2013.09.26. 00:38

Diploma nyelvvizsga nélkül? Azaz hogyan tegyük még nehezebbé a diákok jövőjét

Az indexen ma megjelent egy cikk, miszerint a kormány elé kerül egy olyan törvénymódosítási javaslat, hogy nyelvvizsga nélkül is lehetne diplomát szerezni a jövőben. Ezt egy orbitális baromságnak tartom. 

Rögtön egy kissé demagóg kérdést vetek fel, de ez volt az első gondolatom a diplomakönnyítés kapcsán: esetleg vezessék azt is be, hogy államvizsgázni sem kell a diplomához, sőt, érettségi nélkül is lehessen majd főiskolára/egyetemre jelentkezni. 

A felvetés abban is téved, hogy nem fognak többen idegennyelveket beszélni attól, hogy a diploma kiadását nyelvvizsgához kötik.. Rengeteg embert ismerek, aki keményen tanult nyelve(ke)t, hogy meglegyen a diplomája, majd később ment felsőfokúzni is önszorgalomból. A nyelvtanulás motivációja több minden lehet, vagy összetett okok együttes állása. Sokaknak a kezdeti motiváció tényleg csak a nyelvvizsga a diplomához, aztán/közben rájönnek, hogy milyen sokmindenre jó még egy középfokú nyelvtudás. Ez elég indok lesz arra is, hogy a bizonyítvány megszerzése után se fejezze be a nyelvtanulást. Idegennyelvet tanulni, fejleszteni egy egész életen át kell. Egy idegennyelv középfokú elsajátítása a felsőoktatás követelménye kell hogy legyen, pont ahogy az államvizsga is az. 

nyelvvizsga.jpg
Nincs olyan, hogy bizonyos szakmákhoz nem kell nyelvismeret, amire a minisztériumi esszé hivatkozik. Idegennyelvet azért (is) kell tanulni, hogy könnyebb legyen az életünk, hogy edukálódjunk, hogy az internet ne korlátozódjon le a magyar nyelvű tartalmakra, hogy kedvenc regényeinket olvashassuk eredetiben, hogy bátran utazzunk akár egyedül is, hogy felkészültek legyünk egy kozmopolita életre is, hogy kinyíljon előttünk a világ, hogy bárhol megálljuk a helyünket a világban, hogy mutassunk példát a (leendő) gyerekeinknek.

Nekünk, rendszeresen utazóknak a couchsurfing gyakorlatilag megoldhatatlan lenne egy legalább alapfokú nyelvtudás nélkül, a középfokú még jobb, ha tartalmas beszélgetéseket akarunk folytatni a vendégünkkel/vendéglátónkkal. Az angol nyelvtudás a legkézenfekvőbb, de egyéb világnyelvek ismeretével is egész jó eséllyel lehet hosztot találni (majdnem) mindenhol. 

Munkaszerzés kapcsán is egyre szűkül az olyan munkahelyek száma, ahol kizárólag magyarok dolgoznak magyar partnerekkel. De még ha találunk is ilyet, mi a garancia rá, hogy néhány éven belül nem kényszerülünk egy munkahelyváltásra, ahol már elvárják a nyelvtudást? Egy diplomával a zsebünkben nem betanított munkásként akarunk dolgozni, hanem a végzettségünknek megfelelő állást akarunk találni, van olyan felsőfokú képzettséget igénylő szakma, ahol ma tényleg nem kell az idegennyelvtudás? Még a művészeti képzéseken is elképesztően fontos: ha színészként végzünk, lehet, hogy külföldi filmben is dolgozhatnánk, ha tudnánk angolul.. Ha festők vagyunk, akkor jó lenne határon kívül is kiállítani, ehhez viszont meg kéne érteni mit mond a galériatulajdonos Londonban.. Ha zenészek vagyunk, akkor egész biztos, hogy tele leszünk külföldi fellépésekkel. 

És a fentieken kívül van egy óriási veszélye, ha a fenti tervezet érvénybe lép: ha nem kell nyelvvizsga a diplomához, akkor a diákok többsége nem fogja megerőltetni magát sem az általános, sem a gimnáziumi nyelvoktatásban. A felsőoktatásban sem fog nyelvi órákat felvenni, hiszen csak plusz nyűg lesz. A diákok többsége még nem tudatosan tervezi a jövőjét. Egy 14-16, de akár 19 éves diák magas ívből szarik arra a kérdésre, hogy a jövőben milyen munkahelye lesz. Ez a távoli megfoghatatlan jövő a számára. Az egyetemi diploma megszerzése már egy jól belátható cél egy 15 éves gyerek számára. Aztán az iskolák után akár vállalkozhat is, ha nem akar alkalmazott lenni. Ha nincs vizsgakövetelmény, akkor a gyerekek csak "tanulgatni" fognak angolul, de nem lesz egy jól meghatározható cél, amit el kell érniük. 

A tervezett rendeletben én is erősen érintve vagyok: januárban lesz 6 éves az államvizsgám, és nincs diplomám a hiányzó nyelvvizsga miatt. Ha viszont nem teszem le a jövőben sem, akkor nem kérem, mert egyszerűen nem jár nekem. És őszintén szólva szégyellnék is egy középfokú nyelvvizsga nélküli diplomát. 

A szerző másfél éve tanul angolul "komolyan" saját módszerrel otthon tanár nélkül. A gimnáziumi és főiskolai nyelvoktatása színvonal alatti volt motiváció nélkül. 35 évesen döntötte el, hogy most már TÉNYLEG megtanul rendesen angolul. :-) És közben rettentően sajnálja, hogy nem 20 évvel ezelőtt tette ugyanezt. 

Ha tetszett a poszt kövess minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr645534116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ggaborx 2013.09.27. 11:48:41

@Smitht: Nagyon jó kérdés. Az én ismerőseim körében azt vettem észre, hogy aki beszél idegen nyelven, nem feltétlenül sikeresebb mint aki nem, mert sokkal többet számít a személyiség, az élethez való hozzáállás.

Például: egyik ismerősöm (autószerelő és asztalos szakmunkás végzettségekkel) 0 nyelvismerettel kiment skóciába 3 éve pizzafutárnak, ma meg már ő vezeti az éttermet. Közben tanult meg skótul (nagyon nem angol), de mikor kiment nem érdekelte, nem gátolta a nyelvtudás hiánya. Volt benne ambíció, akarat és talpraesettség.

Másik ismerősöm építészmérnök és perfekt angol/német, viszont visszahúzódó, magába forduló típus, aki ugyan kiment hollandiába 1 évre dolgozni, de ezalatt szinte fel sem kelt az asztaltól, nem ismerte meg a környezetét, nem látta meg a lehetőségeket és nem tudott továbblépni. Végül hazajött, 2 évig munkanélküli volt, most egy szállítmányozó cégnél adminisztrátor.

Az első ismerősöm folyton arról beszél, hogy milyen tervei vannak, hogyan fog tovább lépni (most éppen mexikóban akar éttermet nyitni - spanyol tudás = 0), az utóbbi viszont folyton arról panaszkodik, hogy az ő tudásához képest szánalmas amit csinál, de hát: EZ VAN!

Ennyit a nyelvtudásról. Ja mégvalami, az első ismerősöm ma kb. 10x annyit keres mint a második.

csincsilla72 2013.09.27. 11:50:05

@csőcsere: Ez lemaradt: mégis melyik az a nyelvvizsga-típus, amelyik a beszélt nyelvet nyomokban tartalmazza? Komolyan kérdezem. Nekem Euroexam angol felsőm van, és (remélhetőleg hamarosan) ÖSD német felsőm lesz. Mindkét vizsga totálisan életszerű szituációkat tartalmaz.

csincsilla72 2013.09.27. 11:52:27

@Emmanuel Goldstein: ha a nyelvvizsgahely akkreditált, akkor azt elfogadják. A rigóC középfok a B2-es szintnek felel meg.

kallodo 2013.09.27. 11:56:16

Javaslom, mostantól NÉMETÜL vagy ANGOLUL menjenek a kommentek, mert látom itt mindenki PERFEKTEN beszél idegennyelveket.
Aki magyarul ír, az írja le a kommentje alá ANGOLUL is a mondanivalóját!
Mindjárt kiderülne, hogy a nagy nyelvtanulás propagálók között a legtöbben csak makognának.

