Százhuszonöt és százhuszonhatodik vendégem az amerikai Zamad (32), és kanadai Farah (25) volt, 3 napig hosztoltam őket. Zamad Chicagóban született, pakisztáni szülők gyermekeként, Farah Pakisztánban született és 10 évesen költözött a családjával Torontoba. Mindketten beszélnek urduul, Farah anyanyelvi szinten, Zamad inkább csak érti, de kevésbé beszéli. Jelenleg Chicagóban élnek. Zamad logisztikai szakember, Farah idősek otthonában dolgozik.
Chicagóból a menekülthelyzet miatt utaztak Budapestre. Gyűjtöttek pénzt a barátaiktól, tőlem kértek segítséget hogyan költsék el. Első körben elmentünk a Nyugati téri tranzitzónába és megkérdeztük az önkéntesektől mire van szükségük. 6000 Ft-ért banánt és borotvákat vásároltunk. Onnan átmentünk az afgán parkba (II. János Pál pápa tér), de néhány heverő menekülten kivül nem találtunk ott senkit. Átsétáltunk a Keletibe. Vásároltunk a helyi Lidliben 27 ezer forintért gyerekzoknikat, müzlit, borotvákat, nedves törlőkendőt, hátizsákot. Vettünk 7000 Ft-ért egy fehérneműboltban 10 db női bugyit. A csomagot átvittük a Keletibe és odaadtuk a helyben segítő Nemzetközi Muszlim Szervezetnek. Nagyon hálásak voltak a gazdag csomagért.
A Migration Aid tranzitzónájában teljes volt a káosz, a muszlimoknál viszont minden jól szervezett, szépen előttük volt rendszerezve az adománycsomagok. Kisebb áradattal kell dolgozniuk, könnyebb tisztán és jól szervezetten tartani a területüket. Ezért választottuk őket. Másnap Zamadék a maradék 40 ezer forintukból vettek még banánt, almát és borotvákat és elvitték a Nyugati Migration Aid szervezetnek. Mindkét tranzitzónába kérdeztük szükség van e urdu tolmácsolásra, de nem kérték. Sokat töprengtünk mire költsük a pénzt, az önkéntesek vonatjegyeket javasoltak, de elvetettük az ötletet. Azokban a napokban óránként változott a helyzet, hogy nyitva van e az osztrák határ vagy nincs, felengedik e a menekülteket a vonatra, vagy sem. Valamint mi alapján döntsék el Zamadék, ki kapja a vonatjegyeket. Féltek attól is, hogy kidobott pénz lenne, ha nem tudnák használni a családok. Vagy akár ingyenesen is lejuthatnak buszokkal a határig.
Egy menekült Szíriából Németországig való eljutásának költsége 20 000 dollár körül van. Ennek nagy része az embercsempészekre megy el, számtalan cikk részletezte hol mire mennyit költenek el. Azon töprengtem miért van szükségük az ingyen ételre, elképzelhető, hogy Budapestre érve már minden pénzükből kifogynak? Egy családnál átlag 100 ezer dollárnyi készpénz kell, hogy legyen, az élelmiszer már ehhez képest aprópénz. Megkérdeztem a Migration Aid csoportban, hogy mi a véleményük a kezdő és gyakorlott önkénteseknek erről a kérdésről. Sok komment érkezett be, ezek közül íme Nóra véleménye:
Sokan nem akarnak kajára költeni. Nem az az első. Van még pénze, hogy továbbmenjen, gyorsan tovább is akar menni, nem kóricál, hanem elfogadja az adományt, és indul tovább, amint tud. Ráadásul tudjuk hogyan bánnak velük sok helyen - azok után nem csoda ha nem akar nagybevásárlásra indulni, még a végén egy jobbikos boltosba botlik. Van aki meg még kajáldába is beül (pont tegnap írta vki hogy azt hiszem török kajáldában futott össze egy értelmiségi szír férfival). Változó nagyon.
Ha belegondolok, menekültnek se kell lenni ahhoz, hogy ne egyen valaki rendesen. Én az egyetemi évek alatt akkor láttam rendes ételt, ha hazamentem Anyukámhoz, amúgy eléltem 1-2 kiflin. A KV meg a cigi akkor fontosabb volt :-)
Lehet hülye példa, de azt akarom ezzel mondani, hogy mindenkinek más a prioritása, teherbírása. Szóval szerintem van, akinek tényleg nincs rá pénze, van akinek meg van, és vagy vesz magának külön, ha tudja magáról, hogy neki az kell ahhoz, hogy bírja a továbbmenetelt, vagy ha neki épp nem jutott az osztáskor, és egyáltalán van lehetősége elmenni a tranzitból vagy a gyűjtőpontról oda, ahol költeni tud; vagy pedig elvan azon, ami ételt osztanak, és aztán ha célba ér, majd akkor.
Plusz, a csoporthatások is nagyok: összeverődnek, ami biztonságot ad. Kiválni a csoportból és egyéni kajaportyára menni sokaknak veszélyes, sőt luxus, mert elhagyhatja a családját, vagy ha amúgy se velük jön, akkor is egyedül sokkal nehezebb dolguk van, mint csapatban - a lelki oldaláról nem is beszélve. Túlélés üzemmód van.
