2013.05.09. 23:08

Egy barcelonai kanapékeresés tapasztalatai

Régóta vágyom Barcelonába. 2010-ben Andalúziában voltam, ez volt az utolsó alkalom, hogy tengert láttam közelről. Sohasem voltam egyedül nyaralni, vagy ha egyedül is utaztam el, mindig barátokat látogattam meg külföldön: Berlin, Koppenhága stb. Napközben városnézés egyedül, este találkozó velük. CS surfer élményeim is eddig csak a keresztlányommal és a párommal voltak. 

Sokat dolgoztam az elmúlt hétig, és szerettem volna megajándékozni magamat valamivel. Szombaton kitaláltam Barcelonát és egyből foglaltam is egy wizzair repülőjegyet május 11-18 időtartamra, majd elkezdődött a szálláskeresés.

Első körben három requestet küldtem ki 3 különböző időpontra. Egy órán belül jött két elfogadó válasz. Maradt az első 3 éjszaka hostjának megtalálása. 13 decline választ kaptam múlt hét szombattól a mai napig. Nagyjából a harmada ajánlotta, hogy esti közös bulizásban benne van. Ketten maybe válasszal reagáltak. Egyik sem akart hostolni, de egyikük felajánlotta, hogy menjünk sörözni, a másik pedig elirányított egy barátjához, aki nagyon kedvező fizetős feltételekkel ad ki egy apartmant a Sagrada Familia mellett 50 méterre. Felvettem velük a kapcsolat végszükség esetére, és hamar kiderült, hogy ennek a lakásnak a kiadásával foglalkozik a beajánló maybe CS srác is. Egyelőre öten nem válaszoltak semmit. 

Az igen választ végül is négy hosttól kaptam meg. Az elsőnél egy éjszakát, a másodiknál 2 éjszakát, a harmadiknál 3 éjszakát a negyediknél egy éjszakát leszek. Őket külön bemutatom majd a majdani Barcelonás posztokban. Kaptam egy ötödik elfogadó választ is, amiben az olasz srác leírta, hogy csak egy éjszakára láthat vendégül, mert a lakótása nem bírja a couchsurfinget, és hogy el kell játszanunk, hogy barátok vagyunk és meg kell osztanom vele az ágyat, mert nincs külön hely. Ezután a részemről ment egy cancel. Az adatlapján külön szoba volt szó, és ennyire jó barátok nem lehetünk. 

Ami számomra a legmeglepőbb volt a vendéglátó keresés közben, hogy gyakorlatilag nincsennek lányok a rendszerben. 45 ezer CS tag van Barcelonában, ebből közel 12,5 ezer hostol vendégeket. Lányok adatlapjával elvétve találkoztam csak. Értsd: minden 10 férfire jut egy női host. Rászűrtem a csak nőkre és legyen fényképe opcióra és 1900 találatot dobott ki a kereső. Ebből 95 százalékuk 0 referenciával, 0 baráttal rendelkezik, azaz inaktív regisztrációk csak csupán.. Nem értem mitől lehet ennyire eltorzulva a nemi arány. Az eredeti szándékom az volt, hogy lányoknál keresek szállást, de vagy nagyon fiatalok voltak (25 felett keresek hostot), vagy konkrétan nem volt. Egy hölgyet találtam, de ő olyan szigorú feltételeket támasztott, hogy nem feleltem volna meg neki. A második késői huszas lány meg azt irta, hogy el kell őket tartania a vendégnek (ketten vannak), amíg az ott lakik náluk. Ennek az elvárásnak sem felelek meg. 

A pénzért (30 EUR/fő/nap, több éjszakára 20/fő/nap) kivehető lakás egyik szobáján nagyon sokat tipródtam ma. Kivegyem vagy se? Elképzeltem ugyanis, hogy Barcelonában az első reggelimet ezen a teraszon tölthetném el.

921575_447106872051001_1722754293_o.jpg

Ami csodás lenne. És nem is a megspórolható 9000 Ft-ról van szó, hanem szeretnék minél több helyi kanapészörfös taggal tölteni az időmet.

Ma váltottam Eurót, kaptam letölthető barcelonai útikönyvet a Kindle-mra, viszem a Spanyolország print útikönyvemet. Tegnap szereztem kölcsön hálózsákot, és kölcsön okosmobilt, ami majd spanyol SIM kártyával is működni fog. Ma este elalvás előtt megnézem ismételten a Vicky Cristina Barcelonát :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr995292176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vandorboy.com 2013.05.10. 13:39:25

jó utat kívánok.. csinálj egy meetinget az érkezésed napjára, vki el fog hívni biztos..

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.05.10. 13:48:34

@vandorboy.com: köszi! a surfereimmel elég lesz nekem a meeting. :-)
süti beállítások módosítása