Nemrég az Eötvös utcába költöztem. Soha nem éltem Pesten korábban (8 év Tas vezér utca a Feneketlen tónál, majd 8 év a II. kerületben). Legközelebb megírom, miért hagytam ott a Rózsadombot. A három hét alatt még nem ismertem ki a környéket, de kezdem érezni, hogy bekerültem a Terézváros vérkeringésébe. Sorra fedezek fel visszatérő elemeket, embereket, hangulatokat a környéken a sétáimon és a hazaútjaimon. Vegyük őket sorjában.
- A Posta előtt áll egy fedél nélkült árusító férfi. Ha meglátom, mindig eszembe jut az áprilisi fiaskóm, ami itt történt: Rohanok a kozmetikusomhoz. Futva elhagyok magam mellett egy Fedél Nelkült árusitó idős ferfit. Valami megragad az arcaban, megtorpanok es visszaszaladok hozza egy 200-assal a kezemben. Rögtön nyújtja felém az újságot. Kerdezne valamit, de lerázom, hogy bocs, de nagyon rohanok. 100 méterrel odébb várakozom a zebránal, kezemben az újsaggal. Egy ötvenes nő egy 500-ast nyom a kezembe, es nyújtja a kezét az újságom felé. Annyira váratlanul ér, hogy elfogadom a pénzt es odaadom az újságot.
- Nincs rendes munkája, kedves? - kerdezi, majd a választ már nem várja meg.
Ott ácsorgok, kínomban röhögök a helyzet abszurditásán. Visszanézek az öregre. Sprint vissza. Kezébe nyomom az 500-ast, kapok cserebe egy új újságot - Ez most miert? - kerdezi megilletődötten - Hosszú lenne elmesélni -mosolygok rá, majd ismét futásnak eredek. Előtte az újságot gondosan elrakom a sporttáskámba.
- A California Caffee Companyban vagy egy ötvenes külföldi faszi, mindig az ablaknál ül, és mindig más-más húszéves csinos lány társaságában. A felállás a következő: a férfi magyaráz valamit, a lány figyel. Egyszer mellettük ültem, az élet és a világmindenség volt a téma. A lányok kivétel nélkül átszellemülten ködös szemmel hallgatják. Megszólalni még egyiket se hallottam. Arra is gondoltam, hogy biztos valamilyen magántanár, na de nincsennek fiú tanítványai? És miért csak ő beszél?
- Kialakultak az állandó törzskávézó helyeim: Teréz körúti CCC: nem itt adják a legjobb kávét, de ez van hozzám a legközelebb. Lemértem, másfél perc séta. Kino Cafe: ez régóta a kedvenc, kicsit lepukkant, szeretek a kanapéra ülni, itt dolgozni, vagy tanulni, olvasni. Remek a kiszolgálás, isteni finom a sajttorta. Madal cafe: Hollán Ernő eleje, idáig kell a legtöbbet gyalogolnom, de itt adják Budapesten a legjobb kávét. Sajnos a padok kényelmetlenek, fából vannak, nem arra kivitelezték, hogy sokáig ücsörögjünk rajta.
- Gyűlölök átmeni a Nyugati aluljáróban. Míg Budán éltem, nem zavart, mikor erre volt dolgom, érdekes különlegességnek tartottam az itt élő, járkáló történésekek: a kínai vallástérítő énekét, a cigarettákkal seftelő cigányokat, a bérletért sorbanálló budapestieket, a koszt, stb. De mióta itt lakom irtózom tőle. Így hát rászoktam a híd alatt átkelésre. Eddig kétszer mentem át, másodjára sikerült két férfit látni szexelni egymással az autók között. Elmentem mellettük, csak az egyik nézett fel, a másiknak "dolga volt". Inkább nem létesítettem szemkontaktust. Nem mondom, hogy rajta volt a bakancslistámon, de hát ez az élmény is checked. Nem tudom ez is visszatérő látványelem lesz-e a jövőben.
- A Szobi utcában hajléktalanok időznek. Nem mindig vannak ott, de gyakran. Az utcára ürítenek, de már kezdem megszokni. Az egyiket elkezdtem etetni, most már ott tartunk, hogy köszönünk egymásnak. Pár napja az egyik ismert felsővezető barátommal voltunk kávézni, majd mielőtt közösen elmentünk volna egy programra, beugrottunk hozzám is. A Szondi utcában a homim előre köszönt nekem, váltottam vele 1-2 szót elmenőben. Fontos ember nagyjából annyit reagált, hogy nem is te lennél az, ha 2 hét alatt nem haverkodnál össze mindenkivel. Na de Mindenkivel?! Visszafelé aztán adott a hajléktalanomnak egy ötezrest. Jó érzés látni a karmát.
- Futok a Margitszigeten. Korábban, májustól a Vérhalom téren futottam. Aznapi erőnlétemtől függ, hogy egy-két vagy három kört tolok le hetente négyszer. Szeretnék javítani az időmön is. Most 5.50 perc/km körül futom az 1 kört (5.3 km), 6.05 perc/km a két kört (10.6k m) és 6.09 perc/km a hármat (16 km). Általában este megyek futni, odavillamosozok, majd vissza, egy kör után mindig hazagyaloglom. Kissé frusztrál a villamoson és a séta alatt a futócuccom, ami nem utcára való. De bedugom a fülembe a fülhallgatót, és keresek valamit a Spotifyn. 3 hete futok itt, de még nem láttam kétszer ugyanazt a futót.
- A Teréz körúti és a Westend Sparba járok bevásárolni, jó lenne találni egy jó zöldségest a környékemen. Eddig még egyet se láttam. A Lehel téri piac messze van.
- Sokkal többet gyaloglok, mióta itt élek. A második kerületben lehetetlenség lett volna gyalog hazajárni, de itt mindent gyalog intézek el, ez nem tudatos, csak így alakul. A vendégeimmel a romkocsmákba is gyalog járunk, pedig fél óra séta.
- Az a terv, amíg ilyen szép idő van, hogy naponta egy órát fogok sétálni a környéken, mindig más utcákban. Felfedezni és lefényképezni az eddig nem látott helyeket, épületeket, kapukat.
- A Művész moziba járok filmeket nézni, legutoljára átslattyogtam otthoni ruhában. Már csak a moziba vettem észre, hogy nem öltöztem át, és pamut melegítő nadrágban vagyok.
- Sokkal több itt a szemét, mint a Rózsadombon. What a surprise. Sokkal több itt az ember is, az ökológiai lábnyomuk is nagyobb. Mostanában rászoktam arra, hogy felveszem a földről a műanyagdobozt és elviszem a legközelebbi kukáig. Tegnap előttünk ment egy család a Nagymezőn, rugdostak egy petpalackot maguk előtt a földön. Megelőztük őket, és közvetlenül előttük kaptam fel a flakont, - mielőtt újra belerúgtak volna - majd dobtam bele a kukába. Nem szóltak semmit. Mi se szóltunk semmit.
Kövess Facebookon és Instagramon is.
