2015.08.17. 17:49

Futóversenyről kerekesszékbe két hét alatt

Ez a történet nem a couchsurfingről szól, de valahol énblog is, és ez határozza meg az életemet már a második hónapja. Szeretnék mindenkinek tanulságul szolgálni arra, miért kell komolyan venni a derékfájást, és haladéktalanul felkeresni egy rheumatológust, ha a fájdalom hosszabb ideje fennáll. 

Hat hete egy tüntetésen vettem részt, és ácsorgás közben elkezdett zsibbadni a bal lábam. Pár nappal később a bal térdemig a hátsó combomon keresztűl lesugárzó fájdalom kínzott napközben rövid időszakokra, ezért elmentem a rheumatológusomhoz. Enyhe ideggyulladást diagnosztizált: lumbágó isiásszal. Kaptam rá két gyógyszert, egy gyulladáscsökkentőt és izomlazítót. A gyógyszerek a derékfájdalmamat megszüntették, de a lesugárzó fájdalmat nem. Kialakult egy napi fél órás lábfájás, főleg a délelőtti időszakban, mikor elhagytam a lakást és elugrottam a reggeli kávémért. Utána elmúlt, és nem jött elő egész nap, esténként futni jártam, és készültem a júliusi Night Run versenyre. Ez egy orbitális hülyeség volt... de akkor még nem tudtam. 

Január óta kizárólag 5-6 km távokat futottam, hetente egyszer, de a verseny miatt júniustól hetente háromszor futottam, 6-9 kiliket. 12 km-es távra neveztem be. Életem első futóversenye volt, rendkívül izgatott voltam miatta. Ugyan az orvosom és mindenki körülöttem eltanácsolt a versenytől, hogy túl sok lesz, és régen futottam már ilyen hosszú távot, plusz itt van az isiász, de én szentül hittem benne, hogy minden rendben lesz, és a lumbágóm el fog magától múlni szépen. Ez itt én vagyok a rajt előtti él órában. 

énblog porckorongsérv

 

A verseny után két napig feküdtem a padlómon, aztán jobban lettem és egy héttel később elmentem futni a Hősök tere felé végig az Andrássyn. 2 és fél kilométer után leálltam, mert furcsán féloldalasan haladtam. Másnaptól elkezdődött a pokol, amiről azt hittem, hogy az a pokol, de csak az előszobája volt. Ha kitettem a lábamat a lakásból, mindegy, hogy 10 percre vagy 4 órára, 100 métert tudtam gyalogolni, hasogató cápatámadásszerű fájdalom futott végig a hátsó combomon, le kellett guggolnom előre nyújtott bal lábbal, várni picit, majd utána újra tudtam menni 100 métert. Aztán kezdődött előröl. Az idegfájdalmat a fogfájás mutatja meg a legjobban. Mindenkinek fájt már a foga, de isiásza keveseknek volt. A fogfájás is idegfájdalom, de csak az álkapocsban érzed, ez pedig hirtelen a semmiből indul el a deréktól le a térdig a hátsó combon végigszaladva, és olyan szinten bénítja le a bal lábat, hogy nekem meg kellett ragadnom a combomat a fenekem alatt, és előre húzni a kezemmel, hogy lépni tudjak Így, ezzel a módszerrel pár lépést még tudtam menni, aztán lemerevedtem és le kellett ülnöm azonnal. Sokszor a járda szélére ültem le. Ez a kép a fájdalom útját mutatja meg. 

 

énblog porckorongsérv

 

Időnként elsírtam magam az utcán, vagy otthon az elkeseredéstől, hogy ez már mindig így lesz? A kínhoz idővel hozzá szoktam, és egyre kevesebb alkalommal hagytam el az otthonomat. Otthon viszonylag nem fájt, feküdtem a padlómon egész nap és bámultam a plafont, és hálás voltam minden egyes óráért, ami fájdalommentesen telt. Július 31-én reggel felébredtem és az egész testem hasogató fájdalomban volt az ébredéstől kezdve, felöltöztem és lementem a ház elé, hogy elinduljak a Szent Imre kórházba a rheumatológusomhoz, éreztem, hogy valami nagy baj van. 10 métert tudtam előre vánszorogni, aztán hívtam egy Ubert. 

