Nemrég tértem vissza egy hathónapos dél-amerikai utazásról, aminek az elején úgy döntöttem, hogy spórolási célzattal megpróbálkozom a CouchSurfinggel, amivel korábban minimális tapasztalatom volt Európában. Ami alapvetően rossz volt. Így aludtunk például egy vasfogú bányarémnél Rigában, abban a városban, amelyiknél még nem láttam erősebbet az egy négyzetméterre jutó jócsajok terén, szóval ez kb. olyan volt, mintha egy szépségversenyen pont a 60 éves takarítónő kezdene rád kacsintgatni. Ráadásul a vasfogúnál nem volt bekötve víz, így a 35 fokos nappalok és a szétpiált esték után minimálisra csökkent esélyeinket sem tudtuk megragadni, hogy kihasználjuk a városban rejlő potenciált.

Aztán emlékszem arra a brazil csajra, aki az egyik budapesti lakótársamnál töltötte el a Budapest megismerésére szánt 15 óráját. Ebbe belefért, hogy ivott egy sört a Jelenben, majd másnap kisétált a Dunához, aztán folytatta útját, hogy megvalósítsa a tervét: 29 város meglátogatását 27 nap alatt. Az ilyen viselkedészavaros, maguk elé értelmetlen célokat kitűző, és azokat szüntelenül hangoztató idealisták mellett tapasztalataim szerint az olyan arcok alkotják még a couchsurferek többségét, mint az a trosmöi asztalos, akinél pár napot laktunk.

Az ötfős, kizárólag kanokból álló crew-nkon kívül minden este érkezett hozzá egy csaj, és nem is az volt a furcsa, hogy mindegyiket megkúrta, hanem az, hogy már a csajok megérkezésekor is teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez fog történni, olyan, mintha szexrandira érkeztek volna. Szóval európai tapasztalataimat nagyjából úgy tudtam összegezni, hogy a CouchSurfing modellje alapvetően működésképtelen a kereslet-kínálat aránytalansága miatt: aki fogadja az embert, az mindig meg akarja baszni vagy beteges ideológiáit akarja terjeszteni, aki meg valakinél lakni akar, annak az egyetlen célja az, hogy ne kelljen fizetnie a szállásért, és ezen még az sem változtat, ha néha bevállal egy kúrást. 

Amikor Dél-Amerikában voltam, gondoltam, teszek még egy próbát, hátha itt nem annyira opportunisták az emberek. Mivel én arra mentem, hogy ingyen lakjak, nem is nagyon érdekelt, hogy fiú vagy lány lesz a hostom. Először az argentínai Barilochéban próbálkoztam: egy teljesen normális srácnál töltöttem el két estét. A csávó nem sok érdeklődést tanúsított felém, beszélgettünk öt-tíz perceket, akkor is inkább én kérdezgettem. Ez picit furcsa volt, de egyben kényelmes is, mert nem kellett alkalmazkodnom hozzá, és azt sem kellett hallgatnom, hogy mennyire fontos neki a világbéke. Összességében azért nem igazán értettem, hogy miért jó neki az, hogy nála lakom (viszont néhány nappal később kiderült). 

Ezután átmentem egy kis faluba, ami egy nemzeti parkban volt. Egy srácnál laktam ott is, aki kijött elém a buszmegállóhoz. Puszival köszönt, aztán letettük a cuccomat az erdőszéli házában. Elmentünk sétálni, és lelkesen mesélte, hogy holnap nem dolgozik, ezért el tud kísérni a holnapra tervezett túrámra. Beszélt arról, hogy tíz évig együtt volt a párjával, de nemrég szakítottak, ezért költözött le vidékre. Este csinált nekem vacsorát, vett nekem sört, de eszembe sem jutott, hogy a helyzet nem az, aminek én gondolom. Aztán amikor este 10 felé elkezdtem netezni. Nézegettem a CS-es leveleimet és mondtam neki, hogy a csaj, aki a következő állomásomon fog fogadni, eléggé szukásnak tűnik. Akkor mintha picit meglepődött volna, és következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

- Kérdezhetek valamit? – kérdezte.

- Persze.

- Te nem buzi vagy?

Hangos felröhögés részemről.

- Dehogyis!

Ezután 10 mp csönd. Ennek az első öt másodperce nem tudom, mivel telt, de a második öt másodpercére már határozottan emlékszem: ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon ezt miért kérdezte tőlem, és nagyjából rá is jöttem, szóval visszakérdeztem, pedig érzetem, hogy nem akarom:

- Miért, te? 

- Én igen.

Szóval ott voltam a világ faszán, egy egyedül élő buzival az erdő széli házában este 10-kor, és elkezdtem picit kellemetlenül érezni magam. Meglepetésemben valami nagyon hülye kérdést tettem fel. Talán az volt, "hogy ez akkor most para?" Mint kiderült, azért hitte, hogy az vagyok, mert ismerte az előző hostomat Barliochéból, aki szintén az volt (ugye ezt én tőle tudtam meg, és a furcsa viselkedésére is magyarázatot adott). A csávó tök normális volt, mondta, hogy semmi gáz nincs, nem azért fogadott stb., mindenestre picit furcsa volt elkezdeni megint arról beszélni, hogy neveznek egy adott gyümölcsöt spanyolul, vagy hogy milyen olcsó a rezsi Magyarországhoz képest. Mondjuk aznap este egy annyira rémisztőt álmodtam, mint még soha.

Aztán másnap persze nem lett semmi a közös túránkból, én meg persze megfogadtam, hogy soha az életben nem fogok CS-ezni.