Smitht 2013.09.27. 11:56:57

@ggaborx: Szerintem rossz példa az első ismerősöd, mivel ahogy írtad ő is beszél idegen nyelvet. Ha nem tanult meg volna skótul, akkor nem vezetné az éttermet ugye? Vagy esetleg hátrány lett volna az, hogy mielőtt kimegy tud skótul? Hátrány lenne, ha tudna most spanyolul?

belekotty 2013.09.27. 11:58:56

@ggaborx: Nézd! Én magas hőmérsékletű termodinamikával és kémiával, nukleáris fizikával és informatikával foglalkozom. Egyiket sem lehet elképzelni angol nélkül. Állás gondom soha az életben nem volt ilyen képzettségekkel a birtokomban. Én ebből indulok ki. Sok ismerősöm van hasonló tudással. Munka nélkül egyik sem volt sosem.

telkoe 2013.09.27. 11:59:19

@ggaborx: Mellette lehetne szazszamra hozni a peldakat a nem tudok nyelvet, nagy nehezen talaltam munkat, kimentem dolgozni, jol atvagtak sztoribol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.27. 12:01:08

@csincsilla72: Erre vannak az idegennyelvű könyvek, újságok, blogok, tv-n angol nyelvű feliratozás stb. Illetve ha az embernek szerencséje van, akkor a munkatársai is kijavítják.

Valószínűleg Pákónak is könnyebb dolga lett volna, ha a tanult szavait pl feliratként látja a tévében is. Nem tudom, van-e itthon magyar adókhoz magyar felirat, gyanítom nem sok adás esetén.

telkoe 2013.09.27. 12:05:27

@tildy:): Ha jol tudom, teletexten nagyon sokszor van magyar felirat nem halloknak.

belekotty 2013.09.27. 12:05:55

@ggaborx: Bocsi, de ez a nincs diplomám és nyelvvizsgám, de érvényesülök történet, amely az ilyen emberek 1 százaléka.
Aztán majd amikor feljebb lépnének, ahol ezek kellenek, akkor megszívják. Az informatikában sokat tudok, akik jó szakemberek lettek, de amikor vezetővé akarnának előrelépni 40 évesen, akkor jön a pofára esés.

letras_verdaderas 2013.09.27. 12:09:08

@kallodo: НАДЕЮСЬ, ТЫ ЛИШЬ СЛУЧАЙНО НЕ УПOМЯНУЛ РУССКИЙ ЯЗЫК.
Espero que es solo una casualidad...
Szóval barátaim, ne arcoskodjunk és ne diszkrimináljuk a nyelvismeretet.

igi1 2013.09.27. 12:21:34

@jet set: az előre gondolkodásra 99% nem képes.

igi1 2013.09.27. 12:22:41

@FGSuperman: kint is szmit, hogy angol vagy, + angol diplomád van-e

csincsilla72 2013.09.27. 12:25:57

@kallodo:
I hope, you won't be surprised, if you get correct answers. I know exactly the situation, what I'm talking about.
Ich hoffe, dass du nicht übberrascht sein wirst, when du richtige Artworten bekommst. Ich kenne die Lage, darüber ich spreche.

Így megfelel?

igi1 2013.09.27. 12:29:12

@bambanő: a hiszti oka, h nem akarnak ennyi diplomás, nyelvvizsgamentes hülyét, akik szerint minek nyelvvizsga, meg a papír.

Meg lehet nezni, hogy hiba van neg az allamvizsga, mennyien nem kapnak diplomat szakmai nyelvvizsga hján. EZ annak jó, akinek viszont megvan, és ér valamit a diplomaja.

Ha nincs nyelvvizsga, a fiploma elertektelenedik, ami majd a béreken is látszik pl. Nyelvvizsgapótlék lehet 30.000 +- is.

Ez az egész kérdés meginn nem szól másról, mint h te rosszabbul járj, ha van papír, ha nincs.

Ez a trükk.

Zedder 2013.09.27. 12:31:48

@kallodo: "kallodo 0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Why should I pay attention to a troll?

igi1 2013.09.27. 12:32:24

@belekotty: neked és tildynek is mondom

érvényesülsz a tudsod alapján, de akkor sem jársz jól, ha nincsenek meg a papirok azokhoz képest hátrányban vagy akkor is, ha jól vgod a szakterületedet! Meg bejött az élet.

és akkor lehet jönni a saját példazattal, h angol diplomával tildynek mennyi esélye lenne angliában ilyen tudással mennyit kapna.

bpbp78 2013.09.27. 12:36:15

Sokan írták, hogy minek a nyelvvizsga, mert a legtöbbször nincs is mögötte tudás!
DE kérdem én, akkor miért nem az oktatás nyelvekre vonatkozó részeit vizsgálják felül és vezetnek be egy gyakorlatiasabb rendszert?!

Igenis ne legyen diplomája annak, aki képtelen egy nyelvet elsajátítani!

De az sem normális, amit nyelvtudás mérés címén pl a Rigó utcában művelnek.
Nekem egy nemzetközi nyelvvizsgám volt először. Az abszolút gyakorlati volt és nem megoldó kulcs alapján javították, hanem azt figyelték, hogy a lényeget megértettem-e?! Amikor a Rigó utcába mentem honosíttatni egy filozófiai szöveget kellett magyarra fordítani...ezzel elismerték, hogy felsőfokon tudom a nyelvet...le sem szóbeliztettek...no comment...

A magyar nyelvvizsga rendszer egy nagy kalap kaka! Azt kell megreformálni!

A gyermekemre az angol úgy ragad, mint az anyanyelve...így is tanulja. Lévén, hogy nem tud írni, nincs kötelező a nyelvtan. Utánzás alapján tanulnak. Ezt kéne preferálni és mindenki elsajátítaná hamar egy idegennyelv alapjait.

azallamenvagyok 2013.09.27. 12:44:44

teljesen egyetértek! sőt, a diplomát társadalmi és egyéni érdekből egyéb előfeltételekhez is kötném:
- B kategóriás jogosítvány: egyre több helyen kérik.
- Legalább két gyerek: a diplomások egyre kevesebb gyereket vállalnak, a népességfogyás megelőzésére, személyes boldogságuk kiteljesedésére elő kellene írni (biztos több karrierista gyerektelen bánja, hogy nem vállalt gyereket 20 évesen). Ezen felül egzisztenciálisan is pozitív érték.
- Lakáshitel: nem, nem lássa majd meg, hogy hol lakik és miből. Ezzel is csak őt támogatjuk, hogy időben meghozza élete felelős döntéseit.
- A csúnyáknak plasztikai sebészet, a kövéreknek zsírleszívás: sokkal könnyebben fog diplomás állást találni egy dekoratív ember.
- Dohányzásmentesség: ezt ugye részletezni sem kell.
- Lehet akkor már vallási hovatartozást is előírhatnánk, a közösséghez tartozás fontos lelki támasz.
- HH, azaz Hasznos Hobbi: segít a későbbiekben a kapcsolatépítésben.
- A feltételeknek megfelelő házastárs: nem mindegy, hogy a csilivili diplomásjelölt egy majdani konferencián kivel az oldalán jelenik meg.
- Fafaragás, kovácsolás, szántásvetés kézi erővel, bizonyítandó, hogy egy zombi apokalipszis esetén is hasznukat tudjuk venni.
- Ezek után kétévente diplomafrissítés szükséges: meg kell győződni róla, hogy az ember naprakész-e a szakmájából, szép-e, egészséges-e, beszéli-e a nyelvet, amiről papírja van. Természetesen függetlenül attól, hogy köze van-e az egésznek a munkájához.

bambanő (törölt) 2013.09.27. 12:48:46

@igi1: ostobaság
a nyelvvizsga papír elsősorban a közalkalmazott, köztisztviselő, közszolga stb. ismerőseimnek téma, mert nekik van pótlék
nyelvvizsga papír kell nekik minél több, tudás nem kell

a versenyszférában felvesznek ha tudod a szakmádat, tudod a megkövetelt nyelveket, de pótlékot nem kapsz

a diploma a diplomások teljesítménye miatt értéktelenedik el, illetve a kibocsátó intézményeken is sok múlik, magyarországiak, magyar nyelvű képzést adnak, korszerűtlen tudás, esetleg totál esélytelen nemzetközi szinten az adott szakterület (magyar pedagógus, jogász stb.)

nyelvet tudni kell, a nyelvvizsga hülyeség
persze, nekem is van kettő, de a nyelveket nem ezért tudom
az életnek tanultam a nyelveket (is), nem a nyelvvizsgára
a hollandok, skandinávok, szerbek, románok sem nyelvvizsga papírokat gyűjtenek, csak beszélnek angolul
ennyi
ha valaki pl angol nyelvterületen akar tanulni, úgyis kell neki TOEFL vagy IELTS
annak van értelme, de nem 23-25 évesen, hanem már 18-19 évesen az egyetem előtt

igi1 2013.09.27. 12:49:24

Aztán ez annak se lesz jó, akinek nincs nyelvvizsgája, mert még jobban fognak háttérbe kerűlni. Inkább jobb az, ha a munkáltatód látja, h megvan az abszolutórium, de nincs nyelvvizsga, viszont jól beszélsz angolul.

Ja, én is női informatikus lennék 2 középfokúval, de a mai napig csak azon agyalok, hogyan képezhetném még magam.

Angol diplomás nem adja magát annyiér amennyi égy hbéres nagy szaktudású diplomamentes angol-magyar

Ez az angol munkaerőpiac gondja.

bambanő (törölt) 2013.09.27. 12:50:37

@bpbp78: ne legyen érettségije, aki nem beszél felsőfokon angolul
ennek lenne értelme
nem diploma előtt kell egy papírért reszketni, hanem előre gondolkodni

igi1 2013.09.27. 12:52:37

@bambanő: ezzel egyetértek ha azt mondod, magadat kell képezni, mert neked úgy lesz jobb

De kell a papír, és a fizetésben is

Nyelvvizsgapótlékot meg ma már nemcsak a közszférában kapnak.az igazi angoltudás viszont úgy szerezhető meg, h jártál már kint külföldön, ez is igaz.

De h diploma nyelvvizsga nélkül az kindenkinek csak rosszabb hatást okoz.

bambanő (törölt) 2013.09.27. 12:54:19

@bpbp78: miért szóbeliztetne le a Rigó utca, ha máshol már volt szóbeli vizsgád és csak honosítani kell a nyelvvizsgádat?
nem tudom most hogy van, de a honosítás az nem az egész nyelvvizsga megismétlését jelenti...

bambanő (törölt) 2013.09.27. 13:02:01

@igi1: nekem nem lesz rosszabb, ha nem kell a diplomához nyelvvizsga
a piac megköveteli a nyelvtudást
ha nem követeli meg, akkor meg a piac olyan

meg kellene szüntetni a nyelvvizsgapótlékot a közszférában, ahol semmi szükség a nyelvtudásra
a magánszféra meg a fizetésben honorálja, ha olyan a munkakör, hogy kell hozzá nyelvtudás
ha úgy írják ki az álláshirdetést, hogy kell nyelvtudás, de se vesznek nélküle, az az alap

specifikus célokra van értelme nyelvvizsgáknak, teszteknek: továbbtanulás, szakmai nyelvi készségek mérése, de általános, egész diploma előtt álló lakosságot érintő nyelvvizsga követelmény értelmetlen
ennyi erővel lehetne jogosítványt, párttagságot is előírni diplomához

a nyelvtudás a fontos, azt meg mindenki szerezze meg maga, elvégre az ő érdeke, nem az állam bácsi dolga ezt előírni
a piac meg majd bünteti, akiknek nincs nyelvtudásuk, nem kapnak állást
pláne nem külföldön

erdomester2 2013.09.27. 13:04:31

@azallamenvagyok: Remélem csak ironikusan irtad a fentieket.
Fafaragás, kovácsolás, szántásvetés??? Majd fizetek érte és megcsinálja a szaki.
A feltételeknek megfelelő házastárs??? Na ne viccelj. Ezt diplomához kötni? 1.Semmi közöd hozzá 2.Alig valaki házas 23 évesen, 3.Mi köze az egyetemnek ahhoz, hogy valaki kivel jelenik meg egy céges rendezvényen?
Kétévente diplomafrissítés szükséges??? Menj és frissítsd kétévente a diplomád te. Addig más majd a melója mellett megpróbál időt fordítani a családjára és a barátaira is, és talán egy ki szabadideje is marad.

igi1 2013.09.27. 13:05:47

@bambanő: itt viszon az lenne a lényeg

Több droid
Elértéktelenedés
Mindenki szívjon egyszerre, úgy h ne vegyék észre

Void Bunkoid 2013.09.27. 13:05:47

"Egy diplomával a zsebünkben nem betanított munkásként akarunk dolgozni"

A legtöbb nyelveket beszélő, de bölcsész szakokon végzett, mégis informatikai cégeknél - és sokan ám igen sok-sok évig, sőt egész életükre - adatrögzítő-exceltöltögető meg telemarketinges scripted szöveggel telefonáló, azaz gyakorlatilag 2-3-4 különböző, állandóan ugyanúgy elvégzendő feladatra beidomított dolgozók igenis betanított munkások. Nem csak futószalag mellett lehet betanított, mechanikus kétállásúkapcsoló munkát végezni.

csincsilla72 2013.09.27. 13:07:45

@bpbp78: "Sokan írták, hogy minek a nyelvvizsga, mert a legtöbbször nincs is mögötte tudás!"

De van. Mert meg tudta szerezni. És az bármikor előhívható.

randomuser1 2013.09.27. 13:08:10

@letras_verdaderas: az orosz, az kurvareleváns, mit monnyak...

victor vacendak 2013.09.27. 13:08:37

A magyar paraszttal 30 év szinkronos mozi és tévé után nehéz megértetni, hogy van más nyelv is a Földön, mint az őssumér, és attól még nem fogják azt érteni a külföldiek, hogy lassan mondja: t e c c i k é r t e n i ?

kallodo 2013.09.27. 13:10:17

@csincsilla72:
antworten ugye.

Megfelel, akkor, a többi magyar komment alá is mehet angolul és németül, csakhogy legyen már valami haszna is a blognak.

kallodo 2013.09.27. 13:13:29

@igi1:
Írd le légyszi akkor most ezt németül vagy angolul, mert magyarul elég értelmetlenre sikeredett.

igi1 2013.09.27. 13:13:42

@bambanő: ez a kérdés többröl szól, minta piac szabályozza ezt

hiszen így pár üzleti kör jól jár, többet elkérnek a nyelvvizsgáért, hiszen kevesebben fogják letenni

Megint vkinek monopolhelyzetet teremttenek

mert ha a piac elvárja azt, ami nem kötelező az feketegazdaságot okoz

A papír csak egy papír, annyi, h meglegyen, de meg kell lennie.

