2014.09.22. 10:13

Gasztroblogger munka közben

Hosztoltam egy gasztrobloggert, aki főzött-sütött nekem. Rizstészta és cookies. Lássuk, hogy készült el. 

A vendégemmel beszélgettünk a blogjainkról, a nyelvekről, Pam azt mondta, hogy franciául például úgy tanult meg, hogy fél évet szinte csak francia ügyfelei voltak, és ráragadt. Én szkeptikus vagyok a felnőttkori "ráragadással", nehezen hiszem el, hogy a nyelvtan megértése és gyakorlása nélkül lehet nyelvet tanulni. Persze lehet, hogy én tévedek. Vannak remek nyelvérzékkel megáldott emberek, akik talán tényleg képesek egy nyelv elsajátítására csupáncsak azáltal, hogy sokat hallják maguk körül. Én ha nem fekszek külön rá, az idegen nyelv csak blabla marad. 

Közben készült a vacsoránk. Ime a hozzávalók a süteményhez (plusz egy kis porcukor, ami nincs a képen):

hozza.jpg

Összekeverés után:

ossze.jpg

A cipó formára gyúrt gömböt Pam becsomagolta celofánba, majd betette a hűtőbe kb 45 percre. Egy pohár segítségével köröket vágtunk a kinyújtott tésztába. Itt már én is segítettem, mert közben Pam megégette az ujját (megfogta a sütőből kivett jénai tálat egy sima konyharuhával):

form.jpg

és a végeredmény 15 perces sütés után:

cookies.jpg

És íme a főétel hozzávalói:

teszta1.jpg

Első lépés a főzésben:

teszta2.jpg

Minden egyben:

teszta3.jpg

és a végeredmény egy kis tonhallal:

teszta4.jpg

A tésztából még kétszer repetáztam, a sütemény felét megettem... A legjobb dolog gasztrobloggereket hosztolni! Másnap reggel keltünk, elmentünk a Fővámtéri piacra, de zárva volt, onnan elsétáltunk a Szimpla piacra, vettünk sajtot, lekvárt és kiflit, és mézes mogyoróvajat, ami felbontás után otthon azonnal elfogyott. Pamela gulyást is kóstolt.

szimplapam.jpg

Onnan beültünk a Két Szerecsen kávézóba meginni egy cappuccinót, majd a vendégem kiment a Keletibe, és főlült a zagrabi vonatra.  

Kövess Facebookon és Instagramon is.  

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr36711353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csőcsere 2014.09.28. 22:23:33

Olyan talpraesett lány vagy, a couchsurfinghez is lazasag kellett, a nyelvek ragadasahoz is csak az kelletik. :-) most jottem haza 12 nap Skandinavia utan, ugy ragadt ram a sved es a norveg, mint a kosz.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2014.09.28. 22:25:11

@csőcsere: mert akkor te egy nyelvzseni vagy. Én nem vagyok :-(
süti beállítások módosítása