A Couchsurfing nem csak 2-3 napos, hanem akár hosszabbtávú barátságokat is hozhat az ember életében. A fizikai távolság okából adódóan gyakran ezt csak Facebook, email, és egyéb kommunikációs csatornák használatával lehet életben tartani, de alkalmanként van szerencsénk ismét találkozni, főleg ha ezért teszünk is valamit. 

Így tettem én hetekkel ezelőtt Raelinával, a 21 éves amerikai couchsurferemmel, aki decemberben töltött nálam egy napot és egy éjszakát. Raelina a top 5 legjobb CS élményem közé tartozik. Kb. egy hónapja írtam neki, hogy van e kedve ismét Budapestre jönni hozzám, kisvártatva visszaírt, hogy rendben, majd néhány napon belül előállt egy olyan ajánlattal, hogy a barátnőjével június 6-10 között Budapestre utazik, van egy pesti lakás, ahol aludni fognak, de a június 9-i estét nálam töltené. Megérkezése napján rámcsetelt, hogy péntek este vacsorázzunk náluk. 

Raelina barátnője, Maggie, szintén 21 éves. Washingtonban él, és egy művészeti egyetemen operaének szakra jár. Itt hallhatjátok a hölgyet (nem operát) énekelni valami egészen elképesztő gyönyörűen. Mesélt róla mit jelent operaénekesnek lenni és mit jelent ez a művészet az ő életében. Nagyon érezni lehet az akcentusán és a retorikáján, hogy rendszeresen vannak színészet és beszédtechnika órái is. 

Maggie édesanyja, Judith a DOTE orvosi egyetemen orvosi angolt tanít, az amerikai vőlegénye szintén Debrecenben egy gimnáziumban angol tanár. Judith szlovákiai magyar származású nagyszülőkkel rendelkezik, a neve is magyar, Balogh. Judith már nem beszél magyarul, a szülei is amerikában születtek.  

Raelina és Maggie egy 5 fogásos gourmet vegetáriánus menüvel vártak minket. Mi vittünk magunkkal egy száraz fehér bort és egy Oremus Szamorodnit. Egyenként végigettünk mindent és közben nem győztem dicsérni a szakácsnő zsenialitását. A szülők 22.00 után megérkeztek, mindketten kedvesek, közvetlenek és barátkozósak voltak. Az apjának van egy masszív republikánus gondolkodása, nem mondta ki, hogy republikánus, de az amerikai fegyvertartási törvényről, a szinesbőrű populáció kérdésről igen erős jobboldali véleménye volt. Elmondta, hogy neki is van pisztolya otthon, és ha valaki betörne a házába és rajtakapná, akkor lelőné, és találat után meggyőződne róla, hogy él e még, vagy csak megsebesült, és ha még mindig él, akkor ismét belelőne, hogy az nehogy beperelje felépülés után. Az amerikai törvény ugyanis úgy szól, hogy az otthonod, az értékeid és a saját biztonságod érdekében jogos önvédelemből lelőheted a támadódat, büntető eljárást nem von maga után az ügy, de a betörőd polgári eljárásban beperelhet téged, amit után elveszíthetsz mindent, és rámehet a vagyonod a kártérítésre. Megtartottam magamnak a kérdést, miszerint tényleg többet ér e egy esetlegesen ellopott készpénz és némi ékszer értéke egy emberi életnél (mégha az egy szarházi betörő élete is)? Természetesen meg van rá az esély, hogy a tolvaj a te életedet veszélyezteti, és kinn jogod van "azonnal cselekedni" az esélylatolgatás helyett, de számomra ez az eset több kérdéses morális és etikai kérdéseket vet fel. 

Megkérdeztem tőlük, hogy miért költöztek Magyarországra 3 hónappal ezelőtt. Mert nagy álmuk volt, hogy Európában élhessenek (késő 50-es kora 60-as korosztály lehetnek), és olyat országot kerestek, ami élhető város, de aminek a megélhetési költsége nem túl magas, így esett a választásuk Magyarországra, Debrecenre. Ezt a budapesti lakást pedig ingyen használhatják hétvégenként. Egy amerikai barátjuk lakása, aki csak évente pár hetet tölt benne. Az angol tanári fizetésüket nevetségesnek tartják, de van annyi megtakarításuk, hogy azzal kiegészítve kényelmes életet biztosíthatnak maguknak. Judith lányai már 21 és 25 évesek, vélhetően ezért is csak most költözött Európába, megvárta, amíg kirepülnek a gyerekek a fészekből. 

