2012.07.15. 16:02

A surfer, akinek én voltam a bad experience

india-flag.jpegTizenharmadik vendégem Shrikant Ramdas, 40 éves banki elemző volt. Indiai családban született, Bangalore-ban nőtt fel, másfél élve Törökországban, Istambulban él. A szokásos Batthyány téri találkozóhelyre mentem érte. Hazafelé rengeteg kérdése volt, amire 1-2 szóban válaszoltam, fáradt voltam, inni akartam egy kávét otthon, leülni a teraszomra, úgy beszélgetni vele. Érkezésünk után elment italt vásárolni mindkettőnknek. Előtte odaadta nekem a thank you giftjét, oliva szószokat Istambulból. 

Az éjszaka folyamán nem mentünk sehova, a teraszomon maradtunk és az indiai osztály-rendszerről beszélgettünk. Megtudtam tőle, hogy az osztályok közötti különbségek nem számítanak tanult embereknél. Egy elméletet levezetett nekem, mely szerint az indiai kaszt-rendszer és a magyar "kaszt-rendszer" ugyanolyan. Én erre elmondtam neki, hogy a mi országunkban "osztályok", vagyoni különbségek csak 20 éve vannak és nem gondolom, hogy olyan éles határvonalak lennének, mint Indiában. Shrikant elmondta, hogy ha valaki tanult ember, és pénze van, lényegtelen, hogy melyik kaszthoz tartozik. Mondtam, hogy ez nálunk is így van. Megkérdezte tőlem, hogy a szüleim mit szólnának hozzá, ha egy taxisofőrhöz mennék férjhez? Mondtam neki, hogy nem örülnének neki, de ha a taxisofőrnek saját taxis vállalata lenne, akkor oké lenne. Mondta, hogy Indiában ugyanígy van.

Shrikant 7 évet Washingtonban dolgozott és tanult. Sokat beszélgettünk az afrikai szegénység problémájának okairól. Szerintem az afrikai szegénység oka az egyes országok politikai vezetése. Hogy nem a gazdasági fejlődésre költik az ország pénzét, hanem polgárháborúkra, fegyverkezésre, a milícia fenntartására, miközben a köznép nyomorog. Shrikant szerint az ok az amerikai, és egyes európai országok korábbi években tett afrikai országok kizsákmányolása. Afrikában például nincsennek fegyvergyárak. A katonai szervezeteket ma is Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok látja el fegyverekkel.  

11817741_l_7015e7e1fc22610476ca8ed1bb29259b.jpegEste rendelt vacsorát egy indiai-nepáli étteremből. Vegetable Pulao és Garlic Naan volt a menü, ketten ettük meg. Azt mondta nem rossz, de csak halványan emlékeztet az otthoni ízekre. 

Az est folyamán a beszélgetésünk alatt gyakran levelekre válaszoltam. Ő többször rám szólt, hogy számítógépfüggő vagyok és ha nem hagyom abba, akkor inkább bemegy a szobájába aludni. Én többször elnézést kértem, csak úgy voltam vele, hogy 4 este nálam lesz, lesz elég időn beszélgetni. És másnap terveim között szerepelt, hogy bemegyünk a városba bulizni egyet.

Shrikant reggel kozmetikushoz ment, majd várost nézni. Megbeszéltük, hogy az edzésem után 20.30-kor itthon találkozunk. Shrikant este megérkezett, rengeteg vásárolt új holmival. Elmesélte hogy számtalan csókolódzó párt látni mindenhol, ami neki nagyon fura látvány, valamint nagyon sok huszonéves lányt látott negyvenes férfiakkal kézen fogva sétálni. Kérdezte, hogy a nagy korkülönbségű párkapcsolat ilyen nagy számban jellemző Magyarországra? Mondtam neki, hogy valószínűleg nem minden párnál az önzetlen szerelem az ok.  

Közölte velem, hogy talált egy olcsó szállodát az Oktogon környékén és másnap átköltözik oda, mert nagyon nehéz egész nap a vásárolt cuccokat cipelnie, mivel messze lakom a belvárostól. Kérdezte, hogy hol vásárolhat olcsón Herendi porcelánt? Mondtam, hogy az mindenhol drága, sajnos nem ismerek olyan boltot, ahol nagy kedvezménnyel árulnának. Apropó, ti ismertek?

Az esti készülődés közben Shrikantnak elmondtam, hogy a volt barátom New Yorkban él, most itthon van, január óta nem láttam, megbeszéltünk ma estére egy találkozót. Én most bemegyek a városba, de később csatlakozzon ő is. Kérdezte, hogy lesz e sírás vagy ilyesmi, mondtam, hogy nem lesz, csak lógunk valahol. :-) Shrikant úgy döntött, hogy inkább itthon marad, mert kellemetlenül érezné magát egy ilyen szituációban harmadikként. Viszont megbeszéltük, hogy másnap este 20.00-kor találkozunk a Burger King előtt az Oktogonon. Egy üveg borral magára hagytam a teraszomon.

Az éjjel aztán kilopták a széken lógó táskámból a pénztárcámat az összes iratommal együtt és a iPhone-mat a Mika Tivadar Mulatóban. Gyakorlatilag a szemünk előtt történt, de mégsem láttuk. Elmúlt már éjfél, péntek 13!

Délelőtt Shrikant távozott, hívtunk neki egy taxit. Mivel nem volt telefonom, a couchsurfing rendszeren keresztül írtam egy emailt neki, hogy este várom a megbeszélt helyen. Elmentem edzeni, majd pontosan ott voltam az Oktogonon. Shrikant nem jött el. Hazaértem, egy email fogadott tőle, amit egy órával a találkozónk előtt írt, hogy fáradt, inkább a szállodában marad, talán holnap. Írni fog. Nem írt. Én írtam neki egy bocsánatkérő levelet, megírtam, hogy vártam rá és sajnálom a történteket.

