2013.12.15. 18:42

Egy paraguay-i indiánlány a kanapémon

Most pénteken és szombaton nyelvvizsgáztam, azaz előtte nem igazán értem rá semmire, csak a tanulásra. Viszont két hete kaptam egy requestet a szokásos többi között. Néztem, hogy pontosan a vizsga előtti este érkeznének, nagyon nem jó időpont, viszont a lánynak 61 szörfertől, és 5 hosztól volt referenciája, valamint nagyon édes requestet írt: felsorolta mi bennünk a közös, az adatlapja tele van CS fotókkal, igazi kanapészörfös vér csörgedezik az ereiben, ugyanazokat a sorozatokat szereti, mint én. A lapján azt írta magáról, hogy kontroll mániás, vega, gyűjti a rossz vicceket, szereti a kínai kaját és a spinninget és imád futni a természetben. Hogyan is mondhatnék nemet?

Paraguay_flag.pngczech-flag.jpegHetvenedik vendégem, Liz Vargas (30) Paraguayból érkezett hozzám a cseh barátjával, hetvenegyedik vendégemmel, Jakub-bal (29). Liz két éve Prágába költözött, hogy környezetvédelmi master diplomát szerezzen. Az első évben csak csehül tanult, a második évben kezdte az egyetemet cseh nyelven, jövőre fog végezni. A CS-hez pont 3 éve csatlakozott, és több, mint 100 vendéget fogadott eddig. 

Jakub a környezetvédelmi minisztériumban dolgozik, zöld beruházási projekteket gründol projektmanagerként. A részlegük nem kap Európai Uniós támogatást, mindet saját forrásból valósítanak meg.

Péntek éjfél körül érkeztek meg a lakásomba, a Tömörkényi utcai megállóból rossz irányba indultak, egy magyar jointot szívó srácot kértek meg, hogy segítsen neki. A fiú felhívott, elmagyaráztam neki hogyan jutnak el hozzám, ő meg segített nekik. Megérkezésük után megmutattam a szobájukat, és kimentettem magamat a további beszélgetés alól, arra hivatkozva, hogy 07.30-kor kell kelnem, hogy időben elindulhassak a 10.00-kor kezdődő nyelvvizsgára. Aztán valahogy ottragadtunk a konyhában és éjjel 02.00-ig beszélgettünk. Miről másról, mint a couchsurfingről. Mindketten ugyanazokat az élményeket éltük meg, ugyanazokat a dolgokat utáljuk és a couchsurfing jelentése minden szinten ugyanazt jelenti mindkettőnknek. Mit ne mondjak, meg lett az összhang azonnal. Kaptam tőlük két csodaszép régi képeslapot Prágáról, és egy doboz cseh édességet. Mogyorós ostya. Eszméletlen finom volt, amit azonnal megettem. Ha valaki Prágába megy mostanság, hozhatna nekem egy-két dobozzal..

photo (50).JPGMásnap reggel találkoztunk a konyhában, csináltam mindannyiunknak reggelit, és együtt indultunk el a városba. A középfokú írásbeli nyelvvizsga könnyű volt, de kellett volna meg 15 perc, hogy átnezhessem a végen: épp az utolsónak hagyott feladatot csináltam, ami a legnehezebb volt es arra is csak 15 perc maradt. Pont be tudtam sietve fejezni, de azon is akartam még gondolkodni. Szóval összességében örültem volna plusz 30 percnek. 30 perc volt a listening es 2 óra 15 az összes többi; kérdésekre válasz, az egy levél és 1 újságcikk írás. De jobb lett volna, ha 2.45 van az egészre, plusz 30 perc listening. Mindet meg tudtam csinálni, csak egy pici kérdésre nem tudtam a választ es persze lehet, hogy rontottam a válaszadós résznél. A leveleket se tudtam visszaolvasni, abban is biztos van hiba, hiszen a magyar nyelvű írásaimat is mindig javítanom kell. Összességében sokkal nehezebbre számítottam. Ha ez sikerül, akkor nyáron megpróbálom a felsőfokot.  

