Daniel Hall angol couchsurfer 9 éve él Magyarországon. 4 éve tagja a Couchsurfingnek, bár nem a legaktívabb fajtából: 6 pozitív referenciája van, ebből 3 surfertől és 2 hostól. Megkerestem, hogy meséljen nekem milyen az élete egy EnglishMan angoltanárnak Budapesten. Az interjú első részét itt olvashatjátok, a másodk részét pedig itt találjátok. 

Mennyit változott az ország a 10 év alatt, mióta itt élsz?

Az első években nagyon gyakran tapasztaltam, hogy az adott szó semmit sem számít a magyaroknál. Kimondanak és megígérnek valamit, aminek később nem lesz súlya. Ma már sokat javult a helyzet. Tapasztalataim szerint megbízhatóbbak lettek a magyarok.

Vagy talán csak te válogatod meg jobban a körülötted lévő embereket.. És mi a véleményed a magyar lányokról? Akár az angol csajokkal összehasonlítva.

A harmincas évei elejéig, vagy a házasságukig minden magyar nő nagyon jól tartja magát. A legtöbb nő sportol, csinos és megpróbál odafigyelni magára. De miután férjezettek lesznek, nem lesz kérdés a külső. Az angol nőknél ez pont fordítva van. Nem számít a diéta és a sport a fiatal egyedülálló lányoknál. Úgy vannak vele, hogy akkor is találnak férjet, ha kövérek, vagy ha nem találnak, akkor is elégedett és teljes értékű szingli nőként öregednek meg. Az angol nők sokkal jobban elhanyagolják a testüket, viszont az esküvő után megváltoznak. Elkezdenek sportolni, jobban figyelnek a külsejükre, a ruháikra, a divatra. Kozmetikushoz, fodrászhoz, fitness terembe és testkezelésekre járnak szigorú rendszerességgel. Anyámról álltom, hogy most 67 évesen jobban néz ki, mint 30 évvel ezelőtt. 

És “belsőt” tekintve?

Van egy magyar női barátom, aki egy külföldi óvodában dolgozik. Csinos, rövid hajú, nagyon sokat sportol, 33 éves. Mindent egyedül meg tud oldani, neki nem kell segítség. 5 évig nem volt komoly párkapcsolata 1-2 komolytalan viszonytól eltekintve. A közelmúltban meghalt az édesapja, ami sokkosan érintette és tudatosan elkezdett összpontosítani a párkapcsolati kérdésre. Eldöntötte, hogy tangózni fog. Az első óra nagyon jól sikerült, de nem talált párt. Az ilyen tánccsoportokban több a nő, mint a férfi. Felhívott engem, hogy járjak vele órákra. Igent mondtam. Az első óra hihetetlen jó élmény volt. Közben elmondta nekem, hogy azért akar tangózni tanulni, hogy megtanulja, hogy valaki vezesse őt. Az életben is ha meg akarja találni és megtartani élete párját, akkor el kell sajátítani az elengedés és átadás képességét. Ez nagy különbség is a két ország között. Magyarországon mindenki megtanul valamilyen szinten táncolni, legalább a szalagavatóra egy alap szinten. Angliában viszont senki nem tanul társastáncot. A családmodell is teljesen más a két ország között. Az én anyám kamaszkoromtól semmilyen szinten nem szolgált ki engem. Nem mosott, vasalt, nem főzött, sütött rám. Mindent nekem kellett csinálni.

A magyar anyák teljesen mások. Főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak a fiaikra, amíg azok el nem költözik otthonról. Mi történt a barátnőddel?

Elkezdtünk táncolni, és nem tudta elengedni magát, állandóan vezetni akart. A tanár is közbelépett egy idő után, és mondta neki, hogy figyelj, ez egy tánc, vannak szabályok, engedni kell a párodnak. Ha improvizálni akarsz, akkor menj máshova. A következő órán láttam rajta, hogy nem érzi jól magát. Elmentünk egy kocsmába az óra után, elővett egy pálinkát és azt mondta, hogy a következő óra előtt ezt megisszuk. Az óra előtt ittunk pár kupicát és egyből nagy segítségünkre lett. Én eljátszottam az argentin macsót, ő pedig engedett nekem. A tanár gratulált is nekünk, hogy végre igazi pár lettünk. Nyilván egy hét alatt nem lehet megváltoztatni egy embert. A mai napig erős vezetőként viselkedik az élete minden területén és nincs még barátja. 

Szerinted miért nem sikeresek a harmincas nők párkapcsolati kérdésben Magyarországon?

