2012.10.18. 18:11

A legszebb magyar couchsurfer lányok

Mindig is tudtuk, hogy a magyar lányok a leggyönyörűbbek a világon. Gondoltam megosztom veletek is, hogy (szerintem) kik a legszebb kanapészörfös magyar csajok. (Nem néztem át 10 000 magyar CS tag adatlapját, de kb 1 500-at biztosan. Íme sorrend nélkül a hét fős lista. :-). Valamint itt nézhetitek meg a legjobb magyar kanapészörfös pasikat is. 

sylvie3-2.jpg

Alíz 28 éves ékszerész és reiki mester. Szerinte senki sem láthat meg úgy téged, mint ahogy te saját magadat. 2009 óta tagja a CS-nek. 

IMG_4836_xs.jpg

Edit 26 éves szellemi szabad foglalkozású. Elkötelezett CS tag 2007 óta, nagyon sok vendéget fogadott már, és néhányukkal szoros barátságot kötött.

IMGP6180 (31).jpg

Rebeka 23 éves építészhallgató. 2010 óta tagja a CS-nek. Csellózik és mindig szeret valami újat tanulni Budapestről. Korábban félénk volt, de a couchsurfing megváltoztatta. 

68444_4766503647434_1989601172_n.jpeg

Kata 25 éves stylist és teniszoktató. A távlati céljai között szerepel, hogy egy kastélyhotelt nyisson Skóciában. 2008 óta tagja a CS-nek.

297602_2436182674665_1554680010_2556943_1837898557_n.jpg

Réka 30 éves masszőz. 3 hete tagja a CS-nek. Egyik fő érdeklődési területe a divat. 

12067507_l_d70118ed27dc0ba7b6c3aa8bc0fb7864.jpeg

Dóra 33 éves építész. 2 éve tagja a CS-nek, jelenleg inaktív. Mindig lenyűgözi a tenger látványa.

004.jpeg

Emese 33 éves közgazdász. Az elmúlt két évben, mióta CS tag, teljesen utazásfüggő couchsurfer lett. Bejárta az Egyesült Államokat kanapészörffel és minden egyes surfer élménye egyedi és pozitív volt. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr424853163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.18. 20:06:50

két kérdésem volna tisztelt bíróság

1. van-e rá engedélyük, hogy a fotókat közöljék?
2. ezek a lányok szinglik-e, ha másokat fogadnak a lakásukban?

én ugyan pesti gyerek vagyok, de szívesen alszom bármelyiknél

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.18. 20:10:26

@balage_81 reloaded: Tisztelt Érdeklődő! Minden lány írásbeli beleegyezése a birtokomban van a fotóik közlésére, sőt még a képaláírások szövegét is egyeztettem es leokéztattam velük.

2. Nincs módomban további információkat megadni a lányokról ;)

Tisztelettel,
A zsűri

Styxx 2012.10.18. 20:48:48

@nikita:
Hiányos a lista:
Nikita 18 és fél éves (2022-ig money back warrantyval)blogger és hobbiasztaliteniszező.

A pökhendi kereskedelmi tévés szerkesztőket elegéánsan visszaszopatja, ezért büszke rá minden blogger és kommentelő.:-)
Most nem azért, a csajok tényleg jól népznek ki, de ez a reiki mester + stylist, meg masszőz, meg 26 éves szellemi szabadfoglalkozású, aki 2007 óta (21!) couchsurfer, szóval a két építészen kívül atöbbiek szövege elég Cosmopolytan-gáz.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.10.18. 20:56:13

Próbaképpen rákerestem az egyikre a neten, és a kereső kiadott egy oldalt, ahol más keresztnéven szerepel. Érdekes. :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.18. 20:58:33

@spontan: mindenki keresztnevét megváltoztattam. a többi infó stimmel.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.18. 21:06:07

kedves vagy, de én közel se vagyok olyan szép, h ide felkerüljek. Hidd el vagyok annyira magabiztos, hogyha úgy gondolnám, h beleférek a listába, akkor kitenném magam. Másrészt viszont, ha én lennék a legszebb, akkor sem lenne elegáns önmagamat zsűrizni nem? :-)

A szöveget mindenkinek az adatlapjáról szedtem le.