A nem kellba nyellvvizsga, meginn a butítàs, àtverés, és 1-2 ember személyes üzleti érdeke

Azol az sem fog jól járni, akinek így lesz meg a diplomája. Lásd most màr az infósoknál is megvàltozott munkaképessègű, programozott, diplomást keresnek!

igi1 2013.09.27. 13:14:39

@kallodo: ha okos agy érted használd a picike droid agyadat külföldről

Tovább gondolkodj!

csincsilla72 2013.09.27. 13:15:41

@kallodo: elütöttem, és? (Antworten nagybetű, ha már trollkodunk)

Nem ez a lényeg. Aki nyelvvizsgaképes szinttel rendelkezik, az megcsinálja, ha muszáj. Kiabálni azok szoktak, akik erre nem képesek. Persze ők is tisztában vannak a nyelvtanulás fontosságával, de inkább ámokfutnak, tüntetnek, ahelyett, hogy az időt tanulásra használnák fel.

kallodo 2013.09.27. 13:15:44

@igi1: Ja, erre gondoltam, akkor fodítsd le!

"a hiszti oka, h nem akarnak ennyi diplomás, nyelvvizsgamentes hülyét, akik szerint minek nyelvvizsga, meg a papír.

Meg lehet nezni, hogy hiba van neg az allamvizsga, mennyien nem kapnak diplomat szakmai nyelvvizsga hján. EZ annak jó, akinek viszont megvan, és ér valamit a diplomaja.

Ha nincs nyelvvizsga, a fiploma elertektelenedik, ami majd a béreken is látszik pl. Nyelvvizsgapótlék lehet 30.000 +- is.

Ez az egész kérdés meginn nem szól másról, mint h te rosszabbul járj, ha van papír, ha nincs.

Ez a trükk."

kallodo 2013.09.27. 13:18:35

@csincsilla72:
Nyílván, a kérdés csak hogy miért kötik a nyelvvizsgát a diplomához. Angoltanárnak sem kell matekból szigorlatoznia a diplomájához, ha nem tévedek.

igi1 2013.09.27. 13:19:11

Mindig kimegy vaamire a játék. Nem sajnálom h nincs papírja, csak látom, h itt ki van adva a következő lépés a nemzeti nyelvvizsgapiac reformálása, ahogy egy papír megszerzése is sokba fàj.

Zedder 2013.09.27. 13:20:19

@kallodo: gyengeelméjű vagy, vagy mit nem értesz azon, hogy ez egy n+1. kötelező vizsga, amit mindenkinek meg kell tudnia ugrania, aki diplomára vágyik? Pont egy nyamvadt nyelvvizsga miatt sírsz, de x darab szigorlat, y félévi vizsga, z zárthely, és még ki tudja mennyi kötelezően leadandó dolgozat mellett mit oszt-szoroz még egy vizsga?

ggaborx 2013.09.27. 13:22:41

Továbbra is érdekes látni, hogy a sok diplomás hozzászóló mennyire funkcionális analfabéta. Ez az igazi szényene a magyar oktatásnak, nem a nyelvtudás hiánya.

A kérdés ugyanis nem az, hogy érdemes-e nyelvet tanulni hanem, hogy ez egyéni felelősség-e vagy felsőbb kényszerrel kell megoldani?

Beszélhetnénk arról, hogy az oktatás finanszírozása miként kapcsolódik a kérdéshez? Beszélhetnénk arról, hogy az "ingyenes" képzésért cserébe milyen követelményeket lehet támasztani és hol a határ? Beszélhetnénk arról, hogy indokolt-e az államilag finanszírozott képzés és milyen mértékben? Beszélhetnénk arról, hogy például tandíj helyett lehetne nyelvvizsga - valamit valamiért alapon? Beszélhetnénk arról, hogy diploma után törlesztenie kell-e a volt diáknak és milyen feltételekkel? Beszélhetnénk arról, hogy az elvárt nyelvtudáshoz megfelelő képzést az egyetem biztosítsa-e? Beszélhetnénk arról, hogy meg lehet-e egyátalán tanulni bármely idegen nyelvet külön tanfolyam nélkül?

És még sok egyéb kérdésről is beszélhetnénk a témával kapcsolatban. Ehelyett ti ismét megragadtátok a lényeget és arról diskuráltok, hogy igenis kell a nyelvtudás az igazi szakértelemhez. Ami egyrészt igaz, másrészt meg irreleváns az adott témában. Egysíkú, beszűkült, funkcionálisan analfabéta gondolkodás szerű szájtépés ez, nem más. Csak a lényeg sikkad el itt is mint a magyar "értelmiség" jellemző vitáiban. Gyászos időket élünk, az értelem egyre silányabb, az önálló gondolatokat már nagyítóval kell keresni.

De legalább van diplomátok és nyelvvizsgátok. Meg határozott véleményetek marginális gumicsontokról. Valamit azért tudnak a mindenkori kormányok, hogy ilyen fokú elhülyülést tudtak keresztülvinni a társadalom döntő többségén. Persze ezt a célt sosem titkolták - nehogymár gondolkodó, értelmes emberek jelenjenek meg, akiknek nem elég bármely nüansznyi baromságot bedobni a tudatformáláshoz.

Remélem a tévét is szorgalmasan nézitek, tanultok belőle, elfogadjátok valóságnak.

azallamenvagyok 2013.09.27. 13:24:36

@erdomester2: "És igen egy magyar tanár is beszéljen legalább középfokon angolul, mert ez már általános műveltség."
Nah, általános műveltség a teljes gimnáziumi tananyag. Ha a folyamatos tudása az, akkor remélem, mindenki folyamatosan tudja, és semmibe sem kerül beszámolnia belőle: egy tárgy, egy tétel, fél óra, kétévente egy nap rászánható. Történelem, matematika, kéma, biológia, művészettörténet stb.
Fontos továbbá a practical skills is, mivel az államilag támogatott diplomásnak tudnia kell villanyt szerelni! Nem úgy van az, hogy agyonbassza a 230, mert rossz helyre nyúlkál. Amúgyis, az általános műveltség része, ott van a falakban, az autókban, az okostelefonban, nem értem, hogy lehetnek olyan emberek az utcán, akik nem értenek a villamossághoz, én még a mekibe se engedném őket, vevőnek sem, nemhogy dolgozni:)

kallodo 2013.09.27. 13:24:52

@Zedder:
Akkor az angoltanárok is szigorlatozzanak le mondjuk, szerves kémiából, vagy matematikából különben ne kapjanak diplomát! +/- egy szigorlat mit számít?
Ja hogy az olyan félnótások mint te az életbe nem tudnák letenni. Akkor ne kapjatok diplomát.

igi1 2013.09.27. 13:26:13

@kallodo: na

Van az a csoport, aki nyelvvizsgàs diplomás, mi nem akarjuk, h új emberek jöjjenek diplomaskènt a piacra = irigyse + munkahely féltés

200ból 70nek volt meg 3 év alatt az abszolutórium ebböl 50 államvizsga és20nak volt meg a papír az én szakomon infóból pl.

Ha sok új diplomás szereplő lép be a piacra, akkor
Értéktelenedés lesz
Kirúgások
Kevesebb fizetés.
Drágább papír
Iskolák mennek tönkre nyelvből
Vásárolod a papïrt
Aki papír nélkül diplomás ugyanez ahatás.

Zedder 2013.09.27. 13:26:48

@kallodo: de az angoltanárnak nem KELL matekszigorlatot tennie, mert az nem követelménye az angoltanári diplomának. Miközben egy tetszőleges nyelvvizsga meg IGEN.

