2012.06.19. 11:07

Kínai jövő

china.gifHetedik és nyolcadik vendégeim két 21 éves diáklány Yue Liu ás Ye Tian Kínából, Xi'an és Tang shan városból. Este érkeztek Bécsből és másnap este mennek tovább Milánóba. 4 éves egyetemi képzésre járnak, hogy portugálul tanuljanak. Három év otthon és egy év Portugáliában a Coimbra-i Egyetemen. Az ok annyi, hogy számtalan nagyvállalat működik Kínában, amiknek erős érdekeltségei vannak portugál nyelvet beszélő országokkal, például Brazíliával, Angolával stb. Ezeknél a vállalatoknál szeretnének később elhelyezkedni. 21 évesek és ennyire tudatosan tervezik a jövőjüket. A lányok elképesztően kedvesek és egyben visszafogottak voltak. De a tartózkodásuk semmikép se az itteni értelemben értendő, azaz nem zárkózottak. Végtelen elegancia volt az egész lényükben és minden mozdulatukban és mondanivalójukban. Megtudtam tőlük, hogy ha egy kínai családnak gyermeke születik, és az lány vagy van valamilyen betegsége, akkor lehet vállalni adómentesen második gyereket. Ha a második gyermek is lány, akkor nem lehet több gyerekük. A mandarin nyelv írását már az óvodában elkezdik tanulni. Valamint ha 40 fok felé emelkedik nyáron a hőmérséklet, akkor a kínaiaknak nem kell bemenni dolgozni a munkahelyükre. 

Az angoljuk jó, de talán soha ennyit életemben nem kérdeztem vissza azt a mondatot: Could you repeat that, please? Nagyon nehezen volt érthető a kínai akcentusuk. Az egy éves coimbrai tartózkodásuk alatt ellátogattak 10 országba és 17 városba a couchsurfing segítségével. Az egyik lány Xi'an a tapasztaltabb couchsurfer (a baloldali lány a képen), mindig valamelyik barátnőjével utazik. Norvégiába, Osloba utazott először a CS használatával. Egy idős férfi volt a hostja, aki messze lakott a belvárostól. A fülében 7 fülbevaló volt, és minden este elment egy bárba mulatni. Három alkalmazottja volt otthon. Xi'an a nappaliban aludt egy matracon a földön. A vendéglátója nappal bevitte minden nap a városba és megmutatott neki mindent, esténként vacsorát főzött. Számtalan hasznos tanácsot adott. Nagyon sokat tudott Kínáról, többet, mint Xi'an, sokat beszéltek a kínai politikáról, emberekről, kultúráról.  

Photo1 (17).jpgXi'an szerint a legfontosabb tanácsok, amit szerinte figyelembe kell venni, ha te utazol valakihez vagy épp befogadóként vagy, hogy mikor keresel egy hostot, fontos, hogy a profilját nézd meg alaposan. Hogy ő mit szeret és mit nem szeret. Mikor írsz egy kérést, nagyon udvariasan fogalmazz, le kell írnod az időpontot és hogy miért őt választottad. Az együtt töltött idő alatt igyekezz minél több mindent megosztani. Nem tudhatod, hogy később hol fogsz vele találkozni és mikor lesz szükséged rá. 

Tang shan-nak én voltam az első hostja. A szüleik állításuk szerint nem aggódnak értük. Hogy miért? Mert semmi szükség nincs az aggodalomra. Az est végén megkértek rá, hogy mutassam meg a cannes-i fotóimat, elővettem a dobozt, mikor egy távol keleti hölgyhöz értünk - ami az egyik kedvenc fotóm - jeleztem, hogy fogalmam sincs ki ez, azért fotóztam le, mert csodaszép nő. Ők közben sikoltoztak a lelkesedéstől és közölték velem, hogy ő Li Wen, Kína egyik leghíresebb énekesnője. Ezzel egy kerek 10 éves rejtélyt oldottak meg nekem. 

A thank you giftjük egy gyönyörű kínai evőpálcika volt mandarin szöveggel az oldalán, egy csokoládé és egy coimbrai egyetemi képeslap. Valamint a kérésemre leírták a nevemet mandarin nyelven. A nevem jelentése mandarinul: szép és sikeres. Photo1 (16).jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr774597335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása