2013.07.23. 18:43

Mikor egy öltáncot kaptam ajándékba II.

A Marilyn bejáratánál rögtön a színpadba botlottunk a vendégemmel. Benn lehangolóan kevés vendég, bár nagyon sok dolgozó lány volt. Az egyik kanapén öreg kövér fickók ültek körülöttük kb. 10 lánnyal, pont úgy, mint a gengszter filmekben. Rendeltünk egy whiskyt és egy cidert, a számlán a két tételt 2500 Ft, 2500 Ft-ként tüntették fel. Úgysejtem bármit rendelhetünk, 2500 Ft-ba kerülhet tételenként. Igencsak meglepett, hogyan kerülhet ugyanannyiba a cider, mint a whisky, de Josh szerint nem kell logikát keresni a sztriptíz bár itallapjában, ez tulajdonképpen a belépő ára. Felültünk a pulthoz a szinpad mellé, ahol a lányok kb. 3-4 percenként váltották egymást. Mindenki bikiniben vagy szexi fehérneműben táncolt, amit egyáltalán nem vettek le. A testük viszont egyszerűen fantasztikus volt, mindenkinek modell alkata volt. Azt nem mondanám, hogy nagyon tehetséges táncosok lettek volna, de módfelet hajlékonyak. Inkább csak táncikáltak. Nem igazán érződött, hogy komoly rúdtáncos iskolai képzés állna a hátuk mögött. Az egyik lánynak raktam 500 Ft-ot a bugyijába, amit két puszival köszönt meg. Az arcomra adta, mielőtt megkérdeznétek.

img_122_1353015376.jpg

Kisvártatva feltűnt mellettünk a hely legrondább strippere és ajánlgatta az öltánc szolgáltatásukat. Jeleztük neki, hogy később akár választunk valakit, de most egyelőre élvezzük a műsort. Kb. 10 perc elteltével ismét megjelent, akkor már csak direktbe Joshoz beszélt, kérte, hogy vigye el őt egy lap dance-re. Josh kedvesen közölte vele, hogy a feleségével van épp (aki én lennék), és a pénztárcáját is én őrzöm. Erre a lány gyorsan felszívódott. Egy perccel később két nagyon kövér lány ment fel a színpadra neglizsében és táncolni kezdett. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztük ideje elhagyni a helyszínt. Hívtunk egy taxit.

Átmentünk a 4Play Club nevű sztriptíz bárba. Itt talán még kevesebben voltak, mint a Marilynben. Rajtunk kívül talán csak két vendég volt. A lányok itt is színpadon táncoltak, viszont kanapék voltak körülötte, nem lehetett a lányokat elérni az esetleges bugyipénzzel. (vagy mi ennek a neve?). Azaz fel kellett állni, és odamenni hozzájuk. Itt is megrendeltünk a whiskyt és a cidert, itt már "csak" összesen 2500 Ft-ba került a két ital. Visszaültünk a szinpadhoz. Nagy különbség volt az előző helyhez képest, hogy itt már bugyiig vetkőztek le a lányok, bár nem voltak annyira csinosak, mint a Marilynban. Kisvártatva egy viszonylag szép arcú, de az én izlésemhez képest elhízott lány lépett a szinpadra. A melle csúnyán lógott és nagy szünet volt a kettő között, viszont mondhatni tehetségesen mozgott és énekelt. Igen, énekelet a zenével együtt, és kiváló hangja volt. Josh mondhatni bepörgött tőle, odament hozzá, adott neki némi pénzt és megbeszélték a privát öltáncot. Mikor készülődtek elvonulni, mondtam a lánynak, hogy vigyázzon a férjemre, a lány megigérte, hogy nem tesz benne kárt.

