2017.04.15. 22:11

Egy magyar orvoscsoport önkéntesen és térítésmentesen gyógyít rászorulókat. Hallottál már róluk?

Reggel 05.45-kor volt a találkozó az Oktogonon, ahol Dr. Szalai László, a Hajnalfény Egyesület vezetője felvett egy bőrgyógyász társaságában. Abaújszántóra, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba (valójában egy falu) utaztunk Tokaj-Hegyaljára, ahol az orvoscsoport szűrővizsgálatokat végzett a helyi lakosságon.

Az orvoscsoport 12 éve dolgozik együtt, az első 11 évben a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt működtek, ami az ellátmányt és a finanszírozást biztosította a számukra. Magyarországi mélyszegénységben élő falvak lakosságának szűrése az egyik kiemelt célpontjuk, valamint külföldi és magyar katasztrófasújtotta területek megsegítése. Az orvoscsoport egy évvel ezelőtt egy saját egyesületet hozott létre Hajnalfény néven, hogy gyorsabban reagálhassanak és függetleníthessék magukat. Korábban gyakran előfordult, hogy a világ különböző pontjait ért katasztrófákra nem tudtak időben reagálni, mert amíg a kérvényezett repülőjegy engedélyeztetése tartott, addig más orvoscsoport elutazott oda, és úgymond lekésték a lehetőséget. Részben emiatt is találták ki, hogy saját Egyesületet alapítanak saját finanszírozási rendszerben, hogy kiküszöbölhessék a fenti nagy szervezeten belüli lomhán lassú logisztikai problémákat. A másik ok pedig a függetlenség volt. 

Az orvoscsoport tiszteletdíjat nem vett és nem vesz fel a munkájukért, de az adományok és a saját maguk által befizetett tagdíjak mostanában fogytak el, amit a benzinköltségre, és a szűréshez szükséges alapanyagok megvásárlására fordítottak. Jelenleg részt vesznek önkormányzatok által összefogott szűrővizsgálati programban, ahol maguk a települések pályáznak és az orvosi szűrőprogramot majd a Hajnalfény látja el. Ezen lehetőségek a jövőben már biztosíthatnak a költségek finanszírozásán felül tiszteletdíjak kifizetését is. Természetesen 'nem erre utaznak', hogy pénzért dolgozzanak, bár nem mintha ördögtől való dolog lenne pénzt kérni az orvosi munkáért.  

20170407_122735.jpg

Ha csak a saját szakmámat nézem, örömmel ingyen is segítek más rendezvények szervezésében, de már nem tenném havi rendszerességgel éveken keresztül. Ők még is megteszik, mert nekik hivatásuk van, nekem meg csak szakmám. Az esetenkénti fizetett munka viszont nagyobb kedvet csinál az év többi részében elvégzett önkéntes és térítésmentes munkához.

Két és fél óra vezetéssel leértünk Abaújra, ahol a polgármester egy kávéval fogadott minket, majd átmentünk egy annak idején mozinak épített helységbe, ahol a csapat kipakolta a felszerelését. Végeztek szemészeti szűrővizsgálatokat, és a helyszinen lehetőség volt rendkívül kedvezményes áron komplett szemüveget rendelni. A második és harmadik asztalnál általános orvosi szűrővizsgálatokat végeztek, a bőrgyógyász és Enikő, neurológus rezidens doktornő meghallgatta a látogatók szivét, légzését, vérnyomást mértek, torkot és szájüreget vizsgáltak. A bőrgyógyász átvizsgálta a látogatók anyajegyeit is. Mindannyian általános orvosi ellenőrző kérdéseket tettek fel mindenkinek, és komolyabb felmerülő problémáknál tanácsokkal látták el további szakorvosi vizsgálatokat javasoltak a betegeket. A negyedik asztalnál János, ortopéd sebész rezidens pedig fogmosást tanított a gyerekeknek és vércukor szintet mért a felnőtteknek. Én is megmérettem a sajátomét: 4.7. A vérnyomásom pedig 120/79 volt. 