Eaglewing 2012.10.18. 21:11:21

Keresztnevek tenyleg masok. Megjegyzem, a cs alapveto celja nem az, hogy tarskereso oldal legyen, de ez igy konnyen azt sugallja. Bar nagyon sok szerelmet lattam igy az teny ;). Az elso foto egy profi foto a lanyrol, aki egy nagyon helyes valaki, pont holnap vele is bulizunk, mint veteran cs-ssel. Megjegyzem, ha mar szep fotokat akarunk nezni, keresgess csak kulfoldi cs profilokban is, volt igy nagyszeru elmenyem modell holggyel New Yorkban, aki aztan Budapestre is eljott ;). Mit irhatnek meg? Rengeteg emberrel megismerkedetem a cs kapcsan, talan szamomra a csucspont a budapesti wintercamp volt 700 fos Citadella szilveszteri bulival. De megegyszer nem szerveznem meg, hihehetlenul elfaradtunk. Vagy a brusszeli talalkozo a nyari kenusokkal. Eseteg a becsi amb meeting, ahol jot beszelgettunk Caseyvel, az alapitoval. Stb stb...no jo volt nosztalgiazni, szep estet mindenkinek ;)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.18. 21:21:16

@Eaglewing: Van főiskolai szépségverseny is, a fősikola mégis tanulásra való, emellett rengetegen ott találják meg a párjukat, ahogy a CS-en keresztül is. Ráadásul ez a lista nem is szépségverseny, nem kérem, h szavazzatok, ez csak az én véleményem, h kik a legszebbek (akiknek elértem az adatlapját..)

Brix 2012.10.18. 21:46:54

Valaki segítsen már nekem, hogy mit jelent a couch surfing? Mit csinálnak a coucsurferek?

dr kivancsivagyok 2012.10.18. 22:03:47

@Brix: a kanapet ki kell cibalni a tengerhez es ugyesen manoverezve kell szorfolni, ha profi vagy akkor ilyen lanyok fognak visitva varni a parton. ha harom ilyen lanyt osszegyujtesz akkor felirnak egy blogba de a keresztnevedet megvaltoztatjak es a kepalairast egyeztetni fogjak veled. aztan szavazunk rad...

Zöldkabátos (törölt) 2012.10.18. 22:06:20

@Brix: Ingyen megszállnak egymásnál külföldön bizalmi alapon - azaz nem kell utazáskor a drága hotelbe menni. Cserébe te is vállalod, hogy nálad megszállhatnak idegenek.

túrósfaszúkurvaisten 2012.10.18. 22:21:32

@Zöldkabátos: nálam megszállhatnak ingyé', sőt némelyikért még fizetnék is egy kicsit, gondolom belefér a szellemi szabad foglalkozásba :)

Cavalcanti 2012.10.18. 22:48:37

Na,akkor pontoznék! Előtte megjegyezném,hogy véleményem szerint mindegyik hölgy szép,nagyon is, de a személyes ízlésem fogja meghatározni ebben az esetben,hogy milyen pontot adok! Nem a szarkalábak száma,sokkal inkább az arc kisugárzása nálam a döntő! Az alak most nem játszik,mert abból itt nem sok jön le...Ja!És nem akarok olyan kommenteket,hogy "te ember,itt most nagyon benéztél valamit.." :)
1.Alíz: 9
2.Edit: 8
3.Rebeka:8
4.Kata:8
5.Réka:10
6.Dóra:8
:)

pepito1 2012.10.18. 23:00:17

Mi ez a szar? kik ezek ?

Gglle 2012.10.18. 23:45:43

Szivesebben latnek egy ilyen listat jokepu fiukrol inkabb...
Ugye azt valaszolod, hogy a valogatas mar elkezdodott? :-)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 00:11:08

@Gglle: már kész a pozt, de szerdán fogom élesíteni. Elképesztően helyes pasik vannak benne :-) hozzáteszem itt is én voltam az egyetlen zsűritag, azaz az én izlésemet tükrözi a válogatás!

ki vagyok találva 2012.10.19. 00:22:53

@túrósfaszúkurvaisten:
off:
beszartam a neveden :D

(megelőzendő: jaja én ilyen alacsony ingerküszöbű alpári proli p*cs vagyok, hogy ilyesmin nevetek... és igen, a fingós-hányós-b*szós vicceket is szeretem)

Sadist 2012.10.19. 08:16:51

A szellemi szabad foglalkozásún (sic!) azért elmosolyodtam. Gondolom ez a munkanélküli bölcsész eufemizált formája :D De a szeme legalább szép.

