CouchSurfing

Hatvankilencedik vendégem John Pahm (29) rendszergazda, videóblogger és marathoni futó Chicagoból, Egyesült Államokból érkezett hozzám 2 éjszakára. Igazából előszőr Rómába ment, azután Budapestre. Közép-Európai utazása kezdetén van, megy még Bécsbe, Krakkóba, Prágába. 2009 óta tagja a CS-nek, kb. 20-20 alkalommal fogadott vendéget és szörfölt maga is valahol. Chicagoban született és élt egész életében, a szülei vietnámiak. Hétfő este érkezett hozzám, aznapra szerveztem a palacsinta és kanapé-összeszerelő bulimat. 

Szombat reggel szállította ki az IKEA a kanapét, berakták a vendégszobába és persze tudtam, hogy ezt nem én fogom összerakni.

Az volt a terv, hogy majd a hétfői vendég, John megteszi. Mindenesetre a biztosra akartam menni, ezért még az egyik barátomat is meghívtam és kitettem az eseményt a CS falra. Aki nem akar segíteni, az se baj, szurkolókat is örömmel várok. John aznap még levelet írt nekem, hogy jöjjön akkor hozzám vagy találkozzunk a kanapé-bulin. Hát mivel az egy és ugyanaz, ezért jöjjön nyugodtan hozzám :-)

John-t érkezéskor egyből a szivembe fogadtam, kedves, beszédes, segítőkész fiú. Megvolt az összhang azonnal közöttünk. Rettentő gyorsan beszélt, de élveztem a kihívást. Én is gyorsan beszélek magyarul, mire megtanulok angolul, kb az ő tempója lesz az enyém is. Áldogáltunk a térképem előtt sörrel és ciderrel a kezünkben, utazásokról beszéltünk és amerikai akcentusokról. Megtudtam, hogy Chicago és környékén van a "legtisztább" amerikai akcentus. A televíziós riporterek Chicagóba mennek retorikát tanulni, és az egyik legjobb televíziós (vagy színészi? nem emlékszem pontosan melyiket mondta) iskola is ott van. Aztán Csaba is megérkezett rettentő tettrekészen, sört nem fogadott el (palacsintát igen), és egyből nekiugrott a dobozoknak John-val együtt.

Neki kezdtem fahéjas, eper joghurtos túrós és kakaós palacsintát sütni, a srácok kb 1 óra alatt össze is rakták a szófát. A kanapét imádom, a huzatját utálom. Persze tök szép szín a fehér, mondjuk egy partyn nagyon jól néz ki a fehér kanapé, de ki az aki lakásba veszi meg? Picit zsírosabb kézzel leül az ember, egyből nyomot hagy a huzaton. Hiába mosható a huzat, nem hiszem hogy egy tiszta fehér színű huzatban nem marad a folt. Kényszermegoldásként mindig ágytakaróval lesz beborítva, azaz nem látszik majd a lakásban, hogy ez egy csodás jól kinéző kanapé. Az IKEA adta ebben a színben a kanapészavazós posztért cserébe, és ki is szállította ingyen, amitől tök boldog vagyok persze, de kell venni valami normális huzatot rá néhány hónapon belül, ami nem most lesz, mert nagyon drága :-(. Valszeg még venni fogok hozzá a jövőben fekvőfotelt és díszpárnákat is. 

Mire kész lettek a srácok a kanapéval, beállított még egy litván couchsurfer, hozott bort, amit fel is bontottam neki. Furcsán pikírt fiú volt. Éjfél előtt elment. 

Megágyaztam az új kanapén John-nak, kicsit sajnáltam is, hogy nem én avatom fel, de hát így alakult. Másnap mondta, hogy nagyon kényelmes volt rajta aludni. Reggel 09.26-kor arra ébredtem, hogy elaludtam. Van 10 percem összekapni magamat a 10.00 órás tárgyalásig, amiről így is el fogok késni. Átrohantam John-t felébreszteni, 10 percen belül az ajtó előtt álltunk. Megbeszéltük, hogy este 18.00 körül hazajön, én elmegyek jóga órára és este 21.00 után találkozunk a Mechwart-ligetnél. John megoldotta azt az évek óta fennálló problémámat, miszerint két számítógép van a lakásban, ebből egy egyik van a nyomtatóra kötve, ami most rossz, a jó számítógép pedig nincs a nyomtatóra kötve. 10 perc alatt megcsinálta a nyomtató és a jó számítógép közötti kommunikációt. Hasznos dolog időnként rendszergazdákat hosztolni. 

Bementünk a Gozsdu-udvarba, ahova odahívtam Galent is, egy amerikai képzőművész barátomat, akit nyáron ismertem meg a Szimpla-kertben. Galen a Képzőművészeti Egyetemen Fulbrigt-ösztöndíjas. A kapcsolatunk arra épül, hogy én tanítom őt magyarra, ő engem angolra. Ez úgy szokott zajlani, hogy beülünk egy kávézóba vagy kocsmába, ahova ő elhozza a leckéjét, magyar könyvét és feladatokat oldunk meg, kijavítom a háziját stb. És főleg gyakoroljuk a kiejtést. És moziba járunk. A legelső órán a magyar ABC-re tanítottam meg, ami a mi nyelvünk esetében nagyon hasznos, miután megtanulta és begyakorolta bármit le tud írni és helyesen el tud olvasni. Az ő angol tanítása abból áll, hogy beszélgetünk különböző témákról és ő korrigál közben, meg időnként írok mindenféle leveleket, amit elküldök neki és visszaküldi kijavítva. Most, 3 hónappal később már magyarul rendel ételt italt mindenhol. Nagyon büszke vagyok rá. 

John mesélt sokat Chicagóról, ha összejön a tavaszi amerikai utam, akkor mindenképp útba veszem Chicagot is. Mesélte, hogy szervezett vezetett maffia-utak vannak, feltétlenül be fogok fizetni egyre. John a legutóbbi Chicagói No pants subway ride-ról videót készített. Az esemény New Yorkból indult, ma már szerte a világon megrendezik januárban. Budapesten még nincs. A lényeg az, hogy fiatalok alsóneműben utaznak a metrón, miközben kurvahideg van odakinn. Pontosabban felül fel vannak öltözve, alul semmi. 

Nagyon jó esténk volt, a végén egy mellettünk ülő ausztrál srác is csatlakozott hozzánk, arra kapta fel a fejét, amikor a pussy-puszi szavak kerültek témába. Odaszólt nekem, hogy szüksége lenne egy puszira (pussy?). Mondtam neki, hogy egyik értelemben sem tudok neki segíteni :-) Beszélgettünk a királynőről, az ausztrálok magasan szarnak rá. Egyébként az angolok se nagyon foglalkoznak vele. 

John fizetett két kör italt, én az utolsót, majd mindannyian eléggé elfáradtunk, akkor fedeztem fel, hogy 6 perc van a buszunkig, ezért rohantunk a megállóban, én majdnem belehaltam, amíg a Gozsdutól elértünk a Deák téri megállóba, John megérkezéskor is nyugodtan lélegzett, nem meglepő egy maratoni futótól. A buszt elértük.

Másnap délben John elment. Lehúztam az ágyneműt és kipróbáltam én is a kanapét. Hát, sokkal kényelmesebb rajta feküdni, mint az én saját ágyamon. Igazán jószívű couchsurfer vagyok, a vendégeknek szebb és jobb ágya lesz, mint nekem!

Kövess a Facebookon is.