2016.05.04. 13:16

Drog dealerből pszichológus

FlagUSA.jpegRenee (68) száznegyvenhetedik vendégem New York Cityből 3 napra érkezett hozzám. Néhány alkalommal vendégeskedett másoknál, ő maga nem fogad couchsurfereket. Magas volt és furcsa, megpuszilt, mikor megérkezett, amerikaiak nem szoktak puszilkozni, ezt szóvá is tettem, erre azt mondta, ő igazából nem amerikai. Beszél az angolon kívül még németül és franciául.  

Nagyszülei Oroszországból és Lengyelországból emigráltak az Egyesült Államokba és Bostonban telepedtek le. Renee 110 százalékos zsidónak írta le magát. Apja elvégezte a jogot a Harvardon, majd saját ügyvédi irodát nyitott. Reneet és nővérét nevelőnők nevelték fel, az anyja nem foglalkozott velük. Reneeben egy feldolgozatlan zavaros viszonyérzet van az édesanyjával kapcsolatban, akit 103 évesen vesztett el. Hidegen és zaklatottan beszélt róla. A nővére tizenévesen öngyilkos lett, szintén kettejük konfliktusai miatt. Néhány éve pedig megtudta, hogy az anyja el akarta őt abortálni, csak nem sikerült neki. Ez nem segített rendbe tenni a már amúgy is kétséges érzéseit. 

Szóval Renee felnőtt egy óriási, de szeretet nélküli házban, amiben szolgák nyüzsögtek, folyamatosan volt valaki körülötte, mégis mindig egyedül volt. Elvégezte az angol irodalom szakot a Columbián, majd a pszichológi szakból master diplomát szerzett a Berkley-n. Az egyetemei évei alatt a barátnője terhes lett tőle, Renee nem akart gyereket. Szeretet nélkül nőtt fel, és nem tudott mit kezdeni a család fogalmával. A barátnő elköltözött Svájcba, a kisfiuk hamarosan megszületett, Renee onnantól a két kontinens között ingázott. Minden évben néhány hónapot a fiával töltött.

San Franciscoban marihuánát termesztett, 10 évig ebből élt, évente fél millió dollárt keresett a 70-es években. Végig egyetlen felvásárlója volt, egy izraeli dealer, ez jelentősen stresszmentesítette a vállalkozást. Minden évben a cucca egyre erősebb lett, és az utolsó évben háromszor jött ki a rendőrség hozzá, de nem találtak semmit. Az ültetvény messze volt a háztól. Renee új barátnőjével együtt nevelte a palántákat és bonyolította a vállalkozását. Egy évtized után viszont kiszállt a drogbizniszből, mert frusztrálta a rendőrségi látogatások. Eladták az ültetvényt és a pénzen megosztoztak a társával.

A fia közben tinédzser lett, és elidegenedett az apjától. Renee a gyereke anyját hibáztatja, szerinte ő beszélte a fiuk fejét tele hülyeségekkel. Ma a fia 45 éves, Afrikában él, egy afrikai felesége van és egy gyereke, valamint HIV vírussal fertőzött. Afrikai prostituáltakkal védekezés nélkül szexelt. Renee és fia időnként emaileznek egymással, de a néhány évvel ezelőtti esküvőjére se hívta meg az apját. Ezt Renee máig is rosszul viseli.

Renee 4 éve Linzben él a barátnőjével. Pszichológusként dolgozik, amerikai pácienseivel skype-on keresztül konzultál. Speciális étmódon van, minden reggel és este maga készített finom és egészséges salátákat a konyhámban.

Renee néha gyermeki kapálózással ígényli a figyelmet maga körül. A három napi együtt töltött idő alatt folyamatosan utasítgatott, hogy Rita, kérdezz az életemről, hogy legyen mit írnod a blogodra. Itt vagyok, válaszolok. Minden nap többször is felszólított. Én minden alkalommal kedvesen hárítottam, hiszen folyamatosan beszélgetünk, és ez nem egy interjú. Vagy csak nem szóltam semmit. Megpróbált rám nyomást gyakorolni, de mivel én mestere vagyok ugyanennek, ezért nagyon könnyen hagytam magamról leperegni. Néha talán sikerült is megbántanom, amit nagyon nem akartam, de nem viselem jól, ha azt éreztetik velem, hogy meg kell felelnem.