Most töltöttem el először egy teljes estét egy amerikai család társaságában, és az élmény pozitív volt. Vidámak, szórakoztatóak, szines egyéniségek. Tetszik a humor, és az élethez, a mindennapokhoz való hozzáállásuk. A barátságosságuk felszínességét én is érzékeltem, de nem zavart. Erre mondják, hogy a barátkozós nyitottság fake, hamis az amerikaiaknál. Én voltam az asztalnál az egyetlen, akinek nem az angol az anyanyelve, ennek megfelelően igyekeztek egyszerűsíteni a mondanivalójukat, különösen ha valamit nekem címeztek. Jó volt egyszerűen csak közöttük ülni, és nézni, figyelni őket, memorizálni a szlengeket, szófordulatokat magamban. Mindenki dumás, jókedvű, viccelődős, történetmesélős hangulatban volt. Beszélgettünk még a kultúrális különbségekről is, a párommal néhány féleértéses vicces sztorival szórakoztattuk őket, ami velünk történt meg a nyelvi félreértések következményében. 01.00-kor hívtunk egy taxit és hazajöttünk. 

Másnap este 22.00 körül érkezett Raelina, a Battyhányi tér le volt zárva, átment a Moszkva térre és nehezen találta meg a 11-es buszt. Az egész művelet a Batyiról hozzám érni a fél óra helyett másfél óra lett. Gyorsan lezuhanyozott és bementünk az utolsó 23.15-ös busszal a városba. Lementünk a Margit híd pesti hídfőjénél árvizet nézni és fényképezni.

Raelina nagyon ott akart maradni, vegyünk sört és üljünk le a partra. Nekem viszont mehetnékem volt a Kazinczy utca felé friss csapolt cidert inni, ugyanakkor a kerületben nem lehet sehol sem 22.00 után alkoholt venni.

Bementünk a Gozsdu-udvar Pointer Pubba ciderezni, majd a Szimpla kertben kötöttünk ki. Raelina arról kérdezett, hogy hogyan lettem vállalkozó és karriervezetési tanácsokat kért. Tartottam neki egy hosszú beszédet erről, és pontokba szedtem, hogy mire vigyázzon most, hogy elkerülhesse azokat a hibákat, amiket én elkövettem a huszas éveim során, és amik sajnos a jelenemre is kihatnak. Raelina egyébként pár hónapja felmondott a gazdag francia családnál, ahol gyerekvigyázó volt. Most jelenleg külsősként dolgozik egy berlini graphic designer cégnek, ahova szeretne alkalmazottként is bekerülni. Egyelőre, amíg ez nem sikerül, Párizsban marad, dolgozik a saját projektjén és a barátainál lakik. Jövőre visszamegy Denverbe és befejezi az egyetemet. A Szimplában lerajzolt minket a barátommal a füzetébe, amiről készítettem egy fényképet.

Raelina javasolta, hogy maradjunk reggelig a városban, neki már nincs sok értelme aludnia menni, de nekem nem volt erőm még két órát kitartani. Félrészeg voltam, álmos, és az ágyamat akartam. Valamikor 04.00 körül értünk haza. Otthon átadta az ajándékát: egy könyvet, ami nagy hatással volt rá és egy saját rajzot. Reggel 06.30-kor kellett elindulnia tömegközlekedéssel a repülőtérre, hogy ott lehessen 08.00 órára. 10.00-kor indult a gépe. 08.00-kor kétségbesetten ébresztgetett a szoba ajtónkban állva: Rita, Rita, help me! Elaludt. Felébredtem, kómásan hívtam neki egy taxit, megnyugtattam, hogy nem lesz semmi baj, a taxi 5 perc alatt ideér, és 1 óra alatt kiviszi a reptérre, 1 órával az indulás előtt megérkezni is elég lesz. Még kimentem vele pizsomában, és megbeszéltem a taxissal a fix tarifát. Később sms-ezett, hogy elérte a gépét. Mikor rendesen felébredtem 14.30-kor, ő már Párizsban volt.