2016.06.25. 11:03

Melyik a legjobb alváspozíció a számodra?

A porckorongsérv-műtétem után beszéltem néhány gerincspecialistával, és elolvastam mindenféle cikket arról, hogyan kell élni, felépülni. A figyelmem azirányba is terelődött, hogy hogyan aludjak. A műtét előtt ugyanis, ha a hasamon aludtam, akkor pokoli erős derékfájdalmakra ébredtem, de most műtét után is állandósult a 3-as fokozatú fájdalom a 10-es skálán, ha a hasamon aludtam végig az éjszakát.  

Az emberek még nagyon korán felvesznek egy kedvenc alváspózt, amihez életük végéig ragaszkodnak. A legtöbbünk ezt meg is teheti, ha nincsen valamilyen egészségügyi problémája, ami ebben ezt megakadályozná. Nekem a hason alvás, az egyik térdemet félig felhúzva a kedvenc alvó pozícióm. Oldalamon alvásban is egész jó vagyok, a hátamon elaludni azonban kész kínszenvedés. Egy éve próbálom megtanulni minden éjszaka, de nagyon rossz a sikerességi mutatóm. Egy idő után feladom, és szarok a derékfájdalomra felkiálltással átfordulok a hasamra. 

Mindhárom alváspóznak azonban vannak előnyei és hátrányai, vegyük sorba végig őket a Huffington Post cikke alapján. Most megmutatom nektek a következményeit, amire gondolhattok, ha legközelebb aludni mentek. 

bestandworstsleeppositionsinfographic-850x826.png

Háton alvás

Előnyei:

  • Nem ráncosodik tőle a bőr az arcon, a dekoltázson, valamint nem gyűri meg a melleket, ami a megereszkedést gyorsítja fel.
  • A refluxbetegség tüneteit is csökkenti. Bár reflux ellen a legjobb módj a bal oldalon fekvés. 
  • A gerinc ebben az állapotban van kiegyenesedve, és így kapja a legkevesebb terhelést. Ez a legjobb póz gerincbetegeknek. 
  • Kis párnával kell aludni, és a legjobb, ha a térdhajlatnál is van egy nagyobb párna. 

Hátránya:

  • Legerősebb horkolás. Engem ez a kérdés nem érint hálistennek. 
  • Szív és az aszmabetegeknek sem ajánlott. 

 

Oldalon alvás

Előnyei:

  • Előrehaladott terheseknek az egyetlen lehetséges alvópozíció. 
  • Kevésbé horkolsz tőle. Bár nekem volt olyan barátom, akinél nem vettem észre a különbséget decibellben, akármelyik oldalán is aludt. 
  • Aludhatsz nagyobb párnával. 

Hátránya:

  • Ráncosítja, meggyűri az arcbőrt azon az oldalon, ahol alszol. Erős nyomást gyakorol a nevetőráncokra, amely az orr csücskétől a száj széléig húzódnak. 
  • Pattanásos hajlamú arcbőrűeknek érdemes odafigyelniük, hogy nem igazán jó, ha az arcukat a párnára szorítva töltenek el 8 órát. 
  • Mellformagyilkos pozíció, valamint a mellek közötti részre mély ráncokat váj. A dekoltázs ráncosodását és a mellek megereszkedését ez a póz gyorsítja fel a leggyorsabban.
  • váll és csipőfájdalmakat okozhat
  • elzsibbad(hat) tőle a kar, amin alszol

 

Hason alvás

Előnyei:

  • Kevésbé horkolós póz. 
  • Ne használj párnát, ha a hasadon alszol, mert nem tesz jót a nyaki porckorongjaidnak. 

Hátránya:

  • Mellgyilkos pozíció.
  • Nyak és hátfájdalmat okozhat, mert a gerinc nincsen alátámasztva. Nekem okoz is. 

 

Itt egy videó, amiben egy angol alvásszakértő megmutatja hogy milyen pozícióban milyen párnákat hova pakolgass. 

Kövess Facebookon is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr248838598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.26. 03:57:28

Aki a hátán alszik az akkor is sokkal kevesebb oxigént kap, ha nem horkol, nem szenved apnoe-ban. Csökken az agy oxigénellátása, az agysejtek pusztulnak, ezért aki a hátán alszik vagy horkol vagy apnoe-ban szenved az elbutul. Szubhumán dolog a háton alvás.
A hason aludni már jobb, a mellekkel kapcsolatos panaszokat nem értem, a legszebb mellű nők, akiket ismertem a hasukon vagy oldalra fordulva aludtak. Ami tönkreteszi a mellet az az elhízás és fogyás. Ezek aszott, lógó, szottyadt melleket okoznak. Egy emberi kinézettel megáldott karcsú, szép mellű nő melleinek semmit sem árt a hason vagy oldalra fordulva alvás. A Huffington Post egy feminista pletykalap, az sem igaz, amit kérdeznek, pláne nem igaz, amit állítanak.
A legrosszabb az, ha az ember egyetlen pozícióban alszik egész éjszaka. Tökmindegy, hogy hason vagy háton, az egy pózba merevedés a legrosszabb.

