2012.10.05. 14:38

Beperel az RTL Klub, mert nem néztem a Való Világot

20090702ingatlana8.jpegTegnap este publikáltam egy posztot, amiben leírtam az RTL Klub Híradó Couchsurfing riportjáról szerzett forgatási élményemet. A posztban eredetileg közzétettem egy beszélgetést, ami az operatőr és közöttem zajlott az autóban útban a CS party felé. A dialógusunk alatt szóba került az RTL Való Világ című műsora, amiről én elmondtam, hogy a legelső szériából láttam kb két adást, azóta egyet sem. Megbeszéltük, hogy én nem tartozom a VV nézők tábora közé, ami "látszik is rajtam". 

Ma délelőtt a poszt Index címlapra került. 5 nem fogadott hívást kaptam egy ismeretlen számról, visszahívtam 13.00 után. A riporter lány jelentkezett be azzal, hogy adja a szerkesztőt. Az alábbi beszélgetés zajlott le közöttünk. 

Híradó szerkesztő: - Olvastuk a blogbejegyzésed. Nem tetszik nekünk, amit a Való Világról írtál. Ez egy magánbeszélgetés volt a kocsiban, amit te közzétettél. Ehhez nincs jogod. Az Indexet is felhívtuk, hogy távolítsák el a posztot, de ők nem voltak segítőkészek. Így most téged hívunk. 

Én: - A saját véleményemet tettem közzé a Való Világról, ezt nem tehetem meg? Leírtam a blogban, hogy nem néztem soha. Ez olyan nagy baj?

Szerkesztő: - Igen, mert ezt nem írhatod le!

Én: - Oké, hogyha ez annyira zavar titeket, akkor törölhetem a bejegyzésből a béke kedvéért.

Szerkesztő: - Jogi útra fogjuk terelni, és átadjuk a jogászoknak az ügyet! Be fogunk perelni téged, ez nem gond nekünk. 

Én: - Milyen ügyről beszélsz? Magamtól mondtam, hogy kitörlöm. Jobban megérteném a fenyegetőzésedet, ha az lett volna a reakcióm, hogy nem törlöm ki, de magamtól felajánlottam ezt. Ez a stílus nem tetszik.      

Szerkesztő: - Azt hiszem neked semmi alapod felháborodni. És látom nem értjük egymást. - majd tovább fenyegetett a bírósággal, később így fejezte be: - Hívj fel, ha kitörölted!

Én: Nem hívlak fel. Frissítsd a blogot 2 perc múlva. 

Véletlenül riportert írtam az operatőr helyett az eredeti blogposzt dialógjában. Őszintén remélem, hogy emiatt nem fogja az operatőr srác és/vagy a riporter lány elveszíteni az állását. 

Később viszont kiborított ez az arrogáns hozzáállás. Így kommunikál az RTL a "kisemberekkel"? És ha bírósági per lenne belőle, miről szólna? Rita nyilvánosságra hozott egy magánbeszélgetést a blogjában,  ami arról szólt, hogy nem nézi a Való Világot? Hány év börtön jár ezért a bűntettért?

Tessék, most nyilvánosságra hozom a fenti beszélgetést. És azt hiszem ezek után fekete listára kerülök az RTL-nél, és nem leszek soha többet benne. Brühühű :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://couchsurfing.blog.hu/api/trackback/id/tr684821772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azAttis 2012.10.05. 22:07:36

Tv-t nézni anakronizmus. Önként fogyasztod a 10 percenkénti reklámblokkot? Normális?

town 2012.10.05. 22:08:18

@Caaroy:

Az egész poszt az RTL fikázásról szólt, hogy milyen kevés anyagot mutattak be a mozgalomról, aztán jött a párbeszéd leadása.
Annak tudása nélkül, hogy esetleg egy magazinműsorban többet fognak mutatni a felvett anyagból stb. Hiradóban minek raktak volna be többet? Kis szines.

Az RTL érezhette úgy, hogy egy kis publicitást csináltak a bloggernek (talán még fizettek is neki), erre a hálátlan egy egész posztot áldoz arra, hogy fikázza őket. Ez az érem két oldala.

Caaroy 2012.10.05. 22:11:07

@BMoon: Milyen diktafont, az egyetlen ok amiért nem lehet ezt jogi útra vinni, az az, hogy nincs semmi. Semmivel se írt többet, mint amennyit a "most jól kitálalok mindent mindenkinek" könyvekben az illetők leszokta írni. Ahol ugyanúgy magánbeszélgetésekben elhangzottakra hivatkoznak.

Ha viszont el kezd itt diktafonozgatni, meg felvenni a beszélgetéseket, és azt teszi közzé, az már a személy hangjával történő visszaélés. Max megnyerné azt amit amúgy is megnyerne, cserébe kap a nyakába egy másik pert, amit tutira el is veszít.

BMoon 2012.10.05. 22:14:36

nem kell közzétenni. felhasználni kell.

Anti Anyag (törölt) 2012.10.05. 22:17:09

Leírom én is, soha nem néztem Való világot, egyet sem. Sőt eleve RTL-t sem nézek. (Vigasztalja őket az, hogy TV2-t sem).

Micsoda szar alak, ilyenért képes felhívni azt, aki ezt nyilvánosan leírja.

Nem sok valódi nézőjük lehet, ha ilyen simán lemennek kutyába.

Caaroy 2012.10.05. 22:21:47

@town: És ezt mire fel írod most nekem? Nem fogom leírni még egyszer azt, hogy van oka szégyenkeznie. Attól még a retek klub nem lesz jobb.

