Délután keveredtem le a partra. Egy partmenti kávézóban az útikönyvemből kibogarászva a szavakat kértem egy tejeskávét katalánul. A pincér kedvesen mosolyogva biccentett, majd a kávégéphez lépett. Megkaptam, majd tovább böngésztem a könyvemet, hogy megkeressem a számlát kérem mondatot, de a pincér elémtette magától 1 euró 10 centől. Nem hagyta, hogy kiteljesedjek. 

Lesétáltam a partra. Feltűrtem a nadrágom szárát és bementem a vízbe térdig. Bámultam a talpamat körülölelő hullámokat. Leheveredtem a homokba, a fejem alá tettem a táskámat, az arcomra terítettem a pólómat és behúnytam a szemem. Hallgattam a tenger morajlását és a sirályok vijjogását. A fejem megtisztult minden felesleges gondolattól és tökéletes meditatív állapotba kerültem. Azt éreztem, hogy el tudnék ide jönni minden nap délután egy-két órára az életem hátralévő idejében. Másfél órára félálomba merültem. Majd összeszedtem magam és hazasétáltam átvenni a nadrágomat térdnadrágra. 

Xavi lakásába homokot is sikerült hazavinnem, így megkerestem a seprűt és összesöpörtem, és ha már ott voltam, a teljes lakásban felsöpörtem. Később ezt nem tudom miért, de elmondtam neki, erre jelképesen leharapta érte a fejem. A vendége vagyok, ne takarítsak. 

Vettem naptejet és napszemüveget, mert okosan sikerült ezeket nem a hasznos holmik közé sorolnom a tegnapi bepakoláskor. Visszasétáltam a partra. Láttam egy kb. 6 hetes cicát sétáltató fiatal lányt. Odasiettem hozzájuk és elkértem picit, hogy magamhoz ölelhessem. (mármint a macskát). Utána a parton strandlabdázó fiúkat néztem egy darabig. Visszaültem a korábbi helyemre és ismét magamba feledkezve bámultam a tengert. Nemsokára Xavi nevemet kiálltó hangjára riadtam fel. Mellémpottyant, örültünk egymásnak és beszélgettünk kicsit a homokban ücsörögve. Összekaptuk magunkat és hazamentünk a kerékpárokért. 

Nem hagyta, hogy mobilt hozzak magammal, szerinte meg kell tanulnom kikapcsolni magamat. Azt mondta, hogy fényképezzek az agyammal és tároljam el a képeket az emlékeimben.  Mondja ezt egy exfotósnak. Egyébként most is igaza van. Ha fényképezek, akkor nem élem meg a pillanatot a jelenben. Apropó, Pineda de Mar fényképeim itt. 

A fényképezőgépet kényelmetlen lett volna  a nyakamban lógatva tekerés közben magammal vinni. Csodálatos partok mellett suhantunk el. Időnként beleüvöltöttem a szélbe, hogy hiányzik a kamerááám (mobilom). Három faluval odébb megálltunk, lekötöttük a kerékpárokat, lesétáltunk egy rejtett lépcsőn, majd sziklákat megmászva egy meseszép partra érkeztünk. Ez Xavi kedvenc helye. Xavi törülközőt terített magunk alá, majd a táskájából elővarázsolt egy sört és egy cidert. Néztük a lemenő napot, beszélgettünk és hallgattunk. Egy ölelkező szerelmespár volt még rajtunk kívül a parton.

Elmeséltem neki a kevésbé kellemes CS élményeimet, és a legjobb vendégeket, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Beszélgettünk azokról a tagokról, akik nem adnak semmit a vendéglátóiknak. Xavi nem vár el senkitől semmit, de egyetért velem abban, hogy a thank you gift a jelképes kifejezése a hálánknak, amiért a másik ember megosztotta velünk az otthonunkat. Jelzés, hogy mi is visszaadunk valamit a másiknak. Kisvártatva feltünk egy fotós csapat állványokkal naplementét fotózni. Xavi könnyed csevegésbe merült velük, én meg bámulva hallgattam mennyire gyönyörű a katalán nyelv.

