2014.03.10. 17:00

Nem leszek soha gasztroblogger!

Matteo nagyon szereti Nápolyt, sőt mondhatom, hogy Nápoly szive Matteo testében dobog. Bár furcsamód vannak dolgok, amivel nincs tisztában. Néhány helyen láttam utcára pakolt szemetet, na nem olyan mértékben, mint az interneten nagy számban megtalálható horrorisztikus képek, de azért ott van. Hálistennek nem mindenhol. Kérdeztem a hosztomtól, hogy ez miért probléma, az önkormányzat miért nem szállítatja el? Nem volt érdemi válasza. Aztán azt is kérdeztem hogyan jutok el Amalfiba, de erre sem tudott válaszolni. Annyit mondott csak, hogy bonyolult. Matteonak minden bonyolult és komplikált. Számomra semmi nem az. Oké, mondom, majd megnézem az interneten. 

Megálltunk egy pici étteremnél ami arról nevezetes, hogy nincs étlapjuk. Bemész, odajön a tulaj és elmondja mi közül választhatsz. Van 3-4 kínálat, állítólag minden kiváló. Ha nem beszélsz olaszul megszívtad. 4 asztal van az étteremben. Én kértem halat zöldséggel. Matteo mondta, hogy oké, majd ő rendel nekem is. Beszélgettek vagy 10 percet a pincérrel. 

Az első fogás kissé hideg volt, de olyan semmi különös, nem mondom, hogy rossz:

20140309_151242_resized.jpg

Megettem az első szeletet, majd Matteo megkért, hogy adjak belőle. Itt legyűrtem a bennem feltoluló tiltakozást. Nem szeretem ha belenyúlkálnak a kajámba, a volt pasimnak volt ez a mániája, elején szenvedtem tőle, de aztán leszoktatott róla. Bizonyos idő után már elég rutinosan toltam felé a frissen rendelt ételemet, viszont én soha nem ettem az övéből. 

És ezt kapta Matteo:

20140309_151358_resized.jpg

Egyből felajánlotta, hogy kóstoljam meg, és mivel nagyon kínálta, hát vettem belőle párat. Az övé nagyon finom volt és meleg. 

Aztán kihozták a harmadik tálat, amit Matteo egyből közénk tolt, és jelezte, hogy együk meg együtt. Mondom:  - De hát ezt te kaptad. - mondja: - Kettőnknek rendeltem. - mondom: - Oké, edd meg nyugodtan egyedül, gondolom jön majd az enyém is.  - reagáltam - Nem kérsz belőle? - kérdezi. - Nem. 

20140309_152537_resized.jpg

Ezen a ponton éreztem, hogy megsértődött, de nem szólt semmit. Egy darabig bámultam ki az étteremből, néztem az elhaladó embereket, és vártam, hogy jöjjön az én ételem is. Aztán megint tüzetesen megnéztem az étterem minden sarkát és rettentően unatkoztam. Matteoval csak Nápolyról lehet beszélgetni, de a másfél nap alatt úgy éreztem kezdünk kifogyni Nápoly témából. Minden egyéb más beszédtéma kísérlet lepattan róla. Ő se kérdez semmit rólam. Közben Matteo befejezte a polipját és a pincér ismét feltünt egy adag étellel, ami kagylós tészta volt és letette elém. Mondom, hogy én ezt nem rendeltem. Erre Matteo maga elé húzta és elkezdte enni. Egy idő után gyanus lett, és megkérdeztem Matteotól, hogy fogok én is kapni valamit? Akkor Matteo valamit gyorsan rendelt nekem. Ő azt hitte eredetileg, hogy a tésztát is együtt fogjuk megenni. 