A doktornő már nem rendelt, de behívott a szobájába, megvizsgált, mondta, hogy nagyon rossz állapotban vagyok, és felírt szteroidokat és fájdalomcsillapítót az izomlazító mellé és szigorú ágynyugalomra intett. Nem mintha tudtam volna menni bárhova is. Szeptember 3-ra kért nekem MR időpontot. A fájdalomcsillapító dobozára ráírták, hogy csak szükség esetén, mert nyugtató is volt benne. Életemben nem vettem még be vényköteles fájdalomcsillapítót és nyugtatót. Mikor bekaptam egyet, 5 perc múlva kiütött és aludtam tőle 5 órát. Nagyon praktikus kis drognak értékeltem, de csak akkor éltem vele, ha nagyon szenvedtem. Augusztus 5.-re azonban kialakult a rezisztencia, és már nem ütött ki a gyógyszer, csak enyhített a fájdalmon. Augusztus 1.-től megtanultam ülve aludni, mert ha rendesen lefeküdtem az ágyban, hangosan sikoltottam a kinyúlt testhelyzettől, de ha felültem, és hátradőltem az ágytámlámra, és felhúztam a lábaim, akkor tudtam aludni is. Oldalra és hasra fordulni már nem tudtam. Kb. itt szakadhatott ki a még csak kiboltosodó gerincsérvem. 

Augusztus 2-től a derekam előregörnyedt, és ahogy az öreg nénikék járnak, én is úgy maradtam, nem tudtam többet kiegyenesedni, ha megpróbáltam akár egy centivel feljebb kerülni, elviselhetetlen fájdalom rázta meg az egész testem. Innentől már a család és a barátaim jártak fel, és hoztak meleg ételt, és vásároltak be nekem. Olyan egyszerű dologra is képtelen voltam, mint, kinyitni az ablakot. Most kerültem a pokolba. Augusztus 4-én kellett volna visszamennem a doktornőhöz. Felhívtam, hogy hadd maradjak pár napot még itthon pihenni, mert már nem tudom elhagyni a lakást, elvesztettem a járás képességét és leírtam neki az állapotom. Közölte, hogy kórházba kell mennem azonnal. Elintézte az Orfi akut ambulanciáját. Másnap reggel befeküdtem. A bátyám vitt be, mert a csomagomat már nem tudtam megemelni. 

A kórházi doktornő a felvételi vizsgálaton nem sokra ment velem, nem tudta a testemet megmozdítani semmilyen irányba. Előre görnyedő merev és fájdalommal teli görcs voltam. Infuzióra tettek, amit 5 napon keresztül minden nap adtak. Ezen keresztül adták a szteroidot, izomlazítót és fájdalomcsillapítót, akkor már tolószékbe kerültem, ha a mosdóba akartam kimenni. Branült tettek a karomba, hogy ne kelljen minden nap megszúrni. A branül a jobb karomban volt, nem tudtam 3 napig a jobb kezemet behajlítani, és persze folyamatosan fájt is picit. Tényleg ha már szar van, legyen mindenhogy szar. Kb. háromóránként bőgtem el magam a kórházba, hol a fájdalom miatt, hol a teljes elkeseredéstől. Kerekesszékben ülni rendkívül lélekromboló. Ez itt egy kiszakadt gerincsérv rajza. 

énblog porckorongsérv

 

Augusztus 6.-ra javult az állapotom, picikét feljebb egyenesedtem, és néha pár percre ki tudtam nyújtani a lábaimat is, de péntekre megint rosszabbodott, fél óránként kaptam egy isiász rohamot. Ez azt jelenti, hogy a fájdalomhullámok folyamatosan jönnek, és egy idő után már nem tudod kontrolálni a tested, és elengeded, a fájdalom erősebb lesz, mint te, minden pozíció fáj, amiben ülsz, lekerülsz a földre, mert ott jobb, mint az ágyon és kapaszkodsz a kórházi ágyrácsba, és teletömöd a lepedővel a szádat, így már csak nyűszítesz és nem idegesíted a szobatársaid, a könnyeid folynak lefelé az arcodon, egy idő után nem kapsz levegőt a taknyos orrodon, akkor kiköpöd a lepedőt, de akkor azonnal üvöltesz. Az orvosom azt mondta, ha keddig nem egyenesedek ki, akkor szerdán megműtenek. A műtétet két esetben végzik el: ha a széklet hashajtók hatására sem távozik 3 nap után, valamint nincsen izomreakció az isiászos lábban. Ez ugyanis azt jelenti, hogy elhalt az ideg. Nálam egyik eset sem állt fel. 

Augusztus 6 és 7.-én még édesanyám fürdetett meg a kórházi zuhanyzóban. A nővérek fürdetési felajánlását elutasítottam. Az egész folyamat rendkívül meghitt volt, a tehetetlenségem, amit álltam meggörnyedve a zuhany alatt, és édesanyám mosdatott le, törölt meg. Ezt legutoljára óvódáskoromban tette meg. Ez a videó az első nap a kórházban készült az első isiász-infúzió után. Íme az előember testtartás, amiben 8 napig voltam. 

