2012.10.11. 08:24

Az utazók Isten küldöttei - III. rész

Csonka Gábor 127 országban utazott eddig, ahol az első években napi 2.5 dollárt, az utolsó években 4-5 dollárt költött a területtől függetlenül, akár Ázsiában, Amerikában vagy Európában járt stoppal. CouchSurfingon keresztül szállt meg, ha az nem volt, akkor hálózsákban a szabad ég alatt parkokban. 9 évig folyamatosan utazott, 2 hete hazatért véglegesen Magyarországra. Most még úgy érzi, hogy végleges. Utazásai élményeit egy saját blogon örökíti meg. Gábor a Buddhista Főiskolára járt, tanár szakon végzett, jelenleg túrákat vezet külföldön. 439 pozitív referenciája van, ebből 174 hosttól és 46 surfertől. Az interjú első részét itt, a második részét pedig itt olvashatjátok. 

Voltak teológiai vitáid muszlimokkal?
Pakisztánban folyamatosan meg akarnak tériteni, mert az jó pont lesz nekik a mennyországban. Vallásfilozófiát tanultam, ártatlanul megkérdezek dolgokat, amire nem tudnak válaszolni, majd ajánlják a lahori Iszlám Egyetemet, ahova menjek el, és ott választ kaphatok a kérdéseimre. A válaszom erre mindig az volt, hogy de hát te akarsz megtéríteni, és nem az egyetem, akkor hogyan akarsz megtériteni, ha te magad sem tudod a választ arra, amiről beszélsz? Ilyenkor lezárjuk a témát és picit elgondolkodnak a hitükön, hogy mennyire hit alapú és nem tapasztalat alapú a vallásuk, vagy ahogy ők megélik. Beszéltem  törzsi pastun talib vezetőkkel is, akik hiperintelligensek, de van egy iszlámhoz fűződő értelmezésük, amiből nem tudod kirángatni. És hiába próbálom az érme másik oldalát felmutatni, elakad az érvelés, mert nem tudod őket meggyőzni.

Mondtam nekik, hogy megértem, hogy a saját feleségedet beburkálod, s nem is mehet ki otthonról, és a saját lányodat nem engeded iskolába, de miért tiltod meg ezt más családnak? Lelőnek tanárokat, iskolákat gyújtanak fel Afganisztánban, ha kiderül, hogy ott lánygyerekek oktatását is elvállalják. Egy nő ott arra való, hogy 14 évesen férjhez menjen, gyerekeket neveljen és főzzön, tartsa rendbe a házat, ehhez meg nem kell tanulni. Pakisztánban egy afgán menekülttáborba mentem angolt tanítani. Az órán feltettem a kérdést a gyerekeknek, hogy mik akarnak lenni, ha befejezik a tanulást. Többen a tanári pályára szavaztak. Erre megkérdeztem, hogy akkor visszamennek majd Afganisztánba tanítani? Mire a gyerekek rémült válasza: dehogyis, hiszen ott lelövik a tanárokat. Erre ránéztem a korábbi vita partneremre, aki próbálta szépíteni előttem a valóságot, s láttam, hogy lesüti a szemét.

6799338_l_694bd84d5143c20ef7de711863d8ec3a.jpg

Volt számodra valami kulturálisan meghökkentő az iszlám világban?

Pakisztánban és Iránban is lehet vinni miniszoknyát és szexi toppokat, amit nem értettem, hogy miért árulnak ilyet, ha nem vehetik fel az utcára. A boltos elmondta, hogy otthon veszik fel. 

Mi történt veled Iránban?
Az iráni CS élményeimről csak szuperlativuszokban tudok mesélni. Bejelentkezel a CS site-ra, látják, hogy online vagy és egyből jönnek az invitálások, hogy gyere. Iránban az utazó zarándok, és aki vendéget fogad, az Istent fogadja be. Az utazók az Isten küldöttei. Emberi szinten a legsegítőkészebbek a perzsák. Spontán mész az utcán és meghívnak enni, inni, aludni. Az utcán megállnak az autójukkal, hogy felajánlják, hogy elvigyenek valahova természetesen ingyen. Iránban be kell jelenteni a hivatalnak, hogyha egy iráni nyugati vendéget fogad. Nyilván meg akarják spórolni a fejfájást a helyiek, és senki nem jelenti be a vendégeit. 

Kedvenc kalandos történeted?

Üzbegisztánból Afganisztánba átmentem gyalog a határon, 3 óráig tartott a séta, a határon akartam pecsétet az útlevelembe. Találtam egy épületet, a határőr meg se nézte a papírjaimat, csak belepecsételt. Míg az üzbégek szétszedték a csomagjaimat és próbálnak levenni pénzzel, de az afgánok nem is voltak kíváncsiak rám. Az ellenőrzés után fotóztam az első településen és az első rendőr letartóztatott, és bevitt a rendőrségre. Hoztak egy főnököt, aki tudott angolul.

Rendőr kérdezi: - Tudod melyik országban vagy?

Én: Tudom, Afganisztán.

Rendőr: - És tudod, hogy itt háború folyik?

Én: Tudom.

Rendőr: - És mi lesz ha megölnek?

Én: Akkor a mennyekbe kerülök. insAllah.

