2012.06.04. 08:03

c'est la vie

france-flag.gifNegyedik vendégem Jerome Alexandre 36 éves francia web fejlesztő Párizsból. 7 napja kezdte meg az utazását és jelenlegi tervei szerint soha nem fog hazatérni. Az ok csupán csak annyi, hogy eleget élt Franciaországban. 2-3 évesre tervezi világ körüli útját, és ha befejezi, akkor Londonba fog visszaköltözni, ahol már korábban is lakott fél évet. A pénze nem lesz elég erre az időszakra, szándékai szerint Vietnámban 4 hónapot fog maradni novembertől, és dolgozni is fog a saját szakmájában. Az utazásáról ír egy térképcentrikus blogot, ami itt nyomon követhető 

 

 

Photo1 (2).jpgJerome végtelenül kedves és helyes fiú, nyitott és barátságos természete van. Az angolt international English akcentussal kitünően beszéli. Megszámlálhatatlan mennyiségű cider elfogyasztása után megosztottunk egymással néhány titkunkat is. Beszéltünk többek között a homoszexualitás társadalmi megitéléséről. Mondtam neki, hogy Pesten élne, nem igazán sétálhatna az utcán a barátjával kézenfogva, mert megverik őket, de minimum beszólnak és kellemetlen atrocitásokat kéne megélnie emiatt nap mint nap. Erre elmesélte, hogy egész életében csak egyszer ütötték meg, ez is Magyarországon történt. 16 évvel ezelőtt utazott a vonaton a barátaival, és igaz kissé provokatívan viselkedtek (csókolóztak), de a vége az lett, hogy egy ötven körüli magyar fickó behúzott neki egyet az arcába.

Este elmentünk Irie Maffia koncertre a Belvárosi Fesztiválra, ahol rengeteg ember bolyongott a sok ételes és italos faház mellett.  (Egy sima grillezett zöldséges szendvics 950 Ft-ba került.) A koncert után megmutattam neki a Szimpa Kert romkocsmát, ahol aznap szinte csak külföldiek voltak (mikor nem?). Mutogattuk egymásnak kik a jó pasik, de nem igazán volt közös az izlésünk férfiak terén. :-). Hajnalban elsétáltunk a Capella nevű meleg bárba. Valamikor 8-10 éve voltam ott utoljára, akkor egy pezsgő és remek szórakozó hely volt. Most nagyon kevesen voltak és nagyon rossz hangulata volt a helynek és az ott lévő társaságnak is. 

Photo1 (3).jpgMásodik nap megnéztük a Mapplethorpe kiállítást a Ludwig Múzeumban. Robert Mapplethorpe New York-i homoszexuális fotográfus volt, 1989-ben halt meg 42 évesen AIDS fertőzésben. Legismertebb munkái virágcsendéletek és meztelen férfitest fotográfiák. A kiállítás megtekintését szívből ajánlom mindenkinek. 

A kiálltás után elsétáltunk a Quimby koncertre a Szabadság térre, de hamar elmenekültünk onnan, mert nem bírtuk a tömeget. Leültünk az Akvárium Klub melletti parkba egy padra egy pohár borral a kezünkben, amit a DiVinoban vásároltunk. Reggel továbbutazik Kolozsvárra. Bon voyage Jerome! A vele készített interjúmat itt olvashatjátok. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr154562609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.