A következő lány nagyon gyengén táncolt és az arcán végtelen unalom tükröződött. Csinos volt, műcicikkel, de nem igazán az esetem. A számának vége lett és a színpadra lépett egy átlagos arcú (nem különösebben szép, de nem is csúnya) fekete hajú kb. 25 éves lány. Elképesztően csinos és izmost volt. Ügyesen táncolt és pörgött a rúdon, alig bírtam a mozgását követni. Kitűnt a tehetségéve a többi lány produkciója közül. (Azt hiszem ez a lány volt az, de elég sötét volt a bárban, na meg eltelt azóta jónéhány nap, csak 80 %-ban vagyok biztos. Valamint ezen a képen nem izmos, ha ő az, akkor rég készültek a képek.) Odamentem hozzá és raktam egy 500-ast a bugyijába. Ekkor a mellettem ülő nagyon öreg külföldi amerikai pasi hozzámfordult, és megosztotta velem, hogy most látott először olyat ezen a helyen, hogy valaki pénzt rak a lányok bugyijába. Kisvártatva visszajött Josh, jeleztem, hogy a most táncoló lány kell nekem. A lány miután végzett, lement egy kanapéhoz a többi hölgyhöz felöltözni. Mondtam Joshnak, hogy megvárom, amíg elkészül és odamegyek hozzá megegyezni. Mondta, hogy nem kell odamennem, a kiválasztott csaj már rég észrevette, hogy felkeltette az érdeklődésemet, jönni fog magától is. Igaza volt.

Idejött hozzánk, mondtam neki, hogy szeretnék egy öltáncot, de úgy, ha a férjem is nézheti. A lány jelezte, hogy 10 perc 10 000 Ft, de ha a pasi is nézi, akkor több. Mondtam Joshnak, hogy sajnos, akkor ebből kimarad. A lány eltűnt, majd kisvártatva visszajött, hogy bejöhet a férjem is, nem lesz drágább. Josh rendezte a számlát egy recepciós lánynál, közben a csaj megkérdezte, hogy valóban a férjem-e ez a pasi? Mondom nem, csak egy haverom (nem akartam belebonyolódni, hogy mi az a couchsurfing). Mire a lány: - Ohh, pedig épp arra gondoltam, hogy milyen lazák vagytok, mennyire cool, hogy egy házaspár lejön ide, és az asszonyt nem zavarja a férje öltánc rendelései.

Bementünk egy hátsó helységbe, ami függönyökkel úgymond kabinokra volt elválasztva a terem. Engem leültetett a stripper a kanapé közepére, Josh a mellettünk lévő kanapéra ült le. Elkezdett táncolni (a stripper, nem Josh), főleg a térdemben kapaszkodott. Kb. 3 percenként megkérdezte aggódva, hogy nem nehéz e. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, ha egy pasi rámfekszik, az sokkal nehezebb. Ez a lány egyébként maximum 55 kg lehetett.

18_005.jpg

A két kezemet a kanapéra támasztva néztem mit csinál. Tekergett, forgott rajtam, körülöttem, néha megfordult és végigdörgölte rajtam a testét lenntről felfelé haladva. Egy idő után megkérdeztem, hogy hozzá lehet e nyúlni? Igen, természetesen. Josh lelkesen skandálta, hogy fogjam már meg végre. Épp háttal táncolt nekem, akkor már teljesen meztelen volt. Időnként összezártam a térdem, de mindig rámszólt, hogy tárjam szét a combom, mert különben nem tud mozogni. Mondta is, hogy furcsa neki, hogy nem érez semmit a fenekével az ölemben. Mondtam, hogy jah, hát milyen meglepő. :-)