Nem volt alkalmam saját fényképet készíteni róla, ezért a poszthoz mellékelt kép a CS adatlapjáról való. Nem hibáztatom, hogy nem jelentkezett többet. Nem viselkedtem couchsurfing hosthoz méltóan. Nem szabadott volna másnap este magára hagyni. Szégyellem is magam emiatt. Nem fogok meglepődni, ha negatív referenciát kapok tőle. 

Update! Shirkant semleges referenciája rólam. Tanulságos, le lettem cseszve, mert nem adtam neki pótkulcsot a lakásomhoz. :-)

Rita has some good reviews which is nice to see..i think i may have caught her in a bad time and i decided to cut short my time in her house from original 4 days to 2 days and the details of what i experienced aren't really that relevant... I think it is time she surfed people's couches to understand what impact a host can have on the experience of a visitor to a new country...and how first impressions can really count...given that so many surfers have experienced wonderful hosts and great hospitality...and in fairness, her reviews suggest she has been a good host before...so maybe my bad luck.
On a side note, her apartment is in a residential quiet neighborhood on the Buda side...away from the central Pest area, and she doesn't have a spare key, and also her key is needed to exit the builing...so this can cut your flexibility quiet a bit. A minor point, but to be noted.
Nevertheless..enjoyed the magnificent city.

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr794657957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vittore. 2012.07.15. 17:44:44

Hát ja, néha a kettő dolog nem megy együtt. Én például nagyon meglepődnék, ha tudnék kvázi idegenekre most időt szakítani.

untermensch (törölt) 2012.07.15. 19:44:43

Furcsa emberek vagytok. Egész nyilvánvalóan nem az olcsó szállás motivál benneteket. De így beengedni egy idegent a legprivátabb életterembe képtelen lennék. És ugyanígy képtelen lennék más életébe betolakodni, terhére lenni, még akkor is, ha önszántából jelentkezett ebbe a rendszerbe. Ez akkor se kellene, ha ingyen körbeutazhatnám így a világot, inkább fizetek érte egy vagyont. Iszonyú lehet másnak a konyhájában nyitogatni a hűtőt, a szarszagát szagolni reggel, nem is értem tényleg, mi tartja életben ezt a bizarr mozgalmat.

Bolcs_es_szexi 2012.07.15. 20:02:39

Az is benne van az egyezségben, hogy 24/7 szórakoztatni kell a vendéget? Nem elég neki az ágy? Ha nem szeret egyedül lenni, minek utazik egyedül, vagy miért nem keres barátokat?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 20:20:14

@Bolcs_es_szexi: nincs benne az egyezségben, de azért hostolunk vendégeket, h vele legyünk. Hogy megismerjünk idegen kultúrákat stb. Csak azért, h szállást adjon, senki se regisztrál a couchsurfingre.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 20:21:55

@untermensch: nem mindenkinek való a couchsurfing. aki idegenkedik tőle, az menjen szállodában. Jó választ adtál.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.15. 20:21:56

@untermensch: Na nekem meg ez a mentalitas a fura. A munkahelyeden nem szagolod masnaka szagat a wcben? Miben mas?

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.15. 20:30:27

mert ebben nemcsak szállást adsz, hanem pesztrálni is kell a vendéget?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 20:31:31

@tildy:): még egy hostom szagát se kellett szagolnom a vécében. Biztos diszkréten elvitték máshova :-)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.07.15. 20:31:59

@untermensch: én még az életben nem hallottam erről a mozgalomról, de nagyon érdekes és izgalmas! Kissé kevésbé vagyok nyílt, mint ami ehhez kéne, de tetszik az egész, a mögötte húzódó emberség.
Anno a net (hazai) hőskorában a világ minden tájáról chateltem emberekkel, volt például egy svéd ismerősöm, aki Korfura utazott (mi is voltunk ott a párommal és imádjuk), mókás volt, hogy Magyarország fölött szállt át a gépe, és még képeslapot is küldött. De vettünk fel - szintén jópár éve - cseh stopposokat, akik friss házasok voltak és Erdélybe tartottak nászútra, stoppal. Mivel pont augusztus huszadika volt és este, rábeszéltük őket, hogy aludjanak nálunk, felmentünk a várba megnézni a tüzijátékot, beszélgettünk, másnap reggel meg egy közös reggelit követően kivittük őket a városhatárra, hogy továbbstoppoljanak.
Nagyon jó élmény volt, szóval semmi furcsát nem látok ebben a szokásban, sőt. Ismerkedni, barátkozni, abszolút érdek nélkül nagyon jó dolog!

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 20:33:41

@Babette_: kellenei nem kell, de a couchsurfing erről szól: töltsetek el időt együtt.

pifta · http://developers.blog.hu 2012.07.15. 20:35:24

@untermensch: Először én is furán néztem a dolgot, de gondoltam kipróbálom, és tulajdonképpen most csak az tart vissza a hostolástól annak ellenére hogy nem utazgatok, hogy nincs hely, és nem csak magam vagyok az albérletemben, amint ez változik már kezdem is újra:) Nagyon mókás és kellemes élmény, mellesleg furcsa is. Utazni szintúgy.

De ha te fizetni akarsz érte, akkor utazz úgy, végülis az utikönyv is biztos jól megmondja hogy hova érdemes elmenni, és mit érdemes látni, de azérrt a benszülöttek valahogy mindig tudnak olyat mutatni ami nemhogy az utikönyvben nincs benne, de ha keresnéd se találnád meg:)

Én bátorítanálak rá, hogy legalább egyszer próbáld ki, aztán ha nem jön be max elmész egy helyre ahol fizethetsz, de legalább steril.:)

kzolika 2012.07.15. 20:44:38

Nem nekem van címezve, de válaszolok rá: én például ha csak tehetem, a rokiba járok, mert oda mennek a legkevesebben. A munkahelyemre meg nem sz*rni járok. Hétfőnként meg is szoktam lepődni a szagokon. Mintha egyesek egész hétvégén gyűjtenék a matériát, hogy hétfő reggel a munkahelyükön adják ki magukból.

kzolika 2012.07.15. 20:48:54

Valami furcsa nekem ebben a sztoriban: a cigány azért jött ide, hogy kozmetikushoz menjen? Beteg emberek vannak.

nergo 2012.07.15. 21:02:17

már bocs, de több tucat cs tapasztalat után én azt mondanám, hogy ő nem volt méltó ehhez. aki ilyen hülyeségekkel jön, hogy fáradt, emiatt ne találkozzatok, meg elmegy inkább szállodába, mert "nehéz cipelni a cuccokat" - ahelyett, hogy taxit hívna, ami nyilván kifizetődőbb (feltételezve, hogy nem mindennap megrakott cvekkerrel akar hazaindulni), az cseppet sem őszinte ember. nekem nem jutna eszembe negatív értékelést adni arról, aki nem minden percét velem tölti, ha már befogadott. a legutóbbi (nigériai, extrán kedves és lelkiismeretes) hostunk (kettesben voltunk nála, plusz még két német) félpercenként pattant fel emailezni este, de eszünkbe sem jutott, hogy pusztán a jelenlétünk miatt most meg kellene állítania az időt és úgy tennie, mint ha csak mi léteznénk a bolygón. attól, hogy valaki tanult és érdekes ember, még lehet bunkó. ő a leírás alapján az.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2012.07.15. 21:05:20

Én egy elcseszett telefonos interjú miatt kezdtem el CS-gyűlésekre járni (aszonták, szar az angolom, pedig csak éppen nagyon szar passzban fogtak el). Azóta már volt pár vendégem, az egyik arccal azóta is azt emlegetjük.
Eleinte én is így voltam, hogy hülye vagy, idegeneket beengedjek a lakásomba? Aztán minél több találkozóra jártam el, annál inkább rájöttem, miféle alakok is ezek az emberek, és elkezdtem fogadni őket. Utoljára két finn lány volt nálam. Tündériek voltak.
Egyébként elképesztő érzés megérkezni a (külföldi) szállásadódhoz, aki azonnal elkísér a legjobb helyekre, amit turista valószínűleg nem lát, hogy aztán este slapaj részegen egy bazi nagyot bulizzunk. A közös másnaposság különös kapcsokat alakít ki az emberek között, és erősíti az összetartozás érzését.

nergo 2012.07.15. 21:06:59

@kzolika: borzalmas lehet az élet, miközben egész idő alatt azzal vagy elfoglalva, hogy úgy teszel, mintha nem ember lennél. a fiziológiai folyamatok titkolására fordított energiád rendkívüli erőfeszítéseket jelenthet. de javaslom, hogy vasárnap délutántól ne fogyassz folyadékot és akkor hétfőn munkába érve nem kell kiszaladnod pössenteni, így elkerülhető, hogy a munkahelyi mellékhelyiségbe érve mások ürülékének mikron méretű bomlástermékeit apró kristályok formájában a tüdődön keresztül felszívd és a véráramodba jusson. mert a szarszaggal bizony nagyjából ez jár. hehe.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 21:08:56

@nergo: Shrikant valóban egész nap vásárolt, és a maradék napjaiban is ezt kivánta tenni. Én viszont pénteken napközben nem voltam itthon, tehát nem tudott volna "hazajönni" napközben taxival sem.

Igen, én is toleránsabb vagyok, ha valaki, miközben velem van, emaileket olvasgat, de elfogadom, ha mást ez zavar.

Szerintem azért ment el szállodába, mert nem tettem rá jó benyomást és preferálta inkább a maradék napjaiban a tőlem külön létet :-)

nergo 2012.07.15. 21:16:28

@nikita: na igen, de attól őszinték még lehetünk. pláne azzal, aki önzetlenül befogad. lehet, hogy én vagyok túl toleráns és volt már olyan hostom, akit nem sírok vissza, de nem hazudoztam volna neki. arról nem is beszélve, hogy jómagam, ha több napot töltök valahol, két éjszakánál többet nem szoktam egyvalakinél tölteni, mert onnantól elég megterhelő annak, aki időközben dolgozik, jön-megy, élné az életét. de ezt már eleve úgy boltolom le és nem menet közben pattanok meg váratlanul. úgyhogy szerintem ne gyötörd magad. ha nem ígérted előre, hogy kulcsot adsz neki, akkor ezekkel a feltételekkel kezdett bele. ;)

lakzi 2012.07.15. 21:17:17

én couchsurfinges vagyok (host és vendég is), de nekem elég gáznak tűnik, ahogy viselkedtél vele.
csak akkor szabad fogadni, ha tényleg van időd, kedved a vendéghez.

untermensch (törölt) 2012.07.15. 21:18:17

@tildy:): például abban, hogy az a hely nem az enyém, közös tér.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 21:25:26

@nergo: kért kulcsot, de nem adtam. Mondjuk éjszakára magára hagytam. 3 éjszakára már több vendégem is volt. 4-re még senki.

Ja hát igen, válaszolhatott volna mondjuk a levelemre, amiben megírtam, h vártam rá stb, és elnézést és stb, nem tette. Mindegy, ez van. Közel 2 hónap alatt 13 vendéget hostoltam 1-3 nap időtartalmakra. Ez rengeteg. Mostantól 1 hónapos szünetet tartok. Nem is érek rá.

untermensch (törölt) 2012.07.15. 21:27:35

@nikita: Teljesen igazad van, bennem nincs meg a kellő nyitottság ehhez. Viszont hadd gratuláljak a blogodhoz, elolvastam az elejétől a végéig. Érdekes belülről látni a dolgot, még akkor is, ha nem nekem való. Én is az igen zárkózott és tartózkodó magyarok táborát erősítem, de szerencsére nem vagyunk egyformák. Valószínűleg nőként neked könnnyebb nyitottnak lenni mind a két nem felé, ez az indiai nekem pl az adatlapja alapján rögtön ellenszenves lett. Rengeteget ír elég egyszerű angolsággal, és annak is nagy része olcsó közhely, amivel nem tudsz mit kezdeni.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 21:27:38

@lakzi: köszönöm az észrevételedet. Magamtól ezt nem tudtam. :-)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 21:30:33

@untermensch: köszönöm a gratulációt! És örülök, h tetszik a blog, olvasd továbbra is.

untermensch (törölt) 2012.07.15. 21:37:44

@pifta: Nem kell feltétlen az útikönyvre hagyatkozni, vannak olyan közösségek, amelyek kiválóan felvilágosítanak a legeldugottabb hellyel kapcsolatban is, pl. ask a nomad, tripadvisor. Minden kis szigetnek elég kiterjedt topikja van és a helyiek szívesen segítenek.