2012.10.19. 08:51:50

Semmitmondó poszt, üresfejű beképzelt nőcikkel. Fő érdeklődési területe a divat. Totál meglepő....

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.10.19. 08:52:15

Az első hölgyet minden további nélkül. Pont annyi idős, mint én, de sokkal fiatalabbnak néz ki; mondjuk ki tudja, hogy ez mikori kép róla...

Amúgy az mit jelent, hogy "szellemi szabad foglalkozású"?

SarahConnor 2012.10.19. 08:52:46

Most akkor mi a cél? Bemutatsz Couchsurfer-eket, elárulod a szakmájukat, plusz egy-két érdekességet, de a nevüket nem? Nem akarom annyira tudni a nevüket, de ez a koncepció nekem nem világos. Főleg ha meg lehet őket találni a neten valódi néven.

Mrs.Columbo 2012.10.19. 08:58:19

@_zulu_: @Grabbe: A szellemi szabadfoglalkozású kb. azt jelenti, hogy van mersze hozzá, hogy nem megy el egy multihoz dolgozni az 5 nm-es irodába, hanem azt csinálja, amit szeret és amihez van tehetsége - és meg tud belőle élni. (Ezt általában azok, akik inkább a biztos napi 8 órás "igát" választották, és valahol a lelkük mélyén baromira nincsenek megelégedve az életükkel, de képtelenek lépni, munkakerülőnek tartják :D )
Pl. az író is szellemi szabadfoglalkozású, csak annak egy "válfaja".

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 09:03:37

@Fenimore: a privacy-jüket szeretném védeni ezzel, hogy igyekszek minél kevesebb infót kiadni róluk. A nevüket ezért változtattam meg, a plusz kis szines infó meg csak érdekesség. Most komolyan van olyna, aki azért kezd el nyomozni a neten, h megtudja bármelyik lány valódi nevét?

Netuddki. 2012.10.19. 09:11:32

@nikita: Hajjaj, ha tudnád mennyi pszichopata van...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 09:13:11

@kovi1970: a pszichopaták elleni védekezés lenne ez is (névváltoztatás)

SarahConnor 2012.10.19. 09:15:32

@nikita: fentebb egy hozzászóló megtette :) Vagy félreértettem?

Amúgy ne menjünk bele, ki mire képes a neten. Én egyszer a vonaton hazafelé utazva találkoztam egy barátnőmmel, leült mellém és diskuráltunk kicsit. Másnap kaptam egy levelet a nem publikus email-címemre egy pasitól, aki hallotta a beszélgetésünket a vonaton, és az alapján kinyomozta, ki vagyok (keresztnév, egyetemi szak hangozhatott el maximum). Össze-vissza sz*rtam magam, hogy mit akarhat, ennyi erővel a címemet is tudhatja, a legijesztőbb az volt, hogy egy csacsogás alapján megtalált, és képes volt azzal tölteni időt, hogy megtaláljon. Szerencsére leszállt rólam.
Persze ennek semmi köze az itteniekhez, csak gondoltam, elmesélem :)

Nincs is semmi baj a névnélküliséggel, de gyakorlatilag semmin nem segít, a privacy kevesebbel is ki van adva, én csak a projekt enyhe felemásságán csodálkoztam el (bemutatom, de mégsem).

SarahConnor 2012.10.19. 09:16:45

Azt ne is említsem, hogy a google már tud kép alapján is keresni...

vau · http://www.holdkomp.hu 2012.10.19. 09:18:09

Ajjaj, ez mekkora egy feldobott labda post :)

Szép lányok százával fogadnak embereket nagyon furcsa foglalkozással. Jáááj. :P

Szoros barátság jó sokukkal...

Inkább kussolok. :p

Sadist 2012.10.19. 09:21:24

@Mrs.Columbo: Aha :D Akkor miért nem lehet azt írni, hogy foglalkozása: író, festő, zeneszerző, szobrász?

modoros.blog.hu/2010/04/21/a_szellemi_szabadfoglalkozasu

Sadist 2012.10.19. 09:30:23

@nikita: @Fenimore: creativeads.blog.hu/2012/09/28/latnoki_kepesseg_mesterfokon

A névváltoztatás kb. erdőtűz ellen vízipisztoly. Röhejesen egyszerű szinte bárkiről találni néhány személyes információt, nem kell ehhez pszichopatának sem lenni.