20170407_103555.jpg

A 09.00-től 16.00-ig tartó rendelési napon 65 látogatónk volt, ebből két általános iskolai osztály gyerek. Nekik volt külön újraélesztő tanfolyam is, ezen én is részt vettem. Remélem nem kell kipróbálnom, de már nem lennék tehetetlen, ha valaki összeesne előttem és nem lélegzene. (Előfordult már ilyen, de akkor csak mentőt hívtam, és álltam bénán a beteg előtt, amíg meg nem érkeztek.) A 65 látogató pedig őszintén hálás volt azért, hogy különböző szakorvosi ellátásban részesülhettek ingyenesen és várakozás nélkül TB kártya felmutatása nélkül. Sajnáltuk, hogy a környékbeli polgármesterek nem jöttek át megnézni a szűrővizsgálati-napot, ami után ők is meghívhatták volna az Orvoscsoportot a saját falujukba.

Abaúj polgármesterétől kaptunk ebédet, vacsorát és egy közeli vendégházban szállást éjszakára. 18.00-kor meghívásra elmentünk egy szintén közeli pincébe borkóstolásra, ahol egy nagyon okos agrármérnök borász bevezetett a tokaji borok világába, nem csak kóstolásokon keresztül, hanem elmesélte hogyan működnek, milyen mezőgazdasági problémákkal küzdenek, hogy zajlott az aszusodás, miben más az ő hegyvidékük, mint a többi. 

A jelenleg közel 12 orvosból álló orvoscsoport tagjai rotálódnak, van aki néhány évre csatlakozik önkénteskedni, van aki a kezdetektől tag, van aki eltűnik egy időre, majd később visszatér. A munkájukban többek között az is tiszteletreméltó, hogy amellett, hogy ingyen teszik, mindezen napok a szabadságuk terhére megy. Mondtam a bőrgyógyásznak, miután épp megpihent a gyerekcsoport látogatása után, hogy - Ez a rendszeres önkénteskedés jól mutat az önéletrajzban. - mire jött a válasz egy legyintéssel: - Ugyan már, senkit nem érdekel.

20170407_120329.jpg

Azért csinálják mert azon kívül, hogy hivatásként tekintik az orvosi munkájukat, és szívből gyógyítani akarnak, ez a kis csoport egy jól összeszokott szoros baráti társaság is. A vidéki és külföldi szűrővizsgálati vagy mentő utak, egyben baráti kiruccanások is. A vezetőjükre, Dr. Szalaira néhányan közülük mentorként, és rajongással tekintenek. Amíg bármilyen más baráti társaság utazásai egész nap a pihenésről, sportról, vagy akármiről szólnak, ezek az orvosok napközben melóznak 7-10-12 órát szünet nélkül a betegeken, és csak este lazítanak le. 

A neurológus és ortopédsebész pár félbehagyta a rezidensképzést 3 év után, és átigazoltak egy gyógyszergyárba dolgozni, ahol orvosi munkát végeznek. Az ő problémájuk annak idején az alacsony fizetés volt, és ellenezték a paraszolvencia-rendszert. Szeretnének akkor visszatérni, ha ez megváltozik, ami nyilván nem fog. A majdnem neurológus lány jó érzi magát a gyógyszergyári kutató munkájában, ő eredetileg PHD fokozatot is szerzett, és mindig kutatóként gondolt magára, mint klinikai orvosra. Az ortopéd szakorvos srác hajlik arra, hogy később visszatérjen a rezidensi programba, és szakvizsgázzon, majd gyakorló traumatológus legyen akár alacsony fizetésért is boríték elfogadása nélkül. Ők egyébként az orvoscsoporton keresztül ismerkedtek meg. Számukra ez az orvoscsoportososdi külön jó, mivel jelenleg csak ilyen mentő/szűrővizsgálat-önkéntes programokban foglalkozhatnak újra betegekkel. 