A másik, hogy van olyan iphoneos app, az airbnb, ami nagyjából hasonló dologról szól, de fizetsz érte. Nagyon népszerű közösség szintén. Rögtön jobban érzem magam, ha fizethetek érte, valószínű azért, mert egy szolgáltatást veszek, nem pedig szívességet fogadok el. Persze ott inkább kiadó lakásokról, nyaralókról van szó egzotikus helyeken, nem pedig arról, hogy valakinek a hálószobájába becuccolsz a koszlott hátizsákoddal (vagy reggel valai tol egy kábelt a fürdőszobádban, mielőtt magadhoz térnél).

És mindezek együtt nem zárják ki, hogy megismerkedj helyiekkel.

nergo 2012.07.15. 21:42:26

@lakzi: szerintem ez butaság. a legjobb hostjaim mind el voltak foglalva. attól függ, ki mire vágyik. azonban ezeket illik előre tisztázni. kötve hiszem, hogy ő azt leírta volna a kérésben, hogy szeretné, ha egész napos partnert talál. miből gondolod, hogy mindenki egész nap a hostjával akar lógni? naivitás volna azt gondolni, hogy az összes befogadó és vendég között valódi, mély kapcsolat fog kialakulni. mindkét féltől empátiát igénylő, elég vékony jégen táncika ez,amiből vagy lesz barátság, vagy nem. pontosan ettől izgalmas. ezúttal nem lett, kár aggódni miatta. nehéz ám megítélni, mikor untatsz valakit. nem hiszem, hogy átlag feletti érzékkel képes volnál erre magad ráébredni egy szituban. legalábbis a legtöbb ember erre képtelen.

nergo 2012.07.15. 21:59:12

@lakzi: inkább egyszerűbben fogalmazok.

ha akkor fogadna mindenki, amikor ideje engedi, nem bukott volna meg a rendszer már a legelején? :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 21:59:56

@nergo: a 13 vendégből eddig csak az amerikai surferemmel voltam végig együtt a 3 nap alatt, amíg nálam volt. Hétvégére jött, könnyű volt. Plusz az összhang is megvolt. A többi vendégem mind hétköznap jött, csak este tudtam velük lenni. De ez a CS adatlapomon is kinn van: Usually I'm very busy (working), weekdays and sometimes on weekends too. But usually I'm free in the evenings.
A nappali különléttel senkinek semmi baja nem volt.

nergo 2012.07.15. 22:12:43

@nikita: épp erről beszélek. :) nem voltál tapintatlan, ne is keresd az okát, hogy annak érezhesd magad.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 22:16:50

@nergo: ja hát engem is az vigasztal, h a második este hivtam, h csatlakozzon hozzánk, ő döntött úgy, h otthon marad. azért köszi :-)

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.15. 22:52:59

@nikita: értem.
elolvastam a blogodat, tetszik.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.15. 22:59:56

@Babette_: köszi :-) kövesd később is figyelemmel!

goodjohnwin 2012.07.15. 23:07:03

Ez a couchsurfing rengeteg okból csak egészen speciális embereknek való, legalábbis úgy tűnik... nyitottság, rugalmas munkaidős állás, megfelelő lakás, megfelelő helyen.

Egyszer vettem már ki bed 'n breakfast módon szobát pár napra, de tény, hogy elég fura dolog ez a magánéletbe-belépés. És igen, ez a legalapvetőbb fürdőszobai dolgoknál kezdődik...

Szerencsére ez az egész elméleti a kérdés esetemben, mivel Bp-en kívüli lakásomba nem hinném, hogy egy turista is ki akarna kirándulni, ha lennék annyira nyitott, hogy beengedjem.. :)

pifta · http://developers.blog.hu 2012.07.15. 23:46:55

@untermensch: Megértem ezt a hozzáállást is, sőt volt is rá precedens, hogy én is így utaztam inkább, mert ez volt egyszerűbb egy hirtelen támadt út esetében. (ezért is köszönöm a tippeket a tájékozódáshoz)
Nekem csak egyszerűen bejött a dolog, annak ellenére, hogy én sem a kifejezetten nyitott emberek közé sorolom magam:)
Azért ha mégis kipróbálnád kíváncsi lennék végülis változik-e a véleményed, de persze értem azt is, hogy ez nem valószínű, hogy bekövetkezik.

agyameldobom42 2012.07.16. 00:17:50

Es megengedte, hogy kitedd a fotojat az indexcimlapra?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 00:30:38

@agyameldobom42: a blogomra tettem ki, nem az index címlapra :-). És igen, tud róla, h írok róla is és mindenkiről van kinn fotó.

Alf (törölt) 2012.07.16. 00:52:22

Shrikantnak kurvára igaza van afrikával kapcsolatban.