Most a politikát nem akarom ide keverni, pedig eszembe jutott erről valami... Maradjunk annyiban, hogy a retek klub híradója egyetlen valódi hírt nem közölt évek óta, úgy hogy az sem érdekel, hogy továbbra is csak ilyenekre futja. Mert egy értelmes csatornán ez a Fókuszba/Aktívba kerül, nem a Híradóba. Akkor meg az sem érdekel, hogy ahelyett, hogy oknyomozást végeznének, és ők vállalnák fel az efféle konfliktusokat az úgy nevezett nagyemberekkel, inkább kisszíneseket raknak be két baleset között, utána meg ők generálják a konfliktust, ha a körmükre néznek. Ezért kéne egy kicsit is sajnálnom a retek klubot? Ők választották, hogy inkább ütnek, és nem állnak.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 22:22:44

@BGy: azzal volt bajuk, h kiposztoltam egy privát beszélgetést az operatőr és közöttem lezajlott dialógusunkról. és ebben a beszélgetésben az operatőr nem RTL kompatibilisen szólt hozzá a témához. Ezt írtam már korábban, ha az lett volna a dialógban, h én imádom a VV-t, akkor a szerkesztőnek semmi baja nem lett volna amagánbeszélgetés publikálásával.
A poszt címe nyilván ferdít. a szerkesztő és közöttem lévő dialóg viszont szó szerint megtörtént. Nyilván tömörítve közöltem.

pástétom 2012.10.05. 22:25:54

Mellékszál, de szegény riporter csajszi: most hogy fog ezután a Kolosi szemébe nézni? Főnők, hidd el, én tulajdonképpen szerettem a VV-t, azokról akik ránézésre nem tartoznak a VV nézőközönségébe, hidd el, meg van a véleményem...

town 2012.10.05. 22:33:28

@Caaroy:

Nem neked, azoknak akik csak ráugranak a címre, az előzmények ismerete nélkül

Az RTL-t nem kell félteni, de az is igaz, hogy a mozgalom vagy a blogger ezt a reklámot nem tudta volna kifizetni a piacon.
Ehhez képest a csatorna kapott 1 adag címlapos fikázást, és hát most meg vannak sértődve.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 22:38:47

@pástétom: az operatőrrel beszélgettem (aki pasi), és nem a riporterrel (aki nő).

Shopping 2012.10.05. 22:42:05

Én megmondtam tegnap is!! Minek álltál szoba velük egyáltalán?????

RTL= való világ, faszmutogató lantművész, xfaktor fizetett szereplőkkel, dzsoni és luvnyái.

Ez TV ? Nem . Szemét , szar, okádék, moslék.

Nézze a főszerkesztő..

Caaroy 2012.10.05. 22:44:28

@town: Ez non-profit dolog, így aztán miért is akarna kifizetni bármilyen reklámot is. A nem fizető vendégek azonfelül külföldről jönnek... Halottnak a csók.

Ellenben a Retek Klub már profitorientált, és azzal, hogy nem raknak össze egy értelmes híradót, megalapozzák a hasonlóan gyenge minőségű műsoraikhoz a nézettséget, amivel Ők viszont már pénzt keresnek.

Szerintem ha már a hölgy a büdös semmiért keresett millió forintokat nekik, a minimum az, hogy leírja az élményét, ha kedve van hozzá, függetlenül a kicsengésétől.

Az operatőr, vagy riporter, szóval az aki elszólta magát, ő itt az egyetlen áldozat. Beosztása és megjegyzése alapján ő se a jó kedve miatt dolgozik ott, de innentől már a pénzért se kell majd neki...

kúrórudi 2012.10.05. 22:49:47

@nikita:

"A poszt címe nyilván ferdít. a szerkesztő és közöttem lévő dialóg viszont szó szerint megtörtént."

valamiben "nyilván" hazudtál de a másik aztán istenbizony úgy volt... te aztán hiteles vagy..

ja, a konkrét "ügy"et leszarom, totál érdektelen mindkét oldalról.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 22:52:47

@kúrórudi: hol találtál hazugságot? Melyik mondat a valami?

Caaroy 2012.10.05. 22:54:53

@kúrórudi: Bulvár cím adás, eldramatizáljuk a történteket, hogy bevegyék a csalit és utána a nyers igazságon koppanjanak a nézők, jaj, mintha nem láttunk volna még ilyet.
Legyen ez a blogíró legnagyobb sara. Amúgy a szarkasztikus cím adás szerintem találó is.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 22:57:21

@kúrórudi: tudod mi lett volna a nem ferdített poszt cím? Beperel az RTL Klub, mert nem néztem az RTL klubbot, és ezt nyilvánosságra hoztam egy korábbi posztomban az operatőrükkel történt beszélgetésem során.

Konkrétan ez a problémád a hitelességgel, hogy nem ezt a címet adtam a posztomnak?

Alensha 2012.10.05. 23:01:02

Kedves RTL Klub!

Én se nézem a Való Világot, mert egy igénytelen szar, továbbá más műsorotokat sem nézem, mert túlnyomó része igénytelen szar, ezenkívül lefogadom, hogy az alkalmazottaitok közül is legfeljebb a vécésnéni nézi a Való Világot, mert aki már van azon az értelmi szinten, hogy képes kezelni egy kamerát, abból már nem nézem ki, hogy nézi ezt az igénytelen szart. Az ügyvédetek megtalál, vagy megadjam a telefonszámom? :D
------
Szvsz külön bunkóság még a stílusuk mellett, hogy egyből a blogszolgáltatónál kezdtek sírni, még jó, hogy elhajtotta őket a viharba.
Azt meg nem tudom, miért érzitek úgy, hogy ezzel a műsorral az RTL Klub szívességet tett akár Ritának (aki egy fillért nem keres ezzel az egésszel), akár a CS mozgalomnak (ami finoman szólva több országban ismert, mint ez a retek csatorna :D)

Égbekiáltó 2012.10.05. 23:05:46

Itt max erkölcsileg, újságíró-etikailag lehet elmarasztalni a bloggert. Amit más bizalmasan, haveri alapon közöl azt nem tesszük közzé ugyebár... Ez viszont nem jogkérdés, így a bíróságtól nem kell félni. Az operatőr is amatőr volt, mégis minek őszintéskedik egy bloggernek. Ha meg őszinte volt legalább szóljon utána, hogy ezt most ne tedd közzé. A sztori végkimenetele összességében pedig még egy index címlap, jó pár kattintás, ami enélkül az eset nélkül nincs. Ügyes vagy Nikita, mondd, hogy így tervezted:)

Blogger Géza 2012.10.05. 23:07:02

Add el a sztorit a tv2-nek. :) Csinálják ki egymást ezek a gyökerek.

Jó a blogod, semmi rosszat nem mondtál. Azt nézel, amit akarsz. Még durvábban is fogalmazhatsz a VV-ről. A külföldi vendégektől biztos többet tanulsz, mint a VV-ból.

Én "szolidarítok" Veled! :)

Remélem, kirúgják azt a gyökeret, aki felhívott. Ne hagyd annyiban. Én helyedben írnék egy nyílt levelet az RTL vezetőjének (ne a nyomi csicskásainak), írd le az esetet, és kérd az intézkedését.

Mercel 2012.10.05. 23:08:35

@Tiszta lelkületű fehér magyar:

Pfuj.
Te ostoba vagy nem Magyar.

"Frigyes"

Mercel 2012.10.05. 23:12:39

Hello!

Ezúton közölném a retekklubbal, hogy én sem néztem a nyomorult "valóságsójukat" sőt a pokolba kívánom azt a férget aki döntött arról, hogy műsorba kerüljön az a ...r.

Amúgy király helyen vagytok a tévénken 72,73-ik hely a csigatévével együtt.

A szerkesztő kérjen anyukájától gerincet karácsonyra.

"Frigyes"

Blogger Géza 2012.10.05. 23:13:34

@Bambano: Kis túlzással az egész blog arról szól, hogy magánbeszélgetéseket posztol ki (tömörítve) külföldiekkel. Akkor azt se írhatná le, mit mondott neki egy tajvani lány?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:13:57

@Égbekiáltó: amikor letettem a telefont, kiposztoltam e szerkesztői dialógot az FB falamra, és a barataim jöttek azzal, h azonnal írjam meg. :-)

De amit már írtam is korábban valakinek, ha szépen megkér rá, h távolítsam el a dialóg részt és nem fenyegtőzik perrel, akkor úgyanúgy megteszem és ez a poszt nem születik meg.

Blogger Géza 2012.10.05. 23:16:57

Remélem, a következő milla tüntetés rólad fog szólni. Ilyenkor derül ki, kik is vannak a véleményszabadság mellett és ellen! :)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:18:16

@Blogger Géza: hát a különbség az, hogy a vendégeim TUDJÁK, hogy meg fogom írni a beszélgetéseinket, kivéve amit bizalmasan közölnek velem a magánéletükről. Azt nem írom meg. Az operatőr srác meg nem tudta, hogy idézni fogom a beszélgetésünket, ebben igaza volt az RTL-nek, ehhez nem volt jogom. Ezért ajánlottam fel egyből magamtól, hogy eltávolítom a vonatkozó részt, amit meg is tettem.

Blogger Géza 2012.10.05. 23:19:22

Egyébként az tényleg nem jó, hogy alig lehet észrevenni, hogy lehet ide kommentelni, annyira lejjeb kezdődik a kommentfolyam, mint a poszt vége.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:21:40

@Blogger Géza: igen, de ha fenn megnyomod a 78 komment linket a poszt címénél, akkor egyből a kommentfolyam jön be. Ez egy sablon, amit a jobb oldali dobozok miatt nem tudnak feljebb rakni.

Égbekiáltó 2012.10.05. 23:22:52

@nikita: Mindenesetre te is sejtheted, hogy egy nem kifejezetten interjúnak induló magánbeszélgetést kiposztolni a másik jóváhagyása nélkül eléggé etikátlan. Főleg úgy, hogy feltehetőleg nem erről szólt a posztod, tehát nem volt semmi különösebb értelme, hogy ezt a való világos mellékszálat beletedd. A szerkesztő túlreagálta a dolgot, nade ehhez alapból kellett a te viselkedésed, nemdebár?

És mi lett a riporttal? Gondolom ugrott, hogy benne leszel a tévében.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:29:21

@Égbekiáltó: a poszt a mi történt az RTL Klub Híradó forgatása alatt szóló eseményekről szól. Ez pedig megtörtént, mármint a beszélgetésünk a kocsiban. A dialóg vicces volt, azért írtam meg, mert érdekesnek találtam. Maga a vicc nem az volt, h nem nézem a VV-t, hanem az operatőr válasza, amit ugye nem tehetek közzé kommentben sem.

A riport a tegnap esti Híradóban ment le. Nézd meg a posztot, amit belinkeltem ezen poszt elejére. Abban megtalálod az RTL-es anyagot is.

Blogger Géza 2012.10.05. 23:29:30

@nikita: Én a helyedben csak az ő szavait távolítottam volna el, vagy átírom a párbeszédes formát elmesélősre... :)

Egyébként továbbra sem látom, mi volt az a negatívum (mivel lemaradtam a közzétételről). Ha csak annyit mondott, hogy "nem te vagy a célcsoport", én ugyan el nem távolítottam volna. Ha a munkaadója szerint munkavégzés közben nem szabadna ilyeneket mondania, azt intézzék el egymás közt. Ha mondjuk egy biztonsági őr olyat mond neked munkája közben, ami neked nem tetszik és közzéteszed, akkor te vagy a hibás? Mert ezzel a logikával a mostani posztod sokkal durvább, ugye.