Ha nem tetszik a magyar rendszer, akkor menj külföldi egyetemre, és szerezz ott diplomát. Na ott majd nem kérnek nyelvvizsgát. Oh, wait...

kallodo 2013.09.27. 13:27:55

@azallamenvagyok:
Értem az iróniádat és egyébként teljesen igazad van.

kanálwarrior 2013.09.27. 13:29:00

@kallodo: Ezzel teljesen egyetértek. Oké hogy nyelvvizsga kell a diplomához, de alapvető pénzügyi, marketing, túlélési, és hegesztői ismeretek miért nem? Azok nem hasznosak? A középfokú nyelvvizsga még nem jelenti hogy bármiféle szakmában használható nyelvtudásos lenne, és fordítva, lehet hogy képes vagy angol nyelven matematikai cikkeket írni/olvasni, anélkül hogy akár csak elképzelésed lenne arról hogy hogyan néz ki angolban a mólt idő. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

csincsilla72 2013.09.27. 13:29:35

@Zedder: ja, csak éppen olyan nyelvtudást, aminek a birtokában nevetve megcsinálná a vizsgát, kettő percig nem izgatva magát kérdés miatt.

jooasszony 2013.09.27. 13:31:44

Ez a világ hülyesége.... sajnos azt kell mondanom, hogy a tizen-, huszonévesek zömének lesújtóan alacsony a nyelvtudása. Röhej, de ma még a legjobb egyetemeken sem kötelezően felveendő tárgy az angol, német stb nyelv.... Sokszor tapasztalom, hogy az idősebb korosztály aktív nyelvtudása sokkal jobb, mint a fiataloké és sikeresebben beszélnek "külföldiül" társaságban.
Én szükségesnek tartom, hogy egy szint felett (diploma, doktori, külföldi ösztöndíjak...)legyen nyelvvizsgája mindenkinek. Erre rá lehetne segíteni pl. ösztöndíjakkal, eredeti nyelven sugárzott filmekkel, térítésmentes külföldi tv műsorokkal stb... .
A nyelvvizsga megszerzése egy jó cél és inspiráló a tanulásban . Az csak blabla..., hogy csak a pénzesek tudnak nyelvet tanulni és sérül az esélyegyenlőség...ma már ingyenes online anyagok vannak, ami mindenki számára elérhető... igaz ezeket meg kell keresni, és szorgalommal meg kell tanulni.

kallodo 2013.09.27. 13:33:00

@Zedder:
Persze hogy nem kell matekvizsgát tennie,abszurd is lenne Ettől függetlenül, nem ártana! Talán nem adósodna el nyakig.

Egy matekszakosnak miért kell angol középfok? Épp ugyanolyan abszurdum.

csincsilla72 2013.09.27. 13:34:37

@kallodo: A nyelvtudás mindenkinek elemi érdeke lenne. De mivel pénz, energia és időbefektetést igényel, nem foglalkozik vele.
Abban egyetértünk, hogy érettségit sem adnék annak, aki nem szerez legalább egyetlen középfokú nyelvvizsgát. Nagyszüleink társalogtak németül és franciául az érettségijük után, mert olyan nyelvtudást követelt meg a középiskola. Én a diplomához kötődő középfokú nyelvvizsgát is erős könnyítésnek érzem. Semmi bajt nem látok abban, hogy kompetensebb értelmiséget képezzünk.

XEP 2013.09.27. 13:35:10

Nem tudom sírjak vagy nevessek azon, ahogy a nyelvvizsga mellet érvelők védik ezt a teljesen logikátlan marhaságot, hogy egy szakmai papírhoz kelljen nyelvvizsga.

belekotty 2013.09.27. 13:35:37

@ggaborx: "A kérdés ugyanis nem az, hogy érdemes-e nyelvet tanulni hanem, hogy ez egyéni felelősség-e vagy felsőbb kényszerrel kell megoldani?"
- Persze a gyereket is minek kényszerítjük írni-olvasni, számolni? Egyre fárasztóbb vagy, egyre erősebben a diplomátlan ember frusztráltsága látszik rajtad.

csincsilla72 2013.09.27. 13:36:08

@jooasszony: kimondtad a lényeget. A nyelvtanulás sikeressége egyetlen dolgon múlik: a szorgalmon. Minden más süket duma.

csincsilla72 2013.09.27. 13:36:57

@XEP: hadd tippeljek: nincs nyelvvizsgád....

belekotty 2013.09.27. 13:37:03

@kallodo: "Egy matekszakosnak miért kell angol középfok? Épp ugyanolyan abszurdum. "
- Mert bazz, olvass az új matematikai elméletekről magyarul ha bírsz!

Zedder 2013.09.27. 13:37:54

@csincsilla72: minden bizonnyal elkerülte a figyelmed az "oh wait..." kitétel a hozzászólásom végén.

igi1 2013.09.27. 13:38:23

A piac ahogy eddig tette ezutàn is el fogja várni a papírt, hiába van meg a tudásod. Azt nézi, mennyi bért fizet utánad, ha a szaktudás is megvan, persze h te vagy a nyerő 1 diplomással szemben.

@csincsilla72: ez is igaz, ha te tudsz, nem okoz gondot a papír, viszont se időd se pénzed nincs, hiába van tudàs bukta

belekotty 2013.09.27. 13:39:42

@kallodo: Az angoltanár sosem fogja használni a szerves kémiai ismerteket, én mint első diplomám szerint vegyész, már egy kurva új szerveskémiai cikket nem találok meg magyarul, csak angolul.

Zedder 2013.09.27. 13:39:47

@kallodo: a matektudásnak és a pénzügyi ismereteknek nem sok köze van egymáshoz, nyilván egyik épül a másikra, de attól még lehet valaki matekzseni, hogy közben teljesen csóró és eladósott. Más-más nézőpont, más skilleket igényel mindkét terület.

Elég beleolvasgatni pl. a kiszámoló blog hozzászólásaiba, igen szomorú képet fest le az átlagember (bocs, a pénzügyek iránt érdeklődő internetezők, tehát nem átlagemberek!) hozzáállásáról és tudásáról.

csincsilla72 2013.09.27. 13:41:09

@Zedder: Nem kerülte el. Csak valszeg félreérthető voltam.

jooasszony 2013.09.27. 13:45:27

@kallodo: ...azért, mert ha a nyelvvizsgára tanulsz, többet fogsz tudni angolul... ha többet tudsz, nagyobb az esélyed, hogy a szakirodalmat követni tudod.. ha követed a világ újdonságait, jó szakember leszel....ha jó szakember leszel, akkor ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sikeres és boldog ember legyél.

kallodo 2013.09.27. 13:46:14

@csincsilla72:
Nagypapám perfektül tudott németül, mivel német származású, nagymamám meg nem beszélte na puff. Nagypapám szakmájához sem kellett a nyelvtudása, noha egyetemet végzett.

belekotty 2013.09.27. 13:47:16

@ggaborx: "De legalább van diplomátok és nyelvvizsgátok."
- Ez zavar téged hapsikám, hogy te ezekre nem voltál képes. Szar neked. Én összehoztam két diplomát és egy angol felsőfokút. És élvezem az előnyeit, hogy nem fordult elő olyan az életemben, hogy munkát kellett volna keresnem, mert mire valahol eldöntöttem hogy otthagyom a melót, már meg volt a következő helyen a szerződésem.
Funkcionális analfabéta te vagy, mert nem érted hogy miért jó hogy ezekre az embereket rákényszerítik.
Az egyetemnek csak egyik része a tudás amit ad, a másik része az, hogy elvégzése bizonyítja, hogy egy bizonyos területen képes egy bizonyos szellemi munkát határidőre elvégezni és önállóan tanulni. Lásd vizsgák.
Az angol tudás papírja meg azt bizonyítja a munkáltatódnak, ha azt mondja bazz szedd össze a guglin milyen Brayton vagy Rankine ciklusú modern gázturbinák vannak gépészmérnökkém, akkor képes vagy rá.

csincsilla72 2013.09.27. 13:50:58

@kallodo: A világ kitárult, a gazdasági kapcsolatok sokkal szélesebb körűek lettek. A tudomány nyelve az angol lett. Pöttyet entelektüellebb elfoglaltság nem végezhető idegennyelvi ismeretek nélkül.

ggaborx 2013.09.27. 13:52:03

@belekotty: Helyben vagyunk!

