A mostani huszonnégy és huszonötödik vendégem Philipp Paeslack (21 éves, 13 pozitív CS ref) biológia szakos egyetemista és Leonard Kirn (21 éves, 9 pozitív CS ref) orvostanhallgató Marburg városából, Németországból származnak és jelenleg Berlinben élnek. Egy 2000 km-es jótékonysági stoppolási versenyen vettek részt. Az útvonaluk: Drezda-Krakkó-Zamość-Lviv... Na itt, azaz az ukrán határnál kellett feladniuk versenyt, mert Leonard otthon felejtette az útlevelét. Az egész verseny alatt sátoroztak, később eljutottak Erdélybe, majd onnan stoppoltak Budapestre.
A Tömörkényi utcai buszmegállóban találkoztunk 21.30-kor. Philipp üdvözlésképp megölelt, amibe kissé beleszédültem, majd az első sokk után igyekeztem visszatartani a lélegzetemet a másik srác öleléséhez. Az első párbeszédünk az alábbi módon zajlott:
Én: Szevasztok srácok, Rita vagyok, nem bántásból mondom, de ha hazaérünk, mindenképp le kell zuhanyoznotok! - Mire a fiúk: Eddig senki nem mondta, hogy büdösek vagyunk, ennyire érezni? - Én: nagyon.. és hát milyen lehetett a sofőrnek, aki ma Budapestre hozott titeket..? - Philipp: Hát végül is 7 napja nem zuhanyoztunk.
Hazaérkezésünk után azonnal adtam mindkettőjüknek törölközőt és gyorsan megmutattam merre van a fürdőszoba. Mire mindketten végeztek egy-egy hideg sör várta őket a teraszomon. Még nem láttam egyszerre két kivirágzott és elégedett embert, akiken ekkora változást okozott volna egy zuhany. Jeleztem is nekik, hogy most már minden rendben van, már jó illatuk van. Az általam elkészített vacsora után megmutattam nekik a mosógépemet is, amibe boldogan pakolták be a három hét alatt felhalmozott koszos ruháikat. Este kicsit úgy éreztem magam, mint aki segített két hajléktalannak.
Miközben előkészítettem a kanapét, meg kellett kérdeznem a következő kellemetlen kérdést: No offense guys, but are you gay? Az okom csupán annyi volt a kérdéshez, hogy a kanapém lecsukható verzióban csak 140 cm széles, és még soha nem hostoltam két heteroszexuális fiút egyszerre: a szobájuk fekhelyeit az esti szendergéshez elő tudom készíteni meleg pár és csak barátok verzióra is. A fiúk határozottan tiltakoznak, hogy ők abszolult nem melegek, majd némiképp már feloldódva Philipp azzal folytatta, hogy akkor most ők büdösek és buzik is egyben?
Kiültünk a teraszomra és elmeséltek pár vicces hitchhiking élményüket. Például voltak Domahidában, Erdélyben és meg vannak róla győződve, hogy ők az első turisták a világon, akik azon a településen jártak. Mondtam nekik, hogy ez valószínűleg nem így van.