Persze nyilván nem tudod bizonyítani, hogy azt mondta, amit mondott, de ennél ezerszer durvábban nyilatkozgatnak emberek másokról beazonosítható módon, mégse lesz semmi bajuk. Az ilyen súlyú sajtóperek vége az szokott lenni, hogy tegyél közzé egy helyreigazítást, oszt jónapot. Jó lenne, ha akadna a rivaldafényért ezt felvállaló ügyvéd, aki bevállalná az ügyet. :)

Blogger Géza 2012.10.05. 23:30:56

@nikita: Én ezt elhiszem, de más blogoknál mégsem így van valahogy. Valamit találj ki.

Égbekiáltó 2012.10.05. 23:34:55

@nikita: Lement a riport is? Akkor a te szempontodból a legjobban sült el a dolog. Reklám az tévében, reklám az indexen. Mi kell még?:) És még az emberek imádnak, veled vannak és utálják a genyó Rtl-t. Ezt a balhét egy marketinges sem hozta volna jobban össze neked, tényleg gratulálok:) A jogi valami miatt meg ne aggódj, nem fognak perelni.

afazekas 2012.10.05. 23:35:54

Vigyázz, mert ha kiderül h még vvAlekosz és vvÉva nevét se tudod és nem küldtél rájuk sms-t akkor hetedíziglen beperelnek...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:36:33

@Blogger Géza: Átírtam a dialógot elmesélősre ebben posztban.
Sztem arról lehet szó, hogy egy RTL-es operatőr nem mondhat olyat, hogy én nem vagyok VV néző. stb. és hogy egyáltalán leírtam, h nem nézem, mindezt egy RTL-es alkalmazottal történő beszélgetésben. Ahogy már ezt többször leírtam itt, ha azt mondtam volna, h a VV a világ legcoolabb műsora, akkor nyugodtan közölhettem volna a dialógot és nem kapok telefont a szerkesztőtöl.

Nem hiszem, h per lesz belőle, a szerkesztő csak fenyegetőzött. Meg ugye megtettem amit kért, eltávolítottam a kérdéses dialógot :-)

Ok, megpróbálunk vlamit kezdeni ezzel a kommentelés dologgal.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.05. 23:39:57

@Égbekiáltó:

Köszi a dicséretet, de ez már a sokadik címlapom az indexen. Aminek nyilván örülök, minden blogger azért ír blogot, h sokan olvassák.

Egy percig se aggódtam, h beperelnének. A poszt nem az abbéli félelmemről szól, h mi van ha beperelnek engem. Hanem arról, h megfenyegettek, h beperelnek.

Blogger Géza 2012.10.05. 23:45:37

@nikita: Igaz végül is ügyesen megtetted, az index be besegített egy címlappal. :) Na most egy rövid időre kedvelem őket, egye fene. Azért én csak írnék egy levelet az RTL vezetőjének, és megírnám, hogy mondjuk egy X faktor zsüritagság (vagy tetszőleges más fizetős vendégség) felajánlásával tehetné jóvá alkalmazottja otrombaságát. :) Vagy ha lenne stílusérzéke, meghívna vendégnek a következő VV-be ahol coach surfinges élményeid alapján kéne szerepjátékot játszaniuk a versenyzőknek. :)

Taxomükke (UK) 2012.10.06. 00:29:47

Az RTL véleményem szerint egy darab gőzölgő szar. Nem pereltek volna be, gondolom, de beijedtél, nem csodálom. Semmi esélyük nem lett volna, csak rossz reklám nekik, de tudják, hogy az embereknek általában semmi kedvük a pereskedéshez.
Szigorúan a magánvéleményem az, hogy egy tetű bagázs.

halaloszto 2012.10.06. 00:50:44

@nyehehe: micsoda? maganbeszelgetest nem kozolhetek? ezt honnan veszed?

Jozsi elmeseli, hogy tegnap berugott, en megirom a blogomon. Es? Mit kovettem el? Ha titok, miert meselte el.

Szep is lenne, ha a birosagok foglalkoznanak olyan ugyekkel, hogy a kocsog kipletykalta a titkomat.

Magnora nem vehetem fel beleegyezes nelkul. Ennyi.

Vajk

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.06. 00:52:12

@nikita: Khm. Khm. Nem akarasnak nyoges a vege. Fentebb lehet rakni, akar en is szivesen ranezek.

Nagyon_Komoly 2012.10.06. 00:55:13

Az RTLKlub meg a TV2 monopol helyzetének másodpercei vannak hátra... Mert egy kevés idő, és megszűnik az analóg műsorszórás. Teljesen újra fogja osztani a piacot, nem véletlen, hogy mindkét csatorna szaporítja a kábeles felületeit is... hogy a tortából minél több maradhasson nekik.

Az utolsó pillanatokban még be kell söpörniük, amit csak lehet, mert a tulajdonos profitot vár, és ha nincs profit, akkor jön a létszámleépítés, és ha nem éri meg nekik, becsukják a boltot. Ezek leányvállalatok, nem primer TVtársaságok... Mindkét csatorna tulajdonosának a fél világon vannak csatornái, ha valamelyik nem jól teljesít, akkor csont nélkül bezárják, eggyel több vagy kevesebb... az itt nem számít.