Alf (törölt) 2012.07.16. 00:54:34

@untermensch: hát az lejön, hogy nem érted.

nergo 2012.07.16. 00:59:47

#alf ebben egyetértek, csak nem említettem. ;)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 01:04:24

@Alf: Igen, szerintem is igaza van. Az ő általa említett probléma sokkal korábbról datálódik, mint amiről én beszéltem.

sandorn (törölt) 2012.07.16. 02:18:17

Nehez elhinni hogy valaki 7 evet toltott az USA-ban ahol az emberek 10 percenkent megnezik az emailjeiket es zavarja az emailezes. Szerintem kifogtal valami extra szenzitiv indiait:)

Környezettudatos 2012.07.16. 06:57:09

A kis buzi elitista indiai a legolcsóbb szarrágó módon utazgat. Érdekes, amikor az ember a felfogása ellnében él és még észre sem veszi. Ja igen. Olcsó herendi porcelánt a kínai piacon kap a minőség megszállotjaként megismert sirkánka. Az neki való. Odateheti az aluminium aranka mellé.

360fokbringa.hu · http://360fokbringa.hu/hu 2012.07.16. 07:58:00

Köszönet a blogért, óriási ötlet! :) Couchsurfing az index címlapon, ezt is megéltük! Kár, hogy nem egy pozitívabb élményt tettek ki...

Mi egy világutazó nászutas bringás pár vagyunk, 13 hónapja úton, túl 9600 bringázott km-en, jelenleg a 17. országból, Bangladesből írunk. Ha tehetjük, CS-zünk az úton ahol lehet, rengeteg hihetetlen jó élményt, és nagyszerű barátokat szereztünk már így. Szívesen írnánk róluk, ha kerestek még társszerzőket a blogra!? :)

Egyébként mi mindig, mindenkit akiknél voltunk, meghívunk magunkhoz Magyarországra, csak arra kérjük őket, legyenek még türelmesek 2 évig, amíg hazaérünk. :) Általában, ha van hozzá erőnk és időnk, sütünk-főzünk nekik valami magyarosat. Cipelünk magunkkal pirospaprikát... :) Volt, hogy lángost csináltunk, vagy tócsnit, de volt hogy pörköltet :) Vannak olyan arcok, akikkel nem CS-n keresztül találkoztunk, de utánunk regisztráltak és azóta már Nekik is sok jó élményük van! Nagyszerű dolog ez a Couchsurfing, Nobel-díjat érdemelne! :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.07.16. 08:44:55

Ez kissé személyi jogok megsértése így névvel és képpel, nemde?

Környezettudatos 2012.07.16. 08:54:57

@Tomi from Space: Hozzájárult a szerző szerint. Nem? De. Akkor nem. :)

elkoltozott. 2012.07.16. 10:23:18

Na mindjart elmerulok a blogban. Szerintem a CS jó dolog. . Én is akartam de sajnos a feleségem nem díjjazta az ötletet meg BP melletti kisvárosok nem is nagyon játszanak.:))

sandinista 2012.07.16. 10:29:59

@lakzi: Ez egy óriási tévedés, pedig csak a CS felhasználási feltételeit kellene elolvasni. Az az első számú alapelv, hogy a vendég alkalmazkodik - mint minden egyéb nem üzleti alapú vendéglátás esetében is amúgy. A vendég nem kérhet és nem várhat el semmit, mert ő a _vendég_. Volt olyan hosztom, akinél én se éreztem magam tökéletesen és nem is foglalkozott velem sokat, de eszembe nem jutott volna beszólni neki, hogy "takaríts már ki egy kicsit", vagy hogy "miért nem lógunk együtt egész nap". És voltak olyan vendégeim is, akikre nem tudtam túl sok időt szánni (kb. pont a fenti sztoriban szereplő koreográfia mentén), de soha, senki sem panaszkodott. Aki egy idegen helyen egyedül nem tudja magát feltalálni és állandó pesztrálásra van szüksége, annak tényleg nem való a CS, utóbbit elvárni pedig (amellett, hogy illetlenség) a felhasználási feltételek megsértése. A posztolónak semmi szégyellnivalója nincs, bár kétségtelen, hogy a beszélgetést valóban nem keverném össze az emailezéssel és lehet, hogy ezek után ő se fogja.

@nikita: Egyáltalán nem kell rosszul érezned magad ilyen esetben, ha meg direkt felhívtad a figyelmet az adatlapodon arra, hogy elfoglalt vagy hétközben, akkor no pláne. Inkább gondolom azt, h az indiai úriember nem passzol túlságosan a CS mentalitásához - a leírás alapján inkább tűnik a Kempinski vagy a Mariott törzsközönségének. Adódik továbbá a gyanú, hogy kicsit bizony kreatívan értelmezi a CS bizonyos elveit (magyarul: csajozni akart, csak aztán meggondolta magát). Herendi porcelánt nagy kedvezménnyel pedig valószínűleg sehol sem árulnak, az nem az a kategória amire szezon végén rányomják a -70%-ot :-)

Sziszkanya 2012.07.16. 10:48:45

király a blogod, tegnap éjjel végigolvastam, nagyon jól is írsz, meg igazán érdekes ezt a CS dolgot így látni! Ha 10 évvel fiatalabb lennék és 2 gyerkőccel kevesebbem lenne, én is beszállnék:)

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2012.07.16. 11:27:21

@Babette_: szerintem vendégfüggő, hogy kit kell pesztrálni. Mi alapból nem szoktunk senkit se kísérgetni, ellenben ha van egy szabad esténk, szívesen elmegyünk egy sörre az adott vendéggel - ha igénye van rá.
Szerintem sokkal nagyobb segítség az, hogy segítünk neki kiválasztani a megfelelő BKV jegyet/bérletet, megadjuk a legközelebbi pénzváltóhoz az útvonalat, ill. ajánlunk pár helyet a városban, ami érdekelheti a turistákat. Alapvető dolgok ezek, amik sokkal többet érnek egy idegennek, mint hogy egész nap a nyakán lógjunk. Menjen, amerre lát, nézze meg azt, ami érdekli, legyen TURISTA.

Cheap Charli 2012.07.16. 12:01:24

Nagyon tetszik a blog. Múlt héten regisztráltam a rendszerbe, de még vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. Azt hiszem előbb elmegyek valamelyik couchsurfing-es találkozóra, hogy jobban megismerjem a rendszer működését. Elég zárkózott ember vagyok, de próbálom ezt legyőzni és a nyelv gyakorlása is jól jönne.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.16. 12:07:28

@nikita: Nincs igaza. Az elképzelése a történelem hiányos ismeretén és némi kommunista ideológián alapul.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.16. 12:10:55

@sandinista: Teljesen egyetértek. Nem is világos miért ostorozza magát a poszter...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 13:55:36

@Sziszkanya: köszönöm szépen! olvasd továbbra is. A kor nem akadály. Van egy interjum korábbi posztok közül egy magyar couchsurfer pasival, aki 60 éves. Ha van szabad szobád, akkor család mellett is lehet hostolni. Továbbá beállíthatod úgy is az adatlapodat, h csak hang out. Azaz nem hostols, de szivesen találkozol itt tartózkodó couchsurferekkel.

kaoz 2012.07.16. 15:06:26

@Sziszkanya: Abszolute nem akadaly. A rendszerben mindenfele emberek megtalalhatoak, mostanaban eleg sok Family Ambassador is van - pld az elmult hetvegen volt Lengyelorszagban egy meeting amit az ottani helyi csaladosok szerveztek.

@nikita: erdekesek az elmenyeid. Jelenleg ahogy te is leirtad tul vagy 13 hostolason (es 0 surfolesen?) es egy par emberrol bemutatot irsz. Ami szamomra nagyon erdekes volt ezekben, hogy mi is tagjai vagyunk a kozossegnek evek ota, tobb szaz hostolt vendeggel, surfolessel es elobb-utobb az ember raismer arra, hogy az adott illeto milyen celokra is hasznalja az oldalt. Ahogy @nergo is irja a commentek kozt: nem kotelezo a hostolt szemely(ekk)el naphosszat egyutt lenni, foleg ha hetkoznap jon. Hetvegen mas a helyzet, ott belefer az egesz napos program, bar nalunk volt mar olyan vendeg aki egesz heten nalunk volt es egy kis magyar turaval egybekotottuk a kozos vakaciot.

Ugy gondolom, hogy a blognak tok jot tenne, ha pld a masik oldalrol is megismerned a CSt, illetve errol is irnal bejegyzest, segit konnyebben atlathatova/elfogadhatova tenni a neha megelt erdekes elmenyeket a surferekkel.

@sandinista: Szerintem azert a "vendeg nem kerhet es nem varhat el semmit" az egy picit bizarrul hangzik. En ugy gondolom hogy nem elvarasokrol, hanem alapveto kommunikaciorol, ill ennek hianyarol lehet szo. Pld volt olyan tapasztalat hogy "nem vartunk el semmit" es cserebe kozoltek hogy akkor itt van a nagyszobaban ez a 2x3 meter a padlon itt alhatsz...? Holott a profilban egy normal agyat mutatott a kedves CStars es abban is allapodtunk meg.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 15:38:54

@kaoz: nem azért nem írtam a surferkedésről, a másik oldalról, ahogy te fogalmazol, mert nem akartam, hanem még SOHA nem surferkedtem. Májsuban regisztráltam az oldalon és az összes vendégemet bemutattam a blogon, mind a 13-at.

Jövő héten megyek Balatont körbetekerni, Két estét a CS rendszerén akarunk eltölteni, az egyik host már igent modnott, a másik válaszát holnap tudom meg, mivel én módosítottam a már eredetileg elfogadott időpontot. Természetesen mindkét surferkedési élményemről be fogok számolni a blogon. Ami különösne érdekes, mivel magyar hostunk lesz természetesen :-)

kaoz 2012.07.16. 15:48:47

@nikita: Sok szerencset a Balcsi korbetekeresehez! Persze kivancsian varjuk a masik szemszogbol is a bemutatot.

sandinista 2012.07.16. 16:54:01

@kaoz: Kiegészítem - nem kérhet és nem várhat el semmi olyat, amit a hoszt kifejezetten nem ajánl fel. Vagyis a példádnál maradva: ha a hoszt a profilján egy normál ágyat mutatott, majd érkezéskor közölte, h akkor alhatsz a padlón, az a részéről teljesen inkorrekt volt. Ha előre mondta volna, h a padlón lesz az alvás, az nem lett volna az - volt ilyen hosztom, nem volt gond, vittem halózsákot és összességében nagyon pozitív élmény volt.

Az viszont, ha a vendég akármilyen "extra" elvárásokkal érkezik (és ebbe bizony beletartozik az is, h nem hajlandó a hoszt időbeosztásához igazodni, amire több példát lehetett már olvasni ezen a blogon is), mindenképpen problémákat generál. Ettől függetlenül abban, amit írsz ("En ugy gondolom hogy nem elvarasokrol, hanem alapveto kommunikaciorol, ill ennek hianyarol lehet szo"), maximálisan egyetértünk.

Összességében szerintem sok tipikus kezdő CS-problémát mutat be ez a blog, amik az idő múlásával és a tapasztalat növekedésével valószínűleg majd csökkennek. Az első például, h nem muszáj mindig mindenkinek igent mondani és h a profilok alapján elég jól lehet szűrni az érdeklődőket. Kicsit alaposabb körültekintéssel az olasz meg a görög fickóhoz hasonlókat biztosan könnyű szívvel utasítja majd vissza nikita is és ezáltal több olyan emberrel találkozik, akikkel "bejönnek egymásnak", így a pozitív tapasztalatok kerülnek majd túlsúlyba.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 17:45:24

@sandinista: már az elején is nagyon nagyon nem mondtam mindenkinek igent, különben már 13 vendégem lett volna, hanem vagy 80 :-) Továbbá, igen, ehhez kell egy gyakorlott CS státusz, h például a görög srác esetében észrevedd a kirívó jeleket a fiú adatlapján.

Viszont vegyük az olaszt! A referenciái tökéletes vagy majdnem angolsággal vannak megirva. Honnan gondolhattam-tudhattam volna, h ezeket nem ő írja, hanem nyilvánvalóan megkér valakit a fordításra?
Az olasz fiúval két gond volt: nem tudtunk kommunikálni és ellenszenves volt, ami csak a személyes találkozó során derül ki. Az adatlapja alapján max a fotóiból sejthettem volna, de azokat nem néztem meg. Nem a fényképek alapján döntök általában.

De az komolyan érdekel, h te milyen negatív figyelmeztető jelet vettél volna észre az olasz adatlapján? Be van linkelve a posztba, megnézheted.

untermensch (törölt) 2012.07.16. 17:59:27

@nikita: Ez nagyon érdekes, hogy nem nézed meg a fényképeit. Én azt nézném először, és csak akkor olvasnám tovább, ha nem ellenszenves. Egy képről a legtöbb esetben mindent meg lehet tudni. Pl. az indiai, akiről a poszt szól, egyértelműen ellenszenves, de ebben megerősített az adatlapja is.

untermensch (törölt) 2012.07.16. 18:02:34

@kaoz: ha már ennyit írsz, nem tudnál ékezetet használni? az ilyen kommenteket sokan átugorják, pedig biztos van benne érdekes információ.

kaoz 2012.07.16. 19:22:50

@untermensch: Bocsi, hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy külföldön nem használok magyar bill. kiosztást. Amúgy teljesen igazad van, két dolog nagyon fontos : elolvasni az adott ember profilját, megismerni egy picit azon keresztül és megnézni a képeit. Abból legalább annyi következtetést lehet levonni.

@nikita: Az olasz profilját most néztem meg. Amit olaszul ír kb. az van tükör-fordítva és nem kevés nyelvtani hiba is van benne. Mondjuk ebből is lehet következtetni arra, hogy nem tökéletes angolsággal beszél. A kapott request is elég sokszor tartalmazhat nyelvi hibákat, ebből is tudsz esetleg következtetni a nyelvtudásra.

A profilodat nem ismerem, de nálunk kint van egy-két alapszabály, amit nem is biztos ért aki nem tud angolul. Amennyiben ezeket nem tartják be a request küldése során nagyjából válaszra se szoktuk őket méltatni, illetve a copy-paste requestek kapnak egy copy-paste választ :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.16. 19:37:50

@kaoz: azzal nekem semmi problémám nincsen, ha valaki hibákkal beszéli az angolt, én is hibásan beszélem. Az olasz fiú NEM BESZÉLT angolul.

kaoz 2012.07.16. 19:43:19

@nikita: alapszabály #6 - mindig találkozz semleges helyen és ha nem szimpatikus az illető, akkor még mindig külön lehet válni ;)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.17. 00:08:46

@kaoz: igen, ezen már én is gondolkodtam, a legtöbb vendéggel semleges helyen szktam találkozi. Az olasz ugye éjfél után taxival érkezett hozzám, nehéz lett volna kidobni...

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.07.17. 08:16:01

Sziasztok!

Én még soha nem couchsurfingeltem. Csak olyan tapasztalatom van, amikor a blogon keresztül minket megtaláló utazók erre járnak és befogadjuk őket. Persze ők mind magyarok voltak, úgyhogy egyszerűbb a kommunikáció.

Érdekes egy pasas lehetett ez az indiai. Fura neki az utcán csókolózás, ami Indiában nem jellemző, ahogyan az sem hogy bárkit beengedjen az ember a házába, legalábbis tradicionálisan. Alapvetően nagyon kedves, alázatos emberekkel találkozom én itt, akik hálásak mindenért. Kicsit nekem nagyképűnek tűnik a vendéged, aki jól elfelejtette, honnan jött.

A magam részéről, ha összejön, hogy kocsival menjünk haza India déli csücskéből, ki szeretném próbálni a CS-t, de nem várom el, hogy 24/7 csak velünk foglalkozzanak.

Üdv,
Viki

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.17. 23:43:45

@360fokbringa.hu: király a blogotok és amit csináltok! megosztottam a blog FB oldalán!

Cheap Charli 2012.07.17. 23:56:49

@nikita: Nekem van mit köszönnöm. Csupa pozitív élménnyel lettem ma gazdagabb, azt hiszem már megérte.

Köszi. :)

sandinista 2012.07.18. 11:00:29

@nikita: Igen, pont erre gondolok én is, h a tapasztalattal majd csökken az ilyen élmények aránya.

Az olasszal kapcsolatban azt tudom visszhangozni, amit kaoz is írt - lehet, h a review-k normális angolsággal vannak megírva (a google translate néha egész jól működik, nagy nyelvek között főleg), de az adatlapja alapján elég jól lejön, h a gyakorlati angoltudása zéró. Ott is ugyanúgy keveri bele az olasz szavakat az angolba, mint ahogy elmondásod alapján élőben is tette.

A fotókat pedig szerintem is kár kihagyni, sokat elárul és bár elismerem, h adott esetben félrevezető is lehet, sokkal több esetben nyújt segítséget, mint nem. Persze ha valaki 400 fotót töltött fel magáról, azt én se bogarásznám végig, csak belelapoznék.

Az is jó "szabály", amit kaoz ír, h olyan dolgokat kell belerejteni a profilodba, ami alapján meggyőződhetsz arról, h az, aki couch request-et küld, tényleg vette a fáradságot és legalább elolvasta az adatlapodat. Sokan "hidden question"-t tesznek be valami kevéssé egyértelmű helyre és ha arra nem kapsz választ a request-ben, akkor már látható is, h az illetőt csak az ingyen szállás érdekli, a hoszt nem igazán.