SarahConnor 2012.10.19. 09:34:57

@Sadist: én is ezt mondom. A neten privacy-vel hitegetni magad... balgaság.

elkoltozott. 2012.10.19. 09:44:14

Már látom mit fognak ezek a nök kapni itt. Nem iriglyem őket. Viszont tényleg szépek.
Mi kell ahhoz h zsűri tag lehessek?:)))

Amúgy magamból kiindúlva biztos hogy ha CS-re szánnám magam szép lányokat keresnék szállásadónak. De melyik férfi nem? Nah mindegy. Megint a piszkos fantázia.:)

elkoltozott. 2012.10.19. 09:52:07

@Fenimore: Kicsit furcsa történet de ki tudja lehet hogy teljesen normális volt és lehet ö lehetett volna a nagy Ő:)

De mondjuk tény ha valóban nagyon bejöttél neki akkor miért nem mert személyesen megszólítani?
Egyfelöl ez az internet átka. Sajnos online már sokkal "könnyebb" ismerkedni.
Lassan ez válik megszokottá és az lesz szokatlan ha az utcán leszólít valaki.
Bár kérdés akkor hogy reagálnál ha az utcán leszólítana egy vad idegen h tetszel neki.
Melyik a furább?

Sadist 2012.10.19. 10:01:51

@Fenimore: Azt vedd észre, hogy a neten a személyes adataidért te felelsz. A faszi is azért talált meg téged, mert kiadtál magadról személyes adatokat. Nem hitegetni kell magad, hanem megtenni a szükséges lépéseket.

Sadist 2012.10.19. 10:13:49

@elkoltozott.: "De mondjuk tény ha valóban nagyon bejöttél neki akkor miért nem mert személyesen megszólítani?"

Mert a mai huszonéves lányok (akik már elvileg érett nőnek számítanak) 90%-a nem képesek nőként viselkedni és megfelelően kezelni egy férfi közeledését. Azt meg senki sem szereti, ha visszautasítják, a bunkó vagy hülyének nézős visszautasítást meg főleg nem. Emailben, chaten, facebookon az ember nem veszi annyira személyesnek ezért van egy tompító hatása.
Ha valakit személyesen párszor elküldtek már a halál faszára, annak nem sok kedve lesz újra próbálkozni és megalázni magát.

SarahConnor 2012.10.19. 10:18:49

@Sadist: a nevemen és a sulin kívül, ahol tanultam, nem adtam meg mást. Csak hogy van egy kutyám, meg egy macskám, meg ilyeneket. Nem az a fajta ember vagyok, aki kiírja még a kapucsengő számát is, meg a telefonját a profiljára.

Valószínűleg engem inkább a szakmai életemen keresztül könnyebb megtalálni. Az akkor is rejtély, hogy a nem publikus mail-emet hogy találta meg, de nem is érdekel. Szerintem valahogyan megvoltak az eszközei az alaposabb kutakodásra.

@elkoltozott.: nem közeledett, csak a fejemre olvasta az összes adatomat, amik sehol (!) nem szerepeltek, és nem szerepelnek ma sem. Meg visszamondta, miről dumáltam. Gondolom, arra gerjedt, hogy tudatja velem mindezt. Elküldtem a sunyiba, hogy melyik sarokba pisiljek, hogy olyan adatokat közöl velem, amiket én is pontosan tudok. Erre lekopott. :) Azért a célját elérte, rám hozta a frászt.

elkoltozott. 2012.10.19. 10:22:32

@Sadist:

OK ez tény, de én azt gondolom hogy akkor sem az a normális hogy egy virtuális térben folyik az ismerkedés. Ugyanakkor ez lesz a jövőben, és ez eléggé elszomorító szerintem.

Jut eszembe Fenimore, járunk?:))

elkoltozott. 2012.10.19. 10:23:18

@Fenimore: akkor tényleg beteg volt. De legalább tanultál belőle:)

Netuddki. 2012.10.19. 10:25:41

@Fenimore: Ilyenkor fel kell jelenteni személyes adatokkal való visszaéléssel (vagy hasonlóval) az illetőt. Megnéztem volna a képét ha a amikor a rendőrök kopogtatnak nála.
Nemcsak a saját hanem a köz érdekében is. Ki tudja az illető még hány embert zaklatott előtted és utánad. De lényeg, hogyan jutott hozzá az adataidhoz? Mi van ha egyszer majd a számládról tűnik el a pénzed?

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.10.19. 10:43:47

A munkahelyi netem letiltja a couchsurfing.com oldalt (WTF?!? valamint: fúj, munka közben netezik - igen, és?), ezért a rövid kérdés:

Jól tudom, hogy a "klasszikus" couchsurfing-en kívül (szállás) más "activity"-ket is lehet ajánlani illetve megbeszélni? És mielőtt rosszra gondolnátok (jópáran így is arra fognak): konkrétan kávézásra, sörözésre, efélére gondoltam... Mert ha igen, akkor regisztrálnék én is. Előre is köszi!

Mrs.Columbo 2012.10.19. 11:03:40

@Sadist: Azért, mert lehet, hogy több dologgal is foglalkozik, és senki nem venné komolyan, ha azt mondja, hogy festő, szobrász, író. Másrészt az emberek szeretnek sablonokban gondolkodni, és ha valaki azt mondja magáról, hogy ebbe és abba az újságba publikál, kiállításai vannak itt és ott, akkor is szeretnek visszakérdezni, hogy mi a foglalkozása (ahogy e is rögtön visszakérdeztél, hogy miért nem mondja ki kategorikusan, hogy író/festő/stb.)

A szellemi szabadfoglalkozású egy gyűjtőfogalom, egyébként az adózásban is szerepe van.

Szerinted érdemben mennyi köze van a témához, hogy belinkelted a modorost? :)

2012.10.19. 11:03:51

@Mrs.Columbo: És ezt i kérdezte kegyedtől Mrs. ?

Én tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent a "szellemi szbadfoglalkozású" kifejezés.
Ugyanakkor azzal is, hogy ez sokkal elengánsabban hangzik, mint pl. az, hogy "egy ötvenes pocakos kopaszodó faszi tart ki".

ergerberger 2012.10.19. 11:04:32

Mindet blokkolnám, de elsőnek a reikimestert.
Viszont gondoskodnék róla, hogy közben ne tudjon beszélni fárasztó ezoterikus szarságokról.

Mrs.Columbo 2012.10.19. 11:22:41

@_zulu_: Sajnos annyira szerencsétlen, gyarló és béna vagyok, hogy az eggyel alattad lévő hozzászólás helyett a tiédre nyomtam a választ.
Bár a reakciódból ítélve így utólag annyira nem ment mellé.. :D

Egyébként kérdezz rá Google barátodnál a szellemi szabadfoglalkozású képző-, iparművész kifejezésekre. Meg fogsz lepődni.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 11:27:52

@Sadist: kérdés az, hogyha nem vagy pszichopata, meg akarsz e tudni bármilyen információt a lányokról?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 11:31:17

@Haynau: igen, lehet. Regisztrálj be és állítsd majd hang out-ra aprofilodat.

Sadist 2012.10.19. 11:34:39

@Mrs.Columbo: "Azért, mert lehet, hogy több dologgal is foglalkozik, és senki nem venné komolyan, ha azt mondja, hogy festő, szobrász, író."

Pont amiatt nem lehet komolyan venni, mert szellemi szabadfoglalkozásúnak aposztrofálja magát, amiről mindenki tudja, hogy a diplomás munkanélküli szinonímája.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.10.19. 11:36:08

@nikita: Köszi a választ! Otthonról majd beregisztrálok.

Sadist 2012.10.19. 11:39:27

@nikita: A kíváncsi és a szociopata ember között azért elég nagy a különbség.

Sadist 2012.10.19. 11:43:48

@elkoltozott.: Amint átbillen a mérleg a netes ismerkedés javára, onnantól az lesz a normális.

Überspannung 2012.10.19. 11:50:27

Ha már a hozzászólásomat töröltétek, akkor töröljétek ergerbergert is. Neki még az avatarja is egy pénisz.
Egyébként aki itt a téma kapcsán és a képek láttán nem gondol rosszra, az homoszexuális.

Mrs.Columbo 2012.10.19. 12:10:58

@Sadist: De attól, hogy egy munkanélküli diplomásnak derogál kijelenteni magáról, hogy ő egy munkanélküli diplomás, egy szellemi szabadfoglalkozású még nem lesz kevésbé szellemi szabadfoglalkozású.
A munkanélküli diplomás ennyi erővel magára aggathatná azt a jelzőt is, hogy tartalékos, az önkéntes tartalékosok ettől még tartalékosok maradnának. És ha gyanútlan tartalékos onnantól kezdve tartalékosnak nevezné magát, nem gondolom, hogy neki kéne nevetség tárgyát képeznie, sokkal inkább annak, aki kínjában magára aggatott egy már létező foglalkozási kört.

Mindent összefoglalva a megoldás az lenne, ha a szellemi szabadfoglalkozású körhöz tartozó adószámmal rendelkezők kitalálnának maguknak egy másik nevet, mert a szellemi szabadfoglalkozású ezek szerint menthetetlenül le lett stoppolva más célra.

A nép fia 2012.10.19. 12:11:49

Az első és a második lány már meg is vett.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 12:12:44

@Fenimore: A poszt arról szól, h kik a legszebb csajok a CS-en (szerintem). Nem tök mindegy hogy hívják őket? Az a poszt címe és témája, hogy a legszebb nevek a CS-en? Ezért beszélünk erről ennyit? Adhattam volna nekik azt is, h 1.2.3, stb.

Megváltoztattam a nevüket, mert így láttam jónak, és megtehettem és a lányokkal is megbeszéltük. Ennyi, kérlek szépen fogadd el ezt.

Arról meg, h ki mit talál meg, ha akar a lányokról. Nos, ha egy betörő be akar jutni a lakásomba, akkor is bejut, ha legszuperebb zárat szerelem fel. Nekem csak egy normál záram van, mégis bezárom és nem hagyom nyitva, ha elmegyek itthonról. pedig ugye minek is. Mégis bezárom, mert így nem megy be mindenki.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 12:14:22

@Tisztelt Roll!: leirhatod, h mit gondolsz és mit szeretnél a lányokkal, csak kérlek írd le elegánsabban. :-)

SarahConnor 2012.10.19. 12:36:39

@kovi1970: mivel abbahagyta, ezért nem láttam okát, nyilván ha ennél továbbmegy, akkor léptem volna.
A számlám leszívásához kicsit több adat kell, mint a nevem és a végzettségem, szerintem, de lehet, ebben már én is naiv vagyok :)

@elkoltozott.: persze ;)

@nikita: hadd ne magyarázzam már el megint, hogy miért szóltam ehhez hozzá, és hogy nekem tökmindegy. Félreértettél, nem a neveiket akarom mindenáron.

elkoltozott. 2012.10.19. 13:09:09

@Fenimore:
Ó ez csodás. Köszönöm hogy igent mondtál.

Akkor megyek hozzád CS-zni:))

elkoltozott. 2012.10.19. 14:16:11

@Fenimore: Mondjuk azt sajnálom hogy lecsaptál Nikita kezéről de hát ilyen az élet:))

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 18:59:45

@Fenimore: elmagyarázom újra. Teljesen mindegy hogy hívják őket, eleve teljesen felesleges szóba hozni, hogy ez a nevük vagy sem, hogy meg lehet e találni őket, vagy sem, MERT NEM EZ A POSZT TÉMÁJA.

Doppelskorpion · http://posta.szalami.com/ 2012.10.19. 20:28:32

Jaj, Rita! Ez diszkrimináció! ha a lányoknál megváltoztattad a neveket, akkor a fiúknál is tessék megváltoztatni, ha pedig a fiúknál nem változtatod meg, akkor tessék a lányoknál is publikálni az eredeti neveket.... ha nem tudnád, pl. az EU joganyag minden területen tiltja a nemek szerinti diszkriminációt, márpedig ez tökéletes példa rá!!!

Én, általában, az általam adott Couchsurfing-referenciáknál még a Couchsurfereim Napjegyét és Aszcendensét is beleírom...

És, mielőtt még sok kommentelő félreértené... illetve, az eddigi kommentek alapján már félreértelmezte, ez nem privacy - kérdés, elvégre megadták a beleegyezésüket a cikkhez, Te pedig publikáltad az anyagot... ez sajtóetikai, illetve esélyegyenlőségi kérdés (gender szerinti megkülönböztetés tilalma)!

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 23:37:22

@Doppelskorpion: :-) a fiúknál azért nem fogom megváltoztatni, mert nem hiszem, h a csajok rájuk szabadulnának, h megkeressék őket! :-)

Doppelskorpion · http://posta.szalami.com/ 2012.10.19. 23:53:27

@nikita: ez nem hit kérdése... ez nemi alapú diszkrimináció... tehát, vagy kiírod a lányok valódi nevét, vagy álnévvel publikálod a fiúkat, mindkét variáció megoldja ezt a jogi problémát, vagy bármikor fel lehet jelenteni különböző hatóságoknál, hogy megsértetted a nemek szerinti diszkrimináció jogelvét...