Rengeteget beszélgettünk az amerikai elnökválasztásról, korábbi elnökökről és miért jó és miért rossz Amerikában élni. Kijavította az angolomat, és rámutatott a személyiséghibáimra. Kegyetlenül és pontosan, de hasznos volt. Mikor felismert bennem valamit, azonnal meg akarta beszélni, én meg még sokkosan ott álltam, és nem volt mit mondanom. Tudni akarta hogyan reagálok, és mit fogadok el belőle, de ha valaki rámutat arra, hogy mit basztál el folyamatosan az elmúlt 20 évben, olyan pontosan, ahogy a darts táblán egy világbajnok versenyző betalál a 10 pontos középső körbe, akkor nehéz azonnal reagálni. Időt kértem. Renee halálosan cinikusan, mégis tárgyilagosan érvelt mindenről. Élvezet volt elfeküdni a kanapén, és őt hallgatni, már csak a popcorn hiányzott. Főleg, amikor nem én voltam a téma. Szerettem a játékát az angol szavakkal, ahogy fogalmazott. Hiába a Columbia Egyetem angol irodalom tanszék nem múlik pontosan. 

Renee írt néhány könyvet és két színdarabot, de senki nem akarta kiadni, vagy színpadra vinni őket. Renee amerikai népzenét játszik gitáron, és énekel, de senki se kiváncsi rá. Próbálta ezer módon megmutatni a művészetét ügynököknek, producereknek, kiadóknak, de mindenki elutasította. Azt mondja, hogy ő csodálatos dolgokat ír, csak senki nem akarja elolvasni. A mai internetes világhoz ő már nem tud alkalmazkodni, tehát a self publishing nem megoldás. Ültem és hallgattam őt, és végtelenül szomorú voltam. Valaki, akiben ennyi fájdalom legyen, és közben gyógyulni akarás, meg semmi.

Meséltem neki egy margitszigeti sétánk alkalmával, hogy nem tudom kezelni az anyámmal való állandó konfliktus-körforgásomat. Mindig kritizál valami miatt, amitől én robbanok. Nem tetszik neki a hajam, ahogy öltözködöm, ahogy élek. Mintha még mindig 15 éves lennék, és együtt élnék velük. És közben rettegek attól, hogy megint valamin majd jól összeveszünk, és úgy megyek el tőlük, majd kapok egy telefont, hogy elvesztettük. Békülj ki minél hamarabb a szüleiddel, mert nincs annál rosszabb, mint a sírnál állva bocsánatot kérni.

Közben azzal is tisztában vagyok, hogy anyám meghalna értem, meghalna értünk. Mikor meglátogatom a szüleimet, és megölelem a kapuhoz kisiető édesanyámat, imádom, ahogy felragyog a szeme, és sugárzik az arca, ahogy meglát engem, szeretem hogy mindig meleg kalács illata van, és teljes testével átszorít. Érzem a szive dobbanásait is. Néha ilyenkor nem akarom elengedni sokáig, és szerencsésnek érzem magam, hogy én még megtehetem, hogy megölelgetem az anyukámat, amikor csak akarom.

Renee azt tanácsolta, hogy újabb konfliktus alatt nézzek úgy rá, mint egy 4 éves kislányra, aki azért problémázik, mert nem kapja meg azt, amit akar. Anyám fejében van egy kép hogyan kell öltözködni és hogyan kell viselkedni, és nem fogadja el, hogy el kéne engednie ezt, és a lányát egy 39 éves önálló döntéshozóként kezelni, akinek saját élete van, saját választása, saját döntései és saját gyengeségei. Tehát ha anyám újra kritizál, mosolyogjak, türelmes legyek, és a szemem előtt képzeljem őt el, mint egy toporzékoló 4 éves kislányt. Haragszunk egy óvodás gyerekre, ha követelőzik? Nem, hiszen, még gyerek. Anyám is egy gyerek. Így is kell őt kezelni.

Emellett mindig csodálatosan és tökéletesen viselkedett, ha bajban voltam. Akkor valahogy átvált védelmezővé, és bölcs édesanyává, és úgy reagál mindenre, ahogy kell. Okosan, higgadtan, gyöngéden és érzékenyen. Ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy what the fuck. Ő is az én anyám? 

Renee sehol se érezte magát otthon, úgy érzi sehol nem fogadták őt el. Még San Franciscoban is, ami egy meglehetősen liberális város volt mindig is. A transgender nőknek és férfiaknak külön közössége van a városon belül. Renee nem akart gettóban élni, ettől irtózott minden egyes zsidó porcikája. A vendégem a harmincas évei végén ugyanis úgy döntött, hogy nő lesz, Brüsszelbe utazott és nemátalakító műtéteken vett részt. Ezt az 1970-es években az Egyesült Államokban még nem lehetett volna, vagy csak nagyon nehezen. A pénisze levágásáról nem beszélt semmit, old hat, mondta ő. Ez egy régi, ma már nem használatos amerikai szleng, régi ügyekre, amit már magad mögött hagytál, és nem kivánsz róla beszélni. Lett volna egy csomó kérdésem erről, de nem engedte feltenni őket, ami érthető. 