Dr. Szalai László szemészorvos már az orvosi egyetem alatt is Máltázott, majd a szakvizsga után dolgozott franciaországi kórházban, majd pár évvel később hazajött, mert itthon akart gyógyítani. Budapesten a Budai Irgalmasrend Kórházban osztályvezető főorvos, és a Maros utcai szakrendelőben szemész. A bőrgyógyász és mentőorvos hölgy is a kórházi munkahely mellett még két másik magánintézményben dolgozik. Valahol azt látom, hogy ahhoz, hogy egy tiszességes fizetést elérjenek, két-három munkahelyre kell elszegődniük. És emellé kell beleférnie még a családnak, a barátoknak, és a magukra fordított időnek. Na meg a Hajnalfénynek. 

20170407_120302.jpg

Gyerekkoromban gyakran nem értettem, hogy miért megy valaki tanárnak, ha nem szereti a gyerekeket. Mivel voltak olyan tanáraim, akik rühelltek bennünket, utáltak tanítani és rosszul bántak velünk. Egyszer pont ezért kaptam igazgatói intőt, mert az osztály előtt megkérdeztem az egyik tanáromat 13 évesen, hogy nem értem miért tanít, ha nem szeret minket. 27 évvel később is azt gondolom, hogy tanárnak csak az menjen, aki szereti a gyerekeket, és okítani-nevelni akarja őket, aki alapvetően szereti a hivatását. Van érzéke az egyéniségekhez, tud különbséget tenni jó és rossz között, és felismeri, hogy nem minden gyerekre érvényes ugyanaz a tanítási metódus. Azaz különleges igényű gyerekekkel akár külön foglalkozik.  

És ugyanez vonatkozik az orvosokra is: háziorvos csak az legyen, aki szereti a betegeket. És szakorvos is az legyen, aki amellett, hogy magára az adott betegségre koncentrál, figyelembe veszi magát a pácienst, azaz az embert mögötte. Jesszusom, hány olyan orvossal találkoztam ár, aki utálta a betegeket.. És közben megértem azt is, hogy nincs idő pszichológusnak lenni, és minden egyes betegnél külön foglalkozni a lelkivilágukkal is. A Hajnalfény Egyesületben dolgozó orvosok egytől egyig elkötelezett, kiváló és elhivatott szakemberek. Így lettek összeválogatva :-)

Lenn Abaújban, mivel néhány mobilos fotó elkattintásán kívül nem volt más dolgom 8 órán keresztül, csak figyeltem hogyan dolgoznak, hogyan kommunikál a 4 orvos a betegekkel. Ami mindannyiuknál megvolt, hogy kedvesen, udvariasan és mosolyogva, mély figyelemmel fordultak a páciensekhez. Ha valakinek komoly problémája volt, azokkal hosszan és szuggesztíven elbeszélgettek. A gyerekekkel viccelődtek és nevettek. A majdnem neurológus doktornő munkájára láttam rá a legjobban, aki amellett, hogy egy elképesztően szép nő, szeretet és odaadás sugárzott belőle, amikor a betegekkel foglalkozott. A majdnem traumatológus vőlegénye végig a gyerekekkel foglalkozott, és nagyon élvezte. Tipikusan az a férfi, akinek minimum 3-4 gyerek való, és legalább olyan jó apa lesz, mint orvos. 

Dr. Szalai László asszisztense, Szilvia szintén segített a szűrésben a szemészeti ellenőrzésre látogató pácienseknek. Szilvia lassan 15 éve foglalkozik a látszerész szakmával, és elkötelezett híve az önkéntességnek és az Egyesületüknek. Ő felel a Hajnalfény Orvoscsoport Egyesület adminisztrációs feladataiért is. 

László doktor és Szílvia folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, ahol biztosítva vannak a megfelelő körülmények és mehetnek gyógyítani. A támogatói forrásaikat felélték, szükségük van új támogatókra, akik akár magánszemélyek, akár szervezetek, és örömmel segítenék őket eszközökkel, szolgáltatásokkal vagy anyagiakkal. A Facebookon itt találhatjátok meg őket. Többek között rájuk férne egy jó önkéntes social media manager és nem ártana nekik egy szép honlap sem. Ha bármilyen felajánlásotok van a számukra, írjatok nekik direkt üzenetet az FB oldalon keresztül.  

Kövess Facebookon is.  

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr3312411877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása