2013.10.26. 17:08

Egy hatvanas japán egyetemista és nagyapa kanapéján Canterbury-ben

Múlt héten 24 kanapét találtam Canterbury-ben, ennek egy jórésze inaktív. 8 request ment ki, ketten elfogadtak, ketten elutasítottak, és négyen nem válaszoltak. Elfogadó választ egy ír 49 éves népzenésztől és egy 61 éves japán egyetemi hallgatótól kaptam, aki a feleségével hosztol vendégeket. Igen, jól olvastad, egyetemista! Mellettük döntöttem. 

Tizenharmadik hosztom, Kenny Okabe 61 éves, Nara városából költözött Canterbury-be. 18 vendéglátótól és 13 vendégtől van pozitív referenciája. A CS lapján szerepel, hogy nemrég publikált egy könyvet, anekdoták orvosok és betegek kapcsolatáról és pszichoszomatikus rendellenességek eseteiről. 

A jegyár 15 font volt oda-vissza busszal, pontosan 2 óra az út. Kettő jegyet vettünk, a pasim reggel lemondta az utat hétvégi sűrű elfoglaltságokra hivatkozva. Mivel két hete várok erre az utazásra, eszem ágában sem volt otthon maradni. Péntek délben indultam, telepakoltam az oldaltáskámat minden nehéz dologgal: laptop, töltők, ruhák, könyv, fényképezőgép, pipere csomag. Megérkezéskor úgy gondoltam először leadom a táskámat, és mászkálok egyet estig. Ez nem jött össze. 

Toko, a feleség nyitott ajtót. A saját hálószobájukat engedték át nekem, ők a nappaliban alszanak. Zavarba jöttem ettől a gesztustól, de kizárólag praktikus okat vannak. Kennynek a számítógépe, tanulós cuccai a nappaliban vannak, és nem akarnak engem zavarni. Ohh. 

japanok2.jpg

Lepakoltam a cuccomat és elfogadtam a tea invitálást. Kenny még a suliban volt az érkezésemkor, Tokoval ültem le kettesben beszélgetni. Kenny másfél éve nyugdíjba ment Japánban, ahol eredetileg pszichiáter volt a helyi klinikán. Nyugdíj után utaznak közel háromnegyed évet szerte a világban kettesben, majd most szeptemberben Kenny megkezdte a University of Kent egyetemen antropológiai 3 éves tanulmányát. Kenny akart Angliába költözni és angol egyetemre járni. Toko természetesen követte. Otthon 4 gyerekük van, akik 6 év alatt születtek. Legidősebb 32 éves, legfiatalabb 26. Van egy unokájuk is az egyik fiúktól, aki most pár hónapos. Februárban hazalátogatnak. Tokonak minden nap van honvágya, de érdekesnek és elragadónak tartja az életet Canterbury-ben. Szeret sétálni, beírtakozott az egyetemre angol kurzusra, ami hétvégente van, és a diákok oktatnak ingyenesen minden érdeklődő számára. 

Két óra múlva Kenny hazaérkezett, kézfogással üdvözöltem. Rögtön nyitáskor közöltem, hogy egyszerűen leírhatatlanul izgalmasnak és érdekesnek találom, hogy valaki 61 évesen elkezd egy új egyetemet. És őszinte elismerésem érte. Kenny szerényen, fejet lehajtva fogadta az elismerésemet, elmesélte, hogy a szemináriumi órák nehezek, kiscsoportban gyorsan folyik a beszélgetés egymással és a tanárral, és sokszor nem tudja követni. A diákok között van néhány negyvenes, de messze ő a legöregebb diák. Az angolja egyébként jó, csak persze japán akcentusa van, és nem tud gyorsan beszélni. A feleségének sokkal erősebb az akcentusa és gyengébben is ért és beszél, de teljesen évezhető szinten. Kenny elmesélte, hogy Japánban nem elterjedt az angol nyelvtudás, nincsen sok bevándorló, mindenki csak a japánt használja. A nyelvoktatás sem beszédcentrikus, és maguk az angol tanárok is japánok, akik a saját akcentusukkal oktatnak. Több nativ english teacher kéne az országba. Kettesben magától érthetődően japánul beszélnek. Couchsurfinghez azért csatlakoztak, hogy gyakorolhassák az angolt közösen egy vendéggel, valamint a világ körüli útjuk előtt regisztráltak be a szervezetbe, gyakran használták szálláskeresésre, és szeretnék visszaadni ugyanezt itt Canterbury-ben az utazóknak. 

