Századik vendégem, Pedro az egyik este a csillagászat rejtelmeiről mesélt nekem. Megtudtam miért lehetetlen feladat olyan űrrepülőt építeni, ami utazhatna a fénysebességgel, beszélgettünk a relativitáselméletről, amiről eddig én csak a képletet tudtam, de hogy konkrétan mit takar, arról csak nagyon halvány sejtéseim voltak. Érdekes, tanulságos és jó este volt.
Pedro 19 éves korában otthagyta Kolumbiát, és Európába költözött. Élt és tanult Franciaországban, Németországban, Svájcban és Spanyolországban. Kiválóan beszél a spanyolon és az angolon kívül németül, franciául és olaszul. Ma már csak évente egyszer látogat haza a családjához. Számára nem létezik már Kolumbia, azt se tudta, hogy ki jelenleg a miniszterelnökük. Konkrétan gyűlöli a hazáját, ennek okául annyit jelölt meg, hogy veszélyes. Őt és családját is többször kirabolták Bogotában, ahol felnőtt. Mesélte, hogy a szülei egyetemi tanárok, az apja hosszú évek alatt összespórolta a pénzét egy Renault kocsira, amit pár hónappal később elvettek tőle fegyverrel kényszerítve a nyílt utcán. Az országban nagyon sok a szegény ember, és a nyomorúság erőszakot szül. A bűnözéshez meg hozzájárul az is, hogy Koumbia az egyik fő kokain előállító ország.
Pedro és én jól megértettük egymást. Pedro abban hisz, hogy akkor akar benne lenni egy kapcsolatban, ha a nőbe teljes szívvel szerelmes, ha nem az, akkor értelmetlennek tartja csak járni valakivel. Tehát vagy csak tisztán szexuális kapcsolat, vagy all in igaz szerelem. Nincs átmenet. Pedro keresi a társát, szeretne családot, de csak teljes jogú partneri kapcsolatban hisz. Kolumbiában a nők rabszolgák, a férfi teljes kiszolgálására vannak, így nőnek fel, és ezt viszik tovább a saját családjukban. Mesélte, hogy Madridban hosztolt egy kolumbiai párt. A férfi bement a fürdőszobába zuhanyozni reggel, a barátnője pedig utánament. No nem azért, hogy együtt tusoljanak, hanem, hogy utánavigye a férfi összehajtogatott ruháit, amit aznap készült felvenni. Szépen csendben bekészített neki mindent a fürdőszobába, amíg az zuhanyzott. Pedro nem akar ilyen nőt magának. Olyan lányt keres, akitől ő is ugyanúgy fejlődik, mint ahogy a társa tőle. Nem akar egy üresfejú szolgalelket, hanem igazi partnert keres, akivel akár reggelig lehet valamin vitatkozni, ha a vita célja a probléma megoldása, és a komprumisszumkeresés, olyan vita, ahol mindketten egy közös cél felé mennek, és nem akarja egyik se a másikat ledominálni, a másik érveit megerőszakolni, semmibe venni.
Elmeséltem Pedronak, hogy a magyar kultúrában ma már alapvetően egyenrangú a férfiak és nők kapcsolata, de a család főleg apa/férj központú. A legtöbb sikeres férfi szeret dönteni, de a leglényegesebb kérdésekben a párok együtt döntenek. A legifjabb felnőtt generációnál talán már még fejlettebb az egyenjogúság, a nők szociális és társadalmi érettsége és tudatossága. Persze a férfiak különbözőek, és talán nem lehet egységes képet rajzolni a magyar férfiakról.
