Igazi időt csak Gil ötödik napján tudtunk egymással tölteni. Szerdától folyamatosan találkozói és vacsorái voltak. Az egyik konferenciavendég szervezett neki minden napra és estére programot. Volt olyan nap, hogy nem is találkoztunk. Ha ez egy igazi couchsurfing hostolás lett volna, azaz Gil ténylegesen a CS rendszerén küldött volna nekem requestet, akkor az nem lett volna egy kedves kanapészörfös dolog. De pont fordítva volt minden. Én hívtam meg Budapestre és a lakásomba is vendégnek, ezzel megspórolva magamnak a szálloda költségét. Így az se elvárás, hogy töltsünk időt együtt.

A szombati napja viszonylag szabad volt. Odaadtam neki az ajándékomat: vettem neki 5 tábla különféle különleges csokit. 10 perc múlva el is indultunk és bebuszoztunk a Batthyány térre. Első dolgunk az volt, hogy igyunk egy kávét az Angelicában. Útközben és a kávézóban a kedvenc befektetéseiről és a magyar üzleti kultúráról beszélgettünk. Gil elmondta, hogy a befektetései 75 százaléka sikertelenek voltak. Az adott startup elégette a pénzt és nem lett a projektből semmi, vagy működik, de különösebb nyereséget nem hoz. A maradék 25 százaléka megtérült, és néhány nagyon szép hasznot hozott. A 60 céges portfoliójára tekintve pozitív az egyenlege. Ugyanis a Linkedin, az eBay és a Paypal hozott annyi pénzt, hogy nem kell aggódnia a jövőben sem.

Rengeteget utazik. Múlt héten egy másik konferenciaszervező hívta meg Chilébe, és 4 napra átvitték a Húsvét-szigetekre. Ugyan csak 200 vendégük volt, de a szervezők kaptak jelentős állami támogatást a rendezvényükre. (Szeretnék én is hasonló konferenciákat szervezni.) Gil elmesélte, hogy akkor lakik 5 csillagos szállodában, ha a nagyvállalati meghívó fél azt kifizeti, privát nyaralásokra mindig olcsó hotelszobákat foglal, mivel csak aludni és zuhanyozni megy a szobába. Azt nem kérdeztem meg, hogy mit jelent neki az olcsó. Repülőn viszont mindig business classon utazik a saját költségére is. 

Megérkeztünk a Vörösmarty térre, megmutattam neki a Gerbeaud-t és a Váci utcát. Vett magának kürtös kalácsot. Megmutattam neki a kedvenc épületeimet a Ferenciek terén, majd visszasétáltunk a Gerlóczi kávézó mellett a Deák térre. Megnézte a Városháza téri pavilonokat, majd evett egy töltött káposztát, mellé pálcikára felhúzott kisütött húsdarabokat. Nem ugrik be az étel neve. Én semmit, mert nem volt semmi vega étel. Utána beugrottunk a Starbucksba újabb kávékért. 

Megmutattam neki hol laknak a gazdag emberek az ötödik kerületben. Mondta, hogy ő is itt venne lakást magának, ha itt élne. Mert milyen jó az, ha lemegy bulizni, és ha bezárt a kedvenc helye, akkor hazasétál 2 perc alatt. Én erre azt mondtam, hogy én meg azt szeretem, hogy kiülhetek a teraszomra és látom az óriási kertemet, hogy csicseregnek a madarak és jó a levegő. Ebből itt max. terasz lenne, de se fák, se kert, se jó levegő. És ha bulizni akarok, akkor úgyis 10 perc alatt hazaérek taxival, ami ráadásul olcsó is nálunk. Mondta, hogy ez biztos valami csajos dolog, mert a felesége is a kertes, csendes életet preferálja, nem a belvárosit. Ezért is laknak a külvárosban San Franciscóban, de ha rajta múlna, akkor a cityben laknának a bulinegyedben.

Kérdeztem a családjáról is. A nagyszülők lengyelek voltak. A második világháborúban Palesztínába, majd az Egyesült Államokba költöztek. Gil szülei már ott születtek. A felesége eredeti szakmája szerint marketinges, de nagyon régóta nem dolgozik. Kérdeztem, hogy miért? A válasz az volt, hogy mert nincs rá szüksége. Én szerintem nem azért kell dolgoznunk, mert a férfi nem keres eleget, hanem hogy legyen dolgunk, használjuk az agyunkat és véleményem szerint fontos a saját jövedelem. Az öntudat, hogy saját magunk is képesek vagyunk anyagi bevétel megtermelésére és nem más tart el. Ez egyébként a tipikus férfi-női szerep beágyazása. A férfi a családfenntartó. Vagy ha a nő keresne sokat, akkor Gil nem dolgozna? Ezt már nem kérdeztem meg. Az is igaz, hogy egy részt sem láttam a Desperate Housewives című sorozatból, akkor valszeg több fogalmam lenne a gazdag amerikai férfiak feleségeiről. 

Mivel szorított az idő - az említett konferencia vendég aznap estére is vacsorára hívta - ezért javasoltam neki, hogy menjünk földalattival. Elutaztunk a Terror Házába. Szűk egy órát voltunk ott, végigsétáltunk a termeken, majd Gil lefotózta a lenti tankot. Onnan elsétáltunk a Hősök terére, gyors fénykép, majd vissza. Egy idő után elkezdett fájni a talpam, visszaszálltunk a földalattira. A DiVinóban megittunk egy pohár bort, Gil még részben az ajánlásomra vett 3 üveg Tokajit elvitelre. A Zrinyi utcában beültünk egy étterembe bruschettát enni és egy másik pohár bort inni. 