2016-04-26_16_10_26.jpg

Viszont mesélt arról, milyen volt az arcszőrzetétől megszabadulni, miközben testleg már nő volt. Annak idején ezt egy tűvel oldották meg, leszúrtak egyenként minden egyes szőrszáll mellé, mikroáramot vezettek be, ami kiégette a szőrtüszőket. Viszont az eljárást csak úgy lehetett lefolytatni, ha a szakáll 3-4 miliméterre ki volt nőve. Azaz miközben már nő volt, nem borotválkozhatott, majd az eljárás után hetekig apró piros pöttyök borították az arcát. Öt évig tartott a teljes kezelés. Az ádámcsutkájától is megszabadult.

Renee most úgy néz ki, mint John Malkovitch idős kiadásban. Meglepően szép a bőre mindenhol, ez azért van, mert allergiás a napra, jóindulatú bőrrákja is van, emiatt kezelésekre jár, és folyamatosan takarja magát kendőkkel, és kalapban jár, ha süt a nap.


Reneenek férfi hangja van, de női hanghordozásban beszél, és női testhelyzetben női gesztusokkal kommunikál. Nem sminkeli magát. Már 30 éve nő, de egy része örökké férfi marad, ezt ő mondta magáról. Szülei fia volt, egy már Afrikában élő férfi apja, és a halott nővére öccse. Renee férfi korában heteroszexuális volt, a nemváltás óta pedig leszbikus. A szex soha nem volt fontos az életében, de kizárólag csak nőkbe szeretett bele és lányokkal élt nemi életet.

1985-ben járt először Budapesten. Azt mondta a város azóta sokat változott, pezseg és vibrál. Az emberek viszont ugyanúgy néznek ki most is, mint akkor. Azt mondta, nagyon komolyak vagyunk. A sétáink alatt Renee minden kis apróságra boldogan reagált. Megtorpant egy hosszan utánanézett egy nagyon idős házaspárnak, akik kézenfogva andalogtak a Szent István körúton. Megállt a kiskutyák mellett, oda volt az építészetünkért. Meghívott a Kino Cafeba reggelizni, próbált nagyon jó vendég lenni és az is volt. Viszont ilyen szomorúan és sajnálattal a szívemben még nem néztem senki után búcsúzóul, amikor a kis hátizsákjával a hátán megölelt és eltünk a lépcsőházban. Vigyázz magadra Renee.  

Kövess Facebookon is!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr558665222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gglle 2016.05.04. 21:42:22

Te jo eg! Alig birtam kovetni.
Mostanaban egyre jobban es egyre erdekesebbeket irsz.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2016.05.04. 21:56:37

@Gglle: egyre jobb vagyok de alig birtal kovetni? :)) azert koszi!

kilgore.trout 2016.05.04. 22:08:03

Jó volt.Nagyon érdekes. engem az érdekelne még,hogy az hogy megy,hogy valaki Couchsurfingel,de ő maga nem fogad vendégeket.Miért? Ez nem kihasználása a rendszernek csupán ? Hogyhogy mêgis fogadjátok őket? Vagy máshogy kompenzál?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2016.05.04. 22:52:34

@kilgore.trout: a legtöbb CSer, aki csak szörföl, de nem fogad, igen, azok inkább használják a rendszert, nem a legjobb vendégek. De vannak üdítő kivételek, én magam is fogadtam már ilyeneket, akik minden egyáb mássla kompenzáltak: Főztek, fizették az esti fogyasztásomat a szórakozóhelyeken, vagy ingyen átadtak valamit, amit egyébként pénzért csinálnak (masszázs, tanácsadás, hipnotizőr stb stb). Én már jóideje csak olynaokat fogadok, akik hosztolnak is vendégeket, renee azert volt kivétel, mivel már a requestjében írta, hogy transgender, emiatt feltétlenül találkozni akartam vele. Sosem beszélgettem még transgender nővel/férfival korábban.

kilgore.trout 2016.05.04. 23:22:59

@nikita: és olyan volt, mint képzelted?Nekem az a fura,mikor valaki transzgender,el is végezteti a nemátalakító műtéteket,de valahogy mégis az eredeti neméhez tartozónak tűnik,nem is erősít rá külsőségekben az új nemére ( ahogy Reneeről írtad,hogy pl.nem festi magát). Engem ez régóta érdekel,hogy akkor miér ment keresztül azon a rengeteg procedúrán,ha utána meg így "elhanyagolja"pont azokat a külsőségeket,amikért ennyit szenvedett. De nem értek hozzá nyilván,csak laikuskênt okoskodok.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2016.05.04. 23:37:28

