Kedveskedni akartam a vendégemnek egy angol vagy héber nyelvű Shabbat programmal. Felhívtam a Dohány utcai zsinagógát, ahol közölték velem, hogy csak magyar nyelvűt tartanak és sejtelmük sincs hol lehet más nyelven. A Mazsike már képes volt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez elirányítani, akik melegen ajánlották a saját esti Shabbatukat vacsorával egybekötve 15 Euróért. Este Ariel elmondta, hogy ez mindenhol ingyenes, valószínű turistának hittek az érdeklődésemmel. 

Ariel napközben megnézte a belvárost, és magától megtalálta a Hitközséget, megismerkedett a rabbival, kapott hasznos információkat stb. Másnap beadtuk a kabátját a tisztítóba, ebédeltünk a Guruban szendvicset és a salátát. Ebéd közben kitalálta, hogy ne menjünk a Shabbatra, mert nincs hozzá kedve. Közben éreztem, hogy igazán az nem jó, ha én is megyek. Nem firtattam, biztos ez kellemetlen lehet neki, ha nem zsidó "turistát" visz magával. Felajánlotta, hogy főz ő magunknak zsidó vacsorát, majd utána ülhetünk Shabbatot az én lakásomban. Belementem. 

Este 19.00-kor érkezett haza. Elmesélte, hogy a sétája közben talált egy zsinagógát, besétált valami oldalkapun. Először el akarták küldeni, hogy ne zavarja a társaságot Shabbat alatt. Aztán a közös héber nyelvű kommunikáció megoldott mindent. Behívták, beszélgettek vele, közösen imádkoztak, meghívták vacsorára is és felajánlottak neki szállást, mivel Shabbat alatt nem használhat tömegközlekedést. És valljuk be a zsidónegyedból hozzám a Rózsadombra gyalogolni hosszú séta lenne. Ariel nem akart hazudni, hogy gyalogolni fog, a vacsorára nem maradt, elköszönt tőlük és eljött. 

Ariel neki látott főzni. Én is segítettem neki salátát készíteni, azaz feldaraboltam a zöldségeket, de mivel még életemben soha nem csináltam salátát és erősen látszott a bizonytalanságom (bénaságom), Ariel befejezte helyettem. Eltakarítottunk a konyhában, majd felálltunk. Gyertyát nem gyújtottunk, ami felett nekem kellett volna imádkoznom, a füstjét magam felé terelve. Ariel imádkozni kezdett, én néztem rá, közben a kezemet összekulcsoltam keresztény szokáshoz méltóan. Énekelve és ringatózva imádkozott, sajnos nem értettem belőle semmit, de csodaszép volt, magamba záródtam és a lelkem megtelt nyugalommal.

A Kiddush alatt Ariel elmondott valamit egy pohár bort tartva, majd megittuk. Utána egy kis tálból vizet öntöttünk háromszor mindkét kezünkre. Nekem is el kellett mondanom egy héber szöveget, amit most nem tudok ideirni, mert az Ámenen kívül sajnos egy szóra sem emlékszem. Utána Ariel fogta a bagettet (challah) és megint elmondott valamit, azután megtörte és adott nekem is belőle egy darabot. A borivás és a kenyértörés szertartása hasonlított nekem a katolikus misék alatti szertartáshoz, mikor a pap megáldja a bort (amiből csak ő iszik) és a kenyeret (ostyát, amit később kioszt a híveknek). A vacsora nagyon finom volt. Megettünk, majd beszélgettünk. A Havdallah kimaradt. Ez egy imádkozás alatt egy kelyhet és tüzet tartó szertartás. 

Fel akartam venni videóra, de mondta, hogy feszült lenne tőle, ezért letettem az ötletemről. Vallásos római katolikus családból származom, viszont mi otthon soha nem imádkoztunk a vacsorák előtt. Megélve ezt a szertartást azt érzem nagyon meghitt és fontos dolog, emlékezve a történelmükre, kipihenni a hét fáradalmait, ami fontossá teszi az együttlétet a családoknak vagy barátoknak, akik közösen töltik el a péntek estét.