Feltápászkodtunk és visszamásztunk a bicajokhoz. Eltekertünk Calellába, egy hangulatos és nyüzsgő kisvárosba. Lezártuk a kerékpárokat a templom előtt és elsétáltunk egy baszk étterembe. Felültünk a pulthoz és Xavi rendelt nekem is vacsorát. 

Itt én kérdeztem tőle, hogy milyenek voltak a legjobb CS élményei. Azt mondta, hogy a legemlékezetesebbek a hostjai voltak, nem igazán a surferei. Erre annyit mondtam, hogy mindig a hostok a jobbak, hiszen ilyenkor mi utazunk. Hátrahagyjuk a mindennapok rutinját, szabadabbak vagyunk, kikapcsoltabbak és boldogabbak. Könnyű ebbe az állapotban zseniális CS szörfölési tapasztalatokat szerezni. Nekem is az összes eddigi vendéglátóm fantasztikus volt. Beszélgettünk kicsit a CS afférainkról, amit itt most nem publikálok. Bocsi :-)

Megkértem Xavit, hogy fotózza le a kajámat, erre elővette a telefonját és megmutatta nekem. Csak telefonálni lehet vele. Én meglepődve meredtem a készülékre. 5 éve nem láttam nem okos telefont közelről. Kérdeztem, hogy hogyan tud így élni? Nem tudja az emailjeit ellenőrizni. Nem használhatja a social media oldalakat. Erre nevetve elmondta, hogy a leveleket este otthon olvas, és semmilyen SM oldalon nincsen fenn, még a Facebookon sem. Ő szereti az életét a való világban élni, a barátait meg felhívja telefonon, ha látni akarja őket. Erre lelkesen elkezdtem neki magyarázni, hogy mire jó a Facebook, de leintett, hogy a barátai ezt már ezerszer elmagyarázták neki. 2 évig is mobiltelefon nélkül utazott. Belegondoltam, hogyha Xavi Pesten lenne velem megőrülne tőlem. Én ha nem koncentráltan beszélgetek valakivel, akkor azonnal a mobilomat kezdem nyomkodni: csekkolom a leveleim, benézek a Facebookra, tweetet írok, foursquer checkingelek (mondjuk azt csak pár naponta), vagy valamelyik nyelvtanulós appon angol teszteket töltögetek. Egyébként neki van igaza. A smartphone-ok kvázi rabszolgaságba hajtják az embert. Harmadik napja nyaralok és furcsamód szabadnak érzem magam attól, hogy csak akkor nyúlok a telefonhoz, ha a hostom lakásában vagyok, ahol van wifi. Persze ha hazamegyek, nem így lesz. 

Megkértem a pultos lányt, hogy fotózza le a vacsorámat. Azonnal megtette és elküldte nekem emailben. A végén én fizettem, amit Xavi nem akart megengedni, de a végén elfogadta, hogy most nagyon szeretném meghívni. Válaszul elvitt a kedvenc fagyizójába, ahol már én voltam az ő vendége.

Sötétben lámpa nélkül suhantunk haza a forgalom nélküli autóutakon tekeregve, amitől kicsit feszkós voltam, de túléltük. Mondtam neki, hogy Budapesten ezért megbüntetnének. 

Hazaérkeztünk és megölelve a másikat elbúcsúztunk egymástól, mivel ő reggel 6-kor kel, amikor én még aludni fogok. Mondta, hogyha gondom lenne a következő hostjaimmal akkor hívjam fel és visszajöhetek hozzá. Legszivesebben azt mondtam volna neki, hogy már most szeretném lemondani őket és vele maradni, de inkább nem mondtam semmit. Mosolyogva bólogattam és megköszöntem a felajánlást. Azt mondta, hogy a következők egyébként is jobb hostok lesznek, mint ő volt. Mondtam, hogy nem hiszem. Erre azt mondta, hogy az utazás minden napjának egyre jobbnak kell lennie, számítsak a vendéglátóim tekintetében is felívelésre.