Még sohasem fogdostam női testet, végre itt volt az alkalom, hogy kipróbálhatom. Megfogtam a fenekét, érdekesen puha és egyben feszes volt a bőre. Később még a combját húztam végig a kezem, na meg a két mellét érintettem, amikor hátulról rámdőlt. Nem igazán ragadtam meg őket, csak úgy óvatosan oldalról. Josh közben teljesen kikészült tőlünk, ő rettentően elégedett volt a kettőnk teljesítményével, mégha én nem is csináltam semmit. De "azt hiszem" a férfiaknak ez felettébb izgató tud lenni, ha egy (felöltözött) nőn fekve, dörgölőzve, tekereg egy másik meztelen nő. Én meg vártam, hogy érezzek valamit. De mikor a fenekét, vagy akár a melleit fogtam meg, olyan volt, mintha a sajátomat fognám meg. (A mellei egyébként nem az a forma, amit én gyönyörűnek találok, de nem voltak rosszak. Olyan kicsinél nagyobb, közepesnél kisebb természetes cicik voltak.) Mikor csak simán felém állt, vagy tekergett rajtam, annyi volt a fejemben, hogy ez rettentő mód érdekes élmény, de a libidóm szunnyadva maradt. Nem éreztem semmi különöset. Azt hiszem kaptam egy újabb bizonyítékot rá, hogy 100 százalékos hetero vagyok. Eddig is nagyon nyitott gondolkodásúnak tartottam magamat, legalább megpróbáltam. Sőt, egy picit sajnálom is. Mindig is a biszexuálisak életét tartottam a legkreatív- és sokoldalúbbnak.  

Kérdeztem tőle, hogy mennyire gyakori, hogy lányok kérnek öltáncot. Mondta, hogy előfordul, de nagyon ritka. Mondtam erre, hogy szerintem jobb lányoknak táncolni, mert az semennyire nem veszélyes. Erre elmesélte, hogy egyszer volt egy hölgy vendége, aki leszbikus és nagyon részeg volt. Többször rá kellett szólni, mert erőszakos és durva volt vele. Kérdeztem, hogy mit csinál, ha a vendég túl sok lesz, mondta, hogy egyszerűen csak elhagyja a helységet. 

Az öltáncnak vége lett, kijöttünk a teremből, Josh kissé szédülve. Visszaültem a kanapéra, Joshnak maradt még forintja, ezért kiválasztott egy másik lányt öltáncra. Én megvártam, néztem a műsort, a végén valamikor egy nagyon szép arcú, csinos testű, de nagyon lógó mellű lány lépett a szinpadra. Josh szerint van 3 gyereke, mint a legtöbb strippernek. Mondom ez valami szociológiai statisztika, hogy a strippereknek 3 gyerekük van? Josh komoly arccal bólintott rá, hogy igen, neki ez a tapasztalata ezügyben. A lány lejött a szinpadra és megkérdeztem, hogy hány gyereke van. Van gyerek, de nem három. 04.00 körül hívtunk egy taxit, már csak mi voltunk az egyetlen vendégek a klubban.

Útközben megállítottuk a taxit cidert és sört venni a Margit körúton. Megittuk a konyhában. Megköszöntem a nagyon egyedi thank you giftet és couchsurfing élményt. Josh taxija 04.45-re megérkezett a házamhoz, hogy kivigye a repülőtérre. A kapunál megöleltem és elbúcsúztam, igazán sajnáltam, hogy elment.  

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebook oldalon is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr875417799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paroma 2013.07.24. 12:33:35

Ez a fogdosas nagyon meglepo es szamomra kicsit tul bizalmas...
Az en altalam frekventalt helyeken mar az erintesert kidobnak; egyszer egy 5 masodperces vallmasszazsert majdnem repultem.
Annak ellenere hogy jelentos osszeget koltottem:)
Izlesek es pofonok:)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.07.24. 12:34:23

Nagyon jo iras lett, muszaj dicserjem, nem csak a tema miatt, na azert is... de tok jol irtad meg. Multkori sved vendegeim egy jazz klubba vittek Del-Londonban, az se volt rossz, de nem lett belole ilyen cikk :)

Styxx 2013.07.24. 12:34:56

tök jó beszámoló és továbbra sem tudom elképzelni, hogy egy spontán-ösztönlény lehetsz az ágyban, avagy az a "nagyon lazán akaró látványpékség" , de akinek a fejében a Fekete Doboz mindig be van kapcsolva, mert hiszen eg ilyen banzáj végén is: "04.00 körül hívtunk egy taxit" :-)
Megjegyzem, kérdésem költői, természetesen ezekhez a részletekhez semmi közöm, csak adja magát személyiséged ellentmondásossága.