Hogy a néző mit kap, az nem számít, csak a tulajnak dőljön a lé... akkor van állása az ott dolgozóknak. Meg lehet nézni a valóságsók egykori szereplőinek életét... már aki még él közülük... drog, alkohol, prostitúció, azaz boldogtalanság a négyzeten... ez a valóság.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 01:04:40

@Blogger Géza: " Vagy ha lenne stílusérzéke, meghívna vendégnek a következő VV-be ahol coach surfinges élményeid alapján kéne szerepjátékot játszaniuk a versenyzőknek. :)"

Thanks, You've just made my day. :-)

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 01:07:24

@Taxomükke: nem hiszem, h az jött le neked ezen poszt alapján, h én beijedtem volna :-)) szerinted akkor megírom ezt a posztot? :-)

Yo! Maaan! 2012.10.06. 02:26:05

"5 nem fogadott hívást kaptam egy ismeretlen számról, visszahívtam"

Kit?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 02:45:15

@Yo! Maaan!: az ismeretlen számot. Akkor még én se tudtam kit hívok vissza :-)

Xenu lives! 2012.10.06. 03:08:24

Eddig se néztem ezt a fos RTL-t és ezután sem fogom. Büdös senkiházi parasztok gyülekezete.

piszkosfred 2012.10.06. 03:19:50

Hú az ilyenekre nagyon ki tud nyílni a bicska a zsebemben. Pereljenek, hajrá! Kiváncsi vagyok, hogy milyen jogalapon tennék, mert ez még a legelvetemültebb bíróságon is lazán a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába esik! Nonszensz. Én tuti nem törölnék semmit, sőt, várnám, hogy a kardjukba dőljenek, mert hogy ebből jól nem tudnak kijönni, az 100%

harmincas 2012.10.06. 06:09:20

Na hát én ilyeneket nem szoktam írni, de most kinyílt a bicska a zsebemben.

RTL-es szerkesztő, ha ezt olvasod: K*RVA ANYÁD, TE BEKÉPZELT SEGGFEJ!

Magyarnaba 2012.10.06. 06:12:51

Mi a nevezett kertévé szerkesztőjének a neve? (Már csak azért is érdekelne, mert az RTL kb. egy hete betette a híradójába a dél-alföldi viharról készült felvételemet, de a szerzőt - igen szerény személyemet - nem tüntette fel. Ez pedig az általam megadott CC-BY licencpihekönnyű feltételeinek megszegése.)

Az RTL honlapján elég homályosan fogalmaznak. Ha valaki tudja, hogy ki a szerkesztő, akkor merjük már leírni jó nagy betűkkel ennek a taplónak a nevét!

MosoMasa 2012.10.06. 06:29:26

@nikita: a címadásod erős ferdítés, ha úgy tetszik ezért is beperelhetne, mert hitelrontás.
Szerintem az egész balhé ferdítés - nem olvastam az eredetit, mert ugye nincs már fenn, de el tudom képzelni ezek után.

VonBraun 2012.10.06. 06:31:51

Kedves posztoló, ott volt probléma, hogy egyáltalán szóba álltál ezzel a társasággal, már ne haragudj. Én azért valahogyan mégis kiposztolnám ennek az alaknak a nevét - aki egyébként oda salakolt, ahonnan eszik.

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.10.06. 07:49:30

Úgy gondolom, nincs a VV készítője között egyetlen ember sem, aki büszke lenne arra a műsorra. Magukban mind lenézik mind a szereplőket, mind a nézőket.

A tipikus VV nézőt az alacsonyabb IQ-val rendelkezőkkel azonosítom. A neten látván a bloggert, és feltételezve, hogy az intelligencia látszik az ember viselkedésén, öltözködésén, stb. nem gondolnám, hogy ő tipikus VV néző lenne.

Blogger Géza 2012.10.06. 07:59:39

@Magyarnaba: Ez hogyan működik? Feltetted valahova a felvételt és leszedték, vagy elküldted nekik? Érdekel a téma...

Blogger Géza 2012.10.06. 08:03:29

@Nagyon_Komoly: Majkának bejött, lássuk be. Meg aki azért nyer egy lakást megy egyebeket, azért csak jól jár. Persze a többség hamar kukába kerül.

2012.10.06. 08:07:31

Az RTL-nek az a baja, hogy kiposztoltad, amikor a fickó/nő le iq-bajnokozza a VV-t nézőket, nem pedig a te véleményed.

Perrel fenyegetőzni meg igazi kutya dolog.

2012.10.06. 08:21:37

az egész RTL műsor sz@r nem csak a VV. Hazugságokon alapuló világképet mutatnak a fiataloknak, ők pedig birkamód követik, és majmolják az értéktelen mintát. Ez az igazi tragédia, és ezzel okozza a média a legtöbb kárt.

ladislaus 2012.10.06. 08:35:29

a szar büdös. az rtl kettő.

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.06. 08:38:23

Nem olvastam az ominózus bejegyzést, de ha a beszélgetőpartnered beleegyezett(/-zik utólag), akkor miért ne publikálhatnád?
Az meg, hogy valaki felhívott téged és megfenyegetett... tudta igazolni, hogy ő a retek klub főköcsögeinek egyike?
Vagy csak valamelyik haverod szopatott és még most is fetreng a röhögéstől? :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.06. 08:39:45

Bocs: félreérthetően fogalmaztam! Arra akartam célozni, hogy nem a retekklubnak kell beleegyeznie, hanem annak az embernek, akivel beszélgettél.

Szmoki Deszperádó 2012.10.06. 08:49:28

A zertéel bekaphassa, de ferdítesz, csúsztatsz, te sem vagy különb a deákné vásznánál....

tof 2012.10.06. 08:58:14

én sose néznek ijen fost, mint a valóvilág

mer én a pig bránert szokom nézni a celebkettőn lol
:P

SarahConnor 2012.10.06. 09:12:28

Ha valóban csak annyit írtál le, hogy nem nézed, akkor végképp érthetetlen a felháborodás. Olyan, mintha azt írtad volna, reggelente kávézol, és erre a teagyártók perrel fenyegetnének.

indapass90210 2012.10.06. 09:14:10

@Yo! Maaan!:""5 nem fogadott hívást kaptam egy ismeretlen számról, visszahívtam"

Kit?"