Ausztriában, például pont emiatt a jogelv miatt kell a salzburgi tömegközlekedési vállalatnak megszüntetnie azt a gyakorlatot, hogy egy nő, már 60, egy férfi viszont csak 65 éves korától válthatott kedvezményes, nyugdíjas - jegyet. Itt is többféle megoldás lehetséges: a férfiak is már 60 éves kortól, a nők is csak 65 éves kortól, esetleg, köztes megoldásként mindketten - mondjuk - 62,5 éves kortól vehessék meg a nyugdíjas - jegyet / bérletet... a konkrét megoldásba nem szól bele a hatóság, de a diszkriminációt meg kell szüntetni... most is ez a helyzet...

Doppelskorpion · http://posta.szalami.com/ 2012.10.19. 23:58:10

@nikita: amúgy meg ez sem genderfüggő... ismerek olyan lányt (is), aki kifejezetten szexuális céllal (is) használta a Couchsurfinget... nem írom le a nevét (se az álnevét, se a valódit)... most már férjezett asszony, de, korábban "radom sex" címszó alatt Couchsurfölt...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 00:04:30

@Doppelskorpion: hát aki feljelenthet, az egyedül csak a 7 lány, és a szerdán publikált pasik. Mivel őket "sértettem" a nemi diszkriminációval. LOL :-)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 00:05:36

@Doppelskorpion: tudom, h vannak ilyen lányok. Egészségükre :-)

Doppelskorpion · http://posta.szalami.com/ 2012.10.20. 00:16:18

@nikita: Ha tudod, hogy vannak ilyen lányok, akkor már nem stimmel, amit az alábbi kommentodban írtál: " nikita · couchsurfing.blog.hu 2012.10.19. 23:37:22
@Doppelskorpion: :-) a fiúknál azért nem fogom megváltoztatni, mert nem hiszem, h a csajok rájuk szabadulnának, h megkeressék őket! :-) "

;)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 00:27:23

@Doppelskorpion: dehogynem stimmel. Van egy csómó fucked up pasi, aki elkezdheti zaklatni ezeket a csajokat, ezt próbáltam kikerülni a névváltoztatással. Isten adja, h senki ne csináljon ilyet, de egy kellemetlenkedőt sem szeretnék a posztban szereplő egyik lánynak sem.

Vannak csajok, akik szextúrára használják a CS-t, de egyikről se hallottam, h zaklatnák a férfiakat..

Ezt a posztot több, mint négyszer annyian olvasták, mint összesen aktív magyar couchser tagok vannak. Nem gondolom, h a potenciális zaklatók a CS közösségen belül kerülnének ki.

És neked is leírom: szállj már le a névkérdésről, a poszt a szép lányokról szól, foglalkozz velük, kommentelj erről, h szépek e vagy sem, ki a leghelyesebb akár stb. Hívhatnám őket 1-es, 2-es, 3-asnak is stb. Kommentelj kérlek a poszt tartalmáról és ne trollkodj itt nekem. Főleg te ne légyszi! A poszt nem arról szól, h kinek van a legszebb neve a couchsurfing tagok közül.

SarahConnor 2012.10.20. 07:48:29

@nikita: jó. Tehát a poszt témája nem az, hogy bemutasd őket, és mondjuk csapj nekik egy kis reklámot. Mert ugye az nem megy név nélkül, mert az olyan lenne, mintha beszélni akarnék a Zara nyári kollekciójáról, de az üzlet nevét nem említhetem, szóval... csak nézni szabad.

Név nélkül, csak szép képek: ez meg a tényleg társkereső, legalábbis nyálcsorgató. Amit meg nem tudok hova tenni ezen a blogon.
Az elejétől ezt magyarázom, hogy olyan fura ez a kettősség.

Persze a te blogod, te tudod, milyen irányba viszed, nem támadlak semmi miatt, úgyhogy ne érezd úgy.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 08:31:33

@Fenimore: Nem. A post témája ez, se több, se kevesebb: Gondoltam megosztom veletek is, hogy (szerintem) kik a legszebb kanapészörfös magyar csajok. Nem akarok nekik reklámot csapni. Ez egy pozitív dolog, hogy ilyen szép lányok is vannak a tagjaink között, és minden ami pozitív és a CS-hez kapcsolódik, az jó a CpuchSurfingnek és jó a blognak is. Vannak főiskola szépségverseny is, mégse társkereső a főiskola.
Semmilyen reklámot nem akarok csapni a lányoknak, tehát nyugodtan megy név nélkül. Ettől nem lesz társkereső, mert nem akarunk a lányoknak társat keresni. Ha társkereső lenne, akkor éppenhogy belinkeltem volna még a lányok adatlapját is.