Erre elmosolyodott, visszaadta az útlevelemet és elengedett.

6798990_l_1e02c14008dda069f3d60dbd239e76a9.jpg

Szerinted milyen változásokra lenne szüksége még a CouchSurfing szervezetnek?

Ezen a kérdésen sokat agyalunk az ambassador csoportban. Én azt szeretném, hogy a CouchSurfing fő üzenete ne az ingyen szállás, hanem egymás és egymás kultúrájának megismerése legyen. A szállás csak egy extra plusz, aminek örülni lehet. Akik viszont csak emiatt lépnek be, túlterhelik a rendszert és csalódnak, mert nem találnak hostot, vagy ha mégis találnak, a vendéglátóiknak is rossz tapasztalatot adnak, mivel a CS-t ingyenszállodának használják.  Később pedig akik hostolnak is csalódni fognak, mert ők se találnak szállást, amikor ők szeretnének utazni, azaz mikor próbálják visszakérni azt, amit ők beletettek a CS-be. Én csak azt engedném szörfölni, akik már hosztoltak, vagy már találkoztak tagokkal, akik referenciát írtak róluk.. Ha már voltál vendéglátó, akkor tudod milyen a rossz vendég, s valószínű, hogy nem követed el ugyanazokat a hibákat. Hát így lehet(ne) szerintem fenntartható rendszer a CouchSurfing.

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr624829762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

légügyi megfigyelő 2012.10.11. 21:02:51

Kalandos! És klassz! Félek, kiöregedtem ebből. :(

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2012.10.11. 22:53:32

Kiváló! Ügyes srác :). Különösen az érdekes, amit Iránról ír, mivel nekem volt egy olyan elképzelésem, hogy oda mindenképpen el kell utaznom. Ezek szerint nem csak azért, mert csodálatosan szép ország :)).

@légügyi megfigyelő: Sosem vagy elég öreg :). Hozzám jelentkeztek már be idősebb emberek is, szóval csak elhatározás kérdése.

semoke 2012.10.12. 12:33:39

@légügyi megfigyelő: Ebből nem lehet kiöregedni, legutóbb egy hatvanévessel utaztam - ha nem hiszed, kezd hostként, s várd meg az első érett vendégeidet :)

semoke 2012.10.12. 12:35:11

Köszönöm, remek cikk, csak azt sajnálom, hogy lányként a világ fele ki van csukva, mint egyedüli úticél...sebaj, ott a másik!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.13. 11:52:27

Én 28 országban, a tripadvisorban 396 helység van bejelölve, ahol voltam (nem átutazóban, és nem csak megálltam a benzinkútnál:)

De ateista vagyok, kösz, nem isten küldött.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.13. 11:54:48

"Vallásfilozódiát tanultam," szóval így lesz az ember buddhista? Gépelési hibából nem létező szakot választ.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.13. 11:56:39

"mennyire hit alapú és nem tapasztalat alapú a vallásuk, vagy ahogy ők megélik. Beszéltem törzsi pastun talib vezetőkkel is, akik hiperintelligensek, de van egy iszlámhoz fűződő értelmezésük, amiből nem tudod kirángatni. És hiába próbálom az érme másik oldalát felmutatni, elakad az érvelés, mert nem tudod őket meggyőzni."

vagyunk ezzel mi is így, akár buddhistákkal is.:) valójában ott is elakadnak az érvek, és nem egy empirikus-logikai diszciplína.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.13. 11:58:19

"megértem, hogy a saját feleségedet beburkálod"

te MEGÉRTED, hogy a feleségét tulajdonának tekinti?! Mert, ha megérted, akkor a "saját" nálad tulajdonlást jelent.

Mennyivel jobb a "saját" feleséget kényszer0teni, mint "másét"?!

vandorboy.com 2013.02.28. 12:07:50

@Brendel Mátyás: el lehet veszni a részletekben, de az üzenet a fontos, arra figyelj. :)

vandorboy.com 2013.02.28. 12:09:52

@Brendel Mátyás: megértem, hogy a saját feleségedet beburkálod"

te MEGÉRTED, hogy a feleségét tulajdonának tekinti?! Mert, ha megérted, akkor a "saját" nálad tulajdonlást jelent.

Mennyivel jobb a "saját" feleséget kényszer0teni, mint "másét"?

MIBŐL GONDOLOD, HOGY KÉNYSZERÍTI? A TE FELESÉGEDRE KÉNYSZERÍTED A SZOKNYÁT VAGY A NADRÁGOT?

vandorboy.com 2013.02.28. 12:18:12

@semoke: Köszönöm, remek cikk, csak azt sajnálom, hogy lányként a világ fele ki van csukva, mint egyedüli úticél...sebaj, ott a másik!
NINCS KIZÁRVA, CSAK KICSIT ALKALMAZKODNOD KELL AZ ADOTT ORSZÁG KULTÚRÁJÁHOZ, AMI A VILÁGBAN LEVŐ TOLERANCIÁT ERŐSÍTHETI. ENNEK LEHETSZ RÉSZESE, NO MEG EGY IZGALMAS UTAZÁSNAK IS, HA ILYEN ORSZÁGOKBA UTAZOL.
süti beállítások módosítása