Egy idő után úgy éreztem magyarázatra szorul a bunkóságom. Elmondtam neki, hogy talán durvának tűnik most a viselkedésem, és ne bántódjon meg, de nem szeretek mással egy tányérból enni. Hozzá vagyok szokva, hogy bárkivel is ülök egy étteremben, mindenki szépen rendel magának. Ő közbeszúrta, de hát így legalább mindenki megkóstol mindent, és különpakolhatjuk akár két tányérra is. Itt már kínosan mondtam neki, hogy de én ezt nem akarom. Rendelje azt, amit meg akar enni, és én is hagy kapjam meg azt, amit én akarok. Talán ez kulturális kérdés, de maximum a családtagjaimmal és a pasimmal ennék egy tányérról, de általában még velük sem teszem meg. (azaz csak a fenn említett módon, ők ehetnek az enyémből, én nem kérek az övékéből). Meghallgatta amit mondtam, de nem értett meg. Éreztem, hogy még távolabb kerülünk egymástól. 

Ezt hozta ki nekem a pincér. Ehető volt, de semmi különös. Fehér hal. 

20140309_154251_resized.jpg

34 EUR volt a számla. 10 ezer forint 5 különböző halas ételért nagyon olcsó. Otthon ezt nem kapnánk meg ennyiért, ráadásul itt semmi sem volt mirelit. Motorra szálltunk és hazamentünk. Matteonak fel kellett vennie valakit a repülőtéren. Én bementem a szobámba, és azonnal ledőltem aludni. Arra ébredtem fel, hogy hazajön. 2 órát aludtam. 

Ismét bemotoroztunk a belvárosba, és visszamentünk abba a kávézóba, ahol tegnap internetezhettem. Itt meghívtam őt egy forró csokira, én ettem két sütit és ittam egy lattét. Aztán mászkáltunk egyett, majd találtam egy boltot, aminek nagyon megörültem, ugyanis eldöntöttem, hogy másnaptól magamnak fogom elkészíteni az ételemet, mert az itteni kajáldák nem passzolnak az én új életmódomhoz. Vettem salátákat, tojást, zöldségeket, gyümölcsöt. 

Onnan sétáltunk, és Matteo ismét idegenvezetésbe kezdett történelem órával együtt. Mutogatott távoli utcák felé, és olyan helyekről beszélt, ami túl messze volt tőlünk. Egy idő után jeleztem, hogy erre nincs igényem, jobban szeretem ezeket a dolgokat egyedül felfedezni az utikönyvemmel bújva, úgy, hogy közben ott állok az épület előtt vagy benne. És némi információm már nekem is van pl. a Dómról, amit a könyvemben olvastam. Na akkor sikerült megint megsértenem. Visszakérdezett, hogy oké, akkor milyen okból épült a dóm. - Basszus, ez most egy teszt? - kérdeztem vissza. - Hátha leállítod az idegenvezetésem, akkor mondd el te mit lehet tudni a dómról. - azt hiszem itt vesztettem el a türelmem. Elmondtam neki, hogy erre nekem nincs igényem. De köszönöm szépen, hogy megpróbálta. Itt még messzebb kerültünk egymástól..

Aztán sétáltunk tovább. Kinn kivetítőn nézték az olaszok a Nápoly-Róma meccset. Én beugrottam egy helyi büfébe, és rendeltem egy szendvicset. Megettem benn egyedül. A helyiek minden gólközeli helyzetnél szenvedélyesen kiabáltak. Nagyon élvezetes volt nézni őket.

20140309_212821_resized.jpg

Mikor kijöttem Matteo megkérdezte - Mit ettél?  - mondtam, hogy zöldséges szendvicset.  - kérdezi: - Mi volt a neve?  - Nem tudom, nem volt az étlapon. Mehetünk?  - Matteo nem mozdult.  - Hogyan készítették el?  - Nem tudom, nem figyeltem. (Itt kezdtem ideges lenni).  - Préselt, grillezett volt a zöldség, vagy nyers? - Grillezett - sóhajtottam egy nagyot.  - És volt benne sajt is - tettem hozzá.  - És milyen volt a kenyér? - Fogalmam sincs, olyan olasz.  - Mi a neve? - Nem tudom! Egy kibaszott zöldséges szendvics volt, témát válthatunk végre? Ezt nem mondtam ki hangosan, de jól esett volna. Hát nem lesz belőlem soha gasztroblogger, az tuti.  