Cpt. Flint 2013.07.24. 15:29:33

Joshnak többe kerültél, mint ha szállodába ment volna... ;oDD
(Mielőtt bárki félreértené, tudom, hogy a couchsurfing nem csak az olcsóságról szól, de azért ez így meglehetősen nagy "thank you gift" volt.)

Iván_a_muzsik 2013.07.24. 15:34:23

Hát elég szép bujtatott reklám tele számomra érdekes ellentmondásokkal , egy csipetnyi fülledt homoerotikus élményekkel csak a kattintás optimalizálás miatt gondolom:)
Amúgy ha már kész horror sztorik járnak körbe bizonyos fővárosi éttermekről akkor ki az aki bemegy egy ilyen álcázott lebuj pénzmosodába ,egy ilyen nagyon vagány ,kemény arccal oldalán komolyan?
"Az egyik kanapén öreg kövér fickók ültek és kb. 10 lány vette őket körül, pont úgy, mint a gengszter filmekben."
Seems legit :)

"Az egyik lánynak raktam 1X500 Ft-ot a bugyijába, amit két puszival köszönt meg."
Csoda hogy nem köpött le :) Ritka színvonalas lányok lehetnek az biztos jó hogy nem étkezési utalványt tűztél be nekik:)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.07.24. 15:36:32

@Styxx: Hát ha egyszer irok egy szexeltem egy vendégemmel posztot, majd elemezheted a szexualis akrobata képességeimet. Még a barátaimmmal is sms-ben, emailben 24 órás intervallumot használok, fel se tünt, hogy ez a nemlazaság jele :-)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.07.24. 15:38:01

@Iván_a_muzsik: ohh, hát az Egyesült Államokban 1 dollárosokat dugdosnak a lányok bugyijába, ami csak 200 Ft. 500 Ft hidd el, bőven elég volt a mutatványért.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.07.24. 15:39:07

@Cpt. Flint: sőt, ha elolvasod a korábbi posztot, ami az első mondatba van belinkelve, akkor láthatod, hogy ott is elköltött egy szállodai szoba árat.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.07.24. 15:40:01

@doncii: Köszi :-) épp Londonban vagyok keddig, ajánlj egy jó jazz clubot, please!

Styxx 2013.07.24. 16:06:23

@nikita: tedd azt, de (szerintem) a szexben pont nem a "nagyon akarom" látványakrobatika a lényeg és nem a 0-24-et furcsálltam, hanem a projektmanageri precizitást, de mindennek ellenére bírom a búrádat:-)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.07.24. 16:16:05

@nikita: Mi itt voltunk: www.hideawaylive.co.uk/ Ez egy etterem, lehet farmerben is menni, de erdemes nem teljesen szakadtan, mert nem romkocsma, hanem stilusos hely. Erdemes foglalni. Mikozben vacsorazol, koncert van a szinpadon, latni minden asztaltol jol, klimatizalt. Nem draga.

Most penteken es szombaton megint Janette Mason es csapata jatszik, nagyon nagyon jok, nem az a hardcore jazz, amit csak az elvetemult rajongok elveznek, hanem az abszolut lightos, kellemes fajta. Nalam Nicola Emanuelle enekelt es eldobtam az agyam, de most hetvegen is remek fekete enekesek egeszitik ki a bandet.

Sot ez a legjobb, a hely kozonsege legalabb felig fekete, de elegansak, na ok erzik a zenet, kiabalnak, tapsolnak a szamok kozben, az enekes abszolut kapcsolatban van a kozonseggel azok pedig kovetik barhova. Oriasi elmeny!

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.07.24. 16:19:56

@Styxx: hát ha nem így lenne, egy pillanatra sem gondolkodnál el, hogy milyen lehetek az ágyban. :-)

A biztos utas 2013.11.23. 22:31:26

Hú, ez néhol hátborzongató volt :)
süti beállítások módosítása