Gilnek 10 és 12 éves gyerekei vannak, akik magániskolába járnak. 42 ezer dollár a tandíj évente. Gyerekenként. Kérdeztem, hogy nincs jó állami iskola a környéken? A válasz az volt, hogy remek állami iskola van, de ez 20 százalékkal jobb (lehet, hogy 2 százalékot mondott, nem emlékszem, de mindegy is). Jobb az oktatás, jobbak a tanárok, több az egyéb program és sportolási lehetőség. Erre azt válaszoltam, hogy de ez majdnem annyiba kerül, mint a Harvard (az évi 50). Megéri az általános oktatásért ilyen sokat költeni? Erre megvonta a válát, és azt válaszolta, hogy mert megteheti. Majd visszakérdezett, hogy te miért nem PC-t használsz a MacBookod helyett, az töredékébe kerül, de a minőségi különbség csak kicsit rosszabb. Majd folytatta - mert megteheted. Utalt a Gerbeaud látogatásra is, ahol mutattam neki az 1800 Ft-os minisüteményeket. Nem azért veszed meg, mert megéri, hanem a közel 200 éves cukrászda pompáját fizeted meg és a Vörösmarty teret, hogy ott ülhetsz. Nem csak a termék kerül önmagába 1800 Ft-ba. Azaz pl. ha ironikus akarok lenni, akkor elvitelre már semmiképp nem éri meg, helyben fogyasztásra igen.

Gilék fognak a gyerekeknek gimnáziumot és egyetemet is választani. Elmondtam neki, hogy én választhattam gimnáziumot, ahova apám akart küldeni, arra az volt a válaszom, hogy nem és kész. És ezt elfogadták, én dönthettem. Erre Gil elmondta, hogy kihagyok valakit a képletből, a feleségét, ugyanis nem ő fogja megmondani, és nem is a gyerekek, hanem a feleségé a végső szó ilyesmikben. 

Gilnek sok barátja van, de igazán közeli egy sem. Erre elmondtam, hogy nekem nagyon kevés barátom van, csak 4-5, mással nem is tartok kapcsolatot, de ebből 3 nagyon közeli. Gil inkább a barátaival szeret utazni, mint a családjával, mert a család nem feltétlenül olyan programokat szervez, amit ő szeretne. 60 ország van a listáját, amit meg is mutatott, amiből én kitöröltem Scotlandot, amit az UK után külön említett. Így már csak 59. Én is szivesen utazgatnék a barátaimmal, de ők vagy egyáltalán nem utaznak, vagy ha igen, akkor évente egyszer a saját családjukkal. Egyik sem engedheti meg magának anyagilag, hogy többször elutazzon, akár külön a barátaival is. Itt mindenképpen látom az előnyt Gil javára: jobb sikeres amerikai befektetőnek lenni. :-)

Gil egész életében egyszer lakott másfél évig egyedül és rettentően utálta. Nagyon szeret másokkal lenni, egyedül csak kizárólag akkor, ha nagyon fáradt. Én nagyon szeretek egyedül lenni, élvezem a saját magam társaságát. Imádom a családom, a párom és a barátaim társaságát is, de sokkal többet vagyok egyedül, mint mással, és ez így jó nekem. Elmondtam neki, hogy nyártól (részlegesen) összeköltözöm a párommal, de még ettől a havi 2 hét együttlakástól is félek picit, hogy milyen lesz az, amikor hazamegyek és már nem lehetek többet egyedül. Ezen hangosan felnevetett. Szerintem kipróbáltan az a legtökéletesebb kapcsolati forma, ha két külön lakás van. Együtt is lakhatok a másikkal, de ha úgy tetszik, akkor külön is lehet menni és picit egyedül maradni. Gil arra jutott ebből, hogy én introvertált vagyok, abban az értelemben, hogy abból nyerek energiát, ha egyedül vagyok és magamba fordulhatok. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennék nyílt, és barátkozó. (Sőt alapvetően nagyon szeretem az embereket és nagyon kíváncsi természet is vagyok.) Gil meg extrovertált, ő attól töltődik fel, hogy másokkal van együtt. 

Hívtunk egy taxit és hazajöttünk, Gil lerakta a borokat a lakásomban és átgyalogolt az ismerőséhez vacsorázni. Valamikor 23.00 után ért haza, én épp egy sorozatot néztem. Átváltottunk a 25th Hour mozifilmre, de fél óra után magára hagytam. Hívtam Gilnek egy taxit a reggeli 08.10-es repülőtéri induláshoz. Biztonság kedvéért beállítottam magamnak is az ébresztőt. 07.45-kor Gilt is ébreszteni kellett, mert még aludt. Gyorsan összekapta magát és egy gyors öleléssel elbúcsúztunk. A taxi pénzét még kiegészítettem egy kicsit, hogy legyen bőségesebb borravalója a taxisnak. Apropó, Gil fizetett nekem is egész nap mindenhol.

Búcsúzóul még utánam kiáltotta a taxiból, hogy ír majd nekem referenciát.