Mekkora mák, hogy nem rendőr (vagy VV néző, esetleg szerkesztő) és a vasalót vette fel...

É2I 2012.10.06. 09:15:12

Az én véleményem az, hogy házhoz jött a pofonért a gyökér retekklubbos.
Én sem nézem a megrendezett vackaitokat fkalapok: pereljetek be érte.
És még fenyegetőzöl? Kicsinyes pöcs vagy.

Üdv: Igor, aki nem CS, de még lehet nálad látogató.

okostojgli (törölt) 2012.10.06. 09:20:23

"A posztban eredetileg közzétettem egy beszélgetést"

És mi a faszért törlöd ki ha utána elmondod miről szólt?

És csodálkozol ha tényleg beperelnek. Pedig te eltávolítottad. Kretén.

load error 2012.10.06. 09:30:30

cc.bingj.com/cache.aspx?q=couchsurfing+rtl&d=27022475795497755&mkt=en-ww&setlang=en-US&w=175fb078,c69bebb7

Itt még elolvasható a cikk.

Azt nem értem a szerkesztő mi a rákot akar, amikor csak az perelhetne, akivel a beszélgetés folyt.
És miért kínos nekik, ha kiderül, hogy ők is pontosan tudják, hogy a VV célközönsége nem az intellektusáról híres.

This_is_Sparta (törölt) 2012.10.06. 09:37:51

És ha egyáltalán nem nézem a retekklubbot, akkor likvidálnak...?

É2I 2012.10.06. 09:40:42

@load error: "hogy a VV célközönsége nem az intellektusáról híres." Főleg úgy, hogy azt a saját emberük mondta :P
Nem akarom kirúgatni a csókát, de ez nem a posztoló sara. Az hogy valaki leír egy véleményt, amit hallott, nem képezheti per tárgyát, maximum akkor, ha azt a véleményező kezdeményezi. Hallod szerkesztőcske?
Ellenben a telefonos fenyegetés valós alap egy rendőrségi feljelentéshez, szóval akár visszarúghat ez a puska.

Kniight 2012.10.06. 10:16:40

Én csak annyit válaszoltam volna a telefonba, hogy:
1. a fenyegetés miatt az azonnali segítség lehetőségét visszavonom,
2. sajnos nem tudok meggyőződni arról, hogy a telefonban tényleg az az ember beszél akinek mondja magát, és azon a poszton van (lehet telefonbetyár is.
3. amennyiben további intézkedést szeretne, legyen szíves a problémáját írásban, levélben, a megfelelő jogosultságú/pozíciójú illető aláírásával eljuttatni számomra.
(Ezt xy takrító nem tudja megtenni.)
4. Opcionális: Felhívni a kedves telefonáló figyelmét, hogy az elhangzott beszélgetés is kikerülhet a netre. :)

Lehet hogy ezen a ponton megáll a dolog, mert írásban nem mernének így fenyegetőzni, azt egy belső jogásszal is átnéznék - ő meg már nem hülye.

Más:
Kedves retekklub: amin gyártotok, pornónak kevés, viccnek és komédiának gyenge, műsornak meg egyszerűen sz*r. Szóval én se nézem, a vv-ről és társairól csak néha szembejön egy-egy indexes cikk, amin jót lehet röhögni.

Ja és még valami: kb. 3 éve nincs beállítva a csatorna a tv-n se.

EasyFriend 2012.10.06. 10:21:40

Természetesen jogod van azt gondolni, hogy a VV fos, és jogod van megírni a blogodban is. Viszont az a beszélgetés a taxiban tényleg magánbeszélgetés volt, és nincs hozzá jogod, hogy kirakd a másik fél tudomása nélkül. Én amikor olvastam, rögtön arra gondoltam, hogy szerencsétlen figura erről biztos nem tud és emiatt nagyon megszívathatják a munkahelyén. Nem nagyon tolerálják szerintem, ha valaki nyilvános fórumon fikázza valamelyik saját adásukat és/vagy annak célközönségét, és ez valahol érthető.
A stílus, ahogy beszéltek veled telefonon, szintén nem a legszebb egyébként.

angyalföldi partizán 2012.10.06. 10:46:36

én minden nap nézem.RTL,kőbányai,vaníliás karika. mi kell még a dolcse vitához?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 10:51:31

@EasyFriend: ezzel tisztában vagyok, éppen ezért ajánlottam fel magamtól, h eltávolítom, és elnézést is kértem a telefonbeszélgetés alatt. ezután jött a fenyegetés.

EasyFriend 2012.10.06. 11:02:56

@nikita: Na ja, azt én sem értem, hogy mit kellett még keménykedniük azután, hogy gyakorlatilag mindent megtettél, amit kértek.
Viszont, ahogy korábban egy kommentelő is megjegyezte, abból még lehetnek problémáid, hogy ebben a posztban kvázi leírtad ugyanazt, amit onnan kitöröltél...

SarahConnor 2012.10.06. 11:31:34

Most akkor valaki homályosítson már fel, legyen szíves. Lemaradtam a kérdéses bejegyzésről, de valami nem stimmel. Ezek szerint nem csak annyit írt le a blogger, hogy ő mit mondott, hanem az RTLes kolléga is mondott valamit? Mert akkor jelen poszt ferdít, hiszen a per tárgya közel sem az lenne, hogy valaki nem nézi a VV-t.

