A Night Run szimbolikusan fontos futóverseny az életemben. Két éve kezdtem el futni és tavaly júniusban ez volt életem első futóversenye, 12 km-es távon indultam. A versenyfelkészülés alatt alakult ki az isiászom, de annyira részt akartam venni rajta, hogy nem mondtam le, pedig a rheumatológusom és a családom is könyörgött, hogy ne menjek, baj lesz belőle. Omenszerűen az egyik Facebookos ismerősöm bejósolta, hogy kerekesszékbe fogok kerülni, ami valóban megtörtént a verseny utáni második hétben.
Azaz ezzel a versennyel kezdődött minden. Nem a Night Run okozta a porckorongsérvet, mert már a sérvvel futottam le végig, de a lebénulást a versenynek köszönhetem. Idén márciusban megműtöttek, és utána 4 hónapig a sebészem eltiltott a futástól. Az eltiltást "betartottam", azaz havonta csak egyszer kocogtam picit, csak, hogy kicsit jobb legyen a lelkemnek. A műtét 10. napja után kiengedtek a kórházból, és minden nap elmentem gyalogolni, majd a hatodik héttől gyorsgyalogoltam hetente háromszor a Margitszigeten.
Időközben lett egy sorstársam, akit előttem egy hónappal műtöttek szintén az Országos Gerincgyógyászati Központban. Június elején rámírt a Facebookon, így ismerkedtünk meg. Zsófi korábban élsportoló volt, röplabdás, néhány éve abbahagyta a versenysportot, és edző lett. A komoly rendszeres sportolást a sérve szakította félbe, és örült az invitálásomnak, hogy járjon velem hetente kétszer a Margitszigetre gyorsgyalogolni. Zsófinak is rettentő fontos a sport és a tudatos táplálkozás, nagyon inspirálóan hat rám. Ő engem rokitársnak hív. (Rokkant sorstárs).
Letelt a négy hónap július 8-án, én július 3-ától elkezdtem a felkészülést. Eleinte 1 km futás/1 km gyorsgyaloglás váltásokkal tepertem végig a szigetkörön. A második héttől már végigfutottam. Nem volt sok időm, összesen 20 napom. Egyetlen egyszer sikerült belegyaloglás nélkül végigfutni a szigetkört, de ez még mindig nem volt 7 km. Öszesen hatszor mentem el kocogni ezidő alatt.
Egészen a végéig nem neveztem a versenyre, mert nem tudtam, hogy képes leszek-e lefutni a távot. Csütörtökön döntöttem el, hogy megyek és pénteken regisztráltam személyesen a BalatonMan boltjában. Elsétáltam otthonról hozzájuk, leperkáltam a 8000 Ft-ot a 7 km-es távért. Minden távhoz technikai futópólót adtak. Én S-eset kértem, ami kicsit nagy volt rám, pedig nem XS-es a méretem, valószínűleg elméretezték a számozásokat. A rajtcsomaghoz járt chippel ellátott rajtszám, technikai póló, Twix csoki, energia gél, müzli, porcerősítő rágótabletta minta, egy újság. A Twix csokit beraktam a hűtőbe, hogy majd megkapja a keresztlányom szombaton, de aztán befaltam ma délután. Ajaj, ennyit a ketó-diétámról mára.
Tavaly 12 km-t futottam, de idén nem kockáztattam meg felkészületlenül ekkora távot. A családomnak és a barátaimnak nem jelentettem be, mert tartottam a lecsesző reakcióktól. Egyedül a keresztlányommal beszéltem meg, mert szerettem volna ha vár a befutónál, ahogy tavaly is tette. Mikor megkértem rá azonnal belement, de előtte feltette a keresztkérdéseit, hogy szabad-e már futnom, megnyugtattam, hogy igen. Megbeszéltük, hogy odajön kb. 22.30-ra a Finish kapuhoz.