Este 21.30-kor találkoztunk a Deák Ferenc téren, elsétáltunk a Gozsdu-udvarba. Cidereztünk és söröztünk. Jakub csak cseh söröket rendelt, a legutolsó körben sikerült rábeszélni egy magyar házi sörre. Azt mondta, hogy ő cseh, azaz csak cseh sört iszik. :-) 

Lizzel időnként kimentünk cigizni és rákérdeztem, hogy van e benne indián vér, meglepődve mondta, hogy igen, a nagymamája indián volt. Elmesélte, hogy korábban komoly földtámogatást kaptak az indiánok Paraguayban, de a legtöbben nem tudtak mit kezdeni vele és eladták. Most ismét rá vannak szorulva a kormány segítségére, a többségük ugyanis tanulatlan. Mondta, hogy én vagyok az első az életében, aki felismeri benne az indián vonalat. Mondtam, hogy nem igazán vagyok egy szakértő, csak láttam pár dokumentum filmet és találkoztam nemrég egy amerikai lánnyal, akinek szintén az egyik nagyszüleje indián volt, és rá emlékeztet egy picit a külseje. Ti már találkoztatok indiánnal, akár "rész"indiánnal? :-). Itt olvashattok érdekes adatokat az országról. 

Kérdeztem Liztől, hogy van e különbség Paraguayban és Prágában hosztolt vendégek között? Mások e a turisták Dél-Amerikában és Európában? Nagyon örült a kérdésnek. A Paraguayba érkező couchsurferek kiváncsiak a kultúrára, Liz személyére, őt és az országot akarják megismerni. Prágába bulizni jönnek a CSerek, és többségében nem kiváncsiak rá, hanem csak arra hol lehet olcsó sört inni. 

Liz angolul remekül beszél, csak enyhe spanyol akcentussal. Jakub szerint a cseh tudása is két év alatt elérte a 7-es szintet. (van egy saját értékelésem: ha nulla a zéró nyelvtudás és 10 az anyanyelv, akkor értékeld hol áll a tied az adott nyelven. Az amerikai barátaim szerint az én angolom olyan 6.5. Cél a 9.5). Jakub angolja volt a legjobb hármunk közül. Liz és Jakub egymás között csehül beszél. Lizt egyszer hallottam spanyolul beszélni, mikor találkozott a macskámmal. 

paragu1.jpg

Liz és Jakub 3 hónapja találkoztak először, egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Liz az egyetem után tervez hazatérni, Jakub egyelőre nem tudja mit csinálhatna ő Paraguayban, nem ismerik a közös jövőjüket, mondtam nekik, hogy egyébként se kell 2 és fél hónap után ezt tervezgetni, majd meglátják mi lesz.

Apropó, Liz azt mesélte, hogy 2000 EUR egy return repjegy Paraguayba, mivel sokszor kell átszállni. Mondjuk Rióból, Braziliából lehet odajutni. Egyhamar nem fogok odautazni. Liz mesélte, hogy a gazdasági helyzetük fellendülőben van. Évi 9 százalékos a gazdasági növekedésük, a miénk 0,3%. Erre mit lehet mondani? A kormányuk persze korrupt (mint mindenhol), de jelenleg olyan gazdag miniszterelnökük van, aki a megválasztása előtt is már az volt, így vélhetően nem ő fogja újra lerabolni az országot. Oké, de minden hatalmon levő politikus gazdag..? Jakub megkérdezte, hogy mennyi az átlagjövedelem Magyarországon. Mondtam, hogy kb. 5-600 EUR/hó. Visszakérdeztem, náluk 1000 EUR/hó. Előtte pont arról értekeztünk, hogy Magyarország és Csehország nagyjából hasonló gazdasági helyzetben van, a fizetést tekintve viszont eléggé le vagyunk maradva tőlük. És hogyan is lehetnénk hasonló helyzetben, ha a csehek átlagosan kétszer annyi értékben tudnak fogyasztani, mint mi? 