Mostanában kb. fél évig az egyik barátnőmnek volt egy furcsa viszonya egy nagyon helyes szingli pasival, nem is lehetett kapcsolatnak nevezni a szó klasszikus értelmében. Péternek előtte (35) 8 éve volt utoljára komoly, rendes kapcsolata, a volt barátnője szakított vele, amit a mai napig nem tudott kiheverni. Évekig teljesen egyedül volt, barátnő és alkalmi kapcsolatok hiányában, majd jobban lett, és az utolsó néhány évben elkezdett csajozni, de mivel még mindig szerelmes volt a régi barátnőjébe, noha az a szakítás óta nem állt már vele szóba, és hosszú évek óta egy másik férfival élt, ezért tudat alatt minden nőt meg akart büntetni a sérelmeiért. Kizárólag szexuális kapcsolatot tartott fenn az elmúlt években rövidebb és hosszabb távon különböző lányokkal. Péter Eszter mellett komolyan kereste a jövendőbeli feleségét, csak azt nagyon furán csinálta. Kész volt megállapodni, és családot alapítani, és vágyott is rá nagyon. Eszter is mást keresett férjnek, de gondolták, amíg nincs meg Mr. és Mrs. Igazi, addig fenntartják a találkozásokat.
Péternek tehát ott volt a barátnőm, és neki ott volt ő egy célra. A barátság extrákkal az ismert kifejezés erre, csak éppen a barátság hiányzott közöttük. Ő domináns, Eszter inkább domináns-kooperatív személyiség, emiatt minden kommunikáció közöttük veszekedésbe torkollott, már ott tartottak, hogy nem is bírták egymást, a beszélgetéseik úgymond nagyon egyediek voltak. Eszter játéknak tekintette a kapcsolatukat, Péter teljesen komolyan vette az alá-felérendeltségi viszonyt. Értsd ezalatt azt, hogy a lánynak semmiben nem volt beleszólása, mindenben a férfi akart dönteni, egészen odáig, hogy mikor találkozzanak, mit csináljanak. Eszter javaslatai, érzései, véleménye nem számítottak, mert ő csak egy nő volt, és Péter úgy élte meg, hogyha számítanának, akkor ő kevésbé lenne férfi.
Viszont a szex... konkrétan a barátnőm élete legjobb szexuális élményeit élte meg vele, ezért mégha szenvedve is a sok súrlódástól, de vissza-visszatértek egymáshoz. A szexuális addikció nagy úr, és sokszor tartósabbá és hosszabbá teszi a viszonyt két ember között, mint egy átlag normális igazi párkapcsolat. Az övék kivételesen nem volt tartós. Péter egy igazi soviniszta férfi, aki a nemi egyenjogúságot semmilyen módon nem támogatta, olyan nőt keresett barátnőnek, akit amellett, hogy nagyon szerethet, leuralhat a mindennapokban is. Akinek nincs önálló akarata, és saját gondolata sem. Esetleg a hölgynek javaslatai lehetnek, de Péter akar dönteni minden kérdésben. Egy idő után aztán Eszter besokalt, és ultimátum elé állította egy levelében, hogy vagy szakítsanak, vagy a pasi változtasson a kommunikációján. Két napig működött, aztán egy következő veszekedés hevében közösen rúgták ki egymást. Immáron véglegesen.
Péter akkoriban a szüleivel élt. Az anyukája teljesen kiszolgálta, ezért is keresett olyan nőt, aki a szolga szerepet átveszi majd a mamájától. Valószínűleg ha a mamája kirúgta volna otthonról 25 évesen, és egyedül kellene boldogulnia, akkor Péter is értékelte volna a partneri kapcsolat előnyeit. A partnerségi szerep kizárásával egy kapcsolat nem tud fejlődni, de ami a legfontosabb, az a fél sem fog fejlődni semmit, aki kizárja a másik döntési jogkörét. És ha nincs a másiknak szabad akarata, mert az egyik fél totálisan meg van győződve arról, hogy amit ő hisz, az a helyes, és a másik gondolata nem számít, akkor az a fél semmi más, csak idióta.
Ha magunk is bölcsek vagyunk, olyan emberekkel akarjuk körülvenni magunkat, mind a szakmai, mind a magánéletben, akik még okosabbak nálunk, hiszen tőlük fogunk tanulni, fejlődni. Ha azt hisszük magunkról, hogy már mindent tudunk, és nincs szükségünk mások javaslataira, a tanácsaik figyelembevételére, akkor azzal csak azt bizonyítjuk, hogy ostobák vagyunk. Az igazán brilliáns emberek folyton tanulni akarnak. Másoktól. A legzárkózottabb, csőlátású emberek a világ legidegesítőbb és legvesztesebb emberei, még akkor is, ha alapvetően kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkeznek, mint aminek egyébként Péter is a birtokában volt. Az ész, az érzelmi intelligencia, a szellemi érettség külön fogalmak. Szerencsés, ha mindhármat egyszerre magunkénak tudhatjuk.