Pénteken nem mentem el futni, csak a 70 perces gyógytornaprogramomat csináltam végig, és szombat reggeltől fogva rettentően izgultam. Délután próbáltam aludni egyet, de nem ment. Este 18.00-kor már felvettem a futómezemet. 20.00-kor bekészítettem az energiaitalomat, és elindultam a versenyre busszal. 21.00 előtt találkoztam Puskás Leventével, volt főiskolai csoporttársammal a versenyközpontnál. Levente amatőr futó, de fantasztikus eredményekkel: 1 óra 25 perccel futja a félmaratont és 3 óra 2 perccel a maratont. Nincs edzője és hetente kétszer fut. Ő most félmaratonra nevezett be. Egyszer jött el velem futni még tavaly, de gyakorlatilag gyalogolt az én futótempóm mellett. Én meg rettentő szarul éreztem magamat, hogy visszatartok valakit.
A Night Runról idén elmondható, hogy egy tökéletesen megszervezett futóverseny. Maximálták a létszámot 3500 főben, hogy ne legyen kényelmetlenül nagy tömeg. 7, 12, 21, és 42 km-es távokra lehetett nevezni 6-9000 Ft közötti nevezési dijakkal, ami jelentősen olcsóbb, mint a BSI tömegversenyei. Volt elég mobil WC, tavaly harmadennyi, akkor volt is nagy morgolódás emiatt. Most pont annyit tettek ki, hogy gyorsan lepörögtek a sorbanállások. A különböző versenytávban indulókat 10 perces csúszáskülönbségekkel indították egymás után.
20 perccel rajt előtt a nővérem felhívott és lecseszett a futóverseny miatt olyan stilusban, hogy gyorsan rövidre zártam a beszélgetést, és nem magyaráztam el neki, hogy a sebészem már megengedte, hogy fussak. Igazán az volt vele a bajom, hogy negatív energiákat küldött vele, amire igazán nem volt szükségem a verseny előtt. Ezt közöltem is vele, majd rátettem a telefont. Kisvártatva jött a keresztlányom üzenete, hogy nem is engedi be a nővérem a versenyre, így nem fog várni a befutónál. Ezt nagyon szomorúan vettem tudomásul, mert nagyon jó érzés ám, ha valaki, akit (a legjobban) szeretsz, vigyorgó büszke fejjel vár téged a kapunál és a nyakadba ugrik.
A verseny előtt felhajtottam az energiaitalomat, bekaptam az L-carnitinemet és elektrolit tablettámat (kálium-magnézium), kiszaladtam még egyszer a WC-re, majd iszkolás volt vissza, mert 3 percen belül az én távom rajtolt. Hangosbemondóban műsorvezető biztatott minket, remek hangulatot teremtve. Mindenhol zene szólt. Az első 2 km kemény volt, fel kellett futni a Várba. Szép lassú 8'18 és 7'52 p/km átlagsebességgel kocogtam fel, tartalékolva az erőmet, és a tömeggel egyébként is nehézkes lett volna gyorsabban haladni az elején (nem mintha képes lettem volna rá). Utána a hűsítő és hálás lefelé futás volt, addigra már felhígult a mezőny, kényelmes távolságba suhantunk egymás mellett a versenyzőkkel. A harmadik-negyedik kilométer körül értünk vízszintesbe, én pedig 6'58 majd 7'03-as sebességbe.
Az ötödik kilométernél volt az első és számunkra az egyetlen frissítő pont. Itt látszik is az időmön a megállás (7'40 perc/km). Nos itt adtak ásványvizet, kólát, izotóniás italt, banánt, szőlőcukrot, különböző kekszeket, gyümölcsöket, energia gélt és energia desszertet. A BSI nagy versenyein a Vivicittán és Wizzair félmaratonokon, ahol 15-30 ezer fő fizeti be a dupla ennyi nevezési díjat, csak víz, izotóniás ital, banán és szőlőcukor van. Ebből az utolsó három csak a frissítőállomások egy részén, a versenyzők szerint pedig az izotóniás ital az elején elfogy. Sporolás mindenek felett!