Hazamentünk. Közben Matteo megosztotta velem az aggályát, hogy szerinte nem fogok stickert kapni Nápolyban. Erre jeleztem, hogy akkor hazamegyek holnap, mert nem maradhatok net nélkül még egy hétig. Közben kiderült, hogy nincs itthon számítógépe, ezért nincsen internete a lakásban. Elmondtam neki, hogy számomra az internet a lakásban olyan, mint a víz vagy az elektromos áram szükséglet. Kérdeztem tőle, hogy szeretne e lakást venni Nápolyban. Mondta, hogy nem vehet, mert nem EU állampolgár. Erre azt reagáltam, hogy attól még vehet lakást, hogy amerikai. Mondta, hogy bonyolult. És ha elköltözne innen, akkor mi lesz a lakással. Erre már nem akartam neki tippeket adni. Annyit válaszoltam, hogy 14 éve él itt. Az volt a válasz, hogy 9-14. Nettó 9 éve él itt, bruttó 14. Időnként visszaköltözött az államokba. Mondtam neki, hogy 9 vagy 14, mindegy szerintem, ha akarna (vagy tudna) lakást venni, akkor megtehetné. Erre csak azt ismételgette, hogy ez bonyolult. Aztán még beszélgettünk picit Nápolyról.. (what a suprise).

Egy idő után elfáradtam, jó éjszakát kivántam neki. Mondta, hogy másnap ne vigyem be a városba a kamerámat, mert veszélyes. Mondtam, hogy oké, de be fogom vinni. Erre megint erősködött, hogy de ne vigyem be, mert soha senkit nem látott még drága tükörreflexes kamerával a nyakában, és csak felhívom magamra a figyelmet. Mondtam erre, hogy oké, megértettem és tudomásul vettem az intelmeit, de majd óvatos leszek. Jó éjt kivántam neki. Matteó viszont nem állt le. Nyilván csak aggódott az értékeimért, de innentől már kellemetlen volt az egész beszélgetés. Tizszer elmondtam egymás után, hogy értem amit mondd, de akkor is be fogom vinni a kamerámat, vállalom a kockázatot. Majd bementem a szobámba. Szerintem már nagyon utál. 

Kövess Facebookon is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr505852806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szója 2014.03.10. 17:16:32

bocsánat, de mintha olaszország (legalábbis a déli része) nem neked való lenne. inkább add fel, mert a szöveg alapján tényleg meglehetősen bunkó voltál matteoval. ha te hosztolsz, többnyire az van, amit te akarsz, nem? -azt is beleértve, amikor vendéged egyedül fedezi fel a várost. ami teljesen érthető, te teszel szívességet. de ebbe fordított helyzetben is gondolj bele.

szója 2014.03.10. 17:44:06

najó, igazából megértelek, csak azt hiszem, kicsit agresszívnak találtam a posztot elsőre. bocsánat, hogy hasonlóan reagáltam az imént

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.03.10. 23:34:13

@szója: Nem, nem az van, amit én akarok. Mindig megkérdezem mire van igénye a vendégnek, és aszerint járok el.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.11. 04:05:36

A posztoló nem vegán? Akkor miért eszik halat?

Azt nem értem, hogy miért kellene vezetékes internet, ha egyszer van mobilja is. Miért nem osztja meg wi-fi hot spot-tal a mobil internetét?

Olaszország nem olcsó lakás árakban, nem hiszem, hogy egy amerikai, aki amúgy is a bérlést preferálja, munkája is sodorhatja ezerfelé, venne egy idegen országban lakást. Sok a gond a lakással, pláne, ha idegen országban van.
Nem csak adminisztratív okokból nem egyszerű, de pénzügyileg sem. Meg felesleges is, ha bérelhet.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.03.11. 10:14:20

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:

Nem, nem vagyok vegán. Halat és tojást is eszem, de nem eszem tejterméket és húst.

Azért nem osztom meg a mobil netemet, mert az egy hetes 250 megabites kis rooming csomag a magyar t-mobile-tól, ami nem lenne elég a laptophoz is.