Taxomükke (UK) 2012.10.06. 11:45:01

@nikita: Márpedig az jött le, hogy beijedtél (mint írtam, nem csodálom), hiszen az eredeti már nem olvasható. Szóval beijedtél, bár nevezhetjük jófejségnek is, mert eleget tettél a kérésnek. Némi nyomásra.
Az "ismeretlen szám" meg nem azt jelenti, hogy nem volt kiírva a szám ("magántelefonszám"), hanem hogy az illető számára nem volt ismerős a szám. Így már érted? :)

elég.volt 2012.10.06. 11:58:24

És most suttogjuk egyszerre, ahogy a reklámok előtt: (mocskos) ertéelklub

eklar 2012.10.06. 12:19:12

Ez azért kicsit sántít, azt is mondhatnám, vagy (így) igaz, vagy nem. Mert, hogy a valóságsókat negatív színben feltüntető vélemények ezrével jelentek meg eddig is, minden különösebb következmény nélkül. Végül is egy média termékről teljesen mindegy, hogy mit írnak, az reklámozza a terméket. Ezután csak egy kérdés maradt: cikkíró ezt a valóság-hulladékot, a média jogászok arroganciáját - vagy egyszerűen csak saját magát akarta reklámozni? Mert ha ilyen súlyos jogkövetkezményekkel járna az, hogy ezt a szemetet valaki nem nézi, akkor a fél országot, illetve annak normálisabb, jobb ízlésű felét be lehetne perelni. Uff, ez az én véleményem.

Zsencike 2012.10.06. 12:22:00

Posztolónak!
Szólj, ha ki kell állnunk melletted, én RTL-t sem nézek, nemhogy VV-t, TV2-t se nézek, M1,2,3,4,5,6,-t sem. Vannak rokonaim és ismerőseim, akiknek TV-jük sincs a belőle ömlő szenny miatt. Mindenkit beperelnek? Hajrá.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.06. 12:59:11

@eklar: A gond inkabb az volt, hogy hangot adott neki , publikusan.

Mondjuk en nem ertem, miert is ertette az RTL maskepp a dolgot, a en azt mondom, hogy nem nezem pl. a gyerekmeseket, es egy teves erre azt mondana, nem nekem keszul, tok logikus lenne , nem?

Egyebkent Rita, ez egyfajta beismerés is a részükről. Nem a kocsiban lévő beszélgetéssel ismerték be a dolgot, hanem ezzel az irritáló telefonhívással.
Senki nem kapta volna fel az előző kommentet, ha ők nem baszakodnak.

Leszögezném, én sem vagyok célcsoport, tévém sincs. Magyar tévét meg még ha tehetném is itt, akkor sem néznék.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.06. 13:19:27

Eleg csak rakeresni a valo vilag celcsoport kulcsszavakra. Ok is nagyon jol tudjak, kiknek keszitenek musort, ugyebar vannak nezettsegi adatok, meg felmeresek ezzel kapcsolatban.
De akar en is leirhatom: Rita nem tartozik azok koze, akibol kineznem, hogy valo vilagot nez.

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.10.06. 13:21:28

Újra elolvasva a posztrészletet, nem értem mi baja a szerkesztőnek.
Nyilván nem tetszik minden műsor mindenkinek. Vagyis szól egy rétegnek. Szerintem másnak szó a szappanopera, és másnak a kölyökklub.
Az meg miért baj, hogy egy rtl-es stábtag tisztában van ezzel, ráadásul be is tudja azonosítani egy-egy célcsoport tagjait szerintem inkább dicsérendő, mint szégyellni való.

Azt pedig, hogy a blogger a célcsoporton kívüliséget bóknak veszi, legyen már az ő dolga.

nikita,
a blog.hu csapata úgy fél a bíróságtól, mint ördög a tömjéntől. Az, hogy ők nem voltak hajlandóak eltávolítani a posztot, azt jelenti, hogy az rtl-es köcsögnek annyi esélye van reálisan a perre, mint féllábúnak a seggberúgó versenyen.

Nem távolítottam volna el a részletet, csupán a szereplőket védendő, stábtag1 és stábtag2-re változtatom.

skovalsky 2012.10.06. 13:24:11

retekklub lol, remélem látványos öngól lesz belőle.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 14:24:38

@EasyFriend: nem. Csak azt írtam le, amit én mondtam. Amit az operatőr mondott, azt nem

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 14:36:39

@eklar: olvasd el a posztot, benne van a válasz a kérdésedre.

itious 2012.10.06. 16:02:07

Brühühü. Az még nem jutott eszedbe hogy azon túl, hogy nem nézed a VV-t, a retekklubbal sem kellett volna eleve összeállni...?! A legszomorúbb számomra az, hogy ebben az egészben nem is a CS neked a fontos, hanem a szereplési vágy.

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2012.10.06. 16:21:44

@itious: gondolom valamelyik legjobb barátom lehetsz, aki nagyon jól ismer engem és el tudod dönteni mi nekem a fontos és mi nem. Ugye az vagy? Mert ha nem vagyunk közeli ismerősök honnan is tudhatnád?

Az a fontos nekem, hogy minél több olvasóm legyen és ehhez kiváló eszköz a médiumokban való szereplés.

De ez miért is fáj neked ez ennyire?