30 éves kor felett pedig már tökmindegy hogy mit csinál egy nő, 90%-ban ocsmány mellei lesznek, ez a korral jár. Az a szerencsés 10%, akinek nem egy gyűrött papírzacskóra emlékeztetnek a mellei, meg iszonyatosan büszke magára, pedig ez jórészt genetika.

Akinek meg gyerekei vaannak, annak elnézhető, ha kicsit lógnak a mellei, hiszen beteljesítette a női princípiumot, nem hagyta a petefészkeit kiszikkadni. És ez az, ami számít, amikor az ember megöregszik, nem a ráncok száma a mellen.

Varga Géza (törölt) 2016.06.26. 07:11:28

a pinájuk is ráncos

nagyonanyuka 2016.06.26. 09:07:28

Amúgy mért kell egy nőnek hason fekve felhúzni a lábát (hacsak nem terhes)? (A hapsiknak sejtem, mért.) Miután én is hasonalvó vagyok, 5-6-7 hónapig így aludtam, és mindig sokkal jobban fájt a derekam, mint kinyújtott lábbal. Aztán meg azt mondják, a terhes nők aludjanak a bal oldalukon, mert úgy jobb lesz a vérellátás. De könyörgöm, egész éjszaka egy oldalon aludni?! Egyébként egy átlagos ember egy átlagos éjszaka folyamán hányszor fordul meg? Nem tökmindegy, hogy milyen pozícióban fekszel le, úgyis máshogy ébredsz! (Kivétel megint a terhesség.)

nagyonanyuka 2016.06.26. 09:08:43

Amit amellekről írnak, az meg egy baromság, talán D kosártól kezdve van valami alapja.

2016.06.26. 09:16:15

A nők többsége rengeteget foglalkozik egy kiválasztott testrészével. Azt figyeli, kritizálja, próbál rajta javítani. A célterület lehet ajkak, mellek, nyaki ráncok, hasi háj, böszme nagy far, töredező körmök, vékony, kihulló, hasadó haj, elálló fülek stb. De egy nő általában egy-két hibáján forog. Közben van olyan, ami felett simán elsiklik. Pl egy régi egyetemi évfolyamtársam folyton a körmeit pingálta (gyerekesen, szarul) a hajával foglalkozott, közben volt vagy 155 centi és akkora segge volt, mint egy vízilónak, hozzá apró mellei, de hasa az lapos volt, volt viszont egy össze-vissza álló fogsora. Amorf volt szegényke és pacalarcú. De a nagy seggre kitalálta, hogy majd oldalra fordul, amikor fényképezik és így oké lesz. Nem volt oké, és az élet picit több, mint csoport és bulifotók sorozata. De ő álproblémákat kreált és azokkal terelte el a figyelmét a valós kinézetbeli problémáiról. Emellett buta volt, de jó lehetett dugni. Mármint ő nem élvezte, de hagyta. A nők elfelejtik, hogy egy férfi nem fog a mellük közti ráncokon megakadni, amikor széttett lábbal feltárul a hívogató vulvájuk.

Másik ilyen álprobléma a barna segglyukgyűrű. Sok nő problémázik azon, hogy a segglyuka körül barnább a bőre. Még sose hallottam férfitól, hogy a felesége kedves, megértő, szerető anya, jó az ágyban, lenyeli, ahigy kell, jól főz és még dolgozik is, de elválik, mert a nőnek a segglyuka körül barna a bőre.

Az alvási apnoe egy valós probléma. A mell ráncosodása oldalt fekve alvás miatt az egy álprobléma.

2016.06.26. 09:28:12

@nagyonanyuka: a nagy mell kétélű fegyver. D kosár az egy szép méret, de az már lógni fog egy idő után, akárhogy alszik a nőstény. Mert 8 órát mondjuk háton fekve alszik, majd napi 16 órán át ül, áll.

Az is nagyon igaz, hogy majdnem mindenki sok pozíciót vesz fel alvás közben. Én fiatalabb koromban rendszeresen megfordultam alvás közben, a fejem ott volt ébredéskor, ahol elalváskor a lábaim. Aztán ahogy a testmagasságom nőtt, az ágy relatíve kisebb lett nekem, ez a forgás megszűnt. De ha egy hatalmas, 2 méter széles ágyban (hotel) vagy széles felfújható gumimatracon alszom, akkor még mindig meg szoktam néha fordulni teljesen.

Gondolom az se mindegy gerinc egészsége szempontjából, hogy milyen matracon alszik az ember meg hogy amikor nem alszik, akkor mit csinál, milyen a testtartása.
süti beállítások módosítása