Ez a "diplomátlan ember frusztráltsága" egy igazi gyöngyszem! Engedelmeddel a továbbiakban idézni is fogom :) Mellesleg az, hogy nekem van-e diplomám, mennyiben releváns a mondanivalómat illetően? Szerintem semennyire, de lehet te meglepődnél, ha tudnád...

Az egyetemi hallgatókat meg nyilván a kisiskolás gyermekekhez kell hasonlítani, hiszen felelős személynek nem tekithetők, igaz? Majd ha lesz nyelvvizsgájuk, akkor talán?

Pont erről írtam a korábbi fárasztó hozzászólásaimban. Öröm nézni, hogy harcosan bizonyítod az igazamat ismét, miközben úgy gondolod éppen rácáfoltál valamire. :)

multi84 2013.09.27. 13:53:14

Ha nem tanul meg nyelveket beszélni a diplomás nehezebben fogja elhagyni az országot. Ennyi. Ilyen egyszerű..... Ha már egy-két nyelven beszél középfokon mikor kikerül az iskolából akkor már csak egy fél lépés hogy itt hagyjon mindent....

belekotty 2013.09.27. 13:53:43

@ggaborx: Tudod qrvára nem mindegy hogy egy ilyen szabadalmat képes vagy-e gépészmérnökként átfutni vagy sem. Jó kis angol műszaki nyelvtudás nélkül aligha. Ha meg az van, akkor a nyelvvizsga bakfitty.

www.google.com/patents/about?id=0K01AAAAEBAJ&dq=US+4722188

XEP 2013.09.27. 13:56:47

@csincsilla72: van

Egyébként a nyelvtudást meg pláne ne mossuk már össze a nyelvvizsgával...

Pl. a nyelvvizsgám előtt egy nappal pont annyira tudtam az adott nyelvet mint utána egy nappal.

letras_verdaderas 2013.09.27. 13:57:46

Ha véletlenül nem csupán önmagatokat olvassátok, nyilván rájöttetek arra, hogy nyelvvizsga ürügyén a nyelvtudásról, mint hatalmi eszközről beszélgetünk. A mindenkori (!) hatalomnak - mifelénk - egyáltalán nem érdeke a tömeges minőségi tudás, a nyelvismeret, a tájékozódás képessége. Látnivaló hogy fosnak az internettől, mint az egyidejű tájékozódás eszközétől. Vagyis EMBEREK ÉBRESZTŐ! A nyelvtudás a mienk - magunknak építjük. Ki-ki magának. Akár vizsgavitáról, akár az orosz nyelv leszólásáról van szó. Takarékoskodjatok az emóciókkal - kérem szépen.

belekotty 2013.09.27. 13:58:36

@ggaborx: Öcsike, öcsike! :-)) Szánalmas vagy.
A nyelvtudást még a felnőtté válás előtt kell megszerezni, az egyetem alatt már csak lepapírozni kellene. Az meg nem több mint egy rendes szigorlat. Egy angol felsőfokú lófasz egy szerveskémia szigorlathoz képest, ahol 5000 vegyület képletét kell tudnod, vagy egy progmat programozási nyelvek szigorlathoz képest, ahol adnak egy algoritmust hogy írd meg 5 nyelven 2 óra alatt.

belekotty 2013.09.27. 14:00:39

Na nekem melózni is kell... Muszáj válaszolnom egy kollégának, ANGOLUL, aki egy indiai fejlesztő központban csücsül.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2013.09.27. 14:00:55

Nem olvastam végig a bejegyzést, mert már a címe is demagóg és hazug.... ugyanis nem a nyelvvizsga hiánya, hanem a nyelvTUDÁS hiánya teszi (vagy teheti) nehezebbé a diákok (vagy akárki más) életét. A nyelvvizsgán meg már csak amiatt is kár rugózni, mert itthon sokaknak Origoja van, ami ugye nem nemzetközi, ergo külföldön kitörölheti vele (de a "Zöld Utat" se ismeri senki külföldön). Az igazán elismert vizsgák idehaza drágák és a diákok közül az szerzi meg, ahol apu, anyu bukszája elég vastag.

goldenyears 2013.09.27. 14:06:10

Mintha az Éjjel-nappal Budapest menne a neten, egy rakás agyhalott (diplomás, több nyelven beszélő, hm...) próbálja bizonygatni, milyen ügyes, okos, egymást felüllicitálva...

Szánalmas, szánalmas ez az egész; milyen érdekes, hogy azok, akik nem értenek egyet a nyelvvizsga kötelezővé tételével, százszor normálisabban tudnak válaszolni, kommunikálni, mint azok, akik egymást felüllicitálva bizonygatják, mennyire kurvajó, ha tudsz nyelveket, anélkül analfabéta (senki) és életképtelen vagy

ggaborx 2013.09.27. 14:09:35

@belekotty:
"Ez zavar téged hapsikám, hogy te ezekre nem voltál képes. Szar neked. Én összehoztam két diplomát és egy angol felsőfokút. "

Most komolyan azt hiszed, hogy erre nekem bizonygatnom kellene bármit is? Biztos szar nekem, meg biztos nem tudtam összehozni egy diplomát. Ha te mondod, nyilván így van. Csak érném meg egyszer, hogy az ilyen multidiplomás okostónik viszonylag logikusan érvelni is tudnak. De mindig rácáfoltok a reményeimre :)

Amúgy gratulálok a végzettségedhez, meg a nyelvtudásodhoz, biztos nem volt könnyű, de igen, te megcsináltad és most neked nagyon jó ahelyett, hogy szar lenne.

"Funkcionális analfabéta te vagy, mert nem érted hogy miért jó hogy ezekre az embereket rákényszerítik."

Én azt nem értem, hogy miért is kell bárkit bármire rákényszeríteni a saját tudása bővítése kapcsán? Te amúgy szereted az ilyen rákényszerítős szitációkat? Mire kényszerítenél még embereket, ha tehetnéd? Ezzel a mentalitással szerintem ne állj meg a nyelvtudásnál, hiszen annyiféle dologra lehetne még kényszeríteni a (szerinted) kisiskolás szintű egyetemistákat.

"Tudod qrvára nem mindegy hogy egy ilyen szabadalmat képes vagy-e gépészmérnökként átfutni vagy sem. "

Ez legyen az én bajom, illetve annak a problémája, akit érint. Ha te erre képes vagy, akkor nyilván előnyböl indulsz azokkal szemben, akik egy kukkot sem értenek belőle. Nem értem, hogy akkor mégis miért azon okoskodsz, hogy a konkurenciádat miként lehetne rákényszeríteni, hogy ugyanúgy értse mint te? Megvesztél? :)

ggaborx 2013.09.27. 14:10:55

@belekotty: "Öcsike, öcsike! :-)) Szánalmas vagy."

Ettől meg nyilván neked lesz igazad, hiszen te vagy a nagyobb - tesó! :)

ggaborx 2013.09.27. 14:15:14

@belekotty: Amúgy ezúton köszönöm a szíves válaszaidat, ha ebből diplomamunkát nem is, de egy esettanulmányt lehet készítek a fentiek alapján, hiszen annyira tökéletes, hogy kár lenne veszni hagyni :)

ggaborx 2013.09.27. 14:18:36

@belekotty: "Na nekem melózni is kell... Muszáj válaszolnom egy kollégának, ANGOLUL, aki egy indiai fejlesztő központban csücsül."

Ez nagyon aranyos, jó munkát!

bambanő (törölt) 2013.09.27. 14:19:43

@A rokkant is ember: illetve ha konkrétan van velük valami célja: TOEFL, IELTS, Goethe, ÖSD

ezeknek van értelme, de a magyar nyelvvizsgát kizárólag magyar ember fogja tőled kérni

inkább tanuljon meg két nyelvet jól valaki, mint egyből legyen nyelvvizsgája...