Az égvilágon semmi kettőség nincs ebben. Itt van szép 7 lány, nézzétek meg, mondjatok róluk akár véleményt. Tetszik. Nem tetszik. Enniy. Nem több és nem kevesebb.

Azt érzem, h kötözködsz :-)

DeadBodiesEverywhere 2012.10.20. 09:22:42

A téma jó de hogy ezt a sok fasz kommentet hogy sikerült összehozni?!

Nem mindegy mi a nevük? Nem mindegy hogy miért született a poszt?

Érdekes volt látni és olvasni, hogy melyikük mióta tag és mit csinált már a CS-en keresztül.

A sok értetlen pedig jöjjön el egy CS találkózóra és tapasztalja meg maga hogy milyen is ez a dolog.
Mindjárt másképpen áll majd a dologhoz, a lányokhoz és ha elkészül a lista a fiúkról, akkor hozzájuk is.

Addig meg : stfu

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 10:16:56

@DeadBodiesEverywhere: na végre, van aki érti ezt a posztot ;)

Megvallom, mikor élesítettem álmomban nem gondoltam, h bárkinek csak eszébe jut, h megkérdezze, h Terka helyett miért Bözske a leányzó.

Doppelskorpion · http://posta.szalami.com/ 2012.10.20. 10:30:53

@nikita: Rita! Nem azzal van a bajom, hogy nem írod ki a lányok valódi nevét, hanem azzal, hogy a lányoknak álnevet adsz, a fiúknak meg kiírod az igazi nevét... Vagy - vagy...

Ez amúgy nem trollkodás, baráti / kollegiális alapon mondom, mert, emlékszem, múltkor is írtad, hogy az RTL-esek elkezdték piszkálni a kommentodat... tapasztalt újságíróként mondom ezeket a tanácsokat, mert, ilyen, a tényleges tartalomhoz egyébként tényleg nem kapcsolódó formaságokon, el lehet vérezni jogilag... nemrég kezdtél el blogolással, online újságírással foglalkozni, tehát érthető, hogy pl. "Megvallom, mikor élesítettem álmomban nem gondoltam, h bárkinek csak eszébe jut, h megkérdezze, h Terka helyett miért Bözske a leányzó."...

Amúgy, miért írod, hogy "Kommentelj kérlek a poszt tartalmáról és ne trollkodj itt nekem. Főleg te ne légyszi!" A "Főleg te ne légyszi" tartalmára lennék kiváncsi... ;)főleg én miért ne?! :D

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.20. 18:17:12

@Doppelskorpion: mert téged kedvellek ;)

Tök mindegy hogy hívom a lányokat, es hogyan a fiukat. Ne aggódj, nem fogok "elverezni" mert ez a 16 ember baromira nem foglalkozik a névkerdesen. Ha nekik nem fáj, neked se fájjon.

lappaj 2012.10.26. 14:02:06

Írhattad volna azt is hogy az első tíz csaj a couchsurf-ön, mert láthatóan nem sok időt töltöttél keresgéléssel ha ezt mindet megtaláltad. VAGY a magyar csajok nem is szépek és az egész egy nagy hazugság!

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.26. 14:20:12

@lappaj: LOL :-) hát erre a posztra olyan 4-5 órám ment rá, az tényleg nem sok :-) meg ahogy írom, kb 1500 adatlapot néztem át. Szóval miért írjam azt, hogy az első 10, ha azt írtam, hogy az első 1500?
Sajnálom hogy neked nem tetszenek, nekem igen. Ez meg az ÉN válogatásom.

Rubicon 2012.10.29. 20:27:23

Nem győzőtt meg ez a blog, sőt: megerősített, hogy mondjak nemet a CS-re.
Ez az a bizonyos " romkocsmák félhomályában lógók" köre, a bulizós réteg.
Haverok, buli, fanta.
Kösz nem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.02. 01:27:28

@Doppelskorpion: Azert ujsagirassal mar korabban is foglalkozott, emlekeim szerint.

Leslie04 2012.11.26. 19:00:12

Tenyleg csinos es szep holgyek!
süti beállítások módosítása