Kenny kedvenc városa Japánban Nara, ahol az élete nagy részét töltötte. Mesélt a Fukosimai esetről, milyen hatással volt a japánokra. Naraban hiresek a szarvasok, lehet őket etetni egy utcai árusoknál kapható szarvaseledellel. Elég rémisztően tudnak köréd gyűlni nagyon sokan, miután elkezdel etetni egyet. Na de itt egy videó az inváziójukról.

Toko közben vacsorát tálalt elénk: zöldségleves, saláta és rizs. A sajtos saláta elképesztően finom volt valamilyen különleges szósszal, rizst ettünk hozzá. Kérdeztem, hogy ez japán étel e, mondták, hogy nem, de holnap este a tiszteletemre akkor csak japán ételeket fogunk enni. Átadtam én is nekik a thank you giftemet: 4 db 0,5 dl pici unikumos üveget. Fel is bontottak kettőt, és mindkettejüknek rettentően izlett, kérdezték milyen fűszerek vannak benne, mondtam, hogy titkos a recept, mi se tudjuk. 

Kenny kérdésemre elmesélte, hogy anorexiás fiatal lányokkal foglalkozott a kórházban gasztroenterológusokkal és gyerekorvosokkal egy team-ben. Az anorexia nervosa orvosi szempontból nagyon komoly betegség, bár szerencsére nem népbetegség a fiatal lányoknál Japánban. A Bulimia nervosa esetek száma viszont emelkedik. A lányok szeretnének gyermekek maradni, nem akarnak felnőni, és úgy gondolják, hogyha nem esznek, akkor megőrizhetik kislányos testüket. Kenny szerint a 20 kg-ra lesoványodott lányok problémát jelentettek neki, de a 25 kg súly már egész jónak számított. Mondtam neki, hogy szerintem a szülők hibája, vagy nagyrészben az ő hibájuk, mert miért kell addig eljutni, hogy a szeme előtt válik csontvázzá a gyermekük. Kenny elmondta, hogy nagyrészben nem a szülők hibája, rengeteg gondos, szerető anyával konzultált az évtizedek során, akik tényleg mindent megtettek a lányaiékért, mégsem segített. Hiába a nyaggatás, és ténylegesen minden módszer bevetése, ha a gyerek eldöntötte, hogy nem eszik, megtömni nem lehet. A felelősség ott lehet, hogy a nevelésed során sikerül e egy egészséges testképet, önképet és világképet kialakítani a gyerekben. Vagy nem sikerül. Mondtam neki, hogy részben az anime manga kultúra hatása lehet, amiben nagyszemű gyerektestű lányok a főhősök, talán ehhez szeretnének hasonlítani. Közben a 13 éves keresztlányomra gondoltam, milyen jó, hogy ő ettől ennyire távol ál, alig várja, hogy nagylány lehessen.

1373132883_35.jpg

Kérdeztem, hogy kinn van e a CS adatlapján, hogy orvos? Direkt nem írta ki, nem érzi szükségét, hogy ezt szerepeltesse magáról, ezért is említett csak annyit, hogy kenti egyetemista, és nyugdíjas Japánból. A férfiból áradó szerénység és bölcsesség elképesztő, ritkán van alkalmam ilyen igazi és erős jelemmel találkozni. A saját magam szabadszájú nyílt, őszinte és temperamentumos természetemet vissza kellett fognom, tiszteletben tartva, hogy ez számunkra inkább riasztó lenne és totálisan idegen. 