 

 

A másik roppant kellemetlen akut isiász-tünet, hogy a begyulladt ideg kihat a vizelettartó izmokra is, a jobbik esetben hálistennek, azaz nem elengedi, hanem nem engedi ki! Ezt úgy kell elképzelni, hogy jön a vizelési-inger, ráülsz a WC-re, és sokáig nem jön semmi, aztán elindul, de idegesítően lassan csordogálva, és ha tele van a hójag, akkor egy normális 5-6 másodperces vizelésből 3-4 percig tartó folyamatos folydogálás lesz. Ez ment 5 napig. 

Éppen egy isiász-roham alatt ért az augusztus 7.-i nagyvizit, egyszerre 6 orvos bámult rám, én a földön ültem, kezeim elől támasztották a földet, a hajam ráragadva az arcomra, és próbáltak segíteni, de persze nem tudtak. Azt hitték, leestem az ágyról, én meg ismételgettem, hogy hagyjanak békén, ne nyúljanak hozzám és menjenek ki. Akut begyulladt isiászon nem segít a fájdalomcsillapító sem. Visszajött a nagyvizit után az orvosom, és mondta, hogy van egy megoldás, ami enyhíthet. Én azonnal kértem, hogy tegyenek mélyaltatásba pár napra, de ezt elutasította. Megbeszélték a többi orvossal, hogy lekábítanak, ami egy időre segíteni fog rajtam. Metadont kaptam az infúziómba.

Az első 2 óra zseniális volt, csodálatos melegség áradt szét a testemben, a fájdalmat felváltotta egy bizsergetően kellemes meleg hullám a bal lábamban és a teljes testemben, mindenki messzebbre került. Úgy éreztem, hogy nekem van egy saját világom, és minden és mindenki más egy másikban van. Kb 2 óráig repültem, aztán elaludtam. Ébredés után zombi állapot következett, kihagytam az ebédet és a vacsorát is. Az infuzióba vízhajtót is tettek, hogy az ödémás gerincemből kihajtsák a vizet, emiatt állandóan pisilnem kellett, ami betépve kissé érdekes élménnyé tette a kijutást. De megoldottam. Kb. másnap délre jöttem le a szerről. Pont mire a nővérke megjelent a másnapi infuziómmal, pánikszerűen kérdeztem mi van benne, mert nem akartam újra becuccozni. Felsorolta mi, de a varázsszert kihagyták belőle. Mondjuk érdekes lenne a rheumatológia után az addiktológiára kerülni, nyilván ezzel az orvosaim is számoltak. 

Augusztus 10-től felálltam és kiegyenesedtem az isiász-infúziónak köszönhetően. Fájt még nagyon, de megérte homo sapiensnek érezni magamnak, és nem valami előembernek. Végre oldalra tudtam fordulni, és 8 nap után először a hasamra is. És végre az ágyon vízszintesen végigfeküdni is sikerült. Sírtam az örömtől, amikor megcsináltam. Azóta napi 4 kezelést kapok: ultrahangos kezelés reggelente a derekamra, délelőtt privát gerinctorna, délben stabil galvánáramos kezelés, délután masszázs. Két naponta vizitorna. Eddig csak egyszer mentem, mert a keddi torna után nem tudtam kijönni a medencéből, a nyolcvanéves nénik ragadtak meg és húztak fel a lépcsőn. A gyógytorna gyakorlatokat kétóránként kell megismételnem. Napról napra jobban vagyok. Bicegek, de tudok menni mindenhova, nem kell már se mankó sem, amivel 3 napig közlekedtem a kórházban.

Augusztus 14.-én délután kiengedtek hétfő reggelig. Ezt a posztot most itthonról írom. Augusztus 19.-én bocsátanak haza. Otthon kell gyógytornáznom, pár hét múlva járhatok pilatesre és gerinctornára, és spinningre is. Ja és hogyan kerültem ide? A doktornő a felvétel alatt végigkérdezte miket sportoltam gyerekkoromtól mostanáig és milyen szinten. Pingpongoztam gyerekkoromban, 20 éves koromtól kisebb-nagyobb rendszerességgel fitness terembe járok csoportos órákra (spinning, fitball, hot iron, stretching, pilates). A doktornő elmondta, hogy mivel soha életemben nem végeztem aktív és erős igénybevétellel járó sportot, mint például az atlétika, és 37 évesen kezdtem el futni, ami ugyan nem baj, de ha nem alakult ki felnőtt koromra az erős vázizomzat, ezért fontolva haladva kímélőmódban kellett volna edzenem. Én azonban a májusi 5 perc futás 5 perc gyaloglás kezdésből eljutottam augusztusra a belegyaloglás nélküli 10 km-re, majd szeptemberben a 16 km-re.