Jakub el volt attól ragadtatva, hogy a pesti belvárosba nem nagyon lehet behajtani autóval, az ötödik kerület szinte teljesen le van zárva a forgalom elől, sok a sátálóutcánk. Prága szűkös, mégis közlekedhetnek mindenhol az autósok. Mondta, hogy ezt nagyon irigyli tőlük, és jó lenne nekik is átvenni. 

paragu2.jpg

Lizék fizették a teljes esti számlánkat plusz plusz thank you gift gyanánt. Az északai busz indulás előtt beugrottunk még a Szimplába egy rövid körbevezetős tour-ra, imádták persze. Éjjel 01.00 körül mentünk haza, mindannyian fáradtan dőltünk le aludni, félbehagyva a még konyhában kinyitott sört és cidert. Úgy éreztem, ha még maradnának pár napot, akkor megtaláltam volna bennük a legjobb barátaimat. Kár, hogy a távolság miatt a couchsurfing csak limitált időtartalmú barátságokat hoz össze. 

Ma viszonylag később keltünk, elmentünk reggeliért, a Moszkva tértől felsétáltunk a várba, fényképeztünk, mászkáltunk. Majd busszal bejöttünk a Deák Ferenc térre. Megnéztük a Bazilikát és elsétáltunk a vegán étterembe ebédelni. 15.00-kor indult a buszuk a Népligettől. 14.00-kor elbúcsúztunk a metróban. Megígértem nekik, hogy elmegyek Prágába hamarosan. Az invitálás is igazán szívből jött. 

Délután hazaérve egy kedves képeslap várt otthon egy kulcstartóval. 

photo (48).JPG

Kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr485693709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popszegecs 2013.12.16. 15:11:50

"konyhába"
"meg lett"
"abba is van hiba"
"felső fok"

magyar nyelvvizsga előbb esetleg?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.12.16. 17:05:48

@popszegecs: köszi a javítást, de talán már magyar nyelvvizsgán is átmennék egy így megírt szöveggel. Egyébként ha kifizeted nekem, akkor szivesen megpróbálom. Kiváncsi lennék miket kérdeznek a magyar nyelvvizsgán.

popszegecs 2013.12.16. 17:47:32

@nikita: pl: hogy írjuk helyesen, hogy kíváncsi, vagy szívesen? :D

Herr Glatzkopf 2013.12.28. 06:02:49

Jakub nem annyira szimpatikus figura, az az 1000 eurós átlagfizetés kissé túlzás... S hogy legyen egy kis nyelvtannáciskodás is: lehet-e, alhat-e stb., tehát az "e" kérdőszó mindig kötőjellel használandó.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.02.08. 13:37:06

Paraguay vonatkozasaban a temahoz kapcsolodik az alabbi cikkem, ami egy Guarani kozossegben tett latogatasomrol szol. fecundusbalbus.blog.hu/2014/01/08/huaga_chini
Egyebkent hajra Rita! Most, hogy magam is irogatok, tudom igazan becsulni a munkat, amit ezen a blogon vegzel. Respect.
Udv Argentinabol,
fb

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.02.08. 17:33:21

@fecundus.balbus: szia, megnéztem a blogodat, tök jól írsz, csak nehezen lehet eligazodni a blogodon, a menü rendszered miatt, vagy nem tudom. Nincs oldalt egy lista az archiv bejegyzéseidből, amiből könnyű lenne megnézni a régebbi posztjaidat is.
Elolvastam a magadról cikkedet is, remélem most már túl vagy a "nehezén", amit hiányoltam, nem derül ki, hogy hogyan jutottál Dél-Amerikába, ráadásul a posztokból kiderül, h családdal vagy kinn. erről sincs semmi irva a magamról menüben.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.02.08. 17:50:33

@fecundus.balbus: közben látom, h egyedül mentél ki, és a párod jön utánad évelején, csak előtte egy posztodbn olvastam, h 5-re mész a gyerekért..
izgalmasan hangzik amit csinálsz, és nagy kitartást hozzá, remélem boldog vagy kinn.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.02.08. 17:58:18

@nikita: tovabb olvasva már azt is látom, h átvitt ételemben irtad a 5-re megyek a gyerekért mondatot. na, csak a végére érek a blogodnak :-)
süti beállítások módosítása