@kilgore.trout: én is nő vagyok (gyárilag is), és mégse festem magam. Egyébként minden egyébben nő, nincs pénisze (azt nem tudom puncit csináltak e már 40 éve), van melle, női frizuája van, női ruhákat hord, stb stb. Ő és a többi transgender azért megy keresztül ezen, mert rossz testbe születtek. Tudják gyerek koruk óta, hogy valami nem stimmel velük, nem érzik magukat a saját testükben helyén, a nemi identitásuk nem fixált, és nőként megélni, hogy ő valójában egy férfi lelkiekben, vagy fordítva, férfiként megélni, hogy ő egy nő, de a társadalom a biológiai született neme szerint kezelni, borzasztó csapás. Éppen ezlrt mennek keresztül a procedúrán, mert akkor kivülről megváltozhatnak, és a társadalom is ezt tiszteletbe fogja tartani. Nyilván Renneen első ránézésre üvölt, h transgender, és férfi volt korábban, de nem az a lényeg, h ez "látszik", hanem, hogy mindenki, akivel szociálisan érintkezik, az kezelje őt nőként, hiszen ő az.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2016.05.04. 23:42:59

@nikita: valamint nem csak a társadalmi reakciók miatt csinálják, hanem önmaguk miatt is. A nőiség sokmindenben testesül meg. Pl, ha egy nő rákos lesz, és leveszik a mellét, akkor utána szilikonnal pótoltatja helyreállító műtéttel, mert mellek nélkül úgy érezné, hogy megfosztották a nőiességétől, vagy ahogy sok nő nagyobb mellett csináltathat, ha gyárilag nagyon pici van neki. És mivel nőként kezeli magát, identitása nő, akkor nyilván önmaga se viseli el a sjaát farkát, ezért akar tőle megszabadulni. és ha nő, akkor női ruhákat akar hordani, ahogy mi nők női ruhákat hordunk. Pedig ez választás kérdése. nem csak azért hordunk női ruhákat, mert ezt várja el tőlünk a társadalom, hanem azokban érezzük jól magunkat. természetesen az uniszex ruhák is ott vannak a ruhatárunkban, de amellett kihangsúlyozzuk a nőiességünket is.

HoIsDe 2016.05.13. 18:55:07

Én eléggé sok pszichiáterrel találkoztam az egyetemi évek alatt, és mindig az volt a benyomásom, hogy lelkileg sérült emberek mennek pszichológusnak, vagy foglalkoznak pszichiátriával. A benyomásom az volt mindegyikről, hogy valahogy nem normálisak lelkileg, mindegyikben volt valami furcsaság. Róluk mondjuk nem ismertem a személyes sztorikat.
Sógornőm pszichiáter, rendkívüli módon megviselte a szülei válása kamaszkorában.
Egy gyerekkori barátom pszichológus, öngyilkossági kísérlete volt kamaszkorában, mindig is labilis volt érzelmileg.
Kutatóorvos kolleganőm molekuláris biológiával foglalkozott egészen addig, amíg az édesanyja meghalt. Utána depressziós lett, majd gyógyulása után elment pszichiáter rezidensnek, a PhD-t is abbahagyva.
Több személyes példa most hirtelen nem jut eszembe, de Renéé példája eléggé beleillik a képbe...

HoIsDe 2016.05.13. 19:01:11

"Ő és a többi transgender azért megy keresztül ezen, mert rossz testbe születtek. Tudják gyerek koruk óta, hogy valami nem stimmel velük, nem érzik magukat a saját testükben helyén"

Ez egyébként nagyon érdekes ellentmondása a modern genderpszichológiának, amelyik azt hirdeti, hogy a nem az egy társadalmi konstrukció, és semmi köze nincsen a biológiához. Éppen ezért szerintük a "férfias" és "nőies" viselkedés nem öröklött, nem a génekben kódolt, hanem a gyerekek a szocializáció alatt tanulják meg, hogy hogyan kell nőként illetve férfiként viselkedni és így válnak férfivé vagy nővé.

Ha igaz az, hogy egy transzgender ember "női aggyal férfi testbe" született, akkor viszont az egész modern genderelméletet ki lehet dobni a szemétbe, hiszen szerintük nincsen olyan, hogy női agy vagy férfi agy...
Nem vagyok a téma szakértője, de ez az ellentmondás egy laikusnak is feltűnik...

Yumurdzsak 2016.05.18. 13:52:20

@HoIsDe: hello, jó az észrevétel, ez egy nagyon komplex kérdés. "női aggyal férfi testbe született" ez egy leegyszerűsített állítás, igazából heteroszexuális életbe próbálnak bele nevelni, de ez nem mindenkinek passzol.

de van köze a genetikához, miből gondolod, hogy nincs?