Én ebből vizet, kólát, izotóniás italt, energia gélt, és energia desszertet vettem magamhoz, és mindet befaltam. Adtam egy óriási löket szénhidrátot atombombát magamnak, amire hihetetlenül reagált a szervezetem, mivel hatodik hete napi 25 gramm szénhidrát a limitem a keto-diétám miatt. Konkrétan azonnal felszökött az agyamig a cukor, az inzullinlökettől bepörgött a vérem és az izmaim, és mindez felgyorsította a tempómat is. Minden korábbi fáradságom elillant, simán tudtam volna még ugyanennyit futni.
Ja igen, a poharakat vittem magammal, mert nem volt szemetes, majd a fordulópontnál, amikor újra elhagytam a frissítő pontot, akkor letettem az asztalukra. Elég gáz lett volna pont tőlem, ha eldobom az úton, ahogy a többi futó tette. A fordulónál hangosbemondóban biztatott minket Markocsán Sándor, többszörös magyar bajnok futó, Runner's World újságíró, Nike futó klub edző, aki kb. 15 évvel ezelőtt tartozott egy korábbi társaságomhoz. Lepacsiztam vele, majd hallom, ahogy A Világ Második Leghíresebb Producerként üdvözölt is a versenyzők között. (Ez egy régi poén volt a társaságunkban, amikor még filmproducerkedtem). Visszafordultam erre és egymásra nevettünk.
Az utolsó kettő km-ben ugyan nem gyors tempóban (7'28, a hetediket nem mérte, mert nem lett teljes km), de lazán és energiadúsan futottam tovább. Ha megpróbáltam gyorsítani, azonnal bejelzett a derekam, ettől addig vettem vissza a tempót, amíg újra eltünt a fájdalom. Hamarosan a befutó útra érkeztem, és hallom, ahogy mondogatják be a befutók nevét. Arra gondoltam, hogy biztos mindenki ismert futó (de akkor miért csak most futnak be?), hogy a műsorvezető megismeri őket. Közben gyerekekkel pacsiztam le, akik biztatva és nevetve tették ki a praclijaikat. Már csak kb. 50 méterre volt a cél, felgyorsítottam, és hallom, ahogy az én nevemet mondja be a műsorvezető, és gratulál is hozzá. What the Fuck! Aztán leesett.. nézik mindenki rajtszámát, és vélhetően számítógép dobálja ki egy asszisztensnek, hogy a szám kihez tartozik. Hát így. Szívből gratula ehhez a szervezőknek, mert nagyon büszke érzés ám hangosbemondóban hallani a nevünket. Ez se volt tavaly.
Átléptem a befutó vonalat, lefotóztak és gratulálva a nyakamba akasztották az érmet. 7'30-as perc/km átlagsebességgel futottam végig a távot. Tavaly az isiásszal, az enyhén begyulladt porckorongsérvemmel 6'46-os átlagsebességet produkáltam 12 km-en.
Következett a szintén gyors sorbanállás az üveg borért, üdítőért és ásványvízért. Én a borért álltam sorba, majd a vizes asztalhoz mentem és legurítottam 3 nagy pohárral a jéghideg ásványvízből. Tavaly egy nagy palack meleg vizet adtak. Most ezt is jobban szervezték meg. Hibátlan, profin szervezett futóverseny.
A verseny után készült rólam néhány fotó, közben Zsófi írt rám, hogy kérdezze minden rendben ment-e, meg persze gratulált hozzá. Hazasétáltam egyedül, elhagyva az ötödik kerület puccos bulizós környékét. Kicsit másképp néztem ki a szétesett arcommal, nyakamban az érmemmel, mint a kikent kiöltözött csajszik. A vasárnapi ébredéskor semennyire nem fájt a derekam. Kibírták a futást a csavarok gondtalanul.
Szintén a BalatonMan szervezésében 2016. szeptember 3. Family Run verseny, 10.5 km távot futok a Városligetben.
Kövess Facebookon is.