Az indiai review-ja, amit írt Rólad, felettébb udvariatlan és azt juttatja eszembe, mint amit az egyszeri edző bá' szokott mondani a keménységhez semmilyen szinten nem szokott játékospalántáknak: "síró, picsogó futtbalpályára nem való". Azt felróni a hosztnak, h Budapest egyik legjobb részén van a lakása (még ha az residential area is), végtelen tájékozatlanságra vall, ami eredendően még nem baj, ha valaki akar rajta változtatni. Csak rajta ez nem látszik cseppet se, inkább elvárja, h a világ igazodjon őhozzá. Mit mondott volna akkor, ha valaki olyan hosztolja, aki Kőbányán vagy Újpesten lakik? Neki tényleg inkább az kellett volna, h valamelyik belvárosi négy- vagy ötcsillagos szállodába menjen, oda legalább nem lett volna olyan kemény meló felcipelni azt a sok nehéz bevásárlószatyrot a frissen manikűrözött kis kacsójával. Pfff.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.18. 14:13:25

@sandinista: köszi szépen a tanácsokat, meg a kommentedet. btw, gyantáztatni ment, nem manikűröshöz :-) irt egy levelet is még:

"Rita...in my opinion there was nothing wrong about you wanting to see your ex-boyfriend. I simply could not hang out with you anymore because my first hour in your house was a bad experience. The way you raised your hand to make me keep quiet in your balcony while you were more interested in your blog made me go to my room and pack everything. That is the reason you could not find my white clothes. I would have left your house if my clothes were not in your washing machine. But i did not want to make a scene.
I will leave you a neutral reference because you are not bad but you really should surf and be hosted yourself to see the kind of hospitality that people give...it can be wonderful.
You also have some good references from other people which is good...this tells me maybe you were not in the right mood to host, in which case you should decline to host instead of being so abrupt. I can easily afford a hotel as can many surfers. What i can't afford is to have my experience and time spoilt. To me, you offered no real Budapest hospitality...but the people in your country are wonderful and i enjoyed my days there. Sorry..this is how i felt."

egyrészt nem emeltem csendre a kezem, azt mondtam neki, h munkám van (kurvára nem a blogommal, akkor már vagy egy hete nem irtam rá semmit), addig ő pakoljon ki, zuhanyozzon, amit akar, én meg hagy dolgozzak kicsit. A blogot utána mutattam meg, miután hazajött a bevásárlásból, és már beszélgettünk a teraszon. Szóval az van, h ő már az elős egy órában elhagyta volna a lakásomat, mert nem vele foglalkoztam, viszont nem tudta, mert épp a ruháit mosta a gépem.
De a levele vége a kedvencem, h én nem az igazi vendégszeretet nyújtottam neki, de mindenki más pesten kurvajó fej. :-)

Sziszkanya 2012.07.18. 22:08:25

Pffff. Talán egyből a nevedre kellett volna venned, akkor tuti elégedett lenne....

Sziszkanya 2012.07.18. 22:19:34

@nikita: köszi az ötletet a hang out-ról, regeltem a cs oldalára, aztán a 17.55 dolcsis dolog kicsit visszafogott a nagy lelkesedésből, még átgondolom mennyire akarom ezt komolyan csinálni. :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.19. 12:40:54

@Sziszkanya: a 17.55 dollár nem kötelező opció. Speed vendégblogger írt erről egy posztot, olvasd el mire való: couchsurfing.blog.hu/2012/06/01/speed_a_hazban_a_kezdetek

Az a lényge, hogyha AKAROD, akkor hitelesítik a személyedet, címedet. De enélkül is hazsnálhatod a couchsurfinget, egyszerűen kihagyod ezt a lépést.

DeadBodiesEverywhere 2012.07.20. 09:28:53

Ó, mennyi komment ;)

Szerintem se vedd magadra, majd a következő vendéged rácáfol, vagy a következő CS meeting.

Aki még pedig még nem regisztrált és érdekli vmennyire a közösség ne fogja vissza magát.
Angol/német és ha szerencséd van egyéb nyelvek fejletésére is jó egy-egy meeting/rendezvény...
Nekem pl. a legutóbbi közös vacsorán egy londoni srác jegyezte meg h mindig figyelnie és javítania kell a CS rendszerén keresztül megismerkedett emberek angolját de nálam egész este nem talált semmi hibát, ami nagyon jól esett!

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.20. 10:29:48

@DeadBodiesEverywhere: index cimlapon voltam vasárnap 20.00-tól hétfő délig, ezért a sok komment :-)
az angolhoz gratulálok, én még a javítandós csapatba tartozom :-)

lady macaron 2012.07.25. 14:48:35

Arra lennék kíváncsi, hogy akiket hosztolsz és kivesézel, fotókat szedsz le róluk az oldalról, vagy készítesz róluk, és felteszed ide, adtak hozzájárulást bármihez is?
Mert ennyire részletesen más embereket kivesézni nem szép dolog. És talán tehetnél egy erre vonatkozó apró lábjegyzetet a CS profilodhoz, h aki Hozzád jelentkezik, számoljon azzal, hogy meg lesz örökítve, és semmi nem marad köztetek, mert az utolsó kis privát mondatát és szokásait is publikálni fogod széles közönség előtt. A blog ötlete egyébként jó, de túlságosan is személyes, és nem fair így kibeszélni másokat..

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.07.25. 15:19:42

@lady macaron: Köszönöm a nagyon jóindulatú kommentedet ;)
Igen, az összes vendégem tud a blogrol es hogy mindenkirol szuletik egy poszt, sőt, képzeld, még interjut is adnak mindannyian. Ha az összes kis privát mondatot és szokást publikalnam a vendegeimrol, akkor egy poszt kb ötször ilyen hosszú lenne vagy inkább az egy másik blog lenne. Megnyugtatasul: privát mondatokat és szokásokról nem publikalok. Örülök, h olvasod a blogomat, kövesd tovább is szeretettel!

Yumurdzsak 2012.07.26. 16:56:36

borzasztó körülményesen írsz.

ezt a tagot eleve nem kellett volna fogadnod.

csőcsere 2012.08.10. 07:52:13

@nikita: Ne vedd magadra, szerintem csak nem passzoltatok. Valaki már írta, teljesen egyetértek vele, a srác csajozni jött ide és csalódott, hogy nem fog, legalábbis veled nem. Úgyhogy fogadj továbbra is embereket! :-)
süti beállítások módosítása