Van egy lehetséges teóriám ezzel kapcsolatban. A harmincas nők, akik még a párjukat keresik, de nem találták még meg, legtöbbször ők maguk sem értik az okát. Elvárják, hogy belovagoljon az életükbe fehér lovon a királyfi, aki úgy fog viselkedni, mint a tradícionális magyar férfi, aki erős macsó, aki mellett nőként érezhetik magukat. Nyilván a harmincas karrierista nők mind megélték már, hogy jóval többet kell bizonyítaniuk a munka területén, mint egy férfinak. Ugyanazért a munkáért és pozícióért sokkal kevesebb fizetést kapnak a magyar nők, mint a férfiak. Ebből kifolyólag a harcukat a magánéletükbe is implantálják, teljes egyenlőséget várnak a párkapcsolatukban is. Vannak olyan nők is, akiknek nem kell az egyenlőség. Örülnek, hogy megtalálták az igazit és elégedettek az egyenlőtlen kapcsolatukkal.

Emellett sok nő beleragad a kapcsolatába és panaszkodik, hogy önző és bunkó a barátja, és őt semmibe veszi. Viszont ez még nem elég indok nekik a szakításra.   

Angliában annyira automatikus az egyenlőség, hogy már ez nem is téma. Ideköltöznek az angol nők és tágra nyílt szemmel csodálkoznak, hogy itt ez mennyire nem így van.  

De ha kinyitod a nehéz kaput a nő előtt, ha kihúzod a hölgynek a széket az étteremben, ha kinyitod az autód ajtaját a lánynak, megvárod, amig beül, majd becsukod az ajtót, ez a tisztelet kifejezése. Egy ilyen gesztus megnyilvánulásakor eszünkbe se jut, hogy ezzel a egyenlőtlenséget demonstrálná a férfi. Jól esik és elolvadunk, hogy milyen udvarias és előzékeny. 

Mit mondana és érezne erre egy angol nő? Miért kell tisztelni engem jobban, mint egy férfit? 

Ez egy jelkép. Nyilván én is ki tudom nyitni a kaput, hiszen ha egyedül vagyok, senki se nyitja ki nekem. Ez egy gesztus, amiben az erős férfi a segítségét nyújtja felém a gyengébb nőnek.

De miért?

Szóval ha egy angol feleség vagyok és felrobban a kazán a fürdőszobában, akkor nem a férfi fog berohanni a fürdőszobába, hiszen egyenlőek vagyunk? Szerintem, ha ez történik, ez férfi munka, ő áramtalanítsa a kazánt. Hát ő a férfi, ő legyen az, aki kiteszi magát a veszélynek, ne én.

De miért? 

Nem gondolom, hogy nekem, a nőnek kell menteni az életünket és leállítani a kazánt, amíg ő kinn várakozik, esetleg nyitogatja az ajtókat. Egyszer ez megtörtént velem, de egyedül voltam a lakásban. És arra gondoltam, hogy miért nekem kell ezt csinálni? Miért nincs itt egy férfi, akinek be kéne mennie helyettem egy szénmonoxiddal mérgezett helyre?

Egy angol nő nem így gondolkodik. Az fog a fürdőszobába rohanni, aki közelebb van hozzá. Sokszor beszélgettem hasonló helyzetekről a magyar barátaimmal. Sok nő azt gondolja, hogy a háztartási munka mindkét fél dolga, de minden olyan dologban, amiben ők vannak előnyben, ott meg akarják tartani a klasszikus férfi-női szerepeket. A férfi fizessen mindenhol, a férfi cipekedjen, a férfi legyek az okosabb stb. 

Erről az én véleményem az, hogyha együtt élünk, és mindketten dolgozunk, akkor a háztartási munka a kettőnk dolga. De ha én nem dolgozom, mert gyereket nevelek, vagy épp nincs munkám, akkor az én dolgom a háztartás vezetése és rendben tartása. 

Az angol nők, ha családot alapítanak, akkor sem mondanak le a karrierről. Nem maradnak otthon 2-3 évig, mint Magyarországon, nyilván ehhez a szociális támogatási háló is közbenjárul. Skandináviában extrém rövid ideig jár a gyes. Ott gyakran a férfi marad otthon, ha ő keres kevesebbet. Amerikában 40-60 százalékban keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak. 

Itthon a férfi (és a nő is) szarul fogja magát érezni, ha ő keres kevesebbet, mint a nő. Kivéve akkor ha mindkettőjük fizetése magas, és úgy keres többet a nő, hogy a különbség elenyésző. Akkor talán nem számít. Köszönöm szépen a beszélgetést!