@igi1: nem, az eremény az lesz, hogy megszüntetnék a nyelvvizsga pótlékot is (remélem), mert jellemzően olyan munkakörökben adják, ahol nulla szükség van a nyelvtudásra

lebecsülöd az emberek értelmi képességeit
azt hiszed, hogy nem látják, hogy akik kivándoroltak, azok jobban élnek
már mindenhonnan ez folyik, ez motiválja a mai fiatalokat a nyelvtanulásra, nem a nyelvvizsga megszerzése
ma már mindenkinek van volt szomszéda, rokona, idősebb testvére, unokatestvére, ismerőse, barátja, volt évfolyamtársa, aki külföldön él és látja, hogy megéri a nyelvtanulás

egy óvónő, tanítónő, aki Jászseggalsón akar élni élete végéig, nem fog és szellemileg nem is képes nyelvet tanulni
egy orvostanhallgató, pénzügyes, jogász, mérnök stb., akinek meg kell majd a sikeres karrierjéhez, sokkal többet fordít nyelvtanulásra, mint hinnéd

az a baj, hogy ma még egyetem alatt jönnek rá a fiatalok, hogy kellene nyelvet tanulni, a nyelvvizsga miatt vagy karrier, külföldi ösztöndíj vagy érdeklődés okán

ezt az igényt, felismerést kellene előbbre hozni

sokan már most is első helyen külföldre mennek egyetemre
az ő módszerük a jó
18-19 évesen kell olyan nyelvtudással rendelkezni, ami lehetővé teszi a külföldi tanulmányokat
nem 24-26 évesen kell a bent ragadt diploma miatt kapkodni egy papír megszerzéséért

én sokkal többet vártam el magamtól, mint pusztán egy nyelvvizsga megszerzése
nem álltam le az idegen nyelvek használatával, ahogy kézhez kaptam a nyelvvizsgát, mivel előtte sem a nyelvvizsgára tanultam, hanem "benne éltem a nyelvben", napi szinten használtam

erdomester2 2013.09.27. 14:26:37

@XEP: "Pl. a nyelvvizsgám előtt egy nappal pont annyira tudtam az adott nyelvet mint utána egy nappal."
LOL naná, hiszen készültél rá.
Amúgy gondoltam hogy van nyelvvizsgád csak máshogy látod ezt a dolgot mint mi.
A diplomát igenis kössék nyelvvizsgához AMÍG nincs nyelvoktatás Magyarországon és 18 évesen iziben teszik le a középfokút (vagy az emelt vagy fasz tudja milyen érettségit) a plusz pontért. Simán meg lehetne tanítani a diákokat angolul németül úgy, hogy 16 évesen lazán letegyenek egy nyelvvizsgát. Na ilyenkor már nem kéne nyelvvizsga a diplomához, hiszen beszélnek nyelveket. A papír amúgyis egy faszság, úgyis kiderül ha az illető nem tud nyelveket.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.09.27. 14:29:57

@belekotty: Ilyen volt a progmaton? Ennek semmi értelme :D

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.09.27. 14:46:18

@jooasszony: 4 sorban leirtad, amiről az egész posztom szól :-) köszönöm, h megértetted, amit akartam mondani.

randomuser1 2013.09.27. 14:57:21

amúgy a legtöbb embeer gimi végére köll tuggyon külföldiül, lekkésöbb
ha egyetemi álamvizsga elött kezd vakarózni, az izé, bukott dolog
p.s.
olcsón vállalok nyelvtudást igazoló álami rigóuccai nyelvvizsgapapír előállítást, rövid határidővel, tanszéki lebukás elleni garival!

randomuser1 2013.09.27. 15:12:04

@letras_verdaderas: praktikusan semmihaszna nyelv az orosz
az angol, az igen, az fontos, mifelénk a német, a spanyol is, de az orosz, az nem, olyannyira, h ma már minden valamirevaló orosz szépen beszél angolul
semmi leszólás

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.27. 16:42:15

@Pizso: Bróhaha... :D

Ilyen is van:

-Two martinis, please.
-Dry?
-Nein, zwei...

áfonyáspite (törölt) 2013.09.27. 16:44:04

@Pizso: Ha pusztán csak a változás miatt vagy felháborodva, azt meg én nem értem:)Egy diploma értéke nem kizárólag a nyelvtudáson alapul. Átbukdácsoltad-e valamelyik magániskolát apuka pénzén, esetleg végiglógtál egy nevesincsen oktatási intézményben valamilyen szakot amire éppen felvettek...vagy becsülettel tanultál egy jónevű egyetemen és esetleg még érdekelt is a dolog. Na, a nyelvvizsga egyébként fontos, ebben egyetértünk. A nyelvtudás még annál is fontosabb. :)

letras_verdaderas 2013.09.27. 17:00:56

@Emmanuel Goldstein: Figyelj, jó barát, ez a PS több, mint hülye vicc. Tudod, hogy már ennél kevesebbért is ugranak az ugrifülesek... Remélem a szerkesztő előbb veszi észre - wazze.

igi1 2013.09.27. 17:21:54

@bambanő: az eredmény olcsóbb bérek, hülyébb emberek, tömegével, akik majd feketén fogják venni a papírt, kéz alatt, mint fentebb írják is, mint Hujber.

azért valahol jogos, hogy lebecsülök, hiszen sehol sem láttam kiírva ezeket az eszmefuttatásokat, meg a saját gondolataidat, csak nem értesz azzal egyet, amit a másik mond.

Nekem is van ismerős, aki nem diplomás, jól keres informatikusként, viszont kereshetné a jelenlegi dupláját is, ha lenne diplomája, úgy viszont nem vették volna fel, ha lett volna papírja. Ördögi kör.

A munkáltatók ezért is keresnek diákokat, megváltozott munkaképességűeket mindenhová, mert az óccsóbb.

Diplomás embert foglalkoztatni nem ócsóbb, és ha ezek tömegével lépnek a színpadra, akkor elbocsátások (nem bírnak el a cégek ennyi diplomás fiatalt), és bércsökkenés az eredmény, na meg az, hogy a diploma nem fog érni semmit sem, akkor sem, ha jó a végzettség, pl. mérnök.

A papír egy papír, csak KELL, és csak egy ELŐNY, legyen az akár egy diploma, akár egy nyelvvizsga. Aki ezt nem látja, ne képezze kint külföldön se magát, mert MINEK.

Itt pedig sokkal többről van szó, mint hogy jaaj, örüljön a hülyegyerek, lesz diplomája nyelvvizsga nélkül, az irigyek meg kapják be, akik most diplomások.

igi1 2013.09.27. 17:33:09

@bambanő: a másik, akik most külföldre mennek egyetemre, angolul tanulnak egy neves angol egyetemen, és már van jó állásuk amúgy is, majd összevetik a mostani keresetüket azzal, amit a diploma megszerzése után kapnak, és rájönnek, jééé, tényleg számít az a papír, nem is keveset, zsebre...

ezt magyarázom tildynek is, de sajnos nem értette meg, mert az ő példázatából kiindulva, nem csinálta meg a szerencséjét itthon, pedig ilyen diplomákkal simán érvényesülhetett volna, nőként is, mondom ezt úgy, hogy én is informatikus lennék, és úgy is dolgozok

A MUNKA MEGSZERZÉSÉNÉL VOLT ELŐNY A PAPÍR, és a két szakmai nyelvvizsga, bár interjúztatás nem volt, úgy választottak ki, és a nyelvet sem kell használnom, mégis képzem magam otthon, önszorgalomból.

Ha nem lett volna diplomám, nem választottak volna ki. Tervezem azt, hogy a későbbiekben kihasználom a nemrégiben megszerzett megváltozott munkaképesség státuszt, hogy úgy berakni magam egy programozó céghez. Igen, már oda is ilyeneket keresnek.