A tévedhetetlenség tudata komoly önbizalomproblémákat sejtet a háttérben. Ha az önismeretünkkel egyenesben vagyunk, és ismerjük a saját határainkat, gyengeségeinket és erősségeinket, akkor látjuk azt is mikor tévedünk, mikor hibázunk. Ismertem számtalan olyan férfit, aki soha nem vallotta volna be nekem, ha hibázott. Férfiatlannak érezték. A bölcsesség ott kezdődik, mikor minden gondolatunk mellé kérdőjelet teszünk és állításainban ott van a tévedhetőség kijelentése is.
Miután elmeséltem Pedrónak a fenti történetet, annyit mondott erre, hogy nagyon sok Péter él Kolumbiában, a férfiak erre a gondolkodásmódra szocializálódtak, és a nők az alárendeltséget egy természetesen velejárónak tekintik a házasságban. Pedro soha nem akarna kolumbiai feleséget magának, ő az európai, feminista törekvésekkel ért egyet. Fejlődni és tanulni akar a jövendőbeliétől. Szereti azt is, ha a nő fizeti a saját számláját az étteremben, vagy a bárban, mert nem gondolja, hogy az "férfi szerep" lenne, hogy az ő szerepe lenne. Nincsen női és férfi szerep a kapcsolatban, maximum ha fizikai munkát kell végezni a háztartásban, amire a nő nem képes magától. Még a gyereknevelés feladatmegosztásban is hisz. Szeretne majd például ő is gyesre menni, ha a felesége gyereket szül, hogy ő is kivegye a részét mindenben. Addig az asszony akár vissza mehet dolgozni. Pont, mint a svédeknél, ahol a férfiaknak kötelező pár hónap gyesre menni, ha szaporodott a család.
A nemi egyenjogúsági kérdés hosszú és minden oldalról támogatott és támadható egyaránt. Az európai kultúrát tekintve, én erről a kérdésről azt gondolom, hogy minden nő más, van akinek tényleg egy úr való, és az egész lénye szubmisszív hajlamú, ezek a nők vélhetően nem tudnának mit kezdeni a sok szabadságukkal. Én, és hálistennek a nőtársaim többsége az egyenrangú kooperatív partneri kapcsolatban hiszünk, és éljük meg saját személyiségük elengedhetetlen részeként. És persze vannak igazi dominák, akik szeretnek maguknak papucsférjet választani, ahol ők az úrnők, a férfi meg csinálja, amit mondanak neki otthon és az ágyban is.
Léteznek női és férfi szerepek, amit egyrészt a társadalom, a történelem és maga az evolúció alakított ki így. Szociológiai sztereotípiák például, ha egy féri tartja el a barátnőjét, az természetes, viszont fordítva mindkét félnek szégyelnivaló. Nem férfi az, aki kitartatja magát a csajával. A férfi ugyanabban a pozicióban mindig több pénzt keres, még a legfejlettebb nyugati országokban is. Ha a férfinak az életében 30 nőnél több csaja volt, az csak tapasztalt, ha a nőnek ugyanennyi számú férfi volt az életében, akkor kurva. Stb. Stb. Stb.
Ti mit gondoltok a kérdésről? Szerintetek van egységesnek, vagy átlagosnak mondható sztereotípiákhoz kötött párkapcsolati szerepek Magyarországon? Létezik az egyenjogúság vagy inkább csak egy szelektív egyenjogúságban élünk? A magyar társadalom totális férfiközpontú? Mennyire feministák a nők itthon? Mennyire erős az érdekfeminizmus Magyarországon? (A nő egyenjogú partneri kapcsolatot foganatosít, mégis elvárja, hogy a férfi eltartsa)
Kövess Facebookon és Instagrammon.