Beszélgettünk sokat az európai és távolkeleti kultúra különbözéségeiről. Elmeséltem nekik, hogy a CS elején mennyire utáltam, mikor dél-amerikaiak, és dél-európai nemzetek üdvözléskor a nyakamba ugranak és ölelgetnek, miközben én csak a kezemet nyújtom feléjük kézfogásra. Kenny mosolyogva reagált, hogy ők kizárólag csak meghajolnak egymás előtt, neki a kézfogás is idegen. Mondtam, ohh, én kezet fogtam veletek üdvözléskor, mondták, hogy persze, itt az elmúlt 2 hónap alatt ehhez rendesen hozzászoktak. Magyarországon főleg kézfogás megismerkedéskor, barátokkal és családokkal van puszilkodás. Talán a tizenéves, huszonéves korosztály már ismerkedéskor is puszilkodik, de tőlem ez továbbra is idegen. Ölelgetni meg az amerikai barátaimat szoktam, mert náluk ez a szokás, és úgysem tudom megkerülni. Kenny erre azt reagálta, hogy otthon még a legjobb barátaikkal is csak fejbiccentés van találkozáskor. Mondtam neki, hogy megnézném, ahogy egy argentín vendéget hosztolnak, garantáltan rájuk fog ugrani és szoros ölelgetésre számíthatnak. Erre csak meglepetten nevettek. 

Meséltek még a japán munkamorálról. Kenny 25 évig reggel 08.00-ra járt be dolgozni és vegyesen este 20.00 vagy éjfélre ért haza. A túlhajtás és az őrült munkatempó teljesen magától érthetődő. Kezdő orvoskont még nagyon szerény fizetése volt, de néhány évvel később már jól keresett. Maga az állami fizetés is magas volt és emelett magánrendelőt is nyitott. Az iskolát 6 évesen kezdik a gyerekek és az írás megtanulása évekbe telik. 4000 külön írásjelet kell megtanulniuk, és átlagosan ennek a felét tényleg tudniuk. Ez nem megy úgy, mint nálunk, ahol az első év végére már minden gyerek írni tud.   

Kedves, nyitott kiváncsisággal viseltettek irántam. Azt vettem észre, hogy mind a kínaiaknál, és ezek szerint a japánoknál is jellemző az előrebiccentés, és a 'jaaa' mondat végi lezárás, miután valamit épp elmondtak és ahhoz hasonlíthatnám,hogy csekkolni akarják, hogy valóban érted e, hogy mit akarnak mondani. Ez egy nagyon finom gesztus, nem tudnám pontosan utánozni. Londonban van egy szingapúri barátnőm, aki szintén gyakran csinálja ugyanezt, amikor magyaráz nekem valamit. 

Az este közben későre fordult, 22.00 órakor búcsúztam el tőlük, gondoltam Kenny tanulni szeretne és én is szivesen belenéznék az internetbe. Másnap ők Leedsbe mentek megnézni a várat. Hívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk, de inkább úgy döntöttem, hogy maradok Canterbury-ben, ez a város most elég látnivalót kínál nekem a hétvégére, főleg az én tempómmal. Fél nap városnézés-fél nap Starbucksban ülés, internetezés és olvasás kombinációban. 

Reggel 08.30-ra állítottam az ébresztőt, 09.00-kor hagytuk el a lakást. Mikor kimentem hozzájuk reggeli fogadott az asztalon, tojás, sajt és saláta. Teljesen fullos a vendéglátás. Akkor most irány a katedrális. Ezt látod a házukból kilépve: 

kapu.jpg

Kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr335600355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gglle 2013.10.26. 18:31:50

Nagyon tetszettek ezek a szarvasok.

A biztos utas 2013.11.23. 19:21:12

Durva, ahogy ott vannak ezek a szarvasok. Ők nem szoktak barátságosak lenni, látszik, hogy mennyire megszokták az embereket. Nagyon megdöbbentő videó :)