Vettem Mariatól egy szappant, arcradírt és éjszakai hidrataló krémet 20 Euróért. Utána összepakoltam és elmentem a környékre sétálni, mielőtt átköltöznék az új hosztomhoz. A környék tele van girbe-gurba kacskaringós utcácskákkal és remek kávézókkal, energiafeltöltésként ittam egy finom lattét az utca végén található kávézóban, ahol kerékpárok tartják az asztalokat.

Maria tanácsára felsétáltam a hegy tetejére, hogy megnézzem a thesszaloniki kilátást. Felértem a tetejére, de mindenhol csak szeleteket láttam, egyben nem lehetett látni a tengert, mivel a hegy teteje is be van építve teljesen. Gondoltam lennie kell valahol egy jól elrejtett titkos pontnak, ahol szabad kilátás terül a városra.

Egy ötvenes jól öltözött férfi épp a kocsijához lépett, gyorsan odaszaladtam hozzá és megkérdeztem hol fényképezhetnék. Nem értett angolul, mondta, hogy nem segíthet. Mondtam neki, hogy nem baj, elmagyarázom. Felényújtottam a kamerát, majd a tengerre mutattam. Erre azt hitte, hogy magamról akarok egy fényképet, segítőkészen a kamerám felé nyúlt. Mondom nem nem! Én fotózik tengert. Hol? (me - picture- sea- where?) Majd az utca két irányába mutattam kérdőn. Ekkor megértette. Rámnézett, gondolkodott, pár másodpercig fürkészte az arcomat, majd intett, hogy kövessem. Átmentünk az utcán, a kulcsával kinyitotta egy ház ajtaját, bement és beszélt valakivel. Utána kijött és jelzett, hogy menjek be. Nagyon meglepődtem, de követtem. Egy álmos ötvenes hölgy jött ki pongyolában. A férfi utána azonnal elsietett. Ottmaradtam a házban a nővel, néztük egymást. Na gondoltam ez érdekes lesz. 

A hölgy azonnal bemutatkozott, hálistennek ő már beszélt angolul. Levettem a cipőmet és utána mentem. A ház négy szintes volt, felmentünk két emeletet, és kimentünk a teraszra. Onnan már fantasztikus kilátásban volt részem. Vadul fényképezni kezdtem.

A hölgy megkérdezte, hogy kérek e kávét. Kértem egy pohár vizet. Ekkor magamra hagyott. Pár perc múlva visszajött csinosan átöltözve, egy üveg hideg vízzel és saját készítésű süteménnyel. Leültünk az asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. 

A hölgy építész, a férje is az, de ő városi építész, azaz a kormánytól voltak megrendelései középületekre. Nemrég nyugdíjaztatta magát a válság miatt. Van három felnőtt fiúk, mindannyian egyetemisták, ebből ketten külföldön tanulnak. A legfiatalabb még otthon lakik. Pár éve voltak néhány napig Budapesten, és nagyon szerették. Valamelyik ötcsillagos hotelban laktak a Lánchíd környékén. Lelkesen mesélt róla, hogy milyen szép volt a Dunára néző kilátás a szálloda teraszáról. Hát mondom, én inkább az ő kilátását írigylem a teraszukról. Mondta, hogy jah, nem rossz, de hát a Duna is igazán gyönyörű. 

A hölgy eszméletlen kedves volt. Mesélt a munkájáról és a családjáról, én is meséltem neki magamról. Csak alapfokon beszélt angolul, de úgy éreztem, hogy örült a lehetőségnek, hogy velem gyakorolhat kicsit. Megmutatta később az egész házat. Meséltem neki a couchsurfingről, ami annyira megtetszett neki, hogy elkérte a szervezet honlap címét, és a saját email címemet, ha kérdései lennének. Mondta, hogy két szabad hálószobájuk van, mióta kirepültek a gyerekek, ő is szivesen hosztolna turistákat. A család mélyen vallásos ortodox katolikus keresztény. Időközben a legfiatalabb fiuk is hazaért. Bemutatkoztunk, elmeséltem neki hogyan kerültem hozzájuk. A fia kisebb sokkot kapott a meglepetéstől, hogy az apja behívott engem az utcáról. Mondta, hogy soha de soha nem csinált még ilyet. Erre az anya hozzátette, hogy a férje nagyon zárkózott és szigorú ember, de valami miatt engem megbízhatónak talált.

Később elmentünk sétálni a környékre, mutatott néhány rejtett pici templomot. Tiszteletlenségnek éreztem volna bemenni, mivel egy rövidnadrágot és trikót viseltem, ezért mindig csak a kapuból kukucskáltam befelé. A séta közben két srác ment el mellettünk, magyarul beszéltek, ezért rájuk köszöntem. Nem hallottam magyar szót a három nap alatt Szalonikiben. Dumáltunk kicsit, majd elköszöntünk.  

Eredetileg nem terveztem, hogy ilyen sokáig elmaradok, és Mariara gondoltam, hogy jó lenne őt is elkapni, mielőtt tovább költözöm, ezért a sétánk után már nem mentem vissza újdonsült barátaimhoz, hanem megölelve elköszöntünk egymástól, és lesiettem a hegyen. Már nem találtam a hosztjaimat otthon, felkaptam a táskámat, írtam Marianak pár sor köszönő búcsú üzenetet, majd elhagytam a házukat. 

Legyalogoltam a buszmegállóba, és felszálltam a buszra, ami Christos házához vitt. Útközben néhányszor útbaigazítást kértem, majd leültem várakozni egy másik buszmegállóban. Egy nagyon idős férfi és egy huszonéves srác ücsörgött a megállóban. Kedvesen rájuk mosolyogtam, majd néztem magam elé. 

Bácsi: - Tourist? 
Én: - Yes...
Bácsi: - Country?
Én: - Hungary..
Bácsi: Ahh, Ungaria, Admirale Horthy!!

Van akinek ez az első reakciója Magyarországra. Ezek után a bácsi mondott kb. 3 mondatot görögül. A fiú felém fordult, hogy lefordítsa: Kommunizmusban éltetek 40 évig, most meg nácik lettetek.

Na itt sokkot kaptam. Nem akartam, hogy ebben a hitben legyen, ezért a lehetőségekhez képest megvédtem a haza becsületét, amellett, hogy tényszerűen vázoltam a Jobbik politikai jelenlétét Magyarországon. Időközben befutott a busz, amire mindannyian felszálltunk. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!