Egy másik mérvadó vélemény Andreától:
A menekültek nem egynemű massza, nagyon is különbözőek. A szírek csak egy része a tömegnek. Nagyon sok az afgán, pakisztáni, nekik jellemzően nincs vagy nagyon kevés pénze van. Másoknak van pénze, de nem nem jut hozzá, hogy ésszerűen költeni tudja. Gondolj bele: átjön a határon, és rögtön ottfogják a pusztán, élelem, takaró, minden nélkül. Egy részük biztosan fizetne, ha a gyűjtőponton lenne egy IKEA, ahol vehetne magának ágyat, takarót, sátrat, meg húsgolyót (:P). De nincs, és még csak az első benzinkútig sem mehet el. Utána órák-napok múlva bekerül a röszkei regisztrációs állomásra, ahol megint csak be van zárva, majd felrakják egy buszra vagy vonatra. Hiába van pénz a zsebében, se váltani, se vásárolni nem tud, akár egy hétig sem - ellátást pedig nem kap.
Valamint Lászlótól:
Alapvetően ezek a menekültek mielőtt eljönnek Szíriából, megválnak minden ingóságuktól és első körben (általában) egy török, libanoni vagy jordán menekülttáborba telepednek le. Ez az eljárás sokkal kényelmesebb volt számukra, mivel úgy vélték, a háborúnak fél év és vége lesz, hazamennek, újraépítik a házukat és megy az élet tovább (leegyszerűsítve a dolgot). Nos, mint tudjuk a háborúnak nem lett vége, és ahogy teltek az évek ezek az emberek kifogytak a tartalékjaikból a menekülttáborban. Az európai út tarifáját nagyon jól tudják már a kezdetektől, és amikor ráeszmélnek, hogy éppen annyi pénzük maradt, hogy megcsinálják az utat Európába, elindulnak.
Másnap a vendégeim Isztambulba utaztak, ahol még 5 napot töltöttek, majd visszarepültek Chicagóba. Én a két napi sok gyaloglástól kicsit dögrovásra kerültem, nagyon fájt a lábam, nem vagyok még hozzászokva ennyi járkáláshoz. Miattam így is nagyon lassan haladtunk.
Ezekben a napokban egy svéd csapat is küldött nekem requestet, ők is gyüjtöttek pénzt és 4 napra jönni akartak Budapestre a menekülteknek segíteni. Mivel nem tudtam 7 főt elszállásolni, szereztem nekik egy üres lakást. Később kiderült, hogy 7 millió forintot gyűjtüttek, ezen felül egy utánfutóval hozták el az adományokat Svédországból. Röszkére jártak le minden nap Budapestről. Arról már nincs sajnos információm mire költöttek el ennyi pénzt. Holnap mennek vissza Svédországba.
Zamad és Farah vallásos muszlim pár. Torontóban szerveztek 4 évvel ezelőtt egy ismerkedő estet az ő vallási csoportjuknak, ami a muszlim vallás egy ritkábbik változata. Sajnos nem tudom a nevét. Zamad erre a találkozóra utazott el Chicagóból és ott ismerkedett meg Farah-val. Egy évig udvarolt neki, majd egy évig jegyben jártak, utána házasodtak össze. Zamad 5 gyereket szeretne, Farah kettőt. Szeretnék a gyermekeiket urdu nyelvre is megtanítani, ehhez viszont azt kéne, hogy egymással is urduul beszéljenek, amit nem tesznek. Mondtam is nekik, hogy kezdjenek mától urduul beszélni egymással, hogy átszokjanak. Azaz hopp, majd ha elmentek tőlem, mert az én urdu tudásom elég hiányos. Apropó tudok egy szót: a kutya urduul kuta. Mindkettőjüknek amerikai nyitott világnézetük van, mégis érezni a pakisztáni gyökereket. Zamad csendesebb higgadtabb, Farah lelkesedő csacsogós természet. Minden kis dolognak szívből tud örülni.
A második este lementünk a Gozsdu-udvarba sörözni, majd átnéztünk a Szimplakertbe. Főleg Pakisztán és a muszlim kultúra volt a téma. Zamad elmesélte, hogy 2001 szeptemberi terrortámadás utáni években hogyan nehezedett meg a bejutása az USA-ba, ha repülővel érkezett haza valahonnan. Egyszer hazament Pakisztánba, majd onnan Irakba repült rokonokhoz, onnan Párizsba, majd Chicagóba érkezett. 4 órát faggatták a repülőtéren a biztonságiak, hiszen minden terroristagyanus profil adatnak megfelelt.
Az este csatlakozott hozzánk Ádám barátom is. Zamadek fizették az este teljes fogyasztását. Én 3 cider után nem bírtam lépést tartani a többiekkel, és már csak rostos levet ittam. Farah végig sörözött. Ő azóta iszik alkoholt, mióta Zamaddal van együtt, azaz 21 éves kora óta. Farah a mindennapokban nem hord kendőt, azt valja, hogy a Korán a kendőhordást jelképesen érti, azt jelenti, hogy a nő öltözzön visszafogottan (modest), amit ő maga is betart, viszont nem hiszi, hogy a haja mutatása bármit is számítana.
Kövess Facebookon és Instagramon is!
