Az elmúlt években lassan beletörődtem, hogy megöregszem (megöregedtem). Még a CS profilomra is kiírtam, hogy 25 alatt nem fogadok vendéget, kivéve ha nagyon szépen megmagyarázzák a requestben, miért pont engem akarnak a hosztjuknak, ha fiatalabbak, mint 25. Nyilvánvalóan látszik az arcomon és a testemen, hogy már nem ugyanaz, mint 10 éve voltam. Őszül a hajam, igaz, csak pár hajszál a tetején, ezért is festem rendszeresen. A ráncokkal nem törődöm még (bár van bőven), nem használok ránctalanítót, és nagyon ritkán sminkelem magam. A bőröm már nem olyan rugalmas, mint 10 éve, a melleim sem olyan tökéletesek, bár még mindig elégedett vagyok velük. A derekam is tartósan fáj egy éve, ma délután el is megyek az orvoshoz. Ja és köszönhetően az elmúlt fél év intenzív sportolásának, soha olyan izmos nem voltam, mint most 37 évesen. A testem most néz ki a legjobban :-)

Én 25 évesen...

A szintén velem egyidős Lilla barátnőmmel szoktunk vinnyogni együtt, hogy úristen, mindjárt 40 évesek leszünk. Katasztrófa! Borzasztó. Ez itt a vég. Szoktuk mondani. 

Tegnap együtt lógtam egy berlini német couchsurfer párral, Max Bachmann (26) és barátnője, Nadine (24). Max mérnök MA szakon épp a diplomamunkáját írja, Nadine építészhallgató. Nem kértek szállást, foglaltak egy hostel szobát a Kálvin téren, csak szerettek volna egy helyivel találkozni a budapesti tartózkodásuk alatt. Délután 3.00-kor találkoztunk a Deákon, tettünk egy két órás sétát az V. kerületben, majd beültünk a Kino Cafeba. Én rendeltem egy lattét, ők két tortaszeletet. Miközben jóízűen falatoztak, bevetettem nekik Bill Murray egy tweet-jét:

I eat cake every day because I know somewhere out there, it's someone's birthday and I need to show respect.

Max mosolyogva jelezte, hogy nem csak mások születésnapja emlékére eszik most ezt a tortát, hanem igazából az ő szülinapja is ma van. Este vacsorázni mennek, hogy megünnepeljék a jeles napot. Meglepődtem és gyorsan felköszöntöttem. Az első reakcióm utána az volt kissé (nagyon) írigykedve, hogy ohh, de jó volt 26 évesnek lenni. Erre Max nagyon kedvesen annyit kérdezett, hogy mi az, amit 26 évesen meg tudtál csinálni, de ma már nem? Hosszasan elgondolkodtam ezen az okos kérdésen, és nem jutott az eszembe semmi kifogás.

Az életem semmiben sem más most 37 évesen, mint 26 évesen. Sőt! Sokkal többet és aktívabban sportolok, 11 éve nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek egy fél maratont lefutni, most meg gond nélkül megteszem egy sima edzés során, ha épp nem fáj a csípőm. 10 éve iratkoztam be főiskolásra, most szeptembertől is MA képzésre járok. Azaz akkor és most is tanultam/tanulok. Jóval többet utazom, mint egy évtizede. Ugyanannyi férfi akar komolyan és komolytalanul udvarolni, mint 10 éve, azaz a vonzalmi képességem sem öregedett. Ugyanazt a munkát végzem most is, mint akkor. Mi változott? Semmi. Befolyással van e az életemre, hogy 10 évvel idősebb vagyok? Nem. 

Én 32 évesen..

Az öregkor valóban akkor "szívás", ha tényleg megöregszem. Ha már gond lesz felmenni a második emeletre gyalog, vagy amit édesapám mondott tegnap, ha kezébe vesz egy szerszámot, hogy dolgozzon vele, leteszi valahova, majd 3 perccel később nem emlékszik hova tette. Ő már 80 éves. Kérdeztem, nem szar ez, apu? A válasz: jajj, dehogynem. Szóval igen, a demencia szívás, és az is, ha gond egyik szobából a másikba eljutni. De ha még csak 37 vagyok, jobb, ha befogom a szám.

Huszon, harminc, negyven évesnek lenni egyenértékű. Ötven felett már elkezdődhetnek némi reumatikus panaszok, hatvan felett rendszeres lesz az orvosi check up ilyen-olyan felülvizsgálatokkal. Addig viszont jobb, ha kussban maradok. Mindent megtehetek, amit egy huszonéves megtehet. Sőt, annyi előnyöm van, hogy tapasztaltabb (és talán bölcsebb is) vagyok, mint ők, és többet is keresek náluk. A gyerekszülés kérdésében nálam persze már nagyon tiktakkol az óra, de ahogy ez a kérdés huszonévesen sem volt központi fontosságú, most sem az. Jobban tartok attól, hogy családom legyen, mint hogy egyedül éljek egész életemben, rövidebb-hosszabb időközönként váltogatott partnerekkel. Ráadásul kivitelezhetetlen is, hogy tartósan egyedül legyek hatszoros nagynéni státuszban, így se tudok annyi időt tölteni a gyerekekkel, mint amennyit szeretnék. Ha mégis megállapodok, annak a férfinak átkozottul különlegesnek kell lennie.  Erről megint Bill Murray jut az eszembe:

Food is my favorite. If I ever share it with you, then you’re pretty damn special.

Én 35 évesen..

A konklúzió az, hogy le kell szarni a koromat, és nem azon nyavalyogni, hogy nem vagyok már fiatal. Olyan idős vagyok, aminek érzem magamat. Az én belső életkorom 28 év. A sógornőm kötött nekem egy virágos piros sapkát, mindenki azzal jön, hogy nagyon kislányos, nem az én koromnak való. Erre is magas ívből teszek, mert nekem tetszik. Hordom szeretettel, és jól is áll rajtam. A huszonévesek szemében mi hamincasok, negyvenesek már öregek vagyunk, de azt meg ki nem szarja le?

Kövess Facebookon és Instagramon is.