük egy másik lánnyal smárol egy szórakozóhelyen, eszméletlenül izgatónak találják, de ők maguk elképzelhetetlennek tartják ugyanezt a haverjukkal.."

1. mert a nőket két férfi smárolása nem izgatja.
2. a férfiaknál ez már "buzis", ami teljesen érthető, lásd az 1. pontot (nem izgat mást sem..)

Amúgy az se normális aki arra gerjed.

A Nirvana meg egy fos és hülye problémáitok vannak:)

Sadist 2015.03.24. 22:14:01

Csak elhivatottság, semmi anyagi támogatás, de már 30 országban járt. Ugyan, hagyjuk már az ilyen bullshitet.

karemi (törölt) 2015.03.25. 13:00:17

@Sadist: igen, ez roppant különös, hogy havonta utazik külföldre, közben szegény, mint a templom egere...Norvég pasi azért jó befektetésnek tűnik :)

@Tudományos libsizmus: amiről írsz, az létező jelenség, sajnos a való életben nem olyan kiéhezett bombanők a leszbik, mint a pornóban
Többnyire van egy maszkulin, uralkodó, dromedár,ez a Butch, meg egy önbizalomhiányos, megszeppent, komplexusos, ez a femme...
Persze divatleszbiknél előfordul, hogy két jó nő áll össze, de ezek valójában nem leszbik, csak manapság (na jó, már vagy 15 ève) trendi a diszkóban lányoknak smárolni, ezzel húzni a faszikat

karemi (törölt) 2015.03.26. 00:59:03

@Ne küldj levelet: nagyon örülök, hogy ilyen szilárd elveket vallasz, hogy semmi leszbi pornó, semmi eltévelyedés a kemény hetero vonaltól
Én azért kész szép nővel szívesen összegabalyodom alkalomadtán, még ha közben ők egymással is foglalkoznak, sőt még izgat is. Ettől szerinted kevésbé vagyok férfi?
Annak is örülök, hogy több nőt levarrtál, mint én, ez már valami... Csak azt nem tudom, hogy honnan tudod hogy én hányat. Amúgy ez egy verseny? Mert én eddig nem versenyszerűen csináltam :( De majd belehúzok, hogy olyan macsó lehessek, mint te. Mester, taníts!

karemi (törölt) 2015.03.26. 01:00:44

@karemi: " Én azért kész szép nővel" persze ez két szép nővel akart lenni

sellőlány 2015.03.26. 09:40:53

Hát tök érdekes, hogy itt mindenki a homi témára gerjed. :-) Nekem sokkal zavaróbb volt ennek a két libának az idealista gondolkodása. Már jó pár ilyennel sikerült összefutnom a világ különböző részein. A "kedvencembe" Indonéziában futottam vele, aki megpróbált rávenni, hogy miközben egy krátertúra közben belázasodtam és bedurrant a torkom, hogy a kétszeres árért kifizetetett, fürdőszobás melegvizes szállás helyett törődjek bele abba, hogy egy olyan szállóra vittek végül, ahol csak egy közös vizesblokk volt, az is hidegvízzel, miközben az útleveleinket begyűjtötték, így esélyünk se volt elhagyni a csoportot. A rádumáló szöveg az volt, hogy ezek a szegények csak a helyi turizmusból jutnak jövedelemhez, hát támogassuk már őket azzal, hogy nem balhézunk emiatt. Na ezzel a naiv véleményével eléggé egyedül maradt, egy brit párral együtt igenis kivertük a balhét, az útlevelek rögtön előkerültek és 10 percen belül a másik szálláson voltunk.

redsea 2015.03.30. 22:36:37

Lassan kötelező lesz buzulni - na azt nem várom meg itt a hanyatló nyugaton...
süti beállítások módosítása