Onnantól kezdett el állandóan fájni is a derekam, amiről korábban is írtam már itt. A lábam és a tüdőm bírta a 10 km-es futásokat, de a derekam nem. Az izületeim és a törzsizmaim erre nem voltak felkészülve, és fájdalommal jeleztek minden futásom másnapján, de nem törődtem vele. A végső lökést a 12 km-es Night Run adta meg, utána már nem keltem fel, azaz egyszer még egy 2 km-es kocogásra. A 10 km futásokra egy év alatt kellett volna eljutnom az én edzettségemmel, és nem 3 hónap alatt, és mikor másnap bejelzett a derekam, ez mindig egy figyelmeztetés volt, amit én figyelmen kívül hagytam, nos, ilyenkor vissza kellett volna venni, és a legközelebbi futáskor kevesebbet menni, de én általában az ellenkezőjét tettem. 

Januártól ugyan visszavettem és csak 5 km-eket szaladgáltam, de a júliusi verseny miatt júniusban megemeltem a távot 50 százalékkal fél éves kihagyás után. (Októberben futottam utoljára 10 km-ert). A derekam ebbe szó szerint beleroppant, kiboltosodó gerincsérvem lett és begyulladt az ideg az L1 csigolyámban. Ez a cikk gyönyörűen leírja a folyamatot. 

Megtudtam a doktornőtől azt is, hogy azért görnyedt előre a hátam és állt be a derekam, mert a gerinccsatorna előre hajolva van a legnyitottabb állapotban, azaz így éri a legkevesebb irritáció a begyulladt ideget. Ez egy mechanikus védelem a szervezetemnek, azaz "szándékosan" merevített előre öregnéni pozícióba. Ennek az a káros mellékhatása, hogy beállnak és begörcsölnek a hátizmok, és fájnak folyamatosan. Kiegyenesedve szűkül, és hátrahajolva teljesen becuppan a gerinccsatorna. 

Minden nap gyógytornáznom kell otthon naponta háromszor. Hetente egyszer vissza fogok járni a gyógytornászhoz, sajnos akkor már nem TB támogatás alapon, hanem magán úton. Járni fogok pilates és gerinctornára, valamint kardióként spinningre, és ha már nem bicegek, akkor gyalogolni fogok mindenhova, ahova mennem kell. A futás 6 hónapig tilos. A hétvégi kimenőm alatt egy fitball labdába és egy tornamatracra ruháztam be a Hervisben 9000 Ft-ért összesen. Még egy 5000 forintos ékpárnába akarok befektetni, amit ezen az oldalon találtam. Már tudom, hogy meg fogok gyógyulni, csak türelemre kell intenem magamat minden nap. Még nagyon sokáig sántítani fogok, és a teljes gyógyulás még nagyon messze van. Amíg bicegek, addig csak naponta egyszer hagyhatom el a lakást és csak egy dolgot intézhetek el. 

Most is minden gondolatom a futás körül forog, a kórházban is a Runner's World magazint olvasgatom. A következő fél évben megerősítem a derékizmaimat, és újrakezdem a futást tavasszal, elején csak 15 perceket kocoghatok, de mondjuk 2018 tavaszára eljuthatok a félmaratonig, amit eredetileg most szeptemberre terveztem. És mi a történetem tanulsága? Ha fáj a derekad másnap a futástól, legközelebb kevesebbet fuss. És ha másnap megint fáj a derekad, akkor még kevesebbet. 

Köszönöm minden családtagom szeretetét és türelmet, amivel gondoskodtak rólam, és segítettek rajtam, amikor tehetetlen voltam. Szüleim, testvéreim, sógornőm, Szávám rendszeres kórházi látogatását, fuvarozását. Blumi, Lilla, Paulo, Andi, Péter, Csaba, Kriszti, Zsanett barátaim látogatásait nálam és/vagy a kórházban, valamint Gabi kórházi szobatársam folyamatos segítségét, amiért ott voltak nekem, amikor szükségem volt rájuk. Egyedül nem tudom, hogy tudtam volna végigcsinálni nélkülük. És nem utolsósorban hálás köszönettel tartozom az ORFI II. rheumatológia osztályán lévő orvosomnak a szakértelméért, odafigyeléséért és minden apró részletre kiterjedő törődésért és tájékoztatásomért, és az összes nővérenek, akik ápoltak kedvesen és türelmesen. Köszönöm, hogy talpraállítottak. 

A történet itt folytatódik. 

Kövess Facebookon és Instagramon is

A bejegyzés trackback címe:

http://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr668670610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.