Bartush 2012.10.07. 08:09:04

Ezek szerint a saját magánvéleményét az ember nem mondhatja el? Ők nyomhatják a népbutító műsorukat, de én nem mondhatom meg, hogy egy fos? De az, szerintem, aki meg nézi, tegye, nem érdekel. Szólásszabadság??? Szerintem magukat röhögtetik ki.

hinnyemánahétszázát 2012.10.07. 12:50:58

Azért légy óvatos az eljövendő szörföseiddel;)

Császár568 2012.10.07. 14:21:11

Egészen nyugodtan visszateheted az eredeti beszélgetést, mert talán akaratlanul, de jól cenzúráztátok magatokat.
Jogilag vesztes helyzetben van az RTL: az ominózus mondatokból annyi derült ki, hogy az operatőr meg tudja különböztetni a VV nézőt a nem nézőtől és még arra is büszke, hogy a lakcím le nem filmezését elvárhatod tőle, mert rendelkezik annyi intellektussal, ami többek között a célközönség megkülönböztetéshez is elég. Ehhez pedig tényleg kell valamennyi ész.
Hogy ez rossz vagy jó színt vet-e a VV nézőre, hovatovább az RTL klubra, az a beszélgetésből (annak nyilvánosságra hozott részéből) nem derül ki, csak az erről alkotott magánvéleményed. Te bóknak vetted, de fontos látni, hogy nem az operatőr tette ezt! Az operatőr nem minősített senkit. A "Gondolom te nem nézted a Való Világot..?" például simán jelentheti azt is, hogy nem öltözöl elég csinosan, pedig a VV nézők még erre is sokat adnak! Ugye mennyivel jobb VV nézőnek lenni? Most megvilágosodtál, már nem is gondolod hogy ez bók volt az operatőr részéről. Igazad van!

A helyedben szépen visszatenném az eredeti posztot, mert ha ragaszkodnak az ügy folytatásához, azzal öngólt rúgnának, ez neked és a blognak is jó reklám lenne!
Az hogy a szerkesztő ilyen könnyen takonyra ugrik, egész jó jel, az egyetlen gond hogy a szerkesztőnél egy szellemileg edzettebb felettes dönt mindenféle per indításáról, és itt bizony elakadhat a dolog, de egy próbát azért megér! Hátha mással vannak nagy erőkkel elfoglalva és hibáznak.
Ha nem lesz per, akkor is nyertél. A fenyegetések ellenére maradhat az eredeti poszt.

Az RTL klubos szerkesztőt pedig ne feledd értesíteni arról, hogy a poszt eredeti változatában visszakerült!
Ha a kesztyű felvétele mellett döntesz, akkor a televízióval folytatott telefonos kommunikációt cseréld le email-re, vagy hagyományos levélre, s meglásd még a nap is szebben süt majd a tárgyalóteremben.
:)

Cavalcanti 2012.10.07. 16:49:33

Mi az hogy nem nézed a VV-t? Hogy mered? A heti hetesre nem mondtál semmit? Az lenne a hab a tortán! No meg Szellő Pitti semleges arccal tálalt tömegkatasztrófái! Ejnye ejnye! Innen üzenem nekik , hogy bekaphatják a répámat!

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.08. 16:29:39

@load error:
na én ezt elolvastam.

nikita: szerintem hagynod kellett volna, hogy bepereljenek. ekkora égést ritkán látni.

Holding 2012.10.09. 09:55:39

Kedves RTL Klub!

Én sem néztem a való világot és erről én is beszéltem másokkal! Még kocsiban is!!!

Ha gondolják vágjanak be 10 évre vagy kérjenek ezért sok milliós kártérítést!

Látom már az RTL is beperel, fenyeget és megfélemlít ha mersz valamit írni ami nekik nem tetszik!

Részemről az adójuk hanyagolandó mert kinyilvánították a hozzáállásukat a szabad véleménynyilvánítás és kisemberek megfélemlítésével kapcsolatban...

gabcigirl 2012.10.14. 20:52:09

Az a műsor egy rakás fos, normális ember zicher nem nézi meg.

Ppix 2012.10.14. 23:34:14

Jah, neked még senki sem mondta hogy a látszat nem csal és a médiában (különösen a televízióban) dolgozó legtöbb lény egy utolsó aljas görény?
Nagyítóval kell keresgélni a kivételt...
Semmilyen körülmények között nem fogadnék el TV műsor felkérést, máskor Te se tedd...
Volt már közös projektem ilyenekkel, az a morál ami ott uralkodik valami hihetetlen gáz. Félreértések elkerülése végett nem csak a kertévékben, a királyi szemétgyár sem különb...

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.10.18. 07:41:25

szerintem nem szabad ezeknek nyilatkozni sem, kivéve, ha promótálni szeretnéd asz üzleti vállalkozásodat.

még 2004-ben, amikor romkocsma üzletvezetőként dolgoztam, akkor kijött a rtl klub forgatni egy eb focimeccsnézésre. fergeteges hangulat, telt ház, mindenki drukkol. erre a riporter csaj nekem szegezi a nagy kérdést:
"milyen hangulatban telnek a meccsek?"

erre sok mindent mondhattam volna, de úgy dönntöttem, inkább nem nyilatkozom.

az itteni történet pedig rémisztő...

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.11.21. 00:28:39

@nikita: én egyszer voltam RTL stúdióban (reggeli műsorban), és olyan iszonyat szerződést kellett aláírnom a titoktartásról meg miegymásról, hogy még magáról a szerződésről se mondhatok semmit, különben leperelik a gatyám.
Szóval, nem tudom, veled mit írattak alá az elején, de valószínűnek tartom, hogy benne volt annak a tiltása is, amit csináltál.
A gond az, hogy aki valaha dolgozott médiában (főleg politikai területen), tudja, hogy a magánbeszélgetések kérdezés nélküli idézése a legfőbb bűnök közé tartozik, mert ha ezt az íratlan szabályt nem tartanák be, a médiavilág holnap lehúzhatná a rolót - senki nem állna velük szóba.
A stílusra persze nincs mentség, ez meg valószínűleg a "mi vagyunk a tévések, mi szartuk a spanyolviaszt" mentalitásból fakad. Döbbenet, hogy mennyire túl vannak értékelve a többi médiumhoz képest a társadalomban.
süti beállítások módosítása