Nem az van, hogy te megváltozott munkaképességű vagy, MAJD BETANÍTANAK, nem, neked már tudni kell azt, amit elvárnak tőled, NINCS KIFOGÁS, hogy de hát nincs papírom, mégis tudom. ELVÁRJÁK A JOGSIT, ELVÁRJÁK A NYELVVIZSGÁT is.

Akkor ne vegyetek levegőt, mert MINEK, ne tanuljatok, mert minek, nem kell a papír úgysem, kitörölhetik vele a feneküket, mert MINEK TANULNI.

Nekem ez fáj, hogy valamire azt mondják, legyen az bármi, hogy

MINEK.

KELL, és kész, mert NEKED LESZ JOBB, nem másnak.

Azért is jöttem el a határátkelőről, mert egy nagyonhülye mélymagyar angolképző le merte írni, hogy MINEK TANULNI, mert ő úgy is jó, pincérnek, meg úgy is jó a pultba, meg úgy is jó, ahogy most van, és ő akkor sem fog tanulni, ha beledöglik is, mert akkor is többet tesz félre a magyaroknál.

A nyelvvizsgatörténet is arról szól, hogy megint jól jár valaki, és az nem a többség, ha ezt így kihozták rendeletben.

Igen, a nyelvvizsgát meg tegyed le középiskolás korodban, ahogy a jogsit is, mert az a te érdeked. Csak aztán az egyetem kitalálja, hogy ez meg ez a nyelvvizsga kellett volna, nem jó, mert sima, mert nem szakmai, aztán szívod.

Én se attól vagyok ember, hogy van két szakmai nyelvvizsgám, meg egy diplomám, hanem attól, hogy KÉPZEM MAGAM MINDIG, mert KÉSŐBB JÓL JÖHET.

Ladyb 2013.09.27. 19:00:45

@csincsilla72: meghajlok tudásod és tapasztalatod előtt, ó, Ms. Knowitall. :-) nyilvánvalóan a 15 év tapasztalatom, a kb 1000 hallgató tanítása, szintfelmérése és a kb 500 vizsgázó levizsgáztatása közép-és/vagy felsőfokon semmi ahhoz képest, hogy van 1 ffed angolból és egyszer valakit/vkiket felkészítettél. :-)

Figyu, teljesen egyetértek a nyelvtudás szükségességével, Te is. Arra próbáltam kiforratlannak talán nem mondható lingvisztikai eszközeimmel rámutatni, hogy a nyelvvizsga kényszer nem vitte előre hazánkban a nyelvtanulás presztizsét.

Az Eurot vizsgáztattam, a feladatok életszerűségével nincs hiba, a nyelvezet, a range az, ami olykor archaikus, kérdezz meg erről egy anyanyelvi tanárt, akit még nem szippantott be a magyar nyelvvizsga gépezet.

Ladyb 2013.09.27. 19:03:11

@Ladyb: né már, a régi nickemet szedte elő az ipad. Ladyb válaszolt csocsere nevében whatevs :-)

M. Péter 2013.09.28. 00:48:10

@belekotty: Lefordítja a gugli fordítójával.

M. Péter 2013.09.28. 00:56:39

@Shopping: Portugáliában is feliratoznak, de az idegennyelvtudás szintje viszont kb. ugyanolyan alacsony, mint Mo-n, szóval nem csak a szinkronon vagy feliratozáson múlik.

M. Péter 2013.09.28. 01:25:22

Nagyon hasznosnak tartom az idegennyelvtudás, viszont Mo.-n van egy csomó ember, aki sok pénzt és időt beleölt az egyetembe, az állam szintén sok pénzt, de az illető mégsem kaphat diplomát és a szaktudásának megfelelő munkát a nyelvvizsga hiánya miatt.

Van egy csomó foglalkozás, amelyhez nem kell nyelvvizsga, szép álom, hogy egy általános iskolai tanító majd olvassa angolul a nemzetközi pedagógiai szakirodalmat, egy átlagos ügyvédnek szintén nem kell idegen nyelven olvasni, írni vagy beszélni a munkájához. Nemrég volt valahol egy cikk azokról az egyetemekről, ahol legmagasabb azoknak a diákoknak az aránya, akik nem kaphatnak diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt. A Közszolgálati Egyetem rajta volt a listán, ez egy kicsit meglepett, a Színház- és Filmművészeti Egyetem szintén. Egy színész miért lesz jobb színész attól, hogy tud valamilyen idegen nyelven?

Eközben egy brit egyetemre be lehet jutni és el lehet végezni középfok alatti angoltudással, mint sok ezer kÝnai diák példája mutatja, a brit diplomát pedig elfogadnák felsőfoknak Mo.-n. :)

Még egy példa, hogy mennyire nem életfontosságú a nyelvtudás. Az egyetemen volt egy orosz vendégprofesszot. Kínszenvedés volt hallgatni, olyan rosszul beszélt, erős orosz akcentussal beszélt, legfeljebb véletlenül mondott egy mondatot nyelvtani hiba nélkül, ugyanígy írt is. Olvasni nyilvánvalóan tudott, de a cikkeit valakinek át kellett nézni és kijavítani a hibáit. A középfokot biztos nem tudta volna letenni. Ennek ellenére a szakterületén a világ egyik vezető szakértője volt, és a Szovjet, majd az Orosz Tudományos Akadémia tagja. Magyarországon viszont egyetemi diplomát sem kapott volna.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.29. 07:02:18

@M. Péter: Magyarországon én sem biztos, hogy meg ugrani a középfokú angol vizsgát. El nem mernék menni rá. Miért van az, hogy UK-ben viszont simán?

És végül melyik számít megfelelő szintnek?

Haloperidol 2013.10.04. 15:03:15

@safranek:

Nem kotelezo felsooktatasi intezmenybe jarni, nem kotelezo diplomat kapni. Aki hallgatoja az intezmenynek, elfogadja a hallgatoi szerzodest, miszerint nem JAR nyelvoktatas. Ha nem tetszik, nem kell egyetemre jarni.

Almandin 2013.10.04. 20:22:49

@M. Péter: Sokban igazat adok neked. Szerintem az, hogy ma hazánkban annyira elvárják boldog-boldogtalantól a magas szintű nyelvtudást (illetve annak igazolását), amiatt van, hogy M.o. gyakorlatilag egy gyarmat. Írta valaki feljebb, hogy sok helyen egy gépsori operátortól is megkövetelik a nyelvtudást. Ennek az lehet az oka, hogy a művezetők valószínűleg nem magyarok, hanem az anyaországból importáltak, így elvárják azt, hogy a magyar rabszolga tanulja meg az ő nyelvüket, mert sokuk arra sem képes, hogy több évi itt-tartózkodás alatt néhány mondatot magyarul megtanuljon.
Annak idején Tony Blair kormányában állítólag csak 4 olyan miniszter volt, aki az angolon kívül más nyelven is magasabb szinten beszélt volna. Amerikában a közoktatás színvonala ismert. Mégis sokan karriert csinálnak hiányos műveltséggel. Tehát ez a nyelvvizsga-mizéria főleg az ország alárendelt helyzetéből adódik. Ennek ellenére én is szeretek nyelveket tanulni, mert valóban jó, ha tud az ember kommunikálni olyanokkal, akik nem magyar anyanyelvűek, külföldön se kell tolmács egy vásárláshoz pl.De minden munkához nyelvvizsga nem kell még itthon sem. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvvizsga nem megléte még nem zárja ki, hogy pl. egy pedagógus idegen nyelvű szakirodalmat olvasson. Az is fejleszti a nyelvtudást. (Nem úgy kell elképzelni sok nyelvvizsgával nem rendelkező embert, hogy teljesen nulla a nyelvtudásuk és sose használják).
süti beállítások módosítása